Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hétköznapi apró csodák..
Vannak az életben nagy dolgok, események. Azokra mindenki emlékezik, szeretettel gondol rá! Azonban a hétköznapi apró csodák mellett valahogy csak "elmegyünk." Nem is emlékszünk rá már pár nap múlva, pedig akkor, és ott lenyűgözött bennünket.
Négy unokás nagymama létemre most 50-en túl próbáltam megérteni ezeknek a mindennapos, hétköznapi csodák értelmét. Hiszen a nagybetűs Élet sok-sok ilyen hétköznapi csodákból tevődik össze. Sokunk mellett csak úgy elmegy az Élet, s nem tudunk örülni az apró mindennapi csodáknak. Annak, hogy szépen süt a nap, jókor jött az eső a földeknek, itt járt az unoka, vagy unokák, kinyilott a kertben az első ibolya... vagy séta közben láttam egy virágot, de nem tudom a nevét. Megkérdezem azoktól, akik esetleg ismerik, tudják. Lehet az ég világon mindennek örülni: egy versnek, egy novellának, egy séta közben annak, hogy az előttem horgászónak sikerült kifogni egy halat! Tehát mindennek! Ezért nyitom ezt a topikot, hogy elmondhassuk egymásnak, egymásért a nagybetűs Élet hétköznapi csodáit, örömeit, boldogságát!
Várlak benneteket, örüljünk nekik együtt!
Minden úgy lesz, ahogy a nóták mondják Böbikém!
Puszi mindenkinek!
Sziasztok!
Egy különleges fotótechnikával készült fotót mutatok be nektek. Nekem jobban tetszik, mint azok a csillogó, villogó hasonló fotók!
Jamie Beck new york-i portré- és divatfotós különleges technikával készült képei elképesztő látványt nyújtanak. A fotók fura félig mozgó, félig statikus állapota lenyűgöző, percekig elidőzik rajta az ember. Kapcsolj ki és merülj el ebben az elképesztő világban!
Mi a véleményetek róluk?
Ugye elkapott mindenkit a befőzési láz.Én a kertben a füvet nyírtam le a nagy meleg után.Gyomlálni is kell majd,de valahogy a derekam nem nagyon akarja a hajdogálást.De azért holnap neki veselkedek.Szombaton meg a házon dolgozgatunk.Már megint itt a hétvége!Kellemes szép programokat kívánok mindenkinek!Vigyázzatok a nagy melegben.Ha tehetitek lubickoljatok valahol egy jó kis vízpart mellett,vagy strandon.A talizók pedig a Balatonban.Remélem,hogy addigra fölmelegszik a Balaton vize!
Jó éjszakát kívánok mindenkinek!Puszi mindenkinek!Böbe
http://youtu.be/7nGvbdxrInw
http: //youtu.be/ASZQrRnkDag
http://youtu.be/ETskC7DaLLg
Szép szerdai napot mindenkinek!
Bizony, az életet mindannyian megjártuk, megjárjuk életünk végéig.
Ki gyalog, ki valami járgányon, de végig járjuk becsülettel és szeretettel, hiszen ez megismételhetetlen és csodálatos!
Éljünk úgy, hogy szeressenek, szeressünk mi is!
Úgye, igazam van?
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.
Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem...
Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.
Sziasztok lányok!
Megértünk Böbikém!
Lesz még alkalom!
Hildám és Icukám drága nem biztos,hogy tudok menni a talira.Mert ha szombatra jön a festő, akkor itthon kell lennem.Majd talizhatunk még remélem.Ugye nem haragszotok rám érte?Csak előre jelzem,hogy így alakulhat.Szerdán kapok végleges választ,hogy mikor tud jönni.Ilyen kis munkálatokat örülök,hogy egyáltalán elvállal.Mellékhelyiségek festése és az ajtók,ablakok körüli javítás.Nekik nem nagy munka inkább aprólékos.Legyen szép napotok!Bár nálunk csak bújócskázik a nap.Több a felhő az égen.Tegnap tettem el kovászolni uborkát.Kellene rá a meleg napsütés.
Babócával mi van?Nem jelentkezik itt a topicon.Pedig lesegetem ám!
Küldök egy kis meleg frissítőt.
Puszilok mindenkit:Böbe
Hát igen Böbikém szedd össze magd és várlak nagy szeretettel
Most csak ennyi mert már nem vagyok otthon!
Puszi
Kellemes vasárnapot mindenkinek!Nahát!!!!!!!!Juliusban ilyen hűvös szeles időt!
Hildusom,hogy szalad az idő!Nemrég még Dobogókőn voltunk.Még mindig tatarozásban vagyunk.Szana-szét a lakás!Mindenhol egy rakás!!Mint Mézgáéknál!
Remélem,hogy nem jön semmi közbe és el tudok menni a talira!Majd még a jövőhéten keressük egymást.
Gratulálok a jó és szép sikeres dalosfesztiválhoz!Jó éjt mindenkinek!
Puszillak benneteket!Böbe
http://youtu.be/N8P5BvKo5mU
Szia Böbikém!
Örülök, hogy jelentkeztél!
