Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok! Szép estét Mindenkinek!
Kész a leltár
Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.
1936. nov.-dec.
József Attila
Brokkolis-füstölt sajtos husi
Hozzávalók: 1 kis brokkoli füstölt sajt csirke- vagy pulykamell kis fej hagyma tejföl olaj Elkészítés: Olajon meg kell pirítani a hagymát és a husit, de csak annyira, amíg minden oldala fehér nem lesz. Aztán a brokkolit kis darabokban mellé tenni és összepárolni. ha kész, akkor bele mehet egy kis pohár tejföl és az egészet be kell sűríteni egy kis reszelt füstöltsajttal. Abból épp csak egy pici kell, különben nagyon erős íze lesz.
Rízs való hozzá. Elkészítés időtartama: 20 perc perc
Agglegénysüti
- családosoknak is! Hozzávalók: (mindenből annyi, amennyi jólesik!) gríz (búzadara), víz, tej, cukor/vaníliás cukor, mazsola, kakaópor/kókuszreszelék Elkészítés: Vízben főzzünk meg annyi grízt (búzadarát), amennyit megeszünk. Tegyük hozzá a cukrot, tejet ízlés szerint. Ha kész van, olajozzunk ki egy serpenyőt, és öntsük bele a pépet. Kevergessük lassú tűzön, nehogy leégjen (bár úgy is finom ). Keverjük hozzá a mazsolát. Ha kicsit barnásabb a színe és egybe összeáll, kész is van. Vegyük le a tűzről és szórjuk meg kakaóporral vagy kókuszreszelékkel. Várjuk meg, amíg megdermed, és utána szeletelni lehet, mint a tortát.
Tetszés szerint más aszalt vagy friss gyümölccsel is lehet gazdagítani, vagy csinálhatjuk zabkorpával, ha nem akarunk hízni tőle. Elkészítés időtartama: 5-10 perc
Köszike!
Ilyen sok gyümölccsel még nem készitettem,
de majd fogom.
Szép napot kívánok!
Gyümölcsös túrótorta
Hozzávalók:
- 1/2 kg túró
- 20 dkg ráma
- 2 cs. vanília cukor
Ezeket jól össze kell keverni.
-4 dl tej
- 20 dkg cukor
- 2 zacsi zselatin
Felfőzni és forrón hozzá kell önteni a túróhoz, majd tovább keverni őket együtt.
Vagy két őzgerinc formába (ezeket béleld ki), vagy ha van egy nagyobb szilikon formátok (ezt nem kell kibélelni szépen kijön belőle) akkor abba beleöntitek. Beleraktok 4 banánt karikákra vágva és befeditek a tetejét éppen érő gyümölcsökkel.
Szióka!
Ez is fincsi
Gyümölcsös túrótorta
Hozzávalók:
- 1/2 kg túró
- 20 dkg ráma
- 2 cs. vanília cukor
Ezeket jól össze kell keverni.
-4 dl tej
- 20 dkg cukor
- 2 zacsi zselatin
Felfőzni és forrón hozzá kell önteni a túróhoz, majd tovább keverni őket együtt.
Vagy két őzgerinc formába (ezeket béleld ki), vagy ha van egy nagyobb szilikon formátok (ezt nem kell kibélelni szépen kijön belőle) akkor abba beleöntitek. Beleraktok 4 banánt karikákra vágva és befeditek a tetejét édes kekszel.
Hűtőbe vagy hideg helyre kell tenni és hamar megdermed. Aztán már nyugodtan ki lehet borítani a formából. Nekem nagyon szépen kijött. Olyan lesz, mintha fehér csokoládé volna. Néhány kocka csokit egy kis vízzel és vajjal megolvasztottam és szépen ráfolyattam, majd narancsal és aszalt szilvával díszítettem, de ez már a fantáziátokon múlik.
Szia Cinke!
Könnyen elkészithetö saláta es nagyon finom egészséges!
Saláta fetamártással
Hozzávalók:
1 közepes kígyóuborka
1 nagy kaliforniai pirospaprika
1 fehér paprika
2 nagy paradicsom
1 fej hagyma
Mártás hozzávalók:
15 dkg feta sajt
1 kanál olívaolaj
őrölt zöldbors
2-3 gerezd fokhagyma
kakukkfű
metélőhagyma
balzsamecet
tárkonyecet
A fetát, a mozzarellát a kakukkfűvel, a snidlinggel, a fokhagymával, 1 dl olívaolajjal, kevés balzsamecettel és tárkonyecettel – botmixerrel - leturmixoljuk.
A kaliforniai paprikák tetejét levágjuk, kimagozzuk, a sajtos krémet ebben tálaljuk. A többi zöldséget felkarikázzuk. A krémbe mártogatjuk a zöldségeket. Pirítóssal is kínálhatjuk.
Jó étvágyat!
Igy igaz Mártika!
Szépet küldtél
Hallgassátok meg .
További szép napot kívánok !
József Attila:
Keresek valakit
Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.
Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.
Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.
Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!
Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.
Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.
1921. okt. 31.
Császármorzsa
Hozzávalók (2-3 személyre):
30 dkg búzadara
3 tojás
4,5 dl tej
5-10 dkg mazsola
10 dkg zsír vagy margarin
10 dkg cukor
só
(porcukor, lekvár)
A cukor felét keverd bele a langyos tejbe, adj hozzá kicsi sót, majd áztasd bele a mazsolát és a búzadarát is. A tojások sárgáit keverd el a maradék cukorral, a fehérjékből pedig verj kemény habot. Amikor a dara megduzzadt (felszívta a tejet), keverd hozzá a tojássárgát és a habot is. Egy tágas serpenyőben hevítsd fel a zsiradékot, öntsd bele a masszát, s (egy lapáttal) folyamatosan kevergesd, míg szét nem esik kisebb darabokra, morzsákra.
(A császármorzsát forrón, porcukorral meghintve, esetleg valamilyen lekvárral, vagy gyümölcsszörppel szokás tálalni.)
Nagyon szépen köszönöm a receptet, elég egyszerünek tünik, hipp-hopp és már kész is a császármorzsa. Őszintén szólva még Bécsben kivántam meg két hete és azóta is arról álmodom.
Ma van a
költészet napja! Es József Attila 102-éve születet!
Szeretné meghallgatni? Kattintson rám!
Szervusz Klára!
Rég nem jártál Nálunk. Örülünk hogy olvasol minket és találsz kedvedre valót.
Szépek a hangos versek is, én elmentettem a kedvenceim közé és onnan bármikor hallgathatom.
Örülök ha sikerült a hólabda. Mi is nagyon szeretjük.
Szeretettel várunk máskor is, és
kérünk Tőled is egy jó receptet.
Egy falusi csalad bekeveredik egy bp-i szallodaba. Mig az asszony a gyonyoru fenyeket bamulja, addig apa es fia setalgatnak, mig egy ajtohoz nem ernek, ami folott szamok vannak. Arra jon egy rut oregasszony, belep az ajton, az becsukodik, majd a ket ferfi csak a szamokat latja az ajto felett: 1...2...3...4...5...4...3...2...1...0, majd az ajto kinyilik, es egy szep fiatal no lep ki. Megszolal a fiu:
- Fater! Lattad ezt?
