Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Meghalt az anyukám!!!
Létrehozva: 2006. május 25. 22:37
Az anyukám, ma este 19 órakor meghalt!! Ugyérzem én is meghaltam vele együtt!! Hogy lehet egy szülö vesteségét elviselni, kérlek segitsetek. Hogy értesem meg a kislányaimal, hogy nincs mama!! Könyörög a picilányom , hogy beszélni akar vele, és nem tudom,hogy kezdjek hozzá, hogy megértse, hogy már nem tud vele beszélni!!
Nagyon fáj!! Ti hogy éltétek meg egyik szülötök elvesztését!!
Fogadd őszite részvétem!
Sajnos a kislányod megértésében nemtudok segíteni, mert nélunk roppant érdekes módon történt a gyerekek réséről a szüleim elvesztése.
Otthon éltem közeös házban velük, amikor a fiaim kicsik voltak három,másfél évesek, akkor ment el az anyukám, pár nap alatt, bár beteges votl, de igazából mégis váratlanul. A fiaim természetesnek vették, soha többet nem keresték, pedig a nagyfiamnak erős kötődése volt hozzá.
Aztán az apukám jópár évvel később elment reggel dolgozni és többet nem jött haza. Borzalmasan sírtam amikor jöttek a hírrel, mert imádtam őt.
A fiúk már nagyok voltak őket is nagyon megviselte de ők már megértették. A lányaim négy és két évesek voltak, ők is nagyon szerették, a kisebbik lányom mivel tudta hogy a szobájában az egyik fiókban mindig van csoki rendszeresen rájárt naponta többször. Mindig figyelnem kellett, hogy az ajtó belegyen csukva hogy ne tudjon rájárni a csokira. Roppant érdekes volt, mert igazából csak annyit érzékelhetett az egészből, hogy jöttek a rendőrök, én nagyon sírtam, hogy aznap nem jött haza és ő többet soha nem ment be a papa szobájába, pedig az ajtó tárva volt és még volt csoki a fiókban.
Sajnálom
Én el sem tudnám képzelni, hogy eladjuk azt a lakást, ahol Anya felnevelt - pedig egyszer ez is aktuális lesz, de úgy érzem, mintha kivágnám a fát magam alól 
Én is várom az Anyukámat a lakásban, az utcán, a telefoncsöngéskor, de már nincs 
Apa még él, de kitudja meddig és nekem itt kell hagynom Őt is és mamát is
És lehet amikor időm lenne rájuk, már Ők sem lesznek 
Nem tudok szétszakadni, pedig most annyi helyt szeretnék lenni... 
Szia!
Fogadd őszinte részvétem.
Az én Anyukámat 2008. december 20-án temettük el. Az Apukámat is nagyon megviselte a halála. Őt 22-én vittük be a kórházba és
január 6-án ő is meghalt. Pár hét alatt itthagytak minket mindketten. Nagyon nehéz kibírni!!
Minden este 6 után hívtam őket telefonon, most ebben az időben egyszerüen nem találom a helyem. Mi 180 km-re laktunk egymástól, de a napi telefonok, vagy hét végén naponta többször is rendszeresek voltak.
A hagyatéki ügyek intézése is nagyon nehéz. Ha le megyek a szülői házba megőrülök az ürességtől. Belépek a konyhába és várom, hogy a Mamám kijön a szobából. Rettenetes arra gondolni, hogy hamarosan teljesen idegenek fognak itt lakni.
Mi hárman vagyunk testvérek. A szüleink halála óta sokkal tobbet beszélünk egymással telefonon.
Nem tudom miert nem almodsz Vele - en is csak akkor almodok, ha nem imadkozom erte
Ha lesz lelkierom holnap viszek neki viragot, de meg csak egyszer voltam kint a sirjanal
Szia!
Fogadd részvétem, az én Anyukám már évekkel ezelőtt elment, de óriási a hiánya még mindig, nincs nap hogy ne jutna eszembe, de soha-soha nem álmondtam vele, se jót se rosszat, ez vajon miért lehet, olyan jó lenne megfejteni az okát
sziasztok!
reszvetem!
en 2007.01.31-en vesztettem el az Anyukamat. ekkor mar 8eve a ferjem orszagaban laktam, es tudom, h ez a 8ev "segitett" egy kicsit elszakadjak Tole. persze, minden heten telefonaltunk. aztan szulettek a gyermekeink, 2004-ben kiderult, h Parkinsonja van. 2006. aug-ban elesett, es itt vegkepp feladta a harcot. az elso idoben a halal utan nagyon nehez volt, es kellett nekem egy nagyon egyszeru szekrenyke (akkor meg nem tudtam miert, es miutan megkaptam-, amelyet O vett. ez a szekrenyke segitett, h megnyugodjak, h van valami foghato "Tole".
van ket zeneszam: Emberek: Mama es Celine Dion: Good bye
Arra én is nagyon kiváncsi vagyok, hogy mások honnan merítenek erőt a túléléshez... nekem napról napra nehezebb
olyan hihetetlen, hogy nincs többé... már annyi minden történt velem az elmúlt 2 hónapban, amit elmesélnék Neki, de nincs itt 
és hiába is várom, hogy egyszer visszajön... nem tudom mikor fog szünni ez a fájdalom, minden perccel jobban és jobban hiányzik 
Köszönöm.
