Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A harisnya, a csábítás esz

sophiee77
Létrehozva: 2006. november 29. 07:17
Tapasztalataim szerint a nylonharisnya igen csak vonzza a férfitekinteteket. Úgy vettem észre, hogy igen gyakran még a mély dekoltázsnál is jobban.

Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.

Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
  1. Torolt_felhasznalo_214126
    Torolt_felhasznalo_214126
    2009. március 13. 11:128001.

    Aki rendelt hd-ről 8.-án, rendesen megkapta a csomagját?

    Én tegnap kaptam meg, de egy combfix helyett harisnyát küldtek, azt vártam a legjobban

     

     

    előzmény:
    -babzsák (8000)
    2009-03-13  10:46
  2. 2009. március 13. 10:468000.
    Na, én ezért sajnálom ezt a tönkremenős magassarkúmat, mert soha nem okozott gondot, ha a trampli csizmáimról erre váltottam. Na jó, a térdem alapból nem szereti a magassarkút, de ennél nem is nagyon dagadt be. Bezzeg a magassarkú csizmáimnál!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214126 (7998)
    2009-03-13  10:00
  3. 2009. március 13. 10:437999.
    Én is jártam így csizmával, csak annyi a különbség, hogy nálam nem maradt ki egy év, tavasz elején eltettem, ősz végén elővettem. A legdühítőbb az volt az egészben, hogy életem eddigi legdrágább lábbelije volt, soha ennyit nem adtam még ki ilyesmiért. Az ugyanolyan márkájú bőrpapucsom pedig már kb. 6-7 éve megvan, a munkahelyemen azt nyúzom, és most kezd kritikus állapotba kerülni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214126 (7998)
    2009-03-13  10:00
  4. Torolt_felhasznalo_214126
    Torolt_felhasznalo_214126
    2009. március 13. 10:007998.

    Képzeld egyszer én is elővettem egy régebbi csizmám, és azt vettem fel szoknyához, úgy mentem dolgozni.

    Amikor felvettem semmi baja nem volt, de kimaradt neki 1 év, hogy nem hordtam, így nem volt folyamatosan ápolgatva és kiszáradt szerintem.. 

    Életem egyik legkellemetlenebb napja volt, délutánra kirepedezett rajta a bőr, valami szörnyű volt, szerencse hogy amikor indultam haza már besötétedett

     

    Tegnap tűsarkú volt rajtam, nagyon furcsa volt benne a nap, mert most a téli csizmám nem olyan magas, és nagyon kényelmes. Eddig a téli csizmáim is magas sarkúak voltak, így nem okozott gondot amikor letettem őket, és sosem fájt bennük a lábam..

    Tegnap nagyon fájt, vagy a kényelmes csizma miatt, vagy a "korral" jár

    előzmény:
    -babzsák (7997)
    2009-03-12  13:50
  5. 2009. március 12. 13:507997.

    Ha szoknyát húzok, akkor még csizmázok, de már előszedtem a félcipőimet, és hosszúnadrághoz már azokat húzom. Bánatosan vettem tudomásul, hogy az egyik őszi-tavaszi cipőm, ami a magas sarka ellenére nagyon kényelmes, eléggé ramaty állapotban van,  töredezik rajta a külső réteg. Még 2004-ben vettem, úgyhogy tulajdonképpen kiszolgálta az idejét

    előzmény:
    Aida84 (7991)
    2009-03-11  15:24
  6. 2009. március 12. 13:437996.
    Én mindig mosógépben mosom a harisnyáimat, 40 fokon, harisnyamosó-zsákocskában, de most azt valahova elvarázsoltam, és befogtam egy kispárnahuzatot. A célnak az is megfelel. Vannak több éves harisnyáim is, én nem vettem észre, hogy a mosógépben való mosástól könnyebben mennének tönkre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
    2009-03-12  08:18
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 12. 11:457995.
    Sziasztok! Bár nem kifejezetten harisnyás kérdés, de csizma helyett tavasszal mivel lehet hordani a capri nadrágokat?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2009. március 11. 21:277994.
    Utólag is köszönjük a kedves szavakat!
    előzmény:
    Yogibear (7988)
    2009-03-08  09:11
  9. 2009. március 11. 21:277993.

    Hát, lehet, hogy a géppel mosás a gond, de csak tippelek, mert én mindig kézzel mosom-öblítem őket, kb. 30 fokos vízben. Csak centrfugázni szoktam őket berakni, de azt is csak a legrövidebb programon (ezért rendeltem most a harisnyamosó zsákot, hogy még kevésbé cibálja őket a gép). Ezek után próbálom őket úgy felrakni a szárítóra, hogy fektetve legyenek, ne nyúljanak meg.

     

    Tudom, hogy ez így kicsit macerásabb, de szerintem megéri, mert nekem így nem szaladnak fel mosás után. Idegbajt is kapnék, ha a 1-2-3 ezer Ft-ért vásárolt harisnyáim egy mosás után bemondanák az unalmast... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
    2009-03-11  19:24
  10. 2009. március 11. 21:147992.

    Én is a "téli" szoknyáimmal hordom a harisnyáimat - az idézőjel azért, mert nekem a legtöbb szoknyám nem kifejezetten téli, még a vastagabb anyagúakban is fázok, ha nagyon hideg van. Ezen a héten még csak szoknyában jártam, és ezt tervezem a hét hátralevő részére is. 

     

    Én még csizmázok, mert annyira azért nincs meleg, pláne reggel és késő délután, amikor én közlekedem.  De egyébként nincs is igazán kényelmes tavaszi cipőm, amiben szívesen gyalogolnék, úgyhogy még egy ilyet is be kellene előbb szerezni...

     

    Ja, ami a HD-t illeti, én rendeltem 8-án 2 melltartót, harisnyamosó-zsákot és egy térdfeletti harisnyát, amivel már rég szemeztem =Đ

    Nem tudom fogom/merem-e majd hordani, de öccázé' nem olyan nagy bukta, ha a szekrényben fog állni... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214126 (7990)
    2009-03-10  10:14
  11. 2009. március 11. 15:247991.

    én még a téli kollekciómat hordom. nekem a tavaszi darabokhoz még hideg van.

