Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
halat, mint mostanaban mindig
tepsi alja vagott es elosutott zellerszarral kibelelve
ra a halszeletek, arra citromkarikak, fokhagyma, vagott mandula ha lett volan kis birkasajt, akkor az is kellett volna
helyette korberaktam a rakokkal
ra egy hatalmas pohar feherbor, folia, 30 perc 200 fokon
mindmegettuk es meg is ittuk
apro rozsaszin gombafejek
ezt olaj-fokhagyma-citrom-petrezselyembe foragtva 10 perc forro suto
salatak
rakocskak (langoustine)
egy uveg portugal zold bor
sozott szaritott hal szinten a portugaltol
meg a kis sarga viragok az ablakba, nehany csereppel, a nevet elfelejtettem, ami ilyenkor nyilik
szo sincs arrol, hogy a nenike jon a kotenyebe kotozott kortekkel, amiket a farol (vagy alola) szedett hajnalban meg a csokor kapor es petrezselyem aztan kirakja szepen a pultra es eladja
eltekintve egy ket termelotol, kokemeny kereskedok vannak, akik a kozponti piacon , ahova viszik a termelok, vagy a nagyabni felvasarlok az aruikat, kegyetlen licitalasos modszerrel veszik meg az arut
namost a licitaals nem mindig felfele, neha lefele megy
es sajnos ezen a helyen sok porteka kerul azonnal a zuzdaba
namost akkor van piac vagy nincsen piac?
olyanok ellenben mindig vannak akik jusztisjobbantudjak
Remelem alszol mar :-)
Majd holnap elmeseled nalatok van-e piac :-))))))))????
Es olyan jo mert ugye lassan mar egy eves lesz, es teljesen megpohult, es olyan jo kis omlos cukor lett belole, de az ize a regi.
Na szoval amikor kimentunk, mindent vegig neztunk, vegig tapogattunk, vettunk nagy szines nyalokakat is, meg tukros szivecsket(egyet ki is hoztam magammal, es a konyhaban van a szekreny oldalara felteve:-)
Aztan meg atmentunk az allat vasar reszre es vegig cirogattuk a kismalacokat, kecskeket, kisborjakat.
Csak a ciganyoktol feltem mindig, akik a lovakat arultak, mert mindent elkovettek hogy eladjak az allataikat, es ott vagtaztak keresztul kasul a nagy behemod lovakkal, azt sem neztek, mikor kinek mennek neki.
Jujj de felelmetes volt egy 10-12 ev koruli kis torekeny lanykanak:-)
Reggel mindigfelpattantunk az ocsemmel a bicajra, es kitekertunk. Ott toltottuk az egesz delelottot. Vettunk mindenfele vasarfiat, imadtam a rumos vasari cukrot.
Most jut eszembe, hogy amikor otthon jartam vettem is es van meg egy csomaggal a fiokban. . . . meg is nezem hol.
Ami van teljesen kulonbozik az altalad es az altalam piacnak tartott, fantasztikus hangulatu helyektol.
Miert mondod hogy nem lesz tavasz?
Lesz az csak esetleg nem olyan elmenydus, mint ahogy megszoktad.
Talan rovidebb, talan huvosebb, vagy esosebb, de lehet hogy melegebb, es szarazabb, de lesz!
Hidd el! :-)
Nalunk meg javaban dul a tel, jo ideig. . . gondolom.
Igy holnap delelottre is beterveztuk a szankozast, aztan meg megyunk piacra:-)))
Es nem hasonlit egyaltalan az otthonira sem hangu;lataban, sem sehogy!
. . . es mit foztel belole?
Kar hogy nekem ilyen elmenyekben nincs reszem, itt nincs piac:-(
Meg az sincs:-(
Pedig hogy szerettem a hangulatat.
otthon minden szombaton reggel az volt az elso utam, telen, nyaron, esoben, hoban, napsutesben.
Mar szinte ritualenak szamitott.
Jol bevasaroltam, aztan elindultam kifele a piac epuletebol, es a sarkon vettem egy kilonyi savanyu kaposztat, majd vegigjartam, vegig csodaltam a viragarusok tarkasagat. . . mar ismertek, es tudtak, keresem a letort eltort szaru viragokat.
azt ok mar kidobtak volna de tudtak, hogy jovok, es megmentem oket a kukatol. Otthon aztan elovettem a nagy talpaspoharakat, egyikbe Gerbera, masikba rozsa, vagy csak rozsaszirmok. . . stb. . .
eddig azt hittem, csak egy kis hideghullam, de mar egy honapja tart
ugyan most mar legalabb a ho nem esik
keszulodok a piacra, szedem elo tovabbra is az osszes pullovert
szep ez a szombati piac, van nagy tolongas is
ott vannak a halasok, a tengeriherkentyu arusok, virag, zoldseg, fuszer, ruha, cipo, mindent arulnak
van egy no, csak almat arul, es almaleveket, tan meg azt is meg tudja mondani, melyik farol szedte
egy masik csak gombat arul es leveleket salatanak
egy ember meg csigat, szepen elkeszitve , visszatoltve a hazaba
szegeny, o tolokocsiban ul
van egy csalad, akik meg a szigetek eteleit arulajk es ott sutik a gombocokat
van egy halas, akinel van ponty, nem tudom, honnan jon
van egy lengyelnek kinezo no, aki a lehetetlen zoldsegeket arulja, a sajat termeset, van neki akkora repaja, mint a fejem, petrezselyemgyoker, karalabe, hosszu cekla, minden, ami itt furanak szamit
en meg reggel mindig kinezek valamit, mit fogok fozni, aztan az elso kanyarban teljesen mas dolgokkal erek haza, es kezdodik az improvizacio
megyek is vadaszni halaszni es gyujtogetni
szep hetveget mindenkinek
Bizom benne hogy hasznalni fog!
gabornak meg borsolofoziket(borsofozelek).
