Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Optik-Med lézeres szemműté

Torolt_felhasznalo_707032
Torolt_felhasznalo_707032
Létrehozva: 2006. július 25. 13:50

Sziasztok,

Olyanok jelentkezését várom, akik átestek lézeres szemműtéten , mert rövidlátók voltak. A szemészem a budapesti Optik-med központot javasolta.

Tapasztalatok? 

Köszönöm!

  1. tan
    tan
    2006. július 25. 19:0927.
    Szerintem nekem a lassú hámosodás miatt volt rossz. Mert azért 1,5-2 napig még úgy ahogy kibírható. De a 3-4. nap már utáltam, sírtam, szenvedtem, nem tudtam mit csinálni magammal. Lehet, hogy az unalom is közrejátszott.

    De ezzel együtt egyáltalán nem bántam meg! Sokkal jobban látok most, mint szemüveggel (tudom, ez még változhat), meg különben sem szerettem e a lencsét, se a szemüveget. És ami durva, hogy elmúlt az évek óta tartó gyakori szédelgésem is, szóval az is tutira a szemem miatt volt!

    Ami furcsa, hogy nekem nincs meg az az érzés, hogy mindig fel akarom venni reggel a szemüvegemet, pedig 10 évig hordtam Azt hiszem én lélekben mindig szemüveg nélküli voltam, a fotókon is mindig meglepődtem, hogy ki az a szemüveges csaj ott.
    előzmény:
    maidfish (15)
    2006-07-25  14:51
  2. Torolt_felhasznalo_362297
    Torolt_felhasznalo_362297
    2006. július 25. 16:2026.
    Hűű, ez szuper link! Nagyon jól össze van foglalva a lényeg  
    előzmény:
    maidfish (25)
    2006-07-25  16:15
  3. 2006. július 25. 16:1525.

    "Nekem személy szerint több ok miatt is az intra lasik tűnt jobb választásnak, egyenlőre nem bántam meg."

    Biztosan nem is fogod, mert azt gondolom, hogy egyik klinika sem engedi meg magának azt, hogy olyan eljárást végezzen, amivel gond lehet. Én megértem a te döntésedet is, és biztos vagyok bene, hogy szuperül fogsz látni!  

    Amúgy találtam még egy kis összefoglalót: http://szemdoktor.fpn.hu/_dwad_/frameset.php?path=http://s zemdoktor.fpn.hu/

    Ebben a LASEK nincs benne, de az majdnem olyan, mint a PRK. Máshol (fizikuslany oldalán) le van írva a különbség.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_362297 (23)
    2006-07-25  16:10
  4. 2006. július 25. 16:1024.

    Szerintem ha még ennyire nem ismered ki magad, előbb kutakodj a neten egy kicsit. Itt mi is laikusok vagyunk, és nem ez a legpontosabb forrás.

    Egy kiindulópont: http://fizikuslany.freeweb.hu/index.html

    Mindenképpen nézz utána minden fontos infónak, és én azt ajánlom, hogy menj el 2 klinikára, és az orvosok véleménye és a személyes benyomásaid alapján dönts.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707032 (22)
    2006-07-25  16:02
  5. Torolt_felhasznalo_362297
    Torolt_felhasznalo_362297
    2006. július 25. 16:1023.

    Kiseger, javaslom, hogy olvasd végig az összes honlapot, amit itt összegyűjtöttek :

    http://lezerszemesz.lap.hu/ 

    Az összes eljárási mód le van írva részletesen az Optik Mednél is. (Én kértem tájékoztatókat mindenhonnan postán, abból aztán lehetett csemegézni). 

    Maidfish, tudomásom szerint az inta lasik esetén a képzett lebeny a műtét másnapjára visszatapad, és egy hónap alatt pedig teljes a gyógyulás. Egy hétig kellett éjszakára egy védőszemüveg, hogy a lebeny biztonságosan gyógyuljon, utána már az sem. Abban pedig természetesen egyet értünk, hogy mindenki döntse el maga, hogy milyen műtétet választ.

    Nekem személy szerint több ok miatt is az intra lasik tűnt jobb választásnak, egyenlőre nem bántam meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707032 (22)
    2006-07-25  16:02
  6. Torolt_felhasznalo_707032
    Torolt_felhasznalo_707032
    2006. július 25. 16:0222.

    Ok, most már belekavarodtam.  