     

    ti csizmáztok még, vagy már félcipő?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214126 (7990)
    2009-03-10  10:14
  12. Torolt_felhasznalo_214126
    Torolt_felhasznalo_214126
    2009. március 10. 10:147990.

    Sziasztok!

     

    Hú nagyon szépek ezek a harisnyák, imádom ezt a márkát, nincs sok ami ne tetszene..

     

    Vettetek harisnyát a hd-n 8.-án?

     

    Annyi szép harisnyám van és most úgy hordanám őket megint, de most szoknyahiánnyal kűzdök :)

     

    Ti mikkel hordjátok mostanában?

    előzmény:
    Ametyst (7981)
    2009-03-05  21:15
  13. Torolt_felhasznalo_154840
    Torolt_felhasznalo_154840
    2009. március 8. 22:487989.

    Én is hasonló szépeket kívánok a Hölgyeknek!

    előzmény:
    Yogibear (7988)
    2009-03-08  09:11
  14. 2009. március 8. 09:117988.

    Szép reggelt!

     

     

    Drága hölgyeim, boldog Nőnapot Nektek. Csábítgassátok a

    párotokat, amennyiben kaptatok szép virágot és megérdemli

     

     

    Szép nap'!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. március 8. 08:347987.

    Sziasztok!

     

    Egytértek Aida nekem is a 3.tetszik  a legjobban.

     

    Mostanában én is elővettem a szép harisnyáimat és tűsarkúval hordom. Érzem is,hogy többen megnézznek nők és ffiak egyaránt.

     

    Legyen olyan napotok amilyet szeretnétek. 

    előzmény:
    Aida84 (7986)
    2009-03-07  19:17
  16. 2009. március 7. 19:177986.
    a negyedik kivételével mindegyik tetszik. szerintem a harmadik a legszeb
    előzmény:
    Ametyst (7981)
    2009-03-05  21:15
  17. 2009. március 7. 12:147985.

    Sziasztok!

     

    Itt megtaláltam a videót kommentár nélkül az RTL Klub videó portálján

     

    http://www.rtlbulvar.hu/video/46446

     

    Üdv : qq_vv_bb

    előzmény:
    qq_vv_bb (7983)
    2009-03-05  21:28
  18. 2009. március 6. 18:487984.

    SziA!

    Én nem tapasztaltam ilyet.

    Te csak a vékony harisnyáknál? Vagy mindnél? Milyen mosószerrel mosod őket? Kézzel vagy géppel? Hideg vagy meleg vízben? Centrifugázod? Általában hol szoktak elszakadni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
    2009-03-06  17:06
  19. 2009. március 5. 21:287983.

    Sziasztok!

     

    A holnapi Fókuszban  az RTL Klubon fő témája a nők harisnya-viselete lesz. Lolával is fognak riportot készíteni egy ügyben. Remélem még időben szóltam nektek.

     

    Üdv: qq_vv_bb

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. március 5. 21:177982.
    Bocsi, az első mondatom nem lett valami értelmes... na mindegy, azért remélem kivehető, mit akartam írni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2009. március 5. 21:157981.

    Revolution, köszi az infot, én ugyan nem járok mostanában a GL felé, de hátha a többiek hasznát veszik ennek az infónak! Egyébként én szeretem mind az Intimissimi, mind a Calzedonia cuccait, kár, csak normál áron kicsit drágának találom, úgyhogy egyszer tuti elnézek ebbe az outletbe!

     

    Jön a tavasz (bár most épp nem úgy tűnik), úgyhogy rakok fel pár képet a Trasparenze új kollekciójából. Ezek a kedvencek, mert:

    1. Szép kidologzású a mintája

    2. Nagyon nőies

    3. Különleges a fekete-testszín kontraszt

    4. Nagyon különleges a csipkemegoldása - ez tetszik a legeslegjobban a 4 közül 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_154840
    Torolt_felhasznalo_154840
    2009. március 4. 23:087980.

    Mély hódolatom a Hölgyeknek!

     

    Férfi létemre eddig csendes szemlélőként olvastam a fórumot (t.i. túl sokat nem tudtam volna hozzátenni). Annak viszont én is örülök, hogy egy ilyen összetartó kis közösség jött létre! A kultúrált beszélgetések és viták egyik mintapéldája ez a topic!

     

    Most is csak egy rövid hozzászólás erejéig kontárkodok bele.

     

    Látom, hogy többen kerestek harisnyatartót és belevaló harisnyát. Nos a múlthéten voltam a Párommal a törökbálinti GL Outlet-ben található Calzedonia/Intissimi Outlet-ben (Bocs a reklámért!), s az olcsó harisnyák/melltartók/stb. mellett 150 (igen: százötven) Ft-ért volt Intissimi harisnyatartó sötétkék és fehér színben, M és L-es méretben. Hozzávaló - tehát szilikoncsík nélküli - harisnyát pedig 300 Ft találhattok pl. az örs vezér téri (Sugár Áruház) Aranypókban (is).

     

    Ugyan eddig csak alkalmakra (sic!) vette fel Kedvesem, de Nekem bejött. Bár Neki sem volt kivetnivalója ellene! Bár azért meg kellett tanulnia használnia, mert nem volt előtte ilyen szettje. (1. Tartó felvesz 2. Hátsó pántok rögzítése 3. Első pántok rögzítése)

     

    Szerintem itt az alkalom, hogy meglepjétek vele magatokat, vagy Párotokat! Ja és a válság sem lehet kifogás! Esetleg csak a táv...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2009. február 28. 19:197979.

    Sara Borghi uzletben vettem a harisnyatartot, es ott mutattak egy harisnyat, csak nem volt feherben. Viszont egyfele nem nagy valasztek, ugyhogy ezert kerdeztem ra.

     

    Lehet, hogy valamikor majd megoldom a banknal, hogy ne legyen problema a netes rendeles, mert fuzobol is csak ott talaltam szepet...   

    előzmény:
    Ametyst (7977)
    2009-02-22  21:30
  24. 2009. február 28. 19:147978.
    Igen, jol ertelmezte forumtarsno. 
    előzmény:
    Lilith_ (7970)
    2009-02-20  17:58
  25. 2009. február 22. 21:307977.

    http://www.harisnyadiszkont.hu/component/page,shop.product _details/flypage,shop.flypage/product_id,2367/category_id,13 9657/manufacturer_id,0/option,com_virtuemart/Itemid,189/

    I tt van egy tartóhoz való harisnya, Sarah Borgi, nem is drága, olyan rossz nem lehet... De tudom, te nem szeretsz rendelgetni...

