Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyűjtsük álmainkat!
Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!
Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát. Kavicsot.
De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.
Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet. Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!
talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!
Zsuzsánna, nagyon tetszik nekem is e régies változat. Szép emlékeid fűződnek hozzá. Nekem kedves a Szabó Magda regény kedves, szépséges Zsuzsánna nővére.
Tudod, én akár egy tankot is szét tudnék égetni. Hiszen áldozataim ötrétegű aljú szuperedények, csak úgy leválik ilyenkor a legalsó, vastag acélalj. Lángelosztónak fogom használni. Hogy drága? Ennek az én drágámnak lehet új fület rendelni, egy pár 3000 forint. Szerintem egy fazék ára. Maradt még edényem bőven, de ezt azért sajnálom. Mert ehhez van tartozék szűrőbetét és puding vagy micsoda forma is. Nagyon cseles megoldás. Azt sosem használtam.
Köszönöm a főzési tanácsokat. Hasznukat veszem.
http://viragjuditgaleria.hu/
Talán így jó lesz. Csupa különlegesség, úgy millió forint körüli áron kínálják őket.
Janka, a szemérmetlen viccet nem unokám, hanem csirkefogó fiam produkálta.
Csodálatos volt a vízi fesztivál. Nagy élmény még így, felvételről is. Csodaszép. Nagyon különleges helyen éltek. Megy idehaza egy reklám: "Álljon meg egy napra Dohában!" Egy ingyen éjszakát, ingyen vízumot, ha jól emlékszem, és még valamit ígérnek. Hamarosan nagy vetélytársa lesz Dubainak.
Marika, rémlett, hogy a babérleveles változatot húsok mellé ajánlja egy régi szakácskönyv, de beütve itt a gugli is kiadott többféle fűszerezést is. Még az uborkához hasonló (torma, koriander...)savanyúság is készülhet belőle.
pl.egyik ez:Hozzávalók: 3 kg birsalma, 2 ek só, 5-6 babérlevél, 1 kk szegfűszeg, 10 dkg cukor, 2, 5 dl borecet, késhegynyi tartósítószer
Elkészítése: A birset megtisztítjuk, a magházát kivágjuk, cikkekre vágjuk, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, belekeverjük a sót, egy éjszakán át, áztatjuk. Másnap lecsepegtetjük a birsdarabokat, és egy 5 literes üvegbe rakjuk. 2 liter vizet a fűszerekkel felforralunk, kissé lehűtve belekeverjük a borecetet, és a birsalmákra öntjük. Rátesszük a tartósítót, és lezárjuk az üveget. Hűvös helyen tároljuk. 3-4 hét alatt az ízek összeérnek.
Vadhúsok, pecsenyék köreteként adjuk fel.
Egyik évben tettem el így birsalmát és nagyon finom volt sültek mellé. Ecetes szilvát is a nagy szemű keményebb szilvából.
Igen, Magdika, a tésztás változatot el is felejtettem.
A spenótos tészta is kedvelt nálunk,fokhagymával, s szintén reszelt sajttal. Jobban szeretik a gyerekek, mint a főzeléket, pedig az sem rossz tükörtojással, vagy bundás kenyérrel. Láttam is a zöldségesnél friss spenótot, jó, hogy eszembe jutott.
Szeretem én is a babérlevelet babba, lencsébe, káposztába.
A brokkolit tésztára is szoktam tenni, parmezán sajttal szórjuk meg.
Bizony, nekünk lányoknak, jó dolgunk van! Amíg a dédmamák is éltek, az egy szem vejem tartotta a vállán az összeset. Most is néha majd szét szedjük, mert hozzá fordulunk minden műszaki és erőt igénylő problémánkkal. Most pl. a muskátlis ládáim várják...
Olvasás: Utóbbi időben a korábbi korokat és embereket bemutató történeteket olvasom szívesen: Nemrég fejeztem be Tormay Ceciltől " A régi ház" c. családregényt. A polgárosodó Pest-Buda felépülése a nagy dunai árvíz után, 3 generáció élete. Az Akadémia irodalmi díját nyerte el, számos nyelven megjelent.Nagyon tetszett, mint ahogy Nyírő Józseftől egy novellás kötet, székely falu életéből megírt történetekkel.
Néha könnyű kis olvasni valóval lep meg leánykám, azokat is elolvasom esténként. Sajnos az utóbbi időben egyre többször kényszerültem vízszintesen tölteni napjaimat is....
Klárám, nagyon szeretem a megszólításodat! Édesanyám gyakran szólított így.
A brokkoli nálam szinte hetenként előfordul. A Zsuzsa által ajánlott krémleves is, ezt inkább a jól meghámozott szárból készítem, a rózsákat félpuhára főzve inkább "csőben sültként" . Utóbbit lehet prézliben forgatva, kivajazott jénaiban, reszelt sajttal, vagy tejföllel, esetleg tojásos tejföllel meglocsolni és a sütőben átsütni. Lehet pici reszelt szerecsendióval megszórni. A prézli helyett használtam már darált diót is. Nagyon szeretjük mindenféleképp. Én még magában is megeszem enyhén párolva.
A ronggyá égett helyett ajánlanék egy db.vastag aljú, nemes acél főzőedényt. Nagyon hálás darab, s a magas árát hamar behozza! Ha az étel el is ég benne, maga az edény semmit sem károsodik, szagmentes marad, nyugodtan lehet hagymás után akár madártejet is főzni benne. 14 éve csak ilyet használok, de olyan, mintha új lenne. A 2 literestől 5 l.-ig (3db) + 1db serpenyőm van.
Felejtek a tűzön én is ételeket, de a fedő zörgése figyelmeztet, ha szökik belőle a gőz. Valóban energia takarékos, mert kis odafigyeléssel, takarékon minden étel nagyon gyorsan elkészül.
Magdika, Marika!
A babérlevél: Kompótba sosem teszek, de egyszer valamelyik birs receptben olvasva kipróbáltam, s pikáns ízt ad. Mivel nem édességnek szántam, a levesben finom volt. Általában semmi fűszerből nem használok sokat, nem dominál egyik sem.Ebben is fél levél volt csak, s azt is kihalásztam. A vejem gyakran főz savanykás leveseket, s használja, ezért bátorkodtam.
A kettős látásról: 6-7 éves koromban derült ki, hogy rejtett kancsalságom van, ami miatt már akkor próbáltak szemüveget írni, de az kettős látást okozott, s ezt örökölte kislányom is. Nekem megvárták, míg a gyengébb szemem látása magától eltompult, utána kaptam szemüveget. Leánykám viszont tini kora óta kontakt lencsét viselt (épp a kettős látás miatt), mígnem idén lézeres műtéttel mindkét szemét egyszerre operáltatta meg. Most távolra kitűnően lát, olvasáshoz szemüveget hord.
Mindkét unokám kicsi kora óta szemüveges. Sajnos. Rövidlátók.
Ez a babérlevél nekem is szemet szúrt a birsben, még ilyet nem hallottam. De ezek szerint biztos ízlik nekik.
Ja Marika, tartozok Neked még egy válasszal, 27-re kaptam időpontot a szemorvoshoz. Egy kicsit azért elcsodálkoztam rajta, mikor azt mondta először, hogy ez már nem a szemorvoshoz tartozik. Gondolom azért csak nem a nőgyógyászhoz, vagy esetleg az urológushoz.
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek!
