Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pirulás

Torolt_felhasznalo_277344
Torolt_felhasznalo_277344
Létrehozva: 2006. március 22. 07:16

Sziasztok !

Nagyon zavaró számomra, hogy hamar kipirulok. Nemcsak elpirulok valamin, hanem hamar melegem van és azonnal az arcomon jelenik meg apirosság. Mit lehet tenni ? Ha alapozót használok, vagy valamit, az segít ? Nem vagyok egy szépség és ez nem javít a helyzetemen.

Ha van valami ötletetek, várom !!

  1. 2006. Április 11. 15:5176.

    Nagyon jó, hogy olyan valaki is jelentkezett, aki már túl van ezen a problémán! Ennél már csak az lenne jobb, ha egy szakember is felfigyelne ránk, persze olyan aki tökéletes megoldást tud!

    MÉgis röviden vázolnád, hogy összességében mitől kezdett javulni a helyzet?

    Igen, a rejtőzködés, az elkerülés a mi erősségünk! Tegnap pl. elmentem vásárolni, -talán már korábban írtam, hogy a bevásárlóközpontokban erősen jelentkezik az elpirulástól való félelmem - , és miután öt percen belül két ismerőst is megláttam, onnantól kezdve teljesen összezavarodtam. Pedig csak olyan ismerősök voltak, akiknek max. köszönni kellett volna, de talán attól is féltem, hogy ők akarnak velem beszédbe elegyedni. A lényeg, hogy onnantól kezdve mást sem csináltam, csak előlük menekültem, figyeltem, hogy hol bukkannak fel, és akkor usgyi a másik irány! Közben nagyon jól tudom, hogy ez mennyire nem normális dolog!Amikor végre kijutottam a szabad levegőre, határozottan fellélegeztem.

    Erről mi a véleményed?

    És hát a munka sem könnyű, én is zárt térben, emberekkel foglalkzom, és néhány emberrel még nehezebb, mintha nagy teremben sok embernek kellene pl. előadást tartani.

    Abban is teljesen igazad van, hogy nam kívülről jön a segítség, csak mi magunk oldhatjuk ezt meg.

    Én kommunikációs tréningre nem tudok elmenni, vidéken ilyen nincs, de ezzel kapcsolatos könyvet esetleg nem tudtok ajánlani?Jellemző, itt is inkább a begubózást választom!

    Én valahol az önbizalomhiánynál látom a probléma gyökerét!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_550281 (74)
    2006-04-08  22:12
  2. Torolt_felhasznalo_357570
    Torolt_felhasznalo_357570
    2006. Április 10. 10:0275.

    Sziasztok!

    Örülök, hogy ilyen aktív ez a topic. Bár persze leginkább annak örülnék, ha egyszer azt kellene konstatálnom: az topic érdeklődés hiányában elsüllyedt, lévén: mindenki meggyógyult.

    Mikor először mentem el a pszichológushoz, nem mertem neki kimondani a pirulás szót, inkább csak körülírtam, és ebben partnernek is mutatkozott. Ekkor mondta azt, hogy ugyan már, ő nem fogja ezt betegségnek nevezni, ne vicceljek már, és gondoljak csak bele, mennyivel vagyok én értéktelenebb egy elpirulástól, mintha nem pirultam volna el az adott szituációban. Xanaxot is írt fel, szedni kezdtem, egyre inkább megfogadtam a tanácsát, és szoktam az új, szabadabbá váló életemet. De aztán néhány tanfolyamtársam egy kósza pirulásra nagy röhögéssel, és napokig tartó zaklatással reaglát, ami nekik biznyára jó vicc volt, nekem kevésbé...

    Azután elmentem betegszabadságra, hogy ne kelljen találkoznom velük. Egyszerűen visszaestem, és azután ha velük találkoztam, csak egy kevés kellet a piruláshoz. (Más hozzászólásában is megfigyeltem, hogy ha valaki előtt elpirult, akkor legközelebb ha vele találkozott, nagyon intenzíven tartott az újabb pirulástól.)

