Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A harisnya, a csábítás esz

sophiee77
Létrehozva: 2006. november 29. 07:17
Tapasztalataim szerint a nylonharisnya igen csak vonzza a férfitekinteteket. Úgy vettem észre, hogy igen gyakran még a mély dekoltázsnál is jobban.

Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.

Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
  1. 2009. január 19. 10:497901.
    Fricibáról csinálhatnál olyan képet, hogy kilátszó csipkével integrálszámítást magyaráz
    előzmény:
    T.X. (7900)
    2009-01-19  08:50
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 19. 08:507900.
    ha gondolod, én tanonc vagyok paparazzi mesterségben.
    előzmény:
    Lilith_ (7889)
    2009-01-17  16:42
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 19. 08:487899.

     

    főleg valami hasonlót yogi. 

     

    előzmény:
    Yogibear (7898)
    2009-01-18  17:47
  4. 2009. január 18. 17:477898.

    Szépest'

     

    Másnéven legényfogó ;-D Kell, hogy legyen az arán, méghozzá

    kék.(persze nem árt egy szép combfix sem hozzá:)

    Szerencsét/pénzt hoz vagy valami hasonlót. Amit a vőlegénynek a szájával kell lehúznia.

    Legalábis én így tudom a hagyomány szerint. Volt már itt téma anno.

     

    Est'!

    előzmény:
    sophiee77 (7883)
    2009-01-17  14:48
  5. 2009. január 18. 13:427897.
    Az utolso, zarojeles mondatot abszolut osztom.  De sokan nem kovettek eme tettem, pl hosszuszaru csizma, miniszoknyaval nem hinnem, hogy egy urologia vizsgara valo, vagy alapbol nem tartom elegansnak a rovidnadragot (vizpartra, nyaralaskor ok, de varosban...), de vizsgazni plane meredek. Pedig en meg nem is nagyon adok a hagyomanyokra pltozkodes szempontjabol.
    előzmény:
    Ametyst (7890)
    2009-01-17  20:17
  6. 2009. január 18. 13:377896.
    Amugy rolam az ominozus fotot egy forumtars kovette el, csak o nem szokott ide irni
    előzmény:
    Lilith_ (7889)
    2009-01-17  16:42
  7. 2009. január 18. 13:367895.
    Pedig titkon remeltuk, hogy levagott fejed valamelyik hiresseget takarja.
    előzmény:
    Lilith_ (7889)
    2009-01-17  16:42
  8. 2009. január 18. 13:347894.
    Kedves toled, hiszen pont a veszelyeztett korosztaly vagyok.
    előzmény:
    Lilith_ (7888)
    2009-01-17  16:39
  9. 2009. január 18. 13:337893.
    Gyanus is volt a kerdes, koszi a felvilagositast, vaksi voltam.  Sztem kombine amugy.
    előzmény:
    Lilith_ (7885)
    2009-01-17  16:35
  10. 2009. január 18. 13:277892.
    Az utulsó kérdés számomra is rejtély.
    előzmény:
    sophiee77 (7883)
    2009-01-17  14:48
  11. 2009. január 18. 13:247891.
    Ööö, én is poénnak szántam, mert nyilvávaló volt számoma, hogy a kérdés nem komoly.
    előzmény:
    sophiee77 (7882)
    2009-01-17  14:45
  12. 2009. január 17. 20:177890.

    7885: Combfix csipkéje

    7886: Ez egy Gatta harisnya, felsimerem, mintás mikronecc. Lehet, hogy alatta épp van egy testszínű, fényes is...

    7890: egyértelműen szándékos a dolog

     

    Én még nem jártam úgy, hogy fotón kilátszott volna a megerősített rész vagy a csipke, mert engem alapból elég ritkán fényképeznek, rövid szoknyában pláne.

    Úgy viszont már jártam, hogy az egyik ismerős csajszival államvizsgára vártunk és ülve a sliccelt szoknyájából eléggé kilátszott a csipke. Odanéztem, ő meg észrevette, h észrevettem és eléggé zavarba jött. Pedig ez bárkivel megesik, nem azért néztem...

    (Mondjuk, én vizsgázni mindig nadrágban jártam, a félreértések elkerülése végett

    előzmény:
    sophiee77 (7840)
    2009-01-15  21:23
  13. 2009. január 17. 16:427889.
    Nem rémlik, ritkán estek időben egybe a harisnyaviseléseim és a fényképezkedős alkalmakLegalábbis az olyanok, ahol spontán kattintgatás is ment. (Olyan híres meg még nem vagyok, hogy paparazzik kövessenek)
    előzmény:
    sophiee77 (7884)
    2009-01-17  15:20
  14. 2009. január 17. 16:397888.
    Igyekeztem, hogy ne okozzak szívinfarktust egy matektanárnak
    előzmény:
    Frigyesur (7877)
    2009-01-17  12:05
  15. 2009. január 17. 16:387887.
    Harisnyakötő az a körgumi, a harisnyatartó meg ugye a "bugyi" beépített lifegőkkelMiket ki nem találnak amúgy, ha belegondolunk..
    előzmény:
    sophiee77 (7883)
    2009-01-17  14:48
  16. 2009. január 17. 16:367886.
    A pearl nekem is az egyik kedvencem
    előzmény:
    Frigyesur (7875)
    2009-01-17  12:01
  17. 2009. január 17. 16:357885.

