Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kislány tábor,este egyedül

soleil69
Létrehozva: 2012. augusztus 7. 22:23

Nemrég beszéltem 13 éves kislányommal, Balaton partján van táborban ( nem gyermekmegőrző, hanem tematikus nyelvi tábor - nem olcsó, bejáratott, jó lehetőség).

 3 napja van ott, második este fordul elő, hogy a kislányokat kiengedik a városba, tanári felügyelet nélkül.

Nappal nem is lenne ezzel gondom még.

Már második este fordult elő, három napja vannak ott, hogy sötétedés után értek haza, kíséret nélkül. 9 óra volt a határidejük, hogy vissza kell érni - nálunk itthon hn9 után már erősen sötétedik.

 

Alapvetően túlaggódó vagyok , tudom. Kedves, okos, nagyon szép, megbízható gyerekekről van szó. Szerintem a tanárok is rendesek - de most nagyon megingott a hitem és nagyon aggódom.

Nem is  agyerekben nem bízom, hanem a körülötte levő világban.

 

Szerintetek????

Normális ez?

 

  1. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 10. 11:51101.
    Ki mondta, hogy nem bírom az ottani körülményeket? Ha nem bírnám, takarítani is elmennék helyette, nekem nem büdös a munka. De szeretem csinálni a sok probléma ellenére is. Egyszerűen csak azokra a naiv felvetésrekre írtam le mindezt válaszul, hogy pl. miért nem szedjük be rendszeresen az ellenőrzőket. Itt tényleg más módszerek kellenek, tényleg az érdekődés felkeltése az egyetlen, amivel meg tudjuk őket fogni, ha egyáltalán, ebben igazad van. De egy ilyen suliban meg tényleg a tanár megítélésére legyen már bízva, hogy el mer-e indulni egy utcával is arrébb a diákjaival, vagy nem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (95)
    2012-08-10  11:42
  2. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 11:55102.
    Szerintem nekünk a tankönyvek árába számítják bele az ellenőrző árát is, meg a dolgozatfüzetekét is (amiken év végén mindig meglepődök, hogy jé, ilyen is van, ezt is megvettük?), csak ezeket a tanár benntartja, és csak év elején adja ki az ellenőrzőt, a dogafüzeteket meg év végén megtekintésre. A tankönyveket mi minden év végén fizetjük (a következő évit persze), és most év végén meg is kaptuk őket.
    előzmény:
    Zsifikati (84)
    2012-08-10  10:42
  3. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 10. 11:56103.
    Azért ennyire meg nem rossz a helyzet, ennél árnyaltabb. :) Az én osztályom pl. kifejezetten cuki, többségük jóravaló, kedves gyerek. Valóban nem nagyon tudnak pl. olvasni, de szépen elmesélgetek nekik mindent, és némelyikük azután még az olvasáshoz is kedvet kap. :) Szóval azért tényleg ahány osztály, annyi variáció, de sajnos még aranyos, igyekvő gyerekeknél is előfordul, hogy tragikus otthon a háttér. És nem a nyócker, szerencsére a közeg szintén árnyaltabb ennél. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (100)
    2012-08-10  11:51
  4. 2012. augusztus 10. 12:08104.
    Én nem tudom. 3 gyerekesként nem kellett fizetnem a tankönyvekért, úgyhogy nálam ez nem játszott. De tavaly pl. a legkisebbik (2.-os volt) nagy ügyesen átvitte nagymamának megmutatni a tájékoztatót (alsóban még nem ellenőrző van), és hazafelé kicsúszott a hóna alól az udvaron. Se azelőtt se azóta nem volt akkor eső éjjel, mint akkor úgyhogy finoman szólva is szarrá ázott a tájékoztató, a még alá sem írt félévi értékeléssel együtt. Volt a suliban tartalék, és nem kellett fizetni érte. Tanítónéniktől meg kértem a sűrű elnézéseket a plusz munka miatt, amit okoztunk neki ezzel. Mondjuk már a most 20 éves fiam is hozzájuk járt anno, úgyhogy jól ismerjük egymást. Soha nem volt gond közöttünk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (102)
    2012-08-10  11:55
  5. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 12:08105.

    Nagyon is felfogtam. És azt is, hogy meddig terjed a tanári lelkiismeret.