    A betegszabadság alatt visszamentem a pszichológushoz. Kaptam még egy doboz tablettát, de azt mondta, hogy többé nem kapok. Azt mondta, hogy tréningeznem kell saját magamat. Keressek olyan helyzeteket, ahol megszólíthatnak, vagy megszólíthatok valakit, hogy szokjam meg, hogy nem történik semmi rossz közben, és egyszerűen nincs miért elpirulnom. Nemsokára elmentem egy közeli városba vásárolgatni. Persze ez csak ürügy volt, és próbára tettem magamat. Ott nem volt pirulás. Pedig a pénztáros hölgy még kellemetlen helyzetbe is hozott, amiben nekem volt teljes mértékben igazam, és a saját logikai és matematikai készségét amortizálta le előttem egy pillanat alatt. De mindegy, nem volt pirulás!

    Hazajöttem, megyek tanfolyamra, megint van pirulás... Megfogadtam a pszichológus másik tanácsát is, és írni kezdtem a szituációkat, amikor elpirultam, hogy majd vele kibogozzuk, hogy miért volt fölösleges elpirulnom.

    Bár most, hogy így ezt mind leírtam és kicsit átgondoltam, megint kezdem jobban érezni, hogy elég fölösleges ez az ostoba pirulás dolog.

    Hát bocsánat amiért ennyit írtam, de egy kicsit utólagos bemutatkozás helyett is készült ez a hozzászólás, meg egy csipetnyi önvizsgálgatás is volt benn. Szerintem meg lehetne próbálni azt, hogy akinek kedve van, beírja ide a pirulása történetét, vagy legalábbis magának egy papírra, és ha itt van, mi is látni fogjuk, hogy megint csak "felesleges" volt az arcpír, ha pedig magának, akkor Ő maga is láthatja: nem is volt rá oka. (Egy kósza ötlet volt csupán, a pszichológus után szabadon.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_550281
    Torolt_felhasznalo_550281
    2006. Április 8. 22:1274.

    Szia Tomi!  Gratulálok, Te már túl vagy a nehezén!  

    Örülök a kérdésednek, bár nehéz válaszolni rá. Még mindig nem megy igazán könnyen sok ember előtt szerepelnem, de már könnyebb, mint mondjuk két éve volt. A lényeg az - szerintem -, hogy tudatosítsam magamban, hogy hibázni tudó, semmiképp sem tökéletes EMBEREK azok, akik előtt állok. A maguk erősségével és gyengeségével. Nekem ez segít. Bennem nagyon nagy volt a megfelelési vágy, azt hittem, hogy csak akkor vagyok jó, ha tökéletes vagyok. A görcsöt, a szorongást magamnak okoztam. Már attól is kipirult az arcom, ha rájöttem, hogy amit mondtam, nyelvtanilag nem volt helyes... Ma már tudom, senkinek nem kell megfelelnem, csak magamnak. Néha azt képzelem, hogy 75-80 év körüli, idős emberekhez beszélek. Néha azt képzelem el, hogy milyenek lehetnek pizsamában, rögtön ébredés után. Ha nagyon merész vagy, képzeld el őket meztelenül. Ezek mind segíthetnek abban, hogy embereket, törékeny, érzékeny és semmiképp sem tökéletes közönséget láss magad előtt...

    A nehézségek legyőzésében sem gyógyszer, sem nyaki műtét nem segít. Nem kívülről jön a segítség...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_984915 (73)
    2006-04-08  21:37
  4. Torolt_felhasznalo_984915
    Torolt_felhasznalo_984915
    2006. Április 8. 21:3773.
    akkor kérdezek: mi jár a fejedben, amikor sok sok ember előtt kell előadást tartanod (ha kell) ? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_550281 (71)
    2006-04-07  21:22
  5. Torolt_felhasznalo_984915
    Torolt_felhasznalo_984915
    2006. Április 8. 21:3572.

    Én is voltam kommunikációs tréningen és az első megszólalás után magam sem hittem de SZEREPELNI AKARTAM ! Igen ez viccesen hangzik, de utána nem görcsöltem már, oldott voltam, rájöttem, hogy ha nem görcsölök akkor megy minden simán.

    Csak az első az ne lenne olyan nehéz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_550281
    Torolt_felhasznalo_550281
    2006. Április 7. 21:2271.

