Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

DOLCE VITA

Torolt_felhasznalo_199772
Torolt_felhasznalo_199772
Létrehozva: 2006. június 9. 15:57

Mit szólnátok egy kellemes csevegéshez?
Beszélgessünk a mindennapi életünkről, cseréljük ki egymás közt a már kipróbált és bevált receptjeinket, sok-sok képpel körítve, vagy csak számoljunk be egymásnak a napunkról, az élményeinkről, a családunkról.
Mindenkit szeretettel várunk.

  1. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. március 28. 13:2215101.

    Cukormázas sonka

    Hozzávalók: 1 kb 5 kiló körüli sonka (természetesen lehet kisebb is), 1 csésze barna cukor, 1 ek száraz mustár, 1+1/2 ek liszt, 1 konzerv ananász

    A sonkát egyben egy nagyobb fazékba tesszük és lassan, egy órán keresztül főzzük. Ezután levesszük a tűzről és hagyjuk a főzőlében kihűlni. Ha meghűlt, leszűrjük a levét. Előmelegítjük a sütőnket, majd asonka felületét bevagdaljuk, hogy "kockásan" nézzen ki. Ezután összekeverjük a lisztet a barna cukorral és a száraz mustár porral, majd ennek a keveréknek a 3/4 részével alaposan megszórjuk a sonkát, tenyerünkkel jól rá is nyomkodjuk, hogy odatapdjon a por a nedves sonkára. Ezután a konzerv ananász levével meglocsoljuk, lehetőleg mindenhol érje a lé, majd az ananász szeletekkel beborítva a sütőbe toljuk. Fél kilónként kb. 25 percet számítsunk a sütésre. A sütési idő lejárta előtt 15 perccel állítsuk a sütőt alacsonyabb fokozatra, majd kicsit kivesszük a sonkát, rászórjuk a maradék barnacukros keveréket, majd a sütőbe visszatéve rápirítjuk azt. 15 perc pihentetés után tálaljuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  2. 2010. március 28. 14:4815102.

    Andi, kérném szépen a sárgabarackos csirke receptjét! 

     

    Az én mai ebédem zellerkrémleves, csirkepöri (filéből).  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (15096)
    2010-03-28  12:27
  3. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. március 28. 14:5215103.

    Húúú, nagyon szeretem a zellerkrémlevest!:) Meg általában mindenféle krémlevest!:)

     

     Sárgabarackos csirke gyümölcsös-fűszeres paradicsommártással
    Hozzávalók: 20 dkg aszalt sárgabarack, 50 dkg csirkemellfilé, só, őrölt bors, 1,5 dl tejszín, pirospaprika, 4 kisebb vöröshagyma, 3 ek vaj, 1 doboz paradicsom (40dkg), currypor, őrölt kömény
    A sárgabarckot forró vízbe dobjuk, a sütőt 180 fokra előmelegítjük, a csirkehúst 3-4 cm-es csíkokra vágjuk, majd sózzuk, borsozzuk. Megtisztítjuk, négybe vágjuk a hagymát, majd a felehevített vajon kb. 5 percig pároljuk. Beletesszük a húst, és minden oldalát megpirítjuk. Hozzáadjuk a paradicsomot, a tejszínt, és sóval, borssal, pirospaprikával, curryporral és köménymaggal ízesítjük. Az egészet kivajazott tűzálló edénybe töltjük. Leszűrjük és csíkokra vágjuk a sárgabarackokat, majd összekeverjük a hússal. Az ételt 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük. Kivesszük és még egyszer megízesítjük a fűszerekkel.

    előzmény:
    kaleva (15102)
    2010-03-28  14:48
  4. 2010. március 28. 15:4415104.
    Köszi a receptet! A zellerkrémlevesbe tettem egy kis curryt, nagyon passzol hozzá, felturbózta a zeller ízt! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (15103)
    2010-03-28  14:52
  5. 2010. március 28. 16:4315105.

     Pedig nem is Michelangeló festette!

    Én meg az alkotásodért? De receptet nem kaphatunk?

    Én ma almás-kekszes-tejszines-mandulást csináltam. Sütni nem kellett, de azért elég jól elszöszmötöltem vele. Most a hűtőbe várja haza a fiúkat.

    előzmény:
    kaleva (15095)
    2010-03-26  18:54
  6. 2010. március 28. 16:5015106.

    Milyen az a száraz mustár?

    Szeretem az Amerettó likőrt, így ha kérhetem az amarettós sonka receptjét beemelnéd?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (15101)
    2010-03-28  13:22
  7. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. március 28. 17:0915107.

    Szia Editkém!

    A száraz mustár, az a mustárpor, ezt lehet így kapni. Mindjárt előszedem a receptet és írom!:)

    előzmény:
    Sarapod2 (15106)
    2010-03-28  16:50
  8. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2010. március 28. 17:2715108.

    Amaretto mázas sonka

    Hozzávalók: 1 sonka, 1 tk mustár por, 1+1/2 csésze barna cukor, 1/4 csésze amaretto, 1 konzerv felezett barack

    A sonkát előfőzzük egy óra hosszat, majd a levében hagyjuk kihűlni, majd a vízből kivesszük és lecsepegtetjük. Ezután elkészítjük a mázat: a cukrot, mustárport és az amarettot (ebből 2 tk-nyit félreteszünk) összekeverjük. A sonkánkat rombusz alakban bevagdaljuk, majd a mázzal alaposan bekenjük, majd sütőbe tesszük, sütés közben a levével locsoljuk (2 és fél kilós sonkának 1 óra 20 perc kell kb.). A sütési idő lejárta előtt 20 perccel a sonkát beborítjuk a fél barackokkal, majd a 2 kanálnyi amarettoval meglocsoljuk és készre sütjük.

    előzmény:
    Sarapod2 (15106)
    2010-03-28  16:50
  9. 2010. március 28. 18:0515109.

    ez lesz az!!!!

    koszonom!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (15101)
    2010-03-28  13:22
  10. 2010. március 28. 20:1115110.

    Istenien néz ki a mai ebéded.

     

    Én nagyon szeretem a gyümölcsös husikat, de a férjem nem. Kostoltuk már az édes sonkát, de  nem szeretjük, csak a hagyományosat.

     

    Hétvégén az unokámmal ezeket sütöttük.

     

    előzmény:
    kaleva (15102)
    2010-03-28  14:48
  11. 2010. március 28. 21:0615111.
    Köszönöm, akkor így keresem a boltba, de már előre tudom, nem sok sikerrel !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (15107)
    2010-03-28  17:09
  12. 2010. március 29. 19:4115112.

    Szervusztok!

     

    Aszalt barackos sertéscsíkok, currys rizzsel:  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  13. 2010. március 29. 19:4315113.
    És egy egyszerű, de isteni finom paprikáslrumpli...... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  14. 2010. március 29. 20:3215114.
    Dejó, hogy emlékeztettél rá, milyen régen volt paprikáskrumpli és mennyire imádjuk.
    előzmény:
    kaleva (15113)
    2010-03-29  19:43
  15. 2010. március 29. 20:5215115.
    Nálam is nagyon régen volt, és úgy megkívántam! Az egyik legjobb kaja a világon! 
    előzmény:
    giza55 (15114)
    2010-03-29  20:32
  16. 2010. március 30. 16:3615116.
    Minden vege valami uj kezdete:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199772 (1)
    2006-06-09  15:57
  17. 2010. március 30. 18:1915117.

    Szia Andi.

     

    Légyszi ezt a kávé krémes kókuszosat is be írni ha lesz egy kis időd.

     

    Köszi: Lincsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (15096)
    2010-03-28  12:27
  18. 2010. november 7. 07:5615118.
    Gyorsan beírok ide egy hozzászólást, de csak azért, mert még vannak itt bent le nem mentett receptjeim, akiket most gyorsan kimásolok, mielőtt az NLC új szabálya miatt törölnék.... ahogy mindenkiét törlik abból a topikból, ahová 1/2 éve nem lépett be....

    Gratulálok különben érte és sajnálom,  hogy erre fecsérlik az idejüket, ahelyett, hogy a fórum jobbá tételén dolgoznának, ami jóval fontosabb lenne... no comment.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199772 (1)
    2006-06-09  15:57
  19. 2010. november 7. 11:5415119.

    Lányok !

     

    Sürgős segítségre lenne szükségem. Valaki írta itt, valamelyik topicon, lehet nem ezen, hogy a Szent Imre kórházba jár controllra, vagy azt, hogy közel lakik hozzá. Nagyon kérem jelentkezzen be, akár privibe is.

    Köszönöm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  20. 2010. december 24. 13:0615120.

    Békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek nagyon sok szeretettel !

    Zsuzsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  21. 2010. december 26. 21:3215121.
    ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES TOPIKOSNAK !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  22. 2010. december 27. 08:4815122.
    Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  23. 2010. december 27. 16:1315123.

    Micsoda hülyeség hogy törlik a régi topikokat. Azokban értékek vannak, legalábbis nekünk értékek. Dehát sajnos minden újabb ötlet rosszabb mint a bevált régi. Az nlc-is jobb volt mielőtt megújították. Igaz ez is pár éve volt.

    Klárika már csak a blogodban lehet látni téged? Sajnálom hogy már csak a sütis az egyetlen hely ahol néha olvashatom a régieket.

    előzmény:
    latsia (15118)
    2010-11-07  07:56
  24. 2010. december 27. 19:3515124.

    Klárikát nem csak a blogjában lehet látni 

     

    Hol látod Te az értékeket?? 

    előzmény:
    agi48 (15123)
    2010-12-27  16:13

Címlap

top