     

    Nekem egyébként egy Fiore harisnyám, nekem a 3-as méret jó is lett, de én annyira nem szeretem a tartót, mert hátul nehezen tudom bekapcsolni (pláne úgy, hogy szép szimmetrikus legyen, mindkét hátsófél-részemen ugyanoda és középre essen) és egyszer már jártam úgy, hogy az egyik kapocs elengedett. Emiatt én inkább "alkalmakra" viselem/viselném, utcára nem.

     

    előzmény:
    Frigyesur (7958)
    2009-02-12  12:38
  26. 2009. február 22. 21:097976.
    Egy-két harisnyás üzletben lehet kapni taartóhoz való harisnyát, ha jól emlékszem, Fiore márkájú, de nekem, akinek harisnyanadrágból 4-es kell, a tartóhoz való 4-es harisnya rövid volt, rángatni kellett felfele, és elszakadt. Szóval az én tuti biztos tippem vásárlásra az Lengyelország. Ott gazdagabb a kínálat.
    előzmény:
    Lilith_ (7970)
    2009-02-20  17:58
  27. 2009. február 22. 01:087975.

    Hasonlóan gondolom, és a kulcsszó a jó láb.

     

    Megmutattam a páromnak egyik-másik Glamourban, ilyesmi női lapokban lévő extrémebb harisnya kollekciókat, és azt mondta nevetségesek. Persze hantázhatott is , de nem gondolom, szimplán csak konzervatív az ízlése. Egy klasszikus testszínű/fekete/füstös színű/szolid mintás  darab miniszoknyával, rövid ruhával viszont mindig bejön, itthon és "odakint" is.

     

    A feltűnőbb harisnyanadrágokat magas szárú csizmával szoktam hordani maximum, ahol kevés látszik belőle.

     

    A harisnyát meg nem szeretem, vágja a combom egész nap viselve, és "fázós" érzésem is van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_612767 (7953)
    2009-02-07  09:47
  28. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 22. 00:477974.
    Ezekhez mit szólnál?
    előzmény:
    Frigyesur (7962)
    2009-02-17  17:30
  29. 2009. február 21. 16:057973.

    Persze, természetesen nem gond, de mégis jobban lehet alakítani  a helyzetet ha már minden a helyén van

     

     

    előzmény:
    Yogibear (7972)
    2009-02-21  14:10
  30. 2009. február 21. 14:107972.

     

    Nincs, mit.

    ;-D Nálunk az is volt, kétemberes ;-D Átérzem a helyzet "súlyosságát",

    Nitacicc. Szerintem nem gond, ha a párod is szöszmötöl vele egy

    picit. Odalibegsz elé és megkéred, hogy nem segítenél-e egy

    picikét ;-)

     

    Amúgy régen volt olyan harisnya is, amin gomb volt és abba kellet

    beakasztani a tartót. Persze azok a darabok szvsz, cseppet

    sem voltak olyan, hmmm alkalmian szépek, mint a mai darbok.

    Anyagukban is olyan merev, vastak és durva tapintásúak voltak.

    Hol voltt akkoriban a Lycra és egyebek.

     

    Szépnap!

    előzmény:
    Nitacicc (7971)
    2009-02-21  11:36
  31. 2009. február 21. 11:367971.

    Oh, köszi szépen!!

     

    Amúgy én is megszenvedek vele mire kikerülgetve a szilikont valahogy beakasztom a csipke részbe úgy hogy benne is maradjon

    Főleg hátúl.

    Néha úgy érzem mintha 2 emberes meló lenne, de akkor meg oda a meglepetés

    előzmény:
    Yogibear (7968)
    2009-02-19  20:19
  32. 2009. február 20. 17:587970.
    Lehet, hogy rosszul értelmeztem, de szerintem Fricinek magával a csipkével is baja van, azt is egy fokkal nehezebb benyomni a kapcsokbaSzóval szerintem olyat keres, ami sima tetejű, csipke és persze szilikoncsík nélküli...én a harisnyatartómhoz kaptam ilyet, bár azt nem tudtam hordani, mert túl szoros volt, de amúgy nem tudom, merrefele lehetne találni (igazából nem is kerestem ilyet soha, szóval nem tudom, mennyire gyakori-nem gyakori a harisnyás üzletekben).
    előzmény:
    sophiee77 (7969)
    2009-02-20  16:37
  33. 2009. február 20. 16:377969.
    Igen, ezt én javasoltam, de arra készüljetek fe, hogy nagyon pepecsmunka. De ha van türelmed végigcsinálni, akkor van egy szép, tartóval hordható csipkés harisnyád.
    előzmény:
    Aida84 (7967)
    2009-02-19  19:12
  34. 2009. február 19. 20:197968.

    Szia Nitacicc!

     

    Remélem nem moderálják ki, ha leírom. B szárnyban az első emeleten.

    Assz'em Dorka fehérneműsnél. A kedves eladónő magyar.IMHO a Calze amúgy is drága :-o

     

    Szia!

     

    előzmény:
    Nitacicc (7966)
    2009-02-19  07:48
  35. 2009. február 19. 19:127967.

    alternatíva: ha van olyan combfixed amiben már kinyúlt a szilikon, azt szépen kisollóval kiszeded belőle és kész a harisnya.

    ezt Sophie javasolta még nagyon régen, szerintem jó ötlet. 

    előzmény:
    Frigyesur (7963)
    2009-02-17  17:30
  36. 2009. február 19. 07:487966.

    Segíts ki, az Ázsia center mely részén leltetek rá?

    Már hónapok óta hajtok szilikon nélküli (vékony) csipkés combfixet!

    Calzedoniában és fehérnemű boltokban rendre csak a szilikonos és a régimódi barna/fekete van csipke nélkül.