    SzÓval akkor van

    PRK

    Lasek

    Lasik

    IntraLasik

     

    Most akkor melyik a legjobb és legbiztonságosabb?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707032 (21)
    2006-07-25  15:59
  7. Torolt_felhasznalo_707032
    Torolt_felhasznalo_707032
    2006. július 25. 15:5921.
    Közben látom rosszul irtam, nem lasik hanem IntraLasik ami érdekel. A lasikot már nem csináljak ott
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707032 (19)
    2006-07-25  15:43
  8. 2006. július 25. 15:4420.

    Szia!

    Szerintem mindenki maga döntse el, hogy melyik műtéti típus jön be neki.

    Én IntraLasik-ot sosem vállalnék be csak azért, mert a 3 napot megúszom vele. Én is úgy hallottam, hogy nincs semmiféle fájdalom, nem kell napokat várni, míg helyreáll a látás stb., de azért tegyük hozzá, hogy belevágnak a szembe! Nem kis különbség!

    A PRK / LASEK esetén "csak" leégetnek egy réteget, a LASIK esetében belevágnak a szembe és onnan égetnek le. A levágott részt egy kis rész tartja és soha többé nem nő vissza. A későbbi leválás esélye (egy ütés hatására pl.) tényleg kicsi, de azért ezzel tisztában kell lenni.

    Amúgy az OPTIK-MED a PRK/LASEK specialistája valóban, LASIK-ot nem is nagyon vállalnak. Ők adnak viszont egyedül garanciát. A FOCUS meg inkább LASIK-ot csinál, biztosan több tapasztalatuk van benne.

    De feltételezem, hogy ha valaki belevág egy szemműtétbe, akkor utánanéz minden hasonló kérdésnek. Ugye?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_362297 (18)
    2006-07-25  15:18
  9. Torolt_felhasznalo_707032
    Torolt_felhasznalo_707032
    2006. július 25. 15:4319.

    köszi a válaszokat, bocsi közben eltuntem.

    Huha, tényleg ennyire fájdalmas utana?  

    Pont azt akartam kérdezni még, hogy mi a különbség a Prk és az intra lasik műtét között?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_362297
    Torolt_felhasznalo_362297
    2006. július 25. 15:1818.

    Szia

    Nekem 3 hete volt szemműtétem. Nem az Optik Mednél. Intra Lasik műtétem volt, nem PRK. Intra Lasikben viszont a Focus Medical a profibb.

    Teljesen fájdalommentes volt, a műtét estéjén már akár tv-t is nézhettem, nulla fájdalommal járt a beavatkozás, és utána sem volt semmiféle kellemetlenség. Aki megengedheti anyagilag, az szerintem jobban jár ezzel a fajta műtéttel

    Kíváncsi leszek a végső eredményre, egyenlőre tökéletes a szemem, persze majd később meglátom a végleges eredményt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_718231
    Torolt_felhasznalo_718231
    2006. július 25. 15:0117.
    Szió, nekem 1997-ben volt ilyen műtétem az OptikMed-nél. Előtte 5 évig hordtam lencsét, ki volt tőle készülve a szemem, így jött a műtét. -8,5 és -7,5 dioptriás volt a szemüvegem, a kezelés után 100%-os volt a látásom. Azért írom, hogy volt, mert 4 éve szültem (természetes úton) és visszaromlott egy kicsit, most -0,25 és -0,75-ös, ami elhanyagolható és csak vezetéshez hordok szemüveget. Én egy percig nem bántam, hogy bevállaltam a kezelést, óriási javulás volt az életminőségemben. Az első három nap tényleg húzós volt, de szerintem azért, mert az egyik szememre nem került kontaktlencse (azt tesznek rá kötésként) mert kifordult a dokinő kezében. Akkor faltam az Algopyrint és nagyon szomjas voltam, de ennyi és ki lehetett bírni. De pl. a sógorom egy másik cégnél csináltatta 2 éve, az is Budán van, őneki semmi problémája nem volt és két nap múlva vezetett. Szerintem vágj bele. Sok sikert!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. július 25. 14:5716.

    Nekem semmit nem használt az altató, de én viszont biztos, hogy megint végigcsinálnám! Bár nekem "csak" másfél-két nap volt kegyetlen.

     

    előzmény:
    okuláré (14)
    2006-07-25  14:51
  13. 2006. július 25. 14:5115.

    Neked ennyire rossz volt?