Klára furcsa ez a kettős látás, egymás mellett látok kettőt. De nem mindig, sajnos a tévét is csak félszemmel tudom nézni. Olvasni viszont jól látok, azt úgy mint régen. Ennek nagyon örülök, mert nagyon szeretek olvasni. Most legutóbb Szabó Magdától az Ajtó c. könyvet olvastam.
ha atmegy a video - a to fesztival elodasa ,amit a hetvegen neztunk meg !
azert jol telt a hetvege - voltunk a gyerekekkel egy nagy parkban - ott a tavon egy szep esti eloadas volt - fenyes , rejtelyes alakok lebegtek a vizen -zenei alalfestes - csak sajnos a tomeg is nagy volt - a 30 perces show -bol talan jo ha 10 percet lattunk
ez van mindig az ingyenes programokkal ! inkabb fizettem volna - csak legyen biztos helyunk ...
______
tegnap egy baratnom meghivott ebedelni egy "viktorianus " hangulatu kavezoba - nagyon jo volt a hangulat , finom volt minden
jaj- csak a szamla volt szamomra zavarba ejtoen nagy !
________
csak a szokasos fogalmazas iras jart megint cirkusszal : de nem csoda -a tema " az erossegeim es a gyengesegeim " -mintha egy allasinterjura kellene irnia egy otodikes gyereknek ... az en gyermekemnek nincs ekkora onismerete , hogy ilyen foglamazast irjon - vagy tul zarkozott /hiu , hogy a gyengesegeirol irjon - igy teleirta logikai abszurd frazisokkal ilyenekkel " az erossegem tagadasanak a tagadasa az egyenlo a gyengesegemmel" es igy tovaBB
attol tartok a tanarneni nem tudja majd kovetni es rairja majd , hogy legyszives osszefuggo es ertelmes mondatokat irjal !
sajnos - nem nyilt meg az oldal ,pedig szivesen nezgettem volna a ZSolnay darabokat
____________
unokad viccen jot kacagtam elkepzeltem , milyen arcot vaghattal ,mikor rajottel , hogy behuzott a csobe a kisfiu
es ez neki milyen sikerelmeny volt...
az en kisfiam nagyon erzekeny lelek -ilyen viccet sosem mondana ... de nyari utazasunk soran beragadtunk egy dugoba Pisa kornyeken es hogy valahogy elviseljuk a helyzetet - igy egymast szorakoztattuk vicekkel ,feladvanyokkal - kiderult a fiacskank ismer egy csomo viccet ... es 90 % -ban igy kezdodik " egy ferfi bemegy a kocsmaba " hogy mit ossze nem olvas a gyerek !
Marikám ! Én is nehezen olvasok. Ami izgalmas , érdekes ahhoz nincs kedvem ,amihez kedvem van , az lassan megy . De befejeztem Eszterházyt, nagyon érdekes volt , de lelombozó, és nekem kissé vulgáris a stílusa . Talán ez is szerepet játszott, hogy elmentünk MRI vizsgálatra, mely szerencsére mindkettőnknél negatív lett.
Lehet, hogy muris, de most a gyerek bibliát olvasgatom. Olvasgattam az eredetit is , de sok "nemzé "-be belefáradtam .
Csodálatos a türelmed, mellyel a kis díszeket varrod , és nagyon szépek .
Főzzél brokkoli krémlevest . Krumplival tejjel vagy tejszínnel összeturmixolva, kevés borssal ízesítve nagyon jó étel Mi szeretjük.
Zsuzsikám ! Aranyos vagy, hogy véded lökött druszádat.Lehet, hogy tudnék ásásra szerezni valakit, talán még unokáim közül lenne valakinek ideje. De ez laza föld, és nem esett nehezemre . Kényelmesen ástam , tegnap csak egy 1/4 részt . Nekem is tornásznom kellene . Folyik még az asszonytorna a faluban , melyet 1988 körül indítottam . Csak mivel este van , mióta Sándor 2003 óta nyugdíjas nem járok , ne maradjon este magára . Sokat volt egyedül a hét év alatt , amig én még rendeltem . Most a kertben matatunk, de ha sikerült nagyjából rendbe tennünk,elkezdek járni a síbotommal.Ez a mozgásforma sok izmos megmozgat, és kíméli a lábfejet . Gratulálok a szép családi ünnepléshez. A lányos mamáknak jobb a dolga .
Ébren vagy, Klára? Benéztem, egyből éhes is lettem. Nagyon finom ételeket készítetek. Igaz is Klárám, elfogyott a csirke? Jól sikerült? Minimális eszközökkel felszerelt konyhámban én üvegre ültetve sütöm a tepsiben.
Nem varrok magamnak, bár egy nadrágom szárát szeptemberben leszűkítettem, de ennyi volt.
Zsumika, te bűvész vagy a konyhában. Mond meg nekem, mit tesz a babérlevél a birssel? Nem barátom nekem ez a fűszernövény, úgy tapasztaltam, hogy minden más illat ízt elnyom.
Hust várom, régen olvastam írását.
Bajban vagyok a könyvek olvasásával. Hajlamos vagyok éjjel egyig is olvasni, igaz kilenckor kezdem. Legutóbb reggelre beödémásodott a felső szemhéjam, szemem is fáj. Most szünetet tartok, de nem vagyok még álmos.
Ébren vagy, Klára? Benéztem, egyből éhes is lettem. Nagyon finom ételeket készítetek. Igaz is Klárám, elfogyott a csirke? Jól sikerült? Minimális eszközökkel felszerelt konyhámban én üvegre ültetve sütöm a tepsiben.
Nem varrok magamnak, bár egy nadrágom szárát szeptemberben leszűkítettem, de ennyi volt.
Zsumika, te bűvész vagy a konyhában. Mond meg nekem, mit tesz a babérlevél a birssel? Nem barátom nekem ez a fűszernövény, úgy tapasztaltam, hogy minden más illat ízt elnyom.
Hust várom, régen olvastam írását.
Bajban vagyok a könyvek olvasásával. Hajlamos vagyok éjjel egyig is olvasni, igaz kilenckor kezdem. Legutóbb reggelre beödémásodott a felső szemhéjam, szemem is fáj. Most szünetet tartok, de nem vagyok még álmos.
Nagyon jó ötlet a birsalma-kompót, Magdikám. Köszönöm.
Mondd, hogyan látsz kettőt? Egymás mellett vannak, vagy egymás fölött? Nagyobb darabok esetében csak úgy elcsúszik a kép, és homályos? Elképesztő, hogy mi meg nem történhet velünk!
Ó! Most vettem észre, hogy holnap van.
Ez birsalma elkészítés isteni, köszönöm, Zsuzsánna, drága. /igaz, baj-e ha így nevezlek? Ha igen, abbahagyom, bár nekem nagyon tetszik./
Példátokra, eléggé belejöttem a főzésbe. Csak egyet, de a legjobb fazekamat égettem ronggyá.
Van egy nagy tál megfőzött brokkolim. Mit kezdjek vele?
Milyen érdekes, hogy az a kemény birsalma, milyen hamar megfő. Csináltam én is egy pár üveggel befőttet, szeretjük húshoz enni. Most nem lett olyan sok a telken, mint tavalyelőtt, akkor rengeteg volt. Alig tudtam rajta túladni, mindenkinek kínálgattam. Az idén biztos kevés lehetett, mert a piacon drága volt.
Finom lett a pizza, kicsit vastag, de jó könnyű lett a tésztája.
Az ékszereket Dóri esküvője előtt kapták, azóta is viselik, úgy látom boldogan. Zitu születésnapjára kedvenc édességét egy kísérő borítékkal kapta. Megbeszéltük, hogy választ magának kedvére való ajándékot. Elmondta, hogy kezdenek tetszeni neki a nőiesebb holmik is, "csajos" blúzt fog venni. Kíváncsi leszek, mert eddig csak sportos ruházatot viselt.
