Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
Tudtok olyan muffin receptet, aminek a közepében valami folyékony dolog van, leginkább csokiszósz vagy lekvár? Még csak boltit ettem ilyet, nem is nagyon tudom, hogy lehetne megoldani.
Köszi
Sziasztok!
Tudnátok nekem olyan muffin receptet küldeni, ami teljeskiőrlésű lisztből, vagy valamilyen bio módon kell elkészíteni?
előre is köszi
Közben megtalálta, bár szerintem Ti bizonyára már ismeritek!
Már sütöttem ezt a fajtát azzal a különbséggel, hogy teljeskiörlésű lisztel csináltam, és egy egész tábla keserűcsokival. Nagyon jó lett. A lányaim nagyon szeretik, csak eltünt a recept, ezért kerestem olyan nagyon.
Full jó csokis muffin
Hozzávalók:
15 dkg liszt
2 tojás
15 dkg vaj
15 dkg cukor
3 evőkanál barackízr
fél csomag sütőpor
5 dkg kakaópor
5 dkg tört étcsokoládé
Elkészítése:
1. A sütőt előmelegítjük 170 °C-ra.
2. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a kakaóporral.
3. A tojásokat kikeverjük a vajjal, a cukorral, majd hozzáadjuk a barackízt.
4. A masszához hozzáadjuk a lisztes keveréket, majd belekeverjük a tört étcsokoládét.
5. A tésztát a formába kanalazzuk, és 20-25 perc alatt készre sütjük. Utána fogyasztható, bár fennáll a veszélye annak, hogy mire a sütéshez jutunk, a tészta is elfogy
Sziasztok! Nem tudom Nálatok olvastam-e a full jó csokis muffin receptjét? Ha valakinek megvan kérlek Benneteket írjátok be.
Előre is köszi: Tina
Boldog Új Évet mindenkinek, és finom sütiket.
Raffaello muffin
Hozzávalók:
22 dkg Raffaello (feldarabolva)
25 dkg finomliszt
2 teáskanál sütőpor
1 tojás
9 dkg cukor
egy csipet só
11 dkg vaj
1,3 dl ananászlé
4 cl fehér rum
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra, a muffinformákat papírral kibéleljük.
Egy keverőtálban összekeverjük a lisztet, a darabos Raffaello-t, a sütőport és egy csipet sót. Egy másik edényben habosra keverjük a vajat a cukorral és a tojással, majd hozzáadjuk a lisztes keveréket, az ananászlevet és a rumot.
A tésztát a formába töltjük (csak félig legyenek a mélyedések!), és 15-20 perc alatt készre sütjük. (tűpróba!)
még további finomságok www.b2tomi.tar.hu
üdv Tamás
Nálunk ez jött be...de nagyon!
DUPLA CSOKIS MUFFIN / Zsupsz
Hozzávalók: 385 g liszt, 1 ek. Sütőpor, 2 ek. Kakaó, 150 g barnacukor (Zs: én fehérrel szoktam), 2 tojás, 150 ml tejföl, 150 ml tej, 60 ml napraforgó olaj, 170 g fehér csoki apróra vágva, 170 g étcsoki apróra vágva
Elészítése: A sütőt 180 fokra elő kell melegíteni. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a kakaóval. A tojásokat összekeverjük a tejföllel, a tejjel és az olajjal. Apránként hozzáadjuk a lisztkeveréket és csomómentesre keverjük. A csokidarabkákat a tésztába keverjük és a masszát a formába töltjük. 25-30 perc alatt kész.
Jo sutogetest, nekunk mar elfogyott, pedig jo sok lett belole:O)
Szia csrita2012!
Ami szerintem a legjobb csokisok közül:
Nutellás muffin:
7,5dkg vaj
10dkg Nutella
5dkg cukor
2 tojás
1,2dl tej
30dkg liszt
1 csomag sütőpor
Két tál, az egyikbe a liszt és a sütőpor,a másikba pedig a többi hozzávaló,ezt a kettőt kicsit utána összekevered,ha akarod még rakhatsz bele Katica étcsokit hogy még csokisabb legyen aztán 180 fokos sütőben 20-25 pecig sütöd.Tényleg fincsi.
Kókuszmuffin (Stahl féle de ez a legjobb)
7 deka vaj
4 tojásfehérje
15dkg porcukor
10dkg kókusztejpor
10dkg kókuszreszelék
1 zöldcitrom leve és héja
1;A vajat megolvasztani mert annak langyosra kell hűlnie.2;A porcukrot a kókusztejport,és a kókuszreszeléket meg a citromot összekeverni 3;a tojásfehérjét felverni nem kell hogy kemény legyen és az összes hozzávalót beleforgatni a tojásfehérjébe 200 fokos sűtőben sütni 20 percig.
