Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagykorú, DE....!!!!

kelemenica
Létrehozva: 2012. június 28. 19:11

Van egy nagy bánatom. Van 3 gyerekem, és a legnagyobbal súlyos problémáim. 

Most érettségizett, egy hármas magyarból, a többi mind kettes. Egész eddig nem voltak rossz jegyei, de ezeket mindig puskázással szerezte. Amikor nem sikerült a puska, akkor kapott rosszabb jegyeket, de azért legtöbbször sikerült neki. Utál tanulni, hiába ültem le vele, fogadtam amgán tanárt, semmi.

Egy szakközépbe jár, de abban a szakmában is csupa hármasai vannak, nem is szereti, ezeket a hármasokat is puskázással szerezte, szóval igaziból ennyit se tud. Nem akar ebben a szakmában megmaradni, hanem óvónőképző főiskolára akar menni. Mondtam neki, legyen dajka, mert a kicsikhez tényleg elég jól ért, de közölte, hogy dajka pedig nem lesz, csak óvónéni.

Ez rendben is volna, de sajnos 212 pontot ért el ehhez, és ez nagyon kevés. Most azt mondja, akkor fizessem be egy nyelvtanfolyamra, a magyart meg megtanulja, és  leérettségizik majd emelt szinten újra, és igéri, hogy sokat fog tanulni, mert hibázott abban, hogy eddig nem tanult, de ezután majd fog.

Csakhogy én nem bízok ebben, és anyagilag se mindegy, hogy fizetek-e neki egy nyelvtanfolyamot. Azt se tudja, melyik másik szakmát tanulja, mert egyik se tetszik neki, csak az óvónői főiskola.

Még nem dolgozott sose, csak 1-2 alkalommal alkalmi munkát, és eddig nem is keresett magának semmit.

Itthon ül, barátnőkkel találkozik, és filmeket néz a neten.

Akarok neki adni még egy esélyt, de valahogy úgy, hogy megérezze annaka  súlyát, hogy eddig ellógta az életét.

Szeretném, ha elvégezné a főiskolát, de csak akkor, ha valóban keményen tesz is érte.

Ti milyen feltétellel fizetnétek a nyelvtanfolyamot, vagy ha nem fizetnétek, mit mondanátok neki?

Nem akarok egy ilyen gyereket, a másik kettő tanul keményen, és nem szoktak becsapni se.

A nagyobbik meg sokszor hazudik, hogy ide megy, de közbe kiderül, nem ott volt. Hiába magyarázom neki, hogy én is megmondom az apjának, hova megyek, mert igenis egy család vagyunk, tudnunk kell egymásról, főleg, ha valami baj van. De csak azt hajtogatja, hogy ő már 18 elmúlt, semmi köözöm hozzá, hol van. Elengedem én bárhová, de tudni akarom, hol van, mikor jön. Vagy ez se természetes szerintetek? Gáz, hogy én mindig tudom, hol a férjem és mikor jön, és én is mindig mondom hová megyek, mikor érek haza? Ez 10 éve gond nála, iskola után is mindig elcsavargott. Votl, hogy rendőrökkel hozattam haza, mert egész délután nem találtam. Barátnőjénél volt persze. Elég hosszú lett, majd kérdezzetek, ha nem világos valami.

Szeretettel: Ica 

  1. 2012. július 3. 19:24129.
    Van olyan szín kettesel érettségizett védőnő hallgató, aki utálta a közgazdasági szakközepet, viszont négyesél nincs rosszabb jegye most a főiskolán. Először nem vették fel, egy évet rászánt, otthon, maga tanult eü alapismereteket, abból emelt szinten leérettségizett, és vére teljesül az álma. Jövő héten kitüntetéses diplomát kap :)))
    előzmény:
    bababetű (44)
    2012-06-28  22:06
  2. 2012. június 30. 08:41128.