8-án nem elfelejteni ám, hogy találkozó lesz!!
E napon nálam, utána Icukánál együtt!!
Szép estét lányok!
Ma nekünk is az énekkarral kalandos útunk volt.
Hol esett az eső, hol sütött ragyogóan a nap.
De a fellépésünk feledhetetlenre sikerült!
Még soha ilyen élményünk nem volt. Még most is nekem is könnybe lábad a szemem. Elmesélem.
Mi voltunk az utolsó fellépők. Közel ezer ember hallgatta a fellépőket.
Mikor ránk került a sor, már akkor nagy taps fogadott bennünket.
Előadtuk a műsorunkat. Szintén taps. Aztán a már "szokásossá" vált Honvéd banda volt a záró számunk.
A szervező megkért bennünket, hogy adjuk elő bucsúszámként a Kell egy szó... című számot. Elkezdtük.
Képzeljétek el az a sok ember elkezdett a hátsó sornál felállni! Mire a dal közepére értünk minden ember állva énekelt és sírt... Nem tudom elmondani nektek ezt az érzést... Beszéljenek a képek!!
Hilduskám itt vagyok,csak későn.Holnap lomtalanítás lesz nálunk a városban.Ma lomot rámoltunk ki.Jöttek a guberálók mint a muslincák.Nem győztem őket a kapu elől elhessegetni,hogy ne dúlják szét.Mert már ami kongott azt mind elvitték.Holnap ha jön a lomos kocsi még három használt üveges ajtót kell kirakni.Ma nem raktuk ki,nehogy kitörjék belőle az üveget.Egyébként még tart a belső tatarozás.Alig várom,hogy a végére érjünk.
Icukám érezd jól magadat a Balcsin!Csak jó idő legyen a nyaraláshoz!
Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek!
Puszillak benneteket!Böbe
http://youtu.be/fUdkpJ9S QjY
Szia Icukám és kedves Barátnőim!
Sajnos, ott is nőtt a gaz Icukám!!
Majd segítünk ha megyünk!
Hogy vagytok lányok?
Böbikém nem tudom mit csinálhat, nem jelentkezett.
Évikém és a többiek?
Sziasztok Lányok
Nagyon aranyos kis versikét találtál! köszönjük hogy mindjárt ellátsz bennünket!
Kedveskéim nagyon nem jó idő van de hát a tenni való az meg van és lassaban de biztosna meg csinálom azért és hát már jövő héten már lent leszek balatonon és remélem jobb idő lesz és pihenek ha ott is nem nőtt nagyra a gaz!
Puszillak benneteket szép hétvégét és pihenjen mindenkli kénye kedve szerint!
Szép napot mindenkinek!
Merre jártok báránykáim??
Tegnap erre a pár soros versre bukkantam bolyongásom
közben. Íróját nem tudom,de nagyon megfogott.
Remélem egyezik a véleményünk,ha te is elolvasod :
"Vagyok, mint minden itt a Földön.
Megyek, mint ahogy minden halad.
Élek, mint fűszál él a réten.
Éltem csúnyán és éltem szépen.
Van bennem árnyék, van rajtam fény.
Ennyi csak minden, ez vagyok én ..."
Itt vagyok!! Rossz pénz nem vész el!!
Puszika mindenkinek!
Előkerültem én is!
Csodálatos volt minden! Az idő egy kissé csalóka volt: volt minden: jó is, rossz is, eső is... De az évszak ilyen...
Természetesen mesélek majd!
Azonan a fellépésünk nagyon jól sikerült!!
Ölellek benneteket!
Szép napot mindenkinek!
Hilda hiányzik, de biztos, hogy jól érzik magukat és sok élménnyel meg képekkel jön vissza.
Jöttem egy kicsit megnéztelek benneteket.Látom mindenkinek akadt fontos tennivalója.Nagyon csendes most a topic tyúkanyóék nélkül.Eléggé össze-vissza idő volt.Ma volt a kéményszerelő.Megcsinálta a gázkéményt 25.e ft-om bánta.Egy vasdarab, amit a szorítóbilincsekhez hegesztett, két bilincs,pár popszegecs és ennyi a munkadíj.Jól megkérte az árát a magaslatilevegőnek.A munka nem tartott tovább fél óránál.Jó kis fél órabér mi?
Remélem,hogy mindenkinek kellemesen telt a napja?
Vigyázzatok magatokra!Mindjárt megint itt a hétvége!Nálunk lomtalanítás lesz szombaton.Holnap,holnapután készítgetem össze,amit ki akarok dobni.Nagyon gyorsan telnek a napok és elillan a nyár.Sajnos úgy néz ki,hogy a festés át fog nyúlni augusztus elejére.Nehogy úgy legyen ahogy elterveztem.Most elköszönök.Jó késő van,biztosan már alusztok.Megyek én is aludni.Jó éjszakát,kellemes nyugodt pihenést kívánok mindenkinek!
Puszi mindenkinek!Böbe
http://youtu.be/mlxAeZlQwhU
http://youtu.be/ax5r4D zXMAg
http://youtu.be/UumO8SCwNHU
http://youtu.be/r8 dkbu4aXoc
Szép napot mindenkinek! Olyant, amilyent mindenki kiván magának.
