Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anorexia - Bulimia
Létrehozva: 2003. március 1. 17:25
A legtöbb táplálkozási zavarban szenvedő lány már végigcsinált néhány terápiát - tartós eredmény nélkül. Én is közéjük tartozom. Rájöttem azonban arra, hogy nem feltétlenül a terápia az egyetlen megoldás a gyógyulás tekintetében. Sokszor elég, ha egy-egy sorstársunkkal elbeszélgetünk. Én még soha nem találkoztam olyan lánnyal, aki ugyanazt a poklot járná, amit én immáron 7 éve. Szeretném, ha olyanok szólnának hozzá ehhez a fórumhoz, akiknek bármilyen tapasztalatuk van ezzel a problémával kacsolatban.
Sziasztok!
Nálam minden gimibe kezdődött. Azóta fogyókúráztam állandóan, szinte néhány hónapos kihagyásokat leszámítva nem is tudnám meg mondani, hogy volt-e h nem figyeltem a kalóriákat. Ekkoriban 64 kg voltam és 158 cm, igen ez gááz. Teltek múltak az évek nagy gondok nem voltak, egész elfogadtam magam, egészen 2 évvel ezelőttig, akkor elkezdtem eredménnyel fogyózni, 10 kg-t fogytam, a gimi utolsó évére egész csini lettem, furcsa volt, hogy akkor nem mertem felvenni olyan ruhákat, mint 10 kg plusszal gond nélkül. Azóta egyre rosszabb a helyzet a súlyom 56 kg körül van általában, de ez nem jó, 5-6 kg-t minimum le akarok még adni. A baj az, hogy tökjól bírom néhány napig nem eszek sokat mozgok minden ami kell, utána jön egy falási roham és vége. 1-1 ilyen rohamnál hashajtót veszek be,vagy őrült edzésbe kezdek lenyomom az ujjam(utána utálok tükörbe nézni, könnyben és vérben úszik a szemem, az arcom kipirosodik, és a bűntudat amit a kaja és a hányás okoz túl erős). Egyébként a családom is egészségesen táplálkozik, sportol mindenki, én vagyok az aki kilóg a sorból a plusz kilóival. Nem érzem magam betegnek a tünetek alapján talán, de próbálom kontrollálni a viselkedésemet, de baromi nehéz. Sokszor rám tör a depi, minden gondom az a plusz 5kg. Sok barátom van rengetegen vesznek körül mégsem merek senkinek erről beszélni, senkit sem érdekelne igazán, szinte látom a legjobb barátnőm arcát kiakadna, azután azt mondaná, bármiben számíthatok rá majd megoldódik...Olyan egyszerűnek tűnik pedig, hogy csak 5 kg-t kélne leadnom, de nagyon nehéz. Elegem van ebből, leakarok fogyni és nem akarok szenvedni a rohamoktól. Utálom a fogyókúrát, de azt, hogy kövé vagyok mégjobban.
Volt-e már közületek valaki, aki kipróbálta már az egyetlen hatékony módszert, az integratív pszichoterápiát?
Ha igen, kérem írja le a tapasztalatait. Aki még nem volt, kezdjen el gondolkodni, hogyan szabaduljon meg egy akár életveszélyesnek is mondható betegségtől.
magam annak. De a tudat, hogy ez engemb mégis foglalkoztat...és néha megszidom magam egy-egy sóvágó tekintetért a büfében... Szóval egy kicsit félek. Nem normális ez 15 évesen, normális testalkattal (173/49-50kg).
És amit szerintem észre lehet venni az anorexiásoknál...hogy akik elkezdik általában eleve vékonyak. Valami olyasmi mint a kapuzárási hangulat...nincs jobb szavam rá.
Igen, talán ki kéne ezt a dolgot zárni az életemből...még mindig kevesebb beteg volt, amig nem ismertük a betegséget...
Agyalni, görcsölni, bűntudatot érezni...ez a legrosszabb.
