Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Migrén

Nyár2006
Létrehozva: 2007. január 4. 17:59
Tudom, hogy több migrénes topic is volt, de most egyik sem működik, ezért nyitok egy újat.
Migrénesekkel szeretnék beszélgetni, mivel már nagyon el vagyok keseredve. Kb. egy éve kiújult a migrénem, ami már az életemet keseríti meg. Annyira fáj, hogy képtelen vagyok bármit is csinálni, általában egy napig tart és havonta kb. 2X.
Már mindent kipróbáltam. Egyetlen gyógyszer sem segít, amit a fejfájás-ambulancián adtak, az sem ért semmit.
Örülnék, ha sorstársaimmal tudnék tapasztalatot cserélni, esetleg vmi bevált ötletet kapni. Várom a hozzászólásokat.
  1. 2007. január 4. 19:1651.

    Szia!

    Lehet, hogy nem mondok újat, de ha mégis, akkor hátha segítek...

    Spedifen 600-at próbáltad már?? 

    előzmény:
    Nyár2006 (1)
    2007-01-04  17:59
  2. 2007. január 4. 19:1652.
    Igen, abszolut profi kimaszirozásra. Más miatt mentem ez volt a bonusz Azota már tudatos, igy itthon a nem profi férjem is szokott maszirozni, gép is van, de férjem jobb, csak Ö nincs mindig kéznél. Masszörhöz pedig idönként szoktam járni, most is ideje idöt kérni, fájok.
    előzmény:
    Glacier (47)
    2007-01-04  19:04
  3. 2007. január 4. 19:1953.
    Igen. Egy darabig használt is.
    Mondtam, hogy nehéz eset vagyok és a teljes gyógyszerpalettát kipróbáltam már.
    Neked segít?
    előzmény:
    tizzy (51)
    2007-01-04  19:16
  4. 2007. január 4. 19:1954.
    Hosszutáv másik csapdája, hogy ha nem veszi be valaki, akkor azért fáj, hozzászokott a szervezet. Nem is kell receptes gyogyszernek lennie.
    Májkárosodás, stb... ezeket nem is emlitem, tudja mindenki.
    előzmény:
    Glacier (50)
    2007-01-04  19:14
  5. 2007. január 4. 19:2055.
    Pedig még ebben bíztam, mivel kúraszerűen még nem szedtem gyógyszert a migrénre. Milyen mellékhatásai voltak?
    előzmény:
    Glacier (50)
    2007-01-04  19:14
  6. 2007. január 4. 19:2156.
    Sziasztok!                                                                                       Nekem a tuti módszer Flektor rapid  .      Sajnos csak receptre kapható, de 10 perc max. 20 és elfelejthetitek a fejfájást ti is.
    előzmény:
    Nyár2006 (1)
    2007-01-04  17:59
  7. 2007. január 4. 19:2657.
    Most nyílt egy topic, h. Vényköteles lett a Quarelin.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_892384
    Torolt_felhasznalo_892384
    2007. január 4. 19:2858.

    Hali!

    Tegnap este megjártam még az ambulanciát is vele. Ott kaptam vénás injekciókat. Aznap, már a harmadik adagot, mert előtte, már 2-szer lekezelet a barátnőm is. Ápolónők vagyunk.

    Nekem általában jó, ha megiszom az Algopyrin inj-ót és beveszek egy Diclophenac Duót.

    Hála! Már az Algopyrin is vényköteles lesz! Tök jó!!! Nem !?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2007. január 4. 19:2859.
    Hízás, aluszékonyság... Meg persze sok egyéb is fel volt sorolva, gondolhatod, de nekem ezek tutira jelentkeztek. A legrosszabb az volt, mikor egy nap 3 vagy 4 alkalommal volt szükségem alvásra, pedig este is aludtam "normálisan", gondolom... Mert annyira elnyomott az a szer... Pedig csak vagy másfél hónapig szedtem (ezek után álltam le a dologról). Munka vagy suli mellett kizárt (illetve ha kis gyerekre kell ügyelni, stb.), hogy azt szedhettem volna. A napi 1-2 alvás rendszeres volt.
    előzmény:
    Nyár2006 (55)
    2007-01-04  19:20
  10. 2007. január 4. 19:2860.
    Nekem igen, de az én fejfájásaim nem biztos, hogy migrén jellegőek. Olyanom akkor volt, amikor fogigátlót szedtem, akkor hánytam is tőle gyakran...mármint a fejfájástól 
    előzmény:
    Nyár2006 (53)
    2007-01-04  19:19
  11. Torolt_felhasznalo_892384
    Torolt_felhasznalo_892384
    2007. január 4. 19:2961.
    Meg az Algopyrin, meg a Germicid kúp, meg a Demalgon!!
    előzmény:
    Nyár2006 (57)
    2007-01-04  19:26
  12. 2007. január 4. 19:2962.
    Várható volt, hogy lesz hasonló topik. Azért is jöttem fel ide most, de lassan megyek a géptől, úgyhogy sziasztok, kellemes estét, és hátha mindenki talál majd valami megoldást előbb-utóbb.
    előzmény:
    Nyár2006 (57)
    2007-01-04  19:26
  13. 2007. január 4. 19:2963.
    Ez elég rosszul hangzik. Ez sem tűnik járható útnak.
    előzmény:
    Glacier (59)
    2007-01-04  19:28
  14. 2007. január 4. 19:3464.
    Nekem már 3. napja fáj a fejem egyfolytában, enyhe hányingerrel. Hiába veszek be Antineuralgicát és Algopyrin egyik sem használt. Nagyon gáz.... Évente 2-3x hányni is szoktam a fejfájáskor. szörnyű....
    előzmény:
    Nyár2006 (1)
    2007-01-04  17:59
  15. 2007. január 4. 19:3665.
    Igen... Bár ez is olyan, mint a Q., meg az összes többi gyógyszer, hogy van, akinek jó, van, akinek nem. Aztán két másik orvos két másikféle gyógyszert írt fel, és úgy döntöttem, hogy hagyjuk a kísérletezést - rendben, hogy akkor nyár volt, de nemsokára kezdődött az iskola, ott pedig nem lehet akkora alváséhséggel bent ülni.
    előzmény:
    Nyár2006 (63)
    2007-01-04  19:29
  16. 2007. január 4. 19:3966.