És nyugalmas időjárást, zuhé és dörgés-villámlás menteset!
SZIASZTOK lÁNYOK
MINDENKIT ÜDVÖZLÖK SZÉP NAPOT MINDEN KIS LÁNYNAK!
ERE FELÉBE BORULT REMÉLEM JÓ IDŐ LESZ ÉS MINDENKI TUDJA CSINÁLNI A NYÁRI TEHENDŐIT
PUSZILLAK BENNETEKET!
Szép napot mindenkinek!
Böbike! Jó munkát! Szépek lesztek!
Macikám! Irtam Neked. Köszönöm.
Macika Icukám nagyon guszta lett a tepertőd!Csak óvatosan egyél belőle,mert éjszakára nehéz étel.A mellékhelyiségek ablakait ma beépítették,kész van.A szobák ablakait 3.hét múlva cserélik,és utána jöhet majd a festő.Addig nem tudok ill-ve nem akarok a speizba vissza rámolni.Legalább az is rendbe lesz téve egy pár évre.Most a kémény meghibásodást akarom rendbe tetetni.Még keresem a szakembert hozzá.Szombaton lomtalanítás is lesz.Még a lomokat is össze kell készíteni.Úgy hogy tényleg van dolgom bőven.A jövőhét szombatján a szocotthonban a tanítónénim 88.éves szülinapját ünnepeljük.Most ez a hónap ilyen zsúfolt lesz nekem.Addig míg készen nem lesz minden, nem tudok sehova sem elmenni.De ha elkészül amit erre a hónapra terveztem,akkor utána elutazom egy kicsit pihenni valahová.Van még üdülési csekkem.Már kezdek kifáradni.
Évikém te is szörföztél a levegőben,vagy csak nézted?Bubi miért nem szereti őket?Talán a nagy zaj zavarja őt?Nagyon szép a golgotavirágod!Jó éjszakát kívánok mindenkinek!Kellemes ébredést holnap reggel!
Puszillak benneteket:Böbe
Sziasztok Lányok
Hát kedves Böbikém nagyon elfoglalt vagy nem is csodálom hogy most csak ez van ki tűzve neked célnak hogy kész legyetek! sok erőt és türelmet kívánok neked hozzá és vigyázz ne hogy meg ártson eza sok munka, mer húsz éve s már elmultunk és nem nekünk való már a fizikai munka! de tudom az úr meg mi egy más nagyobb!
Évikém én még nem is láttam ilyen ballonozást biztos szép látvány! amint látom szép szines! és programokkal gondolom telitve!
Napsugika csak minden lassan és ügyesen vigyázz magadra és a párocskádra, van már meló ki látásba?
A mi kis Hildánk már biztos gyönyörködik Babócával együtt a szép Erdélyi tályakba!
Kedves Csilluci írj hogy eldöntötted mert hétvégén irom a névsort
És mindenkinek válaszolok!
Drágáim nagyon jó idő van erefelé ma nem főztem mert maradt tegnapról, csak saját vágású mangalica zsirszalonnát sütök mert a hűtőbe kockázva szoktam el rakni, és ha elfogy veszek elő és van töpörtyűm is!
Estére egy párszemet be falok mert ilyenkor isteni!
Puszillak benneteket
A szegényembert még az ág is húzza!
Nagyon ki vagyok! A mellékhelyiségek ablakcseréje hétfőre lett áttéve.A viharos szél ma reggelre megcsavarta a szerelt gázkéményünket.Kb.10m magasban van és nehéz hozzáférni.Valószínűleg állványozni kell majd ha javítják.Gyorsan kell találnom egy ehhez értő szakembert,mielőtt újabb szélvihar jön.
Évikém most jól jönnének errefelé ilyen hőlégballonos szakik!
A vasalásnál ugye nem fáztál?Most a hűvösebb időben jobb is volt vasalni.
Remélem nektek kellemesebben telik majd a hétvégétek?
Vigyázzatok magatokra!Kellemes vasárnapot kívánok mindenkinek!
Puszillak benneteket:Böbe
Régen jártam erre, de reménykedem, a nagyon változó időjárás ellenére jól vagytok!
Elég zsufis napjaim voltak, képzeljétek, még a nemszeretem vasalást is megcsináltam!
Volt itt egyik este hőlégballon fesztivál is, valamikor sokkal többen voltak, most csak tizenegyen szálltak fel.
Bubinak egy is elég, fél tőlük, menekül a zuhanykabinba.
Azóta sütöttem cseresznyés pitét is, már sajnos felfaltuk.
Végre kinyílt az első két golgotavirágunk!
Vigyázzatok Magatokra, nem lehetek mindíg mellettetek!
Sok-sok puszi Mindenkinek:
Éva.
Kellemes hétvégét,szép nyári programokat kívánok mindenkinek!Most egy darabig nem leszek.Majd jelentkezem.
Puszillak benneteket:Böbe
http://youtu.be/F4KCrSXvOxI