Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2017. szeptember 15. 07:3069026.

    Írtam, hogy szeretném, ha megmaradna ez a topik is. Lehet, hogy a a másikkal is visszajövünk. a MÁSIKBAN MINDENKI SZEMÉLYESEN ISMERI A TOPIK TÖBB TAGJÁT, TALÁLKOZUNK . Ez itt nem oldható meg . Lányod kívánságát az inkognitót illetően pedig tisztelem . Ő ismeri a körülményeket, melyek miatt azt kívánja.Végső soron nem lényeges egy ember megismeréséhez, szimpátia kialakulásához  a személyes találkozás vagy az adatok ismerete. ezt annál is inkább írom, mert munkám során olyan sok felesleges információt kaptam, hogy örülök, hogy ez megszűnt.


    Életed alakulása  így is érdekes . örömmel olvasok állataidról, még ha és nem is vagyok képes  arra, hogy állatot tartsak. Még  emlékezem Klára kakaskájára, örömére állataival.

    előzmény:
    hus (69021)
    2017-09-15  05:50
  2. 2017. szeptember 15. 06:5469025.

    Szerdán Budán voltunk, tegnap a Metróban Lupa szigetnél, ma sütök és készülök a holnapi családi összejövetelre. A 3. negyedév születés és névnapjait ünnepeljük. Rendeltem két ötszemélyes melegtálat, kiadós. Zsolt csinál tárkonyos ragulevest. Erröl első találkozásunk jut eszembe . Nyíregyházán voltunk, délután érkeztünk , éhesek fáradtak voltunk mindannyian . Második helyre kellett mennünk , hogy ebédelni tudjunk. Kusza Magdikának hoztak egy tárkonyos ragulevest.Ő mondta, hogy nem rendelt , de a pincér nem akarat visszavinni. Mondtuk férjemmel megesszük mi, ugyan nem rendeltünk. Végül a számlakor jót nevettünk. Egyet sem rendeltünk, egyet megettünk, a szálával kiderült kettőt fizettünk. Kettőt fizet egyet kap !


    Ma sütöm Zsófinak a tortát . Megkérdeztem , milyet kér. Természetesen csokoládésat kért . Minden gyerek , midig azt kér. De azért megkérdezem

  3. 2017. szeptember 15. 06:4169024.

    Hát nem megy el az a hozzászólás , melyet a Wordből próbáltam bemásolni. Pedig megjelent ,. Klára elküldtem Neked a fésszen is üzenetként olvasd el.


     

  4. 2017. szeptember 15. 06:3069023.

    Úgy néz ki megy a belépés , megpróbálom !


     

    előzmény:
    hus (69022)
    2017-09-15  06:23
  5. hus
    hus
    2017. szeptember 15. 06:2369022.

    Kellemes jo reggelt kivanok nektek, reggeli gozolgo friss kavecskaval, sutivel es mas finomsaggal egyutt.


    https://www.youtube.com/watch?v=e72tG80LmsU


  6. hus
    hus
    2017. szeptember 15. 05:5069021.

    Ne hagyj itt minket, maradj velunk. 


    Nekem most tobb idom van a heten, remelem a jovo het sem lesz olyan nagyon foglalt.

    előzmény:
    szizsuzsóka (69003)
    2017-09-13  06:20
  7. hus
    hus
    2017. szeptember 15. 05:4669020.

    Igazn gondolkodom rajta, hogy legyen, ha mas nem, egy kismeretu.


    Jo, hogy irtad, hogy a havat le kell seperni rola, ha lesz figyelni fogok ra. Szeretnem, ha a lanyok eletben is latnak, hogy lehet hozzajarulni a haztartashoz. Meg akkor is, ha soha nem fogjak csinalni felnott korukban.


    Most, hogy vannak a furjecskek, a pivim mindig jon hozzam es atolel, elmondja, hogy mennyire szeret. Ugy elgondolkozom rajta, hogy valoban vegig fogja vinni jelenlegi elkepzeleset es allatorvos lesz?  Eszembe jut testvere figyelmeztetese, hogy azokat el is kell altatni, ha szukseges.


