Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anyósterror
Két gyermekem van, egy 4 éves, akivel lassan egy éve pszichológushoz járunk, problémás, úgy néz ki figyelemzavaros, és túlzottan aktív, óvodába nem sikerült beiratni, az óvónők félnek tőle. És van egy másfél éves. Kettőjükkel vagyok itthon, már az idegkimerülés határán sajnos. Elsősorban köszönhetően az anyám és az anyósom terrorjának.
Az anyósom két percre lakik tőlünk. Az anyám egy másik városban.
Én, amikor házat kerestünk, kértem a férjemet, hogy az az egy szempont a legfontosabb, hogy ne az anyósomék közelébe kerüljünk, mert már akkor tudtam, hogy nagyon durván beleszól mindenbe.
Ha egy kis segítséget kapok, rögtön visszahallom anyósomtól, ha jön hozzánk valaki, mindig azzal kezd, hogy ő főzött nekünk ezt-azt, holott folyamatosan kérem, ne főzzön nekünk, minden nap készítek főtt ételt, hétköznap is. És én is rendszeresen küldök nekik hetente süteményt és palacsintát, ha sütök, de soha, senkinek nem emlegetem.
Beleszólnak abba, hogy a házunk előtt hogyan nyírjuk a füvet, hogyan műveljük a kertet, milyen bútort vegyünk, hova vigyem a gyereket játszóházba, hétvégén milyen programot csináljak. Szóval mindenbe. Kulcsuk van a kapuhoz, többször kérte a férjem, hogy ne jöjjön át anyósom, anélkül, hogy telefonálna, de mintha a falnak beszélnénk.
Tegnap a lányom névnapját ünnepeltük, anyósom 3 órán keresztül egyedül beszélt szinte végig, senki sem jutott szóhoz. Szó sem volt a gyerekek ünnepéről, hanem azt emlegette, hogy ő miket csinál, milyen baja van, hogyan intézett el dolgokat stb.
Amikor 4 hónapos terhes voltam, nem akarta megengedni, hogy elmenjünk két napra Prágába a férjemmel, 1 hónapig azt hallgattam, hogy milyen felelőtlen vagyok, és ha tudta volna, hogy terhes vagyok, nem engedte volna ezt az utat. És azért is kiakadt, hogy 8 hónapos terhesen el mertem menni egy esküvőre, amit nem abban a városban van, ahol élünk.
Amikor házat néztünk (1 éve) kétfelé cibáltak minket, érzelmileg zsaroltak anyám és anyósom, hogy mi lesz, ha nem ide költözünk, ha nem olyat veszünk stb. Amikor a férjem kitette a lábát, anyósom 5x elmondott "nem" válaszom ellenére, elrángatott házat nézni olyan helyre, ahol kifejezetten nem akartam házat venni, a ház nekem egyáltalán nem tetszett, de ő áradozott róla, hogy neki mennyire megfelelne.
Azóta megvettük a két szobás házunkat, erre azt mondogatja, hogy ha nem élne náluk a dédi (az ő édesanyja), akkor ő már rég átjött volna a mi kétszobás házunkba lakni, neki bőven elég annyi, mi meg odaköltöznénk az övékbe (amelyik házról többször elmondtam már, hogy én nem laknék ilyenben, mert túl nagy, kétszintes, nagy a rezsije stb.).
Anno 5 éve az esküvőnkre azért nem jöhetettek el a férjem barátai, mert az anyja nem engedte meg, mert mit szólnak a rokonok, ha mi meghívjuk a férjem legjobb barátait, de a rokonságból meg csak a szülők-testvérek jöhetnek el.
Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et.
Ezek csak apróságok, de folyamatosan megkeserítik az életünket, és ennél sokkal durvább dolgokba is beleszólnak.
Az anyám eljön, és egész nap kritizálja a háztartásomat, átrendezi a szekrényeket, ha kiteszem a lábam otthonról, kicserél függönyöket, a gyerekekkel szemben totálisan következetlen, nincsenek szabályok, a gyerek uralkodik rajta.
Egyelőre ennyi, most a nagy sérelmeket nem írom le. Csak annyira kellett, hogy kiadjam már magamból. Köszönöm, aki meghallgatott.
Elnézést, hogy csapongó voltam, de már annyira ideges vagyok emiatt, és a férjemmel egy dolog miatt veszekszünk, a szüleink miatt. És ez már a gyerekekre is rá fog menni, ha nem találunk megoldást.
akkor ezt már tudtad ennekelőtte is.
Nem újkeletű a problémád.
Akkor miért költöztél a közelébe?
"Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et. "
Pisztolyt tartott a fejedhez? Kirángatott erőszakkal? Mondj NEMET! Én is erősen konfliktuskerülő vagyok, de anyósom egyszer átrendezte a konyhaszekrényemet mire hazaértem (mondjuk évente 3x látom), mondtam neki, hogy édes, aranyos, köszönöm, de legközelebb ne tegye. Megértette.
