Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hüvelykúp tünetei

Szabadsag
Létrehozva: 2008. február 25. 21:17

szerencsére nem kellett sokszor szembesüljek a címben említett problémakörrel.
most felírtak egy olyan hüvelykúpot, amit patikus készített el és nem kaptam hozzá betegtájékoztatót.

az lenne a kérdés, hogy hány napig normális, hogy folyik tőle az ember?

reggel és este kell alkalmazni, úgy tapasztalom, hogy az adott intervallum alatt nem tisztul ki a szervezetből, mintha kevés lenne ez az időtartam. természetesen reggel és este is tisztálkodom.

a patikában annyit kérdeztek, hogy allergiás vagyok-e a kakaóvajra, mert az a ragasztóanyaga. lehet ettől van a bővebbb folyás? egyébként nem vagyok allergiás, nincsen panaszom, nem csíp, nem viszket, semmi gond nincs, csak ez az idegesítő bő folyás.
10 db tehát 5 nap van a dobozban.

cisztás problémára kaptam, lehet a folyás a jele annak, hogy "felrobbant" a gyulladt cisztás "csomó"?
  1. 2009. február 19. 20:3818.

    Sziasztok!

    Érdeklődnék, hogy volt-e valakinek olyan tapasztalata, hogy pevaryl kúp használata közben picit elkezdett vérezni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_908812
    Torolt_felhasznalo_908812
    2008. február 27. 19:2117.
    Szia, én is épp most hagytam abba eg yilyen kúrát, de nekem csak esténként kellett használnom 10 napig, mindenreggel rohantam zuhanyozni, mert olyan voltam, mint aki összepisilte magát, mikor abbahagytam akkor is még 2 napi távozott a cucc. És tisztasági betét és tanga tilos ugye, de én éjjelre raktam be, mert ha nem akkor akár aludhattam volna a zuhanyzóban is.  
    előzmény:
    Szabadsag (1)
    2008-02-25  21:17
  3. 2008. február 27. 18:5916.
    neked mi a véleményed a 14-es és 15-ös hozzászólásról?
    előzmény:
    nkatoca (8)
    2008-02-25  23:07
  4. 2008. február 26. 11:0715.
    RANTUDIL FORTE lenne a ciszták "felrobbantására" ?

    fogamzásgátló szedhető asztma meg allergia gyógyszerrel együtt????

    eddig 2 nőgyógyászt kérdeztem meg ezügyben, az egyik szerint igen, mert az asztma nem kerigési betegség, hogy ne tudjon felszívódni tőle az antibébi tabletta!

    a másik szerint semmiképpen sem szedhető, mert a turbubelégzőpor+orrspray+allergia bogyesz+befújós spray-be annyi hatóanyag van, amelyik ha keveredik, nem engedi normálisan felszívódni az antibébi bogyeszt, tehát ne kísérletezzek!

    kinek van igaza és miért?

    köszönöm a tájékoztatást!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402809 (9)
    2008-02-25  23:13
  5. 2008. február 26. 11:0214.
    igen, CNS hüvelykúp a neve! így, hogy mondod, már beugrott, csak a recept képe volt előttem, úgy tele volt írva a db papíros, hogy az aláírásomnak alig volt hely rajta!

    én is csodálkoztam, hogy reggel mért kéne használni! aki kiadta patikus az írta rá nagybetűkkel a dobozra, hogy reggel 1, este 1! ennyire szétszórt lenne?

    mondjuk ezt így nem tudtam, hogy pont fertőzésre írják fel, ilyet nem mondott a dokim! nem is említette, hogy talált volna vmi fertőzést, pedig csinált rákszűrést, hüvelyi ultrahangot, kismedencei uh-ra is elküldött, meg tükrözött is, csak a petefészek cisztákat mondta, hogy csúnyán be vannak gyulladva és azért görcsölt annyira a hasam, mint akit hasba rúgott vmi ló!

    van még vmi felírva: de annak annyi mellékhatása van, hogy megijesztett és nem merem beszedni: RANTUDIL FORTE ez lenne a ciszták szétrobbantására????

    érdekes, mert csak a hüvelykúpot használom, mégis elmúlt a hasbarúgós érzés, már csak 10-edannyira fáj a hasam, nem olyan görcsösen, hogy ne lehetne elviselni...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (5)
    2008-02-25  22:06
  6. 2008. február 26. 00:0513.