    Sziasztok!

    Régóta olvaslak Benneteket, mostanra érett meg bennem, hogy megszólalok, és segítek, ha tudok.

    Előljáróban: nem részletezem hosszan, gyakorlatilag ugyanazzal a problémával küzdöttem, mint Ti. Pirulás nappal és éjjel  , idős hölgynek átadott hely miatt, közértben, orvosnál, barát és barátnő előtt.... nem sorolom. Magamról annyit, hogy humán területen dolgozom, több ezer fős cégnél, s bár nem vagyok pszichológus, emberekkel foglalkozom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tökéletesen megszűnt a pirulásom, de mára lényegesen csökkent, és már átértékelődött bennem a dolog.

    Kérdezzetek bátran, remélem, tudok segíteni. Most Hopparezim hozzászólására reagálnék: a kommunikációs tréning nagyon sokat segíthet, egy esetben: ha nem csak elmész rá, hanem részt is veszel benne. Évekkel ezelőtt azt gondoltam, hogy megtettem a nagy lépést, önállóan beíratkoztam egy kommunikációt fejlesztő tréningre! De nem egy ilyet sikerült úgy végigcsinálnom, hogy még véletlenül se kelljen szerepelnem... szerintem minden pirulós nagy művésze a rejtőzködésnek.  Ez az első dolog, amin változtatnom kellett. Be kellett vonódnom a probléma megoldásába. Ez azzal kezdődik, hogy egy ilyen tréningen TE teszed fel a kezed, és jelentkezel, hogy hozzá szeretnél szólni... állati nehéz, de ha megtetted az első lépést, elindultál a siker felé vezető úton... és a végére kiderül, hogy mindegy, hogy piros arccal, vagy elkékülve, a mondandód a lényeg... és ha elhiszed magadról, (már azzal, hogy jelentkezel, bizalmat szavazol magadnak!!!) hogy piros arccal is értékes vagy, menthetetlenül kigyógyulsz a pirulásból!  

    Nem fecsegek tovább, aki kérdez, annak válaszolok...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2006. Április 7. 20:2070.

    Kommunikációs tréningen voltatok már a problémával? Én még azt próbálnám ki szívesen.

    Gyógyszert nem szedek rá, és nem is szednék.

     

    Vichy pirulás elleni krémje nem sokat ér. Írom azoknak, akik érdeklődtek felőle.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2006. Április 7. 16:3769.
    Hát nem tudom, lehet, hogy valakinek segít, ha nem a pirulásra, hanem másra koncentrál. Én az orvosnál is képes vagyok ezt a színt felölteni, vizsga közben meg különösen. Ráadásul most tanítok is, és mindig pirosan jövök ki az óráról...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_357570 (64)
    2006-04-07  00:13
  9. Torolt_felhasznalo_203243
    Torolt_felhasznalo_203243
    2006. Április 7. 15:4968.

    placebo...

    azért írják fel, mert megnyugszol, hogy dejó, van ellene gyógyszer, így nem erre koncentrálsz és parázol és nem pirulsz el...

    előzmény:
    Ilike (65)
    2006-04-07  13:39
  10. Torolt_felhasznalo_203243
    Torolt_felhasznalo_203243
    2006. Április 7. 15:4767.

    jesszus, nemáááá!!!!!

    figyelj, ha valaki rosszindulatú megjegyzést tesz, azt pont le kell szarni. ha meg csak aranyosan figylemeztet, akkor lehet viccelni.

    mi, lányok sem vagyunk könnyebb helyzetben, mert egy igazi vértódulást semmi smink nem nyom el...max valami übervakolat.

    engem nem igazán érdekel már. legalábbis a társas érintkezésben nem akadályoz, elég gyakran kiharcolom magamnak a központi szerepet...bár lehet,h pont ezért figyelnek rám?

    ha meg nem tesznek megjegyzést, akkor úgy kell tenni, mintha nem is pirultunk volna el

