Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hétköznapi apró csodák..
Vannak az életben nagy dolgok, események. Azokra mindenki emlékezik, szeretettel gondol rá! Azonban a hétköznapi apró csodák mellett valahogy csak "elmegyünk." Nem is emlékszünk rá már pár nap múlva, pedig akkor, és ott lenyűgözött bennünket.
Négy unokás nagymama létemre most 50-en túl próbáltam megérteni ezeknek a mindennapos, hétköznapi csodák értelmét. Hiszen a nagybetűs Élet sok-sok ilyen hétköznapi csodákból tevődik össze. Sokunk mellett csak úgy elmegy az Élet, s nem tudunk örülni az apró mindennapi csodáknak. Annak, hogy szépen süt a nap, jókor jött az eső a földeknek, itt járt az unoka, vagy unokák, kinyilott a kertben az első ibolya... vagy séta közben láttam egy virágot, de nem tudom a nevét. Megkérdezem azoktól, akik esetleg ismerik, tudják. Lehet az ég világon mindennek örülni: egy versnek, egy novellának, egy séta közben annak, hogy az előttem horgászónak sikerült kifogni egy halat! Tehát mindennek! Ezért nyitom ezt a topikot, hogy elmondhassuk egymásnak, egymásért a nagybetűs Élet hétköznapi csodáit, örömeit, boldogságát!
Várlak benneteket, örüljünk nekik együtt!
Jó étvágyat baboca!
Örülök, hogy onnét a messze országból, az Operenciás tengeren túlról is ide találtál.
Köszönöm mindenkinek, hogy rálépett erre az útra, amelyik ide vezetett. Megvallom őszintén, hogy nem hittem volna, hogy ennyi kedves ember van, aki észreveszi az apró, hétköznapi dolgok szépségét. De, hál Istennek van!!
Aztán a saját vers, amit írt egyik kedves topik társunk... Köszönet érte. Én is írogatok, de inkább novellákat.
Tudom, sajnos, hogy ettől a topiktól azért nem tünnek el a gondok, de nyitottabb szívvel, lélekkel, megoldhatjuk őket. Úgye?
S, ha szemünket, szívünket nyitva tartjuk, akkor minden apró dolognak tudunk örülni...
Egy kis boldogság hormon! Igaz, hizlal, de hasznos lehet!
Mégegyszer köszönöm nektek!!
Szép estét kívánok mindenkinek! Látom, nagyon szépen összejöttetek, és beszélgettek. Ez öröm nektek, és persze nekem is... Sok kedves ismerős, barát, eljött, köszönöm nekik. Attól függetlenül hozzájuk is fogok menni, mert ha valakit megszeret az ember, azt nem lehet, csak úgy kizárni a szívéből.
Nem bírtam megállni, hogy ne jöjjek hozzátok már ilyen későn. Még a képeket is elő kellett varázsolnom. Olyan fáradt vagyok, mint a liba!! Elmesélem, hol, merre jártunk Boglárka unokámmal. Aki még nem ismerné Ő a lányom kislánya, 5 éves, s imádjuk egymást. Ma, ráfáztunk, be kell vallanom legényesen. A Csókakői várhoz kirándultunk kora délelőtt. Én a saját gyerekeimmel voltam anno már nagyon régen. Gondoltam, hogy ott felmegyünk, ahol akkor mentünk. Egyenesen. Se jobbra, se balra! Elindultunk. Én még ilyen meredek hegyoldalt nem láttam. Szegény Boginak a fenekét toltam felfelé, aztán magamat, hát azt látnotok kellett volna! De, az a legszebb az egészben, hogy lefelé már kiépített lépcsőn jöttünk le, az már szinte semmiség volt! Na, de legalább fogyóztam egy kicsit, úgyis rám férne!!
Felértünk, kínkeservesen. De, a látvány mindent kárpótolt. Most csak pillanatképeket küldök, de holnap folytatni fogom a mesémet.
Nagyon szép idő volt! Hétágra sütött a nap, és olyan szép felhőt láttunk, mindjárt megmutatom... ma Ő volt az apró csodák egyike... Úgye, milyen szép?