A birsalma hámozással felhagytam, szerencsére nagyon szép, egészséges gyümölcsöt kaptam. A jól megmosott darabokat deszkán vágtam 4 cikkbe, magházát kivágtam, s mindegyik cikket keresztben is elfeleztem. Egész fahéjjal, babérlevéllel, bio citrom héjával fűszerezve puhára főztem.
A birsalma gyorsan puhul. A fűszereket kihalászva bot turmixszal pépesítettem, s tejszínnel behabartam. pici sót, nem túl sok cukrot hozzáadva kóstolgattuk, s Zitára hallgatva vaniliás cukrot is tettünk bele. Jól mutatott benne a gránátalma, bár elég pikáns,fanyar ízű.
Magadnak sose varrsz, Marika? Pedig az ám az igazi, nagy kaland!
Zsuzsa, fehér kalapom nincsen. Csak az a piros, amelyről olvastunk, hogy hetven után eljött az ideje. Kívánom neked, hogy tartsa meg erődet a Teremtő , mert valószínűleg boldogtalan lennél a nagy erőfeszítések nélkül. Gratulálok a teljesítményedhez.
Van ami jót tesz - másoknak. Drága Zsuzsánna, meg nem érthetem, miért kell kinyírni magadat a "gyógy"tornával!
A vásárolt pizza is mindig nagy siker, de a saját még finomabb, Zsuzsánna. Ízlett nagyon? Kellemes, meghitt ünnepség volt. Mit kapott tőled Zitu a 20. születésnapjára? Vagy a múltkori ékszerkészítés erre az alkalomra szólt?
Mondd, hogyan bántál el a kőkemény birsalmával? Mennyire muszáj felaprítani főzés előtt?
Zsuzsa, Drága! Az a rossz mozdulat általában megerőltető munka után, később szokott megtörténni- sajnos.
Talán az ásásra lehetne a faluban segítséget kapni- rosszul gondolom? Nagyon edzett vagy- tudom, de a határokat feszegeted. Nem?
Olgim is sokat kertészkedett , úszott rendszeresen, mostanra csípője után a térdei is kikoptak. A kert már kifog rajta. A nagy ház elég mozgásra ad lehetőséget neki is. A 8 unoka közül a kicsik rendszeres kosztosai, a távol élő rokonok is gyakori vendégek.
Sajnos én el kell induljak itthonról a mozgás érdekében, a szobai kerékpár és a rendszeres itthoni torna nagy akarat erőt kíván. Most már alig várom, hogy leteljen az Anna fürdő kúrája... talán az ízületeimnek mégis sok a csoportos torna. Én vagyok egyedül a többször operált és a legidősebb is. Alig vánszorgok a végére.
Köszönjük Klárám! Hisszük, reméljük, hogy így lesz.
Tegnap először kettesben terveztem az ebédet Zitával, mert pénteken délre végezni szokott az egyetemen, de végül teljes lett a csapat, még Dávid is ideért. Nekem délelőtt kezeléseim voltak, így az volt Zita javaslata, hogy hozassunk pizzát. No azt azért nem!
Inkább korán keltem és elkészítettem egy nagy tepsi jól megpakolt pizzát "zsumi módra", amit frissen megsütöttünk, s előző este megfőztem 2 db birsalmát, amiből tejszínes birsalma krém leves készült (levesbetét gránátalma).
A rizskoch "tortát" is reggel sütöttem meg úgy, hogy a rizst előző este kifőztem tejben, a többi hozzávalót csak reggel kevertem bele. Mazsolát, aszalt áfonyát és apró birsalma kockákat is még este áztattam be rumba.
2 órára, amikor a társaság többi tagja is megérkezett Zitu szépen megterített, s együtt elfogyasztottuk az ünnepi ebédet.
Valószínűleg kevesebb munkával akár sült csirke, v. csirkepaprikás is elkészült volna, de ennek is nagy sikere volt.
Klárám ! Ma emelheted fehéret is. Tegnap felástam a fólia nagyobbik felét, ma jön a kisebbik. Hétfőn kezdem dugdosni a hagymát . Ezt viszonylag bírja a derekam, aztán jön egy ki r, rossz mozdulat , becsípődés , és alig tudok megmozdulni. Kell mozognom, mert rettenetesen felfújtnak, feszülőnek érzem magam . Így érezheti magát szegény focilabda , amikor még kettőt belefújnak.
Zituskának boldog életet kívánok.
Zsuzsánna, hát téged elárasztottak jeggyel! Gratulálok.
Tetszik az Ő, mármint a nagy ő leveledben, kifejezi viszonyodat szeretteidhez.
Mi az ebéd a tortán kívül? Biztosan valami nagyon finomság, hiszen ez a nap nagyon fontos ünnep.
Itt az nlc-n ráncfelvarrásnak nevezik, ami tetoválás! Rávarrtak egy csomó reklámot. Még, hogy ráncfelvarrás!
Magdikám ! Mi is magánúton megyünk sok vizsgálatra. Talán mehetnék soron kívül protekcióval, de akkor egy rászorultabb elé kerülnék. Nem járunk gyakran .
A felajánlott vizsgálat a magánrendelőben valószínűleg olyan géppel történik, melyet csak speciális központokban végeznek el biztosítás terhére. Ez a doktor vett ilyen készüléket, valószínűleg drágán, ezért kénytelen a vizsgálat árát megkérni.Nem gondolom, hogy ez pénzéhség .
Marikám m! Ma kezdem a fólia felásását. Csak mérsékelt ütemben, mert félek, hogy a derekam becsípődik. Sosem fájt igazán, most sem a munkától, hanem egy hirtelen , ügyetlen mozdulattól fájdul meg ,akkor viszont szinte mozdulni sem tudok. Valami becsípődés váltja ki.
Örülök neki Zsuzsikám, hogy ilyen szerencse ért. A falusi élet szépsége mellett hiányzik a színház, de főleg nekem a hangverseny . Nagyon jó CD-ink vannak, de a terem várakozó zsongása , az élő előadás megismételhetetlensége más. Érez jó Magad. Kellemes ünneplést kívánok. Zitukádnak sok örömet, sikereket, szeretetet kívánok. !
Klára, csak akkor varrok, ha kérik. Azt, amit kérnek és úgy érzem, meg tudom csinálni. Sok időt elvesz, mert nem tudom a menetét. Most ugyan lesek a "varrómamik" csoportból, sok segítő ötletet lehet ott találni.
Vidám esemény lehetett Dodókával az eset. Benikéddel van ilyen lehetőséged még? Ő már túl nagyfiú ugye?
Zsuzsóka nagyon jó lett a fólia, mestermunka.
Magdika van időpontod?
Zsumika, de jó, hogy egy kalap belépőt nyertél, csak így tovább!
Klárám, hétfőt kihagytam, nagyon fájt a térdem. Tegnap már elmentem, s kicsit lustábban, de részt vettem a tornán is.
Még nem nagyon terhelem, igaz, ma 2x is lementem vásárolni, hogy ne egy útban cipeljek mindent. Holnap ünnepelünk . Zitusom 20 éves! Ebéd és birsalmás rizskoch "torta" lesz ! Borocskát is vettem, mert Ők jönnek, nem kell vezetnem.
Írja Zsuzsóka, hogy nem tudott belépni, de többen is panaszkodtak, hogy még nagyon ráncos a Nlc.
Engem is kiléptet, ha magam nem is lépek ki, amint másfelé nézek. Minden egyes hozzászóláskor újra be kell lépjek.
