Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Meghalt az anyukám!!!
Létrehozva: 2006. május 25. 22:37
Az anyukám, ma este 19 órakor meghalt!! Ugyérzem én is meghaltam vele együtt!! Hogy lehet egy szülö vesteségét elviselni, kérlek segitsetek. Hogy értesem meg a kislányaimal, hogy nincs mama!! Könyörög a picilányom , hogy beszélni akar vele, és nem tudom,hogy kezdjek hozzá, hogy megértse, hogy már nem tud vele beszélni!!
Nagyon fáj!! Ti hogy éltétek meg egyik szülötök elvesztését!!
Kedves Marsu!!
Köszönöm szépen, de most ugyérzem , már kell beszélgetnem, és nagyon sok ember hiányzott inen fenntről, köztük te is.
Visszatérek a topicjaimra!!
Puszi neked!!
Kedves Katus!!
Először is gratulálni szeretnék az eskövödhöz, sok sikert és boldogságot kivánok. Én hiszem ,hogy van tulvilág, vagy valami, és onan látnak minket a szereteink. Lehet édesanyád ott lesz csak nem fogod látni. Tudom sokan nem hisznek ilyenbe, nem irom le mi a szakmám, mert akkor, még jobban azt gondolnátok, aki nem hisz benne, nem értem!!
Nem rég a temetőben nagyon sirtam a sirnál, azt hiszem pont junius 25-e volt anya 1 hónapja halt meg. És az én picilányom, mondta anya ne sirj, kérlek ne sirj. 3 éves!! Egyszer csak átölelte a fejfát, és azt mondta nekem, anya a mama beszél hozzám. Mondtam neki ne beszélj butaságot a mama nem tudd beszélni. Erre a kicsilány, azt mondta. Anya a mama azt mondja, hogy
Mond meg anyádnak ne sirjon nagyon szeretlek benneteket, nyugodjatok meg.
Ledöbbentem!! Anyukám a szomszédban lakott, és ha valamit üzent, igy tette, Hogy mond meg anyádnak ezt és ezt. Hihetetlen még most is számomra.
Drága Timi,
fogadd őszinte részvétem!!!nem tudtam, miért tűntél így el kb 1-1,5 hónapja. Nem figyeltem eléggé. Bocsánat. És sok erőt Neked!!!!
Köszönjük szépen és neked is nagyon sok erőt kivánok hozzá. De azt hiszem az a jó ha örökre bennünk él, élnek, az eltávozott szeretteink.
Huuu !! Az nagyon szörnyü lehetett, hogy egymás után a szüleid elmentek. Sajnos, ezt elviselni nagyon nehéz, tudod ha belépek a temető kapuján, pont ráláttok anyukám sirjára, és már ott azzonal elkezdek bőgni, nem tudom vissza tartani, csak ömlik a könnyem. Nem tudom mikor lesz az, hogy ugy lépjek be a kapun, hogy már nem sirok.
Igen!! Sajnos nekem is sokan mondták, hogy majd enyhül a fájdalom, az lehet, de a hiány amig élünk megmarad. Most jöttem csak rá, hogy árva vagyok. Ilyen gondolatok jutnak az eszembe.
Timi
Őszinte vészvétem. Az én ANYUM 1998- ban ment el. Nagyon fájt és fáj, mert én azt hittem Ő örökké velem marad. Imádtam, szeretettem, mindenem volt nekem. Olyan természetes volt, hogy velünk van. Nagyon anyás gyerek voltam, és felnőtként is az maradtam.
Amikor elment, szinte beleőrültem, semmi, senki nem tudott vigasztalni.
Férjem, gyerekeim, unokáim már aggódtak.
Lányom segitett nekem azzal, hogy ők is a világon vannak vegyem már tudomásul! Vegyek erőt magamon, hiszen MAMI sem nézi jó szemmel, engedjem elmenni.
Évek telnek, a fájdalom enyhül, ha bánt valami mindig megbeszélem VELE!
Nem voltam sirós, azóta sokat sirdogálok, és megkönnyebbülök.
Nincs olyan nap, hogy ne "találkozzunk", beszélgetünk, emlékezünk RÁ.
Timi! Olvasd el a trezy /33/ hsz. Nekem is sokat mond az írása. Ezért írtam
most én is a fájdalmamról.
Őszintén együtt érzek veled, gondolj mindig Édesanyádra és beszélgess vele.
A fájdalom enyhül idővel, de soha nem múlik el!
Szeretettel üdvözöllek és vigyázz magadra! Ilus
Sajnos én is elveszítettem mindkét szüleimet (édesapámat 93-ban, édesanyámat 96-ban - most lesz 10 éve). Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rájuk, mind a kettem nagyon hiányoznak! Néha még imádkozni is szoktam értük! Sajnos mindketten nagyon betegek voltak, ráadásul az édesanyám a két karom között vesztette el az eszméletét, ahonnan sajnos már többet nem tért magához, mert leállt a szíve!
- újraéleszteni sem sikerült, és ez méginkább megviselt engem! Olyannyira megviselt, hogy 3 hónapig pszichiátrián voltam idegösszeroppanással. Sokáig fel sem fogtam ezt az egészet, ráadásul akkor 18 éves voltam (érettségi előtt álltam). Borzasztó volt... És most elérkezett az életembe egy számomra nagyon fontos dolog, hogy e hónapba férjhez megyek, és az én egyetlen drága szüleim nem lesznek ott az esküvőmön, csak lélekben...