- Ja! Fiam most rohanj anyadert, aztan majd berakjuk ide!
A szatyorka, meg a borondke ort allnak. Egyszercsak megszolal a szatyorka:
- Te en mar nem birom sokaig!
- Tarts ki! - mondja a borondke - mindjart jon a valtaska!
Oreg parasztember all a Dunaparton, Budapesten. Megszolit egy rendort:
- Mondja mar meg, biztos ur, Budan vagyok vagy Pesten?
- Hat oregapam, adja csak ide a szemelyijet, es megmondom onnek, hogy hivjak.
Szervusz Zsuzsa!
Mostanában sokat olvasom a topicot,egy-egy szép verset átmásolok tőletek.Nagyon szép hangosverseket is találtam,aminek a letőltését majd megkérdezem.
A hólabdát a te recepted alapján sütöttem meg.
Útólag kívánok nektek áldott húsvéti ünnepet.
Szeretettel:Klári
Szia Mártika!
Ma József Attilára emléznek, Tegyük Mi is.
Mámor
Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szivét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.
Szeretném a keblemre ölelni az
Életért kűzdő, fájó rabot.
Szeretném feltámasztani,
Aki halott.
Szeretném, hogyha lassabban forogna
És végre megállna a nagy kerék.
De a legjobban szeretném,
Ha szeretnék.
És szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
S aztán meghalni:
Mert én a Mámor vagyok.
1921. szept. 24.
Szia Kata!
Nagyon aranyos vicceket küldtél
Köszönjük.
Egy diáklány kétségbeesve fordul az apjához:
- Apa, nagyon rossz tanácsot adtál, amikor azt mondtad,
hogy abba a nagy bankba tegyem be a pénzemet.
Most úgy látszik, csődbe mentek.
- Hogy-hogy kislányom?
Az mindig a legmegbízhatóbb bank volt
. Miből gondolod, hogy baj van?
- Legutóbb, mikor pénzt akartam kivenni a kártyámmal,
azt válaszolta az automata, hogy sajnos nincs fedezet.
Szia Magdika!
A kit szerettünk
A kit szerettünk, nem feledjük,
Bármit beszéljen ajakunk.
Megrezzenünk, ha szóba hozzák,
Őt áldjuk, hogyha meghalunk.
Hiába ámitjuk magunkat:
Csak játék volt, muló szeszély!
Hiába mondjuk: Minden ábránd
Báját veszíti, véget ér.
Egy édes szempár, egy tekintet
Megbabonáz menthetlenül.
Ugy őrizzük, mint szent talizmánt,
Elrejtve a világ elül.
A sors megáldhat, meggyötörhet;
Emelhet hír vagy bukhatunk:
A kedves arcza sose hágy el;
Őt áldja hűlő ajakunk.
(Reviczky Gyula)
SZIA Magdika!
Mosolyogjonk:
A tehén
Egy negyven kilós veréb ül a faágon, mikor látja ám, hogy egy tehén nagy recsegés közepette mászik fel a fára. A tehén letelepszik a veréb mellé.
- Te meg mit csinálsz itt? - kérdezi a veréb.
- Jöttem almát enni. - hangzik a felelet.
- Az nem zavar, hogy ez itt egy fenyőfa?
- Van nálam alma.
Nyuszika
A nyuszika ül az erdő szélén és reszeli a körmét. Arra jön a medve s megkérdi:
- Hát te meg mit csinálsz, nyuszika?
- Hegyezem a körmeimet, s ha majd jön az oroszlán széttépem darabokra.
Nemsokkal később befut a farkas is, és ő is megkérdezi nyuszikát:
- Mit csinálsz, nyuszika?
- Hegyezem a körmeim, és ha jön majd az oroszlán jól széttépem.
Rövid várakozás után arrajön az oroszlán és megkérdezi:
- Mit csinálsz, nyuszika?
- Reszelgetem a körmeim és hülyeségeket beszélek.
Szia Cinke!
Én igy készitem a császármorzsát
Gyümölcsös császármorzsa:
HozzávalóK:
25 dkg túró
10 dkg cukor
15 dkg liszt
1mk.szbikarbóna
5 dkg mazsola
1 cs vcukor
2 tojás
kicsi vaj gyümölcs ki milyet szeret./őbarack,meggy/
Elkészitése:
Ugyanúgy készitem el mint ahogy BMarika leirta,csak és egy kivajazott jénaitálba teszem gyümölcsöket rakok bele
és megsütöm.
Sok sikert hozzá!
Lehet választani a receptek között.
Szia Kata!
Kivánok mindenkinek szép délutánt!
En nemprobáltam ki csak találtam es megtetszet De szerintem érdemes kiprobálni Egyprobát megér Nagyon jo a reccepted köszönöm
Csirkemell salátával
Hozzávalók:
1 db csirkemell filézve
olívaolaj
40 dkg mozzarella sajt
4 db paradicsom
2 szál sárgarépa
1 csomag újhagyma
1 csokor bazsalikom
1 csokor zsálya
1 db paradicsomos ciabatta
só
1 db citrom
Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd megpirítjuk benne a hosszúkásra vágott újhagymát és a vékonyra vágott sárgarépát. A sült zöldségeket félretesszük, és a visszamaradt olajban megpirítjuk a csíkokra vágott csirkemellet és a kockára vágott kenyeret.
Egy keverőtálba tesszük a citrom levét és reszelt héját, a zsályát, a bazsalikomot, az újhagyma zöldjét és az olívaolajat, megsózzuk, majd összeturmixoljuk. Az így kapott mártást a húsra tesszük.
A paradicsomot leforrázzuk, héját lehúzzuk, felszeleteljük. Egy tálban összekeverjük a kockára vágott mozzarella sajttal és a párolt zöldségekkel. A friss salátát az elkészült hússal tálaljuk.
Jó étvágyat!
Szia Marika!
De jó, hogy eltudtad küldeni a császármorzsa receptjét!
Olyan régen készítettem, hogy már el is felejtettem,
hogy van ilyen csemege.
És már az elkészítés módját is elfelejtettem.
Köszönöm:Kata
KELLEMES DÉLUTÁNT KÍVÁNOK!
Mi is ez az 5perces pogácsa?
Ez kipróbált recept?
Ha maradt még sonkánk ,így is lehet hasznosítani:
Töltött karalábé:
Hozzávalók 4 személyre: 8 db kalarábé, 40 dkg maradék főtt sonka, 2 evőkanál vaj + a tálhoz, 2 evőkanál + 3 evőkanál liszt, 2 dl tej, fél kávéskanál édesnemes pirospaprika, 1 tojássárgája, 3 evőkanál olaj, 2 kis konzerv paradicsompüré, 1 evőkanál ételízesítő, cukor ízlés szerint
Előkészítés: A gyenge karalábékat megtisztítjuk, megmossuk, és a belsejét kivájjuk. Enyhén sózott vízben kb. 15 perc alatt puhára főzzük a belsejéből kivájt darabkákkal együtt. Amikor megfőtt, szűrőkanállal kiszedjük, és félretesszük. Közben a főtt sonkát finomra vagdaljuk.