( a smilejel ott a végébe elírás)
szóval folytatom:
És nem mondhatnám, hogy teljesen önzetlen alapon. Énis félni kezdtem, hogy na a bnőm elfogy itt mellettem, én meg felhízok. Szinte féltékeny lettem! Ez egyszerre ijesztett meg és bűntudattal töltött el. Hogy viselkedhetek így? Hiszen láthatom, hogy mire vezetett nála is: hullik a haja, száraz a bőre, agresszív...és már nem mosolyog. Túl sokat foglalkoztam a problémával..miközben már nem is ő lett a tárgya hanem én. Aztán megpróbáltam elterelni a gondolataimat...és egy kicsit el is távolodni tőle. Ami egyrészt meglehetősen nehéz ha egy osztályba járunk, másrészt meg szintén bűntudattal tölt el: hiszen segítenem kéne neki. A tesitanárom azt mondta erre, hogy ne próbáljam megoldani az ő gondjait. Úgyse vagyok rá képes, csak magamra veszem és azzal még egy ember lesz elrontva. És igaza lett...
Egyébként mostanában 2-3 hét óta általában evett rendesen. Bár cukrot például soha (ő azt mondta azért, mert böjtöl Húsvét előtt)...ami persze számunkra a közös vidám csokizásokkor nagyon szar volt. Tegnap láttam először édességet enni 3 hónapja (az ofő tortát sütött). De aztán nem ebédelt...bár reményeim szerint ott ahova ment nem engedték h ne egyen.) Ma ugyan megint nem evett... Amiért szerintem (annak ellenére hogy elvileg már többet eszik....habár annál a napi egy kenyérnél többet nem is nehéz) nem mondható gyógyultnak, az az hogy változatlanul kövérnek érzi magát. Ami ugyebár mostmár sem ránézésre, sem mértékre nem helytálló ítélet. A barátságunk szerintem teljesen elromlott...a viták élnek. De nem ez a legnagyobb baj...az az állandó feszültség, agresszivitás. És félelem (az én részemről). Igaz hogy ez nem az ő hibája leginkább. Én vagyok túl érzékeny...de tudom hogy tőle annak idején sose kaptam ilyeneket. Nem sértődtem meg. Mindig megvédett, és nagyon nagyon szeretett.. Mostanában már nem szeretek annyira beszélgetni vele. Mert rögtön vezsekedés lesz belőle. Nagyon szar dolog állandó kritikák között élni (még ha meg is érdemlem). Mindig a szemére vetik az embernek...mind1.
Szóval az érdekes a dologban, hogy ő anorexiás éppen abban az időben lett, mikor egy másik osztálytársunk éppen kilábalni kezdett a bajból (neki már nagyon súlyos problémiái voltak. A nyári teljes koplalás eredményeképp a szíve megnagyobbodott, és különféle szervi bajai voltak). Róla sokat beszéltünk annak idején. És 2-3 hét múlva már látható jelekkel össze is tudtuk őket hasonlítani. (emlészem éppen a lábukat figyeltük...a nadrágban...szörnyű volt).
Én meg január óta (bár nem fogytam) szintén elkezdtem figyelni a kalóriákat, barnakenyeret eszünk, kevés cukrot, már megint egy csoki(?!)...szóval nem egy csomó időt töltöttem el a táplálkozásról gondolkodva. És fórumokat olvasva. És gyakran mostanában nem érzem jónak egy-egy kis cukor megevését. Bűntudatom van. Szerintem ez szörnyű...
Viszont meg vagyok elégedve magammal, ahogy most kinézek. Nem vagyok kövér, nem is érzem
Elég fura lesz talán amit leírok, nem is biztos jó hogy így kerekre megfogalmazom, inkább nem kéne vele foglalkozni, mert van egy olyan iszonyatosan rossz tulajdonságom hogy belelovalom magam az elképzelt dolgokba, és a nem létezőt pillanatok alatt létezőként fogom fel. Ez amolyan hipohondria. A legrosszabb benne azonban az, hogy hipohonder is azért lettem szerintem, mert az utóbbi félévben ezt súlykolták belém...és énis állandóan ezt állítom magamról. Nem is tudom mit lehet ezzel csinálni.. talán erőt kéne vennem magamon és azt mondani hogy márpedig én nem vagyok az. Vagy az lenne a megoldás hogy beismerem de kűzdök ellene? Ez pontosan az ami: a pszichém betegsége kivetítve a testemre. Nagyon rossz...
De ezt persze inkább a hipohondria topicban kell majd megvitatnom, bár szerintem nem kis köze van az anorexiához is (végülis mindkettő pszichés zavar eredendően). Mindenesetre azért írtam le, mert szerintem e nélkül nem érthető hogy mi meg bennem végbe.
Nos, a bnőm anorexiás. Szerintem ezt már mindenfajta túlzás nélkül említhetem. Talán novemberben kezdődött. Úgy érezte magáról hogy kövér. Elkezdett egyre kevesebbet enni, elajándékozta az ételt és...fogyott. Nem volt ő sose kövér, sőt szerintem jó alkata volt: jó csipő, derék viszont vékony. Magas, mosolygós, nőies. 15 éves. Aztán jött ez, decemberben már eléggé meg voltunk rémülve, végre mások is észrevették, hogy lóg rajta a nadrág, pálcikákon jár, és már nem tudja hova dugni az övszíjat mert leesik róla. A melle beesett, a háta görbe lett. Téliszünetre úgy ment haza, hogy azt reméltük, most akkor a család (ami egyébként elég nagy, 5 gyerekkel, de ő a negyedik a sorban, tehát azért tudnak rá figyelni) megeteti és nem hagyja h koplaljon. Hát nem így lett. Még tovább fogyott. Úgy jött vissza hogy miközben az elfogyasztott állítólagos töméntelen mennyiségű finomságokról beszélt, a csontjainak a zörgése kísérte. Persze mindenki mondta már neki. De ez meg még rosszabbá tette a helyzetet....otthon is támadják suliban is... Parázs vitáim voltak vele, mivel én voltam az aki minden ebédkor végignézhette, ahogy kavargatja a menzán a levest, csattog a kanállal, de nem emeli a szájához csak a távolba mered. Sajnos én sem voltam túlzottan kiegyensúlyozott ebben az időben. Szintén elég hiú vagyok...és problémás, görcsölős alkat...visszagondolva szerintem enyhe depressziós állapotban voltam a télen. (amihez egyébként hozzájárult a bnőm betegsége is). Szóval ott álltam a dilemma előtt...nekem azt mondja otthon eszik...a szüleinek meg valószínűleg azt, hogy pukkadásig tömte magát a menzán... Sose hazudott azelőtt, vallásos és az elveihez hű lány volt. Sokkal erősebb mint én. Hét éppen ezt a lelkierejét használta fel a testével is szemben. Beszélgettem ofővel...ő a bnőm anyukájával. De az egész ügy egyébiránt állni látszott. Orvoshoz nem vitték. Viszont folyamatosan cseszegették. (ami szerintem semmiképpen sem jó
. Én meg állandóan ezen töprengtem. Gyomorgörcsöm volt tőle. És nem mondhatnám
Sziasztok lányok!!! Én azt hiszem elmond6om, h nem tartozom közétek - ami a betegséget illeti - , de pontosan tudom, mikről írtok, mert a nővérem sajnos alapos szenvedője ennek az iszonyatos kórnak!!!! Már gyógyultnak mondják a "szakértők", de biztosn állítom, h. ebből nincs 100%-os gyógyulás!! Persze, most joggal dobáltok rám követ, minek jövök ilyenekkel... azért, mert mindenki, aki benne van KIÁLTSON SEGÍTSÉGÉRT, forduljon baráthoz, barátnőhöz, szülőhöz, testvérhez, lelkészhez ...és persze orvos sem árt, de nem mindenkinek elég 1-2 kezelés... Dühös vagyok az elferdült világra, a rémes reklámokra...
2 napja néztük meg férjecskémmel a Házibulit...na, ott gyönyörködhettünk az igazi tini alakokban!!! És tudjátok milyen szépek, milyen hamvasak a természetes tizenévesek???? Nem értem miért akar minden huszon-harminc éves 11-12 éves testben élni???!?
Miért írok? Magam sem tudom, csak elszörnyedtem a topikba olvasáskor, miért esnek bele a lányok ebbe az iszonyatba??????
Tudom, látom, h. ideig-óráig van kiút, nővéremnek is van 2 egészséges kislánya, de 168cm-vel 40 kg nagyon kevés!!
Sziasztok!
Először is gratula a topicindítónak, ez egy nagyon bölcs döntés volt anno
!! Nagyon 
örülök, hogy végre van egy tartalmas fórum, ami ezzel a témával foglalkozik (és nem egy-két oldalból áll )!
Sokáig nem tudtam beszélni "róla" és titokban tartottam az én kis szörnyecskémet
még az elején! Közel 3 évig voltam a bulimia rabja, és még most se mondanám azt, hogy meggyógyúltam, inkább úgy fogalmaznék, hogy 1 éve tünetmentes "nem csinálom"! Jól esik sorstársakkal beszélni erről, mert ilyenkor úgy érzem, hogy ők megértenek (őszintén) és nem úgy néznek rám, mint valami csodabogárra. Sokan úgy kezelik ezt a dolgot, mint egy múló hóbortot, pedig ez NEM az, ez egy szörnyű és alattomos betegség, de van kiút!!
Egyetértek az előttem szólókkal, hogy nehéz a gyógyúlás útjára lépni, de kitartás kell hozzá és sok türelem, magaddal szemben is. Merj bátran beszélni a problémádról, félelmeidről! A én saját terápiám erre épül, hogy beszélek róla, és a másik, ami sokat jelent, hogy a szakdogámat is erről írom, a személyes történetemmel átszőve, kiírom magamból (lsd. Albert Györgyi).
Sokszor volt, hogy megígértem magamnak és mindenkinek, hogy ez az utcsó, és holnaptól nem, de mindig ekborult az agyam és nem gondolkoztam. A sok hányástól tönkre mentek a foaim, egy jó kis refluxot is beszereztem, hullott a hajam, a súlyom is ingadozott a hangulatválatozásaimhoz mérte, de még hosszan sorolhatnám...
A lényeg a lényeg, hogy regenerálódok
, gyógyulok, gyógyítom magam, és a párom is mellettem áll!
Sok sikert mindenkinek!
Üdv:
Kismo
Ui: priviben bővebben, szívesen, bármikor, bárkinek
Szia Puzly!
Teljesen át tudom érezni a helyzetedet. Én kb. 1-1 1/2 éve küzdök a bulímiával. Nekem úgy indult a történetem, hogy szinte egyik napról a másikra elkezdtem félni attól, hogy meghízom. Minden általam hízlalónak vélt ételt megvontam magamtól. Akkor még jól éreztem magam a bőrömben. Aztán borzasztóan elkezdtem vágyni az addig megvont ételekre. Eleinte csak nagyon ritkán fordult elő, akkor még nem is hánytattam magam, csak utána napokig alig ettem. Aztán fokozatosan sűrűsödni kezdtek ezek az esetek (volt hogy napi rendszerességgel csináltam). Amikor már nem bírtam lelkileg beavattam a páromat. Segíteni ugyan nem tudott, de melletem állt, és ez sokat számított. Felkerestem egy kineziológust, akinél 2x jártam. Segített. Legalábbis egy darabig. Most ismét belekerültem ebbe az örvénybe, még nem tudom hogyan fogok kikeveredni belőle, de ha egyszer sikerült akkor másodjára is fog.
Ami biztos, beszélni kell róla valakivel. Lehet az a párod, a szüleid, egy barátnő, vagy csak mi fórumozók. Ha beszélsz róla már az is lehet visszatartóerő.
Remélem sikerül meggyógyulnod.