     

    Persze, értékelem, ha egy tanár a családjának is él. De kész röhej erre hivatkozni, ha arról beszélünk, hogy évente néhány alkalommal kéne eltöltenie fél-egy-két-három napot a saját osztályával! (akár úgy is vehetnénk, hogy a hosszú nyári szünetért cserébe igazán be lehet ezt vállalni) Arról nem is beszélve, hogy hétvégi/esti programra miért ne vihetné a saját családját is? Nem tiltotta senki. Nevetséges ez a pánikszerű tiltakozás. Nyilván mostantól külön kell választani pl. trivial suliját, ahol gyakorlatilag az a szerencse, hogy még nem lőnek a suliban... és külön kezelendőek azok az iskolák, ahol azért többnyire még épkézláb családok vannak jelen...

    előzmény:
    tamtamtam (96)
    2012-08-10  11:43
  6. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 12:10106.
    Igen, ez igaz, ezt nem a nevelés részére, hanem tényleg kifejezetten a tanítási módszerekre értettem, hiszen ott van az a gond, hogy manapság a gyerekeket egész más ingerek, és tömegével! érik, mint régen.
    előzmény:
    Zsifikati (97)
    2012-08-10  11:44
  7. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 12:17107.
  8. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 12:21108.
  9. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 10. 12:22109.
    Arra nem gondoltál, hogy esetleg a "pánikszerű tiltakozás" a tapasztalaton alapul? Hogy nem véletlenül tiltakozik "pánikszerűen"?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (105)
    2012-08-10  12:08
  10. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 12:23110.
  11. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 12:26111.

    http://www.zoobudapest.com/zoopedagogia/kedvezmenyek

     

    Ha hétvégén viszed az osztályt, viheted a saját gyerekedet is! 

    előzmény:
    tamtamtam (98)
    2012-08-10  11:45
  12. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 10. 12:34112.

    Nem igazán értem ezt a sok linket, amivel a tanári kedvezményeket demonstrálod. Egyébként azt hiszed, most újat mondtál nekik? Valószínűleg a legtöbb tanár tisztában van vele, milyen kedvezmények illetik meg.

    Ugyanakkor nincs az a kedvezményhalom, ami kompenzálná azt, amilyen körülmények (beleértve mindent) között dolgozniuk kell.

    Ja, nem vagyok tanár, csak imádom az ilyen más f*szával verni a csalánt típusú hozzáállást a tanárokhoz. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (111)
    2012-08-10  12:26
  13. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 10. 12:34113.
    Ebbe most azért nem megyek bele, mert tudom, hogy Magyarországon nemcsak a tanárok fizetése nincs összhangban az árakkal, hanem más dolgozóké sem. Annyit azért megjegyzek: magyarszakos létemre kizárólag antikvár könyveket tudok vásárolni, mert van ugyan ped. igazolványom, még azt is tudom, hol kaphatom meg vele 10%-kal olcsóbban a könyvet, de semmire nem megyek vele, hogy a háromezer ft-os regényt megkaphatom 2700 Ft-ért, mert annyit sem engedhetek meg magamnak. Szerintem ez a szomorú az egészben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (108)
    2012-08-10  12:21
  14. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 12:36114.
    Ne haragudj, de nekem miből kellett volna tudnom, hogy egy nem átlagos iskolában tanítasz? Semmivel nem jelezted, csak azt mondtad, a kirándulással van a gond. Ezzel szemben kiderült, hogy alapvető gondok vannak, már a tanítási körülményekkel is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (101)
    2012-08-10  11:51
  15. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 10. 12:38115.
    szóval sokkal szívesebben keresnék annyit, hogy ne kelljen gondolkodnom azon, hogy havi szinten elmehessek kedvezmény nélkül is színházba, vagy vehessek egy új könyvet, csak mert szeretem az illatát, és nem a húszéves, poros antikvár könyvet olvasgassam. És méltatlan lenne mondjuk tíz százalékra jogosító kártyákat magammal cipelnem, mert dolgozó ember lévén ki tudnám fizetni röhögve a saját igényeimet kielégítő szórakozásokat, amik nem is olyan nagyok szerintem. Szerintem itt kezdődne a tanárok megbecsülése anyagilag is. Meg persze az eü. dolgozóké, tűzoltoké, boltosoké, hadd ne soroljam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (113)
    2012-08-10  12:34
  16. 2012. augusztus 10. 12:40116.

    Volt ilyesmire vonatkozó képviselői indítvány, de a Családjogi törvényben nincs ilyen.

     

    Én ugyan nem hiszek benne, de az állandó aggódás  mivel jár a Vonzás hatalma szerint ?

    előzmény:
    Zsifikati (99)
    2012-08-10  11:46
  17. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 12:48117.
    Nem, mert láttam már karón varnyút. Nálunk is pánikszerűen tiltakozik/zott a kéttannyelvű tagozatos osztályban a tanítónéni, és kiderült, hogy a "sima" nevelési problémás osztály tanító nénije meg el meri vinni a gyerekeket évente is erdei táborba! Szóval nekem meg tapasztalatom, hogy a tanáron is múlnak dolgok. Ha ilyen rossz tapasztalatai vannak, akkor miért nem azokat sorolja, ahelyett, hogy olcsó frázisokat puffogtat? Trivial is el tudta mondani, mi a probléma, neki is csak ennyit kellett volna tennie - az lett volna az érdemben reagálás az építő kritikára.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (109)
    2012-08-10  12:22
  18. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 12:57118.