Én is megyek vissza a mostani otthonomba,hozzád hasonlóan eddalány, ami szintén nagyon messze van innen. Barátaim,barátnőim azzal vigasztalnak, hogy majd ott jobb lesz,mert távolabb leszek. De én attól tartok, hogy az ember nem tud elég távolra utazni. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog viselni, hisz az ember ha gondolokodik,akkor tudja,hogy előbb utóbb el fog jönni a nap amikor búcsút kell mondj annak akiről azt hitted, hogy örökké fog élni, a legerősebb embernek akit valaha ismertél,és szerettél. Az egyetlennek.
Nem tudom mások honnan merítenek erőt.
Én hiszek abban,hogy lát most Téged.
Képzeld,a barátnőm anyukája soha életében nem látta a barátnőmet cigizni.Sőt azt sem tudta,hogy a lánya 15 éves korától cigizett pedig már 38 évesek vagyunk.
Amikor meghalt a barátnőm anyukája egy este csak róla beszélgettünk.Mondtam is neki,kiderül a titok,anyukád látja,hogy pipázol........
Én a halált csak ugy tudom elfogadni ha majd érzem és tdom,hogy vigyáz rám és lát engem.
Hála jó Istennek mindkét szülőm él és egészségesek...
Sziasztok!
Nem tudom mas hogy van ezzel, de nalam nem javul a helyzet, csak romlik... holnap lesz 1 honapja, hogy meghalt az Anyukam es egyre nehezebben viselem a hianyat... otthonrol "elmenekultem", most kozel 2000 km-re vagyok a szulovarosomrol, de itt is NAGYON faj, hogy nincs Anya... neha szeretnem felhivni, kepzeletben mar a kezemben is van a telefon, mar tudom, hogy mit mondanek, aztan osszeszoritott foggal elem tovabb az eletem
Biztos, hogy Anyukam lat engem? Csak remalmaim vannak Vele, pedig olyan jo lenne, ha legalabb almomban eljonne hozzam
Nagyon együtt érzek veled, fogadd őszinte együttérzésemet.
Nagyon nagy veszteség ért téged amit nagyon nehéz feldolgozni.
Őszinte részvétem!
Az én apukám 14-éve halt meg.A mai napig nem tudtam feldolgozni azt az űrt, amit a hiánya okoz!
Amikor meglátok egy apát a lányával, mindig megfájdul a szívem!
Most is a sírás környékez, mert ha élne,biztos nem engedte volna a páromnak, hogy olyan sokszor megalázzon!Az életem is másként alakult volna!
A halál mindig szörnyű! Szőrnyű elveszíteni szeretteinket,és menni tovább,hisz az életet tovább kell élnünk,a családunk miatt,magunk miatt,megy egyáltalán. Az én édesanyám 84 éves korában halt meg,nagyon megviselt,visel a mai napig is,nincs olyan nap,hogy eszembe ne jusson. Mikor,elment,sokan vigasztaltak azzal,hogy nagyon szép kort élt meg,stb. Igen,úgy az eszemmel igazat is adtam nekik,de a szívemmel soha. Az anya elvesztése,legyen bármilyen korú szőrnyű érzés. Mi,a családommal naponta emlegetjük,2,5 éve halt meg,de mondjuk mindig,hogy "nagyi" ezt mondta,így csinálta,így szerette..,persze a végén mindig sírok egy kicsit,és utána megy minden tovább,mert mennie kell! A temetőbe,amikor kimegyek hozzá,leülök a síremlék szélére,és elmondom neki,mi történt a családommal,velem,mióta "nem találkoztunk"! Utána,könnyebb egy kicsit.
Igen,karácsonykor minden még nehezebb!
Jaj,még leírom,halála után, hetente jártam a barátnőjéhez,kivel kisgyerek-koruk óta ismerték egymást,mint egy "szalma-szálba",úgy kapaszkodtam bele,de,sajnos,Ő,meg olyan beteg a mai napig is,hogy nem ismer meg senkit,beszéltem hozzá,hogy kinek a lánya vagyok stb.de nem ismert meg..tehát,ezek a látogatások abba maradtak aztán. Félévente,azért elmegyek hozzá,megpuszilom,és eljövök,persze gondolatban,azért ott van,hogy az én édesanyám is élhetne még.... .A barátnője kb.5 éve küszködik a betegségével. Az én,édesanyám,úgy ment el,hogy szellemileg teljesen "épp" volt...,tudta,hogy el fog menni,mindannyiónkhoz úgy beszélt,hogy tudta mit mond..
Fájó emlékek,amelyek elkisérnek bennünket,de azt a sok szépet és jót,amit kaptam tőle,át kell adnom a lányomnak,szeretteimnek,hogy büszke lehessen rám!