Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
2 keresztnév púp a háton?
Véleményeket szeretnék olyan emberektől, akik 2 keresztnévvel élnek.
Születendő kisfiam nevén nem tudunk megegyezni a párommal. Mindkettőnknek tetszik a másik által választott név is, de a sajátunkból nem szívesen engedünk.
Férjem szerint legyen neki mindkettő, és majd felnőtt korában eldönti melyik tetszik neki jobban, melyiket akarja használni.
Szerintem ez hülyeség, mert ugyanúgy megvan mindkét neve, és általában az első néven szólítják mindig. Ráadásul azt tapasztaltam a munkahelyemen, hogy a 2. keresztnév csak nyűg, bemutatkozásnál nem mondják, aláírásnál nem írják le, és sok esetben hivatalos papírokról lehagyják, ami pedig nem szerencsés.
Szóval kérdezem: Van bármi jó dolog abban, hogy valakinek 2 keresztneve van? Egyikről úgymond lemondhat felnőttkorában? Vagy tényleg minden felnőtt nyűgnek érzi, csak a szülők erőltetik, akik hasonló cipőben járnak mint mi?
Én is emiatt adtam a gyerekeimnek két nevet, amit te is írtál... a mi nevünk nem Varga...de ebből is kb 120 oldal lenne egy bp-i telefonkönyv!
a két lányom már 6 és 10 éves...mindkettőnek az első nevét használjuk elsősorban, de a második név is sokat kerül szóba, és bemutatkozáskor mindkettőt elmondják...ez nekik tök természetes, ez a nevük!
ha illik a két név a vezetéknévhez és nem túl hosszú, akkor lehet két nevet adni egy gyereknek. szerintem!
Olyan fura, ahogy írod, hogy "szerencsére", meg " el nem tudom képzelni".... Mintha valami ördögtől való dolog lenne.... Nálam pl. szerencse, hogy csak egy fejem van, el nem tudnám képzelni, milyen lenne kettővel..... Bocs a morbid hasonlatért, de úgy írsz erről a két keresztnévről, mintha valami undorító dolog lenne, amitől te szerencsés módon megmenekültél.....
Miért kell azon kiakadni, hogy mások meg a két keresztnevet preferálják? Azok hülyék, mert te nem ezt tartod "normálisnak"? Ezt nem konkrétan neked akarom írni, hanem úgy általában azoknak, akik zsigerből támadják a két keresztnév létjogosultságát.
Akkor én már nem is írhatok? Nekem három van!
A gyerekeimnek unokáimnak kettő kettő mindenkinek. Ez onnan ered, hogy a keresztelőkor a második volt a "védő" név, általában a kersztmama-papa neve. Szokták manapság szeretetből, emlékezésből adni, pl a legnagyobb unokám Petra Ibolya lett, mert mindkét nagymamája Ibolya. Egyik nagymama sem szertte volna első névnek, de így nagyon jól esett mindkettőnknek. Gyerek is elfogadja, szerti, de nem használja. (már 19 éves)
Én három felnőtt gyerek és öt unoka után azt gondolom sokszor a kamaszkor táján elégedetlenek a nevükkel, mindegy, hogy mi, csak ne az legyen ami van! Mi is átestünk ezen a lányommal és annyira tiltakozott, hogy mondtam, 18 évesen megváltoztathatja. Egy nagyon egyszerű vezetéknév mellett Nóra a keresztneve. Ez a név akkor amikor adtam még nagyon ritka volt. Most már szereti a Nóra nénit. :-))
Adjatok két nevet és a gyerek úgy fog viszonyulni, ahogy tőletek látja, érzi. Ha ti elfogadjátok, ő is elfogadja. Nálunk a kamaszkori hőbörgést kivéve, senkinek semmi problémája nem volt ezzel.
Szerintem ez olyan rossz indoklás, hogy ha felnőtt lesz eldönthesse, hogy melyiket használja.
Ha valakit 20 évig Katinak hívnak, nem, hinném, hogy onnantól Julinak akarná hívatni magát. Addigra kialakul az identitástudata, aminek része a neve is. Ha esetleg utálja a nevét, akkor meg úgyis változtat rajta felnőttként, de mi a garancia rá, hogy a szülő által választott második név fog neki tetszeni? Ha már változtat majd választ maga új nevet.
Semmi baj, lehet, hogy így van, az is lehet, hogy sokáig tanakodtak, aztán utána mégsem tudtak megegyezni, ezt majd megkérdezem.
Az tök nyilvánvaló, hogy ha anyu nem akarta volna, hogy így hívjanak, a doki a feje tetejére is állhatott volna a véleményével együtt.
Nem kell félni a két keresztnévtől! Persze, ha a vezetéknév mondjuk olyan, hogy Felhőczy-Kiss, akkor túl sok, de pl ha olyan, hogy Kiss, Varga, Horváth, Szabó, Kovács vagy egyéb gyakori vezetéknév, akkor érdemes eleve két keresztnevet adni a gyereknek. A lányaimnak is kettő van, a nagyobbik megmaradt eddig a legelsőnél, a második meg általánosban az elsőt hazsnálta, de gimnáziumban úgy döntött, hogy inkább legyen a második. Nem probléma, ha telefonhoz hívják, vanaki J.-nak kéri, van aki N.-nek én tudom, hogy mind a ketőnél róla van szó.
