Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Táltos keresés

BabyCarrie
Létrehozva: 2009. december 21. 20:06

Szükségem lenne Kovács András nevü táltos gyógyitó elérhetőségére.Probáltam hivni a honlapján feltüntetett telefonszámot, de egy másik gyógyitóhoz kaptam időpontot,nekem viszont rá lenne szükségem. Ha valaki tud seginteni azt nagyon megköszönöm.

 

  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 18. 19:4626.

    Hello!

     

    Nem tudom, ki vagy, (közben már töröltek is?)  de engem érdekelne igazi, megbízható csontkovács, aki gerincsérvvel is tud mit kezdeni!

    Pár hozzászólással előrébb olvashatod a történetemet K.M.Andrással, vagyis inkább a tanítványaival kapcsolatban, így minden segítséget megköszönnék!

     

    Üdv.

     

    N. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_849868 (25)
    2010-03-17  19:56
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 17. 19:5625.
    Sziasztok!Gyorsan ide az elejere szurom be a mondandomat mindenkinek aki mar megfordult taltoseknal vagy csak keszul hozzajuk. En regen jartam naluk par eve, Kovacs Andras nagykepu mosolyahoz csak egyeszer volt szerencsem-eloben-persze,es szemelyes velemenyem rola,egy szoban fogalmaznam meg.CSALO ,csak ugy mint az egesz tarsulata akik mindenfele kepzettseg nelkul jattszanak elkeseredett es kiszolgaltatott emberekkel akik segitsegre szorulnak. Kovacs ur annak koszonhetoen uszta meg reszemrol a feljelentest,hogy nem elek Magyarorszagon. Az egyik legjobb taltosa ugy elszakitotta a ferjem nyakigerincehez tartozo inszalagot,hogy 4 evbe tellett mire rendbe jott ugy ahogy.Velemenyem szerint kerulje el messze nagy ivben aki csak teheti, ahogy itt a forumon is olvasom tobb kart okoznak mint hasznot es a penztarcakat sikeresen megkonnyitik. En egy fillert nem adnek ki rajuk mert nem ernek meg annyit sem. Aki ert naluk valamit az mar nem dolgozik ott. Ha valakit erdekel szivesen ajanlok jo csontkovacsot,gyogyitot, akik ertenek a gyogyitashoz, van fogalmuk az emberi szervezet bonyolult mukodeserol mert anelkul gyogyitani bun.Amugy ha jol tudom Kovacs Andras"oistensege"eltoltott nemi idot egy huvos cellaban is valamely buntetointezmenyben.
    előzmény:
    BabyCarrie (1)
    2009-12-21  20:06
  3. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2010. március 17. 11:2224.

    Ezzel az utóbbi mondatoddal azért nem tudok egyetérteni, mert nagyon sok ezzel ellenkező esetről hallottam, és különböző helyekről.

     

    Sokféle alternatív gyógymód létezik, masszázsterápiák, energetikai gyógymódok, az elme hatalmát használó technikák, különféle természetes terápiák, amik nagyon jó eredményt hoztak, sok komoly betegségnél.

     

    Nem láttam a ma reggeli műsort, és abszolút nem tudom, mi gyógyította meg a reklámcélból elcipelt emberkét, a saját tudata, a saját hite is meggyógyíthatta.

     

    A "The Secret" (A Titok) c. könyvet és filmet nagyon ajánlom mindenkinek.

    előzmény:
    nemszeretem (23)
    2010-03-17  11:09
  4. 2010. március 17. 11:0923.

    A TV2 ma reggeli műsorában megint szerepelt, egy "betege" kíséretében, aki természetesen dícsérte...

    többször hangsúlyozva, hogy azért az orvosi kezelések, az antibiotikum szedése fontos, ha olyan a betegség....

    és akkor honnan lehet tudni, hogy a kézrátét használt, vagy a hagyományos gyógymód?

    Én azt gondolom, sok más hasonló alternatív módszer, csak azoknak használhat, akiknél nincs komoly baj.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_591579 (22)
    2010-03-17  10:31
  5. Torolt_felhasznalo_591579
    Torolt_felhasznalo_591579
    2010. március 17. 10:3122.

