Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
90napos április
Sziasztok!
Itt a tavasz, és muszáj lenne fogyókúrába kezdeni. Egyszer már végigcsináltam ezt a kúrát, elég jó eredménnyel, de sajnos erre sem igaz, hogy "semmi nem jön vissza", viszont ez volt az egyetlen, ami igazán látványos fogyást eredményezett. Legalábbis számomra.
Április 3-án szeretném kezdeni. Velem tartana valaki?
Na, túl vagyunk az első napon. Már csak 89 nap! Kinek hogy telt ez a szép tavaszi hétfő? Mi délelőtt egy hatalmasat sétáltunk a babóval, délután dolgoztam és főztem ameddig ő aludt, este elmentem tornázni, pancsi, szopi, altatás és most jöttem megnézni, ki mit evett ma és mennyit tornázott.
Én a következőket ettem: délelőtt csalántea+ egy alma, ebédre grillezett hal salival, uzsira fél banán (lányom jóvoltából), 2 narancs, vacsira egy picike szelet hal üresen. most pedig elrágcsáltam egy almát és egy narancsot. Ja és ittam összesen 1 liter teát (ízesítés nélkül) és 1,5 liter vizet.
És voltunk tornázni is: 60 perc step aerobic.
Ki hogyan töltötte a mai napot?
Hogy bírtátok a mai napot?
Én délelőtt 2 almát ettem, ebédre egy kefírt egy tökmagos zsömivel, vacsorára 2 szelet csírkesonkát és 1 vékony szelet sajtot jó sok jégsalátával.
Tornázni viszont nem tornáztam, mert közbeszólt a természet, és én ilyenkor nem szeretek intenzív mozgást végezni, mert nagyon megfájdul a hasam.
De majd hétvégén pótolom.
Sziasztok!
Van egy kicsi időm, gondoltam benézek. Én még ma csak kávét ittam édesítővel, azt muszáj, mert a vérnyomásom nagyon alacsony. Most fogok ebédelni, elég éhes vagyok, tojás lesz az ebéd, aztán torna után még egy kis főtt tojás és ennyi. Legalábbis ezek a tervek.
Kitartás Nektek is! Este jövök!
A tészta éppen a szénhidrát napon jó......vagy nem???Az ismerősöm + éppen ezért szerette a szénhidrát napokat......mákos,diós tésztát evett.Neked miért nem fér bele?
Szép napot mindenkinek!!!!
Én a ma reggelt bűnözéssel kezdtem,ittam egy tejjel!!!
Mártis,nekem is kb.annyi a fölös kg-om.......nyárra sikerül.....szóval nézegesd sűrűn a topicot,de azért a diétát is kezdd el ám!!!!! Erőt adunk egymásnak,a többi rajtunk múlik!!!!De te ezt tudod úgyis!!!! ( megnéztem a honlapodat közben....)
Az elsőnap a legnehezebb,de mindent megprobálok.Kitartás nektekis.
Hát persze, h össze fog jönni. Tűzd ki magad elé a 10 kilót, mert az racionálisabb cél, és ha túlléped, (úgy legyen), akkor még nagyobb lesz a sikerélményed.
Majd tartjuk egymásban a lelket!
Szia,
egy pillanatra én is összezavarodtam, h akkor mit is ettem? Nem, én ma kezdtem, és délelőtt alma, banán (?), ebédre grillezett hal, friss sali, uzsira narancs, mandarin (lehet, h banán, mert tornázni megyünk) és vacsira ami ebédre.
Csajok, kitartás mindenkinek!!! Remélem ti is olyan lelkesek vagytok, mint én. Gondoljatok a nyárra, nyaralásra, fürdőrucira.
Most elviszem a kislányunkat sétálni, később jövök.
Szia!
Elég soktól kellene megszabadulnom, ezért is gondoltam erre a módszerre. Igazából ha sikerülne, akkor nem ártana megismételni az egészet, hogy ismét igazán jól érezhessem magam, de ha egy 20-al könnyebb lennék nyárra, már az is jó lenne. Remélem valahogy csak össze fog jönni, majd sokat olvasom a topikot, hogy erőt merítsek!