    sziasztok,

    nekem 15 éves koromban kezdődött ez a ronda fejfájás

    és ezelőtt 10 évig nem is tudtam hogy nekem migrénem van.

    homlokközéptől tarkóigvagy csak jobb oldalon vagy csakbalon fájt

    sok gyogyit kipróbáltam én is, de a leghamarabb a Saridon enyhíti

    most már eljutottam oda, hogy elég belőle 1/2 is, ha figyelek a jelekre/ gyomor idegesség, hányingeres fejfájás, az étkezésekre is figyelek:18 éve nem eszem zsírt,vajat,

    előzmény:
    Nyár2006 (1)
    2007-01-04  17:59
  17. 2007. január 4. 19:5967.
    Nekem a nagy adag zöld tea segit.
    előzmény:
    Nyár2006 (1)
    2007-01-04  17:59
  18. 2007. január 4. 20:0368.
    Végre nem gyógyszer!
    És mennyit iszol meg belőle?
    előzmény:
    M@nyus (67)
    2007-01-04  19:59
  19. 2007. január 4. 20:0669.
    Sokat. Úgy szoktam, hogy egy kiskanálnyit teszek szűrőjébe. S azt két bögrében áztatom ki. S megiszok belőle kettőt. Nem mindig múlasztja el, de elviselhetőre csökkenti. Utána meg járkálok wc-re. Nálam nagyon vizhajtó is. Mire kipisilem akkorra hat is. Egy próbát megér.
    előzmény:
    Nyár2006 (68)
    2007-01-04  20:03
  20. Torolt_felhasznalo_239594
    Torolt_felhasznalo_239594
    2007. január 4. 20:0970.

    Szintén migrénes vagyok. Megfigyeltem, hogy a csoki, dió evése után biztos jelentkezik. Egy gyógyszer biztos kiállította nagyon rövid idő alatt a Ridol. Sajnos egy éve kivonták a forgalomból.

    Esetleg valaki ismeri-e  ezt a gyógyszert és mit szed azóta helyette?

    Megköszönném a segítséget vagy tanácsot.

    előzmény:
    Nyár2006 (1)
    2007-01-04  17:59
  21. 2007. január 4. 20:1071.
    Ki fogom próbálni. És hol lehet kapni zöldteát? Bocsi, ha buta kérdés.
    előzmény:
    M@nyus (69)
    2007-01-04  20:06
  22. 2007. január 4. 20:1172.
    Erről nem is hallottam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_239594 (70)
    2007-01-04  20:09
  23. 2007. január 4. 20:1373.
    Filterest a nagyobb boltokban. De teaházakban szoktam.
    előzmény:
    Nyár2006 (71)
    2007-01-04  20:10
  24. Torolt_felhasznalo_741939
    Torolt_felhasznalo_741939
    2007. január 4. 20:2974.
    hosszú távon szedhető minden nap a Divascan, amit orvos ír fel és nekem nem használt! (min. 3hónapig kel szedni)
    a Kefalgin drazsét csak "Smarties bogyónak" hívom, mert semmit sem használ nekem!
    a Quarelin az tényleg jó, de aki sokszor szedi, egy idő után erősebb fajta fog csak neki hatni!
    Migerapid (dr. írja fel) nagyon drága, de hatásos és sajnos nincs helyettesítő készítménye! ( 10 szem/ 4500 ft, 30 szem/ 7000 ft!!!!, nincs tb támogatás rajta!!!!!!!!!!!!!!!!)
    Flector por is jó és az ára is elviselhető.
    dr. írja fel és olcsó, de kúp és a migrén kezdeti szakaszába kell végbélbe felhelyezni: Suppositorium Analgeticum.
    Cataflam együtt Panadollal, gyengébb szakaszba ez is jó lehet.
    migrénes/ ideges eredetű hasmenés és hányásra Motilium kapszula, fel kell iratni, de hatásos.
    legolcsóbb házi módszer a jeges borogatás, hideg víz kortyolgatása, sötét szoba, aludni próbálás.
    előzmény:
    Nyár2006 (1)
    2007-01-04  17:59

Címlap

top