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_357570 (64)
    2006-04-07  00:13
  11. Torolt_felhasznalo_984915
    Torolt_felhasznalo_984915
    2006. Április 7. 14:5466.
    Az a baj, hogy "a ne gondolj rá" szoc.fóbiásnál olyan, mintha egy gyereket bedobnál a mély vízbe és nem tud úszni... mit sem ér...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_357570 (64)
    2006-04-07  00:13
  12. 2006. Április 7. 13:3965.
    Szia!Ezt már én is hallottam valakitől, hogy Xanaxot írtak fel neki, én még nem jutottam el pszichológushoz, de csak azért, mert nem nagyon bízok benne. Egyébként egyszer kaptam Xanaxot, úgy emlékszem 0,25-ös volt és altatás előtt, hogy megnyugodjak. Arra nem emlékszem, hogy pirulás ellen jó volt-e, de az biztos, hogy nagyon nyugodt lettem, pedig nagyon izgultam és féltem az altatástól. De akkor miért ezt írják fel, ha ez sem hatásos?  Egyébként engem is az zavar a legjobban, hogy sokkal bátrabb lennék és inkább hallgatok, nem nyilvánítok véleményt és ezáltal azt hiszik, hogy nincs is. Sokmindent kihagyok inkább, minthogy elpiruljak és nem lehetek olyan amilyen valójában vagyok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_357570 (64)
    2006-04-07  00:13
  13. Torolt_felhasznalo_357570
    Torolt_felhasznalo_357570
    2006. Április 7. 00:1364.

    Sziasztok!

    Végigolvastam ezt az egész topic-ot, és nagyon élveztem ezt a sok mosolygós smile-t, és a sok viccesen felfogott pirulást. Én sajnos már nem tudom ilyen viccesen felfogni, mert teljesen elegem van belőle. (

    25 éves fiú vagyok, és az életemet teljesen tönkretette ez a betegség. Eldöntöttem hát, hogy küzdeni fogok ellene! Borzasztóan utálom, mert teljesen beszűkíti az életteremet, minőségi romlást hoz az életembe, és mint mások is leírták, van, hogy még a saját igazamat sem tudom megvédeni, nemhogy megszólaljak, pedig sokszor ha meg mertem volna tenni, már nem itt tartanék ahol most tartok. (

    Voltam kétszer is pszichológusnál ezzel a problémámmal, és mindkétszer kicsikartam belőle egy-egy 100 db-os 0,25 mg-os Xanax tablettát, mert hatásos segítséget nem tudott adni sajnos. Azt mondta, hogy napi 2-t lehet csak bevenni, egyet reggel, egyet délután. De én éppen akkor tanfolyamra jártam, és ha ott megszólítottak, akkor elpirultam, és néhány felnőtt de h*lye ember (bocsánat) viccet csinált belőle. Azután sajnos be kell vallanom, de több gyógyszert szedtem, és mivel ez sem működött, rendszeresen inni kezdtem rá. (( De tudjátok, ez sem működött! És mikor vizsgára került a sor, előtte bevettem 8 darab tablettát, és ittam rá egy csomó energia italt, de még úgy is el tudtam pirulni, igaz csak a vizsga után.

    De van az én betegségemnek egy nagyon furcsa része, ami szerintem bennetek is megvan, csak nem jöttök rá, vagy másként. Valaki írta, hogy ha előadást tart, akkor nem pirul el. Na, ez velem is így volt, mert mikor tartottam még oktatást, akkor nekem sem volt eszem ágában sem elpirulni, annyira lekötött. Sőt, ha vizsgahelyzetben vagyok, vagy orvosnál vagyok, izgulok, és nem is jut eszembe hogy ebből pirulás lehet, mert egyszerűen annyira leköt az, amit az orvos mondd, vagy kérdez, hogy nem tudok a pirulásra gondolni.
    És azt ugyebár Ti is jól tudjátok, hogy ha nem gondolunk rá, akkor nem is jön elő ez a dolog. Tehát el kellene felejtenünk elpirulni, másra koncentrálni. Ajánlotta ezt a pszichológus is. Ne figyeljek rá, figyeljek arra a mit csinálok, ne tulajdonítsak neki jelentőséget, koncentráljak ara, amit teszek, úgysem befolyásolja a csaelekedetemet. De hát könyörgöm mire koncentráljak, amikor valaki megszólít a buszon, hiszen akkor nem is csinálok semmit? ((

    Indítottam egy ilyen topic-ot az index-en is, de sajnos nem írnak rá. Remélem, hogy ez a topic újra feléled, és lesz megoldás, mert ez a helyzet elviselhetetlen! Ez olyan, mintha egy klausztrofóbiásnak egész nap egy apró szobában kellene lennie. Szörnyű!

    Na sziasztok, remélem majd írtok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_396045
    Torolt_felhasznalo_396045
    2006. Április 6. 04:2263.

    Vígasztalásként.én 46 évesen is elpirulok, ha zavarba hoznak.Esetleg, ha tetszi valaki.Nálam ez még rosszabb,mert a nyakamon is kijönnek a foltok.

    Minden jót!

    Sarolta

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_984915 (57)
    2006-04-03  01:12
  15. Torolt_felhasznalo_984915
    Torolt_felhasznalo_984915
    2006. Április 6. 01:5662.

    Amúgy tényleg az ad valami erőt ha hasonló "pirulóst" látok, mert akkor érzem, hogy nem vagyok egyedül és erőt merítek belőle.

    A legnagyobb paradoxon az az, hogy ha a pirulósok találkoznának egyszer összejönnének mi lenne ott      

    Mellesleg, tényleg megekeseríti az életünket. Azért nem folyunk bele kommunikációba, mert félünk az elpirulástól... kiszolgáltatottság  Nézzük a jó oldalát... inkább vagyok szociofób erytrifóbiás, mint valami beteg elme Gondoljatok bele... az hogy szociofóbok vagyunk az a jellemünkre is rányomja a pecsétet, aminek értelmében visszahúzódó halkszavú csendes kultúrált egyének vagyunk. Nem gondoltatok még bele abba, hogy mi okozta ezt a fóbiát bennetek?? Azért pirulunk el, mert bennünk vannak érzések, szelíd emberek vagyunk. Szerintem aki a fórumba írt az minimum állatbarát, szereti a romantikus filmeket, szeret mosolyogni. (nem vagyok meleg, van egy szép barátnőm &nbsp Főiskolai tanárom mondta, hogy aki képes még a mai világban elpirulni, annak vannak érzései. Azért írom le ezeket, hogy magunkat tápláljam energiával, hogy legyünk erősek és próbáljuk együtt élni a szocifóbiánkkal... legalább addig, amíg M.o.-n is lehet majd nyaki eret elvágatni 4 ezer forintért, hogy az arcodba ne tóduljon vér.  Fontos kérdés: Ti elmondtátok már valakinek a problémátokat?? Bárkinek... (olvastam, hogy volt olyan aki szakemberhez fordult a panaszával) többiek?? 

    u.i.: valaki azt mondta, hogy nem kell kinevetni ezt a dolgot, pedig szerintem csak úgy lehet együtt élni vele, ha legalább utólag tudsz rajta nevetni, még ha a pirulás pillanatában el is tudnál süllyedni.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2006. Április 3. 19:2061.

    Sziasztok Pirulósok!

    Én is hasonló cipőben járok, mint ti. Valahányszor szerepelnem kell, vagy csak idegenek rám néznek, elpirulok. Amúgy sem vagyok egy mindenáron szerepelni akaró ember, ez meg még csak segít is, hogy nem leygek.

    Bár már valamennyire sikerült legyőznöm - ha nem is a pirulást, de azt, hogy zavarjon. Ha érzem, hogy kezdek elvörösödni, próbálok belenyugodni, és megpróbálom nem zavartatni magamat... igazából már egészen megszoktam, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Csak az a rossz, amikor megjegyzik, hogy "jé, mennyire kipirultál", ilyenkor persze magyarázhatom, hogy én mindig szoktam, ha rám figyelnek  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. Április 3. 10:2760.

