Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Árpa?!

Torolt_felhasznalo_429594
Torolt_felhasznalo_429594
Létrehozva: 2007. november 2. 21:14
Sziasztok!

Aug-ban volt árpa mind 2 szememen, és borzasztó volt, előbb az egyik, majd a másik jött ki, elöbb felül, majd alul, persze mind a kettőn, szóval mintha 4 lett volna
Mindenfélével kenegettem, orvosról orvoshoz jártam, és kb 1 hónapig kínlódtam.
Ma reggel arra ébredtem, hogy fáj a szemhéjam, a munkahelyemen már észre vettem, hogy ez nagyon kezd hasonló érzés lenni, mint a multkor...
Szóval alakulóban van, már kezd látszódni is.

Nagyon örülnék, ha esetleg valaki tudna valami jó kis tippet, tanácsot adni, hogy mit kezdjek vele, más is volt már így, hogy egymás után jött ki neki, és majdnem 4 hónap alatt 2x is??
Nagyon idegesítő és fáj is!
Köszi előre is!!
  1. Torolt_felhasznalo_222390
    Torolt_felhasznalo_222390
    2007. november 2. 21:262.

    Szia! nekem is volt, tobbszor is. azota, ha kicsit viszket, maris kenem ra a kremet, es akkor nem jon ki.

    viszont az egyik nem mult el, vagyis megmaradt egy kis dudor, azt kimutottek (nehany perces eleg kellemetlen mutet)

    remelem, hogy hamar elmulik neked!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429594 (1)
    2007-11-02  21:14
  2. 2007. november 2. 21:303.

    Szia!

    Nem akarlak elkeseríteni, de anno én hiába kenegettem ezzel is azzal is...végül csak ki kellett műteni: egyet az alsó, egyet pedig a felső szemhéjamról. Elég megrázó élmény volt  Node azóta nem jött vissza!!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429594 (1)
    2007-11-02  21:14
  3. 2007. november 2. 21:384.
    Én is így jártam...a kencék időlegesen használtak--vagy nem.A műtét óta nekem sem jött vissza,előtte viszont volt,hogy kéthavonta vacakoltam vele
    előzmény:
    pipacs78 (3)
    2007-11-02  21:30
  4. Torolt_felhasznalo_623521
    Torolt_felhasznalo_623521
    2007. november 2. 21:395.

    Szia!

    Anyukám a kamilla gyulladáscsökkentő hatására esküszik , leforrázott kamillafiltert kicsit hűlni hagyni és a szemre rakni , vagy pedig kamillateás vattával beborítani.

    Asszem ez a betokosodott dolog a jégárpa, egyszer nekem is felvágták. Nem bakteriális eredetű, az biztos!

    Figyusz, ezt találtam:

    A jégárpa gyakrabban jelentkezik olyan embereknél, akiknek a szemhéj széli mirigyei a kelleténél több váladékot termelnek. Közvetve ez okozza a mirigy kivezető csövek elzáródását is. A megelőzésben fontos szerepe van a felesleges váladék eltávolításának. Erre a "szemhéj toilette" elnevezésű, egyszerű módszer ajánlható. Fürdés, mosakodás végén, vizes kezünkön kenjünk el egy csepp babasampont, azért ezt, mert a babasampon nem csíp, ha a szembe kerül. Csukjuk be a szemünket, és masszírozzuk mutatóujjunkkal a szemhéjat vízszintesen, valamint az alsó szemhéjat felfelé, a felső szemhéjat lefelé, a pillasor irányába. Számoljuk a mozdulatsort, és tízszer ismételjük. Majd váltsunk a középső, azután a gyűrűs és a kisujjunkra. Minden ujjnál tízszer ismételjük a masszírozó mozdulatokat. A számolás abban segít, hogy ne hagyjuk túl gyorsan abba a masszázst, és valóban hatásos legyen. Ha végeztünk, langyos vízzel mossuk le a szemhéjakról a maradék sampont. Ezt a tisztogatást érdemes eleinte naponta kétszer elvégezni. Később, ha a szemhéjszél állapota javul, már nem tapasztalható felesleges váladék, és nem jelentkezik újabb jégárpa, a kezelés ritkítható, és elég hetente kétszer, háromszor elvégezni.

    Abban az esetben, ha a jégárpa a megfelelő kezelés, sebészi tisztítás ellenére több alkalommal kiújul, szükség lehet szövettani mintavételre, mert időnként a krónikus gyulladás talaján a sejtek rosszindulatú elfajulása is előfordulhat.

     

    Már ha valóban erről van szó!

    Remélem segítettem, jobbulást kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429594 (1)
    2007-11-02  21:14
  5. Torolt_felhasznalo_623521
    Torolt_felhasznalo_623521
    2007. november 2. 21:396.

    Szia!

    Anyukám a kamilla gyulladáscsökkentő hatására esküszik , leforrázott kamillafiltert kicsit hűlni hagyni és a szemre rakni , vagy pedig kamillateás vattával beborítani.