    Olyan kis tunemeny, minden honapba megy az elhagyott allatokat megnezni, visz nekik szukseges dolgokat, ennivalot, takarokat, es a kis osszegyutott penzebol valamenyit. De soha nem szabad kihagyni.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (69004)
    2017-09-13  06:22
  8. hus
    hus
    2017. szeptember 15. 04:5369019.

    Klara nagyon edeset mondtal nekunk a testveredrol.Igazan szeretem az "oreg" szerelmeket, nekem kulonlegesen kedves, amikor ilyenrol hallok.


    Klaram, te ikertestvere voltal a fiu, vagy a lanytestverednek?  Most valahogy eszembe jutott.


    A kertedet szomoruan olvaastam, hogy sajnalattal bezartatok.  Ha igy dontottetek, ez lesz, de neked van szep nagy teraszod, oda tudsz majd ultetni paprikat, paradicsomot es amilyen ugyes vagy meg uborkat is tudsz futtatni. Termeszetesen, ha  akarod, nekem ez csak egy gondolat volt.

    előzmény:
    klára13 (69011)
    2017-09-14  11:28
  9. hus
    hus
    2017. szeptember 15. 03:4869018.

    Most roviden az allataimrol, ha mar elment a regeny roluk.


    Tyukok szamat megnoveltem, vettem 3 barnat es 4 kek tyukot, igy a kakassak egyutt 20-an vannak. Konnyu  oket megszamolni.


    Nem tudom ismeritek-e a kek tyuknak talaltam meg magyar neven  ismertet, ha minden igaz. Nem is kekek, hanem kulonbozo szinu szurkek inkabb. Azert ezt vettem, mert kendermagost szerettem volna, meg is beszeltem azzal aki arulta, hogy mehetek erte, aztan mire oda ertunk  "mar" nem voltak meg. Ezeket meglattam es megtetszettek. Egy nagyon szep farm volt ez, sok kulonfele allatokkal es volt nekik furj is, azt is vettem 10 db-ot, majd kesobb meg 2-ot.


    Nagyon edes kis allatok, kedves es erdekes hangjuk van, elenkeke meg a szemuk is.  Idaig tojtak, de egy hete mar nem, allitolag pihennek egy par honapot es utana megint elkezdenek majd tojni. Hat nem tudom, kivancsi vagyok ra.


    Szeretnem majd a csirkeolba tartani oket. Kivancsi vagyok, hogy telen milyen lesz nekik a helyzetuk, kell-e jol futeni, vagy eleg lesz ritkan. 


    Ugy gondoltam, hogy szeretnek en tobb allatot is tartani, de kell epiteni egy nagyobb ekik valo helyet es vizet bevezetni. hogy ne kelljen nekem hordani. Mert meg itatashoz nem is kell sok, de a takaritasjoz is a lakasbol hordom es az sok. Plane akkor, ha novelni szeretnem az allomanyt. De ez mind attol fugg, hogy  lesz ez a tel nekem.


    Meg a gyerekekkel is meg kell beszelni, ha veletlen nem vagyunk itthon, akkor   vallaljak-e szorostol, borostol oket.


    Lett meg egy kutyajuk a fiameknak, eloszor elfogadtak vigyazasra, amig a gazdaja erte nem jott, aztan meggondoltak magukat es megtartottak, mert a baratno nem mindig van otthon, sokat utazik es nem akartak, hogy az anyukaja esetleg egy alkalommal ugy dont, hogy nem vigyaz ra tobbet es beadja az allatosokhoz. Azranyos mind a harom, mar olyan jol vannak egyutt, hogy nem hagyjak el egymast, csak kis idore.


    Elkepzelheto, hogy lesz gyongytyukom is, majd holnap kiderul, hogy megtartottak-e nekem. Nem volt idom felvenni oket, egy orara van tolunk kocsival es amikor nekem jo lett volna az ido, az illeto nem tudott otthon lenni, csak a lanya.