     

     

    előzmény:
    Yogibear (7960)
    2009-02-16  23:28
  37. 2009. február 18. 21:077965.
    Igen, én vagyok ebben a spíler, csak most nagyon fáradt vagyok. Majd valamikor leírom a véleményemet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2009. február 18. 19:447964.

    Drága Friciúr.Momentán a piros az harisnya(nem nadrág), vagyis nem

    szilikonos a csipke alatt, ha erre voltál kiváncsi. Ezért kell ugye a tartó.

    A fekete az combfix, ahhoz meg azért kellett a tartó, mert simán lecsúsza a hariról.

     

    Az valóban konstatálom, hogy a kapcsos tartó+harisnya igen csak

    lehet huncut és elszabadul néha.

    Biztosan van valami tuti módja, hogy egybe maradjon. Ezekben

    szerintem Sophiee itt a fő spíler ;-)

     

    Szép est'!

     

    előzmény:
    Frigyesur (7962)
    2009-02-17  17:30
  39. 2009. február 17. 17:307963.
    Ok, akkor varok sophiera. :)
    előzmény:
    Kandúrband (7959)
    2009-02-12  17:47
  40. 2009. február 17. 17:307962.
    Koszi, ez ugyanolyan konstrukcionak tunik nekem. Parod is combfixet rak bele?! Igazabol nekem harisnya kenne, mert nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem ez a tipusu kapocs es combfix egyutt nem igazan tartos egybenmaradas szempontjabol... 
    előzmény:
    Yogibear (7960)
    2009-02-16  23:28
  41. 2009. február 16. 23:377961.

    Úgy néz ki, hogy lemaradtak a fotók. Megtréfált ez az nlc

    Remélem most sikerül :-o

    előzmény:
    Yogibear (7960)
    2009-02-16  23:28
  42. 2009. február 16. 23:287960.

    Szép est' hölgyeim!

     

    Egy picit leült a topik. Gondolom mindenki a kedves párjával volt

    elfoglalva a hétvégén ;-)

     

    Friciúr, az ugyan nem tudom,hogy a többiek hol szerzik be ezeket

    a cuccosokat. Én csak azt tudom mondani, hogy a kedvesem

    az Ázsia centerbe kapta ezeket, a tartót és a belevaló

    harisnyát a többihez. Mivel ömmm, véletlen jelen voltam.

     

    Hoztam egy-két fotót is, párom jóváhagyásával ;-)



    Az biztos, hogy a 15 denes piros combfixnek kellemes a

    tapintása, nem az a szúros fajta.

    Várom szakmai szemrevételezésű véleményeteket csajócák ;-)

     

    Szép est'!

    előzmény:
    Frigyesur (7958)
    2009-02-12  12:38
  43. 2009. február 12. 17:477959.
    Sophee a kérdés szakértője...
    előzmény:
    Frigyesur (7958)
    2009-02-12  12:38
  44. 2009. február 12. 12:387958.

    Tudom, hogy mar volt tema, de nem emlekszem mikor, szoval kerdesem: ti hol vesztek harisnyatartot es belevalot? Mert combfixet nehez beleeroltetni ugye, harisnyat meg nem nagyon latni. Masreszt a harisnyatartok kapcsa nem egy tul stabil konstrukcio, erdeklodnek, hogy a fehernemuboltokban talalhatok zomenel van-e jobb, tobbfele van-e vajon?

     

    Elore is a koszonom a valaszokat!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2009. február 8. 11:237957.

    az új szmájlik engem is idegesítenek

    üdv az újaknak

    előzmény:
    Lilith_ (7955)
    2009-02-07  21:11
  46. 2009. február 8. 00:267956.

    Engem a dekoltázs teljesen hidegen hagy, most ezt furcsa egy női topicon írni, persze van pár férfi is ahogy látom, szóval én pl. nem szeretem a nagy ciciket...se a lábakat... csak arc és popsi :)

    Nem tudom láttátok e Jude Law-al az Alfie című filmet, ott nagyon jól körülírja ezeket a dolgokat. Persze nekem nem olyan a természetem, mint neki, nekem még akkor is bűntudatom van ha megnézek egy nőt, ami elég sokszor megesik, főleg itt Magyarországon, ahol a világ legszebb női élnek!

     

    Persze a kedvesemnél a számomra nincs szebb. De vak nem vagyok.

     

    Pl. komolyan nem értem, hogy másokat egy tűsarkú cipű és a nagy mellek miért tüzelnek fel annyira... Van egy ismerősöm, persze nagy mellei vannak amit nem is szégyell, és buliból hazafelé szinte minden egyes férfi beszólt neki, főleg a munkások és a középkorúak. "Micsoda légzsákok", volt aki nemes egyszerűséggel megemlítette, hogy "szívesen nyalná őket, mint két nagy gombóc fagyit..."

     

    Modort nem tanultak, vagy ennyire nehéz megállni? Nem értem!

     

    Ez jó a nőknek? :) Mármint, hogy így beszólnak nektek ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_612767 (7953)
    2009-02-07  09:47
  47. 2009. február 7. 21:117955.

    Hú, de sok hozzászólás született, amíg nem voltam..meg új szmájlik vannakÓ borzalom, nincs is így most türelmem reagálni..csak annyi, hogy VMMB, én is kíváncsi lennék, hogy hol vetted azt a harisnyát

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2009. február 7. 15:427954.

    én képtelen lennék csak egy darabot kedvencnek kinevezni. egyrészt a hangulatomtól függ, hogy melyik az aktuális kedvenc. másrészt, ha megveszek egy harisnyát, akkor abba előbb beleszeretek, szóval mindegyik darabot imádom

    szóval azt hiszem, ezen a játékon én most nem veszek részt

    off: nem tudom, eddig hogy voltam meg pingvines szmájli nélkül

    előzmény:
    Ametyst (7952)
    2009-02-07  08:08
  49. Torolt_felhasznalo_612767
    Torolt_felhasznalo_612767
    2009. február 7. 09:477953.

    Tapasztalatom szerint a férfiakat elsősorban a dekoltázs vonzza, még mindig.