Vállald fel inkább a konfliktust, minthogy megerőszakold a saját szokásaifat, életviteledet.
Sajnos, az én anyósom ugyanilyen. Kis különbség, hogy a párom nem állna ki mellettem, én viszont mindig szembeszállok a terrorral. Így nem túl jó a viszonyom az anyóssal. Ma is nagy veszekedés volt. Megkértem, hogy ne kezdjen takarítani a háztartásomban, de mintha süket lenne, csak darálja a szövegét, hogy "ő nem tudja nézni ezt a rendetlenséget". A végén kiabálnom kellett, hogy eljusson a füléig az álláspontom. Most megint örök harag.
Egyébként nekem is két fiam van, egy 2 éves, és egy 3 hónapos. De még így sincs rendetlenség.
Szerintem az ilyen anyós a kisfia mellett elvesztett pozíciójáért harcol. Ha átlátod, milyen rossz is neki, talán már nem fog annyira bántani. Szerintem azért beletörődni sem kell, meg kell mondani neki, hogy nem teheti ezt (még ha el is engedi a füle mellett).
A szociológiai tanulmányok ajánlásából nem kérek. Éppen eléggé meg tudok érteni másokat, gyes előtt a gyógypedagógiában dolgoztam, pályakezdőként kezdtem, voltam problémás emberekkel, és 4. diplomámat csinálom, rengeteg pszichológiát és pedagógiát tanultam, nincs szükségem tanulmányokra. Megoldást keresek a problémámra, mert nem szeretném, hogy a gyerekeim menjenek rá.
A férjem teljesen mellettem van mindenben, és időről időre próbálja a dolgokat simítgatni, és én is próbálok normalizálni a helyzetet, megdicsérni az anyósomat dolgokért, de amikor folyamatosan előadja, hogy ő milyen jól csinál dolgokat, és hogy mi fogjuk be a szánkat, mert neki van tapasztalata, mert ő már fölnevelt két gyereket, akkor azért nehéz kissé.
Mellesleg úgy nevelte fel a gyerekeit, hogy mindkét gyerekével folyamatosan üvöltött, mert ő akarta megszabni, mit tanuljanak, mit csináljanak, mit ne csináljanak, és egyedül az apjuk állt ki mellettük. Az anyósom soha semmiben nem a gyerekeit védte meg, hanem mindig a tanárt, a rokont, a másik félt. Férjem is és a húga is maximálisan az apjuk mellett vannak, hogy rá számíthatnak.
Próbáld meg szép szóval, őszintén, kitárulkozva, ha sirni akarsz akkor sirva elmondani szemtől szembe, hogy mi az ami fáj.
Felnőttél, legalábbis fel kellett volna, saját családod van, a magad életét kell élned a saját szabályaid szerint, amit továbbadsz a gyerekeidnek.
Ha anyós, anya nem partner ebben, akkor ultimátumra lesz szükség. Nem jöhetnek ha nem úgy viselkednek az otthonodban, ahogy azt te, ti elvárjátok. Verheti itt akárki az ajtót, nem engedem be, ha nem akarom és nem jelentem be hova megyek hétvégén és hova nem.
A sarkadra kell állnod, de adj először esélyt a változásra.
Idegbeteg anyukának a gyermekei is ingerültek, problámásak és ezt nem sértésből irom.
Minden jót neked
Én kedvelek minden hozzászólást, mert gyakorta ilyen és hasonló témákkal fordulnak hozzánk emberek, mint a topic indítója.
napi munkánk része az ilyen problémák keresése.
Egyet azért mondhatok Neked is. Egy családban, ha a "fészekmelegben" akarsz részesülni célszerűbb családtagjaink jobbik felére figyelni.
Szia!
Azonkivül, hogy sajnállak,de nagyon, nem tudok okosat írni, mert ebben a helyzetben nem lehet.
Két dolog van: vagy felvállalod, hogy megbeszéled velük a problémákat még ha harag is lesz belőle, vagy tönkremész teljesen.
Ezt igy hosszú távon nem lehet folytatni.
Tudasd velük, hogy a Te életed ill. a tietek és úgy éled ahogy neked jó.
Sok erőt kívánok.
Na hallod, én a világból kifutnék egy ilyen anyóstól...brrr. Hát, leginkább a férjedre kellene hass valahogy. De gondolom ezt százszor megpróbáltad. Ha nem megy, legyél kicsit drasztikusabb. Cseréltess zárat, aztán abból csak a férjed kapjon, azzal a felkiáltással, hogy senki másnak.
Anyósoddal beszélgettél már erről? Az én anyósom a gyerek témával zaklatott jó ideig. Egy idő után tűntetően nem mentem hozzájuk. Egy idő után persze kérdezte a páromat hogy miért, kénytelen volt megmondani neki, hogy a gyerek téma túl kényes számomra, úgyhogy ha nem ígéri meg hogy nem hozza többet szóba, nem megyek és kész. No, ezen patáliázott egy nagyot, de azóta csitultak a dolgok, néha odadugom az orromat.