    Nem egyformák az emberek.Én 16 évesen már ementem dolgozni,mert felmértem hogy olyan dolgokat szeretnék megvenni magamnak,amit a szüleim biztosan kifizetnének,de az nem olyan jó érzés mint önerőből előtermteni.Mellette tudtam tanulni is.Erre viszont a lányomat nem kényszerítettem,ő később érett meg arra,hogy azt mondta,dolgozni akarok.Nem azt mondta hogy szeretne vagy muszály,hanem akar.Átérezte az azzal járó felelősséget,és előnyöket.Addig békén hagytam,és az otthoni munkából javasoltam neki néhányat.Kezdett neki az is megtetszeni,amikor látta hogy tud főzni,a lakás tiszta,és megszerette az otthoni munkát.Most kérés nélkül meglát mindent.

    És érett.Bárhová megy,elmeséli,és bármit tesz,én vagyok az első aki tud róla.

    előzmény:
    cabron (101)
    2012-06-29  12:10
  3. 2012. június 30. 08:29127.

    Ha a te lányod lenne hasomló habitusó,akkor elküldenéd dolgozni?

    Hiszen gyerek még!!!

    Elég nagy nyomás van rajta,érzi hogy valamit nagyon elrontott,de még képtelen arra,hogy felfogja mi az.Ha még egy kudarc nyomná a vállát,összeroppanna.Egy okos anya azt tudja.Először a családban hasznosítsa magát,és a fizikai hasznosítás mellett én az érzelmire tenném a hangsúlyt.

    Talán nem tudjátok,túl sok a narkós kölök,alkoholista,depressziós,akikkel szemben olyan követelményeket támasztanak,amikre még nem készek.

    Nem arról van szó hogy nem tetszene neki a munka,de egy munkahelyen általában kolléganők,kollégák is vannak,akik viszont nem tolarálják a szeleburdiságot.

    A tanulást biztos hogy komolyan fogja venni,vannak akik később érnek.

    Egy 18 évestől ne várjunk komoly döntéseket,sőt,a döntéseik komolytalanok,tisztelet a kivételnek.A 18-as szám csak jogilag jelenti a nagykorúságot.Csak egy szám.Értem miről írsz,de te is próbálj engem megérteni.Egy 18 éves nem ismerri az életet,nem kivágni kell a fészkeből,hanem terelgetni,ez a szülők feladata,nem csak a testi szükségletek kielégítése.A terelgetésben pedig már bele lehet lassan építeni az elvárásokat,attól függően hogy mennyi tehet képes elviselni.

    A semmittevébe nem lehet beleszokni,leépül az ember agya,és egy idő után megszólal a riasztó hogy lépni kell.Az emberi agy csodákra képes,a rossz magatartást is a visszájára tudja fordítani.

    Nem kizárólag az anyagi részt kellene jelen esetben nézni,hanem azt is hogy egy fiatal lány ne kallódjon el a semmibe.És ebben csakis a családjára számíthat,a megértésükre.

    Én ha látnám hogy változtatni szeretne,akkor leülnék vele és a testvéreivel,és megmondanám nekik hogy most a nagyobbnak van szüksége a pénzre.Lássa hogy a testvérei ehhez mit szólnak,ennyi felelősség kezdetnek elég lenne.Pár hónap után már lehetne jobban terhelni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_757314 (96)
    2012-06-29  11:52
  4. Torolt_felhasznalo_757314
    Torolt_felhasznalo_757314
    2012. június 29. 18:18126.

    Látod, azt írod önérzetes voltál.

     

    Én hasonlóan nőttem fel, kivéve, hogy alig várták, hogy dolgozni kezdjek, mert akkor az én fizetésem is "családi kassza".

     

    Hát én 17 évesen elmentem otthonról, befejeztem a középsulit, albérletbe mentem, dolgozni kezdtem és azóta is önálló életet élek.

    Ez önérzet.

    Anyám évekig nem beszélt velem. (igaz én se vele)

     

    18 évesen felelősséget kell vállalni a tetteinkért, és bármennyire is éretlen az ember lánya, valamilyen jövőképpel kell rendelkeznie.

    Ha ez kimerül annyiban, hogy majd, fogok, egyszer.....

    abból többnyire semmi sem lesz. 

    előzmény:
    ladybird65 (120)
    2012-06-29  16:09
  5. hus
    hus
    2012. június 29. 17:46125.

    Nagyon sajnalom, hogy igy erzel a kislanyoddal szemben.

     

    Sem teged, sem a kislanyuodat nem akarom kritizaslni, mert szamomra ertelmetlen. Megjegyzesem viszont a kovetkezo lenne.