    Sziasztok!Régebben hallottam vagy olvastam, hogy Londonban van valamilyen műtét erre a problémára. Valamit elvágnak a nyaki részen.Sajnos azóta nem hallottam, hogy mi van ezekkel a műtétekkel.Valaki esetleg tud róla valamit?Egyébként nekem az furcsa, hogy a mai világban már mennyi betegséget tudnak gyógyítani, de erre még nem találtak fel semmilyen megbízható módszert. Sajnos az én életemet is megkeseríti, inkább az zavar, hogy vannak olyan emberek akik ezen viccelődnek, illetve direkt sajnálkoznak.Az biztos, hogy én is sokmindenből inkább kimaradok, nem szólok bele a beszélgetésbe, mert tuti lesz színem. Szóval jelentősen befolyásolja a mindennapjaimat. Bár azt én is észrevettem, hogy ha mást látok elpirulni az nem olyan nagy tragédia, csak én érzem azt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277344 (1)
    2006-03-22  07:16
  18. 2006. Április 3. 10:0059.

    Ha mi tudnánk a titkot! De szép is lenne...

     

    Tényleg, ha valaki időközben rájön, magába ne tartsa!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_111691 (56)
    2006-03-30  14:23
  19. 2006. Április 3. 09:5858.

    Szia Tomi! Sziasztok többi pirulósok!  

     

    Érdekes, hogy egy férfi ír, és nagyoooooooooooon örülök neki!   Hirtelen 2 fiú jutott eszembe, akiket láttam néha elpirulni. Olyan érdekes, mert azon kívül, hogy láttam, hogy elpirultak, én semmi de semmi negatívumot nem éreztem velük kapcsolatban, és amikor ők pirultak el, akkor én is magabiztosabbnak éreztem magam, vagy nem is tudom, hogy írjam, de nem volt olyan világvége érzésem azért, mert elpirultak. Ezt csak magamnál érzem. Lehet, hogy ez lenne a megoldás? Hasonlóan pirulósokkal kéne barátkoznunk, és akkor nincs para.   Csak viccelek ám!  

    Én arra nem vetemednék, hogy gyógyszert szedjek ezért. Iszonyúan zavar, sok mindenben gátol, de azért gyógyszert - főleg ilyen mellékhatásokkal -, nem szednék. Esetleg valami gyógytea nincs rá? Ha kamillateával lehetne gyógyítani, mint a náthát, annak nagyon örülnék.  

     

    Még valami eszembe jutott: Sminkelitek magatokat? Én azt hittem sokáig, hogy ha használok alapozót is, akkor nem látszik. Pedig dehogynem!   

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_984915 (57)
    2006-04-03  01:12
  20. Torolt_felhasznalo_984915
    Torolt_felhasznalo_984915
    2006. Április 3. 01:1257.

    Üdv Pirulósok!  

    Jelentem 25 éves (férfi/fi&uacute leszek és erythrophobia-ban szenvedek hozzátok hasonlóan. Örülök, hogy találtam ilyen fórumot, ahol "sorstársakra' leltem.

    Furcsa volt olvasni titeket! Olyan sok dologban magamra ismertem... a "hát azért lettem vörös, mert lehajoltam" dologra, vagy a "krém az arcon, ami azért hat, mert arra gondolok, hogy fed". Igen igen, az ember mit meg nem tesz, hogy elfedje arcát, én férfi létemre korrektort kentem az arcomra, hogy fedjem pirulásom. De hát mit tudunk tenni, bármit megteszünk, hogy mások ne nevessenek ki minket "betegségünk" miatt. Sok helyre írtam már ahol felreppent ez a téma.  Leírom, mire jutottam eddigi kutatásom során:

    1. A SZEREPLÉSTŐL VALÓ SZORONGÁS GYÓGYSZERES KEZELÉSE

    Mivel számos  szorongásoldó gyógyszer álmosságot okozhat, a szerepléstől való szorongás kezelésére más gyógyszereket használnak. A béta blokkolóknak elnevezett gyógyszerek sokaknál hatásosak. Ez a gyógyszercsoport meggátolja néhány a szorongás fizikai tünetit előidéző idegpálya aktivitását. Leggyakrabban a propanopolt használják, mely jó szolgálatot tesz a zenészeknek, nyilvános előadóknak, vizsgázó diákoknak és sportolóknak. A bétablokkolók egy részét azonban nem szedhetik asztmások vagy más tüdő-, kardiovaszkuláris betegségben vagy cukorbetegségben szenvedők.

