Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anya-lánya kapcs. másként
Torolt_felhasznalo_401069
Létrehozva: 2012. május 16. 10:12
Saját tapasztalat is és bnőkkel folytatott beszélgetéseim alapján is azt állapítottuk meg, hogy nagyon ritka a jó-bizalmas kapcsolat anyuka és lánya között. Hol van ez a dolog elrontva?
Én anyukám olyan mindentudó, katonás típus, gyerekkorunkban nem lehetett sosem ellenkezni vagy más véleményen lenni. Direkt módon sosem mutatta ki a szeretetét. Bizalmas dolgaimat mindigis barátnőkkel tárgyaltam ki, eszembe se jut(ott) neki elmesélni. Most is a minimális infóközlés taktikáját folytatom, mielőtt túlzottan belefolyna-beleszólna az életembe, így kevesebb a feszkó.
Egy kivételével barátnőim is állandó viszálykodásról, meg nem értésről számolnak be az anyukájukkal, ez elgondolkodtató! Azok tapasztalatát várnám, ahol szuper kapcsolat van, mi a titka ennek?
Még hozzátennék két dolgot.
Az anyai aggodalom, féltés óhatatlanul gátol. Az idő előrehaladtával az anyuka egyre kevésbvé fogadja el a bizonytalant, a csalódást, miközben a felnövő, felnőtté cserepedő lány keresi a helyét, próbálgat erejét, karmait, dinamizmusát. Ez pedig óhatatlanul ellentétekhez vezet.
Ki mint él úgy ítél, tartja a mondás. A szülők élete egészen más volt mint a gyermekeiké, következésképp mások a priorítások, a fontosságok. Ez szintén konfliktusforrás.
Nehéz ügy az ilyen biztos.
Az elején elkezdtem olvasni a hozzászólásokat, de semmi érdekeset nem találtam. Mindenki valkit hibáztat, csak arra nem gondolnak, minden kapcsolat 2 emberről szól. És ha valami nem működik, akkor mindig a MÁSIK a hibás. Senkinek eszébe nem jut elgondolni, ÉN MIT CSINÁLOK ROSSZUL.
Panaszkodsz, hogy nem ért meg az édesanyád, és te megértes ŐT. Elgondolkodtál már azon, Ő mit szeretne, netalán Őt is bántja, hogy nem vagy őszinte hozzá?
A legkönnyebb másokra mutogatni, de ez soha nem vezet változáshoz. Ha igazán vágysz a harmonikus anya lány kapcsolatra, kezd felépíteni.
Elkerülhetetlen egy szülő-gyerek kapcsolatban a konfliktus-helyzet (teljes együttélés esetén értem ezt). Kérdés csak az, hogy tudják a felek kezelni az ilyen helyzeteket. Mert lehet ebből óriási vita, veszekedés, haragszomrá, de megoldható egy beszélgetéssel is.
Nyilván azért sok függ a gyerek, szülő habitusától is. Ha nekem egy eleve türelmetlen gyerekem van, akkor vért fogok izzadni vele, hiába vagyok én magam nyugodt.
Szóval nem egyszerű.
Nekem édes mindegy mi lesz.
Nekem nem rózsaszín-szuper a kapcsolatom az anyuval, hanem nagyon emberi és bensőséges. Volt olyan is, hogy veszekedtünk, megsértődtünk egymásra (mint két duzzogó kamszlány kb.), és a mai napig figyelmeztetnem kell, hogy a 35. életévemet taposom, és tudom, mikor kell sapkát meg sálat felvenni, de nekem mindig is ő volt a legjobb barátnőm és sztem én is neki. Szinte minden nap beszélünk telón, és kéthetente találkozunk (más városban lakunk - szoktunk is emiatt szomorkodni, jó lenne egy-egy órára is összefutni hétköznap néha).
Anyunak nagyon rossz volt a kapcsolata az ő anyujával, nagyon megszomorította az egész család életét a nagyi sajnos. Anyu megfogadta, hogy sosem fog úgy bánni a gyerekével, ahogy vele az ő anyuja és így is lett:) Nagyon szeretem minden hibájával együtt:)
Sztem ez főleg a szülőn múlik, hacsak a gyereknek nincs valami antiszoci beütése. Mi elég jól összeillünk. De együtt élni nem tudnánk egymással, ezt sokszor megállapítjuk, az életritmusunk, rendszeretetünk igen különbözik:))
Hát így visszagondolva, lehet aggódtam volna magam miatt is...
a srác szőke volt és hosszú hajú, de ez még semmi, volt amikor punk-osra volt állítva a haja, piros szűk farmernaci, észbontó kinézet, festett szem, brutál volt. Én meg full szerelmes voltam belé.