     

    Irod, hogy a nagyobbik kislanyod meg soha nem dolgozott.  Nem tudom, nem ertem az egeszet.  Te otthon voltam a gyerekekkel szules utan? 

     

    Szerintem a gyermekek kozul a legidosebb eleg sokat szokott besegiteni a mamanak. Legalabb is ezt latom  azx eletben. Hiszen ez a irasodban is meglatszik.

     

    "  Ez 10 éve gond nála, iskola után is mindig elcsavargott. Votl, hogy rendőrökkel hozattam haza, mert egész délután nem találtam. Barátnőjénél volt persze. "

     

    Lehet, hogy sok volt a feladata otthon?  Nem tudom, csak kerdem. Ha vigyazott a picikre, akkor szerinted miert nem csinalt semmit?   Ha nem vigyazott rajuk, akkor otthon voltal es miert nem iranyitottad ot?

    Miert kellett neki puskazni? Talan nem volt lehetosege tanulni, vagy ideje, vagy tenyleg problemak voltak vele?

     

    Nem ertem az elpazarolt 10 evet a gyerek eleteben.  Elobb kellett volna neked ebben az ugyben lepni ugy erzem.  Hiszen te es as ferjed mar felnottek voltatok a gyermek 8 eves koraban.

     

    Ha ugy erzed, hogy a kislanyod  a testvereiert tobbet megtett, mint altalaban a gyerekek szoktak, akkor megerdemli, hogy tamogasd az iskolaban ot ugy, ahogy a ferjed is szeretne.  Ha ugy erzed, hogy a kislanyodert masx. mindent megtettel, lett volna nyugodtan ideje tanulni a testverei pesztralasa mellett, kulon szoba, es egyebek, akkor neked kellett volna mar 10 eve maskepp viszonyulni a gyermekedhez.

     

    " Van egy nagy bánatom. Van 3 gyerekem, és a legnagyobbal súlyos

     problémáim. " 

     

    10 eve igaz?    Draga anyuka, te kestel el ugy latom.

     

    Te is es a ferjed is ugy latja, hogy itt vn az utolso alkalom, hogy a gyermeketek kereset meghallgassatok. Tegyetek meg.  Nagy szuksege van ra.  Ha eek utan sem fog menni, akkor a ti gyereketek ilyen es ezzel kell egyutt elnetek bekeben.  

    Nem lehet oket megrendelni, vannak bizonyos hibaval szuletett gyerekek, es akiket nem idoben probalnak faragni, azoknak sajnos problemas lesz az eletuk mindenek ellenere. A masik, hogy hiaba is tennetek meg mindent vele, ha az o elete nem ugy lett beprogramozva, hogy  megfeleljen nektek.

     

    Szeretni, szeretni es szeretni kell ot nektek, ez az egy modja annak, hogy kihozzatok egymasbol a legtobbet a csalad erdekeben.

     

    Anyuka, vannak dolgok, amiben meg ha faj is, bele kell torodni. Tudod te is biztos, csak mondani konnyebb igaz?  

     

     

     

    előzmény:
    kelemenica (1)
    2012-06-28  19:11
  6. 2012. június 29. 17:20124.

    Miért nem tanul most nyáron magától nyelvet ? Azt, amit a suliban tanult, azt gyakorolja. A neten is vannak jó tanulós oldalak.

     

    Másrészt a nyelvből is tehetne emelt szintűt, vagy akár a suliban nyelvvizsgázhatna. 

     

    Nincs abban a suliban ilyen lehetőség ? Vagy felvenni faktnak még órát a nyelvből, mert a suliban ingyen vagy, és akkor több órában tanulná...csak ahhoz tanulnia kellene. 

     

     

    előzmény:
    kelemenica (122)
    2012-06-29  17:07
  7. 2012. június 29. 17:18123.

    Akkor keressen magának egy magyartanárt, mert az emelt magyarra nem fog tudni egyedül felkészülni. 

