Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fülhallgató=hallásromlás?

jujube
Létrehozva: 2009. május 16. 09:39

Sziasztok!

 

Nagyon sok ember, főleg fiatalok, gyerekek használják az MP3 lejátszóhoz a fülhallgató kütyüket.

 

Lányom osztálytársának emiatt sokat romlott a hallása, és a tévében is mondták, hogy nagyon sokan kezdenek rosszul hallani, a tanárok is panaszkodnak, hogy "figyelmetlenek" a gyerekek.

 

Ennek ellenére én is nagyon sok fiatalon látom ezt a borzalmat és fel sem fogják, mit kockáztatnak ezzel a divatőrülettelÖtből legalább három biztos visel ilyet!

 

Kedves szülök, rokonok, ismerősök, jószándékkal próbáljátok felvilágosítani erről az ártalmas dologról a gyerekeket.

 

  1. Torolt_felhasznalo_333816
    Torolt_felhasznalo_333816
    2009. május 16. 13:0226.

    Kérdés, mi számít normális hangerőnek?

     

     

    előzmény:
    mamóka (25)
    2009-05-16  12:57
  2. 2009. május 16. 12:5725.
    A fülben kis "hallószőrök" vannak, amelyek hajladoznak a rezgésre-hangra, így közvetítenek az agy felé. Amíg normális a hangerő, addig csak hajladoznak, mikor folyamatosan túl nagy olyan mértékű a mozgásuk, hogy letörnek. Ez visszafordíthatatlan folyamat. Nem nőnek újra. Legtöbbször az ilyen jellegű károsodás pont a beszédhallás frekvenciáját teszi tönkre. A nagy zajjal járó munkahelyeken nem véletlenül kötelező a fülvédő. Ha valaki saját magát teszi tönkre...
    előzmény:
    jujube (1)
    2009-05-16  09:39
  3. 2009. május 16. 12:4924.
    Kösz, most igazoltad a topikindítót és engem, a hangos zenével kapcsolatban.Ui mindenki aki itt tiltakozik, állítja, hogy ő normális hanegerővel hallgatja, ami rendben is van---csakhogy itt a hangos fülhallgatós zenéről van szó.
    előzmény:
    amikor (23)
    2009-05-16  12:45
  4. 2009. május 16. 12:4523.

    én is normális hangerőn szoktam hallgatni. Nekem az azt jelenti, hogy közben még tudok beszélgetni, mert hallok mindent a külvilágból. De mondjuk én csak a buszon szoktam hallgatni. Egyébkétn érdekes, mert van, hogy a szomszéd fülében olyan hangosan szól a zene, hogy a sajátomat is elnyomja .

     

     

    előzmény:
    dodiur (16)
    2009-05-16  12:01
  5. 2009. május 16. 12:3622.

    Huh, hány embernek léptem a tyúkszemére!...))) No akkor sorjában, bocs, ha kicsit sok leszek: Nem vagyok pesti. Reggelente gyalog megyek munkába és néha vagy sárba, vagy úttestre kell lépnem, hogy kikerüljem a csoportosan  éppen az iskolára hangolódó és a járdát elfoglaló középiskolásokat. (esküszöm, nem értem, nekünk miért nem kellett "ráhangolódni" az aznapi iskolára..) Vagy tolom a babakocsit, nem férek el (előbbi helyzet , csak éppen iskola utáni hangolódás...) és hiába szólok udvariasan, mert nem hallja.

    Valaki írta a tömeget a zsúfolt járműveken: volt benne részem és azt kell mondjam, ha szorosan áll az ember valaki mellett a tömegben, igenis hallja a zenét. Mondjuk jobbról is, meg balról is. Természetesen nem ugyanazt...

    Czege: szóval mindenkinek jogában áll rongálni a saját egészségét? Igazad van. (meg persze nincs, ha arra gondolok, hogy romlott hallás miatt TB-alapon gyógyítás) Nem leszek övönaluli és nem emlékeztetlek bizonyos dühös véleményekre a dohányzásról.... És még azt sem mondhatod, hogy a dohányos, ha tapintatlan és bunkó, más egészségét is kockáztatja, mert a zenehallgató is: a legkevesebb, hogy az előbb leírt helyzeteknél az embert a guta üti, ez vicces ugyan, de igenis balesetveszélyes --- mellesleg autósoknál meg pláne. (nem ugyanaz az autóban szóló nem ordító zene, mint a fülhallgatós)

    előzmény:
    jofej*csaj (6)
    2009-05-16  10:18
  6. 2009. május 16. 12:1521.
    Jaj, az meg a másik!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_333816 (20)
    2009-05-16  12:10
  7. Torolt_felhasznalo_333816
    Torolt_felhasznalo_333816
    2009. május 16. 12:1020.
    Én azokon szoktam elcsodálkozni, akik a legnagyobb forgalomban kerékpározva zenét hallgatnak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2009. május 16. 12:0919.