Elkészítés: A vajat serpenyőben felforrósítjuk, és kevergetve halványra pirítunk benne 2 evőkanál lisztet. Felöntjük a tejjel, sózzuk, borsozzuk, hozzákeverjük a paprikát. Sűrűre befőzzük. Levesszük a tűzről, hozzáadjuk az apróra vágott sonkát, és a tojássárgájával megkötjük. Kivajazunk egy tűzálló tálat. A sonkás töltelékkel megtöltjük a karalábékat, és a tálba egymás mellé állítjuk. Köré szórjuk a karalábéforgácsot. Elkészítjük a paradicsommártást: az olajat felforrósítjuk rászórjuk a 3 evőkanál lisztet, és halvány rántást készítünk. Hozzákeverjük a paradicsompürét, megszórjuk az ételízesítővel, csipet sóval, borssal. Felöntjük kb. 6 dl vízzel és felforraljuk. Megkóstoljuk, és ízlés szerint cukorral édesítjük, majd lassú tűzön kb. 5 percig forraljuk. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A karalábékat körülöntjük a mártással, betesszük a sütőbe, és kb. 5 perc alatt jól átforrósítjuk. Azonnal tálaljuk.
Cinikém, kétszer megtréfált, nem ment el, talán most:
Császármorzsa
Hozzávalók (2-3 személyre):
30 dkg búzadara
3 tojás
4,5 dl tej
5-10 dkg mazsola
10 dkg zsír vagy margarin
10 dkg cukor
só
(porcukor, lekvár)
A cukor felét keverd bele a langyos tejbe, adj hozzá kicsi sót, majd áztasd bele a mazsolát és a búzadarát is. A tojások sárgáit keverd el a maradék cukorral, a fehérjékből pedig verj kemény habot. Amikor a dara megduzzadt (felszívta a tejet), keverd hozzá a tojássárgát és a habot is. Egy tágas serpenyőben hevítsd fel a zsiradékot, öntsd bele a masszát, s (egy lapáttal) folyamatosan kevergesd, míg szét nem esik kisebb darabokra, morzsákra.
(A császármorzsát forrón, porcukorral meghintve, esetleg valamilyen lekvárral, vagy gyümölcsszörppel szokás tálalni.)
Szia Cinikém, becsatolom, jó ötlet, én is elkészítem,
Császármorzsa
Sziasztok
De jó is ezaz 5- perces pogácsa ! De nekem most még az is sok.
Jó lenne valami hasonló gyorsan elkészithető édesség, én napok óta Császármorzsát kivánok, de nem tudom hogy kell csinálni és azt biztosan sokáig kellene vele kinlódni.
marad a félkész kaja, és a husvéti maradék sonka.
Mártika!
Ki kell próbáljuk az ötperces pogácsát.
Többet tudunk itt lenni.
Kapcsolódó képek:
· kapcsolódó kép 1.
· kapcsolódó kép 2.
· kapcsolódó kép 3.
Szia Eli!
Köszönjük szépen
elteltek az ünnepek nagyon hamar.
Nem hervadunk el ,és remélem Te is kaptál sok rózsavizet.
Időd engedi és visszaolvasol sok finomságot
készitettünk.
Puszilunk Tündér vagy.
További szép napot kívánok!
Mártika!
Köszönjük nagyon fincsi a töltött csirkecomb.
Csirke zöldségmártással
Hozzávalók:
50 dkg csirkemell
25 dkg bacon
1 csokor petrezselyem
2-3 szál vastagabb sárgarépa
1-2 szál fehérrépa
4-5 gerezd fokhagyma
1-2 doboz tejföl
Elkészítés:
Egy tepsit kibélelünk szalonnával, és beletesszük a csíkokra vágott csirkemellet. Megsózzuk, és mellédobáljuk a megpucolt sárgarépát, fehérrépát, fél csokor petrezselymet és 2-3 gerezd fokhagymát. A tepsit alufóliával lefedjük, és sütőbe helyezzük.
Amikor a hús átsült, a zöldségeket kiszedjük mellőle, és a húst fólia nélkül visszatesszük a sütőbe, hogy pirosra süljön. A zöldségeket egy keverőtálban villával összetörjük, majd hozzáöntjük a tejfölt, sózzuk, és leturmixoljuk. Ezután fél citrom levét rácsavarjuk, és az egész mártást felfőzzük.
Tanácsok: Köret:
Egy serpenyőben fokhagymát pirítunk, majd hozzászórjuk az apróra vágott petrezselymet, majd megforgatjuk benne a főtt, megpucolt krumplit.
Tálalás:
A petrezselymes krumplival és a zöldségmártással tálaljuk a pirosra sült csirkemellet.
Gyönyörű napsütéses napunk van.
Legyünk vidámak és boldogok!
Anikó szeretem én a muzsikájukat.
http://www.youtube.com/watch?v=7GFpMb0sOaw
Mártika
Ez c sodás ez az 5 perces pogácsa, ez kell nekünk, mármint nekem, akinek annyira kevés az ideje ez gyorsan megvan.
puszi köszi Anikó
3 dl tejet 8 dkg Rámával forrásig hevítünk. Folytonos kavarás közben belekeverünk 16 dkg lisztet és addig kavarjuk, amíg a kanálról le nem válik. Ha kicsit meghűlt, belekeverünk 3 tojást egészben, 12 dkg füstölt sajtot és egy kávéskanál sót. A kész masszából vajazott tepsibe kiskanál segítségével diónyi halmokat rakunk és közepes tűzön sütjük, előmelegített sütőben előbb alsó, majd felső lángon. Melegen tálaljuk, melegen ajánljuk...
Joreggelt és szépnapot mindenkinek!
Töltött csirkecomb
Hozzávalók:
4 db ép bőrű, közepes csirkecomb
2-3 db főtt burgonya
4 db főtt tojás
2 db beáztatott zsemle
2 db tojás
3 dkg vaj
15 dkg zöldborsó
2 fej vöröshagyma
1 db citrom
4 dl tej
10 dkg vegyes zöldsaláta
majoranna
metélőhagyma
petrezselyem
só, bors
olívaolaj
A csirkecombot besózzuk, a zsemléket tejbe áztatjuk. Az egyik fej hagymát kevés zsiradékon megpirítjuk, majorannával ízesítjük, majd hozzáadjuk lereszelt, a kinyomkodott zsemlét, 2 egész tojást, és az apróra vágott petrezselymet.
A masszát habzsákba töltjük, majd a csirke bőre alá töltjük. A betöltött húst hurkapálcával, vagy hústűvel megtűzzük, és jénaiba tesszük, meglocsoljuk olajjal, és sütőben ½ 1 óra alatt készre sütjük. A maradék hagymát szintén apróra vágjuk, és majorannával, friss metélőhagymával és sóval, valamint borssal ízesítve megpirítjuk.
A főtt burgonyát felkarikázzuk és a piruló hagymához adjuk, a felezett főtt tojásokkal együtt. A burgonyaköretet reszelt citromhéjjal ízesítjük. Friss salátalevelekkel díszítve tálaljuk.
Jó étvágyat!
Remélem jól teltek az ünnepek és finomakat főztetek-sütöttetek
Puszi NEKTEK!
Eli
Szép jóreggelt Mindenkinek
Ez csodálatos ez az ABBA - teljesen felrázta a
reggelünket, köszönjük
Jó éjszakát Mindenkinek!
Jó éjszakát
Az éj terítsen sátrat
reszkető áémod fölé
s fonjon meleg takarót
nyugtalan tested köré.
Szelíd csillagok
vigyázzanak rád,
suttogják helyettem
Szebb és jobb éjszakát
Komáromi János
Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok!
"Mennél többet gondolkodom rajta,
annál inkább érzem, hogy semmi sincs,
amiben több művészet lenne,
mint szeretni az embereket."
(Vincent van Gogh)
Kapcsolódó képek:
· kapcsolódó kép 1.
Zsóka!
Bizony elgondolkodtató
és sajnos most sokan ilyen életet élnek.
Mi nyugdijasok már nem tartozunk ide
"Őrült az, akinek az elég nem elég."
Embereket, vagyis egymást nem tudjuk ilyen intenzíven és kollektíven szeretni. Nem tudunk egy emberért tönkremenni, és csakis őt hajszolni és soha el nem érni, és meghalni érte idő előtt, és ha kell, akár az egész világot bajba rántani miatta - mert nem szeretjük annyira, mint a pénzt. Hiánya nem fáj ennyire, s ha mégis a miénk lesz, nem hagy bennünket olyan kielégítetlenül, mint a pénz.
Beleőrültünk a pénzbe.
De néha mégis kijózanodunk. És szerelmesek leszünk valakibe. Nem a pénzbe, egymásba. És önfeledten ölelkezünk, egy fűtetlen szobában, egy ócska paplan alatt. Csókoljuk egymást, boldogan.
Ez az a pillanat, amikor nem érdekel bennünket a gázártámogatás. És hogy drága lett a benzin.
A Csók, a Te, az Együtt és a Veled fontosabb lesz, mint a kampányköltség és a kamatadó.
Fontosabb, mint a pénz. Egy koldusnak is. De még egy Bill Gatesnek is, ha emberbe szerelmes.
A szerelem - jól tudta ezt minden nagy költő - társadalmon kívüli állapot.
Egy beteg társadalmon kívüli állapot.
Ilyenkor az ember normális lesz. Innen kéne folytatnunk az életet, de nem lehet, mert akkor kiesünk ebből a vesztébe rohanó világból, ebből az esztelenül pörgő, versenyről, hatékonyságról üvöltő őrületből, melynek már semmiféle értelme, erkölcse nincs, csak önzése, hazugsága - és kielégíthetetlen mohósága.
Amikor ezeket a sorokat írom, éppen egy kóbor macska sétál az ablakom előtt. Fekete szőre és négy hófehér, puha "szőrmecsizmája" van. És az fut át az agyamon - mert mai ember vagyok -, hogy honnan telik ennek ilyen pompás bundára?!
És milyen békésen alszik a napsütötte, meleg kövön!
Istenem, adj nekem egyszer, csak egyetlenegyszer ilyen elégedett, doromboló, boldog macska-álmot!
Magdika! Ez az írás szerintem nagyon elgondolkodtató.
Müller Péter: Boldog lelkek tánca
Életünk legnagyobb szerelme
Valakinek a kezében megcsörren egy mobiltelefon. Beszélni kezd. Látom rajta, ha pénzről van szó.
Az arca feszült lesz. Néha öröm csillan a szemében, néha vad indulat. Hirtelen boldog lesz, vagy gyilkos gyűlölet suhan át rajta.
Most nem babra megy a játék!
Arról beszél, aki (vagy ami) az ő Mindene!
Ha valaki egy másik bolygóról csöppenne ide, csodálkozva tapasztalná, hogy az itteni emberiségnek egyetlen valós eszméje van: a pénz.
Nemcsak a létfenntartáshoz, de a tudáshoz, a műveltséghez, a valláshoz is pénz kell.
A sporthoz, a szépséghez, a jó közérzethez, a gondtalan örömhöz, a ruhához, az élelemhez, de még az imádsághoz is sok-sok pénz kell.
És reggeltől estig másról sincs szó, csakis a pénzről!
Az újságok, a rádiók, a tévék csakis a pénzről beszélnek. Pénz nélkül a zenekar széthullik, a színház, a könyvtár, az iskola, a templom bezár. Nincs pénz a kultúrához, a szerelemhez, a tudáshoz, a hithez, az egészséghez, az életörömhöz.
Nem lehet maghalni, mert drága a temetés.
Valaha, amikor normálisak voltunk, és végtelen égbolt volt a fejünk felett, legfontosabb kérdésünk ez volt: miért élünk? Hitért? Istenért? Szerelemért? Gyerekeinkért? Boldogságunkért?
Ma már tudjuk a választ.
Pénzért.
Ez nem tréfa. Kiszámították, hogy az embereket azért érdemes egészségben tartani, mert a gyógyítás sokba kerül. Nemcsak az orvos, a beteg nem dolgozik, csak pénzt költ. Betegnek lenni: ráfizetés. Halottnak lenni: még nagyobb. De a legköltségesebb mulatság a boldogtalanság. Egy boldog embernek nem kell más, csak egy kisfröccs. Talán még az se. De egy boldogtalannak mindig hiányzik valami, és hiába vásárol, utazik, költ - semmi sem vigasztalja. Sok pénzt szór el, s ettől még boldogtalanabb lesz.
Manapság kiderült, hogy nincs pénz az emberiségre. Legalább is ezt mondják a gazdagok. És a természet gátlástalan mérgezőit nem azzal próbáljuk megállítani, hogy ez az emberfaj elleni bűntény és tilos, hanem azzal, ha kimutatjuk: mindez mennyibe kerül. Hogy mennyibe kerül, ha a tenger elmossa Hollandiát, New Yorkot, Londont és Hamburgot. Mérhetetlenül sok pénzbe. De még ez az érv sem hat rájuk, mert - azt hiszik - nem ők fizetik.
A világvége azért késik, mert egyelőre túl drága.
Nem éri meg.
Nincs rá pénz.
Pedig annyi pénz lenne, amennyit csak akarunk. Valaha a pénz aranyból-ezüstből volt, később papírból, de aranyfedezet volt mögötte, aztán már arany sem, csak a munka és dollár, végül manapság már semmi... Ma virtuális pénz van, komputer-pénz, nemlétező-pénz, banki, tőzsdei nullák.
Kollektív hiedelmek és csalások kérdése, mennyi az emberiség jelenlegi összpénze - mégse elég.
A szegénynek azért nem elég, mert éhen hal.
A gazdagnak azért, mert még többet akar.
Lao-ce a tébolyt így definiálja: "Őrült az, akinek az elég nem elég."
A latin "medicina" szó azt jelenti, "középen lenni", megtalálni a közepet, az optimális egyensúlyt: "ennyi elég".
Ezt mondja és ezt éli egy egészséges ember.
Találkoztál már olyan emberrel, aki azt mondja, elég pénze van?
Sőt, sok is, és vegyenek el belőle, mert nem kell neki?
Vagyis betegek vagyunk.
És ezen nem tudunk változtatni.
Nincs az a pénz, amiért meggyógyulnánk.
Halálosan beleszerettünk a pénzbe.
Zsóka!
Köszönjük szépen, mert biztos maradt még sonka
sok helyen.
Próbáljátok ki biztos finom lehet!
További szép estét kívánok!
Zsóka!
Jaj , az estét úgy szeretem
Jaj,az estét úgy szeretem.
Az este egy kis szerecsengyerek,
ki várja csak szerecsenanyját,
és addig játszik téveteg.
Lángot fúj a fekete éjszakába,
pufók lámpákat,zengő tűzeket,
mint kisfiú, ki néma kedvtelésből
szappangolyókat ereget.
Kosztolányi Dezső
Ha maradt még sonka Húsvétról így is hasznosíthatjuk
Rizses csőben sült
Hozzávalók: 30 dkg főtt rizs,
30 dkg főtt sonka,
2 fej hagyma,
5 érett paradicsom,
3 tojás,
10 dkg reszelt sajt,
csipetnyi szerecsendió,
vaj az edény kikenéséhez
A tűzálló edényt vajjal kikenjük, és egy réteg rizst, kockákra vágott sonkát,apróra vágott hagymát, és hámozott feldarabolt paradicsomot rakunk bele. A tojásokat felverjük, sóval, borssal és szerecsendióval ízesítjük, a csőben sülthöz öntjük, tetejére sajtot szórunk, és 180 fokos sütőben 30 percig sütjük. Salátával táláljuk. Tetejére összevágott bazsalikomot vagy petrezselyem zöldjét szórhatunk.
Nagyszerű sok szép zene mellett
olvasni az irásaitok.
Gratulálok Mindenkinek
Erika!
Finomakat készitettél
el is hiszem hogy hamar elfogyott.
Köszönjük a szép zenét.
Koncz Zsuzsa nagy
kedvencem a mai napig.
Szia Magdika!
Köszönöm nagyon szeretem . A Boney M. az ifjuságomat jelenti , és az ABBA.
http://www.youtube.com/watch?v=7GFpMb0sOaw
Szia Zsoka!
Köszönöm!
Szép estét mindenkinek!
http://www.youtube.com/watch?v=m8o pSX0kQN0
Magdika!
Gondolom máshol is első helyen áll a pogácsa, sajtos, tejfölös. Volt egy kis mézes zserbó , meg fatörzs. De hamar elfogyott, tegnap a fiuk már pizzát rendeltek
http://www.youtube.com/watch?v=cMQ7QaslV70
Nagyon jó recepteket raktál fel!
Mennyei szelet
Hozzávalók:
a tésztához: 25 dkg rétesliszt,
6 tojás sárgája,
25 dkg porcukor,
1 cs sütőpor,
a tepsi kikenéséhez zsír és liszt
a krémhez: 4 dl tej,
15 dkg finomliszt,
20 dkg porcukor,
10 dkg darált dió,
20 dkg vaj vagy margarin,
1-2 ekanál rum,
1 csapott ekanál kakaó
a tetejére: 6 tojásfehérje,
35 dkg porcukor,
1 cs tortadara
A tojássárgákat a porcukorral és 10 ekanál forró vízzel kb. 20 perc alatt habosra keverjük, majd a lisztet a sütőporral együtt beledolgozzuk. A masszát kizyírozott, kilisztezett tepsibe öntjük, előmelegített sütőbe toljuk, és közepes lánggal világos színűre sütjük.
A krémhez a tejet a liszttel kevergetve sűrű krémmá főzzük, és még forrón a darált diót beleforgatjuk. Amíg hül a vajat vagy a margarint a porcukorral habosra keverjük, majd ezt is hozzáadjuk. A rummal meg a kakaóval ízesítjük, simára keverjük és a tésztára kenjük.
Végül a tojásfehérjéket a porcukorral kemény habbá verjük és a krém tetejére simítjuk. Késsel kicifrázzuk, majd tortadarával megszórjuk. A hűtőszekrénybe állítjuk és másnap szeleteljük fel
Szia Zsóka!
Köszönjük a sok szép és igaz idézeteket.
Szép estét kívánunk!
Hoztam egy kis vidám muzsikát.
http://youtube.com/watch?v=zwBMfe1E_NU
Tündéri a kisunokád! Boldogan játszik a nagy labdájával.
A boldogság egy pillangó: ha kergetjük, kisiklik a kezünk közül... De ha csendesen leülünk, az is lehet, hogy leszáll ránk.
Nathionel Hawfhrone
"Minél több szeretet és jóság sugárzik belőled, annál több áramlik rád vissza."
Sigmund Freud
"Nem megy csodaszámbam ha egy fiatal párt látunk, akik szeretik egymást, de ha egy idős házaspár szereti egymást, az a legszebb látvány a világon."
William Makepeace Thackeray
Sziasztok! Szép estét Mindenkinek!
“Úgy élj, hogy visszanézhess.
Ne haraggal, hanem örömmel forgathasd át emlékeidet, visszafelé. Nehogy sajnálkoznod kelljen…
Okosan élj. De főleg: szépen. Gazdagon, ne a szó anyagi értelmében, hanem szellemeikben.
Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után, úgy hagyj te is. Hogy rád találjanak, ha keresnek. Hogy rád találhasson, aki keres. Hogy ne felejtsék el a vonulásodat.
Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket. Gondolatokat, amelyek rád mutatnak. Emlékeket, bármilyen, csak markáns legyen.
… akkor jól éltél. Akkor éltél helyesen.
Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen, hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja a jóleső emlékek felizzó melege.
Úgy élj!”
(Hankiss János: Hajnali három)
Szia Erika!
Hiányoztál és már nagyon vártuk a szép muzsikát.
Köszönjük szépet találtál.
Te mit sütöttél?
Tudod mi szeretjük a fincsi sütiket.
Nagyon tündér a kis Szem.
Jó nagy labdája van.
Boldogan mosolyog .
A Mami is legyen vidám.
Nemes és szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek,
Csupán tiszta szív és sok-sok szeretet."
Pázmány Péter
Mártika
OOlyan édes gyönyörü a kisunokád, hogy állandóan elmen tem a fényképeit, és a kislányom is őt csodálja. Mindég kérdi hogy nincsenek uj képek arról a kis göndör csodáról? ugy becézi El tudom képzeni mennyire imádod, én is imádnám!!!!
Nagyon jó egészséget és sok boldogságot kivánok neki, s minden jót az élettől puszillak Aniókó
Teszek fel pár képet, amit már én csináltam, a képet és a munkákat is természetesen. jajjjjj közé került egy kis töpörtyüspogácsa azt is én csináltam, és szerény személyemről is 1 példány ........
Szép jó estét mindenkinek! Ünnepek alatt olyan mesebeli netezést csináltam, hol voltam, hol nem voltam. Sikeresen végig olvastam, amit irtatok, irigykedtem a sütik láttán. Hogy Ti milyen ügyesek vagytok! Én is sütöttem, de az nem lett ilyen szép, de biztos finom volt, mert hamar elfogyott Látom már régen volt zene, hozhatom?
http://www.youtube.com/watch?v=fUBtLSWqYxg
Olcsó lekváros süti
Hozzávalók:
50 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 20 dkg cukor, 2 tojás, 2 evőkanál zsír, 2-3 szelet csokoládé reszelve, 1 csomag vaníliás cukor, baracklekvár, 5 dkg darált dió
Elkészítés:
A lisztet elkeverjük a sütőporral, a cukrot a tojásokkal és a zsírral, a reszelt csokoládéval, a vaníliás cukorra. Annyi tejet adunk hozzá, hogy lágyan dolgozható legyen. A tészta felét tepsibe téve lekvárral megkenjük. És a másik felét rárakjuk. Tojással megkenjük, és darált dióval megszórjuk. Ha kész, megsült, vaníliás cukorra megszórjuk.
Szia !
A fólia alatt paradicsom palántát termelünk, és azt ültetjük ki május 25-körül. Ez saját részre lesz. Konzervgyárba szállítjuk, sajnos az átvételi ára - állami támogatással együtt - 17 Ft.
Fütés nincs benne, eddig máshol termeltem, ahol fizettem a helyért, most az udvaron állítottuk fel, de sajnos elég későn, igy az automata öntöző is az idén kimaradt, és a fólia ajtók rögzítése és a bukó ablak is hagy maga után kivánni valót!
Eü-be dolgoztam 21 éves, de létszámleépítés miatt elküldtek - de a fő indoka az igazgató urnak az volt, hogy nekünk van Kft-n és nem vagyok rászorulva a pénzre - igy kellett találnom valami elfoglaltságot, mert az első három hónapba majdnem megőrültem. De már tul vagyok rajta, és itthon is feltalálom magam. Sokat dolgozunk, télen pedig pihenünk.
Ma gyomláltuk ki az egyik sátrat, holnap kész a másik és csütörtökön reggel locsolom be. Utána egy hét csak ajtó csiki-csuki, bár már a bukókat éjjel nyitva lehet hagyni. Üdv.
Finom lehet!
Mazsolás halom
Hozzávalók :
1 narancs
10 dkg vaj
15 dkg cukor
2 tojás
30 dkg liszt
15 dkg mazsola
4 evőkanál porcukor
Előkészítés:
A narancsot alaposan megmossuk, héját lereszeljük. Sütőpapírral kibélelünk egy tepsit.
A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük.
Elkészítés:
A vajat a cukorral, a tojásokkal, a narancshéjjal és egy csipet sóval habosra keverjük.
A lisztbe forgatjuk a mazsolát, és kis adagokban a vajas masszába dolgozzuk.
Két teáskanál segítségével kis halmokat rakunk a tepsire, és a sütőben kb. 17 percig sütjük.
Hagyjuk kihűlni, és megszórjuk kevés porcukorral.
"Csak az tud élni, ki mindig nevet,
Kiből kicsordul minden szeretet,
Kinek lelke élettől vidám,
Ki himnuszt zeng az ég hajnalán,
Ki minden könnyből virágot szakaszt,
Ki minden sziklából szivárványt fakaszt,
Az élet útján győztesen robog,
Csak az tud élni: KI MINDIG MOSOLYOG!"
Életünk olyan amilyenné gondolataink teszik.
Nem akkor leszünk magabiztosak, ha mindíg igazunk van,
Ha nem akkor,
ha nem félünk a tévedéstől.
Minden apró szenvedés megerősíti az embert
és segít elviselni a nagyobb szenvedéseket.
Nagyon jó receptet küldtél
Gyors gesztenyekocka
1 szögletes,
kakaós piskótatortalap,
25 dkg gesztenyemassza,
1 dl tejszín,
1 dl tej,
10 dkg magozott meggybefőtt,
fél üveg csokiöntet,
rumaroma
A gesztenyemasszát kikeverjük a tejjel, tejszínnel,
néhány csepp rumaromával. A kakaós piskótatortalapot keresztben kettévágjuk, majd az alsó lapot megkenjük a gesztenyekrém felével.
Kirakjuk a lecsöpögtetett meggybefőtt-tel.
A másik tortalap alját megkenjük a maradék gesztenyekrémmel és az alsó lapra helyezzük.
Kissé összenyomjuk, majd egyforma kockákra vágjuk.
Leöntjük a kész csokiöntettel és hűtőszekrényben 1 órát pihentetjük.
Anikó!
Nagyon örülni fogok neki.
Helyesek nagyon a fiatalok és milyen boldogok.
Jó látni Őket.
Nagyon jo a reccept es az idézet is!
Lekváros csillagok Hozzávalók kb. 45 darabhoz:
25 dkg hideg vaj
18 dkg cukor
4 csomag vaníliás cukor
13 dkg darált mandula
36 dkg liszt + a nyújtáshoz
5 evőkanál porcukor
20 dkg málnalekvár
Előkészítés: Kibélelünk sütőpapírral egy sütőtepsit. A hideg vajat kisebb darabokra vágjuk. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük.
Elkészítés: A vajat a cukorral, a vaníliás cukorral, a mandulával, a liszttel és kevés hideg vízzel összegyúrjuk. Lisztezett deszkán 3-5 mm vastagra kinyújtjuk, és egyenlő számú kört és csillagot szúrunk a tésztából. A csillagokat középen kilyukasztjuk. A süteményeket a tepsire tesszük, és a sütő középső rácsán kb. 15 perc alatt aranyszínűre sütjük. A csillagoknak pár perccel kevesebb idő is elég. A formákat kihűtjük. A csillagokat vastagon megszórjuk porcukorral. A lekvárt felforraljuk, megkenjük vele a kerek süteményeket. Vigyázva ráragasztjuk a csillagokat, és tálra rakjuk.
Munka: kb. 45 perc
Fogyasztható: kb. 1 óra múlva
1 darab: 527 kJ/126 kcal
Ó Magdikám!!!!!
Semeddig sem tart az nekünk hogy elérjük a csupa
ketteseket, majd igyekszünk
Szép délutánt, és estét minden kedves topicos társamnak
itt készül a kis gépecském....... kislányom és jövendő vejem ............
Ma még nem sütöttünk!
Túró Rudi (őzgerincben)
Hozzávalók: 1 tojássárgája, 15 dkg cukor, 1 dl tejföl, 15 dkg margarin, 24 dkg liszt, 3 kkanál kakaó, késhegynyi szódabikarbóna
A töltelékhez: 50 dkg túró, 25 dkg cukor, 1 cs van. cukor, 1 citrom héja, 4 tojássárgája, 3 ek. gríz, 5 tojásfehérje, (lehet bele mazsola is)
Elkészítés:
15 dkg cukrot az 1 tojássárgájával, az 1 dl tejföllel és 15 dkg margarinnal habosra keverünk. hozzáadjuk a liszt- kakaó-szódabikarbóna keveréket, és könnyen keszelhető tésztát gyúrunk. Két részre osztjuk. Kinyújtjuk, kizsírozott őzgerincformába simítjuk a tésztát úgy, hogy a töltés után a tetejére visszahajthassuk.