     


    Most ugy elkepzeltem magamnak egy jo nagy  helyet az allatoknak es ugy gyujtogetnem oket, egy par ezt, egy par azt.


    Mondjuk a munkat nem szamoltam bele, de ha tobbet akarok, akkor jo sok munka lesz veluk.


    Vadon elo  allatoknal is tortent  valtozas, mert rengeteg vadpulykan van az udvarban. Vagy 50-et lattam tegnap elott, kisebbet, nagyobbat es egy igen nagyot latott  koztuk a vejem.


    Sok nyuszi szaladgal, a libak, kacsak hattyuk meg vannak szep szammal. Sok vercse, sas van, teknosok setai meg mindennaposak.


    Most sok van beloluk az uton is, vigyazni kell nagyon, hogy el ne ussuk oket. Nem tudom, hogy irtam-e, egy kocsag csalad van a to melletti fan raktak feszket es valami gyonyoru szep allat, Este jonnek elo, amikor azt hiszik, hogy a haz nepe mar bevonult. Amikor az allatokat zarom be akkor latom a nagyot. A feszek belog a viz fole, hat nem nagy muveszet volt  a szuloknek finom falatokat adni a kicsiknek, raadasul a piros sziant rogton meg lehet latni, meg csak varni sem kell nekik szep hosszu labukkal.


    Miota nagyobb teruletu fuvet vagunk le az erdesz javaslatara, azota a madarak szama is megnott, pont ugy, ahogy mondta.


    Jaj meg az idei nyarban az sem volt jo, hogy annyira kellett figyelni, hogy mikor vagjuk a fuvet az esozesek miatt, hogy szinte elvette azt a kis szabad idonket is, ami lett volna masra. Zuhogo esoben ugye nem megy az sem.


    Ha minden jol megy, akkor a het vegen jon a villanyszerelo behuzni a vezetekeket. Remelem jol fog menni.

  10. hus
    hus
    2017. szeptember 14. 17:2869017.

    Az, hogy Hosszu Katinka elbuvarosodott, az nem az o hibaja. Akkor lenne az ove, ha az o altala vezetett ujsagban lenne rendszeresen irva, vagy az o TV csatornajan lenne kozvetitve minden rola. Igy gondolom.


    Egy tehetseg, ha ki van aknazva, abbol lesz valaki, ha a szerencse is melle all, amikor szuksege van ra.


    Lattam egy musort, ami arrol szolt, hogy  mi volt az oka annak, hogy nem jutott valaki fel a dobogo legmagasabb fokara. Nagyon erdekes volt es egyben szomoru, hogy idonkent min mulika egy eletnek munkaja , celja.


    Jok azok a tehetsegkutato musorok, akkor is megadja a lehetoseget az ervenyesulesre, ha addig nem volt  ra alkalma  valami miatt az erintettnek.

    előzmény:
    klára13 (69015)
    2017-09-14  15:48
  11. hus
    hus
    2017. szeptember 14. 17:1369016.

    Tegnap este irtam egy hosszut nektek,  rakattintottam a mehet gombra , abban a pillanatban  eszembe jutott, lementettem volna, de mar elkestem.  Elment, elszallt, vissza nem jott.  Pedig tudom,  belem rogzodhetott volna,hogy atalltasoknal eloszor mindent le kell menteni. A madarakrol akartam reszletesen irni.


    Kepet en sem tudok feltenni.

  12. 2017. szeptember 14. 15:4869015.

       Azt akarom elmesélni, hogy tegnap egy dokumentumfilm miként zúzta ízzé-porrá egyik mélységesen mély meggyőződésemet. Előbb azonban szóvá teszem, hogy nagy tisztelője voltam Hosszú Katinkának, de most már ellenszenves, ahogy elbulvárosodik.
      Emlékeztek talán - térek vissza eredeti témámhoz -, hogy mennyire rossz véleménnyel voltam az u.n. élsportról. Aztán némiképpen megváltozott ez, amikor beláttam, hogy ez a szórakoztatóipar sikeres része. (Vagy éppen sikertelen, mint a magyar futball.)
       Meggyőződésem volt, hogy minden egyéni sikert, amely a test működésén múlik, kierőszakolták a gyermekből,  lehetetlennek tartottam, hogy önként vállalja a rengeteg szenvedést. Aztán tegnap megtudtam, hogy az ír sztepptáncnak világbajnoksága van, és bemutattak több gyermeket és fiatalt, akik lelkesen gyakorolnak akár napi hét órát. Kényszer nélkül. Egy kisfiú azt mondta, hogy neki a tánc olyan, mint hogy lélegzik, annyira fontos és nélkülözhetetlen. És egyáltalán nem hatott betanítottnak. Úgy járt a lába, mint a géppuska. Vagyis tényleg lehet már gyermek megszállott, aki az élre tör fáradhatatlanul. Ennek a kisfiúnak az az életcélja, hogy e táncban világbajnok legyen.
       Persze azzal is tisztában vagyok, hogy bármelyik dokumentumfilm lehet átvágás.

  13. 2017. szeptember 14. 11:4369014.

    JUHÁSZ GYULA (1883-1937):
    Milyen volt...






     


    Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
    De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
    Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
    S e szőkeségben újra érzem őt.

    Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
    De ha kinyílnak ősszel az egek,
    A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
    Szeme színére visszarévedek.

    Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
    De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
    Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
    Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.


    1912





     

  14. 2017. szeptember 14. 11:3969013.

      Kis Zsuzsi! Milyen aranyos ez így. Jobb, mint a Zsumi, amelyet Magdi sosem kedvelt, Zsuzsának hívja, hiszen valóban, nekünk nem mami!
       A facebookon eddig sem ügyködtem, köszönöm gondoskodásotokat, de én már csak maradok a jó öreg topiknál. Hiszen tudjátok, elvagyok akár magam is. De azért biztos vagyok benne, hogy néhányan néha meglátogattok. Pl. kékvirágos Marika.
       Most hozom is a költeményt, amely eszembe jutott délelőtti kávézásomkor a teraszon, a kellemes, lágy napsütésben, virágaim között.

    előzmény:
    szizsuzsóka (69010)
    2017-09-14  08:58
  15. 2017. szeptember 14. 11:3169012.

      Jaj, Istenem! Most nagy lelkiismeret furdalásom van, hogy én hoztam a bajt Magdikánkra, mert kezdetektől nagyon aggódtam, rossz sejtésem volt. Mondják, ma már az orvostudomány csodákra képes. Nosza, Mindenható, segíts produkálni egyet!

    előzmény:
    szizsuzsóka (69008)
    2017-09-14  06:29
  16. 2017. szeptember 14. 11:2869011.

      


    Átmeneti állapot ez csak, mindig hosszan reparálgatják az nlc-t.
    Zsuzsa, lényeglátásod most is megmutatkozott. Valóban, mindig remek terveim vannak, hogy miket fogok ma megvalósítani, aztán tizede sem jön be. Bár eszem igen, de lelkem nemigen akarja elfogadni ezt a megváltozott állapotot, az öregséget, amit nekem hetvenévesen hozott el a fura betegségem, amiről azt hittem, átmeneti állapot, aztán kiderült már, hogy maradandó nyomot hagyott. Ezzel együtt elégedett vagyok, inkább csak mentegetőzöm, amikor csökkent munkaképességemről szólok. Holott tudjuk, mindennek megvan a maga ideje életünkben, enyémben most ez van. Nincs ezzel semmi gond, csak néha bosszantó. Lefogynom kellene, amit elkezdtem, de aztán abbamaradt, nincs kedvem éhezéssel tölteni életem hátralévő részét. Tudom, tudom, vannak más módszerek is, de képtelen lenné annak szenelni életemet, hogy előállítsak megfelelő ételeket. Meg aztán a fő baj, hogy szeretek jóllakni.
       Jobban kell alkalmazkodnom lehetőségeimhez. Az elfogadást még mindig csak tanulgatom, sok bennem a kritikára való hajlam. Gyenge mentség, hogy hazulról hoztam. Hiszen már egészen kinőhettem  volna.
       Elmesélek egy édes dolgot. Testvéremmel beszélgettem tegnap - eddig is sokat, de csak gondolatban, mert visszavonultam a valóságtól - és elmondta, hogy ha ő ezt bárkinek mondaná, bolondnak hinnék, de ő ma is, azaz ötven éve egyfolytában szerelmes a feleségébe. Lehet is. Felesége nagyon édes asszony.

