Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Abakusz használata

Merena
Létrehozva: 2007. Április 11. 14:09

Sziasztok!

Gyerekeim kaptak ajándékba egy abakuszt. Még kicsik ugyan hozzá, de rájöttem, hogy magam sem tudom használni, így majd ha belenőnek, esély sincs rá, hogy megtanítsam őket. Szinte minden játékboltban kapható, de egy eladónak sincs halvány fogalma sem a használatáról.

A szorobánról találtam egy szuper jó honlapot (www.szoroban.hu), ha minden kötél szakad, kapnak egy szorobánt, előtte apjukkal jól kitanuljuk a használatát, időnk még van rá bőven (a Fakopáncsban láttam, azt is árulnak).

 

De azért csak akad ebben az országban egy leírás az abakusz használatáról. Az oroszoknál még a mai napig használják, igen elterjedt számolóeszköz. Ráadásul tudtommal a Montessori intézményekben is oktatják, ami egyre népszerűbb hazánkban.

Tud valaki valami tippet, hol lehet ennek az ősi számológépnek a használatáról többet megtudni?

Előre is köszi!

Üdv, Kriszti

 

 

  1. 2020. június 23. 09:5630.

    A matandáról hallottatok már? Zseniális magyar találmány az abakusz és a papírkorongok együttes alkalmazására. Íme. https://www.youtube.com/watch?v=wuCXBffAFws. Szerencsére már van magyar videó is az abakusz használatáról. https://www.youtube.com/watch?v=8I4Xk46wfu4.

  2. 2007. Április 11. 16:3829.

    Rákérdezek, köszönöm! Az is segítség, ha tud(nak) valami használható leírást.

    Már elkezdtem böngészni a montessori oldalakat, de ez jó ötlet, hogy kérdezzek meg egy tanárt!

    Köszi, Kriszti

    előzmény:
    Babianya (28)
    2007-04-11  16:28
  3. 2007. Április 11. 16:2828.
    Fiam emlékszik tanulták használni, de nem emlékszik már hogyan is volt. Lányom nincs még itthon, barátnözik, szolj rám este ha gondolod, s megkérdezem töle. Montessoriba jártak évekig.
    Montessori oldalon akkor talán találhatsz rola leirást, inkább ne magyarul keress rá vagy M pedagogustol is kérdezhetsz.
    előzmény:
    Merena (1)
    2007-04-11  14:09
  4. 2007. Április 11. 15:2327.

    Igen, már íram nekik, és kérdeztem, hogy ez valóban az abakusz leírása, vagy inkbb a szorobáné.

    Ha más nem, marad a szorobán.

    És ezzel együtt továbbra is elkeserítő, hogy az országban több ezer darabot árulnak mindenfelé, a háztartások nagy részében ott hever porosan valamelyik sarokban, de alig akad ember, aki értelmesen el tudja mondani, hogyan is kell használni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222723 (26)
    2007-04-11  15:19
  5. Torolt_felhasznalo_222723
    Torolt_felhasznalo_222723
    2007. Április 11. 15:1926.
    Szívesen Bár azért annak nézz utána, hogy pl. a könyvben abakuszt vagy szorobánt írnak-e le. Úgy látszik, most tényleg a szorobánt használják sok iskolában, így lehet, hogy a tankönyvekben az van... A keresztfiam is a múltkor mutatta meg nekem a szorobánját.
    előzmény:
    Merena (24)
    2007-04-11  15:08
  6. 2007. Április 11. 15:1125.

    Utolsó mentsvárnak jó ötlet, köszi!

    De azért nem vicces, hogy egy ősi számológép leíárásért a vakok iskolájába kell elmennem?!

    Nem űrkutatni szerenék, vagy ilyesmi...

     

    előzmény:
    Ugor (21)
    2007-04-11  14:45
  7. 2007. Április 11. 15:0824.

    SZUPER vagy!

    Én meg béna ezek szerint! Mert a "számolás abakusszal" nem jutott eszembe, csak a az "abakusz használata", amire nem találtam értelmes linket.

    Nagyon köszi, ezennel előreléptem a témában (legalábbis remélem)!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222723 (23)
    2007-04-11  15:01
  8. Torolt_felhasznalo_222723
    Torolt_felhasznalo_222723
    2007. Április 11. 15:0123.
    Beírtam a keresőbe úgy is, hogy "számolás abakusszal"
    van ilyen könyv is, ami megrendelhető: http://195.56.44.123/~sampi/krasznar/netgea r/

    illetve egy leírás, hogy miért jobb a szorobán az abakusznál:http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=oktatas-vajda

    előzmény:
    Merena (1)
    2007-04-11  14:09
  9. 2007. Április 11. 14:4622.
    Ez nagyon jó!!! Bár szorobán, nem abakusz, de akkor is jó. Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (20)
    2007-04-11  14:42
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. Április 11. 14:4521.
    Vakok Iskolája. Ajtósi Dürer sor 39. Minden tanár és nevelő tudja használni és tanítja az abakuszt. A vakok is ezzel számolnak.
    előzmény:
    Merena (1)
    2007-04-11  14:09
  11. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2007. Április 11. 14:4220.
    ja, hogy a linket kifelejtettem http://www.educalc.net/144267.page
    előzmény:
    Merena (18)
    2007-04-11  14:38
  12. Torolt_felhasznalo_139423
    Torolt_felhasznalo_139423
    2007. Április 11. 14:4019.
    http://terebess.hu/keletkultinfo/szuanpan.html
    előzmény:
    Merena (1)
    2007-04-11  14:09
  13. 2007. Április 11. 14:3818.