Ha hangversenyre, CD.-re, vagy könyv nyereményre vágytok, hallgassátok a Bartók Rádiót, naponta 3x van játék, értékes nyereményekkel. Eddig sosem küldtem be a megfejtést, pedig sokszor eltaláltam.
Most Hmvhelyre lehetett Hegedűs Endre és Katalin szombat esti zongora koncertjére pályázni. Nyertem is 2x2 db. jegyet. Vhelyi barátaimmal és unokanővéremmel megyünk.
Janka, viraghjuditgaleria.hu-n gyönyörű aukció tárgyai vehetők szemügyre. Zsolnay árverés lesz.
Csuda bájosak, Marika, ez nem gyártás, ez alkotás, nyugodtan mondhatom. Egyebeket is varrsz? A kis szoknyáról beszéltél. Egyéb ruhadarabok is kerülnek ki kezedből?
Voltál-e úszni, Zsuzsánna?
Magdikám, már kérdezni akartam kettős látásodat. Most megkérdeztem a webbeteg.hu-t, tényleg agyi oka van e bajnak. Érdekes dolgokat olvastam ott.
Zsuzsa, egészen elképesztő teljesítményre vagytok képesek férjeddel. Megemelem piros kalapomat!
Tegnap este beszélt telefonon Gyuri a szemorvossal, a kettős látásomról . Azt mondta, ez nem ő hozzá tartozik már, vagyis ez a baj az agy befolyásolásának a hibája. Mondta, kérjünk időpontot a magán rendelőjébe, mert ezt egy különleges műszerrel kell megvizsgálni, ami neki csak ott van. Na szóval, nyissuk csak ki a pénztárcánkat. Magyarázott valami speciális prizma szemüvegről, amivel lehet ezt a bajt korrigálni. Majd ma kérünk időpontot.
Ilyen ek a férfiak ! Nálunk Sándor és Zsolt szeretik ezeket a pajzán mondásokat.
Tegnap délután voltunk MRI vizsgálaton . Persze mi fizetjük, tumor keresés lenne a cél. Reméljük nem találtak.
Nálunk ez azért bonyolult, mert az egész a két ciszterna fölött van. Ráhordtunk kb 40-50 cm vastag földet .Így kevésbé fagy be . Zsolt épített lábazatot és a váz erős vasból van . Így ha abbahagyjuk, elég siralmas látványt nyújt. Ha már nem bírom,nem érdekel majd , hogy néz ki . Elbontani költséges , nagy munka . Lassan csökkentem , sőt megszüntetem a veteményesem ,csak ez marad mindenre . Nekünk, ajtó és ablak biztosítja a szellőzést . Most ősszel eldugdosom a hagymát ( vagy 1 kilót ) , lefedjük fátyolfóliával , korán lesz zöldhagymánk. Retket is vetek, az sem érzékeny.
Este Dodóka leckéjét nézegettük, beszélgettük. A kakukk és a harkály. Hogy a cincér lárvája finom falat, amely rongálta, rágta a fát. Zsófikám megkérdezte:
-Ez a szú?
- Nem. A szú, az szú. De van közöttük hasonlóság.
Balázs ekkor, nagy komolyan felém intett fejével:
- Tudod, hogy a tölgyfának és a fenyőfának más-más szúja van?
Ezt bevettem:
- El tudom képzelni, hogy sokféle szú van.
- Van kemény fa szú, és van puha fa szú.
Persze egyben mondta.
Zsuzsám! Ez a munka is dicsérendő, s tavasszal áldani fogják (fogjátok) a kezeket, akik felhúzták.
Hasonló volt nekünk is Kishomokon, talán valamivel alacsonyabb, hisz Péter sem volt nagyon magas. Épp csak a közepén tudtunk felállni. Mi a legnagyobb forróságban két vége felől feltekertük, s csak a tél vége felé ültettük be, fedtük be. Így a hó és fagy a talajt "művelte". Úgy emlékszem lyukacsos fekete fólia takarta azt, amit esetleg ősszel vetettünk, és a földieper tövek környékét.
Évekig kitartott ugyanaz a fólia.
Marika, ez nagyon aranyos- vidám! Garantáltan nem hízlal!Különleges lesz a karácsonyfa!
Lányod gondoskodik, hogy ne unatkozz!
S végül a dícséret se maradjon el a poénkodás mellett: Valóban nagyon ügyes vagy!
Elkészült
Anyukám szerette a bnaspolyát és nem . Sokáig kaptam , gondom volt vele , amikor nem volt nálunk. Már elmentek azok a nénik, akik hozták.
Klárám ! Én is keveset olvasok, és ezt szégyellem is.Régen esténként olvastam , igaz nem keltem ilyen korán , mint most . No és akkor külön szobában aludtam, hogy csengetés esetén felkelésemmel ne zavarjam a családot . Ezért tovább fenn is voltam . Bűnjeleim megvannak a könyvespolcokon. Legtöbb könyvet megvettem, mert nem volt drágább, mint ha bemegyek Pestre könyvtárba. Mostanában inkább kapom könyveket, bár most is sokat megveszek .
Vasárnap beszéltem Anitával , tegnap kezdte a munkát . Kis Rolcsinak nem nagyon tetszik a bölcsöde, de majd megszokja.
Hogy még jobban" bámuld " szorgalmamat elárulom, tegnap lemostuk az összes ajtót , ablakot a házban . Hát nem kis munka volt. 4 óra megfeszített takarítás, hát elfáradtam.
Nagyon szépek ! Marikám türelmed végtelen .
Ügyes vagy Marika!
Kézműves termékeket gyártok. Nem fűzök hozzá semmit, mutatom. Lányom kérte, hát kapja.
Angol 29 bengáli 1
Francia 14 Kínai 2
Német 13 Cseh 1
Spanyol 11 finn 1
Svéd 7 Heber 1
Olasz 6 Magyar 1
Orosz 6 izlandi 1
Lengyel 4 okszitán 1
Norveg 3 portugál 1
Dán 3 szerbhorvát 1
Görög 2 Török 1
Japán 2 jiddis 1
arab 1
SZoval a fenti nyelveken irott muvek kaptak irodalmi Nobel-dijat . Proust -ot magyarul olvasom es franciaul hallgatom .Fenn van a neten a hangoskonyv . Nem az erossegem a hallas utani szovegertes , de ha mar ismerem a sztorit ,akkor jol tudom kovetni .
Köszönöm Klára!
Sajnos nem merek horgolni, mert a bal csuklóm izületi gyulladása se jött teljesen rendbe Húsvét óta. Sokat támaszkodok rá, meg a botot is abban fogom, ha mennem kell. Szóval nyűglődöm. A sok ülés sem használ, inkább a laza mozgásra volna szükségem.
Maradok a kényelmes tempójú úszásnál.
Megkezdődött a hangverseny szezon, 2 este azért autóval megkockáztattam. Sajnos emeleti páholyba szól a bérletünk, s unokanővérem is nehezen kapaszkodott fel. Lift nincs- Megérte a fájdalom! Nagyon szép volt.
Te nem sétálgatsz Zsuzsuval? Futkározna, ha kimennél vele? Errefelé elég sok korombeli hölgy sétál kutyussal, a forgalom mentes részen póráz nélkül is.
Fejedelmi étek a sült csirke. újabban mindenféle húst pácolok, nem lesz száraz és nagyon gyorsan elkészül.
Miket nem tudsz Magdika! Biztosan nagyon finom a naspolya lekvár!
Nagyapám kertjében is termett, de hideg helyen tartotta, s kis kosárnyit mindig behozott a cserépkályha mellé, s ahogy puhult, eszegettük. Szerettem kicuppogni a héjából, s a magocskákat leszopogatni. Karácsonyig is kitartott. Talán azóta sem ettem.
Mindent megbecsültünk, amit a kert adott.
Örülök, hogy láthatlak a kertben, szép napod volt,kedves a kis csokor is !
A naspolya lemaradt. Csak munkát csináltam magamnak, még tavalyelőtti naspolyalekvár is van. Majd ha egyszer megyünk Tamásékhoz elvisszük.
Janka, nagyon hálás vagyok, hogy megosztod velünk tudásodat. Proustot franciául olvasod?
Több nyelvről azt sem tudom,mi fán terem. Nesze nekem!
Dehogynem nézek! Gyönyörködöm hozzászólásaitokban, amely felér egy irodalomórával. Nagyon élvezem. Sok szép régi hangulatot ébresztenek fel bennem a könyvek. Istenem, de jó is, hogy olvastam ezeket a nagy műveket, mert ma már nincs hozzájuk türelmem. S hogy rajongtam értük valaha!
Újabban elfoglal élelmezésem. Rég meguntam a házhoz hozott ebédet, főképpen azért, mert igazán nem szeretem ha jönnek hozzám. Még hogy naponta? Na, azt aztán nem.
Most egy csirkét tettem a sütőbe sülni, egyben. Így van vele a legkisebb vesződség. Csak bámulok, hogy milyen szorgalmasak vagytok mindannyian.
Nagyon szép a kis őszi csokrocska, de nekem a szőke ciklon türkizbe foglalva még jobban tetszik.
Jó, hogy említetted a naspolyát. Tehát itt az ideje a szüretnek!
Nagyon nagy árat fizettél, Zsuzsánna, azért a jó érzésért, hogy "bírod", mint régen. Most tényleg türelem kell, hisz Zsuzsától tudjuk, hogy mindenféle sérülés gyógyulási ideje olyan hosszú, mint a törésé. Gondolom, az ilyen mértékű túlerőltetés is felér egy sérüléssel.
Mostanában nem horgolsz? Mert az is lázas tevékenység tud lenni a lábak használata nélkül, és talán kielégítene.
Javulást kívánok!
Fantasztikus a kádad!
erdekesseg : eddig ilyen nyelveken irott munkak kaptak irodalmi Nobel -dijat -es ennyiszer :
English29Bengali1
French14Chinese2
German13Czech1
Spanish11Finnish1
Swedish7Hebrew1
Italian6Hungarian1
Russian6Icelandic1
Polish4Occitan1
Norwegian3Portuguese1
Danish3Serbo-Croatian1
Greek2Turkish1
Japanese2Yiddish1
Arabic
1
Martin du Gard 1937 - ban kapott Nobel -dijat . Ebben az evben Tormay Cecile - t is jeloltek -az igaz - de mas magyarrol nem tud a sved adatkozpont . Abban az evben 62 jelolt volt .
Már régen voltam a telken, most kimentünk, szép idő van. Leszedtük, vagyis felszedtük, a naspolyát, Gyuri megrázta a fát, és lepergett.
Ez az utolsó idei mezei virág a telken.
Igazad van , nem ő volt. Martin du Gard kapott a Tibauld családért . Akkor szerették volna Móricz Zsigmondot. Nem tudom, hol olvastam, az ember sok mindent összeolvas és összetéveszt .
Nem - Proust nem kapott Nobel dijat - csak a Goncourt-díjat (Prix Goncourt) .amit francia nyelvuek kapnak csak .
Nem hallottam soha , hogy Moricz Nobel-dijra jelolt lett volna . Hol olvastad ?
Klárám ! Hol vagy ???? Sok árva gyermekei itt csipog, Te rájuk sem nézel
Szép a kádad és gondolom kényelmes is. ! Használ egészséggel. !
A muskátlik nem sürgősek. Amikor a fagyok elkezdődnek, akkor kell behordani. Ha hirtelen csapna le, fedd le papírral , de ne fóliával.
Ez az említett regény (elég nehézkes ) és az Égető Eszter vezetett arra, hogy ne csak szükséges feladatnak tekintsem a főzést . Mindkettőben érzékletesen szerepel az , hogy felnőtt korban hogyan emlékeznek vissza az otthon ízeire . Ez is szép emlék lehet az ember esetlegesen fennálló nehéz pillanataiban .
Proust Móricz Zsigmond helyett kapta meg a Nobel díjat .. Szerintem igazságtalan volt a döntés. No de ők jobban értékelték a polgári életmód értó leírását , mint a magyar ugaron szenvedő emberekét .
Igen - a betu az nagyon jo barat tud lenni . Ahogy Kertesz Erzsebet irono is irta az eletrajzaban .
___________________
Nekem Eszterhazy olykor nagyon nehez . Meg a hazinenim jaratta az ES -t es a Csokonai Lili korszakabol olvasott fel nekem elkepedve . Hat - hogy az obszcenitas mikepp lesz magas irodalom -az nekem magas . Viszont olvastam valami hazinyulrol irt konyvet -az nagyon kedves ,humoros - olykor nagyon keseruen igaz kiszolasokkal .
______
En most fejeztem be Proust -tol az " Eltunt ido nyomaban " az elso kotetet . Az is harom reszbol all . A legelso reszhez nagyon nagy onuralom kellett .Elmelkedesek , visszaemlekezesek mikozben forgolodik az agyban ... A masodik resz az cselekmenyesebb -de a tema nem egyedi - a felvilagi holgyek tundoklese ... a harmadik resz egy gyerekkori szerelemrol szol .
Kedves iro ez a Proust -de nem sikerult eddig megertenem , hogy mitol lett o a 20 . szazad legnagyobb irojanak kikialtva .
__________
De hat meg csak az elso resznel tartok . Maga Proust egy elkenyeztetett orvos gyerek . Apukaja nagyon sikeres , nagynevu orvos volt , anyukaja egy vagyonos , finomlelku no . Egy napot se dolgozott eleteben ,ami nagyon elkeseritette a szuleit .
Ezt meg is tudom erteni .Hiszen , a mi ismeretsegi korunkben is van ketto ilyen elrontott orvos gyerek - akinek nem fulik a foga a munkahoz . Marmint felnott korukban . Sogornom fel is ettol . Nagyon kemeny a gyerekeivel . Neha tulzasnak is tartom ...
Szoval visszakanyarodva Proust eletehez es halalahoz - az anya-komplexusa olte meg . Ahogy anyukaja meghalt - o se akart nagyon elni es nem kezeltette magat ,mikor megbetegedett . Pedig hat penze is volt , baratai is voltak ,akik torodtek vele ... Meg ketto kotet elottem
Kicsit fájó szívvel szedtem be a muskátlikat az erkélyről én is, mert olyan szépen virágzott. De muszáj volt, mert a pincében kevés ablak van, ha később viszem, akkor elfoglalta volna más.
Jól néz ki a kád, használd egészséggel!
Magdikám, pihenj, majd csak feltöltődsz újra! Tanulnunk kellene a lazítást.
Nagyom türelmetlen vagyok én is, nappal nem szeretek feküdni. Olvasok, de ebben a gyönyörű napsütésben az sem köt le. Kicsit tibláboltam az erkélyen, de nem merek hajlongani, és persze a fájdalom nem múlt még el teljesen. Szépen lelappadt a térdem, de feszül újra, ha nincs felpolcolva a lábam.
A muskátli még nincs behordva, majd a lányomék pincéjében fog telelni, de most még teljes pompájában virágzik. Vajon meddig hagyhatom kinn? Este nagy köd volt, de most a szélvédett, napos helyen 20 fok is van.