A kókusztejport én ilyen egészségboltban vettem ahol mindenféle egészséges dolgot lehet kapni,de szerintem nagyobb hipermarketekbe lehet kapni csak ahol én lakok ott nincsenek ilyen hipermarketek csak Tesco,de abba nincs 30dkg-os csomagban van olyan 800ft körül van az ára nálunk
sziasztok
Tudnátok nekem csokis muffin receptet küldeni már nagyon szeretnék sütni úgyanis imádom csak éppen receptem nincs!
Légyszi küldjetek Köszi Sziasztok
Sziasztok!
Most találtam rátok ha nem baj akkor csatlakoznék.
Én is nagy muffinrajongó vagyok sokfélét megcsináltam már,de eddig nekem a Stahlos kókuszos muffin jött be a legjobban.Az tisztára olyan mintha bounty csokit ennék csoki nélkül.ISTENI FINOM!!!!
Ha tudtok finom sós muffinrecepteket azt szívesen fogadnám mert olyat még soha nem csináltam,és kiváncsi lennék,hogy milyen csak nekem nincs olyan receptem A képen az egyik geszteyés-csokis a másik citromos muffin tegnap sütöttem már csak ennyi van belőle.
B.U.É.K.
Szia lara-croft! Láttam a mükörmös fórumba is írtál ha nem nagy gond akkor nekem is elküldhetnéd a címeket amiket kapsz az oktatókról a privátomra köszi
Sziasztok!
BÚÉK!
A pizzáshoz a végén már nem volt elég papír, én csak simán beletettem a masszát a formába és minden további nélkül kijöttek a muffinok.
Nekem is volt olyan, hogy nagyon nagyra nőttek a muffinok, pedig csak a kétharmadáig raktam és aztán rájöttem, hogy akkor sok sütőport raktam a tésztába, szeritnem attól is megnőhetnek az átlagnál nagyobbra. Ki kell tapasztalni, ennyi is kell belőle.
Szia
Én is karácsonyra kaptam a muffin sütőt A legelső muffin sikerült, leszámítva azt, hogy az alja bennemaradt a sütőben De tegnap amit sütöttem, a csodás csokisat, az nagyon jó lett. Az almás fahéjas nem sikerült annyira, valószínűleg azért, mert nem volt elkég kemény a tojásfehérje. Ízre finom lett, de elég "tömör" volt a tészta. Ha kéred a könyvet, akkor írj priviben egy mailcímet, és küldöm
Szia tigris30!
Én most kaptam karira muffin sütöt, tegnap sütöttem elöször, elég jól sikerült! Én csak ki vajaztam a formát és simán kijön belölle a muffin. Érdekelne amit írtál a Félszáz muffin és még félszáz muffin. köszi
Sziasztok!
Éppen muffint sütök, és kiliszteztem a formát, így tényleg nem ragadt bele))
A biztonság kedvéért, azért még tettem a forma alá nedves ruhát is Olvastam valahol, hogy ez is segít, hogy szépen kijöjjön a formából
Mindenkinek Nagyon Boldog Új Évet Kívánok!
Kókuszos-csokis-vaníliás muffin
Hozzávalók:
2 csésze liszt
1 csésze kókuszreszelék
1 csomag sütőpor
1 csipet só
2 tojás
¾ csésze barnacukor
2 dl tej
1 teáskanál vanília aroma
10 dkg étcsokoládé
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra, a muffinformákat papírral kibéleljük.
A csokoládét apró darabokra vágjuk.
A lisztet elkeverjük a kókuszreszelékkel, a sütőporral, a sóval, és hozzákeverjük a csokoládét is.
A tojássárgákat habosra keverjük a cukorral és a vanília aromával. A tojásfehérjét kemény habbá verjük.
A cukros masszához kis adagokban, felváltva hozzákeverjük a lisztes keveréket és a tejet, végül hozzáadjuk a tojásfehérjehabot is.
A tésztát a formákba kanalazzuk, és 15-20 percig sütjük.
Tipp: A muffinok tetejére sütés előtt tegyünk egy-egy darabka csokoládét!
És az amit zsudanoli írt a 4573-ban. Ezek nagyon tuti receptek!
Igenigen. Nem árt lisztezni is! Én régebben használtam a muffinpapírt, de a sósak beleragadtak....
Apoletta javaslatát megfogadva azóta vajazom, lisztezem a formákat.