Lehet jó anyám sem bírta volna már akkor szó nélkül!! Nálam csak a feltupírozott hosszú haj, azért alul egy kicsit felgépelve.. és szakadt farmer!! Olyan Cure-s fajta!!! :)
Volt nekem is szakadt farmerom.. na az egyszer eltűnt!! Mire kiderült, hogy anyukám kidobta!! Volt vita!! :)
Mikor én bekerültem a párom családjába, csak néztem és furcsa volt, mert az én családom az olyan olaszos, ha összejöttünk mindenki beszélt, csacsogtunk, stb., ők teljesen az ellenkezők. Mikor komolyra fordult a kapcsolatunk, akkor tudtam meg páromtól, hogy tőle ne várjam, hogy beszél a szüleivel, minimális, amit kell. Elkövetettek ellene valamit, nem publikus, és ő azóta nem igen tart kontaktot velük. Na most én ezt jól megszívtam, mert én vagyok a középpont, ezért nekem kell mindent megoldanom, ami szülő-gyerek között megy.
Nálunk apósomat a gyerkőcöm imádja. Anyósomat már nem. Ez nem is tetszik anyósomnak, de hát nem érdekel. Anyukámért oda van a gyerek, imád ott lenni nála, vele lenni, teljesen más.
Semmi nem lesz. A gyerek jár a nagyszülőkhöz, majd megismeri ő is a nagyanyját, és rádöbben a valóságra.
Már most sokszor mondja: csak a papát szeretem!!
Dettó! Teljesen tudom miről beszélsz!!!
Nálunk is a gyerekem a papát szereti, a mamát nem igazán! :( Anyukámért rajong! Sajnos ott nincs papa.. :(
A szálak?? Férjem részéről megszűnt volna, de gyerkőc miatt nem akartam. Ő sem beszél az anyjával, így ugyanúgy mint nálatok én vagyok a kommunikációs csatorna. Sokszor nem egyszerű, de megoldom.
Számomra különben felháborító, hogy a szülők (legyen az apa vagy anya), milyen lelki sérüléseket tudnak okozni gyermekeiknek.. ami egész életre kihathat.
A neveletlenséget, idegbajt mentegetik ilyen jelzőkkel.
Csak a gyerek ne lássa.
Anyósom idegbajos is!! :)))
Szerintem nem feltétlen!!
De ugye kitalálnak rá szépítő jelzőket.
Ismerős életképek!!
Bár nekem a nyári szünet megoldott, de mégis, ha anyósoméknál van ilyen-olyan okok miatt, akkor a papa az, aki játszik a gyerekkel, aki leült vele autót gurigatni, aki homokozott, játszótérre vitte. Míg anyósom semmit nem tett. Neki sok a dolga!! Jelzem, nyugdíjas, de mindig sír a szája, hogy mennyit kell neki melóznia!! (otthoni munka: főz, mos, vasal..kettejükre)
Az első perctől kezdve nem tudott mit kezeni gyerkőccel. Mottója: aki szülte, az nevelje.
Nincs is ezzel gond! Ő ne is nevelje, ő legyen a nagymamája!! Nevelem én!!!
Anyukám nem is neveli, hanem szereti! És ugyanúgy ahogy nálatok is, viszi ide-oda..ahova a korának megfelelően jól érzi magát!!! (fagyi, játszótér, olykor pizzát rendelnek.. csupa-csupa jó dolgok, amik élményt adnak)
Különbe érdekes, mert nálunk van leány gyermek is anyósomnak.. ott is van gyerkőc. Persze ott más a helyzet. Ott ringatta, etette, itatta, most még homokozik is a gyerekkel!!!
Talán engem nem fogadott el. Ki tudja??
A szemembe mosolyog, közben meg utál!! Pedig csak köszönheti a fiát, mert be sem tenné hozzájuk a lábát, ha én nem állnék a sarkamra a "család békéje" miatt. Gyerkőc és papa miatt.
Mindent szépíteni kell!!! :)
Nálunk is az iskolában sok gyerek .. de erről inkább nem is írok, mert nem akarok senkit megsérteni ezzel a gondolatommal!! :)
Imádom a gyerekeket!!
De sajnos sok szülőt már kevésbé.. :(
Lassan elfelejtünk magyarul is beszélni! ;-)
Anyósomnak is van egy lánya, annak egy fia, a kisfiú jóformán ott nevelkedik anyóséknál, mert az anyjának nincs ideje rá (pedagógus). Azt szokta mondani, neki elég a nap 8 órájában a 25 fős alsós osztálya, a saját gyerekét már nem akarja nevelni. Ez azzal jár, hogy anyósomék veszik szárnyaik alá. Anyósom viszont sokkal jobban szereti azt az unokáját, mint a miénket. Ezzel nincs gondom, sőt valahol örülök is neki. A lényeg apósom, őt viszont imádja a gyerkőcünk.
Egy anyós ne nevelje a gyereket, azért vagyunk mi szülők - ezzel teljesen egyetértek. Egyszer nevelte a gyerkőcünket, amikor az felszaladt cipőben az emeletre, rávágott a fenekére, hazajött gyerek, elmondta, felhívtam anyósomat, ha még egyszer megmeri ütni a gyereket, teljesen mindegy melyik testrészén, utána nem kell többször találkoznia vele. Nem tűröm a verést, teljesen ellene vagyok. Vannak más megoldások is. Legalábbis ha az én gyerekemről van szó.
Nekem a legjobb barátnőm a mai napig az anyukám, de az apukámat is szeretném megemlíteni, mert ugyan olyan szuper ő is!
NAgyon szerencsés vagyok! Mindig nagyon sokat foglalkoztak velem, minden nap beszélgettünk, mindent elmeséltünk egymásnak már gyerekkoromban is.
Ugyan már nem lakom otthon, de minden nap beszélünk, néha 2x is, mert minden fontos dolgot a párom után a szüleimmel szeretek megbeszélni. :)
Valaki írta, vagyis többen közületek, hogy tudni kell mind az anyuka mind a barátnő szerepet játszani, a szitutól függően. Egyetlen ilyen halvány emlékem van, mikor anyukám bizalmas módon elmesélt néhány családi zűrt, de tényleg ez az egyetlen ilyen alkalom. Inkább megszégyenítő szituk jutnak eszembe, mikor túlreagált egy-egy akár hibának is nevezhető viselkedést részemről, pl. 21 évesen felpofozott a barátom előtt.. Gyerekkoromban is fakanállal fenyegetett és eléggé féltem is emiatt tőle. Persze tudom mostmár, ez nem a normális, (nekem sokáig fel se tűnt, hogy ezt lehet másként is), és nem bűnbakot keresek, hanem én másként szeretném csinálni. Nekem is van egy lassan 3 éves kislányom, és feljönnek az emlékek, mikor türelmetlen vagyok vele, úgy ahogy írtátok, tükröt tart elém a kislány a múltamról.
Valaki még kérdezte, igen, anyukám rendkívül aggódos volt mindigis, nagyon féltett minket. Sokszor oszt.kirándulásra se mehettem, vagy ha egy verseny több napos vidéki tartózkodást igényelt, akkor is talált valami kibúvót, miért ne engedjen.
Ha haza mertem suliból vinni egy 3-ast (szerencsére nagyon ritkán adódott), akkor nem mehettem 3 hétig edzésre.
Unokával viszont mint az angyal, rendkívül türelmes, szeretetteljes, már-már túl sok is..
Az a baj és talán azért nem változik meg soha a helyzet, mert a felnövő nemzedék az ilyeneket nem veti a társadalom peremére.
Az ilyen fakanalazó asszonyok ezreivel ha nem állnának szóba a felnőtten a gyerekeik, akkor lenne társadalmi vízhangja, hogy a primitív szülő mire számíthat. (az apákkal egyetemben)
De a maszlaggal fedik el, hisz az életed adta neked.
csak az kimarad, hogy 18-20 évet utána kínzott.
Tizenkettő, de amikről írtam, nem mostanra értendők, hanem amikor kicsi volt. Pár év óta már önállóan otthon marad, nem kell rá vigyázni.
ÉN is pedagógus vagyok, mégis marad időm a gyerekemre. Az iskola a munkám, a gyerekem meg a családom, a mindenem.
Imádok dolgozni, imádoma gyerekeket, szerencsére ők is engem. Lehet, hogy a nap végére elfáradok, de a saját gyerekemre mindig marad energiám. Olyankor újra töltődöm.
DE az enyém!! :) Sohasem értem azokat a szülőket, akiknek otthon munka után már nincs türelmük, idejük a saját gyerkőcükre. :(
Nekem fontos, hogy olyankor együtt legyünk, együtt játszunk, olvassunk, rajzoljunk, sétáljunk...stb.
Nevelés?? Hasonlóképp gondolkodunk! Mamák szeressenek!! ;-)
Ez pontosan így van, ahogy mondod!! Már most azt mondja a nagymama, hogy az én nevelésem, én nem engedem hozzájuk, én teszek mindent, ami rossz. :(
Nem is tudom mi ilyenkor a leghelyesebb megoldás???
Mivel nem ismerem a helyzetedet, viszonyaidat, kapcsolataidat, nem is kívánok véleményt mondani.
Csak ez a mondat regadott meg, hogy ennyire ellene voltál, hogy ablakot mostak a nagyival és hogy erre írtad, hogy befogta cselédnek.
Én annak idején hónapokat töltöttem a nagymamámnál és sokat segítettem neki, amikor már beteges volt egyedül pucoltam az ablakot stb. 14 voltam, amikor meghalt :-((, tehát 10 éves korom körül már bőven segítettem neki.
Az én gyerkőcöm első osztályos volt, nem a nagyival EGYÜTT mosta az ablakokat, hanem EGYEDÜL, a nagyi a szomszédban pletykált addig. A nagyi ki van kímélve, világ életében úriasszonyt játszott...ő a főzésen kívül nem csinál semmit ottho. A bejárónői mind felmondtak náluk, mert senki nem bírta cérnálva.
Nem a melóval volt gondom, hanem a hozzáállással. Én sem úgy nőttem fel, hogy egész nap a hátsómat növesztettem, hanem keményen segítettem a szüleimnek, én már 8 évesen mostam (akkor még nem volt automata mosógép), állatokat etettem, vizet hordtam a kútról, stb. - szóval a házkörüli dolgokat, ami egy kertesházban akad, elvégeztem.
Pár hete tapétázták az egyik szobát, önként és dalolva ment apósomnak segíteni a gyerekünk. Még tépkedték, majd ragasztották, jót hülyültek közben. EGYÜTT.