    előzmény:
    szizsuzsóka (69008)
    2017-09-14  06:29
  17. 2017. szeptember 14. 08:5869010.

    Kis Zsuzsi nem tud belépni, ő is felvetette Klára átlépését, és mindenkit üdvözöl .

    előzmény:
    szizsuzsóka (69009)
    2017-09-14  06:35
  18. 2017. szeptember 14. 06:3569009.

    Természetesen megtennénk az invitálást, de azt hiszem Klára ragaszkodik ennek a topiknak a szellemiségéhez, hangulatához. Én megteszem az invitálást, ha ő elfogadja !


    A másik Hus , akit megszerettünk nem biztosan adná fel inkognitóját, ez pedig feltétele a mások csoport tagságának. Janka és Anita pedig túl fiatalok oda, hiszen Magdika lesz a 4. 80 feletti tagunk.


    Javaslom, ha lehet maradjunk itt is.

    előzmény:
    jara (69006)
    2017-09-13  16:48
  19. 2017. szeptember 14. 06:2969008.

    Klárám ! Dehogy hagylak itt Benneteket. Ha tudok maradni ( technikailag ) maradok.  Az , hogy régi topikommal átmenetileg átmentünk ( nem biztosan végleges  döntés) , nem befolyásolja a mi kapcsolatunkat.Hiszen az emberi kapcsolatoknak több nézete van . Az topik a személyes találkozások következtében emberibb, ennek szellemisége spirituálisabb. Mivel mindkét hely mentes a pletykáktól áskálódástól örömet okoz mindkét fajta kapcsolat.


    Egy sajnos rossz hír. Magdikánknak a vizsgálat közben egy ere megrepedt az agyában, ezért áttették neurológiára további kezelések miatt . Egy másik topiktársunk tartja a kapcsolatot a fiával. Én nem terhelem, mert elég gondja lehet szegény fiúnak. Nagyon helyes ember, ragaszkodik édesanyjához, és sokat dolgozik is személyes edzőként. Így másodkézből jött információkat adok át, melyek azonban hitelesek. Nálunk is így van a fiatalabb fiaméknál és unokáimnál, inkább megveszik, nem vesződnek. Idősebb fiam felesége vidéki, ügyesen kertészkedik. Most , hogy megnőttek a gyerekek, kicsit több ideje is van . Fiam is kezd megérni a kerti matatásra segít feleségének és örül a saját termésnek. A fóliát is ő segít férjemnek elkészíteni. Livi segít majd nekem (ha kell ) , mert örül a sok korai , vegyszermentes zöldségnek.


    Azt hiszem Klára Te vergődsz saját magabiztosságod és kétségeid között. Azért gondolom, mert én is hasonlóan érzek. Többet szeretnék, mint amire képes vagyok.

    előzmény:
    klára13 (69007)
    2017-09-13  18:23
  20. 2017. szeptember 13. 18:2369007.