     

    Az biztos, hogy egy jó lábért is "el-elgondolkodnak".
    Pont úgy jártam a héten, hogy már fizikailag is tagadni akartam a telet, ezért tűsarkúban, és rövid, de nem mini szoknyában jártam.
    (magas és vékony vagyok). Hát annyi beszólást, amit kaptam...

    Korábban nem jártam így, mert nem szeretem ezeket a beszólásokat, de végülis autóval járok, nem vagyok sokat közterepen, kevesebb az útszéli munkás is, bevállaltam.

    előzmény:
    Balumac (7951)
    2009-02-06  16:33
  50. 2009. február 7. 08:087952.

    A "Mi a kedvenc ruhadarabod?" topik ihlette aktuális kérdésemet: nektek melyik a kedvenc harisnyátok? Lehet 2 kategória, téli/hidegebb és őszi/tavaszi/enyhébb időre való, lehet harisnya, harisnyanadrág, combix vagy térdfeletti is, de figyelem - minden kategóriában szigorúan csak 1-1 említése ér!

    Fotó előny, de nem feltétel 

     

    Majd én is megosztom veletek, de most sietek. Addig is írjatok! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. 2009. február 6. 16:337951.

    Engem biztosan nem vonz egy harisnyás láb!

     

    Annál inkább egy popsi feszülős ruciban.

     

    Szerintem minden férfitársam mást és mást szeret. 

    előzmény:
    sophiee77 (1)
    2006-11-29  07:17
  52. 2009. február 6. 10:517950.
    nekem megírhatod privibenhol vetted, mennyiért, mi a neve (mert nem nagyon látom a képen) és mennyire csillog? köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583578 (7945)
    2009-02-04  20:55
  53. 2009. február 5. 15:157949.

    Én sem magamnak vettem a piros táskámat, hanem anyukám Jézuskája lepett meg vele, miután látta a mohó vágyat felcsillanni a szemembenSőt, még segítettem is neki választani

    Elég sokat hordom, mert jóóó nagy, ebbe is simán belefér akár a kiló kenyér is, ez nálam fontos szempont. Már csak egy hozzá passzoló piros cipellőt szeretnék...

    előzmény:
    Ametyst (7947)
    2009-02-04  21:55
  54. Torolt_felhasznalo_583578
    Torolt_felhasznalo_583578
    2009. február 5. 12:087948.
    Ne is haragudj, de ilyen jellegű kérést nem fogok teljesíteni (csak egy embernek), és nem te vagy az!
    előzmény:
    Yogibear (7946)
    2009-02-04  21:10
  55. 2009. február 4. 21:557947.

    Hehe! Azt hiszem, itt félreértés lészen, mert én a piros színről általánosságban beszéltem és nem konkrétan a cipőre vagy táskára értettem... Ha ez megnyugtat mindenkit, piros nadrágom van.

    Piros cípőm és táskám pedig sokkal egyszerűbb okokból nincs: egyrészt gyűlölök pakolni egyik táskából a másikba napi szinten, nem is nekem való a dolog, lévén, hogy eléggé szétszórt ember vagyok, ezért kétféle cipőm-táskám van: fekete ősztől tavaszig, fehér pedig tavasztól őszig. Másrészt eddig anyagilag nem is álltam úgy soha (biztos a sok harisnya-kiadás miatt ), hogy csak pár hordás miatt vegyek extrémebb színű cipőt-táskát - márpedig egy piros cipő-táska komináció azért nem hétfőtől-vasárnapig viselet, legalábbis az én szememben...

    Hát ennyi. 

    előzmény:
    Frigyesur (7944)
    2009-02-04  19:53
  56. 2009. február 4. 21:107946.

    Köszöi, köszi, most már csak olyat szeretnék, ahol rajtad van :-)...

    csak nehogy úgy járjak, mint a farkas, és jól leforrázzál :-D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583578 (7945)
    2009-02-04  20:55
  57. Torolt_felhasznalo_583578
    Torolt_felhasznalo_583578
    2009. február 4. 20:557945.

    Sziasztok,

     mint igértem küldöm a képet.

    És nem titkolom, hogy hol vettem, de priviben szívesen elárulom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  58. 2009. február 4. 19:537944.
    Ametyst a holisztikus szemlelet hive, ot meg a cipo is sapasztja.  Noook!
    előzmény:
    Aida84 (7943)
    2009-02-04  19:40
  59. 2009. február 4. 19:407943.
    elhiszem, hogy egy piros felső vagy sál sápaszt, na de egy CIPŐ
    előzmény:
    Ametyst (7938)
    2009-02-03  22:29
  60. 2009. február 4. 18:037942.
    Hali!

    Természetesen kérünk, kérünk,legalább is én közkívánnék
    ! (open source vagyok)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583578 (7940)
    2009-02-04  08:49
  61. enn
    enn
    2009. február 4. 08:587941.

    Még szép, hogy kérünk képet! Micsoda kérdés:)

     

    Hm, én az ősszel beszereztem egy térd felett érő piros szövetkabátot és piros csizmát is. Nagyon szeretem:)

    A piros cipőt szerintem sokmindennel lehet hordani, ha táska és/vagy pár kiegészítő is passzol.

    Bár amennyi árnyalat található... hát nem könnyű megtalálni az igazit...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583578 (7940)
    2009-02-04  08:49
  62. Torolt_felhasznalo_583578
    Torolt_felhasznalo_583578
    2009. február 4. 08:497940.

    Köszönöm!

     

    Piros cipőhöz még annyit, hogy én csak is testszínű harisnyával tudom elképzelni és hordani is.

    Apropó harisnya, a napokban voltam a közelünkben egy dorgériában (nevet nem írnék, hisz reklám, de szívesen elárulom) és ott fedeztem fel egy olasz harisnya márkát amit eddig még nem láttam itthon.

    Nagyon jó minőségű, enyhén illatos, nem betétes, diszkréten csillogó és kellemes tapíntású (ahogy az olasz harisnyáktól megszoktuk). Csak ajánlani tudom mkinek.

    Közkívánatra képet rakok fel.

    előzmény:
    Ametyst (7939)
    2009-02-03  22:33
  63. 2009. február 3. 22:337939.

    Először is gratulálok a "nemsokára eljövő nagy naphoz"! 