    Az én lányom alapból emelt számban tanulta a magyart, lévén humán gimis volt. Az utolsó évben már heti 7 magyaróra volt, hogy felkészüljenek rendesen

    Nem olyan egyszerű mint amint azt hiszitek, iszonyat lexikális tudásnak is kell lenni. és olyan készségeknek amit nem tud egyedül megcsinálni, ha eddig nem foglalkozott vele rendesen. 3 hónap alatt behozni 4 év anyagát lehetetlen.

    Nem ijesztgetni akarlak.. de ez most friss tapasztalat.  

    előzmény:
    kelemenica (122)
    2012-06-29  17:07
  8. 2012. június 29. 17:07122.

    Itt vagyok, végigolvastam a termést, és köszönöm a hozzászólásokat. Mondjuk abban megerősödtem, hogy nem én vagyok a hülye, és nem baj, ha nem finanszírozom a nyelvtanfolyamot első szóra.

    Szóval most az első feltétel az az lesz neki, hogy októberben emelt szintű érettségit kell tennie magyarból. Ha ez minimum 4-es, akkor lehet szó nyelvtanfolyamról.

    Muszáj jövőre 1 felvételi tárgyból emeltet tenni, ezért kell megcsinánlia.

    Ha erre képes, és megcsinálja, akkor elhiszem, hogy a nyelvre is össze bírja kaparni magát. Mellette okj-s dajkaképző, apja azt mondta, ha tényleg ovónő akar lenni, akkor igenis ide menjen, ne herdálja az éveket más szakmával, ami úgyse akar lenni. 

    előzmény:
    kelemenica (1)
    2012-06-28  19:11
  9. 2012. június 29. 16:30121.

    Fontos a családi háttér a fejlődés szempontjából, ami alakítja az adott személyiséget.

     

    Nekem nagyon jó szüleim voltak, nincs semmi panaszra okom. Én meg épp ezért akartam nekik úgy meghálálni, hogy hozzájárulok az életünkhöz. 

     

    Szegények voltunk, és az én álmom agy HAJSZÁRÍTÓ volt.....ugyanis nem volt nekünk. 14 évesen elmentem nyári munkára ( csoki gyárba ), futószalag mellett kellett állni, fárasztó volt, de óriási élmény. 

     

    Az pedig mámorító, hogy a keresetemből, meg a bélyeg pénzekből, amit gyűjtöttem, tudtam venni ÉN egy hajszárítót. 14 évesen. 

     

    Nagynénéimnek  a földeken mindig segítettem , nem volt kötelező, de szerettem csinálni, mert meg akartam mutatni, hogy a pesti lyány is fasza lyány. De főleg azért segítettem, mert érdekelt, és szerettem őket nagyon, jó volt VELÜK együtt dolgozni. No meg mennyire fenséges, hogy fent ülök a barackfán, és egy barack a hasba, egy a kaskába ? Olyan fenséges barackokat azóta sem ettem.

     

    És annyira jó érzés volt, amikor vittük a barackokat eladni, és mérték le, amit én szedtem le, és azért a nagynéném pénz kapott. 

     

    Én a családi példát láttam otthon, hogy előbb a munka, előbb a kötelezettség, utána a szórakozás. A pénz beosztását láttam, hogy előbb a lakbér, rezsi, és ami marad, abból élünk. Nekem ez példaértékű volt, ebben nőttem fel. 

     

    A lakásban is együtt csináltunk mindent, pl. hárman parkettáztunk ( én tapicskoltam a lábammal rajta, hogy ragadjon ) , meg festettünk, mázoltunk egészen ovis koromtól. 

     

    Nekem ez mind élvezet volt, mert annyira jó volt az, hogy benne van a kezem munkája. Pl. én hengereztem. 

     

    Megengedték, és nem féltek, hogy majd béna lesz a csík. 

     

    Szeretek dolgozni, na.

     

    Azért is, amit te is írtál: önállóan megkeresni, és élvezni a gyümölcsét a munkának. 

    előzmény:
    ladybird65 (120)
    2012-06-29  16:09
  10. 2012. június 29. 16:09120.

    Tudod, óhatatlanul eszembe jut, mennyire más generáció vagyunk mi. Mennyire másképp nevelték még bennünket. Mert igen, akárhány évesen is neveltek, ha még otthon laktunk. Szabályok voltak, amiket be kellett tartani.  Ilyet a számon ki se mertem volna ejteni, hogy én már 18 vagyok és azt csinálok, amit akarok.