    Szia!

    Floragyn kúpot javasolnék rendszeres használatra megelőzés céljából, hetente 1-szer v. kétszer. Ez a természetes flórát állítja helyre (olyan hatású, mintha irrigálnál). Ha már tüneted van, azt az első egy-két napon még el lehet kapni a vény nélkül kapható Canesten hüvelytablettával.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998519 (12)
    2008-02-25  23:26
  7. Torolt_felhasznalo_998519
    Torolt_felhasznalo_998519
    2008. február 25. 23:2612.
    Szia!

    Én nekem szokott a dokim javasolni borax-glicerint ecsetelni. De az nem nagyon marad bent, hiába jól ecsetelgettem magam esténként. Igy kaptam boraxos kúpot(de azt nekem a kórházba adta a doki, de egy marékkal, még dobozban sem volt, 8db adott, de tényleg csak belemarkolt a hütőben lévő dobozba és igy kaptam.) Kicsit fura volt. Nekem nem használt egyébként a borax gombásfertőzésre, pedig tudom, gombaölő hatása van.Igazából már nem tudom mit próbáljak ki ami elmulasztaná a hüvelygombámat. már volt rengeteg minden amit próbáltam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402809 (11)
    2008-02-25  23:18
  8. Torolt_felhasznalo_402809
    Torolt_felhasznalo_402809
    2008. február 25. 23:1811.
    Felénk meg a bóraxos kúp nagy divat, rengeteget csinálunk. Mondjuk azért a bórax-szal nem árt óvatosan bánni, én úgy tudom, méreg... Ugye?
    előzmény:
    nkatoca (8)
    2008-02-25  23:07
  9. Torolt_felhasznalo_402809
    Torolt_felhasznalo_402809
    2008. február 25. 23:1610.
    szóval vannak.. 2n-nel
    Nkatoca! Te is patikában dolgozol? Csak nem Kolléga??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402809 (9)
    2008-02-25  23:13
  10. Torolt_felhasznalo_402809
    Torolt_felhasznalo_402809
    2008. február 25. 23:139.
    Szia!
    Húú, ne haragudj, bocs, tényleg bocs, de pár dolog annyira szúrja a szememet...
    1. A hüvelykúpnak NINCSENEK tünetei. Max. a betegségednek vannnak tünetei, AMIRE kaptad.
    2. A kakóvaj NEM ragasztó, hanem vivőanyag.
    3. A vivőanyag/segédanyag testhőmérsékleten olvad, mondhatnám úgy is, elfolyósodik, ez okozza a folyást. A kakaóvaj NEM szívódik fel benned soha az életben, nem is arra van, a HATÓANYAGNAK kell felszívódni.
    4. Ha magisztrális gyógyszert csináltatsz a gyógyszerésszel, ahhoz soha nem fogsz kapni külön betegtájékoztatót, a dobozon lesz ráírva az utasítás.
    5. Hogy cisztákra kaptad volna. Hmmmm. Ez feletébb érdekes, de mindegy. Nem tudok olyan kúpról, amit cisztás problémára adnának.
    Remélem, sikerült tisztázni a dolgokat, és nem haragszol meg az útbaigazításért.
    Üdv: Vadvirág.
    előzmény:
    Szabadsag (1)
    2008-02-25  21:17
  11. 2008. február 25. 23:078.
    Szia!
    ahol én dolgoztam patikában ott semicillines kakóvajas hüvelykúpot írt fel a közelben rendelő nőgyógyász, szal antibiotikumosat. A CNS-t azt nem kakaóvajjal szoktuk csinálni, sőt, már nem nagyon csinálink kakaóvajjal hüvelykúpot.
    Tényleg kényelmesebb csak este felhelyezni, a hatóanyag elvileg akkor is felszívódik ha reggel is felhelyezed, de ha nem érzed magad kényelmesen, akkor lassabban is gyógyulsz.
    a folyás színe, az könnyít azon, h el tudd dönteni, hogy mitől van, ha olyan a színe mint a kúpnak, akkor annak a maradéka, és nem kell aggódnod ciszta-felrobbanás ügyben.
    előzmény:
    Szabadsag (1)
    2008-02-25  21:17
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. február 25. 22:327.
    Cisztára hüvelykúpot???    
    előzmény:
    Szabadsag (1)
    2008-02-25  21:17
  13. 2008. február 25. 22:266.
    Szia,