    A harisnyakötő az oké, szerintem Sophie a felette, majdnem ágyéknál levő fehér csipkére gondolt

    előzmény:
    Frigyesur (7871)
    2009-01-17  11:45
  18. 2009. január 17. 15:207884.

    Rólam meg olyan készült, hogy a harisnyanadrág megerősített részének a csíkja látszott ki.

     

    Lányok, közületek jár már így valaki? Vagy csak Frici meg én?

    előzmény:
    Frigyesur (7875)
    2009-01-17  12:01
  19. 2009. január 17. 14:487883.

    Lányok, lehet, hogy furcsának tűnhet, hogy valamit nem tudok harisnya témakörben, de mi a különbség a harisnyatartó és a harisnyakötő között? A harisnyakötő az az, ami olyan, mint egy körgumi csipkével? Amit a menyasszonyok is felhúznak a harisnyájukra? Vagy a harisnyakötő nem már, mint a harisnyatartó szó gy régiesebb változata?

     

    Tényleg, a menyasszonyok mért csak az egyik lábukra húznak ilyen csipkés, gumíozott harisnyakötőt?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. január 17. 14:457882.
    Nem Frici, nem a szoknya mintája ilyen. Mondom, ezt csak poénnak szántam. A vakis láthatja, hogy ezerrel feszül a harisnyatartó a csaj szoknyáa alatt.
    előzmény:
    Frigyesur (7873)
    2009-01-17  11:51
  21. 2009. január 17. 14:437881.
    Az ékezethiányos írásod miatt nem értettem először. Elsőre így olvastam: fehér bor esetén nem testszínű a testszínű. Nagyon nem tudtam vele mit kezdeni, de aztán leesett, hogy ez itt bőr akar lenni.
    előzmény:
    Frigyesur (7870)
    2009-01-17  11:44
  22. 2009. január 17. 14:417880.
    Igazatok van, tényleg piros. Nem figyeltem eléggé.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2009. január 17. 14:407879.
    Na, ha ennyien pirosat mondanak, akkor mármegkérdezem: Nektek piros az a melltartó? mert nekem nagyon rózsaszínnek tűnik. Vagy rosszul látom? Megnézem már még egyszer.
    előzmény:
    Frigyesur (7870)
    2009-01-17  11:44
  24. 2009. január 17. 14:257878.

    Igen, azt én is elfelejtettem írni, hogy még egy fekete melltartó is előnyösebb fehér felső alá, mint a pirosNem vagyok prüd, meg semmi, de valahogy ez nagyon elütött

    előzmény:
    Frigyesur (7870)
    2009-01-17  11:44
  25. 2009. január 17. 12:057877.
    Kulon melengette a zivem, hogy nem kokcasat irtal.
    előzmény:
    Lilith_ (7869)
    2009-01-17  01:53
  26. 2009. január 17. 12:037876.
    Igazan rendes toled, hogy gondolsz ram.  Pont a napokban volt ebben a rovatban matektanar kereso hirdetes. Egy kicsit elmelaztam.
    előzmény:
    Aida84 (7864)
    2009-01-16  20:22
  27. 2009. január 17. 12:017875.

    Nem nagyon lehet mit csinalni, mert ha olyan rovid a szoknya, akkor meg mindig jobb, ha a mgeroisites latszik ki, mint ha egy combfix csipkeje. Ettol fuggetlen igyekszem ra figyelni, de nem halok szornyet a szegyentol, ha valaki meglatja barmelyiket. Leven hogy rolam mar keszult olyan foto, amin premier planban latszik a csipke Megnyugtatasul kozlom, ezzel semmilyen oldalon nem fog talalkozni egyikotok sem.  

     

    Testszinurol pedig mar sokszor leirtam, hogy sztem a kkor szep, ha tenyleg

    testszinu, ergo egyatalan nem ciki, h a csak ez arulja el. Szamomra bena,

    ha egy feherboru no (pl  en) teljesen bronzos arnyalatu harisnyaban nyomja. 

    Sajnos  a Bellinda gyartott egyedul megfelelot, de mar joideje a "P earl"

    arnyalat sokkal sotetetebb, mint regen, igy le is szo ktam a testszinu

    viseleserol. Ja, es sztem az ilyen fajtana l mindig jo, ha kicsit fenyes, ebben

     a legrosszabb a krepp  tipusu.  

    előzmény:
    sophiee77 (7862)
    2009-01-16  19:23
  28. 2009. január 17. 11:537874.
    Az ilyen siman lehet veletlen, sztem lehetetlenseg hogy egy szoknyabol soha semmi ne villanjon ki, ha valaki erre fokuszal.
    előzmény:
    sophiee77 (7845)
    2009-01-15  21:52
  29. 2009. január 17. 11:517873.
    Szivesen leszek az ellenzek, sztem ilyen a szoknya mintaja, es szavazat ujraszamlalast kovetelek!
    előzmény:
    sophiee77 (7844)
    2009-01-15  21:48
  30. 2009. január 17. 11:477872.
    Neccmintas nylon, de az alatta levo bokalanc sztem rem izlestelen.
    előzmény:
    sophiee77 (7841)
    2009-01-15  21:33
  31. 2009. január 17. 11:457871.
    Ez harisnyakoto, nem?
    előzmény:
    sophiee77 (7840)
    2009-01-15  21:23
  32. 2009. január 17. 11:447870.

