Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pulzáló mágneses derékalj

boren42
Létrehozva: 2013. március 18. 19:54

Kedves topik tagok!

A napokban hallottam a pulzáló mágnese derékalj jótékony hatásairól. Szeretnék érdeklődni, hogy valaki használja-e és tudna-e tapasztalatai alapján véleményt alkotni, hogy miben segített.

Köszönöm előre is. Nekem egy belgyógyász orvos ajánlotta vérnyomás problémára, valamint a sterssz csökkentésére és jobb éjszakai alvásra is. 

  1. 2013. március 19. 11:3851.

     

    Mágnesterápiák kezelési idő 10-30 perc
    A sejtmembránok „áthangolásával” fájdalomcsillapító, keringést javító kezelés. A BEMER mágnes matrac 93 különböző betegségekre programozható hatékony kezelési mód.

     

     

     

     

     

  2. 2013. március 19. 11:3450.
    előzmény:
    boren42 (1)
    2013-03-18  19:54
  3. 2013. március 19. 11:3249.

     Lemaradt:

     

    http://www.visegradikorhaz.hu/

     

     

     

    Remélem most sikerül elküldenem.

    előzmény:
    boren42 (1)
    2013-03-18  19:54
  4. 2013. március 19. 11:2648.

    Nem tudom, hogy ez a derékalj milyen hatással bír, de azt tudom, hogy az egészségügyben is alkalmazzák a mágnes ágyat és a mágnes karikát.

     

    Engem is kezeltek mindkettővel izületi betegségem kapcsán.

     

    Ez a Fővárosi Önkormányzati Rehabilitációs Kórházban történt Visegrádon.

     

     

     

    Itt megtalálható

     

     

    Érdeklődj reumatológustól honnét érdemes ilyesmit beszerezni. 

     

    Jó egészséget kívánok neked. 

    előzmény:
    boren42 (1)
    2013-03-18  19:54
  5. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. március 19. 11:1747.
    itt irtam egy butasagot : a MedKert nem a matracgyaros , a MedKert az a szervezet , aki a CE stemplit a normaknak megfelelo cuccra kiadja... es ezzel megnyilik az ut az eu-i forgalomba hozatalhoz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (44)
    2013-03-19  09:12
  6. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. március 19. 11:1546.
    előzmény:
    antironia (45)
    2013-03-19  10:29
  7. 2013. március 19. 10:2945.

    ha meggyogyulsz tole , akkor legalabb biztos lehetsz abban , hogy nem voltal beteg...

     

     

     

    Asszem, ezt felvehetjük a legfrappánsabb kifejezések közé!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (36)
    2013-03-18  23:33
  8. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. március 19. 09:1244.

    Talaltam egy belgyogyaszt , aki ezt a matracot arulja , de szogre akasztotta a feher kopenyt vagy 20 eve es termeszetgyogyaszkodik : 2012 majusaban alairt igazolast mutat be errol a matracrol….meg nincs egy eves sem….

    Miert adta idaig , majdnem 300 000 ezer forintert es most hirtelen levitte 70 000 valamennyire ?

    Beszkannelt egy szertifikaciot=nyilatkozatot , //majd jobban utananezek a cegnek, ha lesz ra idom//  : ez egy , a matracot gyarto , ceg dirijenek a declaracioja=felelosseget magara vallalo nyilatkozata  , miszerint a szerkezet konform=megegyezik a hasznalati utasitasaval , es az europai normakkal. Nincsenek  beszkannelve a mellekletek es pl a II. Melleklet kizart 4. paragrafusa ….

    Es vigyazat : nem arra vallal felelosseget a matrac gyartoja , hogy a matrac  egeszsegre hasznos , hanem arra , hogy a matrac az , minosegileg stb , ami a hasznalati utasitasban be van irva... Az , hogy valami megfelel az eu normaknak , az azt jelenti , hogy nem ad allergiat erintesre , nem ereszt ki toxikus gazt , ha meggyulled , nem gyullad meg csak hosszas ido utan , nem rakkelto a festek , amivel hupikihivova festettek , nem raz meg , ha az elvezettol rapisilsz ejjel stb

    előzmény:
    boren42 (1)
    2013-03-18  19:54
  9. 2013. március 19. 09:0043.
    rakadtam = ragadtam, bocsi ez ordít az elején, a többit nem néztem át, de biztos van még, mint egy ált. isk. 4. osztályosnak
    előzmény:
    Kertember (42)
    2013-03-19  08:51
  10. 2013. március 19. 08:5142.

