Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anorexia - Bulimia
2003-03-01 17:251.
Létrehozva: 2003. március 1. 17:25
A legtöbb táplálkozási zavarban szenvedő lány már végigcsinált néhány terápiát - tartós eredmény nélkül. Én is közéjük tartozom. Rájöttem azonban arra, hogy nem feltétlenül a terápia az egyetlen megoldás a gyógyulás tekintetében. Sokszor elég, ha egy-egy sorstársunkkal elbeszélgetünk. Én még soha nem találkoztam olyan lánnyal, aki ugyanazt a poklot járná, amit én immáron 7 éve. Szeretném, ha olyanok szólnának hozzá ehhez a fórumhoz, akiknek bármilyen tapasztalatuk van ezzel a problémával kacsolatban.
Vacsorázni is elmentünk egy csapattal, evett is egy csomót, de abszolút nem láccik rajt. Szólni nem nagyon merek neki, nem tudom, hogy reagálna. Van valakinek valami ötlete?
A callanetics egy gerinckímélő alakformáló torna. Tényleg nagyon hatásos, ha betartod az utasításokat, hogy mennyire szabad elemelned a lábad-kezed-stb. Én már kétszer csináltam, jó is volt, csak hát nekem az a nagy bajom, hogy a monoton dolgokat egy idő után megunom. Itt is mindig ugyanazok a gyakorlatok vannak.
Könyvben is megvhető, de vannak ilyen edzők is.
én is felpuffadok sokszor étkezés után, igyál sok folyadékot, naponta legalább 1, 5 litert, nekem bevált, könnyebben tud így emészteni a szervezeted.
Nem ez a gond? Vannak puffadás elleni gyógyszerek, de aki ilyen gyomros típus, annak nem igazán segít semmi. Ha szép akarsz lenni este egy testhezálló ruhába, akkor csak olyan ételt egyél napközben, ami nem puffaszt. Ne karalábét, karfiolt, meg tejterméket.
Meg persze az anorexiara-bulimiara tipikus tunet. . . :( Rossz lehet. . .
Pilates van Magyarorszagon?
bejuc-nak:persze, hogy jo lesz holnap is. Arra lennek kivancsi, hogy az a Callanetics mire jo, milyen izmokat mozgat meg, es foleg lehet-e vele lapos hasat formalni?
nálam pont fordítva van, ha valami rossz történik velem ami megvisel lelkileg akkor azzal kontrolálom a bánatom, hogy nem eszem. Ez történt most is mikor szakítottam a barátommal. Így könyebb volt feldolgozni és most már teljesen jó. De mikor megismerkedtem a barátommal akkor napokig nem ettem mikor tudtam, hogy találkozni fogok vele, hogy soványnak érezzem magam.
igen az éveim száma a 23. Nem tudom, hogy te hogy szabadulsz meg a bevitt kajától, gondolom meghánytatod magad, de mint említettem előbb én még nem jutottam el odáig. Azt gondoltam egészen a mai napig, amikor felmerészkedtem erre a lapra, hogy ez nem is fog előfordulni velem. De már nem vagyok benne olyan biztos. És ez megrémíszt. Nem könnyű elfogadni magam olyannak amilyen vagyok csak így.
Egyébként a callanetics-ről annyit, hogy egy olyan torna mely lassú mozdulatsorokból áll, de erővel kell csinálni mindent, legalábbis nekem ezt mondta az oktatóm. Valóban jó, de én egy idő után abbahagytam, mondván hogy így nem leszek vékonyabb, mert nem izzadtam meg sosem (hülyeség tudom) és áttértem az aerobic-ra, ahonnan mindig hullafáradtan értem haza. De ez sem egy jó megoldás.
A baratnom anorexias volt, es nem bulimias. Nem voltak zabalasi rohamai, nem hanytatta magat, szimplan csak nem evett. Es nem segitett rajta, hogy probaltunk ra hatni, csak a pszichiater.
Sziasztok. . .