Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
2 keresztnév púp a háton?
Véleményeket szeretnék olyan emberektől, akik 2 keresztnévvel élnek.
Születendő kisfiam nevén nem tudunk megegyezni a párommal. Mindkettőnknek tetszik a másik által választott név is, de a sajátunkból nem szívesen engedünk.
Férjem szerint legyen neki mindkettő, és majd felnőtt korában eldönti melyik tetszik neki jobban, melyiket akarja használni.
Szerintem ez hülyeség, mert ugyanúgy megvan mindkét neve, és általában az első néven szólítják mindig. Ráadásul azt tapasztaltam a munkahelyemen, hogy a 2. keresztnév csak nyűg, bemutatkozásnál nem mondják, aláírásnál nem írják le, és sok esetben hivatalos papírokról lehagyják, ami pedig nem szerencsés.
Szóval kérdezem: Van bármi jó dolog abban, hogy valakinek 2 keresztneve van? Egyikről úgymond lemondhat felnőttkorában? Vagy tényleg minden felnőtt nyűgnek érzi, csak a szülők erőltetik, akik hasonló cipőben járnak mint mi?
Ha összenő a két név, pl. Anna-Mária vagy Anna-Sára, vagy van egy csomó ami így összeillik, akkor lehet kreatívkodni, miért ne- magában is létezik az Annamária vagy viszonylag hosszabb nevek.
De ha nem használja a másodikat, tényleg minek?? Trendi?
Esett szó arról, hogy külföldön könnyebb ezt-azt használni. Most komolyan a dupla nevet adó szülők elgondolkodnak azon, hogyha a gyerek elköltözik külföldre, majd változtathasson? Lehet egy univerzálisabbat is adni ha ez a szempont ennyire fontos.. nekem nincs bajom azzal, hogy a nevemet külföldön máshogy ejtik ki, írják le, egy-egy kacifántosabb nevet kivéve szerintem még akár szebben is hangzik. Gabriele- sztem szép.
Kedves ÁgicaT!
Tudom, hogy régi a hozzászólásod, de nem szeretem, ha valaki tveszmét terjeszt tényként.
Kiss Géza Béla felesége nyugodtan lehet Kiss Gézáné!!!!!
Tuti, az én férjemet, apósomat, "nagyapósomat" mind úgy hívták, hogy XY+még egy keresztnév.
És közben a nagymamát, meg az anyósomat is XY-nénak. És nekem is amikor az anyakönyvvezető felsorolta a választható neveket, mondta az XY-nét, meg az XYZ-nét is.
Én kis renitens, meg az X-né A.B.-t választottam :-) -jó, akkoriban az volt a divat.....
Visszatérve az eredeti témára:
szerintem jól tud hangozni a két nkeresztnév, főleg gyakori vezetéknévnél.
DE ha valaki nem használja szívesen, akkor csak nyűg, mert mindenhová be kell írni. És nem csak neki, hanem ha nőről van szó, a majdani gyerekeinek is. AMit már sok gyerek elhagy. MEg se tanítják neki esetleg, hogy anyuka nem Kiss Virág, hanem mondjuk Kiss Virág Boglárka.
Én olyan helyen dogozom, ahol sok hivatalos irat van, és rettentően rossz, ha valahol hiányzik egy keresztnév. Elvielg el sem fogadhatnánk a papírokat!
Honnan tudjam, pl. hogy a Kiss Béla Izidor névre kiállított érettségi bizonyítvány a nekem Kiss Bélaként bemutatkozó férfié-e?
Akinek ráadásul az általános iskolai bizonyítványából pl. kifelejtették az Izidort......
Nem tudom, van-e L-re végződő magyar női név (héber van: Ráhel) és ahhoz hozzá lehetne tenni az Arankát vagy az Arabellát.
No, én akkor fordítva oldottam meg a feladványt, mert az 1. keresztnév bibliai és a második magyar: Ráhel Aranka.
Nálunk ugyanezen okból lett mindkét lányunknak 2 keresztneve. Mindegyik szülőtől kaphatott így a gyerkőc. Egyiket használják csak a mindennapokban, de pl bemutatkozáskor mindkettőt mondják. Nálunk pl az idősebbik kislányomnak a 2. keresztnevét használjuk, míg a kisebbiknek az elsőt. Ők Nikoletta Napsugár és Boglárka Kincső.
Felnőttkorukban simán elhagyhatják, elég hozzá egy névváltoztatási kérelem vagy ha férjhez mennek, akkor meg enélkül is simán dönthetnek úgy, hogy elhagyják az egyik keresztnevüket.
Ilyen megfontolásból akkor a dupla vezetéknevű gyerekeknek is lehetnek problémáik, sőt pl a férjhezmenetelkor is nehezebb helyzetben lesz az a lányka, aki odáig mindkét szülője vezetéknevét viselte, férjhezmenetelkor meg esetleg felvenné a férjéét is, szóval szerintem a 2 keresztnév nem akkora sorscsapás.
Egy egyszerű nőnél nem zavar, ha Kovács Istvánné vagy Nagy Józsefné a neve. De pl. a Veres Pálné utcától mindig kirázott a hideg. Ha nevezetes volt a hölgy valamiről, igazán megérdemelte volna, hogy a lánykori nevét viselje a róla elnevezett utca.
Na meg az tud zavarni, amikor sírköveken olvasom, hogy "Itt nyugszik Varga Gábor és neje, Varga Gáborné." Ha már ott van a "neje" szó, nyugodtan ki lehetne csupán a lánykori nevét írni.
mondjuk, az írta, az elsőneve ritka és magyar, szóval, nem hiszem, hogy Gabriella, az nem ritka.
Csilla, Lilla, Gabriella, Viola, Kamilla, Arabella. ritka és magyar?:)
Nem, a nőknek nem kell beírni az első házasságban használt nevüket.
Hanem:
Ha a gyereket születésekor Kovács István Péternek anyakönyvezték, akkor ezt a háromtagú nevet be kell írnia minden papírra a születéskori név rovatba, akkor is, ha közben megváltoztatta a nevét és hivatalosan is Kovács Istvánnak hívják már (Péter nélkül).
Ha még nem írta volna valaki, az én tippem: Csilla Arabella
v. Lilla Arabella
" ....soha nem terveztem "felvenni" a férjem nevét. ..... nem is értettem, mire jó...."
Én is mindig ódzkodtam ettől a megoldástól. Számomra ez valami olyasmi lett volna, mintha Vörös Rózsából hirtelen Fehér Ibolyának kellett volna lennem, csak mert valaki így akarta. (Identitászavar.)