      Zsuzsa, átvészeltünk már néhány ilyen krízist. Ha te cserben hagysz bennünket,akkor oda a topik. Nagyon kevesen maradunk.
       Nálunk mindenféle dolog van, de nem tudom, miről írtam már. Ami engemet nagyon érint, hogy befejezzük a zöldséges kertet. Sajnos, én nem tudom csinálni, mennyi oxigénem lesz, hát befejezzük. Ma felkötöttem a folytontermő málna néhány ágát, ami erőmből futotta, holnap folytatom. Volt több érett szem, hát azoknak a gyönyörű zamatát nem feledhetem. Unokáimnak hiába kínáltam volna, azt mondták volna, most nem kérik. Hát már nem erőlködöm, kiélvezem magam ezt a koraőszi csodát. Ahogy Benikém mondta, hogy veszünk néhány tálcával, minek ehhez egész bokorral vesződni. Igazi városi gyerek - falun.   
       Tudom, hogy Zsumikám másképpen áll a dolgokhoz, de hát nekem csak erre futja. Ma a Neked teremtől sok finomságot rendeltem, pl sült malaccsülköt, pénteken hozzák, tartok tőle, hogy az lesz a válasz, más terveik vannak, mármint étkezésileg.
      Na, ennyit a panaszáradatból, és most máris telefonálok

    előzmény:
    szizsuzsóka (69003)
    2017-09-13  06:20
  21. 2017. szeptember 13. 16:4869006.

    Úgy gondolom, hogy akkor működik, ha az "idétlen fejre" állva kilépek. Utána ugyanarra kattintok, akkor feljön, hogy jelentkezzek be - elfelejtettem-e a jelszót - új regisztráció. Mivel az én felhasználói nevemet és a jelszót automatikus tárolásra átengedtem, ezért enged utána írni. ( lehet, hogy csak egyszer)


    Zsuzsóka, hasznos dolog a fólia, a szeszélyes időjárást nem tudjuk befolyásolni. Mostanában láttam pet-palack hasznosítással készült melegházakat. Tetszett.


    Jó sok ideig tartott ennyit írni, mindig el kellett menni, tehát befejezem.


    Klárát invitálják a fészre is átköltözött csoportba. Klárám, esetleg???

    előzmény:
    szizsuzsóka (69004)
    2017-09-13  06:22
  22. 2017. szeptember 13. 16:4869005.

    Úgy gondolom, hogy akkor működik, ha az "idétlen fejre" állva kilépek. Utána ugyanarra kattintok, akkor feljön, hogy jelentkezzek be - elfelejtettem-e a jelszót - új regisztráció. Mivel az én felhasználói nevemet és a jelszót automatikus tárolásra átengedtem, ezért enged utána írni. ( lehet, hogy csak egyszer)


    Zsuzsóka, hasznos dolog a fólia, a szeszélyes időjárást nem tudjuk befolyásolni. Mostanában láttam pet-palack hasznosítással készült melegházakat. Tetszett.


    Jó sok ideig tartott ennyit írni, mindig el kellett menni, tehát befejezem.


    Klárát invitálják a fészre is átköltözött csoportba. Klárám, esetleg???

    előzmény:
    szizsuzsóka (69004)
    2017-09-13  06:22
  23. 2017. szeptember 13. 06:2269004.

    Mi mégis úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk. Korán lesz hagymánk, salátánk . Télen gondot okoz a hó, mert azt le kell seperni róla, hogy ne terhelje .

    előzmény:
    hus (69000)
    2017-09-13  04:43
  24. 2017. szeptember 13. 06:2069003.

    Nem lépek ki a Caféból, bár jól összekavarták. A mi zárt topikunk átment a fészre, mert itt nem tudtunk belépni. Gondolom ezért javasolta a könyvelős topik Marika alkossunk ott egy zárt topikot. Megtettük.

    előzmény:
    hus (69002)
    2017-09-13  05:52
  25. hus
    hus
    2017. szeptember 13. 05:5269002.

    Csoda szep napot, finom kavet, sutiket es  meg egy csokor viragot is kivanok nektek mara. 


    https://www.youtube.com/watch?v=iQzB5T_B_iI&list=PLD1174CFD4515BDAE


Címlap

top