    Másodszor pedig: fekete nadrágkosztüm egy izgibb fehér blúzzal, piros cipővel és táskával...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583578 (7935)
    2009-02-03  08:13
  64. 2009. február 3. 22:297938.

    Szia Babzsák!

    Örülök, hogy újra körünkben vagy!  

    Sajnálom hogy ennyire fájnak a térdeid a magassarkúban, őszintén szólva nem tudom, nekem megérne-e egy nap magassarkúzás 3 nap szenvedést... Mindenesetre kitartás, ha mégis megveszed!

     

    A piros egyébként nálam teljesen mumus, mert imádom, teljesen odavagyok érte, de még SOHA nem találtam olyan pirosat, ami jól is állt volna! (világfájdalmas szmájli ) Engem mindegyik borzasztóan sápaszt sajnos...

     

    De másokon nagyon tetszik, szerintem mértékkel, ízléssel szinte mindenhez jó: fekete, fehér, szürke, bézs, farmerkék, sötétkék (vesszőparipám a piros és a sötétkék izgalmas párosa), sárga, zöld, lila megfelelő árnyalata... Mértékkel mindent lehet!

    Szóval lányok, csak bátran. 

     

    előzmény:
    -babzsák (7936)
    2009-02-03  15:13
  65. 2009. február 3. 18:227937.
    a blaha környékén van egy jeans club, amellett van egy cipőbolt, aminek most nem tudom a nevét. ott láttam még ősszel nagyon csinos piros cipőket. természetesen ha már cipő, legyen táska is. feketéhez, farmerhoz felvenném de még mihez? bézshez  is megy, szürke is jó lenne, de olyanom nem nagyon van...
    előzmény:
    Lilith_ (7934)
    2009-02-01  23:54
  66. 2009. február 3. 15:137936.

    Sziasztok!

    Újra itt vagyok, kicsit eltűntem, mert nagyon berágtam az nlc-re, folyamatosan nem küldte el a hsz-eimet. Néha benéztem, kicsit olvasgattam, de ennyi. Viszont alig győztem itt visszaolvasni!

    Harisnyafronton mostanában nálam nem történt változás, nem vettem újakat. Igazából alig húzok szoknyát, mostanában sportosban nyomulok, főleg farmerban, ami alatt persze ott lapul a harisnyanadrág, de inkább azok, amik már annyira nem tetszenek. Egész egyszerűen rettentően fázik a térdem, ha nincs rajta harisnya + nadrágréteg is. Úgy látszik, öregszem

    Én is kinéztem egy szuper piros cipellőt, csak az tart vissza, hogy kb. 6-7 cm-es sarka van. Kényelmesnek nagyon kényelmes, a boltban mászkáltam benne, és tetszett, viszont mostanában nem csak fáznak a térdeim, hanem már a pár centis sarokmagasságot sem bírják, estére hatalmas kalácsokká válnak, és 3 napig fájnak utánaMég gondolkodom, hogy úgy jó lesz-e, ha csak minden 4. napon húzom felPiros táskám már van hozzá

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. Torolt_felhasznalo_583578
    Torolt_felhasznalo_583578
    2009. február 3. 08:137935.

    Szebb reggelt ezen a csúnya esős időn!

     

    A piros cipők engem is sokáig hidegen hagytak, de a sors úgy hozta, hogy kellett egyett vennem (menyecske ruhához), de azóta nagyon megkedveltem igaz csak itthon hordom még, de szerintem a nagy nap után az utcán is hordani fogom (farmerhez, fekete kosztüm nadrághoz) biztos.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. 2009. február 1. 23:547934.

    Én meg piros táskákkal szemezek régóta, és ahhoz jó lenne nekem is piros cipőEddig ez utóbbiból nem nagyon láttam olyat, amit felvennék, na jó, annyira nem is kerestem mondjuk. Kiélem majd a piros-mániámat a kabátban(Egyelőre meg ékszerben, felsőben,..) Egyébként a piros cipő tényleg kényes téma, de ha már van az emberen valami piros, akár kiegészítők, akkor azért sok mindenhez lehet jó (ilyen natúrabb színekhez, bézshez, feketéhez, fehérhez, farmerhez mindenképp). Láttál amúgy valahol jókat?

    előzmény:
    Aida84 (7932)
    2009-02-01  10:17
  69. 2009. február 1. 23:507933.
    Azt amúgy ismerem, az a Jazz, Mammutban, Ferenciek terén is van üzletük elvileg..de meglepő, mert az ár/érték arányban eddig nem tűnt nekem annyira jó boltnak, de akkor most tuti benézek valamikor
    előzmény:
    Ametyst (7931)
    2009-01-31  13:00
  70. 2009. február 1. 10:177932.

    hmmm, egy látogatást megér a dolog

     

    Lilith: a piros kabát tényleg nagyon csini tud lenni. én piros cipőt szeretnék venni már régóta, csak nem tudom, mihez lehetne felvenni. egy-két cucchoz biztos, de elég korlátoltak a lehetőségek

    előzmény:
    Ametyst (7931)
    2009-01-31  13:00
  71. 2009. január 31. 13:007931.
    Én is meglepődtem, mert a Westend legalsó szintjén találtam. A metrónál befelé jobbra kell elindulni és kb. 50 méter után balra van egy kis bolt, Jazz Collection a neve (legalábbis úgy emlékszem), ott vettem. Volt csípő alá érő verzió is, de én fázós vagyok... Egyébként voltak ott jó pulcsik is kb. 2000 Ft-ra leárazva. Csak nekem már így is annyi pulcsim van, hogy nem tudom őket hova pakolni...
    előzmény:
    Lilith_ (7930)
    2009-01-31  12:53
  72. 2009. január 31. 12:537930.
    Azta, áruld el, hol dobták utánad ennyiért?A fehér cuccok tényleg kényesek, de biztos nagyon szépÉn most egy piros, karcsúsított, öves szövetkabátban gondolkozom
    előzmény:
    Ametyst (7927)
    2009-01-29  22:02
  73. 2009. január 31. 10:197929.
    jaaajősszel én is szemeztem egy gyönyörű törtfehér darabbal, de aztán meggyőztem magam, hogy praktikusabb a barna. amúgy is van már fehér kabátom, igaz nem szövet, hanem ilyen szteppelt hosszú pufi szerűség, azt be lehet gyűrni a mosógépbe
    előzmény:
    Ametyst (7927)
    2009-01-29  22:02
  74. 2009. január 29. 22:057928.
    Javítás: "mert ebből csak fehér maradt"
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. 2009. január 29. 22:027927.