    Feher bluzbol tenyleg nincs sok olyan, de sztem nem mindegy, hogy mi latszik at. Ez a piros nekem sok, pedig volt ugy, hogy hordtam fekete melltartot ala, a fekete nadraghoz. Igaza van Lilith_nek, a testszinu lenne szerencses, de itt elojon a szokott problema, nagyon feher bor eseten sosem testszinu a testszinu...  

     

    Szoval sztem nem ciki, ha atut, de kulon erre jatsza ni egy teljesen eltero 

    szinnel nekem bizarr.

    előzmény:
    sophiee77 (7839)
    2009-01-15  21:15
  33. 2009. január 17. 01:537869.

    Igen, sokan eltűntek

     

     

    Aida, Fricinek még vehetnénk pár négyzethálós füzetet is, biztos az is fogyóeszköz

    előzmény:
    sophiee77 (7865)
    2009-01-16  21:46
  34. 2009. január 17. 01:507868.

    Alapból szerintem ciki, mármint nem szép, ha direktben kilátszik, viszont van, amelyiknek eléggé lent végződik pl., és egy-egy mozdulatnál előbukkan egy kisebb szoknyában..olyan ez, mint a combfix csipkés teteje, alapból takargatnám, de ha leülésnél egy pillanatra kivillan, akkor csak diszkréten megigazítom, nem ásnám el magamSzóval a beszúrt képen szerintem ez nem akkora botrány, hogy pirossal be kelljen karikázgatni..úgy látszott, ott már punnyadnak be, otthon vannak, megesik az ilyesmi, emberek vagyunk

     

    Engem az ilyenek nem szoktak külön felháborítani, ezek a pillanatnyi "bakik", akkor már inkább a huzamosabb ideig tartók, mint pl. a tré harisnyatartós összeállítás, vagy amikor valakinek fent van a nyakában a melltartó hátsó, vízszintes pántja, és igénytelenül kilóg a felsőjéből, és meg sem igazítja órákig..vagy az ilyesmik

    előzmény:
    sophiee77 (7862)
    2009-01-16  19:23
  35. 2009. január 17. 01:417867.
    Dehogynem, nekem leesett (és gondolom, a többieknek is), de attól még kikívánkozott a véleményem
    előzmény:
    sophiee77 (7861)
    2009-01-16  19:06
  36. 2009. január 16. 21:487866.
    Egyébként csak hogy témához szóljak (sokkal jobban szeretem a magyar szavakat, mint hogy on, meg off vagyok), vettem ma magamnak két pár szép, csipkés combfixet. Egy testszínúűt, meg egy törtfehér (vanília) színűt. A második tök jól fog passzolni a vajszínű szoknyám alá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2009. január 16. 21:467865.

    Na, jól beindultam az utóbbi időben. Ilyen sem volt még, hogy amikor bejelentkezem a fórumba, úgy kezdődik, hogy: "Van 14 új üzeneted."

     

    Remélem, még nincs elegetek belőlem.

     

    Erről jut eszembe, vannak nagyon kedves fórumtársak, akik régóta nem hallatnak magukról, és hiányoznak. Nyuszó, Jasmin Flo és még sokan mások.

     

    Ti is így vagytok ezzel?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2009. január 16. 20:227864.

    szerintem egyszerűen nem szép.

     

     

    Frigyesúrnak tényleg kéne valami vonalzó vagy logarléc, ha már tiszteletbeli nyugdíj előtt álló matektanárrá vált

    előzmény:
    sophiee77 (7862)
    2009-01-16  19:23
  39. 2009. január 16. 19:247863.
    Erre a kérdésre még várom a válaszokat, aztán majd elárulom az igazságot. Én (azt hiszem) tudom. Legalábbis remélem, hogy a többi képen, amit nem tettem fel, azon egyértelműen látni.
    előzmény:
    Lilith_ (7850)
    2009-01-16  02:35
  40. 2009. január 16. 19:237862.

    Na, akkor erről is rendezek egy közvélemény kutatást.

     

    Szerintetek ciki, ha a szoknya alól kilátszik egy nylonharisnya(nadrág) megerősített részének a csíkja?

     

    Ki mit gondol? Illetlen? Ciki? Égő? Vagy egyik sem?

     

    Egy testszínű nylonharisnyánál sokszor csak ez árulja el, hoyg van rajtunk harisnya? Szerintetek ciki, ha csak ez árulja el, hogy nylonharisnyát viselünk?

    előzmény:
    Lilith_ (7853)
    2009-01-16  02:41
  41. 2009. január 16. 19:067861.
    Ne vicceljetek már! Nem jött át, hogy kivételesen ezt az egy tartós képet csakpoénnak szántam? Hiszen tényleg a vak is láthatja! A többi kérdés komoly volt, ez csak vicc.
    előzmény:
    T.X. (7859)
    2009-01-16  12:17
  42. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 16. 12:197860.