    Asszem ez a betokosodott dolog a jégárpa, egyszer nekem is felvágták. Nem bakteriális eredetű, az biztos!

    Figyusz, ezt találtam:

    A jégárpa gyakrabban jelentkezik olyan embereknél, akiknek a szemhéj széli mirigyei a kelleténél több váladékot termelnek. Közvetve ez okozza a mirigy kivezető csövek elzáródását is. A megelőzésben fontos szerepe van a felesleges váladék eltávolításának. Erre a "szemhéj toilette" elnevezésű, egyszerű módszer ajánlható. Fürdés, mosakodás végén, vizes kezünkön kenjünk el egy csepp babasampont, azért ezt, mert a babasampon nem csíp, ha a szembe kerül. Csukjuk be a szemünket, és masszírozzuk mutatóujjunkkal a szemhéjat vízszintesen, valamint az alsó szemhéjat felfelé, a felső szemhéjat lefelé, a pillasor irányába. Számoljuk a mozdulatsort, és tízszer ismételjük. Majd váltsunk a középső, azután a gyűrűs és a kisujjunkra. Minden ujjnál tízszer ismételjük a masszírozó mozdulatokat. A számolás abban segít, hogy ne hagyjuk túl gyorsan abba a masszázst, és valóban hatásos legyen. Ha végeztünk, langyos vízzel mossuk le a szemhéjakról a maradék sampont. Ezt a tisztogatást érdemes eleinte naponta kétszer elvégezni. Később, ha a szemhéjszél állapota javul, már nem tapasztalható felesleges váladék, és nem jelentkezik újabb jégárpa, a kezelés ritkítható, és elég hetente kétszer, háromszor elvégezni.

    Abban az esetben, ha a jégárpa a megfelelő kezelés, sebészi tisztítás ellenére több alkalommal kiújul, szükség lehet szövettani mintavételre, mert időnként a krónikus gyulladás talaján a sejtek rosszindulatú elfajulása is előfordulhat.

     

    Már ha valóban erről van szó!

    Remélem segítettem, jobbulást kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429594 (1)
    2007-11-02  21:14
  6. Torolt_felhasznalo_623521
    Torolt_felhasznalo_623521
    2007. november 2. 21:407.
    bocsánat, véletlenül dupláztam!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2007. november 2. 21:438.
    nekem pont a kamillafilteres borogatástól nőtt árpa a szememre...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_623521 (5)
    2007-11-02  21:39
  8. Torolt_felhasznalo_429594
    Torolt_felhasznalo_429594
    2007. november 2. 21:479.
    Hello!

    Ettől félek én is
    előzmény:
    pipacs78 (3)
    2007-11-02  21:30
  9. Torolt_felhasznalo_429594
    Torolt_felhasznalo_429594
    2007. november 2. 21:4810.
    és mivel kened, mert kb én 4 féle kencét ismerek..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222390 (2)
    2007-11-02  21:26
  10. Torolt_felhasznalo_429594
    Torolt_felhasznalo_429594
    2007. november 2. 21:5011.
    Szia!

    Köszönöm.
    Én is borogattam kamiilás akármivel, meg dunszt jötést is tettem rá, de már azt sem tudtam eldönteni, hogy mi használt és mi nem..
    Akkor váladékozott és még nyomogatni is kellett, jobb szeretném, ha most nem váladékozna, hanem egyszerűen csak vissza húzodna,
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_623521 (6)
    2007-11-02  21:39
  11. Torolt_felhasznalo_222390
    Torolt_felhasznalo_222390
    2007. november 2. 21:5312.
    nekem otthon az IRGAMID jo volt, de nem Mo-n lakom, es akarmit javasoltak a gyszertarban, az hatasos volt .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429594 (10)
    2007-11-02  21:48
  12. Torolt_felhasznalo_429594
    Torolt_felhasznalo_429594
    2007. november 2. 21:5513.
    ha jól tudom már nem is forgalmazzák az irgamid-od itthon... de lehet, hogy keverem valamivel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222390 (12)
    2007-11-02  21:53
  13. 2007. november 2. 22:0214.

    Sajnos nekem is volt, van. Tavaly nyáron jött ki életemben az első, az egyik szemem alsó szemhéján. Kaptam rá vmi T betűs kenőcsöt és elmúlt. Aztán idén júniusban a másik szemem felső szemhéján jöttek ki dudrok, de olyan mintha egy kiskukac dudorodna, reméltem elmúlik. De nem múlt el, kenőcsre sem, így nemrég elmentem doktor bácsihoz, és közölte, h ki kell műteni! Jól be is t.jtam  , főleg h most azt írtátok, h. megrázó élmény... Dokika azt mondta, h. erre sajnos nem használ semmiféle kencefice... 