Szerintem meg volegeny koraban is ezt fogja mondani.
Ez olyan nala mint a hangurber :-)
egy jó könyv, egy forró fürdő. . . . :)))
nekem lenne ötletem, bár a megvalósítással én is olykor hadilábon állok :))
lencsefőzeléket főztem. . . . nyami. . :)))
Latom Pixi, most volt egy kis idod, nagyon jo amiket beirtal, es elgondolkodtato.
Megyek is es fozok . . . no nem halaszlet, azt majd Chouettte, hanem egy kis csalyan teat.
Ramfer! Egy kis meregtelenites.
Ma szbadnapos vagyok, igy lesz magamra egy kis idom, es arra is hogy elvonuljak egy kicsit egyedul meditalni.
Van mirol :-)
04-én, pénteken a Hold a Nyilas csillagjegyben halad égi útján. A Nyilas napokon könnyen megfájdulhatnak a vénák és a comb területe. Fájhat a keresztcsont is, mert az időjárás ilyenkor gyakran változékonnyá válik. Ma ne terheljük túl magunkat, kerüljük a hosszú túrákat, kirándulásokat, sorban állásokat. Különösen akkor, ha nem is vagyunk edzésben. A masszázs nagyon jót tehet mindenkinek, jótékonyan ellazítja a fájó izmokat. A nap színe a sárga és a narancssárga, jó ötlet lehet ilyen színű ruhát viselni, így harmóniába kerülhetünk a kozmikus renddel. A Nyilas analógiának megfelelő növények, gyógynövények a zsálya, kövirózsa, turbolya. Ezek használata a mai napon különösen üdvös lehet. A vénák és a comb területén kerüljük a drasztikus beavatkozásokat, műtéteket.
Még öt napig fogyó Hold lesz, így érdemes odafigyelnünk néhány dologra. A fogyó holdnál végzett méregtelenítés a következő napokban hat a leginkább. Szervezetünk méregtelenítésére nagyon jó módszer, ha csalánnal végzünk egy méregtelenítő kúrát. Így ebben az időszakban jó hatással bír, ha minél több csalánteát iszunk. A másik nagyon jó módszer, hogy megszabaduljunk a szervezetünknek fölösleges, s káros anyagoktól: a talpmasszázs. Mindenféle operációra is sokkal alkalmasabb az időszak, mint máskor, hiszen fogyó holdnál gyengébb a vérzés, sikeresebb a beavatkozás, s a gyógyulás időtartama is lerövidül. A mai napon kezdett fogyókúrát talán sikeresebbek, mint máskor, csak vigyázzunk arra, hogy kitartásunk is megmaradjon a kúra során.
Ma a Hold együtt áll a Plútóval, ám nehéz fényszögben a Merkúrral.
Érdemes elgondolkodnunk saját vágyainkon, motivációinkon.
Foglalkozzunk lelkünkkel, ebben az időszakban gyógyító folyamatokat indíthatunk el magasabb szintű énünk segítségével.
Nagyon alkalmas az idő arra is, hogy elmélyüljünk a mágia, gyógyító erők, okkultizmus tanulmányozásában.
Sok mindent meg fogunk érteni, és át fogunk érezni, ha ilyen témákkal foglalkozunk ebben az időszakban.
A Merkúrnak köszönhetően támadhat egy kis zavar lelkünkben, mégpedig annak köszönhetően, hogy nagyon is érezzük saját mély belső folyamatainkat, átérezzük valódi mozgatórugóinkat.
Ám nagyon is racionálisan próbáljuk megközelíteni ezeket az érzéseket, folyamatokat.
Üdvös lenne, ha arra helyeznénk a hangsúlyt, hogy megéljük saját érzelmeinket, ne pedig mindenáron megérteni akarjuk.
Igazság a misztikumról:
Szeretnek majd! Csak a járt utat járatlanért ne hagyd fel! Őrizd örökké önmagad, ami nem vagy , máris add fel. E világon a lényeg éppen az: Hogy tetszése kitessék. Lényedből világszépe lesz, a vágyból kötelesség
E. A. Poe
Dobjuk fel a topicot, nehogy elsüllyedjen. . . :))
Látoma modik azért dolgoznak rendesen. . . . . nagyon helyes. . . . . . nálunk is volt takarítani való. . .
Chouette!
Halászlé
Igazán jó halászlevet akkor kapunk, ha többféle halból készítjük. Személyenként 25-30 dkg halat veszünk. Ponty, harcsa, kecsege a legjobb a halászléhez. Ha csak egyféle halunk van, vásároljunk hozzá apró kis halakat. Egy kg halra egy jó nagy vöröshagymát számítunk, karikákra vágjuk, és az apró halakkal, a forrás után hozzáadott pirospaprikával jó 30 percig annyi vízben főzzük, amennyi ellepi, majd áttörjük. Ebbe főzzük bele az előre besózott halszeleteket, 1-2 zöldpaprikát, esetleg paradicsomot adunk hozzá és nagyon kis lángon 30-40 percig főzzük. Nem keverjük, csak mozgatjuk az edényt. Tálaláskor szűrőlapáttal szedjk ki a szeleteket. Tetejét karikákra vágott hosszú csöves paprikával szórjuk meg. A szegedi halászléhez kevés olajon hagymás paprikás pörköltet főzünk apróhalakból, áttörjük, vízzel higítjuk, és ebbe főzzük bele a halszeleteket
:-)
írtam privit. . .