    Érdekes történet az övé. Tanulságos. Megismertem nemrégiben egy régebbi tanítványát, aki sokat mesélt róla. Anno állítólag egy nagyon jó gyógyító volt K. András, és egy szerény tisztességes ember. Folyamatszerűen egyre inkább pénzorientálttá, illetve önistenítővé vált, ezzel párhuzamosan egyre kevésbé működtek a dolgai...

     

    Nem tudom mi indította el a lejtőn, érdekes lenne a hátteret is ismerni, de ma már nem hallok róla senkitől jót, csak csalódottságot.

    előzmény:
    Aureus (21)
    2010-03-16  19:55
  6. 2010. március 16. 19:5521.

    Hát.. sajnos, tanulópénz :o(( mert sokan bedőlnek a nagy agyonhirdetés miatt.

    Nagyon jól fogalmaztad meg..

    Privi ment.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_909149 (20)
    2010-03-16  15:18
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 16. 15:1820.

    Szia!

     

    Igen igazad lehet, bár nem tudom, ezek után még hová fordulhatnék segítségért...?

    Ebben az egészben az a legelkeserítőbb, hogy valószínűleg nem mi voltunk az egyetlenek, akik így jártak és csalódottan jöttek ki a táltos irodából.

    Amin viszont azóta elgondolkodtam, az az, hogy egy valódi táltosnak, akinek tényleg a gyógyítás, mások megsegítése a cél, az valószínűleg nem fogja magát a tv-ben hirdetni és több tízezer forintot elkérni egy 5 perces csontkovács kezelésért, hanem önzetlenül segít. Csak tudnám, hol találhatnék ilyen embert, ha még léteznek egyáltalán?

    Na de ez már az én bajom, hogy így jártam, sajnos naiv voltam és elkeseredett... Bár most még inkább az vagyok :S

     

    Azért köszönöm az együttérzést! :) 

    előzmény:
    Aureus (19)
    2010-03-16  11:57
  8. 2010. március 16. 11:5719.

    Szia..

    Nagyon sajnálom, hogy így jártál és csalódás ért.

    Annyit tudok mondani hogy sajnos ezen a területen is - csakúgy, mint sok szakrális ágban - itt is vannak nem teljes tudású ill. a tudásukat nem jól használó emberek.

    De az is lehet, a te problémáidat nem ilyen területű ember hozza helyre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_909149 (18)
    2010-03-15  15:31
  9. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 15. 15:3118.

    És most jöjjön a mérleg:

     

    2x10 perc kezelés = 20.000 Ft.

    Eredmény részemről: Semmi. Se jobb, se rosszabb, pedig már eltelt annyi idő, hogy érezzem a javulást - ha lenne.

    Páromnál: Rosszabb. Azt mondja, jobban fáj neki, mint a táltos-kezelés előtt.

    Mindemellett számoljuk hozzá az útiköltséget, ami vidékről nem 2 Ft, illetve ráment egy egész napunk, és bizony bármilyen javulás nélkül!!

     

    Én személy szerint HATALMASAT csalódtam ebben a dologban. Nem azt mondom, hogy csalók,  mert nem hiszem, hogy az a rengeteg ember, aki rendszeresen eljár hozzájuk, mind kiadná alkalmanként azt a 10-20 ezer forintot, ha nem lenne eredmény. Láttam a rengeteg videót K.M A. gyógyításairól, láttam a tv műsorokat, amelyekben szerepel, láttam a meggyógyult emberek élménybeszámolóit, és saját tapasztalataim ellenére azt gondolom, hogy ő tényleg tud valamit. Valamit, amihez azonban ezeknek a tanítványoknak már semmi közük sincsen!

     

    Mindenkinek azt javaslom, hogy jól gondolja meg, van-e fölösleges több tízezer forintja, mielőtt időpontot kér a táltos központba!

    Tudom, hogy sokaknak ez tűnik az utolsó esélynek, nekünk is az volt, éppen ezért vagyok ennyire csalódott és bizony dühös is!