     

    cserintem egy csipkegumi amit lehet combfixnek is használni. ( megpersze önállóan dísznek )

    előzmény:
    sophiee77 (7840)
    2009-01-15  21:23
  43. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 16. 12:177859.

     

    látszik a tartó a szoknyán keresztül.

     

    előzmény:
    sophiee77 (7844)
    2009-01-15  21:48
  44. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 16. 12:157858.

     

    igen, nekem igen.  ez a kép is nagyon tetszik.

     

    véletlen-e?  hát a környezete dönthetné el. az biztos, hogy nem véletlenül van combfox/tarts harisnya a nőn. a kivillanás lehet azért mert mélyről száll ki az autóbol, és véletlenül kivillan, nem szándékozta. de az is lehet, épp érkezett az alkalomra, és a pasi épp ajtót nyit. ebben az esetben nem véletlen.

     

    szóval kevés a kép.

     

    előzmény:
    sophiee77 (7845)
    2009-01-15  21:52
  45. 2009. január 16. 12:117857.
    Mi lenne, ha a szalag mögé varrnál be valami gumit? Akár több sorban kalapgumit, és akkor egyenletesebb is lesz...jobb ötletem nincs, nem vagyok egy varrózseni
    előzmény:
    héroine (7856)
    2009-01-16  12:06
  46. 2009. január 16. 12:067856.

    vettem ma a calzedoniában 2 db overknee-t, de az egyik nem marad fent, és szinte azonnal lecsúszik a térdemig:((

    pamutból van, sötétbarna, és a tetejénél barna vastag selyemszag a széle, s ebből az anyagból van hagyva 2 hosszabb szalag, amit masnira kell kötni

     

    de lecsúszik

    mit csináljak?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2009. január 16. 02:547855.
    Kettőt és könnyebbet, nem látok a nő fejébe(Bár valszeg direkt volt, ha ilyen témájú honlapról szedted a képet..ilyen paparazzifotók max. hírességekről készülnek véletlen, nem civilekrőlFeltételezem, hogy ő az utóbbi kategóriába tartozik.) Az tuti viszont, hogy ilyen mini szerelésben akármikor megeshet bárkivel, hogy villan ez-az, nekem ennél nagyságrendekkel hosszabb szoknyában is erősen figyelnem kell a kocsiból való, nőiességet megőrző kiszállásra
    előzmény:
    sophiee77 (7845)
    2009-01-15  21:52
  48. 2009. január 16. 02:497854.
    Ezt még az én vaksi szemem is látja, hogy tartó, aki nem így látja, cseréljen szemüvegetMondjuk így, ilyen formán szerintem ez az áttetszés-ráfeszülés minden, csak nem szexi, inkább közönséges..van, aminél még "alkalmi", ha átlátszik kicsit a harisnyatartó, de ezekkel a ruhákkal sok (a színek is számítanak itt szerintem, a fehér pl. ilyen szempontból kényesebb!). A közönséges alatt nem elsősorban azt értem, hogy túl merész, hanem hogy..olyan útszéli-gagyi, naRemélem, nem bántok meg senkit..
    előzmény:
    sophiee77 (7844)
    2009-01-15  21:48
  49. 2009. január 16. 02:417853.

    Szerintem ez nem gáz, előfordul, épp csak a vastagítás alja látszik ki egy hangyányit (és nem is nagyközönség előtt van). Az már más kérdés, hogy kissé terpesztve ül, és aki szemből közelít, az láthat ezt-azt, szoknyával én nem ülök így

    előzmény:
    sophiee77 (7843)
    2009-01-15  21:42
  50. 2009. január 16. 02:397852.

    Naja, a Twister nem az a kifejezett szoknyás játék

    előzmény:
    sophiee77 (7842)
    2009-01-15  21:38
  51. 2009. január 16. 02:387851.
    Ez meg szerintem direkt ilyen neccmintás harisnya, de ebben nem vagyok biztos. Csak azt tudom, hogy tetszik, meg a cipője is, meg bárlenneilyenlábam
    előzmény:
    sophiee77 (7841)
    2009-01-15  21:33
  52. 2009. január 16. 02:357850.
    Szerintem ez nem combfix, ha fehér a csipke, ahhoz fehér lenne a többi rész is, nem? Legalábbis úgy néz ki jól..szerintem ez egy fehér csipke franciabugyi szára
    előzmény:
    sophiee77 (7840)
    2009-01-15  21:23
  53. 2009. január 16. 02:327849.
    Egyébként dekoratívak a csajok, szép a lábuk, jó a harisnyájuk is, stb., de azért a harmadik képen a jobb szélső igazán keresztbe tehette volna a lábátPont belátni a lépésbetétjéhez, ez még szerintem cikibb-"nőietlenebb", gagyibban néz ki, mintha véletlen valakinek simán a bugyija villan ki így véletlen (?)
    előzmény:
    sophiee77 (7839)
    2009-01-15  21:15
  54. 2009. január 16. 02:297848.
    Nem mindenhova vennék fel ilyen blúzt (mondjuk vizsgára tuti nem), ez azért elég áttetsző, de amúgy fehér melltartó átütése nem ciki, a legtöbb blúz anyaga sajnos vékonyDe még egy testszínű melltartó is jobb lenne, mint ez a piros..persze itt egyértelműen alkalmi célja van a képeknek és a beállásnak
    előzmény:
    sophiee77 (7839)
    2009-01-15  21:15
  55. 2009. január 16. 02:267847.
    előzmény:
    Frigyesur (7836)
    2009-01-15  15:42
  56. 2009. január 15. 21:557846.