    Kedves Semiramis!

     

    Igazából nem neked címzem, de a Te hozzászólásodra rakadtam billentyűt:)

    Én abba a kategóriába tartozom, aki leragadt az ált. isk 4 osztálynál. Sőt e tekintetben talán még lejjebb is süllyedtem. Én is voltam ilyen előadáson, amit Sarapod is említ. Kíváncsiságból elmentem, vittem rejtvényt, meg könyvet, gondoltam időtöltésnek nem rossz (a tél miatt itthon ültem mér 4 hete). Hosszú volt az előadás, de a szemem le nem bírtam venni az előadóról. Jó marketinges volt a pasi, de aamiket mondott annak egy jelentős része igaz volt. Tudom ezt úgy, hogy nem vagyok tudós, nem végeztem kísérleteket, de még csak nagyon utána sem olvastam. Voltak humbug vizsgálatok, amik tényleg viccesek voltak, no és a végén az a sirsolásos marketinges duma, amikor az egymillás gépet a végén 360.000 lehetett megvenni, egyenesen megmosolygtató volt. De... Én kertész vagyok, sok helyen sok kertet gondozok. Régóta mondogatom már a páromnak, hogy vannak kertek, amikből egyszerűen nem tudok szabadulni. A világ végéig ott lennék. Annyira jól érzem magam, boldog vagyok, eltelek nyugodtsággal stb. stb. Vannak bizonyos gondjaim szervi gondjaim, amik ott elő sem jönnek. Más kertekben ezzel szemben rosszul érzem magam. Előjön a szervi gondom stb. stb. Pedig mindenhol ugyanazokat a munkákat kell végeznem. Nem tudom ezt mással magyarázni, mint a kertben áramló energiákkal, amik a növényektől és földből származnak. 

    Ennek az előadásnak egy része is erről szólt. A Föld mágnesességéről, a Földből származó rezgésekből, amik ugyan nem változnak, de az embernek sikerült ezeket elfedni betonnal, és zavaró sugárzásokkal, rezgésekkel. Lehet ezt tagadni, de mi értelme, hisz mindannyiunk számára nyilvánvaló. Az emberi szervezet próbál ugyan alkalmazkodni, de annyira gyorsan nem tud, mint ahogy a környezetünket taccsra vágjuk. Mégha igaz is lenne a darwini elmélet, akkor is sok-sok ezer év kellene az alkalmazkodott ember kialakulásához.

    Abban viszont a kétkedők táborát szaporítom, hogy nem tudom ezek a kütyük mennyire segítenek ezen a problémán. Sosem látom a garanciát, hogy mért épp az ő szerkezete a jó. Én inkább annka vagyok a híve, hogy megpróbálok minél többet szabad levegőn lenni, és a természet energiáját hasznosítani. Legutóbb ez a mostani téli idő adott erre alkamat. Oyan energiákat mozgósított a természet csütörtökön, hogy muszáj voltam szerezni belőle. Órákat sétáltam a hófúvásban, és éreztem, ahogy minden egyes arcomhoz csapódó hópihe átadja az energiáját. A séta után a közérzetem fellegekben járt. Tudom dilis vagyok, de nekem a természet folyamatason bizonyít. A saját bőrünkön szerzett tapasztalattól pedig jobb nem is létezik.

    előzmény:
    semiramis (16)
    2013-03-18  22:16
  11. 2013. március 19. 08:3841.
  12. 2013. március 19. 08:1940.

    Amiről én beszélek az pl. elfogadott orvostechnikai eszköz.

    Én a következőt tettem, iszonyat fájdalmaim voltak előbb csak a gerincemben(sérv issiásszal) majd már a gyomromban is, ugye a sok gyógyszertől. Ha abbahagytam a gyógyszert azonnal fellángolt az addig csak elviselhető fájdalom. Konkrétan se menni se feküdni se ülni, ha átáltél már ilyet tudtatod.

    Hallottam erről a matracról, aminek a képét belinkeltem, (ezekszerint nem az amit a TI keres).

    Vetetm egy 10 alkalmas kezelést, mert nekem létezik az a fájdalom amikor kellő utánajárással hajlandó vagyok bármit kipróbálni ami használhat.