Mászás közben ezzel a nyiló somfával barátkoztunk össze, s a bokor alatt pedig ibolyák kéklettek lépten, nyomon.
Bogi elbújt, de megtaláltam!! Kövek is és mészkövek is találhatók e helyen. Felnéztünk, hova kell felérnünk... Hát, oda!! nézzétek csak!
Egy akkora adag életörömet kaptam itt, ma... beleborzongok. És Szeretettel köszönöm. Ennyi pozitív ember... olyanjóóóóóóóó!
Láttátok már a szivárványt bimbózni? Vagy patak csobogást, ki hallgatott, csöndben? Én ma piacozni voltam, elkisértem a barátnőmet, aki annyira, olyan nagyon negatív, na neki elküldöm ezt a topikot! Hátha változik világképe?
Hilda, fogadd szeretettel:
Ki vagyok én? kérdezem magamtól, ám erre válasz nincs leírva sehol. Ha igaz feleletet szeretnék hallani, meg kell kérdeznem végre, valakit:
ki is vagyok én?
Szellő vagyok, melegben enyhet adó,
csillag vagyok, sötétben utat mutató,
a rét minden virága, mi benned illatozik, vagyok kit vársz, ki szívedben lakozik.
Szivárvány vagyok, s hidamon átmehetsz, egy szebb világba, hol lakni élvezet. Hol a Szeretet az úr, és irányt is az mutat, ha az ösvény elágazik, és te elakadsz.
Csak menj, én ott leszek veled. Vezetlek, óvlak, s fogom kezed. Csak menj, és vissza se nézz! Már a jó uton haladsz, hisz látod a célt.
És ne kérdezd többé, ki vagyok én, hisz a válasz, belül, benned ég! Lobog, mint nyáréjben, messzi pásztortűz, azokat várja /hívja / kiket sötétség űz. Tévelygők ők, s nem találnának haza, ha a Szeretet -fáklyája nem világítana.
Vers, ám olyan formában nem tudom elküldeni. Én írtam,2004.ben, és minden versem fejből tudom. Ezt is úgy írtam ide nektek, viszonzásul a sok-sok gyönyörű csodáért amit ma itt együtt megélhettem veletek, a Szeretet hullámhosszán. Anikó
Szervusz Hilda !
Sok sikert kivánok az uj topicodhoz, és sok hétköznapi csodát jelenítsetek meg itt!
Hilda, te magad is egy ilyen hétköznapi csoda vagy, nagyon szeretlek a sok gondod mellett is mindig mosolygós kedveddel.
Mindenkit jó kedvre hangolsz magad körül, ezért érezlek én téged egy aranyos csodának!
Keveset fogok ide jönni, mert több más topic régi tagja vagyok, de ha valami hétköznapi csodát látok magam körül, okvetlen megosztom az örömet veletek!!!
Lehet, hogy néha megmosolyognak, lehet, hogy néha kinevetnek a hátad mögött, lehet, hogy néha csak elhúzzák a szájukat, DE a mosolyt nemlehet meg nem történtté tenni!
+
Most egy fotó, amely remélhetőleg mosolygásra késztet benneteket is :-) Most 2 perce készült , vacsora van!
Kedves Hilda!
Nagyon szép kirándulást Nektek!
Ancsa
Nagy örömömre szolgált, hogy ilyen kora reggeli, napsütéses időben ilyen sokan jöttek, és köszöntöttek!
Ez is egy csoda. Ma 5 éves unokámmal Boglárkával megyünk kirándulni. Csodaszép idő van már most. Áldásos napocska ránk süt, zöldelni kezd a világ. Útunkról beszámolok természetesen nektek is, s igy tevőlegesen ti is ott lehettek.
Most a lányom által tegnap küldött képet adom nektek. Ő erre ébredt. Nyönyörű szívárványt látott, ilyen korán reggel!
Legyen szép napotok!!
Szép napot !
Zsuzsa, kösz az erdős címet, belekukkantottam, valóban gyönyörű! Sok apró örömöt a mai napra is! Üdv. Ancsa
Tzsu! Szia! Most hogy mondod... Én is olvastam "Az élet játéka" c. kisregényt. Eleanor H. Porter az irója. Névnapomra kaptam a főnökömtől...már jó pár éve...nagyon szép történet...egy kislányról szól, aki ágyban fekvő beteg...és játékával a felnőtteknek mutat példát. Akár tanmesének is nevezhetném.
Ajánlom, mindenkinek!!
Hilda! Ténleg jó olvasni ezt a topicot...remélem a hangulata megmarad
Napsugaras Szépjóreggelt!
Ahogy barátnőm szokott köszönni! Kár, hogy a hangját nem mellékelhetem...már attól jobb kedve lesz az embernek.
Ma takarítós-bevásárlós napunk van, egyiket se igen szeretem, de...mi pozitívat keressek...hűűű itt megakadtam!
Üdvözletem küldöm ismét mindenkinek!
Ma reggel ánézvén az @-jeimet, kaptam egy érdekességet. Szebbnél szebb erdők, a természet szépségei fotókon. A honlap cime: www.forests-forever.com
Nézzétek meg, lassan tölt le, de megéri.
Sziasztok! Zsuzsa
De jó, hogy van ez a topic !
Most még csak ennyire sikerül mosolyognom. Tegnap ugyanis nagy igazságtalanság ért, s azóta nagyon magam alatt vagyok.
De most, hogy rábukkanram erre a topicra, mär sikerült mosolyt csalni az arcomra.
Köszönöm Hilda ! És a többieknek is !
Üdvözlet mindenkinek!
Végigolvasván a sok hozzászólást nekem is eszembe jutott valami. Még gyerekkoromban olvastam egy könyvet, a címe: Az élet játéka. A szerzőre már nem emlékszem. De a lényegére igen: minden rosszban van valami jó, és ha ezt megtaláljuk akkor sokkal boldogabbak leszünk, ezáltal megtanulhatunk örülni az életnek, megtanulhatunk mosolyogni. Tehát keressük mindíg mindenben a jót. Ha ágyban fekvő/ágyhoz kötött beteg vagy örülj, hogy tudod használni a kezed. Stb. Ez a játék elég nehéz. De azért csak rajta. Köszönöm, hogy emlékeztettetek rá.
Zsuzsa
Sziasztok, !
Képzeljéte, nekünk a terasz felső sarkán minden évben költ egy feketerigó. Tavaly egy nagy esőben egy fiókát kimosott a szél, és a férjemmel sikerült nehezen visszarakni. De olyan jó érzés volt, hogy nem hagytuk szegény picikét, mert különben lepusztult volna és a mamája is hiába kereste volna. Na most ez jutott eszembe a galambfiókáról. Szép napot, vigyázzatok ÁPRILIS 1 van. !!!!!!!!!!!!!
Mindenki szeretet Hildaja!
Gratulalok az uj topik inditasahoz,ha ilyen utembe halad akkor sokunknak ad kellemes perceket .En most kapcsolodtam be de elote vegig olvastam az elejetol es jo erzessel toltot el ,milyen sok ember van egy velemenyen es penzbe sem kerul,csak egy kis jo
szo es maris szebbnek latjuk a korulotunk zajlo esemenyeket.
Itt vagyok én is látogatóba.Hilduskával sokat levelezünk.Nagyon szeretetre méltó kedves vidám teremtés.Ha egy nap nem látjuk a képeit,nem olvashatjuk a vidám kedves hozzászólásait,akkor már nekünk nagyon hiányzik. Hilduska azért a másik topicocat se hanyagolod el ugye? Örülök,hogy ebben a topicban is sok kedves emberrel ismerkedhetünk meg. Nálunk 5 zsarnok van a ház körül. 3.cica,2.kutyi a kis tacsi a legnagyobb zsarnok. Akad jó pár énekes is.Itt lakunk az erdő szélén,valóságos madár koncertre ébredünk reggelente. Én is küldök vidám képeket.
Üdvözlettel:böbe