    Hú, most jut eszembe egy nagyon klassz kép. Pár évvel ezelőtt láttam egy újságban.

     

    A sztori a következő volt. Egy autóbemutatón egy amatőr fotós megpróbált a gépével alulról egy rövid szoknyás nő szoknyája alá befényképezni, és egy másik fotós pont ezt a pillanatot kapta el, amint ő próbálja elsütni a gépét. Tán, ha jól emlékszem, valami ilyen címet adtak a képnek, hogy akkor most ki is az év fotósa.

     

    Nem látta valamelyikőtök?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. 2009. január 15. 21:527845.

    Mondom, hogy benne vagyok most a szavazósdiban. Úgyis volt, akinek tetszett. Talán T.X-nek?

     

    Ezzel a képpel kapcsolatban az a kérdésem, hogy véletlenül villant ki, vagy szándékosan?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  58. 2009. január 15. 21:487844.

    Kérdés: van rajta harisnyatartó?

     

    Meglepne, ha megoszlanának a válaszok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. 2009. január 15. 21:427843.

    Erre sem árt odafigyelni.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  60. 2009. január 15. 21:387842.
    Na ilyen játékba nem szabad belemenni, ha nylonharisnyában és szoknyában vagyunk. Könnyen kilátszódhatnak részek, vagy könnyen alánk láthatnak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2009. január 15. 21:337841.

    Na, úgy látszik, én ma ilyen szavazásindítós kedvemben vagyok.

     

    Tehát: nylonharisnya, vagy necc? Vagy necc egy nylonon? Ki mit gondol?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. 2009. január 15. 21:237840.
    Na akkor itt egy komolyabb kérdés, akár szavazásra is bocsátható. Ez combfix, vagy csak egy falatka kis kombinénak a kivillanó csipkéje?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. 2009. január 15. 21:157839.

    Íme egy merész összeállítás.

     

    Bár egy ilyen blúz alól egy fehér melltartó i átlátszana. Bár szerintem elég kevés olyan női blúz létezik, amelyik alól egyáltalán nem látszik át a melltartó. Szerintetek van olyan?

     

    Ciki, ha egy fehér melltartó átüt? Hiszen alig van olyan blúz, ami alól nem, meg úgyis egyértelmű, mindenki tudja, hogy melltartóban vagy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  64. 2009. január 15. 20:527838.
    Én is szavaztam. Nekem egyértelmű, hogy combfix. Annyira egyértelmű, hogy az ott egy testszínű combfix csipkéje. Lányok, hord közületek valaki ilyen szímű csipkebugyit? Mert szerintem csipkebuygi tekintetében ez nem egy frekventált szín! Sokkal inkább a combfixek körében.
    előzmény:
    qq_vv_bb (7819)
    2009-01-14  16:37
  65. 2009. január 15. 15:497837.
    Neten anno nem talaltam megnyugtato informaciot, a 87es Magyar helyesiras szabalyai sziernt fefival, de nem ter ki a nak, nek toldalekokra. Meg hogy miert kap mely toldalekot.  Bezzeg ilyenkor sosincs itt egy lelkes nyelvtanzseni, aki egy nemi eroszak temanyitoba is a helyesirast ment kritizalni.
    előzmény:
    Lilith_ (7835)
    2009-01-15  15:25
  66. 2009. január 15. 15:427836.
    Regi vagyam egy abakusz.
    előzmény:
    Lilith_ (7834)
    2009-01-15  15:22
  67. 2009. január 15. 15:257835.
    A Magyar helyesírás szabályai a régi lakásban maradt, abban benne lenne..de majd neten megnézegetem, ott is fent van asszem
    előzmény:
    Frigyesur (7833)
    2009-01-15  15:19
  68. 2009. január 15. 15:227834.

    Ó, én megvesztegetlek, csak dobjuk már fel kicsit valamivel ezt a szavazástMit kérsz? Nézzük csak, kopaszodó matektanár...hmhm...logarléc? Paróka? 

    előzmény:
    Frigyesur (7831)
    2009-01-15  15:09
  69. 2009. január 15. 15:197833.
    Nem vagyok egy nyelvesztipus, de ezen azert morfondiroztam. Megkoszonnem, mert en azt sem tudom, merre keressem, bevallom.
    előzmény:
    Lilith_ (7832)
    2009-01-15  15:16
  70. 2009. január 15. 15:167832.