    A 4-5 alkalom után határozott javulást tapsztaltam, és szinte teljesen fájdalommentessé váltam gyógyszerek nélkül.

    Ennek lassan 2 éve azóta is felfekszem heti 2-3 alkalommal és  azóta egyetlen egyszer sem állt be a derekam.

    Családom tagjai is használják kivétel nélkül jók a tapasztalatok.

    Nem kampányolni akarok mellette mindenki úgy próbál meg gyógyulni ahogyan jónak látja, topikindító tapasztalatokat kért, ti meg ennek hiányában beszélitek le róla.

    előzmény:
    csutak51 (18)
    2013-03-18  22:40
  13. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. március 19. 08:1039.

    saját magunknak.

     

    vagy kérdezzük meg a tudakozot

     

     

     

    előzmény:
    antironia (22)
    2013-03-18  22:48
  14. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. március 19. 00:1238.

    Hozzateszem : "orvos" , az nem jelenti azt , hogy nem lehet sarlatan is .... a konnyen szerezheto  penz , az nagy ur .

     

    Nezd meg a hires magyar taltosotokat , a kurucinfo!! is cikkelt rola  : nem orvos , de "diplomas" !
    Villamosmernok es o is nagy magnetizalo .... azt olvastam rola  , hogy tobb mint 400 000 ember koszonhet neki gyogyulast...

     

    Szamold  ki : ha csak egy forintot ker fejenkent , nyert 400 000-et.

    10 ft fejenkent : 4 000 000 ft

    100 ft fejenkent 40 000 000 ft

    1000 ft fejenkent 400 000 000

    10 000 ft fejenkent 4 milliard ft DE EZERT MEG SEMMIT SEM KAPSZ TOLE!!!

     

    De ha jol emlekszem ,az itteni taltos-topikban 40 000 ft-t kert egy nyomorek rosszindulatu magneses vizer-keresesert.... a legolcsobb kurzusa 50 000 ft-n felul van , 10 perc szellemuzes 10 000 ft stb 

     

    Nem gondolod , hogy valakinek a "piaca" vagy ?

    Kiaknazhato vagy es sok kicsi sokra megy ... Mit csinal a hegynyi penzevel az , aki elszedte toled ?

    Befekteti mas ezoterikus baromsagba , amivel az utolso filleredet is kicsalogatja

     

    Valami nem furcsa , amikor azt hallod , hogy az orvossag mennyibe kerul , hogy mennyit lopnak el az emberektol orvossaggal... hany patikust lattal , vagy orvost , aki MILLIARDOKAT tesz zsebre ?

    A matracod ilyen embertol jon .

    előzmény:
    boren42 (1)
    2013-03-18  19:54
  15. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. március 18. 23:4537.
    ....es meg mi mast adott a vernyomasodra a "belgyogyasz" ? Komolyan. Mert ha csak ezt , akkor el akar tenni lab alol....
    előzmény:
    boren42 (1)
    2013-03-18  19:54
  16. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2013. március 18. 23:3336.

    Csak nekem furcsa , hogy minden nap nyilik egy ilyen tema ? Friss regisztracioval .

    Mi a franc miatt nem lehetne regi nickkel ilyen atrazos szart venni ? Modiszag van....


    A mestersegesen szitott bunyo  tartja eletben ezt a vedlettszoru forumot ?

     

    Vegyel nyugodtan , topikindito , es keruljon Neked jo sokba : hulyek adoja...

     

    Ez a matrac olyan , mint a homeopata bogyo :  ha meggyogyulsz tole , akkor legalabb biztos lehetsz abban , hogy nem voltal beteg...

    előzmény:
    boren42 (1)
    2013-03-18  19:54
  17. Torolt_felhasznalo_768770
    Torolt_felhasznalo_768770
    2013. március 18. 23:1735.
    A koszmodiszk mágneses pánt hátra meg derékra és gyógyszertárak által forgalmazott termékek világszerte .
    S a fájdalomcsillapitó mágneses lehetőségek tárháza végtelen.
    előzmény:
    csutak51 (28)
    2013-03-18  23:00
  18. 2013. március 18. 23:1634.

    Cö, cö....fejcsóválós szmájli...

    Miféle korral nem haladó, hitetlen orvoshoz vitted Te azt a gyereket???