    Tudnátok részletesebben írni a műtétről? Mondta, hogy secc perc, 2 óráig kötés, másnap megy az élet tovább, de jobban hiszek azoknak akik túlestek rajta... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2007. november 2. 22:1815.

    Szia !!

    Barátnőm nem rég homeopátiásan gyógyította meg az árpáját. A készítmény nevét nem tudom, de megkérdezhetem neked, ha érdekel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429594 (1)
    2007-11-02  21:14
  15. Torolt_felhasznalo_429594
    Torolt_felhasznalo_429594
    2007. november 2. 22:1916.
    Szia!

    Igen mindenképpen érdekelne!
    Köszönöm szépen előre is!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Berbeda (15)
    2007-11-02  22:18
  16. 2007. november 2. 22:2917.

    Ok megkérdezem holnap, de lehet, hogy csak délután fogom tudni megírni.

     Annyi rémlik, hogy a gyogyitárban kapott BOIRON-os füzetkét, amiben mindenféle betegségre leírja, hogy milyen homeos bogyó való. És abból választotta ki magának, mert asszem árpa is többféle volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429594 (16)
    2007-11-02  22:19
  17. Torolt_felhasznalo_696929
    Torolt_felhasznalo_696929
    2007. november 2. 22:3218.

    Szia!

    Sajna nekem is állandóan itt van a szememen az árpa.Ha nagyon fáj,akkor elmegyek a szemészetre,kinyomkodja és írnak fel szempcseppet meg krémet.tobrex a neve.Sajnos vényköteles.attól félek,hogy nekem is műtét lesz a vége. Amúgy nekem a doki azt mondta,hogy tilos kamillázni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429594 (16)
    2007-11-02  22:19
  18. Torolt_felhasznalo_429594
    Torolt_felhasznalo_429594
    2007. november 2. 22:3819.
    Én is most tobrex-el kenem. Hát akkor neked sem jó
    Ezek szerint nem is olyan ritja nyavaja ez....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_696929 (18)
    2007-11-02  22:32
  19. Torolt_felhasznalo_429594
    Torolt_felhasznalo_429594
    2007. november 2. 22:3820.
    Köszike!
    előzmény:
    Berbeda (17)
    2007-11-02  22:29
  20. Torolt_felhasznalo_429594
    Torolt_felhasznalo_429594
    2007. november 2. 22:4321.
    Elköszönök!
    Holnap jövök, köszönöm mindenkinek, nyugodtan írogathattok még jó kis gyogyókat, bevált módszereket!
    Jó éjszakát!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_696929
    Torolt_felhasznalo_696929
    2007. november 2. 22:5422.

    igazából jó a krém,mert elmulasztja a gyulladást,viszont sztem már annyira tokos vagy  milyen,hogy nem húzódik teljesen vissza csak egy kis időre.Amire figyelj:ne dörzsöld a szemed.Elég ha koszos kézzel hozzányúlsz a szemedhez és máris kész a baj.Szemfestékeidet cseréld sűrűn,mert a baci rajta marad.A szemcseppes üvegecske ne érjen a szemedhez amikor cseppentesz.Amúgy nekem a doki azt mondta,hogy aki hajlamos rá,annak mindig elő fog jönni.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429594 (19)
    2007-11-02  22:38
  22. 2007. november 2. 23:2823.
    Vegyél a gyógyszertárba septosyl kenőcsöt. Pillanatok alatt elmulasztja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429594 (1)
    2007-11-02  21:14
  23. 2007. november 2. 23:4424.

    Nem tudtam visszaolvasni a hozzaszolasokat - lehet, mar irta vki, hogy ki lehet "vagni". Nekem legalabbis a gyermekkorom az arpa jegyeben telt, aztan olyan 10 eves korom korul kivagtak gyokerestol. Egyik heten az egyik szememrol/bol, masik heten a masikbol. Es emlekszem, a doki azt mondta, hogy mindig vissza fog jonni, ha nem vagjak ki (az indokra mar nem emlekszem) Soha tobbe nem volt arpam azota sem.

    Persze az is lehet, hogy ez a fajta vagdosas mar kiment a divatbol  

    Emlekszem, milyen rossz volt kinlodni vele - es az esztetika nem is erdekelt akkor meg - hanem az erzes, amit okoz, az nagyon rossz.

    Jobbulast neked!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429594 (1)
    2007-11-02  21:14
  24. 2007. november 3. 00:1025.
    Sziasztok!
    Nekem is volt. A Mária utcába mentem vele a klinikára. A kamillateát kifejezetten megtiltotta a dokinéni, javasolta viszont a dunsztkötést. Közönséges langyos csapvízzel megnedvesíted a steril gézt (esetleg közé egy kis vatta), a szemedre helyezed, majd az egészet befeded folpack-fóliával. Ezt az egészet megpróbálod valahogy odaerősíteni. Nagyon hülyén néz ki, de megéri. Két éjszakai dunsztolás után nyomtalanul elmúlt az árpa!
    Sok sikert!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top