    Melyik oldal?

    Kínai? Szerintem az a szorobán, nem, az pedig japán. Csak sajnos én az európaira vagyok kíváncsi...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (14)
    2007-04-11  14:33
  14. 2007. Április 11. 14:3617.
    Még most is cikáznak a golyócskák, közeli barátnőm mondta (apukája orosz), hogy még ma is használják egyes helyeken (piacon pl nem ritkaság).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (11)
    2007-04-11  14:31
  15. 2007. Április 11. 14:3516.

    Na látod!!!! Megy ez Nektek!!!! 

    előzmény:
    Merena (13)
    2007-04-11  14:32
  16. 2007. Április 11. 14:3515.

    Igen, nagyon jó az oldal, köszi, végignéztem, csomó jó info van rajta. De ez sem a mi európai abakuszunkat taglalja, hanem a japán verzióját. Ami nem hülyeség, az indító hozzászólásomban írtam azt a honlapot, ahol erről van egy nagyon szuper részletes leírás. De az akkor sem a hagyományos abakusz (alias tanári számol&oacute.

    Még várok, hátha van a fórumon valaki, aki tud segíteni!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222723 (12)
    2007-04-11  14:32
  17. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2007. Április 11. 14:3314.
    ha tudsz angolul itt eleg jol elmondjak, bar ez a kinai variacio.
    előzmény:
    Merena (8)
    2007-04-11  14:27
  18. 2007. Április 11. 14:3213.

    Ez a része már megy nekünk is!!!  

    előzmény:
    prohaszkab (10)
    2007-04-11  14:30
  19. Torolt_felhasznalo_222723
    Torolt_felhasznalo_222723
    2007. Április 11. 14:3212.
    Most olvasgattam csak bele jobban. Ahhoz képest hogy azt írja, az abakuszt magyarázza el, szépen leírta itt is a szorobant
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222723 (9)
    2007-04-11  14:28
  20. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2007. Április 11. 14:3111.
    Meg nem is olyan regen a volt Szovjetunio teruleten meg a boltokban is ezzel szamoltak, csak ugy surrogtak a golyocskak... .
    előzmény:
    Merena (1)
    2007-04-11  14:09
  21. 2007. Április 11. 14:3010.

    mi sem egyszerűbb!!!!

    tologatni kell jobbra-balra!!!! bocsi, vicc volt.

    előzmény:
    Merena (8)
    2007-04-11  14:27
  22. Torolt_felhasznalo_222723
    Torolt_felhasznalo_222723
    2007. Április 11. 14:289.
    Szia!

    A használatáról tényleg nem sok mindent találni azon kívül, hogy a szorobán az abakusz japán változata és hasonlóan működnek. Viszont találtam egy ilyent, hátha segít:

    http://www.abax.hu/inlap/modtan/56/Jav56.htm
    előzmény:
    Merena (1)
    2007-04-11  14:09
  23. 2007. Április 11. 14:278.

    A Mária utcánál a Fakopáncsban lehet kapni, már van nekünk.

    Nem abakuszt keresek, hanem használati útmutatót: hogyan kell vele matematikai műveleteket végezni. Azért köszi!

    előzmény:
    prohaszkab (6)
    2007-04-11  14:24
  24. 2007. Április 11. 14:257.
    Ezen már túlvagyok. Beírtam, feldobott egy csomó linket, de használható leírást nem találtam, csak rövid lexikoni leírást és történetét. Ezért dobtam fel a témát, hátha itt akad valaki...
    előzmény:
    banánpuff (5)
    2007-04-11  14:22
  25. 2007. Április 11. 14:246.

    JAAAAAAAA!

    hát ilyen nekem is volt!!!!!, sőt a gyerekeknek is.

    Erzsébet körüti fa játékboltban nézted már? Király utcánál van.

    ott láttam valamikor

    előzmény:
    Merena (3)
    2007-04-11  14:17
  26. 2007. Április 11. 14:225.

    Internetről 

    Írd be a Google-ba, h abakusz, és kidob egy csomó oldalt. Jó böngészést!

    Biztosan találsz könyvet is a használatáról, ha nagyon el akarsz mélyülni benne.

     

    előzmény:
    Merena (1)
    2007-04-11  14:09
  27. 2007. Április 11. 14:194.
    FYI: ez pedig a szorobán, ez az abakusz (eu) japán verziója...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2007. Április 11. 14:173.

    Hát éppen ezért férek nehezen anyaghoz!

      

    előzmény:
    prohaszkab (2)
    2007-04-11  14:13
  29. 2007. Április 11. 14:132.

      mi az abakusz? 

    nem is hallottam róla!!!

    előzmény:
    Merena (1)
    2007-04-11  14:09

Címlap

top