     

    Mindenkinek jó éjt, vagy további jó szórakozást!

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (29)
    2013-03-18  23:09
  19. 2013. március 18. 23:1333.
    előzmény:
    csutak51 (32)
    2013-03-18  23:11
  20. 2013. március 18. 23:1132.

    Hehhe, meg a vízér!

    Annak se kell lift se!

    előzmény:
    antironia (26)
    2013-03-18  22:55
  21. 2013. március 18. 23:1131.

     Napi 2x20 perc alatt "beállítják", és a nap többi 23 óra 20 percében meg tudják a vérlemezkék, hogy "kezelve lettek", és nem szabad összetapadniuk!????

     

    előzmény:
    csutak51 (28)
    2013-03-18  23:00
  22. 2013. március 18. 23:1030.

    Ejnyemááááá, de hitetlen vagy Szentem!

     

    Vagy...csak nem sajnáltad azt a pár forintocskát, mikor spóroltál vóóóón vele 200ezret?????

    előzmény:
    Sarapod2 (10)
    2013-03-18  21:33
  23. 2013. március 18. 23:0929.

    Gittához csatlakoznék, az alábbiak miatt:

     

    Az izületeket kemény porcszövet fedi. Saját vérellátásuk nincs, csak az őket körülvevő szövetekből - az izületi rostok és a csontok vérellátásából juthatnak a regenerálódást végző vörösvértestekhez. Ezek ugye hemoglobint tartalmaznak, magas vastartalmuak, s mint ilyenek mágnesezhetők. A mágenes térerő azonban,  a föld mágnességének változása miatt - de a minket körülvevő elektroszmog hatása miatt is - megváltozott /azóta, hogy a vérlemezkék gének által rögzitett kódolása néhány tizezer éve kialakult/ igy a lemezkék mágneseződnek, és a lemezkék egymáshoz tapadnak a vonzás hatására. A portcszövet likacsai olyan kicsik, hogy rajtuk a vörösvértestek csak hajlitottan, egyesével férnek át, de átférnek. Ha viszont kettesével őssze vannak tapadva, már nem tudnak a likacsokon keresztülbujni, tehát a szövet regenerálódása romlik. Ez persze a porc pusztulásával jár. A vérellátás hatásfoka az izület mozgásának is függvénye, mert az izületi hajlitás hatására szivás-nyomás különbsége mozgatja a lemezkéket.

    Ha a csodakészülék pontosan beállitja a mágneses térerőt, amire a vörösvértest eredetileg genetikailag méretezve volt, a vérlemezkék szétválnak, és a szövet regenerálódni tud. Ezt a tényt elektronmikroszkópos felvételek fehéren-feketén igazolják.

    Persze ettől még az elöadást elképzelhető, hogy szélhámos tartotta, és az általa forgalmazott készülék placebo volt, de ez teljesen más történet.

    idézet:
    tudós bagoly (8)
    2013-03-18 21:24:20
    Oh, szegény gyerekemnek meg mesterségesen eltörték a lábát, hogy az izületi porcban helyreálljon a vérkeringés... ha tudtam volna, hogy csak a patkómágnessel kell kezelnem...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (8)
    2013-03-18  21:24
  24. 2013. március 18. 23:0028.

    Nopppppppersze!

     

    Napi 2x20 perc alatt "beállítják", és a nap többi 23 óra 20 percében meg tudják a vérlemezkék, hogy "kezelve lettek", és nem szabad összetapadniuk!????

     

    Na, ne kábíts!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (8)
    2013-03-18  21:24
  25. 2013. március 18. 22:5727.

    Azért arra kíváncsi lennék, hogy az az orvos, aki ajánlotta, szintén termékbemutatón "vizsgált meg" téged, vagy az SZTK-ban, a normál rendelésen...? Továbbá arra is, hogy véletlenül nem ő is forgalmazza ezt a csodaizét....?

     

    Lsd. pár nappal ezelőtti szánrájderes topik....

     

    3D Ultrahang - paraziták

     

    előzmény:
    boren42 (1)
    2013-03-18  19:54
  26. 2013. március 18. 22:5526.

    Én ezt látatlanban is megmondtam volna....

     

     

    b.sszus, olyanoknak is eladják, akik pl. egy masszívan betonvasalt tízemeletes ház nyolc-kilencedik emeletén laknak... Megnézném én, hogyan megy föl odáig a föld mágneses sugárzása....