Üdv: kercsy
Kezdetnek tedd azt, hogy belenézel a tükörben és mérlegre teszed az életed! Ha már tisztában vagy a gyengeségeddel, akkor holnap reggel felkelsz, és reggelizel egy finomat, majd ebédelsz egy még finomabbat. De csak óvatosan, nehogy túlterheld a gyomrod! Beszélgess el magaddal, tudasd magaddal, hogy neked erre szükséged van! Tudod, az autó sem megy üzemanyag nélkül!
A párodnak én elmondanám a helyedben, nagyon nagy segítség lesz a gyógyulásban! Ha valóban szeret, akkor ez most kiderül, hiszen akkor mindenben melletted lesz
Sziasztok!
Most találtam rá erre az oldalra, és nagyon megörültem enki. Zavarokkal küzdök, nagyon kemény bűntudatom szokott, amit ... követ. Szükségem van segítségre, tudatomban van, hogy beteg vagyok. Titokban tartom, senki nem tud róla, pedig már 2. éve csinálom. Szeretnék megszabadulni ettől a tehertől, de félek a reakcióktól. Anyukám el sem tudná rólam képzelni, az ő erős lánya ennyire gyenge tudott lenni. A páromat szintén nagyon szeretem, nagyon félek, hogy kiábrándul belőlem, és őt is elveszítem. Nélküle viszont depresszió hegyek, és meggyógyulni sem fogok tudni. Ti már gyakorlottak vagytok a témában, és nagyon kérem a segítségeteket, a véleményeteket. Tisztában vagyok a helyzetemmel, csak nagyon félek. Bűntudatom csak akkor nincs, ha diétás kaját eszek, és abból is csak keveset. Ha suliban vgyok, meg tudom tenni, mihelyst egyedül maradok, azonnal eszek. Mit tegyek?
Hasonló gonddal küzdök mint Te! Éppen orvost keresek, ha tudsz valamit szívesen fogadok mindent, most nagyon kétségbe vagyok esve. Négy éve teljesen tünetmentes voltam, most megint érzem a tüneteket. Az én betegségem már idestova 14 éve tart.
Üdv, Esztike
Hasonló gonddal küzdök mint Te! Éppen orvost keresek, ha tudsz valamit szívesen fogadok mindent, most nagyon kétségbe vagyok esve. Négy éve teljesen tünetmentes voltam, most megint érzem a tüneteket. Az én betegségem már idestova 14 éve tart.
A lényeg hogy ne veszítsd el az optimizmusodat, és pozitívan nézz a jövőre! Amint látom, most a suli az első, koncentrálj arra hogy ott sikeres legyél.
Merre is laksz pontosan?
Solymáron pedig anyu bátyjáék laknak..
angiee: szigorlat?? ufff.. nem vagy semmi, én egyenlőre nem merek fősulira/egyetemre menni.. zárkózottság hm az kemény dió.. nemrég beszélgettek el szüleink velünk, hogy vendégségben milyen ciki, ha csak ülünk és nem is próbálunk közeledni, mondtuk ilyenek vagyunk + többiek egymással remekül elvannak, minek is hívtak stb stb szóval ismerős dolog.. és nehéééz változni de hajrá hajráá
Igen, valóban mindenképp változtatni szeretnék és jelenleg hiszem is, hogy egy sokkal bolodgabb jövő vár rám. Fura, mert nem volt rám jellemző idáig ez a nagy optimizmus. Egyre inkább kezdek magam lenni, azt hiszem, vagyis remélem!
Akkor nem is lakhatunk messze egymástól...
De ez azért mégis jó hogy ilyen pozitívan látod a dolgokat. Élni szeretnél, és nem elégszel meg úgy a környezeteddelm, ahogy van. És ez nagyon pozitív.
De pesti vagyok, illetve budai
Magamnak már megígértem, hogy semmiképp nem leszek többé ilyen zárkózott. Olyan, mintha idáig nem is éltem volna igazán. Idáig is sok évet vesztegettem el. Muszáj elkezdenem ÉLNI!!!
Tényleg, Te nem vagy véletlenül pesti?
Tényleg, te dolgozol vagy még tanulsz?
Mert a környezetedben azért biztos sok ember van, akikkel amúgy nem sokat beszélsz, de ha nyitsz feléjük, meglátod, hogy te is sokkal jobban fogod magad érezni.
