Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mióma-terhesség

csillagose
Létrehozva: 2007. Április 17. 17:11

Sziasztok!

 

Érdeklödöm, hogy van-e valakli akinek a terhessége alatt nagy miómája volt. Sikerült  ater4hességet kihorfdani, voltak problémák, ja és utána csináltak v.mit az orvosok. Köszi a választ előre is.

  1. 2007. Április 17. 17:272.
    Szia, nekem kettő miómám is volt az első terhesség alatt. Ez is csak úgy derült ki, hogy rossz volt az AFP és fel kellett menni Bp-re genetikára, ott mutatta ki az ultrahang. Mármint a dokim gépe nem mutatta ki. De azt mondták, hogy mivel nem olyan nagyok, és nem úgy helyezkednek el, így nem veszélyeztetik a terhességet. Bár tulajdonképpen nagyok voltak, de nem vészesen. Ja és azt is nézték, hogy a szülésnél se okozzanak problémát. Szülés után állítólag visszahúzódnak, nekem a másodiknál már nem voltak. Az első terhességből született fiam amúgy 6 éves és teljesen egészséges.
    előzmény:
    csillagose (1)
    2007-04-17  17:11
  2. 2007. Április 17. 17:323.
    Most utánanéztem, nem voltak olyan nagyok, egy 36 és egy 25 mm átmérőjű volt.
    előzmény:
    Sz-emcsi (2)
    2007-04-17  17:27
  3. 2007. Április 17. 17:504.
    Szia!
    Nekem anyukámnak volt. Én 27 éve születtem, akkor még nem volt uh. Mesélte anya, hogy tudta, mikor esett teherbe, de az orvos mindenáron meg akarta győzni +1 hónapról, valszeg a hatalmas miómáját tapogatta ki. Amit csak császárkor vettek észre, hogy mióma.
    Aztán, amikor öcsémet várta, azt mondták neki szülés előtt, hogy kis nyiszlett gyerek lesz, erre lett 3,55 - valszeg itt se tudták megállapítani, hol a daganat, meg hol a gyerek.
    Lényeg a lényeg, problémamentesen kihordott 2 terhességet, pedig nem volt fiatal (32, ill. 37 évesen). Aztán 3 évre rá kivették a méhét a miómák miatt. De még most is tele van energiával, semmi probléma.
    előzmény:
    csillagose (1)
    2007-04-17  17:11
  4. 2007. Április 17. 17:525.

    Szia !

    A két kisebb gyermekemmel való terhesség alatt mindkétszer 4 mióma. A terhességi hormonváltozás "megbolondítja" a miómákat és nőni kezdenek. Nem feltétlenül 9 hónapig, és van, hogy már a terhesség (vége fel&eacute kisebbedni kezdenek. A szülés után pedig visszahúzódhatnak.

    A lányomnál görcsöket okoztak a miómák, és kórházban állították le a fenyegető vetélést, illetve Salbutamolt kellett szednem a a szülésig. Szóval nem árt (sőt) a kímélő életmód és a legkisebb panasznál (görcsnél) azonnal dokihoz kell menni. Illetve uh.-val folyamatosan követni a mióma esetleges változását. A nőgyógyász meg tudja mondani, hogy "útban" van"-e a mióma, szóval, hogy a Baba kijövetelét akadályozza e majd (attól függően, hogy hol van).

    Még annyit, hogy a 3 évesem és a 6 hónapos gyerkőcöm is teljesen egészséges, nem volt szükség császárra, valamint könnyebben szültem a  miómák mellett kihordott két gyermekem, mint a legnagyobbat.

    előzmény:
    csillagose (1)
    2007-04-17  17:11
  5. 2007. Április 17. 17:586.
    Szia!

    Nekem az ultrahangon nem vették észre, hogy lenne miómám. Mivel császárral született a kisfiam, így derült ki, hogy mégis van. Nagyobb tojásnyi volt akkor, de a terhesség alatt semmilyen tünetet nem okozott. A pici a 38. hétre született 4100 g-mal, de nem hozta senki összefüggésbe az idő előtti burokrepedést a miómával.

    előzmény:
    csillagose (1)
    2007-04-17  17:11
  6. 2007. Április 17. 18:057.
    Az előbb kimaradt, hogy nekem akkor eltávolították a miómát.
    előzmény:
    dörmi... (6)
    2007-04-17  17:58
  7. Torolt_felhasznalo_951591
    Torolt_felhasznalo_951591
    2007. Április 17. 18:168.

    Szia,

    nekem 2 miómám volt, októberben távolították el.  Az egész mióma dolog attól függ, hogy milyen az elhelyezkedése, és hogy ha nő, akkor ezt milyen irányba teszi. Nekem azért kellett eltávolítani, mert nagyon közel volt már a méhfalhoz, és azt mondta a doki, inkább most, minthogy baj legyen belőle. Egyébként Uh-n teljesen jól látni lehet, hol van és mekkora. Nekem azt mondta az orvosom, hogy elvileg a miómának nincs közvetlen hatása a terhességre, csak lehet, hogy  kicsit többet kell feküdni, mint máskor.

    Ha régebb óta tudsz és az orvosod is a miómáról, szerintem már jelezte volna, hogyha gáz lenne. Sőt engem még a műtét előtt határozottan buzdított, hogy jobb lenne túlesni az első babán, mert a terhesség alatt valóban változhat az állapota a méh deformációja miatt is.

     

    előzmény:
    csillagose (1)
    2007-04-17  17:11
  8. Torolt_felhasznalo_152433
    Torolt_felhasznalo_152433
    2007. Április 17. 18:549.

    Szia!

    Nekem a 3. terhességem alatt volt miómám, amit közvetlenül a terhesség előtt vettek észre, ekkor 2cm-es volt. A terhesség végére megnőtt 5-6 cm-esre, de nem mindig látszott a baba miatt. A szülés teljesen simán és gyorsan zajlott, a háromból ez volt a legkönnyebb, pedig a legnagyobb volt a bébi. Ő azóta 21 hónapos és egészségesebb nem is lehetne. Mióma azóta eltűnt, ahogy a méh vérellátása drasztikusan romlott a bébi távoztával. Azóta nem voltam ultrahangon, remélem továbbra sincs nyoma...

    Ja! A méhlepény is időnként rajta volt, időnként lemászott róla...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2007. Április 17. 19:3410.

    Kolléganőmnek volt miómája, egyébként együtt voltunk kismamák, majdnem egyszerre szültünk, és ugyanabban a kh-ban.

    Majdnem problémamentes volt a terhessége, időre szült császárral, akkor vették ki a miómát is, ami majd gyermekfej nagyságú volt. Baba, mama egészségesen lett túl mindezen.

    előzmény:
    csillagose (1)
    2007-04-17  17:11
  10. 2007. Április 17. 20:0411.
    nyugi! anyukamnak okolnyi miomaja volt, 38 evesen, kihordott mellette egy ikerterhesseget, 3 es fel, illetve 4kilosan szulettunk a csaszar alatt eltavolitottak.
    előzmény:
    csillagose (1)
    2007-04-17  17:11
  11. 2012. november 8. 19:2412.
    Sziasztok, szeretnék kérni Tőletek tapasztalatokat... 21. hetes kismama vagyok, és van egy 46-47 mm-es mióma a méhszájamon. Valakinek volt esetleg hasonló? Ha igen, hogy ment a szülés?

Címlap

top