    Nagyon viszonylagos ez a normális hangerő. Az egészséges fül nem úgy jelez, mint a tested bármely része, amely fájdalommal adja tudomásodra, hogy baj van.

    A környezeted hamarabb észreveszi a hallásromlásod, mint te magad.

    előzmény:
    dodiur (16)
    2009-05-16  12:01
  9. 2009. május 16. 12:0718.
    Nem kell nekem ahhoz fulhallgato, hogy bambuljak ki a fejembol. Ennyi erovel ne is gondolkozzak?
    előzmény:
    jujube (15)
    2009-05-16  11:57
  10. Torolt_felhasznalo_881623
    Torolt_felhasznalo_881623
    2009. május 16. 12:0217.
    Jó hát ok... Nem kell erőltetni... Vagy legalábbis nyitott fejhallgatót kell halgatni, nem füldugót, ami izolál minden külső zajt.
    előzmény:
    jujube (12)
    2009-05-16  11:46
  11. 2009. május 16. 12:0116.
    Erre mondom én, hogy a készüléken van hangerőszabályozó gomb....mondom, én mindenhol hallgatom az enyémet, de normális hangerővel....
    előzmény:
    jujube (15)
    2009-05-16  11:57
  12. 2009. május 16. 11:5715.

    16 éves volt.

    Úgy a saját hülyesége, hogy zenét hallgatott, mint ahogy a többi 12 egy tucat teszi és kikapcsolnak, nem figyelnek. Balesetveszélyes dolog ez.

    A BKV-n is látom, hogy hiába szólnak hozzájuk, csak néznek ki a fejükből.

    előzmény:
    dodiur (14)
    2009-05-16  11:54
  13. 2009. május 16. 11:5414.
    A vonat által elütött unoka esetére reagálok (és nem akarok kegyeletsértő lenni), de az meg sajna a saját hülyesége volt....
    előzmény:
    jujube (12)
    2009-05-16  11:46
  14. 2009. május 16. 11:5013.

    Uhh, nem hallja azt a baromi fontos dudát. Ha a kijelölt gyalogátkelőn megy át, miért is kellene hallania? Amúgy meg hallja. 

     

    Netalántán az autósok sem hallgathatnak zenét  vezetés közben? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294403 (3)
    2009-05-16  10:05
  15. 2009. május 16. 11:4612.

    Tévedsz.

    Nekem egy gyerekori barátnőm, aki zeneakadémiás volt, azt mondta, soha nem tenne a fülére wolkmant (akkor még mp3 se volt a világon!) mert rontja a hallást, ugyanis neki zenei hallása volt.

     

    Szerintem nem hülyeségből találták ezt ki, elhiszem hogy sokuknak ideális kikapcsolódás jövet-menet, de amikor baj van, akkor az már egy elkezdezdődött folyamat. És pontosan a hallás az, amit nehéz helyreállítani.

     És még egy eset, anyuék egy szomszédjának unokáját elütötte a vonat, mert zenét hallgatva sétált át a síneken.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_881623 (7)
    2009-05-16  10:22
  16. 2009. május 16. 11:2411.

    ennyi erővel a drogot is legalizálni kéne...

     

    de sztem olyan szinten nem káros...

    előzmény:
    czege (10)
    2009-05-16  11:03
  17. 2009. május 16. 11:0310.

    és nehogymá piros nadrágot hordjon....

    hát basszus, a saját szervezetét mindenki úgy roncsolja, ahogy akarja, hagy legyen már legalább ehhez joga!! A fülgallgatóval legalább nem zavar senkit.

    Én is MP3-al járkálok, mert úgy kevésbé idegesít az a sok barom, aki között utaznom kell havi 9000 Ft-ot kifizetve, marhavagon-jellegben. Ezzel egyedül a saját fülemet rontom, amihez jogom van, nem fújom senkinek az orcájába a cigifüstömet, nem szemetelem tele a várost, nem pisilek a sarokra, hagy tegyem már meg büntetlenül

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294403 (3)
    2009-05-16  10:05
  18. 2009. május 16. 10:599.

