Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Apró kiütések mellkason

M.Cherry
Létrehozva: 2010. május 16. 22:40

Sziasztok!

 

Azért inditottam ezt a topikot, mert még hasonlóval nem találkoztam, mint ami nekem van. Tehát apró kiütések vannak a mellkasomon, tűhegynyi apró acneszerű pöttyök piros széllel. Ez már eddig életemben kb 6. alkalommal fordul elő. Mikor elsőnek történt akkor bepánikoltam és elmentem bőrgyógyászhoz, aki elküldött allergológushoz, aki vissza küldött a bőrgyógyászhoz. Tehát senki sem tudta mi az. De kaptam rá egy alkoholos valamit, amit pattanásos tinik szoktak kapni, attól függetlenül, hogy a hátam és arcbőröm teljesen sima volt. Attól még rosszabb lett, szóval abbahagytam és majd később magátol elmult. Mindig elmulik magátol egy hét után, de sajnos egyre sűrübben fordul elő az utóbbi időben, ahhoz képest, hogy korábban évente 1x. Ebben az évben már 3. alkalommal. Szerintetek köze lehet a fogamzásgátló szedéshez? Vagy szerintetek allergia? Ki tapasztalt már hasonlót? Előre is köszönöm a válaszokat.

  1. 2010. május 18. 23:3919.
    Nem voltam semerre kirándulni. De nekem nem tart annyi ideig mint a fiának, nálam max egy hét.
    előzmény:
    Évanyó (13)
    2010-05-17  08:38
  2. 2010. május 18. 23:3818.
    fémallergia kizárt, s nem is hordom ékszert. soha
    előzmény:
    Annie Wilkes (12)
    2010-05-17  08:33
  3. 2010. május 18. 23:3717.
    nem, szürke, de ha fekete lenne az mire adna magyarázatot?
    előzmény:
    sisolya (14)
    2010-05-17  08:59
  4. 2010. május 18. 23:3616.

    Hát ebben lehet, hogy van valami, mert most tudtam meg, hogy pollenallergiás vagyok.....És szerintem lehet hogy köze van a bőrizzadáshoz, mert ezekben az esős napokban pulcsit hordtam, de ugye a levegő meg fülledt, így a bőr meg izzad. Sőt biztos hogy van köze a pollenhez, mert szedem a cetrint(allergiára gyógyszer) és most valami csoda folytán elmult egy nap alatt.szóval biztos a gyógyszertől....na meg mindig tavasszal van....köszi a tippet, teljesen lehetséges, hogy ez a probléma.

    előzmény:
    titecs (15)
    2010-05-17  09:25
  5. 2010. május 17. 09:2515.

    Szia!

     

    Én nem gondolnék semmi komoly problémára.

    Ilyen nekem is van, mindig tavasszal jön elő. Úgy ahogy írod, nem viszketős hanem inkább kicsit fájdalmas dolog. Pár nap alatt elmúlik. Akkor jön elő mikor már párszor lehet rövidujjúban mászkálni, a bőrgyógyász azt mondta hogy valami pollen okozza, és erre még rájön a minimális izzadás, ez zárja el a pórusokat.

    Én mindenfélére allergiás vagyok, a sógornőm semmire és mindketten tavasszal csupa pöttyösek vagyunk egészen a cickóink aljáig. Ez van...:) Allergia vizsgálattal viszont ez nem kimutatható.

    Ami nagyon jó rá az a bárányhimlőre való cinkes fehér ecsetelő.

    Az hogy hideg időben jön elő semmit sem számít, mert pár nap után is előjöhet . Szerintem ne aggódj, ha étrendet, mosóport nem váltottál az nem jöhet szóba. Viszont ha ég a szemed, tüsszögsz, orrod folyik még emellett én beneveznék egy allergiavizsgálatra a pullmonológusnál. Ha csak tavasszal /febr. végétől/jön elő úgy néz ki hogy egyre több pollen bezavar. /ha hideg is van attól még ők szállnak:(/

    előzmény:
    M.Cherry (1)
    2010-05-16  22:40
  6. 2010. május 17. 08:5914.
    A kedvenc pulcsi fekete?
    előzmény:
    M.Cherry (10)
    2010-05-17  01:26
  7. 2010. május 17. 08:3813.