     

    Az általános iskkolai fizikakönyvek olvasását kéne felírni receptre sokaknak...

    előzmény:
    csutak51 (24)
    2013-03-18  22:52
  27. 2013. március 18. 22:5325.

    Ismered te is az alapképletüket....

     

    Egymás mellé tesznek két féligazságot (egymástól függetlent), majd ok-okozati összefüggésbe állítják - és kész az áltudomány! Ilyenekkel vakítanak az összes tukmálós termékbemutatón.

    előzmény:
    csutak51 (20)
    2013-03-18  22:46
  28. 2013. március 18. 22:5224.

    A szomszéd utcából (nálam is nénikébb) nénikék vettek mágneses lepedőt. De nagy lett, hát elvágták.

     

    Felháborodva mesélték nekem, hogy képzeljem, nem volt a lepedőben semmi!

     

     

    előzmény:
    antironia (22)
    2013-03-18  22:48
  29. 2013. március 18. 22:5123.

    Nagyon jókat írsz! :-)

     

    Ráadásul az ilyen "csodakütyük" vagy "csodaszerek" - a forgalmazók állítása hazudozásai  szerint pont az optimális vérnyomást állítja be...  Ha-ha-ha....... 

     Tehát akinek alacsony, azt felemeli, a magasat meg lenyomja.

     

    Aki hülye, az meg elhiszi...

     

    előzmény:
    csutak51 (17)
    2013-03-18  22:32
  30. 2013. március 18. 22:4822.

    Más kufárok meg olyan lepedőt árulnak, ami KISZŰRI a mágneses hatásokat...

     

    Akkor most kinek higgyünk? :-D

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_190648 (12)
    2013-03-18  21:36
  31. 2013. március 18. 22:4721.

    Mindig ez a szcenárió! Legyen szó bármilyen "csodagépről"....

     

    Hókusz-pókusz - kiderítik, hogy borzasztóak a (bármilyen) értékeid, de láss csodát: nekik pont van rá megoldásuk...

     

    Undorító parasztvakítók!!!!!

    előzmény:
    Sarapod2 (10)
    2013-03-18  21:33
  32. 2013. március 18. 22:4620.

    Igen, én is szerettem volna megkérdezni Tudós bagolytól a FORRÁST!

     

    Írogatni ilyeneket, amit ő itt, -különösen, ha el akarják adni a kütyüt -, bárki, bármikor tud!

    előzmény:
    semiramis (16)
    2013-03-18  22:16
  33. 2013. március 18. 22:4519.

     

     

    előzmény:
    csutak51 (4)
    2013-03-18  20:43
  34. 2013. március 18. 22:4018.

    A reumagyógyszerek (finoman szólva) nem használnak a gyomornak.

     

    Viszont a fájdalmak elő-előjönnek, hol erősebben, hol gyengébben, és képzeld, ha nem szedsz rájuk SEMMIT, is elmúlnak!

    (Aztán, sajnos, ismét előjönnek, akár szedtél rá bogyót, akár nem.)

     

    Sok-sok éve tudom, mert egyiket is, másikat is magamon próbáltam!

    előzmény:
    gitta58 (11)
    2013-03-18  21:36
  35. 2013. március 18. 22:3217.

    Úgy tudom, a gyógyszerek hatását alaposan ellenőrzik, kettős vaktesztekkel. S mégis vannak olyan, előre nem látott mellékhatások, amik miatt vissza is vonnak olykor gyógyszereket.

     

    A mágnesterápiánál meg SEMMI EFFÉLE NINCS!

    Hogyan lehet hát alkalmazni valamit, ami vagy használ, vagy sem, s senki se tudja, használ-e biztosan, és azt sem, árthat-e?

     

    Arról már nem is beszélve, hogy ugyan, ki, milyen intézet szavatolja, hogy az árubemutatókon bemutatott valamikben van-e egyáltalán valami, ha van, mi, és hogyan működik, hogyan hat, miért hat????

    S mennyit is ér az a valami??? Ér-e többszázezret, amennyiért el akarják laikusoknak adni?

     

    Az engem nem győz meg, hogy XY fórumnick(ek) azt állítja(k): nekem használt, erre meg arra. (Köztudottan a placebó is használ a teszteltek néhány százalékánál.)