Megtöltjük a töltelék alapanyagainak jól összedolgozott keverékével. Ráhajtjuk a kihagyott tésztát, és előmelegített sütőben megsütjük. Kihülés után csokimázzal vonjuk be, a bordáknál szeletelve tálaljuk.
Csokimáz: 20 dkg porcukor, 2 csapott evőkanál kakaó, 5 dkg vaj, 2 evőkanál forró tej keveréke.
Én ilyet sütök a hétvégére
Gyönyörű
Ez is megszívlelendő
Vess el egy gondolatot, és tettet aratsz.
Vess el egy tettet, és szokást aratsz.
Vess el egy szokást, és jellemet aratsz.
Vess el egy jellemet, és sorsot aratsz.
/Reade/
Megrázhatom fáimat, már közelednek testvéreim.
Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött, a kicsi madarakat
látod-e vállainkon?
Mi vagyunk azok és szelíd arcunk is egymáshoz ér -
Nyissuk ki egészen magunkat, egyszerre jusson mindenki a szeretetbe.
A Napra akasztjuk sugarainkat, megszabadult kenyerek
telepednek küszöbeinkre
Gyémánthidak szökkennek mindenfelé s az elaludt aknák
Pacsirtákként emelkednek szívünkbe és szelíden fölrobbannak
csókjainkban.
Hát pazaroljuk szét harangjainkat, kitárt ajtónál mosolyogjunk
Szemünkben rejtőzik a torony, melyről beláthatjuk ismeretlen hazánk
vidékeit
Készen vagyunk már égboltjainkkal s készen vagyunk a fényességre
Aki hajnalonta gyönge virágokat okoz.
Én is boldog lennék
ha elérnénk ezt a szép nagy
és sok 2 es számot.
Én is
majd figyelünk a 22 222
szia pusza
Szia Kata!
Kafka Margit
PETIKE JÁR
Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
- Ébred a szívem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső. -
Amikor látom a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmin, szürke íráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top! Megindult. Petike jár!
Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul!
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most, - most! Elhagyja és indul előre,
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
S megered szaporán, - elesni nem ér rá,
Előre hajlik - s az ölembe van.
Tetszik a játék. Kezdeti újra.
A karszék mellé kerülök én,
Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik... majd felkél szepegve,
S új erővel fog újra neki.
Rózsaszín ujját előre tartva,
"Tip-top" - így indul óvatosan,
Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:
- "Csak las-san! - Okos-san! - Peti fi-am!"
S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
...Tűnnek az évek... Megöregedtem...
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
- "Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?" -
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
Nagyon aranyos torténeteket küldtél
Karinthy Frigyes
ELŐSZÓ
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Próbáltam súgni szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom,
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tôle,
Ô is sugni akart: csók lett belôle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ô égô csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy ôt higyjem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kinoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él.
Mindenkinek rokona, ismerôse,
Mindenkinek utódja, ôse.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgôt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsôjére, kérlek,
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhirt, jó hirt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.
SZIA MÁRTIKA!
Gyerekek a szeretetről:
"Amikor nagyinak begyulladtak az izületei, nem tudott már előrehajolni, hogy kifesthesse a lábán a körmeit. Most mindig a nagypapa festi a nagyi körmeit, pedig neki is izületgyulladása van. Ez a szeretet."
Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahol érzed, hogy az ő szájában biztonságban van a neved."
A szeretet az, amikor egy lány bekölnizi magát, a fiú pedig borotválkozó arcszesszel bekeni magát, aztán elindulnak, hogy szagolgassák egymást."
Kata!
Nagyon aranyos viccet kaptunk.
A tinik akkor érik el a felnőtt kor küszöbét,
amikor rájönnek, hogy a hifi hangerőszabályzó gombját balra is el lehet tekerni.
Szia Kata!
Kicsit szomorú ,de nagyon igaz
és szép verset küldtél.
Köszönöm szépen.
A CICÓ
Hintaszékben ül a Nagyi
Kötőtű villog kezében
Köt nekem szép sálat, sapkát
Mosoly bujkál a szemében.
Puha fonal - gombolyagok
Ugrálnak a kis kosárban
Ugrásra kész a Cicó is
Ugyan mit gondol magában ?
Égnek áll a füle, farka
Nem dorombol, nem is ásít
- Vigyázz Nagyi, mert a Cicó
Kosaradban kotorászik
Gurulnak a gombolyagok
Gurulnának világszerte
Mondja is a Nagyi rögtön:-
- Ejnye te kis szedte-vette!
Csupa gubanc lett a fonal
Kikapott a Cicó nyomban
- Közben meg egy kis egérke
Ott viháncolt a sarokban.
Szia!
Látom fólia alatti termesztéssel foglalkozol.
Mi is termeltünk paradicsomot ,fólia sátorban,de kb 10-éve felszámoltuk.
Csak palántokat neveltek?
Nem látom a fűtés csöveket,talaj fűtéses vagy fűtetlen a ház?
Bizony nem kis munka, nem elég megtermelni, még piacot is kell
keresni az értékesítéshez.
Sok sikert a munkátokhoz!
Magdika!
Én is hoztam.
Vendégségben az egyik vendég végighúzza az ujját az üres tányérján és megkérdi:
- Tiszta kosz ez a tányér, nem szoktál mosogatni?
A háziasszony így válaszol:
- Annyira tiszták az edények, amennyire a szappan és a víz segítségével lehetséges tisztítani.
A vacsora végén aztán a háziasszony fogja a mosatlant, kimegy az udvarra, füttyent egyet és elkiáltja magát:
- Szappan, Víz, itt a vacsora!
KELLEMES DÉLUTÁNT MINDENKINEK!
Sóhajok hídja
A mi életünk sóhajoknak hídja,
Mely átível a sötét lagunán, -
S majd jőnek egykor boldog gondolások:
Szerelmes párok - sok százév után
S a híd alatt megállnak. Ó be mások,
Be mások lesznek ők, mint Te meg én,
S majd nézik egymás ifjú arculatját
Velence ősi, komor tükörén.
A mi életünk sóhajoknak hídja,
De elszánt léptünk alatt kong a híd,
Lenn ásítnak az ólomkamarák
És rajtunk senki, semmi sem segít.
Akkor majd nászdal zeng a híd alatt,
S egy erős kéz szorít egy kis kezet, -
Mi akkor már történelem leszünk:
Fekete kő s fehér emlékezet.
Marika ne szomorkodj, minden
hszólásnak nagyon örülök.
További szép napot kívánok!
Úúúúúgy szerettem volna
a 11 111-dik lenni
Köszi Mártika!
Nagyon szép zene.
Megyek is mert ki kell főznöm a levestésztát.
Szervusz Emike!
Sok szép helyen jártatok, és sajnálom hogy nem készitettek fotókat. Jó lett volna Nekünk is látni. Finom ebédet készitel és látom több fogásosat.
A nokedli nagy kedvencünk.
Jó étvágyat kívánunk!
Irtunk recepteket lehet mentegetni
Várunk gyere beszélgetni.