    Ha már rászánják az idő és a pénzt, inkább próbáljanak meg személyesen K.M.Andrással kapcsolatba lépni, bár nem tudom, ez hogyan lehetséges, mert állítólag ő már nem fogad betegeket, Ha mégis, akkor nagyon megköszönném, ha valaki megírná az elérhetőségét! :)

    Nem igazán értem egyébként, hogy ő vajon semmit sem tud a tanítányai módszereiről? Vagy ha tud, akkor hagyja ezt az átverést? Vagy talán éppen ő találta ki ezt az egészet? Bár ez már tényleg hatalmas csalódás lenne!

     

    Még egy kérés: Ha valakinek szintén ilyesfajta élményei vannak a Tábornok utcai "táltosokkal" kapcsolatban, örülnék, ha megosztaná velem, mert így kicsit magamat érzem hülyének, hogy persze, csak nálunk nem működött.

     

    Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok.

     

    Még egyszer hadd szögezzem le, hogy amit itt leírtam, az az én személyes benyomásom, nem szeretnék senkit sem megbántani, mert tudom, hogy sokaknak tényleg segítettek. Legalábbis remélem!

    De úgy gondolom, mindenkinek joga van tudni az esetleges negatív, vagy kevésbé szerencsés tapasztalatokról is.

     

     

    Üdvözlettel:

     

    Jacquline 

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_909149 (16)
    2010-02-24  11:09
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 15. 15:3117.

    Sziasztok!

     

    Először is köszönöm azoknak, akik priviben írtak!

     

    Néhány mondatban szeretném Veletek megosztani az élményeimet, közben ugyanis sikerült eljutnom egy ilyen kezelésre a Kovács-Magyar András irodájába. Előre leszögezném, hogy véleményemmel nem szeretnék senkit megbántani, de úgy gondolom, másoknak is joga van megtudni, miből is áll ez a híres táltos-kezelés!

     

    Szóval:

     

    Néhány nappal ezelőtt párommal együtt ellátogattunk a Tábornok utcai táltos központba. Mindeketten elég komoly mozgásszervi problémmákkal küzdünk már évek óta, végigjártunk egy csomó orvost, masszőrt, csontkovácsot, de egyik sem tudott eddig segíteni, így utolsó esélyünk Kovács-Magyar András módszere maradt. Nagyon sok jót hallottunk róla, végignéztük a videóit, átböngésztük a honlapját és nagy reményekkel indultunk fel Pestre, hogy a tanítványai majd biztosan segítenek. Maga K.M.A. ugyanis már nem gyógyít a Tábornok utcában, átadta a rendelőt a "legjobb" tanítványainak.

    A vonatunk korán ért be, volt még időnk bőven, de gondoltuk, odamegyünk hamarabb, hátha tudnak fogadni.

    Ahogy beléptünk, megkérdezték, kihez jöttünk, s mondták, hogy foglaljunk helyet, majd hívnak. Volt egy óránk feltérképezni a helyzetet. :)

    A "váróban" , ami egyébként egy nagyon stílusosan berendezett kis helyiség, még vagy tízen voltak rajtunk kívül. András tanítványai mind hófehérbe öltözve, arcukon állandó vigyorral járták körbe a várakozókat, mindenkit megöleltek, körbepusziltak, váltottak velük pár mondatot. Hozzánk azonban senki oda sem lépett, nem is köszöntek. Gondoltam, sebaj, a többiek már biztosan mind visszatérő páciensek, majd ha jövünk mi is rendszeresen, akkor velünk is barátságosabbak lesznek.

    Közben a tv-ben egész idő dvd-ről nézhettünk a K.M.Andrással készült riportokat, a kisfilmeket a gyógyításairól, tanításairól. 

    Elkeztem olvasgatni a Nagy Táltoskönyvet, amit ugye András írt, és itt jött a második furcsa benyomás, ugyanis a könyvben azonnal olyan mondatokra találtam, amiket értetlenkedő mosollyal megmutattam a mellettem ücsörgő páromnak is, és hát meg kell mondjam, igencsak jót derültünk a látottakon. Egy példa: a könyvben K.M.A. a magyarokat a maják leszármazottainak titulálja, majd kijelenti, hogy mi, vagyis őseink eredetileg egy régen elsüllyedt, ma már ismeretlen kontinensen éltünk, ami a mellékelt térkép szerint valahol az egyenlítőtől délre helyezkedett el és kétszer akkora volt, mint Ausztrália. Hmm....