    Én felkészültem mindenre, hogy fáj, szúr, könnyezik, de nekem nem volt annyira gáz. Szúrt is, meg könnyezett is, de inkább lelkileg volt szar, hogy nem tudok mit kezdeni magammal. De ez tényleg egyéni, meg biztos függ, hogy hány diót szednek le (nem mindegy, hány micron-t égetnek le).

    előzmény:
    tan (12)
    2006-07-25  14:40
  14. 2006. július 25. 14:5114.
    Altató ide vagy oda, én biztos nem feküldnék újra a kés alá!      
    előzmény:
    tan (12)
    2006-07-25  14:40
  15. Torolt_felhasznalo_862711
    Torolt_felhasznalo_862711
    2006. július 25. 14:4513.

    Szia! nekem október 28-án csinálták, azóta is tökéletes. Az első három nap tényleg kicsit gáz, de azóta legalább nem félek a WC-n sötétben  

    Én pár fájdalomcsillapítóval és egy altatóval végigcsináltam a három napot, párom (mivel hosszú hétvége volt) ott volt mellettem végig, ő etetett  

     

    Az egyetlen rossz, hogy mivel picit nagy a pupillám, éjszaka, amikor kitágul, a fények szétmaszatolódnak, éjszaka nem nagyon mernék vezetni. De ezt mondták már a kezelés előtt, hogy várható.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707032 (1)
    2006-07-25  13:50
  16. tan
    tan
    2006. július 25. 14:4012.
    Szia!

    Én is júni. 13-án műttettem az Optik-mednél. Eddig tökéletes, remélem így is marad.

    Annyit tudok javasolni, hogy az első három napon ne szégyelld és üsd ki magad altatóval, ha nem bírod. Állítólag van akinek csak éppen hogy kellemetlen, de én pl. nagyon szenvedtem, ráadásul lassan is hámosodtam.

    Azt hiszem újra csinálnám, de végigaludnám a három napot, nem próbálnék hősködni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707032 (1)
    2006-07-25  13:50
  17. 2006. július 25. 14:3211.
    50 felettieknek már nem csinálják meg úgy tudom. Ebben a korban ezt "öregszeműségnek" hívják.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2006. július 25. 14:3110.

    Igen, fájdalmas, és drága is (258 E Ft). Szerintem, hacsak nem tényleg nagyon rossz a szem, nem éri meg (pedig boldog vagyok a mostani szemüvegnélküliséggel!)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_303258 (8)
    2006-07-25  14:27
  19. 2006. július 25. 14:279.

    Szia!

    Keress rá a szemműtét szóra, rengeteg topic van. Az index Lézeres szemműtét. Megéri? topicja 19000 hozzászólással információdzsungel, olvass vissza benne, és ha még van kérdésed, tedd fel az ottaniaknak, mindent tudnak a témáról!

    Egyébként nekem PRK volt, -7 és -8,25, az első 3 nap botrányosan kegyetlen. De ha felkészülsz rá lelkileg+cataflam, altató és személyi testőr van veled otthon, és az eredmény lebeg a szemed előtt :-), kibírható (én az első hét után mondtam, hogy megérte, addig azt kívántam, bár sose jutott volna az eszembe ilyesmi :-) ).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707032 (1)
    2006-07-25  13:50
  20. 2006. július 25. 14:278.

    Én is rövidlátó vagyok. Kb.2,5

    Fájdalmas egy ilyen műtét? Nekem elég érzékeny a szemem, nem tudom mennyire bírnám elviselni a tortúrát  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2006. július 25. 14:277.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344876 (3)
    2006-07-25  14:24
  22. 2006. július 25. 14:266.

    Szia!

    Nekem vagy 8 éve csinálták ők mindkét szememen, -6 dioptriát. A műtét (bocs kezelés) után 3 napig aludtam (altatóval) , ennyi volt a kritikus rész. Azóta hibátlan szem, minden ok.

    (Annyi, hogy császárral szültem emiatt, de az a szemem sajátosságával van összefüggésben, nem önmagában a kezeléssel)

    Csak ajánlani tudom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707032 (1)
    2006-07-25  13:50
  23. 2006. július 25. 14:255.

    Szia!

    Van már ilyen topik, szerintem olvass bele.

    Én is az Optik-Mednél műttettem meg anno a szemem, és nekem minden rendben volt. Le is írtam az élményeimet, ha érdekel, itt találod meg:

    http://maidfish.fw.hu/

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707032 (1)
    2006-07-25  13:50
  24. 2006. július 25. 14:244.

    Szia!

    Nekem 7 éve csinálták mindkét szemem az Optik-mednél. Azóta is tökéletes a látásom, semmi gond. Tényleg pár nap ami kellemetlen egy kicsit. Nekem 5,5 volt mindkét szemem. Szerintem nagyon megérte.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top