    Vannak kivétel-szavak, amikhez mind a magas, mind a mély hangrendnek megfelelő toldalékok (legalábbis bizonyosok) "elfogadottak", legalábbis úgy emlékszem, alsóban volt szó ilyenről...mintha a férfi lenne ilyen, meg a fotel, stb., de ez már tényleg több, mint 10 éves emlék, szóval tessék úgy kezelni..Majd utánanézek, de nem most

    előzmény:
    Frigyesur (7828)
    2009-01-15  14:51
  71. 2009. január 15. 15:097831.

    Annyira egyhangu, hogy kedvem lett volna beirni mast, csak hogy legyen ellenvelemeny. Emberek, legyek ellenezk? Nincs hatarozott 

    meggyozodesem az ugyben, szavazatom megveheto!!! 

    előzmény:
    qq_vv_bb (7818)
    2009-01-14  16:06
  72. 2009. január 15. 15:057830.
    Igen, egy kutyaismerosom adta az ihletet. Legfurcsabb kerdesem az volt privatban, hogy milyen fajtaju volt eme eb, de azota sem kaptam valaszt, hogy ennek mi a jelentosege ugy megis.
    előzmény:
    Aida84 (7806)
    2009-01-12  21:36
  73. 2009. január 15. 15:037829.

    O, kerlek, a smink az egy bonyolult dolog, azert nem kaptal valaszt.  Meg nagyon sok privat uzenetet kap a tema inditoja, sztem nem birja erovel, szegeny.  

     

     

    Orulok, hogy altalanos derultseget valtott ki, ho gy idosodo, tranvesztitatanak 

    neztek.  Nemreg tudtam meg,  hogy valaki egy darabig torte a fejet, hogy vajon 

    felvall alt meleg vagyok-e.   

     

    Most lenyeltem azon megjegyzese m, hogy siman kideritheted milyen velemenyen

    lennel nelkulu k, csak le kell oket passzolni. Termeszetesen nem komolyan gondoltam a dolgot.  (Egy vicccsatornan ment a reklam, hogy a pipazo apa megszolal: A gazdasagi valsag miatt meg kell szabadulnunk ket csaladtagtol. A kamera a kutyara, a macskara

    fokuszal, majd vagas, es a ket gyerek a haz elott   a motyojaval sirdogal.   Termeszetesen nem akartam politizalni, csak meg kellett osztanom. )

     

     

    előzmény:
    enn (7796)
    2009-01-12  15:01
  74. 2009. január 15. 14:517828.

    Koszi, vegre ferfinek erezhetem magam.   (Tenyleg, miert hangzik a ferfinak jobban a fulemnek? Pedig magashangrendu szo, annak a toldaleknak kelllene jobban illenie, nem?)

     

    Ok, modositok: sztem a korral jar, hogy az ember melegebben oltozkodik, mint boldog tizenevesen. Ez nem degradalo sem a fazosakra vagy az idosekre, mindossze az ember magahoz kepest, relative lesz kevesbe fagyturo. Objentive, onmagaban az 5 denes harisnya meg nem informativ. Igy ok?

    előzmény:
    Aida84 (7785)
    2009-01-10  21:29
  75. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 15. 08:597827.

     

     "A combfixet én magasra húzom, tök csini combokat és popsit tud varázsolni "

     

    az biztos hogy így van. már úgy értem, azt nem tudom konkrétan nálad, de általánosságban elmondható hogy mindig így van.

     

    előzmény:
    enn (7817)
    2009-01-14  14:12
  76. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 15. 08:567826.

     

    illés katica hidegen hagy. egy reklámfotó.  na de ha konkrét esemény konkrét résztvevőjéről lenne szó, na akkor már nem hagyna hidegen.

     

    előzmény:
    Lilith_ (7820)
    2009-01-14  16:51
  77. 2009. január 14. 21:097825.
    Szép est'! Hinnye, tök jó ez a szavazósdi, akkor én is voksolok ;-)
    előzmény:
    qq_vv_bb (7819)
    2009-01-14  16:37
  78. 2009. január 14. 19:027824.
    hát nem fogjuk tövig rágni a körmünket, hogy mi lesz az eredmény
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. 2009. január 14. 18:517823.

    Detto, most már 4 voks van..igen egyöntetű az állás

    előzmény:
    Aida84 (7822)
    2009-01-14  18:46
  80. 2009. január 14. 18:467822.

    csak magyarosan: hogy mik nem vannak

     

    szavaztam

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. 2009. január 14. 16:527821.
    Nahát
    előzmény:
    qq_vv_bb (7819)
    2009-01-14  16:37
  82. 2009. január 14. 16:517820.
    Persze, amúgy nem mindegy, én se mutogatnám, de az nekem pl. teljesen indifferens, hogy Illényi Katica csipkebugyiban vagy combfixben (naná, hogy ebben!) van-e a Füles magazin címlapján A fiúkat persze bizos jobban érdekli, de hacsak nem valami fogadásról van szó, szerintem nem akkora ügy ezEgyébként úgy látom, kb. mindenki combfixre szavazott, mikor zárjuk le a szavazást?
    előzmény:
    enn (7817)
    2009-01-14  14:12
  83. 2009. január 14. 16:377819.

    Sziasztok!