    Én itt vagyok, csak mostanában nem volt új hírem harisnya-témában. Én most nem vagyok valami combfix-es hangulatban, jó lenen még tavaszig izmosabb combokra szert tenni, hogy jobban mutasson rajtam a combfix (is). 

    Harisnyás kedvben annál inkább vagyok, mert ebben az esőben a nadrágjaim mind bokáig átvizesednek, így inkább a szokny-harisnya-csizma kombinációra szavazok.

     

    Ja és lett egy fehér téli szövetkabátom! Nagggyon le volt árazva (3990 Ft-ra) és musssszáj volt megvenni Nagyon rég akartam már egy nemfekete kabátot, választási lehetőség mondjuk most nem nagyon volt, mert ebből csak fehér. Nagyon tuti egyébként, bár a 4-6-oson nem túl praktikus viselet... de akkor is olyan jó, hogy van!

    előzmény:
    Aida84 (7926)
    2009-01-29  20:18
  76. 2009. január 29. 20:187926.

    sehol senki?

    mostanában olyan combfixes hangulatom van, csak ennek valahogy nem kedvez a fagypont körüli hőmérséklet és az állandó esőzés

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. 2009. január 26. 14:117925.
    én szoktam így kombinálni, szerintem nem rossz. :)
    előzmény:
    Ametyst (7923)
    2009-01-25  16:45
  78. 2009. január 25. 17:417924.

    Nekem ez így elmondás alapján tetszikFőleg, ha passzolnak a színek (hasonló barna a hari és a kesztyű). Sőt, ez még így talán jobb is, mint a barna harisnya egy másmilyen barna csizmával..bár látatlanban ezt nem tudom most eldönteni

     

    Amúgy a "testszínű" harisnyák is bézsesek-barnásak, egész sötétek is vannak közöttük, és azok akármivel hordhatók, úgyhogy egy echte barna színnel se tudsz szerintem befürdeni

    előzmény:
    Ametyst (7923)
    2009-01-25  16:45
  79. 2009. január 25. 16:457923.

    Látom, rég nem járt erre senki.

     

    Lenne egy kérdésem: ti mit szóltok a fekete-barna összeállításhoz? Konkrltan mondjuk fekete csizma, barna harisnya, fekete kabát, barna kesztyű?

     

    Van pár barna harisnyám,d e egész télen nem hordtam őket, mert arra tartogattam, hogy majd ha veszek barna csizmát... Nos, a csizmát, amit kinéztem, még mindig nem árazták le, úh szerintem most már lemondok róla, viszont szeretném hordani a barna harisnyáimat... Ti mit szólnátok, ha a fenti összeállítást látnátok valakin? Jó, tudom, mindkettő semleges szín, nem ütik egymást, de valahogy én eddig vagy barna "alapra" öltözködtem, vagy feketére, a kettőt sohasem hoztam össze... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  80. 2009. január 22. 12:597922.
    attól még lehetne ízléses
    előzmény:
    T.X. (7921)
    2009-01-22  11:16
  81. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 22. 11:167921.

     

    hát nem tudom.

     

    aida azért vegyük figyelembe, hogy az énekesnő nem vizsgázik benne urulógia vizsgán (  ), meg nem a bevásárló központban vásárol épp.  koncert jelmez.  ami ugye a jelmezeknél, fellépő ruháknál teljesen más szempontrendszert érvényesít.

    előzmény:
    Aida84 (7920)
    2009-01-21  20:49
  82. 2009. január 21. 20:497920.
    elárultad a megoldást, de én is arra szavaztam volna, hogy oda van varrva a pántelég ízléstelen egy szerelés amúgy, ha engem kérdezel.
    előzmény:
    T.X. (7919)
    2009-01-21  16:49
  83. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 21. 16:497919.

     

    hölgyeim sasszememetek van. ezt a jelmezt azóta már kölcsönözni is lehet.

     

    bevallom azért tettem fel, mert amikor először láttam ( na mondjuk így nagyképű, mert összesen kétszer ) csak lestem.  de valóban, csak a tartópánt van. és az oda van varrva belűlről a szoknyához.

     

    tényleg úgy van, most hogy jobban megnézem a képet, ahogy jasmin írja, egy kicsit gyűrött a szoknya ahol a varrás vége van.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214126 (7916)
    2009-01-21  12:13
  84. 2009. január 21. 13:577918.

    Én se a tartóra szavazok, hanem arra, hogy a szoknyához van varrva! Látszik, hogy a pánt illesztésénél kicsit húzódik lefele a szoknya anyaga..vagy hogy mondjam

    előzmény:
    T.X. (7914)
    2009-01-20  16:46
  85. 2009. január 21. 13:507917.

    Ezt így konkrétan megmondták, nagykorú lányoknak, hogy szoknyát ne?

     

    Pacsirta: amúgy igazad lehet, de egyrészt az én lábam pl. harisnyában is görbe marad, szóval..Másrészt amúgy van lábplasztika is, csak persze marha ritka..de van, aki a vádlijába rakat implantátumot

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583578 (7911)
    2009-01-20  09:12
  86. Torolt_felhasznalo_214126
    Torolt_felhasznalo_214126
    2009. január 21. 12:137916.
    Szerintem hozzá van varrva :) jól látszik, hogy a szoknyának a jobb (nekünk bal) lábán el kéne állnia, de nem tud, mert (valószínüleg) az odavarrt tartó a harisnyához szorítja, ezt bizonyítaná azt is, hogy középen a szoknya megtörik :)
    előzmény:
    T.X. (7914)
    2009-01-20  16:46
  87. 2009. január 20. 20:357915.
    Szerintem tarrtó. Bár lehet, hogy hozzá van varrva a szoknyához, így kérdésedre biztos választ nem tudok adni. De azért mégis inkább a tartóra szavazok.
    előzmény:
    T.X. (7914)
    2009-01-20  16:46
  88. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 20. 16:467914.