     

    A nálam okosabbakat sem győzi meg!

    Kísérletek folynak a mágnesterápiás eszközökkel, ám hitelesen bizonyítva gyógyító hatás, úgy tudom, eddig nincs!

    Akkor is így van ez, ha orvosok is próbálgatják az ilyen eszközöket betegeiken! (Ők is ismerik a placebó-hatást, és az önszuggessziót is! )

     

    Amit a topikindító ír bajának, pl a vérnyomás-gondja.... Ha VALÓBAN kezelendő vérnyomás-gondja LENNE, vajon diplomás orvos ajánlana egy nem bizonyított hatású készüléket??? KÉTLEM! INKÁBB írna fel gyógyszert, amit tud, hogy HATNA!

     

    A másik két gondja, stressz, és alvászavar.

    Nem vagyok orvos, és nem is akarom bagatellizálni, a kis baj is baj annak, akit kínoz.

    De őszintén, ezek jelentkeznek az emberek igen nagy %-ánál, és el is múlnak, MÁGNESTERÁPIA NÉLKÜL!

     

    Vagyis, orvosi tanácsra vegyen meg egy többszázezres valamit, ami nem is árt, nem is használ!???

     

    Nem próbálgatok ki olyat magamon, aminek hatásosságában erősen kételkedem!

     

    előzmény:
    gitta58 (7)
    2013-03-18  21:17
  36. 2013. március 18. 22:1616.

    ez kb annyira van az igazsagtol, mint ide a legtavolabbi galaxis (nem bolygo, galaxis!)...

     

     

    szarszar, nem, nem humbuk. hanem humbug. de meg annak is rossz, tul atlatszo. egy 4 altalanossal rendelkezö talan meg beveszi, de egy gimis mar rajön, hogy.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (8)
    2013-03-18  21:24
  37. 2013. március 18. 22:1215.
    Én nem erre gondoltam, de gondolom a működés és hatásfok hasonló lehet.
    előzmény:
    gitta58 (2)
    2013-03-18  20:10
  38. -1-
    -1-
    2013. március 18. 22:0014.

    Erre így egyértelműen nem lehet válaszolni, hogy minden készülék jó-e arra, hogy segítsen.

    Sok féle van, talán nem feltétlen mindegyik egyforma hatással bír.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_190648 (12)
    2013-03-18  21:36
  39. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. március 18. 21:4213.
    naja. most már egyre jobban a természetes anyagok a jok,ill gyogyi tea. a gyogyszert utálom én is. viszont azért kérdeztem mert van olyan termék ami mágneses,és ha ezt is hozzámondom akkor hitelesebb lehet. (a bagoly szöveghez )
    előzmény:
    gitta58 (11)
    2013-03-18  21:36
  40. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. március 18. 21:3612.

    állitolag tényleg jo.én nem használtam semmilyen mágnes cuccot, de a gyogy-osok használják törés után ...

    páromnak az ujja tört el, kézfejjel együtt és ugy lett bekipszelve neki hogy a kisujj be volt hajlitva. izom letapadt, bepisilt mikor egyenesiteni kellett , ugy masszirgálni, de mágnes lapon (vagymiaz) tornáztatták neki. és jo volt.

     

    vajon minden mágnes termék ugyan olyan hatásu?

    előzmény:
    -1- (6)
    2013-03-18  21:05
  41. 2013. március 18. 21:3611.

    A mágneses tapasz minden kütyü nélkül is jót tesz az izületi fájdalmaknak.

    Alig kerül pénzbe, és kipróbáltan használ. De mennyivel jobb a gyógyszereket beszedni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_190648 (9)
    2013-03-18  21:32
  42. 2013. március 18. 21:3310.

    Ma pont egy hőtérkép vizsgálatra invitáltak. A múltkor pedig egy MRI vizsgálatra. No arra kiváncsi voltam, mert tudom nem olcsó és tudom pontos vizsgálat. Erre a kezembe adtak egy fém - virsli szerű - valamit, és azt kellett fognom. Össze volt kötve egy laptoppal. Másfél óra múlva jött az eredmény - Kaposvárral voltunk összekötve   - hogy olyan rossz az állapotom, hogy lehet meg se érem az előadás végét.