    Naná, kár, hogy valaki annak idején kitalálta a személyiségi jogokat!

    Nehogy má' zenét hallgassanak az emberek- az utcán!

     

    Végülis az az ütvefúró ami annak a rengeteg nagyszerű kocsinak (ami elé bármikor kiléphet az ember...) gyártja az utat, tünteti el a kátyút, a kiabáló emberek, a zötykölődő buszok és autók mind sokkal biztonságosabb és harmonikusabb akusztikus környezetet teremtenek!

    Le a fejhallgatókkal, és az utcán éneklőkkel- éljen a zaj!

    Ó, és társaságban se legyen szabad az utcán közlekedni, mert az is elvonja a figyelmet- még a végén nem halljuk meg a nagy nevetgéléstől és anekdotázgatástól a belvárosban hetvennel kanyarodó idegbeteg dudálását, hogy takarodjunk a gyalogátkelőről. Ő bezzeg nem hallgat zenét, fülhallgatóval se... na vajon miért lett idegbeteg a városi forgalomtól?

    Mellesleg a gyalogátkelőnél én úgy tudom, körül kell nézni, nem azt, hogy körül kell hallgatni!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294403 (3)
    2009-05-16  10:05
  19. Torolt_felhasznalo_333816
    Torolt_felhasznalo_333816
    2009. május 16. 10:428.
    Én pedig a telefonos operátorság halláskárosító hatására lennék kíváncsi; hiába halkítom le a minimumra a "füles" hangerejét, néha mégis hangosnak érzem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_881623
    Torolt_felhasznalo_881623
    2009. május 16. 10:227.

    A fejhallgató csak akkor káros, ha mondjuk minden nap 90 dB fölötti hangerővel hallgatja órákig. Évek múlva lesz érezhető a hatása. De ez a minimális halláskárosodás javul, ha abbahagyja a használatot.

     

    Minden esetre azért nem szerencsés állandóan üvöltetni a cuccot. Egyszer én is észrevette már magamon. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2009. május 16. 10:186.

    most nem kötözködni akarok, de nekem kivétel nélkül az összes o.társam zenével jön suliba. pesti vagy?mert akkor más.

     

    am meg nekem kell reggl az a fél óra,h ráhangolódjak a sulira.

     

    ellenőrizni nem igazán lhetne, mert hosszú haj eltakarja, vagy a sapka, főleg h a legtöbb ember nem kivül hordja magát a vezetéket

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294403 (3)
    2009-05-16  10:05
  22. 2009. május 16. 10:175.

    Sziasztok

     

     Én is rengeteget hallgatok zenét fülhallgatóval, ennek ellenére a hallásom rendben van, persze, sosem teljes hangerőn megy az mp3-am...amúgy el tudon képzelni, hogy ha valaki sokáig, sokszor nagy hangerőn hallgatja a zenét, akkor lehet halláskárosodása, főleg a fülbe dugható fülhallgatókkal

    előzmény:
    jujube (1)
    2009-05-16  09:39
  23. 2009. május 16. 10:064.
    at kell szoktatni oket fejhallgatora :)
    előzmény:
    jujube (1)
    2009-05-16  09:39
  24. 2009. május 16. 10:053.

    Nekem meg az, hogy bírja ki az a gyerek az utcán zene nélkül!!!

    Ami azt illeti, miért nem lehet a gyalogosokat is bizonyos dolgokért büntetni? Mert hogy fülhallgatóval a fején hogy nem hallja pl ha egy autó dudál, pláne csak azt, hogy egyáltalán jön -ha másfele néz- az biztos.

    előzmény:
    jofej*csaj (2)
    2009-05-16  09:56
  25. 2009. május 16. 09:562.

    szia

     

    ezt én is hallottam, mint ahogy sok mást (pl.a mentol káros a szervezetre).

     

    de sztem nem mind1, h milyen hangerőn hallgatjuk és mennyit.

     

    a másik meg, h most a gyerek úgy mnjn az utcán,h full hngosan szól a telefonja a kezében?

     

    nekem  ez a véleményem.

    előzmény:
    jujube (1)
    2009-05-16  09:39

Címlap

top