    Persze a drákói szigor sem jó, de nekem sajnos mindig ez a viszonyítási pont, mert ebben volt részem. Tudom, sok hátránya van ennek is. Viszont sosem lettem követelőző. Nem az a típus vagyok, aki csak a jogaival foglalkozik, mert már kicsi koromban belém nevelték, hogy előbb a kötelességeimmel végezzek és utána esetleg jöhetnek a kívánságok (akkor sem biztos). A pénz meg.....  Sosem volt még zsebpénzem sem. (na persze ez sem egészséges dolog). MIndig minden szarra kérni kellett. Szóval én alig vártam már, hogy dolgozhassak!!  A szüleim könyörögtek, hgoy tanuljak tovább. De én hajthatatlan voltam és érettségi után dolgozni mentem. Fél év múlva adtam be a jelentkezést főiskolára, de akkor is levelezőre. A fater mikor megtudta, hetekig nem beszélt velem, meg anyámmal sem. Nem tudta megemészteni a dolgot, hogy túl önérzetes vagyok. Mit csináljak, miattuk lettem ilyen. Ugyanis nem bírta elviselni, hogy nem kell a pénze, és nem kell, hogy eltartson. Saját magamat akartam eltartani, pont azért, hogy ne vágják minden este a fejemhez azt az egy tányér levest is. Pedig nem volt zsebpénz, szép ruhák, nyaralások, semmi. Még a biciklire is én kezdtem el gyűjteni. Mégis az a keveset is feldobálták. Én meg túl önérzetes voltam, és azt gondoltam, hogy nem kell tőlük egy vas sem. Milyen fura az emberi természet, mert utána apám meg pont ezen akadt ki, hogy de ő olyan szívesen eltartott volna. Ja, azt elhiszem és mindenbe beleszólt volna. Igaz, így is azt tette, hiába voltam dolgozó, kereső ember. Mivel otthon laktam,  így is kuss volt a nevem. Pedig a dolgaimat is rendben tartottam, nem csavarogtam késő éjszakáig. Még pasikat sem vihettem fel. Mégis mindenbe beleszóltak. Nem tudom elképzelni, mit tettek volna a szüleim ilyen gyerekekkel. Valószínűleg a gyerek a temetőben lenne, ők meg a börtönben (na jó, ez kissé túlzás volt).

     A lényeg, hogy én pont ezért szeretek nagyon dolgozni. Az a legjobb, amit az ember maga keres meg. Függetlenítheti magát mindenkitől. Nem kell, hogy eltartson szülő, férj, állam, vagy akárki. 

    De nyilván ahol más az indulási alap, ott más lesz a gondolkodásmód, a mentalítás is. 

    előzmény:
    bababetű (107)
    2012-06-29  12:29
  11. 2012. június 29. 15:37119.

    Hogyan fog bebiszitterkedni amikor nem beszel semmilyen nyelven nincs benne felelossegerzet es nem erdekli semmi?

     

    Hiszen meg se tudja ertetni magat kulfoldon.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_860128 (108)
    2012-06-29  12:31
  12. 2012. június 29. 15:24118.

    Ilyen tanulmanyi eredmenyekkel szerintem a foiskolat se fogja elvegezni, csak elkezdi es ki fog bukni onnet is.

     

    En nem adnek penzt, ha akar menjen dolgozni es fizesse ki maganak a tanfolyam arat.

    előzmény:
    kelemenica (7)
    2012-06-28  19:29
  13. 2012. június 29. 15:16117.

    Nem nézi el, és nem finanszírozza...illetve valószínűleg ad nekik pénzt....az apa nem a közvetlen ismerősöm, a felesége az, és komoly problémák adódtak emiatt.

     

    Persze egy 30-as pasit már nem lehet nevelni, azt 20 éve kellett volna...mondom, egyedül nevelte őket, valószínűleg túl engedékeny is lehetett, meg nem biztos, hogy fordított rájuk elég időt. 