     

    No de ők segítenének rajtam egy ilyen pulsáló mágneses betéttel, cirka 1 millió forint, de mivel ők rendesek 560 ezerért megvehetem, ha most megrendelem. De ha most tudok befizetni valamennyi pénzt, akkor már 360 ezer forintért az enyém lehet.

    No itt szakadt el a cérna! 

    előzmény:
    csutak51 (4)
    2013-03-18  20:43
  43. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. március 18. 21:329.

    amit leirtál az tényleg ugy van? igaz? nem humbuk?

    mert akkor a mágnesen kütyükhöz lehet mondani nem?ill ajánlani a mágnest,hogy jo hatással van az izületi problémára. hm?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412193 (8)
    2013-03-18  21:24
  44. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2013. március 18. 21:248.

    Gittához csatlakoznék, az alábbiak miatt:

     

    Az izületeket kemény porcszövet fedi. Saját vérellátásuk nincs, csak az őket körülvevő szövetekből - az izületi rostok és a csontok vérellátásából juthatnak a regenerálódást végző vörösvértestekhez. Ezek ugye hemoglobint tartalmaznak, magas vastartalmuak, s mint ilyenek mágnesezhetők. A mágenes térerő azonban,  a föld mágnességének változása miatt - de a minket körülvevő elektroszmog hatása miatt is - megváltozott /azóta, hogy a vérlemezkék gének által rögzitett kódolása néhány tizezer éve kialakult/ igy a lemezkék mágneseződnek, és a lemezkék egymáshoz tapadnak a vonzás hatására. A portcszövet likacsai olyan kicsik, hogy rajtuk a vörösvértestek csak hajlitottan, egyesével férnek át, de átférnek. Ha viszont kettesével őssze vannak tapadva, már nem tudnak a likacsokon keresztülbujni, tehát a szövet regenerálódása romlik. Ez persze a porc pusztulásával jár. A vérellátás hatásfoka az izület mozgásának is függvénye, mert az izületi hajlitás hatására szivás-nyomás különbsége mozgatja a lemezkéket.

    Ha a csodakészülék pontosan beállitja a mágneses térerőt, amire a vörösvértest eredetileg genetikailag méretezve volt, a vérlemezkék szétválnak, és a szövet regenerálódni tud. Ezt a tényt elektronmikroszkópos felvételek fehéren-feketén igazolják.

    Persze ettől még az elöadást elképzelhető, hogy szélhámos tartotta, és az általa forgalmazott készülék placebo volt, de ez teljesen más történet.

    előzmény:
    csutak51 (5)
    2013-03-18  20:49
  45. 2013. március 18. 21:177.
    Megkérdezhetem, hány alkalommal próbáltad ki, mire ez a vélemény alakult ki benned?
    előzmény:
    csutak51 (5)
    2013-03-18  20:49
  46. -1-
    -1-
    2013. március 18. 21:056.

    Amit keresel, arról nem tudok véleményt mondani, de azt elmondhatom, hogy maga a mágnesterápia nagyon hatákony sok problémára.

     

    Persze ez csak az én magánvéleményem, mint ahogy majd olvashatni azt is, aki nem tudja, nem ismeri, de jólesik neki fitymálnia.

    előzmény:
    boren42 (1)
    2013-03-18  19:54
  47. 2013. március 18. 20:495.

    Ilyen erővel adhatott volna az a belgyógyász egy kevés placebót is, néha az is "használ"!

     

    Olcsóbban megszámítva, mint amennyiért a csudamatracot adják.

    előzmény:
    boren42 (1)
    2013-03-18  19:54
  48. 2013. március 18. 20:283.

    Sziasztok!

     

    Én 8 hónapja használom, Amikor kezdtem, minden éjjel igen nagy fájdalmaim voltak. Izületeim mind bevoltak gyulladva. Minden porcikám fájt. Ma már nem ébredek fel fájdalomra. A karom fel tudom emelni, és könnyebben mozgok. Hozzáteszem, nem szedtem gyógyszereket, csak különféle gyógyteákat ittam. Minden nagy 20 percet fekszem rajta. 

     Szerintem nem csodát kell várni, de határozottan jobban vagyok.

    előzmény:
    boren42 (1)
    2013-03-18  19:54
  49. 2013. március 18. 20:102.

    Ilyenre gondolsz?

     

    Ez nekem nagyon bevált.

    előzmény:
    boren42 (1)
    2013-03-18  19:54

Címlap

top