    2. Tisztelt Doktor Úr!
    A szerepléstől való szorongás kezelésére, tudtommal béta blokkolókat lehet szedni. Lehet-e ezekhez a gyógyszerekhez vény nélkül hozzájutni?
    Válaszát előre is köszönöm. 
     
     
    Szerencsére nem lehet recept nélkül béta-blokkolót kapni. Ezek a gyógyszerek ugyanis gátló hatással vannak a szívműködésre, ami azt jelenti, hogy csökken a pulzusszám, a szívösszehúzódás ereje, a szívben az ingerlékenység és az ingerületvezetés, emellett a vérnyomás is csökken a béta-blokkolók hatására. Tehát ha valaki magától szed ilyen gyógyszert, esetleg szédülés, ájulás jelentkezhet.
    A szorongást célszerűbb más módon csökkenteni (szorongásoldó gyógyszerek, pszichoterápiás módszerek, sport). Mindezek mellett az alapos felkészülés és az előadandó anyagra való koncentrálás (ahelyett, hogy az ember saját magára vagy a közönség reakcióira figyel) hasznos lehet.
    Üdvözlettel: Dr Szabó Pál, pszichiáter, neurológus, pszichoterapeuta, pszichológus

    Sajnálattal olvastam, hogy idős korban sem múlik el, mert arra vártam, hogy ha idősebb leszek majd elmúlik. Én azóta tapasztalom ezt a problémát amióta főiskolás vagyok. Bizony sok sok órát és előadást hagytam ki az erythrophobia miatt. Várom tapasztalataitokat és történeteiteket, hogy miként élitek át ezt a problémát. Mindenkinek sok erőt kívánok az erythrophobia leküzdéséhez !!!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_111691
    Torolt_felhasznalo_111691
    2006. március 30. 14:2356.

    Sziasztok

    Nagyon örülök, hogy találtam ilyen fórumot Nekem is ez problémám!! Nagyon gyakran elpirulok ha mérges leszek vagy zavarba jövök ha szerepelni kell.. mit lehet tenni??  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203243 (55)
    2006-03-30  09:56
  22. Torolt_felhasznalo_203243
    Torolt_felhasznalo_203243
    2006. március 30. 09:5655.

    ha nem is tejfehér, de fehér

    ma beszóltak az utcán, de inkább elsápadtam tőle és nem pirultam... 

    előzmény:
    hopparezim (54)
    2006-03-30  08:37
  23. 2006. március 30. 08:3754.

    Én is itt vagyok újra. Ma majd kipróbálom a "magabiztosnak képzelem magam" taktikát!  

     

    Pirulásmentes szép napot mindenkinek!  

    Ja, még valami: Nektek is tejfehér a bőrötök? Nekem az, így nagyon ég a fejem, nagy a kontraszt. Bár láttam már kreol bőrű nőt is elpirulni, persze az kevésbé látszik...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_371053
    Torolt_felhasznalo_371053
    2006. március 24. 19:5353.

    Az aktualisban van.

    Van egy masik pirulas c. topik is, ez az eljunk egeszsegesen kategoriaban van.

    Egyebkent ra tudsz keresni. Ha barmelyik forumot olvasod, a lap teteje fele van negy kulon kis keresoablak, ahol hozzaszolokra, bemolodalakra, csoportokra es a temak cimere lehet rakeresni. Kozvetlenul az eppen olvasott topik cime folott keresd. Es be se kell irnod a teljes cimet, nem emberi logikaval keres szoval pl. piru eleg lenne ahhoz, hogy megtalalja a harom pirulos topikot.

    Jo olvasgatast! En mar elolvastam mind a harmat, jokat nevetgeltem es sok mindenben magamra is ismertem  

     

    előzmény:
    zsizsizsi (52)
    2006-03-24  14:04
  25. 2006. március 24. 14:0452.
    Az elpirulás c. topic melyik kategóriában van? Itt a Szépüljünkben én nem találom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_371053 (49)
    2006-03-23  14:32

Címlap

top