Unokánál is az volt, hogy az apja ragaszkodott egy névhez ami a lányomnak nem tetszett (merthogy akkor ő lenne az 5. "Arisztid" a családban), így kapott második keresztnevet is ami viszont a családnak tetszett. Jól iszúrtunk vele mert mindenki a második nevén szólította, az iskolában meg az apja által ragaszkodott névből csak a kezdőbetű maradt. Hehe.
Nekem 1 db keresztnevem van, de mindenhol azt látom, hogy a második keresztnevét baromira kevés ember használja csak. Ill. ismertem egy csajt, akit gyerekkorában az apja az egyiken hívott, az anyja a másikon. Nem éppen pozitív emlékként mesélt erről a dologról...
Vagy a másik, mikor formalitásból pl. megkapja egy fiú az apja nevét második keresztnévként. Na, azt meg végképp nem értem, mire jó.
Az én fiamnak 1 neve van, és a most születendő is 1 nevet fog kapni. Nálunk is volt olyan időszak, hogy férjemmel más-más neveket preferáltunk, de inkább addig osztottunk-szoroztunk, míg valahogy megállapodtunk 1 db keresztnévnél. Akár úgy, hogy inkább én engedtem, mert nekem fontosabb volt, hogy ne legyen 2 neve, mint az, hogy mindenképp az általam favorizáltat kapja. (Ez lánynév esetében volt így, de végül nem jön szóba a dolog, mert a második is fiú lesz.)
Ja, meg azért sem akartunk semmiképp 2 keresztnevet, mert pl. anyósomék nagyon rühellték azt a nevet, amit az esetleges leendő lányunk kapott volna, és ha lett volna mellé még egy keresztneve, akkor ők tuti, hogy azon szólították volna, az ilyesmit meg végképp szerettük volna elkerülni.
Nekem is két keresztnevem van,és szeretem mind a kettőt.Van aki így és van aki úgy szólit,hallgatok mindkettőre
A kisfiamnak is kettő van,ő is szereti a nevét és nem zavarja.Az unokahugom kisebbikének szintén kettő,őt a második nevén hívják álltalába.
Ez olyan fura történet; én azt hinném, hogy a névválasztást mindenkinél hosszú hónapok tanakodásai, mérlegelései előzik meg, vagyis, mire szülés van, már vagy totál biztos a döntésben a szülő, vagy ha nem, akkor is azért megvannak a szóba jöhető nevek. Engem maga a Jóisten sem tudna rávenni, hogy pl. a saját keresztnevemet adjam a gyerekemnek (vagy lebeszéljen az általunk kiválasztott névről), nemhogy egy szülészorvos...
Bocs, ezt nem bántásból írom, lehet, hogy anyukád nem volt ennyire vaskalapos ebben a kérdésben - ill. esetleg felmerült korábban benne is, hogy kaphatnád az ő nevét.
Ami esetleg túlzás lehet, ha valakinek a vezeték neve kötőjeles és úgy adna 2 keresztnevet ( Pl. Kis-Molnár Ádám Dávid)
Nekem kettő van, és sosem zavart semmiben. Néha rácsodálkoznak, hogy jé, téged így is hívnak? :)
Sztori: anyukám a második nevemet akarta, a szülészdoki meg beszólt, hogy ilyen csúnya nevet egy ilyen szép kislánynak? Legyen inkább A.! (megjegyzem, anyukámat is így hívják).
Akkor úgy döntöttek, hogy legyen mindkettő.
Szia!
Nekem két keresztnevem van, és a gyermekeimnek is. Nekem eddig soha nem okozott gondot, sem gyerekként, sem felnőttként. Szerintem ettől kerekebb lesz a név. Nem tudom jobban megfogalmazni, de számomra jobban hangzik pl. Varga Viktória Csenge, mint szimplán Varga Viktória. Ezeket a neveket most csak hirtelen kitaláltam, nyilván az ember a saját gyerekeinél jól átgondolja, hogy mind a három passzoljon. Egyébként megkülönböztet, egyedi(bb)é tesz, ami pl. sok Varga Viktória esetén, hogy a példánál maradjak. És ezt ne tévessze össze senki a feltűnősködővel :) Lehetőséget ad a választásra is a későbbiekben. És pl. pont jó ilyen esetben is, amit írsz, hogy mindkettőtöknek jó legyen. Nekem a gyerekeim tök jól kezelik, pedig a kicsi még ovis, és a nagy se sokkal idősebb :) Nem kell ennek túl nagy feneket keríteni. Pár hónapja volt hasonló topik, ott sokan írták, hogy szegény gyerek összezavarodik, meg ilyen baromságok, ha pl. egyik ember az egyik, másik ember a másik nevén hívja. Hülyeség :D Egyik nagyanyám mindig a második nevemen hívott, a többi ember az elsőn. Az én lányaimnak is van még fejenként vagy három becenevük, mindenre hallgatnak :D
Szerintem két dologra kell figyelni:
- jól passzoljanak egymáshoz a nevek, mind a vezetéknévhez, mind a két keresztnév egymáshoz
- a két keresztnév teljesen evidensen hosszabbá teszi a nevet, tehát azért erre figyelni kell, hogy ne legyen már túlságosan hosszú
A férjem utálja a másodikat. Nekem nincs, de ha lenne, már nem lenne.
Gyerekeinknek sincs, nem csesztem ki velük.
Nekem 2 van. soha nem szerettem az elsot, 16 eves koromtol kizarolag a masodikat hasznaltam.
aztan amikor eljottem Mo rol es mar nem XY ne voltam tobbet hanem X erika lettem, az elso nem szeretett nevemet mar semmifele okmanyomra sem vezettettem be igy itt mar nem is szerepel sehol.