Ebéd után egy kis pihenteto zene. Nagyon aranyos a kisfiad a képen a nyuszikával eggyütt.Nagyon hasolit rád.
latin dalokat!
Évike!
Szép kérünk még.
Elkezdődtek a szorgos hétköznapok.
Estére várunk.
Szia Lilikém!
Te is pihenj sokat és vigyázz magadra.
Légy mindig ilyen vidám és kedves ember.
Te is rajta vagy a fotón,
és hol készült?
Küldök vicceket szórakozzunk együtt.
Az újdonsült autótulajdonos mérgesen ront be a kocsi előző gazdájához:
- Amikor a kocsira alkudoztunk, ön azt mondta,
egyik ámulatból a másikba fogok esni!
És most tessék, be sem indul a járgány!
- Na látja, ez az első!
Túrós nudli
A tésztához:
60 dkg burgonya
2 evőkanál étolaj
40 dkg liszt
2 db tojás
50 dkg tehéntúró
1 db lime
1 db citrom
1 csomag vaníliás cukor
4 evőkanál cukor
Vaníliaöntethez:
4 tojás sárgája
1 csomag vaníliás cukor
10 dkg kristálycukor
5 dl tej
1 evőkanál sárgabarack lekvár
1 rúd vanília
A burgonyát megfőzzük, áttörjük, kevés étolajat öntünk hozzá, beleütjük a tojást. Lisztet, a túró felét, lime és citromhéjat, cukrot és vaníliáscukrot adunk hozzá, majd összegyúrjuk. A tésztából nudlikat formálunk, majd forró vaníliás, cukros vízben kifőzzük őket.
A tojások sárgáját vízgőz felett vanília, valamint kristálycukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a lekvárt, majd felöntjük tejjel és folytonos kevergetés mellett besűrítjük. Egy serpenyőbe kikaparjuk a vaníliarúd fekete magjait, megforgatjuk benne a kifőtt nudlikat.
A túrós nudlit a maradék túróval, és a vaníliaöntettel rétegezve tálaljuk.
Jó étvágyat!
Szia Marika!
Köszönjük szépen a sok szép fotót. Gyönyörű lehet a nyaralótok és a környéke a sok szép virágokkal a
fűszernövényekkel.
Bizony sokat szorgoskodhattok benne.
Finom volt a kávé köszönjük szépen.
Várunk gyere.
Szia Terike!
Nagyszerű és köszönjük szépen hogy elküldted a
Négerkocka receptét.
Fincsi lehetett ,és remélem mások is kedvet kapnak
az elkészitéséhez.
Szivesen várunk még jó süti recepteket!
Drága vagy!
Te is itt vagy és olvasod a Nagyikat.
Nagyszerű és irhatsz máskor is Nekünk.
Örülsz látom, hogy milyen sok hszólásunk volt.
Légy boldog a babáddal.
Szia Anikó!
Te is nagyon hiányoztál Nekünk.
Jó gyors lett a géped?
Szép Húsvétotok volt Nektek is.
Olyan jó ha együtt van a család.
További szép napokat kívánok!
Szervusztok Nagyik!
Szép napot kívánok mindenkinek és jó pihenést, ma biztosan sok helyen nem kell még főzni, van maradék. Én ezt nem mondhatom el, főzök húslevest, zöldbabfőzeléket, csirkepörköltet nokedlivel. Ma még itt van az unokám, az iskola holnap kezdődik.
Nagyon jól sikerült a kirándulásunk, Ny-sóstón még nem voltam, nagyon jó hely első nap élményfürdőztünk, második nap vadaspark délelőtt, délután Tokaj, harmadik nap skanzen- ahol népművészeti vásár, húsvéti népszokások, délután Debrecen nagyerdő és utána haza.
Jól éreztük magunkat, estefelé már a lábam tiltakozott, ennyit azért nem szoktam gyalogolni, most pihentetem, mert jól bedagadt, pláne a műtött lábam.
Rengeteget írtatok, majd szép lassan visszaolvasgatok és mentem a recepteket.
Most megyek kiszaggatom a nokit Puszi Nektek Emi
Katusom! Gyönyörű szép napotok lehetett.
Együtt a család és milyen drága a kis Dorottya.
A nyuszi is hagyta magát.
Tegnap én is találtam egy fehérnyuszis képet ,az erkélyen neveltük föl,de nem ettük meg.
További szép napot kívánok!
Szia Mártika!
Nagyon jó recepteket küldtél.
Imádom a brokkolit,
és még sokunknak maradt biztos
sok főtt sonka is.
Puszi érte.
Az előbb nem sikerült elküldenek ezt a képet a kisfiam van rajta a nyuszijával. Imádta ak isgazdáját mindenhova követte. Tegnap találtam meg. 1975 ben készült.
Szia Magdika!
Kivánok Mindenkinek Szép Napot!
Sonkaropogós brokkolis sajtmártással
Hozzávalók:
35 dkg főtt sonka
20 dkg sűrű besamel
2 tojássárgája
zsemlemorzsa
olaj
só, bors
Sajtmártáshoz:
20 dkg brokkoli
1,5 dl tej
10 dkg krémsajt
5 dkg reszelt sajt
hántolt napraforgó és tökmag
olívaolaj
só, bors
A sonka felét apró kockákra vágjuk, a többit pedig ledaráljuk. A sűrű besamelt összekeverjük a sonkával, a tojássárgákkal, és sózzuk, borsozzuk. A jól összedolgozott masszából kis rudakat formálunk, és hűvös helyen állni hagyjuk. A kroketteket közvetlenül a sütés előtt zsemlemorzsába forgatjuk és bő, forró zsiradékban pirosra sütjük.
A sajtmártáshoz a krémsajtot egy forralóban összeforraljuk kevés olívaolajjal, hozzáadjuk az apróra vágott, forrázott brokkolit, majd felöntjük a tejjel, sózzuk, borsozzuk és újra felforraljuk. Tálaláskor megszórjuk a magvakkal, és reszelt sajttal.
Legyen szép napotok!
Nagyon szép tálakat küldtél és amik benne vannak isteni gusztusosak.
Köszönjük szépen.
Szervusztok Nagyikák!
Szombaton voltam a kertben, hozok Nektek tulipánt és kerti fűszereket (petrezselyem, kakukkfű, tárkony, friss fokhagyma, lestyán). Szép volt a húsvét, feltöltődtünk, jöhet a dolgos, szorgos nyár.
Egy kis 10 órai kávét?
Ne mondd.....Te ilyen szépen tudsz varrni? nagyon aranyos a kis ruhája persze a pici lányka is nagyon édes.
Ügyes vagy Katusom, bár már nekem is lenne, varrnék én is neki csodákat.De hát majd eljön az is.
Szép napot neked is, itt csodálatos az idő verőfényes napsütés van, és nagyon kellemes idő, még nincs nagyon meleg, de jó a levegő. puszillak Anikó
De meg ám. Szegény tapsifülest a fülénél fogva kapta el. Szelid kis jószág , mert hagyta magát.
A ruháját meg én gyártottam
Katusom!!!!!!!!!
De édes a Kisunokád... és az a ruha és a kalapja
nagyon cuki....... végül meeg tudta fogni a nyuszikát?