Persze, ez nem könnyű. De az fontos hogy rászánd magadat hogy ne zárkózzál be.
Tudom miről beszélsz mert alapvetően én is zárkózott vagyok, de én nem igazán szeretek ismerkedni emberekkel.
Az nagyon jó, ha nem látod magad se gebének, se kövérnek - ezek szerint normálisnak látod magad, ami nagyon jó jel :-)
Szerintem ha úgy érzed, hogy körülvesz a szürkeség, akkor néha az embernek fel kell néha töltődnie olyan dolgokkal, amiket nem csinál mindennap - például az eléggé fontos hogy kialakítson egy mindennapi menetrendet az életében, ne legyen kaotikus minden, de persze ezt ki kell pihenni, különböző kikapcsolódásokkal, de az is segít szerintem, ha néha az ember vesz magának olyan ételt amit amúgy nem vesz meg - még akkor is ha az sokkba kerül vagy ritkán eszi az ember - csak azért hogy feltöltődjél.
A lényeg hogy pici életmódváltoztatás kell, ha úgy érzed hogy szürkeség van körülötted.
Köszi szépen a tanácsaidat, megjegyzéseidet!
Tegnap egész jó napom volt és már kezdem más színben látni a dolgokat. Újra jól érzem magam a bőrömben és rájöttem, hogy változtatnom kell egy-két fontos dologban az életemben, hogy ne öljön meg a szürkeség, ami általában körülvesz. Már az alakommal is kezdek megbarátkozni. Most épp se gebének, se kövérnek nem látom magam. Ha így maradna az alakom, az egyelőre kielégítene úgy érzem. Már ez is valami, nem?
Bocsi, hogy így eltűntem mint szürke szamár a ködben, de kb 3 hétig nem volt adsl itthon mert kikapcsoltatták.
Így utólag is boldog új évet kívánok mindenkinek
Angee, kérlek ne gondold hogy a 45-46 kilód az sok, vagy hogy nem akarsz annál több lenni. Úgy értem, biztosan tényleg nagyon furcsa m,egszokni, hogy nem XS-es ruhákat hordasz, hanem S-eseket, de ez a súly is igen alacsony. ehéz ezt megszokni és elfogadni, tudom.
Ha viszont nagyon egészségesen eszel, mindenből éppen elegendőt, és tornázol hozzá (nem 3 órákat naponta!!), akkor meg tudod ezt a súlyt tartani, és nem fogsz se hízni, se pedig fogyni.
A lényeg, hogy egyél normálisan, és tornázz amennyire szükséges van. Egy idő után látni fogod hogy mennyit kell tornázni és mennyit kell enyi ahhoz hogy a súlyod megmaradjon, és ne hízzál. De a lényeg hogy egyél mindenfélét, és ne legyen semmiféle lelkiismeretfurdallásod.
Sziasztok Lányok!
Hát ismerős a szitú.Mind mind átéltem,végig csináltam.Csak azt tudom mondani,hogy tisztábba kell lenni a dolgokkal.Mi mi mire,hogy reagálunk(szénh,feh,zsír)+edzés.
Nekem nagyon sokat segített az edző mível ő is volt anorexiás és tudott velem bánni
Sziasztok!
angiee! Én is így vagyok, mont te, h nem tudom elfogadni gömbölyödő testem. Szerintem jó ötlet , ha tornázni kezdesz, de azzal tényleg vigyázni kell, h ne vidd túlzásba. Ezt saját tapasztalatból mondom, mert én még nem vagyok gyógyult, de mivel ált nem koplalok, a sporttal kompenzálok.
+Sztem, az, h ezt érzed, nem azt jelenti, h visszaesel, csak, h most jön esetleg egy hullámvölgy, de mivel már érzed a veszélyt, tudsz is ellene tenni. Drukkolok neked! Bárcsak én is tünetmentes lennék akár csak pár hónapra! De bennem még nagyon dolgozik a kisördög (
 
! Sajnos...