Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lánynév-melyik?

tdaniella
Létrehozva: 2012. augusztus 18. 19:10

Egy kedves barátnőm most várja a harmadik kislányát, egy másik oldalra írta ki a következő kérdést, amit az engedélyével bemásolok ide:

 

Róza, Virág, Helga vagy Gréta? Melyik név tetszik a legjobban?

Nemrég még fiúnév után kutattam, de nagyon úgy néz ki harmadjára is lány névvel kell előállnunk :) De egyszer talán lesz még egy Mórunk:) A két nővérke neve Sára és Gerda. Hasonlóan rövid, pörgős nevet szeretnénk adni. A fenti négy a legesélyesebb. A Gerda miatt kicsit félek a Grétát és a Helgát választani. (A Virág pedig a férjem kedvence, én szeretném ha "a" betűre végződne....) Így talán a Róza a legesélyesebb. De nyitott vagyok új neveket meghallgatni. A kritériumokat már tudjátok, ha van kedvetek tovább ötletelni :) Köszi a válaszokat.


  1. 2012. augusztus 18. 19:172.
    Nekem a virág tetsik a legjobban a felsoroltak közül!
    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  2. 2012. augusztus 18. 19:203.
    Nekem a Gréta tetszik a legjobban ezek közül....javaslom meg a Lizát,az is pörgös,a-val vegzödik,rövid es igazi kiscsajos....az en lányomra nagyon illik,pedig nagyon ágáltam ellene valamiert,de nagyon bejött.
    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  3. 2012. augusztus 18. 19:224.

    Grétából van talán a legtöbb mostanában. A Rózával, virággal az a húzós, ha felnőve az alkatához, habitusához nem fog passzolni.

    Marad a Helga :) vagy a Hédi esetleg?

  4. 2012. augusztus 18. 19:255.

    a   nyitod alapjan mar dontottel is, 

    es a szankba akarod adni a velemenyed

     

    az en szavazatom: Virag

     

     

     

    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  5. 2012. augusztus 18. 19:276.

    A fentiek közül nekem a Virág tetszik. 

    Nekünk ha lányunk lett volna Lilla lett volna.

    A Léna is szép!

    Persze függ a vezetéknévtől is! 

    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  6. 2012. augusztus 18. 19:307.

    A Gréta - Gerda tényleg túl hasonló, de ha Grétinek becéznék, akkor oké a Gréti - Gerda.

    A Helgával már tényleg nem túl jó, gondolom ezt a két nevet nem becézik/becéznék.

    A Virág  és a Róza nekem személy szerint nem tetszik.

     

    Esetleg Réka, Petra, Nóra, Mira.

    A Sára  - Gerda - Réka lánytrió szerintem szép :)

    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  7. Torolt_felhasznalo_343780
    Torolt_felhasznalo_343780
    2012. augusztus 18. 19:308.

    Nekem is a rövid nevek tetszenek, de a felsoroltak közül inkább a Helga.

    Ami még ilyen rövid és tetszik, mert dallamos a Csilla meg a Lilla, Lili.

    Ezen kívül az Anna, Panna, Hanna, Emma.

    A lányom nevét nem akarom ötletnek adni, mert mióta megszületett, egyre több ilyen nevű kislány lesz.  

    Ami még tetszik, de kicsit hosszabb, az az egyik volt évfolyamtársam neve, az Illangó. 

    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  8. 2012. augusztus 18. 19:369.

    Róza, Rozi :)

     

    A másik két lány neve mellé én ezt választanám. 

    Ami még szerintem szép: Kata, Réka

    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  9. 2012. augusztus 18. 19:3710.

    a gerda a Gréta miatt nem jó, a Virág, Róza nekem túl tucat mostanság, így ezek közül a Helga :)

     

    új javaslatként pedig - a kívánalmaknak megfelelően :) - Emma, Elza, Milla :)

    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  10. 2012. augusztus 18. 19:3711.
    A Liza tényleg nagyon szép név!
    előzmény:
    Heö2 (3)
    2012-08-18  19:20
  11. 2012. augusztus 18. 19:4212.

    Kira, bár vezetéknév függő.

    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  12. 2012. augusztus 18. 19:5313.

    Réka, Lara, Larina, Míra (elfogult vagyok ), Martina

    A listából Helga és Gréta tetszik.

    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  13. 2012. augusztus 18. 20:2914.
    Ezek közül a Róza tetszik a legjobban. De a jó a Petra vagy az Anna is.
    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  14. 2012. augusztus 18. 20:3315.

    Köszi!

    Elöször nem nagyon tetszett,de megszerettem.Apja valasztotta a lanyanak,nem nagyon volt eselyem mas nevet adni,pedig en Laurat szerettem volna...de a Lisa sokkal szebb valoban,igaza volt apjuknak. 

    előzmény:
    énmegmondom (11)
    2012-08-18  19:37
  15. 2012. augusztus 18. 20:3416.
    Savanna (szavanna), Leoni
    előzmény:
    énmegmondom (2)
    2012-08-18  19:17
  16. 2012. augusztus 18. 20:4317.

    A felsoroltak közül Gréta.

    Ezenkívül Dóra, Réka, Kinga, Petra v. Hanna lenne az ötletem. 

    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  17. Torolt_felhasznalo_464050
    Torolt_felhasznalo_464050
    2012. augusztus 18. 20:5218.

    Hm... a felsoroltak közül a Helgán és a Grétán gondolkodnék el komolyabban.  A Virággal nekem az a bajom, hogy az számomra olyan "gyűtjőnév" :) Főleg hogy tényleg annyi virág nevet lehet anyakönyveztetni, így maga az hogy Virág, számomra olyan snassz.  De ez csak az én hülyeségem :)

    A Róza meg semmi esetre sem tetszik. 

     

    Javasolták előttem a Lizát, ez a név nekem is nagyon tetszik, ill. a Léna is (bár nálam Milénaként nagy kedvenc) 

     

    Esetleg Dóra? 

    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  18. 2012. augusztus 18. 20:5619.
    Engem Helgának hívnak, és a lányomat Grétának szeretném hívni-ha lesz majd:) Amúgy a Róza is szép, nekem a Virág tetszik legkevésbé, de vezetéknévtől is függ, persze.
    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  19. 2012. augusztus 18. 21:0320.
    Ha már Virág, akkor lehetne konkretizálni is, pl. Ibolya, Viola, Violetta, Nárcisz, sőt nekem volt olyan évfolyamtársam ,hogy Gyopár. Esetleg Boróka?
    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  20. 2012. augusztus 18. 21:1821.

    Bora, Borbála, Vera,Nóra???,

     

    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  21. 2012. augusztus 18. 21:2022.
    Esetleg Hanga? Virág is, a-ra is végződik:)
    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  22. Torolt_felhasznalo_940001
    Torolt_felhasznalo_940001
    2012. augusztus 18. 21:3923.
    Virág helyett Flóra? Uazt jelenti és a-ra végződik ;)
    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  23. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. augusztus 18. 21:4824.
    Róza, bár szép név, ne legyen, mert az eccerű emberek Rozizni fogják.
    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10
  24. 2012. augusztus 18. 21:4925.
    ezek közül a Róza, egyébként pedig Anna
    előzmény:
    tdaniella (1)
    2012-08-18  19:10

Címlap

top