    Sajnos nekem is szokott felírni a doki ilyesmit. Az egyik az nekem is 10 napos és gyógyszerész készíti, és abban is kakaóvaj a ragasztóanyag. Viszont abszolút egytértek az előttemszólóval. Csak este kell felhelyezni, a nagy része felszívódik, de másnap nekem is szokott lenni folyás valamennyi. És ez egyértelműen a nem fekvéshez kötődik. De amikor elhasználom mind a 10-et utána már 1-2 nap és semmi + folyás. Szóval tényleg csak a maradék, meg a ragasztóanyag távozik Ez nem gond, de szerintewm a reggeli felhelyezés az igen, tök felesleges. Távozik mielőtt hatna
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_998519
    Torolt_felhasznalo_998519
    2008. február 25. 22:065.
    Szia!

    Nem véletlen CNS a kúp neve? Ezt kevert(gombásbacis )fertőzésre adják, és ettől nem fog a cisztád elmúlni, bár nem tudom hol van a cisztád. petefészek cisztád van? Mert van hüvelyi ciszta is egyébként.Tehát a hüvelykúp használata és ennek hatása cisztára eléggé távol áll. Ez biztos. Egyébként meg reggel este nem szokás és egyáltalán nem is szabad(doki mondta) használni kúpot, csak este , mivel álló helyzetben kifolyik, és gondolom most nem fekszel 5 napon át mindennap minden órájában(24órában). Még kisem ürül belőled az este felrakott, már reggel rakod a következőt, ez igy nem jó(nagyon nagyon nem). És a 10 darabból kiindulva és a kakaóvajból kiindulva tuti a CNS, mert az van ilyentartammal. Sajnos folyamatosan problémás vagyok, igy már nem igazánvan olyan nőgyógyis termék(mármint kenőcs, kúp, irrigál&oacute amiket ne próbáltam volna ki.

    Cisztáim is voltak már, azok a következő ciklusra maguktól elmúlnak, nem kell kezelni. Amennyiben nem múlik el, akkor sem lehet kezelni, hanem ha nagy a mérete akkor kisműtét(nem vészes, egynapos beavatkozás).

    Szóval nagyon ellentmondásos a topiknyitó nyitóüzenete.

    Jó éjt mindenkinek!
    előzmény:
    Szabadsag (1)
    2008-02-25  21:17
  15. 2008. február 25. 22:004.
    A cisztafelrobbanásról nem tudok mit írni, de a kúp maga nem szívódik fel ,nagyrészt helyben hat, a kakaóvaj meg biztos, hogy kifolyik. Hogyan kerülne ki a fölösleg, ha nem folyik ki? 
    előzmény:
    Szabadsag (1)
    2008-02-25  21:17
  16. Torolt_felhasznalo_451126
    Torolt_felhasznalo_451126
    2008. február 25. 21:493.
    Szia!

    Persze,hogy van folyás,hiszen a hüvelykúp folyik ki Belőled.Ez normális.Általában azért kell este lefekvés előtt feltenni,mert álló helyzetben kifolyik.Minden hüvelykúp.Én azt furcsállnám,ha nem lenne ilyen tüneted a kúp használata közben.Mivel először használsz ilyesmit,így nem tudhattad,ne aggódj,ez addig lesz így,amíg használod.Gyógyulást kívánok!!
    előzmény:
    Szabadsag (1)
    2008-02-25  21:17
  17. 2008. február 25. 21:332.
    A hüvelykúpnak nincsenek tünetei - esetleg Neked, amit a hüvelykúp okoz...
    Nekem is kellett használnom fiatalabb koromban. A kakaóvaj maga a vivőanyag, természetes, hogy folyik. Testhőmérsékeleten olvad...
    Reméljük, hogy amire kaptad, arra használ.
    Te pedig használj betétet, sajnos ezt el kell vele együtt viselned...
    előzmény:
    Szabadsag (1)
    2008-02-25  21:17

Címlap

top