Szerencsémre azért van 5 testvérem, s mindegyikőjüknek van már családja, de azért még ők sem tudják kárpótólni a hiányukat! Sajnos!!!
Köszönöm szépen a bíztató szavakat! Timihez csatlakozva, tényleg nagyon jó, hogy ilyen megértő emberekkel találkozhat, még ha csak virtuálisan is.
Így tarthatjuk egymásban a lelket!!!
Mindenkinek sok erőt kívánok!
Nem igazán tudok erre mit írni.
Nincsenek barátaid, párod, gyermekeid?Fiatalnak gondollak.A férj, gyermek nem biztos, hogy nálad már áll.Persze a helyzeten az sem változtat.
Biztosan vannak sokan akik melléd álnak!!
Részvétem mindenkinek!
Aput 18 éve veszítettük el.Még mindíg hiányzik néha.
Szia Ildikó!!
Irtam neked privit, és mostmár vissza tudok ide jönni. Eddig nem voltam fenn a fórumon. A fájdalom nem csillapodik nagy a hiány és ez még maradni is fog. Részvétem kivánom neked, és tudd ,hogy nem lesz könnyü. Légy erős, tudom ezt könnyü mondani, de most csak ez segit.
Én minden kedves hozzászolonak köszönöm a segitő és kedves szavakat, nagyon sokat segitett, és nagyon jól eset.
Jó lenne ha más is megirná a fájdalmát a szomoruságát.
Hátha tudunk segiteni. Ezen a topicon fedeztem fel az embero jóságot. Mégegyszer nagyon köszönöm!!!
Timea
Szia Timi! Sajnos sorstársad lettem, jún. 26-án este meghalt az édesanyám. Értem, érzem, tudom és átérzem, amit érzel. Nekem is iszonyatosan fáj, kimondhatatlanul és iszonyatosan. Nem tudom mikor fogom felfogni, megérteni talán soha. Az tart lelket bennem, hogy élnem kell tovább....
Fel a fejjel Mindkettőnknek, ha gondolod, írj privit!
Szia Timi!
Őszinte részvétem, nagyon-nagyon nehéz lehet most Neked. Sajnos sok, nagyon sok idő, idő, idő kell hozzá, de talán egy élet is kevés.
Én az Édesapámat veszítettem el (már 12 éve) és még mindíg nagyon, nagyon nehéz, nagyon hiányzik!!! 
Minden megváltozott, azóta üresek az ünnepek is. Én nagyon depressziós lettem, beiratkoztam Agykontroll tanfolyamra (Domján Lacihoz) és nagyon jót tett.
Kívánok Neked és családodnak sok erőt, kitartást, türelmet. Teljes lelkemmel együttérzek Veled, őszinte részvétem.
Üdvözöllek: Kelly
Kedves Timi!
Sok hasonlóság van az életünkben. Az én férjem 41 volt, amikor az elsö infarktusát kapta. De a jó Isten megsegitette és életben maradt. Akkor Bagdadban éltünk és szokásunk szerint nyáron Pestre akartunk utazni a családdal. De valami oknál fogva késön inditottuk a dolgot és már nem kaptunk repülöjegyet. Igy gondoltuk, hogy elmegyünk busszal Istanbulig (3 nap) és majd ott ülünk repülöre. Indulás elött egy nappal jött az infarktus. Ha az úton kapja, már rég nincs közöttünk. Ö úgy értékeli ezt a dolgot, hogy az azóta elelt éveket ajándékba kapta az Úristentöl. vagy Allahtól, ahogy tetszik) Tavaly ballonokat telepitettek a sziv erébe. Hála Istennek jól érzi magát, nemsokára 67 éves lesz, ö sajnos sose sportolt és most egy kicsit túlsúlyos.
Édesanyád hirtelen ment el? Hány éves volt? Szerintem korombeli lehetett. Isten nyugtassa békében. Neked nincs bem lapod? Én is kiváncsi vagyok Rád
Vigyázz magadra , családod érdekében tartanod kell magadat. Betegekröl irtál, eszerint orvos vagy ápoló vagy?
Szeretettel üdvözöllek Sandibell-Vali
Szia Timi!
Jól tetted, amit mondtál a kislánynak. Láthatod a reakcióját. Felfogta, hogy a mami fentről nézi, látja őt. És ő elbeszélget vele. És mint írtad, megnyugodott a kislány. És ez a lényeg.
További kitartást!
Nagyon köszönöm !! Ezt a verset nem ismertem, de végig sirtam
nem is tudok mit mondani most csak annyit: köszönöm
Szia!!!
Igen jól esik kibeszélni magambol a fájdalmat. Az én férjem is március 6-án tölttötte be a 40-et és rá két napra infraktust kapott. Nemrég jött rendbe , a szivmütét után. Nagyon nehezen viselte mert mindig sportolt , nagyon aktivan élt, egy gramm felesleg sincs rajta. Ő meggyógyult és most anyukám aki május 23 -án ünnepelte volna a születés napját, meghalt 25-én. Ma többször átmentem hozzá, és beültem a lakásába, és olyan érzésem volt mintha velem lett volna. Most megyek dolgozni, és nem tudom, hogyan fogom érezni magam, a sok beteg ember között. De tudom , hogy helyt állok, csk lehet,többször elsirom majd magam.
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, .
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék" ,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..."
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
{Forrás: Kosztolányi: Összes verse}
Részvétem Timike!
Én is jól kisírtam magam. A mamám fél éve halt meg, azóta nyomaszt, hogy igazán nem tudtam kisírni a fájdalmat. Most sikerült. És jó érzés. Írok neked valamit: