Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tollkabát

tigrismacs
Létrehozva: 2007. november 10. 12:07

Gondom van...  

Egy éve vettem egy csudajó tollkabátot. Ajánlottak hozzá mosószert, amit idén meg is vettem (3200 Ft) . Beáztattam, de a kosz nem jött ki. Mivel az eladó azt mondta, hogy kímélő mosásra betehetem a gépbe, ezért kipróbáltam. Foltok maradtak, toll összeállt. Újabb áztatás, hogy a tollak hátha a "helyükre úsznak"  , de mindhiába. Sőt! A keki bélés megszínezte a drapp kabátot, halmazatilag mégi büdi is, mert ugye fugázni nem szabad és magától nem tudott olyan gyorsan megszáradni.  

Kérlek, ha van ötletetek írjátok meg, hogy mivel hozhatnám helyre.

Előre is köszi mindenkinek! 

  1. 2008. november 10. 13:4334.

    S.O.S   Kérlek segítsetek!!!!!!

    Lehet tollkabátot valahol töltetni ha kissé kikopott belőle a toll??????????,

     

    Fontos lenne!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. október 22. 10:1333.
    SZiasztok!Van egy 3 éves rózsaszín tollkabátom,tisztítóban szoktam mosatni,de az idők folyamán kissé kikopott belőle a tolltöltet! Az a kérdésem hogy nem e lehet valahol "újratöltetni" ???????? Nagyon fontos mert imádom ezt a kabátot! Kösziiiiii
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_596965
    Torolt_felhasznalo_596965
    2008. január 25. 15:4332.
    en tisztitoba viszem a tollkabatomat, de egyik munkatarsam a ferje tolldzsekijet otthon mossa. azt mondta, hogy fektetve szaritja, es ahogy szarad, tollakat paskolassal egyenletesen el kell osztani. tobbszor at kell paskolni.
    a foltra pedig letezik egy specialis mososzer, amely kiszedi az aztatasbol/osszemosasbol szarmazo foltokat. azt nem tudom hogy valoban mukodik-e..
    előzmény:
    tigrismacs (1)
    2007-11-10  12:07
  4. 2008. január 25. 14:0431.

    Sziasztok!

    Arra van valakinek trükkje, hogy a toll benne maradjon a kabátban? A pihék mindenhol kibújnak és nagyon csúnya tőle a kabát.

    előzmény:
    tigrismacs (1)
    2007-11-10  12:07
  5. 2007. november 11. 22:0130.

    Sziasztok!

    Mit mondjak mindjárt 50 leszek és sose hallottam róla, hogy a tollas holmikat gépbe lehet mosni. Ezért nem is volt. :-)

    Megint tanultam valamit, bár tollas kabátom és párnám ezután sem lesz. :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2007. november 11. 22:0129.

    Sziasztok!

    Mit mondjak mindjárt 50 leszek és sose hallottam róla, hogy a tollas holmikat gépbe lehet mosni. Ezért nem is volt. :-)

    Megint tanultam valamit, bár tollas kabátom és párnám ezután sem lesz. :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2007. november 10. 15:2128.

    Sajnos nincs. De már nincs visszaút. Pörög a mosógépben. Mejd megírom a fejleményeket.  

    előzmény:
    kékeszöld (27)
    2007-11-10  15:12
  8. 2007. november 10. 15:1227.

    Lehet, hogy már más is javasolta: nincs valamelyik ismerősödnek szárítógépe?

    A teniszlabdba is jó müdszer, de a szárítógép a tuti.  

    előzmény:
    tigrismacs (1)
    2007-11-10  12:07
  9. Torolt_felhasznalo_989318
    Torolt_felhasznalo_989318
    2007. november 10. 14:4726.
    szia, en ki szoktam mosni a tollparnakat, es eleg gazosan neznek ki mosas utan. de ahogy szaradnak, es idonkent felrazon, gyonyoruen szetvalnak a tollak. ugyhogy teddmeleg helyre, es neha razogasd. meglatod,m jo lesz az. de legkozelebb inkabb nyaron mosd ki, ha lehet, meleg szellos helyre kiakasztva finom "napillata" lesz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2007. november 10. 14:3125.

    Nagyon köszi mindenkinek!

    Felbátorítottetok!

    Irány a mosógép! Bár teniszlabdám csak egy van (az is a cicámé &nbsp.