Megpróbálom idehozni a fürdőkád ajtós képemet.
Zsuzsa Te is hasonlóan vagy mint én. Nem tudjuk, hogy mikor elég a munkából, túl méretezzük az erőnket. A tegnapi hajtásnak, ma iszom meg a levét. Olyan vagyok, mint egy kifacsart citrom. Vigyázz Magadra, gyógyulj meg!
Szervusztok!
Itt a másik Zsuzsa.
Pár napig kiütve a ringből, feküdtem- vánszorogtam megint a járó kerettel.
Mint a kiselefánt, nehezen tanul, de gyorsan felejt. Amint kevésbé fáj, belevetem magamat a "legjobbnak lenni, megmutatom, hogy a régi vagyok- vagy még annál is jobb!". Pedig nagyon nem.
Az éppen aktuális gyógytornász (4-5 fiatal váltva vezeti a foglalkozást) megfeledkezett arról , hogy gyógyulni vágyó betegekkel foglalkozik, erőnléti eddzést tartott. Egyre gyorsabban, magasabbra! jelszóval, s én követtem az utasításokat.
Eredmény: este már nem tartott meg a lábam, változatosság kedvéért a térdem lett cipó, behajlítani sem tudtam. Szerencsére a temetői programok utáni napon történt, de péntek óta használhatatlan vagyok. ( kevert meggyes-mákost azért sütöttem)
A vhelyi munkatársi találkozóra viszont nem tudtam elmenni, nem bíztam rá a pedálokat a jobb lábamra.
Most is visszafekszem, kenem, hűtöm, pihentetem. Reggel el kell döntenem, folytatom-e tovább a gyógyászati programot, vagy halasztást kérek.
Tervem szerint jövőre benn fekvős rehabilitációt kérek, mert háztartás mellett nagyon megterhelő a bejárás. Különösen, hogy a kezelések között néha 1 órát is kell várni, 2-3 átöltözéssel.( vizes-száraz- megint vizes...). Jó lenne Harkányban, vagy Hajdúszoboszlón. Hévízről az árak miatt már nem is álmodom.
Öröm, ha az ember olyan könyvekhez jut ( akár olcsóbban) , amelyek érdeklik, Most az Eszterházy könyvet olvasom. Nem könnyű olvasmány . Lehet, hogy ez is szerepet játszott a vizsgálat elvégeztetésében. Mostanában 3 közeli ismerős szenvedett ugyanebben a betegségben . Egy meghalt, 1 gyógyult , egynek a sorsa nem túl kecsegtető. Ugyan a laborleletek semmit nem mutatnak egyikünknél sem , de jobb az esély a gyógyulásra, ha valami folyamatot időben kapnak el.
No nem írok ilyen lehangoló dolgot , szép hétvégét kívánok !
A reggeli egyik Zsuzsa én vagyok. Tegnap mi is sokat dolgoztunk, de ez egy hajtós hét befejezése volt csak. Fiam 47. születésnapjára Sütöttem dobos tortát . Nem kis kaland. Tegnap töltötte meg Sándor . Legnehezebb a teteje volt, de az is jól sikerült, csak gyorsan kell dolgozni. Rájöttünk, hogy a cukrászok valami célszerszámmal egyszerre végzik el a felső lap kijelölését és vágását. Rántott csirkét csináltam kétfajta levest , mert gondoltam, nem minden gyerek szereti a zellerkrémlevest. A héten többet főztem, mert őszi szünetben mindig voltak plusz kosztosai. Holnap jön a segítségem és lemossuk az összes ajtót , ablakot. Én a réseket, kereteket , ajtókat gőzölős géppel, Marika az üvegeket. Szerencsére az idén nem volt olyan levélpoloska és sárga katica járvány, mint előző években .A függönymosást tavaszra halasztom. Nem olyan piszkosak . Régen 2-3x mostam évente, de ezt is lejjebb adtam ( mint mindent )
Hu -akkor szerencsed volt , hogy elkaptak idoben . Mi azt hiszem 16 -an voltunk lanyok a gimis osztalyban . Egyikunk 28 evesen lett rakos - epp terhes volt ezert vettek eszre idoben . Sajnos a masik lanynal ,mar keso volt - meghalt 10 eve .
Nagyon rossz statisztika .
__________________________________
rossz ejszakam volt ... miutan kidizajnolgattam magamat -gondoltam , hogy belenezek a hirekbe .. a szomszed orszagot megtamadta raketaval a jemeni puccsista fel ... tovabbi raketa kilovesekkel fenyegeti a masik orszagot is buntetesul - pontosan Abu Dhabi -t ...hogy mi lesz ebbol !
______
kulonben jo hetvege volt - a gyermekem mar megint agyonszervezte magat es en nekem kellett kisergetni ... nagyon jol erezte magat ...piknikelt a baratnoivel egy parkban - en kozben setaltam es kavezgattam - masik nap az egyetemen vallalt onkentes munkat - segitett programokat tanito tanfolyamon ... o is tanitott ... ezen nagyon meglepodtem , azt hittem csak lotifuti lesz - de mondta , hogy a tananyag felet a novere elmagyarazta es nagyon jol tud magyarazni
kozben az egyetemen egy asztalon egy csomo konyv kiteve " elarvult konyvek - kerlek vigyel haza "
hat alig hittem a szememnek -annyi jo es draga konyv volt : amennyit elbirt a hatizsakom belepakoltam legjobban a Pszichologia konyvnek orulok , de a dizajn elmeletek is nagyon izgalmas , aztan a Candide -t angolul meg nem olvastam es a Roland eneket sem ... a ferjemnek is jutott ketto mernoki tankonyv ! jaj ! de orultem ! egy kesz vagyon lenne ez a sok konyv ! ennyit nem engedhetnek meg magamnak !
Jaj de jó, hogy jelentkeztél, nyugodtabb az alvásom, tudod milyen aggódós vagyok.
Ma eléggé neki rugaszkodtam a munkának. Gyuri 10-2-ig volt a pályán, előtte porszívózott, a port is letörölte, de a padlót nedves ruhával már én töröltem át. Két adagot mostam, főztem, igaz nem nagy ebéd volt, egy kis rizses lecsó, virslivel. Meg sütöttem egy tepsi kavartat. Közben azért beiktattam egy kis fekvéseket, mert azért elfáradtam.
Magdikám, nem sejtettem, hogy vársz.
Teszek-veszek, aztán már itt is az este. Tegnap összeállítottam rendelésemet az Auchanból, hétfőn hozzák. Kezeletlen héjú citromot is hoznak. Olasz panettonét is árulnak, azt nem rendeltem. Ma piskótát sütöttem, nagyon finom lett nagy örömömre. Nagyon érdekes a tojás, amit használtam, annyira sárga a sárgája, hogy már szinte piros. Kissé elméretezték a vegyszert a tápban, ugyanaz,amivel a lazacot festik rózsaszínűbbre.
Látod, semmi sem történik, amiről beszámolhatnék.
A te napod mivel megy el?
Reggel óta figyelem, hátha jön valaki, de hiába.
Klára ugye jól vagy! Csak az egyik Zsuzsa írt, korán reggel, én akkor még a másik oldalamra fordulok. Na igaz, én éjfél előtt ritkán fekszem le. Marika Te se jössz.
Nincs szerintem semmi bajom, csak a melegben nem mozogtam eleget. A gyerekem is kevesebbet voltak, mint régen , lassúbb is lettem. No de jobb kizárni. Annyi felesleges dologra költ az ember, erre is kell szánni. 25 éve egy szűrővizsgálaton derült ki , hogy kezdődő méhnyakrákom van . Megműtöttek, meggyógyultam .
