Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Visszerek
Sziasztok!
34 éves vagyok és sajnos eleg sok visszerem van és egyre nagyobbak! Ráadasul egyre többször és egyre jobban fájnak! Mindket labam tele van már velük, egyre csúnyább. Már félek szoknyát venni vagy strandra járni.
Még kéne műtetni, de úgy tudom sokszor műtét után is kiújul.
Azok velemenyet szeretnem kérni, akik hasonló cipőben járnak! Elolvastam a visszérrel kapcsolatos régi topikokat, de sajnos elég kevés hozzászólást találtam. Pedig szerintem ez a probléma nagyon sok nőt érint és jó volna kicsit többet beszélni róla.
Elöre is köszönök minden hozzászólást!
Éva
Sziasztok!
Ezekkel a képekkel lógok már egy ideje. Két nappal a szuri után készültek. Este, így nem túl jó minőségűek. A foltok még tegnap este is ilyenek voltak, az erek viszont már kevésbé látszanak, dudor már egyáltalán nincs!!!
Sziasztok!
Nekem csak ez a seprüs vagy mi van,de rémronda, kilométerekröl látszik és tavaly nyáron már bögtem a fájdalomtol.A doki csak annyit mondott: ja az.Ne szolizzak, kerüljem a szaunát, ne végezzek állo munkát és sportoljak( usszak) .Krémröl, mütétröl nem is beszélt.
Most Liotonnal kenem...nem fáj annyira,de ugyanolyan ronda.
...és még csak 27 vagyok
Nekem is vannak Az érsebész azt mondta,hogy ezek felületi visszerek és nem lehet műteni,max. elinjekciózni,de azt meg nem ajánlotta,mert pár hónap múlva kijönne máshol.Pedig fájni is szokott néha. Vadgesztenyés krémet én is próbáltam,de semmivel nem lett jobb.A doki a gumiharisnyát ajánlotta.
Már tiszta pánikban vagyok,hogy jön a nyár,és nem vehetek fel szoknyát.
Gigi! Az aerobik(Ugra-bugra) állítólag ártalmas,inkább a biciklizést ajánlják.
Nekem nem fájnak, legalábbis azt hiszem, hogy nem azok fájnak, inkább az izületeim szoktak a térdem meg a bokám. Pedig olyan nagyon sokat nem szoktam álldogálni.. Tiszta ciki, 29 évesen fájnak az izületeim Bedagadni sem nagyon szokott, csak az zavar, hogy ha komolyabban erősítek a lábamra vagy többet ugrabugrálok egy aerobik órán, akkor is jönnek elő újabb kis mocskok
Vadgesztenye virágról hallottam.3 darabot kell feltenni és lábat áztatni benne, meg az ereket kenni.Én is csak hallottam.
Sarolta
Hát már az is valami, ha nem romlik. És te mivel kenegeted? Esetleg te is a vadgesztenyés krémmel?
A másik is az sajna, vár is még 1 műtét még az idén. Nagy is volt közte meg sok kicsi és azért vágott ennyit mert a combtőtől a bokám külső oldalán ért véget, csavarodott.2,5 éve műtöttek,és a legfőbb baj nem az volt, hogy nagyon fájt mert a másikkal szenvedek hanem a térdemben foszlik a porc, begyulladozik az ízületem és a viszér miatt jobban bevizesedett a térdem, állandóan szívatni kellett, de mióta nincs bene nem annyira vizes, nem kellett leszívatni. Valami haszna azért volt neki.
Szia!
Na ma épp ezen agyaltam, hogy nem-e lehetne valamilyen zoknit "szerezni" a fásli helyett. Elég bizonytalan vagyok, hogy pl. elég szorosra tekertem-e. Ezt honnan lehet tudni? Valamilyen térdzokni létezik esetleg, amit a fásli helyett tudnék használni?
Na, tegnap leszedtem a fáslit, hát elég érdekesen néz ki! Lett két lila foltom, igaz ezt mondta a doki is. Ha megint leveszem, majd megpróbálom lefotózni, bár este nem tudom, hogy sikerül majd.
Azért csináltattam meg, mert engem így is zavart, nem szívesen raktam ki közszemlére. És ugye jön a nyár..... A műtéttel azt hiszem még várok, mostanában nem tudnám megoldani a pihit, ami utána kötelező.
Nem fájt, csak pici szúrások, mint egy átlagos szuri. Kicsit ugyan megszédültem, de inkább a váratlanul jött események miatt eshetett le a vérnyomásom, mert ugye én csak egy szimpla vizsgálatra mentem eredetileg.
Ha csak kicsit látszottak és nem fájtak miért injekcióztattad öket?Szurkolunk a jó eredményért!Kérlek írd majd meg milyen lett pár hét múlva!És a műtétről is írj. Mikorra tervezed?Az injekciózás nem fájt?
A családomban anyai ágon mindenki visszeres, tehát nekem is nagy esélyem van a kiújulásra.Neked vannak visszereid? Tapasztalatból beszélsz?