     

    na hölgyeim. akkor én is tennék fel szavazásra egy kérdést !

     

    az a kérdés, az énekesnőn tartó van-e, vagy csak a szinpadi jelmez szokyájának toldaléka.

     

    ( könnyítés: a szoknya a combon fekszik, nem eláll a lábtól a kritikus ponton. )

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. 2009. január 20. 14:007913.

    Na jo, latom elszemtelenedett a fiatalsag, elcelodnek szegeny tisztessegben megoszult Fricibacsin.  

     

    A vizsga temahoz annyit, hogy egyreszt en sztem az  egyik leghimsovinisztabb egyetemre

    jartam, masreszt hiaba n em tudhatta az ember, hogy kinel fog vizsgazni,

    bizonyos ta rgyakbol 98% eselye volt, hogy ferfi lesz az illeto, igy ily enkor

    megszolal az emberben a rosszmaj, vajh miert igy olto zott az illeto... Magam

    reszerol a gyanu arnyekat sem szere ttem volna, ha ramvetul, meg nem is

    szivesen vettem, amkor  ugy nezett ram egy tanar...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. Torolt_felhasznalo_852050
    Torolt_felhasznalo_852050
    2009. január 20. 11:397912.

    Sziasztok!

     

    Egyetértek, a harisnya a csábítás eszköze és hasonlóan vonzza a tekinteteket, mint a mély dekoltázs.

    Sokáig nem értettem, hogy miért, de aztán az egyik pasi-haver felvilágosított.....

     

    Manapság mindent lehet "csináltatni": mellet, szemet, szájat, nagyíttatni, kisebbíttetni, mindent.

     

    DE! csinos lábakat, azt nem.

     

    Hajrá csajok, elő a szép harisnyákkal!

    előzmény:
    sophiee77 (1)
    2006-11-29  07:17
  91. Torolt_felhasznalo_583578
    Torolt_felhasznalo_583578
    2009. január 20. 09:127911.

    Jó reggelt és BUÉK mknek!

     

    Egy picit szégyenlem magam, hogy csak most jelentkezem az évben, de remélem elnézitek nekem, hisz eskvő és építkezés elött állunk.

     

    Úgy örülök, hogy vége ennek a szürke, hideg napoknak és végre szoknyát húzhattam.

     

    A főiskolán nálunk sajnos nem volt megengedett a szoknya vizsgán így mi ezzel nem tudtunk trükközni.Bár vissza gondolova lehet nem is szerettem volna.

     

    Szép napot és igérem nem tünök el!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 20. 08:277910.

     

    na mondjuk én nem jártam sose csizma - szoknya összeállításban vizsgázni, de azért véleményem van

     

    szóval fricibá azért urológia vizsgáról írt, ami ugye azért egy kissé más dimenzióba helyezi a dolgot, mint amikor elktromechanika vizsgáról beszélünk.

     

    ezzel együtt, - mint vizsgáztató mondanám - a túlzottan erotikus megjelenés igenis zavarja a hímnemű vizsgáztatót. na azért tételezzük, az illető nincs beájulva önmagától. de azért az igaz amit te sugallsz, hogy különbség van, lehet.  a csizma - szoknya lehet provokatív is ( amire fricibá utal ) meg lehet egyszerűen nőies ( amiről viszont te és aida írtok )

     

    előzmény:
    Aida84 (7907)
    2009-01-19  19:37
  93. 2009. január 19. 20:007909.

    Igen, már az előző hozzászólásomat se engedte elsőre elküldeni a szerver, Frici védelmére kelt

     

    Én is jártam csizma-szoknyában, sőt, eddig kb. minden téli szóbelin abban voltam..de nem éreztem égőnek, egyrészt ahogy mások kinéznek néha (FARMER mini meg fehér blúzocska..És ez még a jobbik verzió), ahhoz képest ez semmi, másrészt kb. térdig éppen érő a szoknyám, szóval nem k*rvás. (Harmadrészt csak most kaptam végre magamra elegáns sötét nadrágot, eddig nem volt) De gondolom, Fricinél a hangsúly a minin és az urológia vizsgán volt 

    előzmény:
    Aida84 (7907)
    2009-01-19  19:37
  94. 2009. január 19. 19:477908.
    Háháá, és azt feltehetnénk az iskolája honlapjára, hadd legyen belőle országos botrány
    előzmény:
    Aida84 (7901)
    2009-01-19  10:49
  95. 2009. január 19. 19:377907.

    Szegény Fricibá, kezdünk messzire menni

     

    különben bölcsen hallgatok, mert én bizony jártam szoknyában-csizmában vizsgázni. szerintem tanár függő, az ember egyszerűen érzi,hogy kinél mit lehet megengedni öltözködés terén.

     

     

    előzmény:
    Yogibear (7904)
    2009-01-19  16:23
  96. 2009. január 19. 19:277906.
    előzmény:
    T.X. (7900)
    2009-01-19  08:50
  97. 2009. január 19. 19:227905.
    Sajnálom, hogy csalódást kellett okoznom
    előzmény:
    Frigyesur (7895)
    2009-01-18  13:36
  98. 2009. január 19. 16:237904.
    :-D, na hallod Aida, neked sem kell a szomszédba mennedötletekért..."Istenem, férfiak, mindig ez az első, ami eszükbe jut.."?!?! :-DErre meg akár rophatná Fricibá két deriválás között XDhttp://www.youtube.com/watch?v=wG0_UyZfAxQ
    előzmény:
    Aida84 (7901)
    2009-01-19  10:49
  99. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 19. 15:067903.

    "pl hosszuszaru csizma, miniszoknyaval nem hinnem, hogy egy urologia vizsgara valo, "

     

    hát nem tudom.   de mondjuk biztosan jobban való rá, mint a bikini.

     

    bocs, csak ez jutott eszembe.

    előzmény:
    Frigyesur (7897)
    2009-01-18  13:42
  100. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 19. 14:407902.

     

    állok a feladat elébe.   megtisztelő kihívásnak érezném, ha megbízást kapnék erre a feladatra.

     

    előzmény:
    Aida84 (7901)
    2009-01-19  10:49

Címlap

top