A statisztikák csak tájékoztatást adnak . Az étkezés és a mozgás együtt, illetve egymáshoz való viszonya a legfontosabb .Itt csak a kalória szempontjából gondolkodom . Az étkezés minősége a másik kérdés . Az kevésbé mutatható ki számokkal .
Tudom, hogy a tudomány a kutatások közben sok elemet mutat ki, melyet mások cáfolnak . De a biztos, hogy az elhízás és a modern élet befolyásolja nemcsak az élettartamot, de az élet minőségét is. Férjem a 80 . évét tapossa, de megsértődik ha zizegek, mikor felmászik egy magas létára . Közben korunkból kifolyólag több tennivalót meglátunk, ( több időnk van erre ) , de az erőnk gyakran csak az elméleti kivitelezésig tart.
remelem ,nincs semmi baja a hasadnak ... de jobb felni ..
_________________
az a legerdekesebb az egeszseges taplalkozasban , hogy nincs osszefugges a zsirok fogyasztasa es a koverseg es a betegseg kozott , ha a statisztikat tanilmanyozom . mert a legtobb zsirt fogyaszto orszagok tavolrol sem a legkoverebbek es varhato elettartam is magas ...Belgium vezeti a listat a zsirfogyasztasban es a nok varhato elettartama 83 ev ,ami vilagviszonylatban a 23 . hely / nemet orszag majdnem ugyanaz / Finn orszag a 14 ... a franciak ,akik annyi vajat esznek meg jobbak a helyezesben ...
persze ,tudom , hogy a statisztikak felrevezethetnek ...na most meg kell ennem egy vajas kenyeret :)
Magdi csinálja jól, ő libazsírral főz.
Ma én is vajjal, igaz, csak egy nyomorult zöldséglevest, de nagyon finom és sűrű volt. Sajttal is gazdagítottam.
Amikor megindult a nagy hadjárat a zsír ellen, akkor jelentek meg az óriási napraforgó földek. Undorító látvány, amikor beérlelték, leégették és szénfekete az egész tábla. Madarat nem látni közelében, több eszük van pici fejükben, mint nekünk.
Mindenhol elterelő akció? Vagy csak az amerikai büfögés kapcsán máshol is kiadják a nők , ami megfekszi gyomrukat. Akkor is megfekszi, ha önként dalolva tette a karrierért. Mivel nem akarja magát gátlástalan karrieristának látni, örül a bűnbakképzésnek.
No ez nem ilyen egyszerű Jankám !
hat ha az egeszseges zsir artana ,akkor megemelne a cukrot -de nem emeli .. ez az en szereny okoskodasom ... annyifele ellentmondasos dolog jelenik meg mindenrol , hogy nem igaz !- írod
Nincs közvetlen és gyors vércukoremelő hatása . Kellő mozgás esetén jól hasznosítódik is, hiszen régen az aratók sok szalonnát ettek, mégis lefogytak az aratás végére . Napi 5000 kalóriát csak ilyen tömény kalóriabombával lehet bevinni. De min nem mozgunk, ezért a zsír alkotórészeiből emberi zsír, vagy koleszterin képződik, ami viszont lerakódik és nem egészséges. Különösen a hasi zsír egészségtelen , mely az anyagcserére ható "külön szervnek " tekinthető .
Jövő héten megyünk MRI vizsgálatra . Azért kérem , mert megnőtt a hasam, és nem tudom , csak egyszerű kövérség , vagy van valami benne.
en valahogy egy kinai csatornan talaltam magamat minap -ott epp szusit keszitettek - atroppent az agyamon , hogy en is megproblahatnam itthon - mert szeretik a gyerekek nagyon . olyan szupermarketbe jarok , ahol vannak japan termekek - ey -ket hozzavalot vehetnek is . tolteleknek meg fustolt lazacot tennek bele :) meg is csinalnam ,ha nem kapott volna el a zokni dizajnolaso laz ... mert uj termek erkezett az aruhazba
___________
a nyelvek az elszigeteltseg miatt lettek ilyen kulonbozoek -szereny velemenyem szerint ... epp minap olvastam , hogy sokan azt hiszik , hogy eleg az angolt tudni .. de nem igaz .. pl . az europai parlamentben komoly tolmacs hiany van , mert nincs eleg anyanyelvi angol ,aki tudna masik nyelven - ulesek maradnak el emiatt
_______________
s az angol egy nehez nyelv - de elo - mivel a tudomanyos kutatasok nagyresze ezen a nyelven folyik -igy az uj szavak es ezen a nyelven teremtodnek
de volt egy angol kolto ,aki azon sirankozott , hogy ha magyarul tudna ,akkor sokkal tobb mindent ki tudna fejezni
szerintem a magyarban sokkal tobb a motivalt szo .mint az angolban ... az angol igek 70 % -a francia eredetu - latin gyokok -teljes motivalatlansag
hat most van az angol aranykora ... a nemete , franciai lealdozoban .. merkel nem tudja a bevandorlo szakemeberket ott tartani ,mert a nemet nyelv annyira elrettento , hogy mindenki menekul elole ...
_____________________________
most az olasz tetszett meg nagyon - 6 napot voltunk olasz nyelvteruleten es ugy ereztem , hogy ha maradhatnek 2 hetet csak ,mar folyekonyan beszelnek ... annyira nagy a hasonlosag a franciaval , hogy en voltam a csalad tolmacsa
pl . az olasz lehetne vilagnyelv ,annyira ragados ...
__________________________
valaha csak ugy lehetett orvosi ismeretkhez jutni , ha valaki arabul megtanult ... szegeny diakok megoregedtek ,mire diplomahoz jutottak ...jaj ram az arab ,annyira nem ragad ...
_______________________________
hat ha az egeszseges zsir artana ,akkor megemelne a cukrot -de nem emeli .. ez az en szereny okoskodasom ... annyifele ellentmondasos dolog jelenik meg mindenrol , hogy nem igaz !
Mostanabn olyan nyomaszto alakokrol almodom . Valahogy lelkileg megvisel , hogy mindenhonnan a zaklatasok ugye folyik .
Eleg ocsmany dolog - de annyira szeleskoru , hogy most egyszerre igazsagot tenni ugysem lehet .
Az az erzesem , hogy figyelem elterelo akcio az egesz .
O az nem nemet gep volt ? A neve alapjan . Itt a nemetek minden termekukre rairjak , hogy " nemet minoseg " angolul . Allitolag a kinaiak elnek-halnak ezert a ket szoert es ezen alapszik a mostani nemet jolet .
Az en gepem egy leertekelt francia gep volt - egy es fel evig birta ... tul nem jarattam . De epp most kapott ra a csalad a mentas limonadera -es abban a legjobb a mentat apritani .
Itt pocsek a szerviz szolgaltatas mindenben -nem is farasztjuk magunkat . masikat kell venni !