     

    És bármilyen alkut kötnek, a 30-as pasi azt nem tartja be. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791427 (116)
    2012-06-29  15:04
  14. Torolt_felhasznalo_791427
    Torolt_felhasznalo_791427
    2012. június 29. 15:04116.
    Hát, ha a szülő van olyan hülye, hogy ezt elnézi, sőt, finanszírozza...az én legidősebb fiam is hajlamos volt egy időben ilyesmire, de az apja vasszigorral fogta.  Nekem néha fájt az anyai szivem, de beláttam, hogy ezzel a gyereknek teszünk jót. Ma már normáis, dolgozó ember, ugyan van benne linkségre haklam, de csakis a saját kontójára csinálja. A középső fiam meg épp az ellenkezője, mindig meg akart felelni mindenhol.
    előzmény:
    bababetű (107)
    2012-06-29  12:29
  15. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. június 29. 14:26115.
    Persze ehhez az kell, hogy anyci-apci ne finanszírozzák a punnyadását.
    előzmény:
    bababetű (110)
    2012-06-29  12:37
  16. 2012. június 29. 13:30114.

    Szóval a családban jó példát látott, mindenki dogozik, mindenki igazat mond a másiknak, nyílt, őszínte beszéd és igyekezet, dolgosság jellemzi a családot, csak ő az egyetlen akire ez nem jellemző. 

     

    Lehetséges, hogy rossz társaság befolyása okozza ezt a viselkedést? 

    A kis barátosné honnan jött? Neki milyen családja van?

    Lehet, ott lát valami zavaró képet.

     

    Én mindenképp ott keresgélném a dolog kulcsát, ahol az ok rejlik. Mi az oka annak, hogy hazudik a szüleinek. Mióta teszi ezt? Vajon mi motiválta az első hazugságot, hogyan volt az kezelve és miért jön a következő és a következő azóta is.

     

    Az én kis ismerősöm, aki hasonló, abban ugyan különbözött, hogy a családi háttér, az apuka példája romboló hatású volt, de volt egy másik dolog is, amire felfigyeltem. Ez a nagy kamasz az iskola ideje alatt egyfolytában arról beszélt, hogy az iskolában a diákok csúnyán viselkednek a tanárokkal (állítólag alap az órán nem odafigyelni, van olyan, hogy a tanár sírva megy ki, csúnya szavakkal illetik a tanárokat és egymást a diákok), ez evidencia, de már ő rosszul érzi magát tőle. Vagy igaz vagy nem. Arról beszélt, hogy az iskolában több gazdag gyerek van és láttam, ahogy az ő értékrendje is valahogy átalakult, a nem fullos laptop az smafu, car, ha nincs ilyen olyan göncöd, ciki vagy erősen, pénz kell, de jó sok és azonnal. Ez a fiú a neten üzletelt, önálóan számítógép alkatrészeket adott el a vaterán, meg kész gépeket, ebből keresett egy kis pénzt. Belesodródott ebbe a világba, mindezt azért, hogy asuliban neki lehessen a legjobb, legdrágább laptopja, ami mindig új. Néha nekünk is behozta megmutatni a legújabb szerzeményét, és mi csak néztünk, több 100 ezer forintos gépekről volt szó. Közben anyu megveszett, hogy egyedül eltartsa őket és egyik napról a másikra éltek.

    Nem ártana egy kicsit tanulmányozni, hol és kivel tölti a nagylány az idejének jórészté. Mert nem a szerető családjával. Ahol van, onnan hoz új dolgokat, talán az ott tapasztaltak vezették idáig. 

    előzmény:
    kelemenica (88)
    2012-06-29  11:12
  17. 2012. június 29. 13:26113.

    Én 14 éves koromtól vállaltam nyári szünetben ilyen-olyan diákmunkát.

     

    Nem zavartak dolgozni, hanem magamtól mentem. Biztos azért, mert mindig is tudtam, hogy a pénz nem fán terem. Ezt igyekeztek nem eltitkolni előlem a szüleim.

     

    Én manapság sokszor azt látom, hogy sokan azon az elven vannak, hogy a gyereket el kell tartani (ez így is van), a mi kötelességünk, ergo nem is kell tudnia, hogy ez mivel jár. Ez szerintem nem jó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_757314 (106)
    2012-06-29  12:23
  18. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. június 29. 12:45112.
    Szép tőle! Le a kalappal!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_757314 (106)
    2012-06-29  12:23
  19. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. június 29. 12:43111.