     

    Kis hiba csúszott a rendszerbe, sajnos a hozzászólásomat nem tudom szerkeszteni, így kénytelen vagyok leírni a címet.

     

    http://doodle.com/participation.html?pollId=sx8 chr9uzktrcqct

     

    A link az előző üzenetemben az állást mutatja, hogy eddig ki szavazott.

     

    Üdv:  qq_vv_bb

    előzmény:
    qq_vv_bb (7818)
    2009-01-14  16:06
  84. 2009. január 14. 16:067818.

    Sziasztok!

     

    A demokratikus döntés végett létrehoztam egy doodle szavazólapot. Aki nem ismerné ez egy internetes szavazó rendszert, ahol kölünböző szavazásokat lehet indítványozni szerkezteni, kihírdetni.

     

    A doodle szavazólap címe:

     

    http://doodle.com/sx8chr9uzktrcqct

     

    Egyszerű használat, névként beírjátok az itt lévő fórum neveteket, aztán a linkek/*képek*/ alapján döntöttök, s majd eredményt hírdetünk valamikor. NE feledjétek elküldeni a szavazást, vagyis a Mentés gombra kattintani.

     

    Amúgy még ebben a hidegben is láttam az utcán rózsaszín vastag harisnyában, fekete csizmában és hosszú feketete szövet kabátban  járó hölgyet, fehér sapka és fehér kötött kesztyűben.

     

    További harisnyázást kívánok nektek, tartsátok meg jó szokásotokat.

     

    Üdv: qq_vv_bb

    előzmény:
    Aida84 (7816)
    2009-01-13  21:31
  85. enn
    enn
    2009. január 14. 14:127817.

    szerintem is combfix.

    Mellesleg az ne legyen már mindegy, hogy kilátszik-e a bugyi vagy sem... az már nagyon intim... én legalább is nem mutogatnám

    A combfixet én magasra húzom, tök csini combokat és popsit tud varázsolni

     

    előzmény:
    Aida84 (7816)
    2009-01-13  21:31
  86. 2009. január 13. 21:317816.

    topicunk demokratikus voltát tekintve indítványozom, hogy bocsássuk szavazásra a kérdést.

    szerintem combfix.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2009. január 13. 16:147815.
    Nem is csak erre gondoltam, hanem arra, hogy talán Yogi életét sem változtatná meg gyökeresen, ha kiderülne, hogy az egy csipkebugyi kivillanó szára
    előzmény:
    T.X. (7814)
    2009-01-13  08:17
  88. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 13. 08:177814.

     

    no igen, ez egy reklám. nem esne le a menyezet még a csipkebugyitól se.

     

    különben nekem a magánvéleményem az ezekről a reklámokról - értve persze, hogy erotikus hatásuk miatt használják épp - hogy pont az erotikát intimitást, az "alkalmat" vulgarizálják, teszik kommerszé, és szüntetik meg a különlegességét, élmény voltát.

     

    szóval a magam részéről nem örülök ennek.

     

    előzmény:
    Lilith_ (7811)
    2009-01-13  00:40
  89. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 13. 08:127813.
    stimmel sofi szerintem is igazad van. nem is én vitatkoztam, hanem yogi.
    előzmény:
    sophiee77 (7808)
    2009-01-12  22:24
  90. 2009. január 13. 00:517812.

    Hm, megnéztem mégegyszer tüzetesen, bal oldalt arra a pici huplira gondoltok?Istenbizony nekem fel se tűnt, és most se vagyok biztos venne, hogy az a csipke elvarrása..nem tudom. Mindenesetre bocs, Sophie, valszeg csak én vagyok vak, ha már többen írják rá, hogy az azViszont ez még nem zárná ki teljesen a franciabugyit, ritka, de asszem van olyan még csipkésben is, amelyiknek oldalt fut a varrása, nem?

     

    Mindegy, ha ez olyan kardinális kérdés, és semmiképp nem tudunk dűlőre jutni, majd felkeressük a művésznőt az ügyben

    előzmény:
    Ametyst (7810)
    2009-01-12  23:39
  91. 2009. január 13. 00:407811.

    Ajj..világért sem akarnék már megint kötözködni, Sophie, ne annak vedd De szerintem félreértetted, nem arra a kis függőleges elvarrásra gondolt a csipke tetején Yogi, az nem is látszik a képenHanem arra gondolhatott, hogy körben a csipkének mintha lenne egy kis  túllógása, nem pont a szélén lenne hozzáillesztve a harisnyához. Ilyen megoldás egyébként van combfixeknél, így ez nem kizáró ok..legalábbis úgy emlékszem, az egyikem ilyen, csak most lusta vagyok előkotorni a szekrény mélyéről, magasból Szóval Yogi, szerintem ez akkoris combfix, tuti direkt villantotta a nő, aztán kész. De ha a csipkebugyija, vagy bármi más látszana ki, gondolom, akkor se esne le a mennyezet Bocs, de ma nagyon szurka vagyok

    előzmény:
    sophiee77 (7808)
    2009-01-12  22:24
  92. 2009. január 12. 23:397810.