Nálunk is legkisebb fiú a legnagyobb
Nekem a Bosch robotgéppel nem volt szerencsém . Mivel ehhez csatlakoztatható passzírozó is, jó állapotú Siemens .robotgépemet menyemnek adtam, és vettem egy ilyet, hozzá vettem passzírozót. Nagyon jól működött a ribizli és paradicsom feldolgozása gyerekjáték volt . Két év után leégett a motorja , belejutott a paradicsomlé, zárlatos lett. Elmentünk vettünk egy másikat, mert több, mint 20 kiló paradicsom még hátra volt. Ez is tartott 2 évig, csodálatosan dolgozott. Majd ez is zárlatos lett,, nem tudtam befejezni , de szerencsére már nem volt sok hátra . Így most van 2 teljes garnitúrám, melyet nem tudok használni. Viszem a szervízbe, de ha túl drága lenne, nem tudom mit csinálok ? Harmadikat nem veszek .....1 szekrényke és a nagy doboz tele van a használatlan tartozékokkal . Így estem és két szék között a pad alá és nem is volt olcsó
Látod ennyit jelent az önbizalom ! Sem igazán szép nem volt, se igazán jó hangja sem volt, de úgy érezte , ő tökéletes . Elhitte magáról ezért el tudta hitetni velünk is. Így vált a primadonnák jelképévé.
Végig jártuk a temetőket, utoljára az öcsém sírjához mentünk. Ő a saját kertjükben van eltemetve. Szépen meg van csinálva, egy kis sziklakertet alakítottak ki. Még egy kis tavacska is van mellette. Hát egy kicsit csicsás, mert mindenféle állatka is van, és mindegyik világít, de ezt inkább az unokák kedvéért csinálták. Ilyenkor találkozunk a családdal. Egy kicsit elcsodálkozok mindig, hogy mekkorát nőt Bendegúz, a legnagyobb unoka, már másodikos gimnazista. Ugyancsak fel kell ágaskodnom, mikor megpuszilom, a cipelője 48 és 1/2-es méretű. Nem valami bőbeszédű fiú, meg is kérdeztem tőle, hogy az igenen és nemen szokott-e mást is mondani, csak mosolygott nagyot.
Drága jó Honthy Hanna! Elképesztő jelenség volt, alig látott ki a keskenyre húzott szemén, az a hír járta, hogy a ráncfelvarrások miatt van. És ahogy nyávogott! És a slafrokjai! Megtestesített valamiféle ókori primadonna típust. Leghíresebb alakítása a lépcsőn való érkezése volt, senki nem tud azóta sem olyan eleganciával lelépkedni lépcsőfokokon, véletlenül sem pillantva lába elé. Mint megtudtam, őrületesen sok gyakorlás eredménye volt.
Igen, a napló ilyen célokat szolgált, amit írsz, Zsuzsa. Sajnos, én ezt nem mindig tartottam be. Nem baj. Ismered elvemet, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell.
Igen, nagyon érdekes, hogy két fiú, és azt mondatom, nagyon jó gyermekek. Bazsi már beszállt nevelésükbe, a "nem"-mel. Mert Zsófim mindent megad, megenged. Balázs nem viszi túlzásba, de nagyon helyesen,meg kell tanulniuk a nemet is elviselni. Ki ne alakuljon bennük, hogy nekik mindent szabad, sőt nekik minden jár.
Dodó kézilabdázik, nagyon tehetséges a labdajátékokban. 4x jár edzésre egy héten, anyja cipeli, kicsike ahhoz, hogy egyedül utazzon. Viszi reggel iskolába, aztán már a helyi busszal hazajön. Az edzésre hozza-viszi. Zsófi panaszkodott, mire azt mondtam, elég lenne két edzés. Hát Dodó úgy nézett rám,mint egy gyilkosra. Persze, hogy maradt a négy, de azóta Bazsi jobban beszáll a szállításukba. Beninél ez már csak kényelmi szempont, gyakran megkörnyékezi anyját, aki aztán enged a cirógatásnak.
Mintegy vezényszóra, éjszaka, amikor nem tudtam elaludni és nyomkodtam a tévé csatornaváltóját, egy tortasütésnél kötöttem ki. Linzertésztából készült, karikát bélelt ki tésztával a cukrász, aztán megtöltöttetojáshabbal pudinggal és megrakta vastagon gyümölccsel. Majd nagyobb karikába tette és megfőtt bevonta az egészet. Csodás szeletet vágott belőle.
Sokszor gondoltam rá, hogy hát mi a csudának alakultak ki a nyelvek. Lenne egy, azon beszélne minden nép,mennyire egyszerű volna. De ezt már nem lehet visszacsinálni, az eszperantó is befulladt, és az angol kezd mindenütt érvényesülni.
Fogalmam sincs, hogy honnét vettem, hogy az angolnak szegényes a szókincse, bezzeg a magyar! Aztán nemrég találkoztam ennek ellenkezőjével. Egészen elképedtem, hogy ennyire rosszul tudtam valamit. A zsírral kapcsolatban volt hasonlóan erős és hibás ismeretem, hogy szénhidrát nélkül nem hizlal, mert nem tudja feldolgozni a szervezet. Kata cáfolta anno, sőt megkérdezett egy e témával foglalkozó indiai orvoskollégát, aki vele értett egyet. Én ezek után is kissé kételkedtem igazukban. Aztán azóta megtudtam, hogy nemcsak feldolgozni képes, de magából a zsírból képes szénhidrátot készíteni a test. Most ezt elhittem.
Klárám ! Akkor jelöld ki írásodat másolásra , és ha nem megy el próbál újra. Ha nem sikerül próbál meg bemásolni email fiókodba a piszkozatok közé . Anno Honthy Hanna énekelt egy szitupos dalocskát, melynek mondandója bölcs. Lehet mindent megírni, ha fáj a szív , csak a címzetthez ne küldjük el . Érdekes , hogy ezek a befutott daslok sok igazságot tartalmaznak, csak a körítés és a sokszori ismétlés teszi közhellyé őket.
Igen jó lenne, ha az államok nem harcolnának, egyezséget kötnének.Hiszen olyan sok szenvedés , halál jár ezekkel a harcokka, de még a súrlódásokkal. is.
Nálunk is a telefon-számítógép tilalom a büntetés a gyerekeknél. Nincs különösebb gond velük ,és fiaimat kevésbé izgatja 1-1 rossz jegy, mint engem anno. Mikor 3. osztályba jártam gimiben , fizikából írtam egy hármas dolgozatot, és apukámhoz orvost kellett hívni. Nem jutok így be az egyetemre -mondta. Nekem a fiaimmal több gondom volt , de lassan megszoktam, hogy a fiúk mások Megengedik maguknak, hogy azt tanulják, ami érdekli őket . Ezt a szemléletet támasztja alá az új érettségi rendszer az emelt szintű érettségi rendszer.
Azóta elmélkedtem ,miért is lette orvos. Valószínűleg a segítés vitt erre a pályára. Lehettem volna pap, vagy pszichológus is ...
A tojásfehérjéket én lefagyasztom és tortasütéskor használom fel. Ilyenkor a hiányzó tojássárgáját 1 kisebb evőkanál olivaolajjal, vagy olvasztott vajjal pótolom, és úgy cukrozom, mintha egész tojás lenne . A karácsonyfára nem teszek semmi ehetőt , csak díszeket. Kenyeret most nem sütök, pedig van gépem, de a bteljes kiőrlésű kenyér nem jó abban sütve. Igaz, kevesebb egyéb lisztet adok hozzá.
de jol emlekszem , mertekado lapok irtak , hogy amerika nem engedheti meg maganak , hogy Iran megerosodjon - ezert az obol orszagoknak ki kell bekulniuk ,kulonben be fognak avatkozni
decemberben lenne egy konferencia - de tobb obolorszag nem akar el menni se
- kozben Jemenben tovabbra is ehen halnak sokan - az ENSZ nem tudja eljuttatni a segelyeket ,mert egyik harcolo fel sem engedi be oket
ezt is meddig lehet elnezni ? en orulnek , ha valaki beavatkozna ott es megmentene egy csomo civilt .