    Nem baj, még ezt is lenyeltem, gondoltam, mindenki abban hisz, amiben akar, ha egyébként tényleg ért a természetgyógyászathoz és meg tud gyógyítani súlyos beteg embereket, akkor szíve joga ilyesmit mondani.

    Valahogy eltelt az egy óra, minket szólítottak. Elvileg az egyik legjobbnak kikiáltott tanítványa fogadott minket. Már az első pillanattól rossz érzésem volt vele szemben. Se egy mosoly, se egy kedves szó, betessékelt minket a kis szobába, ott bemutatkoztunk, majd megkérdezte, ki lesz a bátrabb? Párom vállalkozott, hogy majd ő.

    A "táltos" (inkább nem nevezném meg, mivel valószínűleg sértené a személyiségi jogait, de akik jártak már ott, tudni fogják, kiről van szó) megállt előtte, megkérdezte, mi a panasza, majd miután már választ kapott, pálcájával csinált 1-2 mozdulatot, és mondta, hogy lehet lefeküdni. Így: lehet lefeküdni, nem az, hogy légy szíves, vagy valami... Egyébként én eddig úgy tudtam, hogy ők mérik be ezzel a vesszőszerűséggel, hogy hol vannak a gyenge pontjaink, és megmondják, hogy otthon jó helyen fekszünk-e, de semmi ilyesmi nem történt. Mindemellett nem kért el semmiféle orvosi leletet, pedig a táltos oldalon lévő videókon András mindig elkérte a leleteket, hogy pontosabban, hatékonyabban tudjon segíteni. Újabb hmm....

    Ezután párom felfeküdt az ágyra, vagy minek hívják, én meg leültem egy székre, hogy kivárjam a sorom. A "táltos" neki is esett, jól átropogtatta, de nekem már a látvány is fájdalmas volt, nemhogy szegény páromnak, aki később bevallotta, hogy neki bizony baromira fájt, főleg, amikor az amúgy is fájdalmas területet dolgozta át. Tényleg rossz lehetett, mert nem egy nyafka típus, de akkor bizony nagyokat nyögött szegény. Mindeközben a "táltos" valami félelmetesen életúnt képet vágott, meg mernék esküdni rá, hogy még a szemeit is forgatta, az egész úgy hatott, hogy "Jajj csak legyünk már túl rajta!" Én persze erre is találtam magyarázatot, gondoltam, biztosan fáradt, meg hát unalmas lehet minden nap ugyanazt csinálni.

    A csontkovácsolás rész után az "úriember" kijelentette, hogy most pedig energiával fogja kezelni, ami abból állt, hogy a kezeit a derekára, illetve a combjára helyezte, lehunyta a szemét és úgy maradt kb. 5 percig. 

    Ez az egész egyébként nem tartott tovább 10 percnél. 

    Majd velem ugyanez.

    Ezután megeresztett felénk egy félmosolyt, megkérdete, érzünk-e változást, könnyebbséget, mondtuk, hogy most még nem, de egyébként jól esett a ropogtatás, legalábbis nekem. Párom szólni akart, hogy neki azon a fájó ponton nagyon rossz volt, de a gyógyítónk egyből rávágta, hogy hát igen, kell neki 1-2 nap. Emellett javasolt még egy utókezelést.

    Kicsit öszezavarodtunk ugyan, de úgy voltunk vele, biztosan csak nekünk furcsa ez az egész, és 1-2 nap múlva tuti érezni fogjuk a csodálatos gyógyulást. Én vártam volna még valamiféle jótanácsot, vagy útmutatást, mint a videókon, hogy hogyan tornáztassuk a fájó részt, mire ügyeljünk, de semmi ilyesmit nem kaptunk. Fizettünk és elköszöntünk. Számlát természetesen nem kaptunk. :)

     

    ...folyt.köv.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_909149 (16)
    2010-02-24  11:09
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. február 24. 11:0916.