Bocsi,lehet,hogy nem is te etted a túrót zsömlével??? Tegnap nagyon beindultatok és most olvastam vissza.......összezavarodtam??? No mindegy, mégegyszer nem olvasom újra!
Nekem valaki azt mondta,hogy banánt csak gyümi napon egyek.Az egyéb napokon délig minden mást...alma,körte,eper,ananász,narancs...Persze azt nem kérdeztem meg,hogy miért????
Itt vagyok én is,csak a fiaim lefoglalták a gépet.
Mindenkinek zöld a bábuja......miért nem alszotok??? Én egy filmet néztem az HBO-n,mert kódolatlan hétvége volt.
Turbobebi,nemtom milyen napot tartottál ma,mert ettél gyümit,zöldséget,zsömlét és halat... ..
Nekem holnap keményítős napom lesz......lehet,hogy veszek pár szem újkrumplit és fejessalival eszem.....vacsira is.Azt ugyan nemtom,hogy fontos-e ugyanazt enni ebédre és vacsorára,de nincs időm,se ötletem másra.
Mindent bele,aki holnap kezdi!!!!!
Gondoljatok bele milyen szép nyarunk lesz az idén!!!
KÖNNYEBB!!!!!
Megyek aludni
Jóccakát mindenkinek!!!!
Sziasztok! nem igerem hogy vegig tudom csinalni, van rajtam ugyan 10-15 kg plusz. DE jotanacskent mondom , hogy hordjatok szeles hasszorito /derekszorito/ gumit , az hozzaszoritja a hasfalhoz a hajat es igy egesz nap maszirozza azt, eleg latvanyos eredmenyt mutat. )0 sok kicsi sokra megy . Es a gyaloglas /nem seta/!! is jo erdmenyt ad.
sok sikert .
Sok sikert a keddhez és csatlakozz hozzánk szerdán! Mennyitől szeretnél megszabadulni?
Eddig már én is számtalan módszert kipróbáltam, s most én is szeretnék valahogy megszabadulni a feleslegemtől. Kedden még van egy kemény napom, de aztán én is szeretném kipróbálni. Majd addig is olvasom a tapasztalataitokat!
Addig is jó fogyást!
Én is megyek aludni, kitarást az első naphoz, este beszámolni, vagy amikor időtök van.
Jó éjt!!!
Jó éjt mindenkinek!!
És legyetek hősök holnap az első napon!!!
toreni: Holnap lehet tojást enni!!
Lehet, hogy nekem is az lesz belőle.
Én az itthoni tornára nem nagyon tudtam rávenni magam. Nekem hetente kétszer van aerobic, és mellette 1-2 konditerem. Mi a barátnőmmel (akinek egy dekát sem kell fogynia, sőt)egy női terembe járunk, nem ciki, nem néznek ki onnan.
Én az előző kúra alatt 17 kg-t fogytam, és kb két hét után már érezhető a változás, de szerintem ez egyénenként változik.
Mit szólnátok ha mondjuk kéthetente beszámolnánk a változásokról
Nálam már hozzászoktak az állandó fogyimhoz. Szinte észre sem veszik már. Mondjuk a tavalyi, nagyon durva diétám azért feltűnt nekik. Amilyen ütemben fogytam, olyan ütemben hízott a család, ugyanis evés helyett folyton főztem, sütöttem nekik. De megkóstolni nem kóstoltam egy falatot sem belőle 10 hét alatt!
Gondolod, h megszólnának? Vagy kinéznének? Persze attól függően, h melyik városban élsz, gondolom mások a lehetőségek és nem biztos, h találsz igazán barátságos konditermet. Ahová mi járunk, elég szimpatikus, mindenki kedves. Ha már az otthoni torna mellett döntöttél, jól vigyázz, mert hetente számon kérjük ám, hányszor tornázol! Mostantól nincs lazsálás!
Benneteket a család támogat?