    Hát van az úgy, hogy ki kell kérdezni, sajnos... ha egyszer eddig csak puskázásból tartotta fenn magát, akkor nem hiszem, hogy egyáltalán be tudja osztani az idejét, a tananyagot - ebben tud segíteni, ha kikérdezik! Illetve mindenképpen kap egy visszajelzést arról, hogy jól megtanulta-e... nehogy a fizetős érettségi vizsgán derüljön ki újfent, hogy hát csak éppen felületesen elolvasgatta és azt hitte, hogy tudja!

    Vannak olyan tanfolyamok, ahol megtanítják az embert tanulni - még főiskolásoknak is lehetnek gondjaik ezzel! Lényegkiemelés, nagymennyiségű szöveg átlátása, időbeosztás stb. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_860128 (108)
    2012-06-29  12:31
  20. 2012. június 29. 12:37110.

    Így van.

     

    Ha dolgozik akár csak pár hónapot, pl. egy mekiben, és olyan szuper szellemi munkát kap, hogy a moslékot takarítja az emberek után, reggeltől estig, és leszakad a lába, és hulla fáradtan esik be az ágyba...akkor hátha rájön, hogy NEM EZT az életet akarja, és akkor hátha rájön, hogy tanulni kell ahhoz, hogy legyen esélye olyan életre, amit szeretne, és arra is rá kellene jönnie, hogy ezért NEKI KELL TENNIE. 

     

    Bizonyítson előbb, nem hal bele semmilyen munkába.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_757314 (96)
    2012-06-29  11:52
  21. 2012. június 29. 12:31109.

    Nem tudom, hogy miből gondolják sokan, hogy az óvónőképzés az egy kis semmiség ? Nagyon komolyan kell tanulni. Ismerősöm, barátnőm is van óvónő.

     

    És utána, ha valaki óvónő lesz, na akkor jön a neheze. Hisz nem minden gyerek angyal, akinek nincs érzéke a gyerekekhez, aki nem jó pedagógus, az pokol magának is, és pláne a gyerekeknek. 

    előzmény:
    Ilis (85)
    2012-06-29  11:10
  22. Torolt_felhasznalo_860128
    Torolt_felhasznalo_860128
    2012. június 29. 12:31108.
    Jesszusom, egy 18 éves lánytól ki kell kérdezni a leckét? Most lemerevedtem egy kicsit. A bébiszitterkedés nem rossz ötlet, komolyodik, felelősséget vállal, világot lát, nyelvet tanul. Közben az esze is megjöhet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (95)
    2012-06-29  11:49
  23. 2012. június 29. 12:29107.

    Sajnos én is ismerek ilyen embert, már 30-as, nős, 2 gyereke van, elkótyavetyélt egy HÁZAT, amit az apja évekig épített neki, mert a srácban semmi, de semmi felelősségérzet, lista mint állat, igényei az egekben, és elképesztő adósságokat halmozott fel, a háza elvitele nem is fedezte az összeset, dolgozni nem akar, felesége sem dolgozik....és az apjától, és annak a feleségétől várja el (sőt követeli !!) , hogy húzzák ki őket a carból, mert kötelességük....

     

    Ki tudja, miért lett ilyen a pasi, hogy ilyen a személyisége, vagy nevelési hiba.

     

    Az apja dolgos, nyugdíjasként is dolgozik magas pozícióban, tanulmányt ír, stb...

     

    Tehát nem látott rossz minttát, a házat is a két kezével építette ( persze jöttek szakemberek is, de amit tudott, azt mindent csinált ő is).

    előzmény:
    AlmaLatina (84)
    2012-06-29  11:06
  24. Torolt_felhasznalo_757314
    Torolt_felhasznalo_757314
    2012. június 29. 12:23106.

    Megkönnyebbültem! Mégsem én vagyok a hülye.

     

    Mellesleg van egy most érettségizett 19 éves fiam, épp munkát keres.

    De ősztől még tanul, ötöd éves lesz.

     

    Nem én mondtam neki, ő akarta, hogy ki tudja fizetni a tandíját. Hogy ne nekem kelljen. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (104)
    2012-06-29  12:18

Címlap

top