    Hello!

     

     

    Én igazából csak arról szeretnék érdeklődni, mennyibe kerül egy ilyen kezelés a Tábornok utcai központban?

    Pl. gerincsérvre

     

    Aki tisztában van az áraikkal légyszi írjon! Köszönöm. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  12. 2009. december 22. 11:2815.
    Köszönöm!
    előzmény:
    -1- (14)
    2009-12-22  08:05
  13. -1-
    -1-
    2009. december 22. 08:0514.
    előzmény:
    almafa12 (8)
    2009-12-21  20:25
  14. 2009. december 21. 21:4213.

    Szia!

    Csak Ő lenne jó?Mert,ha más is ,akkor a Belső Barlangot nagyon tudom ajánlani.Nézd meg a honlapjukat!

     

     

    előzmény:
    BabyCarrie (1)
    2009-12-21  20:06
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 21. 21:3612.
    na ne ennyire besötétedett?
    előzmény:
    almafa12 (8)
    2009-12-21  20:25
  16. 2009. december 21. 20:4011.
    Én úgy tudom, hogy a gyógyító ember régi magyar elnevezése a táltos. Ebbe sok minden belefér, pl. csontkovács, természetgyógyász.
    előzmény:
    almafa12 (8)
    2009-12-21  20:25
  17. 2009. december 21. 20:2810.
    Szégyen de konkrétan nem tudom.A párom 2 éve tartó derékfájással kereste fel őket,s nekem olyan csontkovács szerűségnek tünt.
    előzmény:
    almafa12 (8)
    2009-12-21  20:25
  18. 2009. december 21. 20:279.
    Mi nála voltunk személyesen, nagyon szimpatikus. Nagykovácsiban lakik és ott is fogad, de azt hiszem, csak havi 2 alkalommal. Mi jártunk a Tábornok utcai központban és onnan kértek hozzá időpontot.
    előzmény:
    BabyCarrie (1)
    2009-12-21  20:06
  19. 2009. december 21. 20:258.

    Sziasztok!

     

    Meg tudná valaki mondani, hogy egy táltos mit csinál? Miben különbözik pl. egy természetgyógyásztól vagy egy csontkovácstól? Komolyan kérdezem, nem kötözködésképp.

     

    Köszi előre is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. december 21. 20:247.
    előzmény:
    BabyCarrie (1)
    2009-12-21  20:06
  21. 2009. december 21. 20:226.

    Jajj bocsánat nem olvastam végig..

    Szerintem ne félj,ő már senkit nem fogad ,előadásokat tart a világban.

    Mi is egy másik táltoshoz kaptunk időpontot és nem csalódtunk.

    előzmény:
    BabyCarrie (1)
    2009-12-21  20:06
  22. 2009. december 21. 20:225.
    Személyesen nála? És kivel beszéltetek telefonon vagy hogy intéztétek az időpontkérést?
    előzmény:
    Bdora (2)
    2009-12-21  20:19
  23. 2009. december 21. 20:214.

    Ki kell ábránditsalak, Kovács M. András csak a hirességeket gyógyitja és szinte állandóan külföldön van, vagy Hajdu Péternél.  A pesti központban csak a 3 gyógyitója és a csontkovács pasik vannak.

    Nem tudom, hogy lehet hozzá kerülni, ez engem is érdekelne.

    előzmény:
    BabyCarrie (1)
    2009-12-21  20:06
  24. 2009. december 21. 20:213.

    Elérhetőség: H-1143 Budapest, Tábornok út 11/A. I. emelet/11. Tel.: 0036-1-251-4983, 0036-1-222-3186, e-mail: taltos@taltos7.hu

     

     

    Ezt találtam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. december 21. 20:192.
    Szia.Mi most voltunk nála,én a google-ből néztem ki az oldalát ,ott volt 2 telefonszám.
    előzmény:
    BabyCarrie (1)
    2009-12-21  20:06

Címlap

top