    Drukkoljatok! Imádom ezt a kabátot és rohadt mérges vagyok magamra, hogy így elcsesztem... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2007. november 10. 13:3924.
    koszi 
    előzmény:
    rozalindaa (23)
    2007-11-10  13:35
  12. 2007. november 10. 13:3523.
    Nem, ahogy szárad a napon időnként felrázom.
    Simán felcsipeszelem a fregolira.
    Meglátod milyen finom puha és illatos lesz :-))
    előzmény:
    jessica07 (22)
    2007-11-10  13:30
  13. 2007. november 10. 13:3022.
    tollparna nem lesz eldeformalva?
    előzmény:
    rozalindaa (18)
    2007-11-10  13:15
  14. 2007. november 10. 13:2721.

    A vegytisztitóban is MOSSÁK a tollkabátokat, tollal töltött ágynemüket..... csak ott jó nagy gépben.....

    Mig a gyerekeknek s nekem is tollkabátom volt, mindig mostam. A gyerekekét időnként hetente. Szombaton kimostam, hétfőn abban mentek iskolába.

    előzmény:
    stuci (8)
    2007-11-10  12:42
  15. Torolt_felhasznalo_604986
    Torolt_felhasznalo_604986
    2007. november 10. 13:2220.
    Mosoda, ott be a szaritogepbe...
    előzmény:
    jessica07 (19)
    2007-11-10  13:18
  16. 2007. november 10. 13:1819.
    nincs szaritom, akkor..?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_710385 (16)
    2007-11-10  13:06
  17. 2007. november 10. 13:1518.
    Nyáron, amikor nagyon meleg van akkor mosom a tollpárnákat 40 fokon és centrifugázom.
    Utána ki a napra, mire megszárad megdagad, puha és könnyű lesz.:-)
    A tollkabátot is simán kimosom gépben.
    előzmény:
    jesse03 (14)
    2007-11-10  13:03
  18. 2007. november 10. 13:0817.
    Nekem 10 eves toll sidzsekim van, olyan mintha uj lenne/ igaz nagyon draga volt akkoriban/. Mosogepbe dobom be normal mosasra, egyszeru mososzerrel, ha meleg van akkor kiakasztom, ha nem, megy a szaritoba. Meg sosem vettem eszre hogy osszecsomosodott volna benne a toll pedig csak itt-ott van steppelve, aljan, nyakan, ujjanal, a tobbi helyen nem tudom hogy hogy van elosztva a toll......igaz az egyemre az volt irva hogy szaraztisztitas de nemigazan erdekelt a cimke, kimostam.....kutya baja...sokkal tisztabb igy mint vegyi szaraztisztitassal.......
    előzmény:
    tigrismacs (1)
    2007-11-10  12:07
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. november 10. 13:0616.
    Tollpárna: 40-es kímélő mosás, ezután be a szárítógépbe 3-4 teniszlabdával. (A labda nem a mosógépbe kell, mert centrifugázásnál úgyis feltapad a dob oldalára a labda és nem veri szét a tollcsomókat - ez a módszer a szárítógépben használatos.)
    előzmény:
    jessica07 (12)
    2007-11-10  12:49
  20. Torolt_felhasznalo_604986
    Torolt_felhasznalo_604986
    2007. november 10. 13:0315.
    Tollkabátot be lehet tenni száritógépbe 4 teniszlabda kiséretével és igy visszanyeri eredeti állapotát mosás után  
    előzmény:
    tigrismacs (1)
    2007-11-10  12:07
  21. 2007. november 10. 13:0314.
    ugyan igy-sőt az allergén takarót is-min. 2-3 hetente egyszer ki kell mosni.A polártakarót szintén.
    előzmény:
    jessica07 (12)
    2007-11-10  12:49
  22. 2007. november 10. 12:5013.
    Ez nem azt jelenti, hogy 7 éve először volt mosva,
    Csak most tudtam meg hogy nem szárazon tisztítják
    előzmény:
    hánibáni (11)
    2007-11-10  12:47
  23. 2007. november 10. 12:4912.

    Kicsit off leszek, bocsi!

    Parnat, igazi tollparnat meg a masik fajtat is-hogyan mossatok? Koszi

    előzmény:
    hánibáni (11)
    2007-11-10  12:47
  24. 2007. november 10. 12:4711.
    Na én is így voltam ezzel tegnapig, amikor levittem a pucerájba, 7 éve hordom, most tudtam meg, hogy mossák. Leesett az állam, nem is adtam be, kimostam itthon, betettem a szárítoba, teniszlabda híján kemény szivacslabdával ,
    jobb mint bármikor, és a saját öblítőm illatát érzem, pazar
    előzmény:
    stuci (8)
    2007-11-10  12:42

Címlap

top