    Nem lehet rózsahámlás? Voltál valahol kirándulni mielőtt kijött? Fiamnak egy hegyi túra után jött el, az egész mellkasa tele lett apró piros pöttyökkel, bőrgyógyász azt mondta, hogy rózsahámlás.  6 hétig is eltarhat.

    előzmény:
    M.Cherry (1)
    2010-05-16  22:40
  8. 2010. május 17. 08:3312.

    Esetleg fémallergia? Bizsu nyaklánctól nálam gyakran kijön. Sőt, nekem még a melltartó merevítőjétől is ki szokott, pedig az fedve van.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  9. 2010. május 17. 05:4411.
    Nekem is volt hasonló. Azt mondta a bőrgyógyász, hogy ilyenkor begyulladnak az izzadtságmirigyek, kaptam antibioticumos ecsetelőt, elmúlt tőle, de többször is visszatért.  Nem vagy izzadékonyabb mostanában?
    előzmény:
    M.Cherry (1)
    2010-05-16  22:40
  10. 2010. május 17. 01:2610.
    Szerintem nem ruha, mert ma a kedvenc pulcsim volt rajtam mikor kijött, ami persze pamut, szóval nem az. Az allergologus meg kb elküldött a nyavajába, pontosabban vissza a bőrgyógyászhoz, szóval őszerinte nem allergia.
    előzmény:
    vérmatska (6)
    2010-05-16  23:44
  11. 2010. május 17. 01:229.
    Gondolod kijöhet a sok sótol? Lehetséges, mert sokszor halálra sózom az ételeim...
    előzmény:
    elpé (5)
    2010-05-16  23:29
  12. 2010. május 17. 01:218.
    Nem viszket, és tuti nem napallergia, mert csak hideg időben jön ki, mint most. Ezért gyanakodtunk már anyámmal a hidegallergiára mert ugye olyan is van, de utána néztem, és nem az, meg akkor nem jönne ki mindig már 6. alkalommal a mellkasomon.
    előzmény:
    torpe111 (4)
    2010-05-16  23:04
  13. 2010. május 17. 01:167.
    Nem viszketnek, nem fájnak, csak csunyák, és nem hiszem hogy báránykiütés mert akkor miért van már 6. alkalommal. Meg tényleg ilyen acne szerűek. Ugy szokott lenni, hogy 2-3 napig egyre több, aztán elmulik szépen magátol. Általában mikor már a hátam meg a nyakam is elkezd olyan lenni akkor elmulnak.
    előzmény:
    sugarcube (2)
    2010-05-16  22:56
  14. 2010. május 16. 23:446.

    Lehet, hogy ételre vagy ruhaalapanyagra vagy allergiás - az is lehet, hogy (utóbbira) csak bizonyos körülmények között, pl. ha megizzadsz alatta.

     

    Nálam a krómozott dolgok (nyaklánc stb.) okoznak kiütéseket, igaz, azok viszketnek is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  15. 2010. május 16. 23:295.
    Nálam is előfordul, én is először a napallergiára gyanakodtam, de mivel télen is kijött párszor, így erős befutó nálam a sósmogyoró... Nem ettél mostanában ilyesmi rágcsát véletlenül???
    előzmény:
    M.Cherry (1)
    2010-05-16  22:40
  16. 2010. május 16. 23:044.

    Szia!

     

    Nem akarlak elkeseríteni de a nap alergiám ugyanilyen. És nem tudnak vele igazán mit kezdeni egyet tehetsz véded magad inggel vagy olyan felsővel a naptól. Egy idő után több helyen ki fog jönni ha nem figyelsz rá pl. váll amiket ér az erős napfény. Használj magas faktorú naptejet már most mert azzal nagyon jól enyhíthető és nem is viszket annyira. 

    előzmény:
    M.Cherry (1)
    2010-05-16  22:40
  17. 2010. május 16. 23:023.

    A baranyhimlot ovsomort kizartak?

     

    előzmény:
    M.Cherry (1)
    2010-05-16  22:40
  18. 2010. május 16. 22:562.
    Nem lehet valami csalankiutes? Viszket is? Nekem multkor volt ilyenem es kb. egy het alatt elmult magatol, az olyan volt, mint ha kis holyagok lettek volna rajtam es viszketett is, de igyekeztem nem vakarni. Bar, ha borgyogyasz is latta, biztos mondta volna, hogy csak sima csalankiutes.
    előzmény:
    M.Cherry (1)
    2010-05-16  22:40

Címlap

top