Gondolhatod, hogy végighallgattam az életüket. De bárki megismeri az anyósoman, rögtön azt hallom, hogy ez brutális. Ő, ha jön valaki, órákig csak beszél, beszél, összefüggéstelenül.
Egyébként kiváncsi lennék, ha veled tennék ezt, te nem lennél-e kiakadva?
Azt, hogy a legintimebb szférádba behatolnak, hogy a szekrényedben turkálnak, átpakolnak? Hogy meg akarják mondani, mit teszel, hogy amikor egy szál bugyiban vagy otthon, és fürdeni készülsz, beállítanak, és többszörös kérésre sem értik meg, hogy van magánéleted.
Nem tudom, hogy te mennyire tudnád ezt elviselni. Én mindenkivel jól kijövök, megértem mások más véleményét, apámmal és az apósommal nincs problémám, de amit az anyám és az anyósom tesz, annak ellenére, hogy folyamatosan próbáljuk nekik elmagyarázni, hogy ezzel a gyerekeknek lesz rossz, az több az elviselhetőnél.
Veled valószínűleg nem csinálták ezt.
Tényleg ez a fő kérdés, hogy hogyan áll a párod mindehhez. Mert, ha ő melletted van, akkor majdnem mindegy, mit pattognak össze anyád és anyósod.
Ha nem érti a nem-et, (pl templomba menésre) majd megérti, ha nem vagy ott.. Persze, sok mindent nem lehet kikerülni, de egy-két komolyabb sértődésüket is bőven megér szerintem a házasságotok
Első kérdés: A férjed mit szól az egészhez?
Második kérdés: Hogy a fenébe vettetek anyóséktól két percnyire házat?
Harmadik kérdés: Miért nem adtátok már el a házat, és miért nem kerestek vagy száz kilométerrel arrébb? Vagy ha nem is olyan messze lévőt, olyat, amihez rajtatok kívül senkinek nincs kulcsa.
Negyedik, de ez már nem kérdés, imádom, amikor olyanok szólnak a témához, akik soha nem éltek át még hasonlót sem, és ahelyett, hogy hálát adnának annak, akiben hisznek, nekiállnak osztani az észt.
Javaslom ha van időd és kedved olvass szociológiai felméréseket is és akkor kapsz majd némi kitekintést, hogy a különböző lakhelyű és A CSALÁDI KULTÚRA ,SZOKÁSRENDSZER KÖZVETÍTÉSÉRŐL
Szerintem te vagy a megoldás kulcs: sokkal határozottabban és következetesebben kell nemet mondanod arra, amit nem akarsz.
Nálunk (meg szerintem még nagyon sok helyen) hasonló törekvések vannak a szülők részérő, főleg akkor erősödtek fel, amikor megszületett az első unoka, de én kegyetlenül következetes tudok lenni. Egy ideig rábíztam volna a férjemre, hogy az ő anyját intézze ő, de neveltetéséből adódóan erre nem volt alkalmas. 5 évig idegeltem magam hasonló dolgok miatt, kb. egy éve nagyon határozottan elmondtam az anyósomnak, hogy mi a problémám vele, akkro egy darabig duzzogott, de most már igyekszik figyelembe venni a mi szempontjainkat is. Nem mondom, hogy 100%-os, soha nem is lesz, de ezek már lenyelhető bosszúságok.
Az anyukámmal már hevesebb viták mennek, pláne, hogy ő olyan irányító típus, és próbál uralkodni magán, de időről időre kitör. Na meg jobban is meri nekem mondani, mint az anyós.
Fú! Nagyon durva ez az egész. Sajnállak!
Én is sokszor kiakadok az anyósomra, de a tiedhez képest ő egy angyal.
Nagyon sajnállak Titeket, de ez úgysem vigasztal!
Mindkét nagymama messze lakik, sokszor nehéz, de inkább megoldom magam, minthogy beleszóljanak az életünkbe. Félreértés ne essék, szeretem őket, de másfajta életet élünk.
Költözzetek jó messzire! Tudom könnyű mondani, de szerintem más megoldás itt nincs! Úgysem fognak már megváltotzni meg szerintem Te sem. Az elején tisztázni kellett volna a dolgokat és nem hagyni, hogy ennyire éljék a Ti életeteket. Férjed hogyan látja a dolgokat?
Nem értlek, ha tudod hogy ilyenek akkor miért izgat az egész?
Miért nem fogadod el Őket olyannak amilyenek. Miért nem akarod megtalálni a hozzájuk vezető utat? Miért lázdsz gyerekesn?
Ugye tudod hogy a gyerekeitek ezt a mintát fogják vinni és Veled is ezt fogják idővel alkalmazni?
Hallgasd meg az életüket és akkor talán sok sok mindenre fény derülhet/ne .