    Na, hát ez az, amihez én sem tudok hozzászólni, mert én sem engedhetem meg magamnak, és a gyerkemnek is csak ritkán veszek új könyvet. Legalább a családi könyvtárnak is hasznát vesszük, mert még azt is meggondolom, hogy mikor adom ki a 4000 Ft-ot egyéves könyvtárhasználatra - bár a gyereknek feleannyiba kerül, ez igaz. Moziba viszont én tényleg csak teljes áron vihetem magunkat, ezen a nyáron egy mozi fért bele, és még szerencsésnek érezhetem magunkat, mert másnak ennyire sincs pénze, ez tény.

    Ezen a részén a kormánynak van tennivalója, ez olyan dolog, ami miatt az egész társadalom szív. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (113)
    2012-08-10  12:34
  19. 2012. augusztus 10. 13:00119.

    Jaj, uramatyám, egy vonzásmániákus!

    Ennél nagyobb baromság a világon nincs, nekem ezzel ne gyere, jó?

    Amúgy hogy mivel jár(na, ha lenne)? Pl. a 12 éves lányommal nem történhetne semmi baj, merthogy  NEM engedem ki este, sötétben. Sem egyedül, sem barátnővel, sem senkivel. Ennyi.

    Fiamnak volt osztálytársnője, akit nem féltett agyon az anyukája, 13-14 évesem diszkóba járt, kimaradt éjszakára.

    Most 20 éves. Van is neki helyes 5 éves kisfia.

    előzmény:
    nok_apja (116)
    2012-08-10  12:40
  20. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 10. 13:02120.

    Én igazából itt lezárnám a vitát, azzal, hogy belinkelek egy hsz-t, amit egy origo cikkhez írt egy bizonyos Bridger:

     

    "Én négy évig voltam középiskolai tanár, és azt láttam, hogy a tanárok nagyszerű emberek, csak egy dolgot nem tudnak: érdeket érvényesíteni. Persze, egy tanár tanítson, ne sztrájkoljon. A tanári hivatás szent, a gyerek mindenekelőtt. És persze a szokásos jaj de rossz nekünk duma, ahol csak lehet, persze, csak ha nincs semmi tétje. 1. A tanárokat tényleg semmibe veszik, anyagilag és egyre inkább erkölcsileg is. 2. A panaszkodás ezen nem segít, mert egy folyamatosan panaszkodó ember csak visszatetszést kelt másokban. Ahelyett, hogy erkölcsileg emelkedne, inkább süllyed. 3. Hát ahelyett, hogy sírunk fűnek-fának, tegyünk valamit magunkért. Volt egy német kollégám. Olyan érdekérvényesítési képességgel rendelkezett, hogy hihetetlen. Mindent el tudott érni, akár nagy cégekkel szemben is. Mert nem hitte el, hogy ő csak egy kisember, akit eltipornak a nagyok. Mi nagyon hozzászoktunk, hogy lehajtsuk a fejünket, és csendben sajnáljuk magunkat. 4. Tanulni kéne egy kis asszertivitást. Mindenki tudja, hogy mi vagyunk az igáslovak, akiknek az egész napos húzás után még az se marad, hogy valamiféle megbecsülést kapjanak. Nem gondoljátok, kedves kollégák, hogy jobb volna esetleg kissé keményebben fellépni? Mondjuk sztrájkolni egy hónapot? A magyar az egyik legbirkább nép a világon, a tanárok pedig még az átlagnál is birkábbak. Ez nem zavar senkit?" 

     

  21. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2012. augusztus 10. 13:07121.
    Van házirend, csak eszköz nincs a kezünkben a betartatásához. 
    előzmény:
    Zsifikati (86)
    2012-08-10  10:56
  22. 2012. augusztus 10. 13:09122.

    Jól elkanyarodtunk az alapsztoritól.

     

    Megértem alkalmanként azt a tanárt, aki egy félresikerült program után nem akarja többet vállalni az ilyesmit. Nehezen tudom elfogadni, de igyekszem megérteni.

    A topikindító esetben viszont arról van szó, hogy adott tanár elvállalta a táboroztatást, ahol ő a felelős a gyerekek testi épségéért, mindenért.

    Tehát MÁR elvállalta. Minden valószínűség szerint ezért fizetést kap.

    Ebben az esetben pedig kutyakötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy ne tegye ki veszélynek a gyerekeket. És itt nem az a kérdés, hogy a szülő túlfélt vagy sem. A tanár akkor sem engedheti el a gyereket, ha a szülő pl. megtenné. Ha bármi történik, általában az a szülő sivalkodna legjobban, és követelné a felügyelő tanár fejét, vérét, aki amúgy nem tartja magát túlaggódósnak.

  23. 2012. augusztus 10. 13:12123.

    Akkor hogyan lehetséges, hogy van, ahol be tudják tartatni?

    De most komolyan.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_760877 (121)
    2012-08-10  13:07
  24. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2012. augusztus 10. 13:13124.
    Nahát, csak nem az süt ebből a hozzászólásból, hogy a tanárokat ellenségnek tekinted? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (89)
    2012-08-10  11:10

Címlap

top