    És erre is elfelejtettem múltkor reagálni: szerintem is tutira combfix, mert ami látszik, az a combfix hátsó "középvarrása", elfordulva. Lehet, hogy direkt fényképezték így - mármint, h a combfix kicsit kivillanjon, csak épp a varrással nem számoltak...

    Ja és szerintem ez nem sort, hanem egy hosszabb tunika önmagában, legalábbis ha jól látom.

    előzmény:
    Yogibear (7807)
    2009-01-12  22:05
  93. 2009. január 12. 23:357809.

    Ja, erre a kérdésre el is felejtettem akkor válaszolni. Szerintem igazán bokapántos, zárt orrú cipővel, vagy sima "körömcipővel" az igazi. Vagy maximum bokacsizmával.

    Legalábbis én biztos ezzel hordanám - ha lenne...

    előzmény:
    Aida84 (7806)
    2009-01-12  21:36
  94. 2009. január 12. 22:247808.
    T.X, hidd el, hogy az ott egy combfix. A combfix csipkéjének a varrása ugyanis a csipke külső oldalán is látszik. És igen, akár hírességről van szó, akár nem, ez egy blamázs. Aki combfixet hord, nem árt, ha tudja, hogy azt úgy kell felvenni, hogy a csipke varrása a comb belső oldala felé essen. Így van a legkisebb esélye, hogy a varrás kivillan, és ami legfeljebb kivillanhat, az egy szép, ízléses csipkecsoda.
    előzmény:
    Yogibear (7807)
    2009-01-12  22:05
  95. 2009. január 12. 22:057807.
    Inkább itt a link az egésztől feltéve. Így egésszébenjobban átlátni.Az is meglehet, hogy nincs is combfix, hanem tényleg egyshort fazonú női alsó és az villan ki, mivel kissé"nyitott" az alja. Ugyanakkor van varrat része is,ami ugye csipke combfixnél belül kéne hogy legyen.Azért ekkora blamázst csak nem követ el így a modell ill,a fotós is észreveheti. (Nem úgy,mint én anno, amikor tettem föl ide képeket, Sophiee meg is említette).Lehetne ugye sima harisnyanadrág is,de az fölé tényleghülyén mutatna a short. Szóval ehhez az összeállításhozcombfix illik.Link: http://kepfeltoltes.hu/view/090112/illenyi_fules_www.kepfe ltoltes.hu_.jpg
    előzmény:
    Lilith_ (7791)
    2009-01-11  23:53
  96. 2009. január 12. 21:367806.

    nekem úgy rémlik, mintha Fricibá egy kutyától kölcsönözte volna a nevét, vagy rosszul emlékszem?

     

    T.X.-nek igaza van enn, a divat változik, ami ma fura, holnap elfogadott. ha neked tetszik az overknee és jól érzed magad benne, szerintem viseld bátranén is hordanám de mivel?

    előzmény:
    enn (7796)
    2009-01-12  15:01
  97. 2009. január 12. 17:597805.

    én 178 cm vok, kb 60-62 kilo, és ált 3ast hordok. elvétve 4est.

    de jobb szeretem ha a méretezés 1/2 v 3/4 ebből tuti a második a jó:)

    előzmény:
    Ametyst (7803)
    2009-01-12  16:45
  98. 2009. január 12. 16:467804.
    Á, szerintem vedd csak fel azt a térdfelettit! És kérünk majd róla képeket ám...
    előzmény:
    enn (7796)
    2009-01-12  15:01
  99. 2009. január 12. 16:457803.

    Szia!

    Akkor tényleg tuti 4-es kell, nekem 166 cm-hez kell a 3-as.

    És ami a rugalmasságot illeti, amit Enn is említett, azt tapasztaltam -mintásaknál-, hogy az enyhén fényes vékony harisnyák a legkevésbé rugalmasak, a mikroneccek illetve a mikrofibrák (utóbbiak általában minimum 40 denesek) sokkal inkáb.

    Ja és minél vastagabb egy harisnya, nekem annál nehezebben szalad fel...

     

    Na és +1 tipp: ha esetleg valami drágább harisnyád csípőnél/combban szalad csak fel, érdemes felkeresni egy szemfelszedőt. Pár száz forintért javítja, ha nem is teljesen nyomtalanul, de alig láthatóan, és így nem mini szoknyákkal továbbra is hordható marad.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_624624 (7801)
    2009-01-12  16:08
  100. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 12. 16:327802.

     

    tudod nekem amikor ilyen hezitálásokat olvasok, mindig az jut eszembe, hogy amikor még kissrác voltam, és a nők elkezdtek nadrágot hordani.

    felzúdulás: nők? Nadrág!!! micsoda-csoda. aztán először a fiataloknál elfogadott lett. na de gyerekes anyák? ki hallott már olyat? aztán: na azért a fiatalasszonyoknak, na. De hogy negyvenesek!  felháborító.

    na most nézd meg.

     

    ja és ezt nem csak neked írom, hanem ametystnek, és fricibának is. egyáltalán nem azért szóltam ebbe bele, mert azt hinném, nem vagytok képesek ezt megítélni ( fricibának írtam bocs )

    előzmény:
    enn (7796)
    2009-01-12  15:01

Címlap

top