Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2017. augusztus 28. 14:3268901.

    Klárám, örülök, hogy sikerült kimozdulnod, s eljutottál szülőföldedre! Ennyi év távlatából bizony eltűnnek az ismerős utcaképek, gyerekkorunk helyszínei, s rá kell csodálkoznunk az új látványra. Én is vegyes érzésekkel jövök haza mindig, pedig évente legalább 1x jártam ott, s még 50 év után is hiányolom a házat és a csodakertként emlékemben élő környezetét.


    Sopronban is jártam már, úgy gondolom, ott jobban megőrizték a patinás belvárost, mint a jellegtelenebb kisvárosokban. Itt a Viharsarokban elsőként a belvárosokat számolták fel, s épültek helyette a borzalmas betonkockák. Alig van már ismerős, akitől megkérdezhetném, emlékszel a régi ... cukrászdára, cipészre, pékségre, stb...


    Testvéredék is nehezen mozdulnak?  

    előzmény:
    klára13 (68885)
    2017-08-26  22:40
  2. 2017. augusztus 28. 14:2168900.

    Magdikám, remélem a háziorvosod "sürgős" megjegyzéssel ad beutalót . Én kérnék reumatológiai és neurológiai kivizsgálást. A nem szteroid alapú gyulladás és fájdalom csillapítók jók , de nem azonnal szüntetik meg az okot, csökken ugyan a fájdalom, de az oka további kezeléseket is igényelhet. Pl. ha ideg becsípődés, vagy izom feszülés okozza az erős fájdalmat. Lehet egy rossz mozdulat, vagy rándulás a csigolyáknál.


    Kívánom, mielőbb találják meg a kiváltó okot és szünjön meg a kínzó fájdalom! 

    előzmény:
    Kusza (68899)
    2017-08-28  12:48
  3. 2017. augusztus 28. 12:4868899.

    Sajnos mostanában nem vagyok jól, iszonyúan fáj a tarkóm, már három éjszaka nem aludtam. Az a baj, hogy az ilyen bajok, hétvégére jönnek elő. Tegnap este 9-kor mentünk el az ügyeletre. Nem sokra mentem vele, csak találgatott az orvos, lehet, hogy meszesedéstől van, meg az időjárásra gondolt. Megmérte a vérnyomásom, habár én is folyton mérem, 150 volt, azt mondta az nem magas. Nekem viszont ez magas, ha 120 felett van, én már nem jól érzem magam. Arra gyanakszom, hogy már nem jó nekem ez a vérnyomáscsökkentő gyógyszer. Az éjszaka is mértem, akkor már 160 volt, hiába vettem be még szemet, nem vitte le. Ma délután rendel a háziorvos, nem tudom mit mond?

    előzmény:
    klára13 (68897)
    2017-08-28  11:14
  4. 2017. augusztus 28. 12:1268898.

    szerintem mindketten errol az allatrol beszelunk 


    igaz magyarul nem sokat hasznalja az ember  e szot 

    előzmény:
    margaret3711 (68892)
    2017-08-27  16:18
  5. 2017. augusztus 28. 11:1468897.

      Nagyon rég jártam Sopronban,Magdikám.
      Nálad mi újság? Mit olvastál mostanában? Merre jártál?

    előzmény:
    Kusza (68888)
    2017-08-27  11:59
  6. 2017. augusztus 28. 05:0368896.

    Ma átválogatom, ajándékozok jó ismerősnek, aztán veszek egy mély lélegeztet. A végül is 52-re szaporodó befőtteket megfejelem pár üveg lekvárra,. Közben potyog az alma is. Tényleg megpróbálok körtelét csinálni a szörpfőző lábosommal. Azt nem kell hámozni, csak felvágni.

    előzmény:
    jara (68894)
    2017-08-27  17:20
  7. 2017. augusztus 28. 04:5868895.

    Sopront én is szeretem ! Szép város, minden utca rejt valami régiséget, épületet, öreg fát. No és megbecsülik.

    előzmény:
    klára13 (68885)
    2017-08-26  22:40
  8. 2017. augusztus 27. 17:2068894.

    Zsuzsóka, nagyon finom a körte a vaníliával, már próbáltam. Másik variációt is, a fahéjjal.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (68886)
    2017-08-27  06:23
  9. 2017. augusztus 27. 17:1668893.

    orulunk=o"rlunk

    előzmény:
    margaret3711 (68892)
    2017-08-27  16:18
  10. 2017. augusztus 27. 16:1868892.

    Homa'r=lobsternemtudtam, googliztam.Azt hittem,hogy ket malomban orulunk. Lehet,hogy rosszul fejetem ki magam?

    előzmény:
    csinomjank (68890)
    2017-08-27  13:53
  11. 2017. augusztus 27. 14:0068891.

     Nalunk a vakacio veget jol elrontotta a lanykam iskolaja . Kuldott egy uzenetet lazan " Nem tudjuk  tovabb az iskolabuszt fenntartani - keressenk gyermekuknek alternativ  kozelekedesi eszkozt "


     


     hat szocialisan erzekeltlen ez a suli vezetese ...mert csak a taxi vagy a magansofor johet szoba 


     gyermekem sirt , ugy beleelte magat  ,hogy a kozepiskolat a regi helyen kezdi ....


     irtam nekik egy merges levelet ....


     kozben meglatogattuk a sulit , ahova mar a kisfiamat atirattam


     a lanykam aludt ra  egyet es mar nem sirt -tetszett neki az otlet 


     


     erre a regi suli irt  , hogy OK  visszaallitjak az iskolabuszt ....


    lanykam meg mar nem akar !  


     ugy erzem meg fogok bolondulni 


     

  12. 2017. augusztus 27. 13:5368890.

     arulok homar partikra meghivokat meg ilyesmiket - de csak marcius ,aprilis kornyeken van ra kereselet  -  azert kerdeztem , hogy mikor van a homar fesztival ...

    előzmény:
    margaret3711 (68882)
    2017-08-24  23:03
  13. 2017. augusztus 27. 13:5168889.

    Regen jartam Sopronban - biztos szep  - regen is volt valami kulonleges hangulata !MInden magyar varostol kulonbozo ! bar pontosan nem tudnam megfogalmazni - hogy mi !

    előzmény:
    klára13 (68885)
    2017-08-26  22:40
  14. 2017. augusztus 27. 11:5968888.

    Elkapkodtam az írást, nem olvastam vissza.


    Most olvastam, hogy Sopronba voltál. Klára mikor jártál utoljára a szülővárosodban, mert én nem emlékeztem rá, hogy emlegetted volna?

    előzmény:
    klára13 (68885)
    2017-08-26  22:40
  15. 2017. augusztus 27. 11:5568887.

    Klára hol vagy, hiányzol!

  16. 2017. augusztus 27. 06:2368886.

    Más az Zsuzsikám., ha együtt dolgoztok. Nekem nincs segítségem, minden rám vár . Sándor nem ért hozzá, ha pedig ezreket fizetek ki, akkor végképp nem érdemes. Régebben rádiót hallgattam közben , de az ma már nem megy .


    Van még legalább 20 kiló körte. A szépeket átválogatom, elajándékozom, de a többit fel kell dolgozni. A nagyon érettekből csinálok lekvárt . Idős barátnőm javasolta , tegyek bele kevés citromsavat és vaníliát.

    előzmény:
    Zsumi45 (68884)
    2017-08-26  10:24
  17. 2017. augusztus 26. 22:4068885.

    Szervusztok!
    Örömmel olvastam  a sok érdekes és értékes beszámolót. Sopronban jártam, nagyszerű élmény volt. És persze kissé elszomorított. A város szebb, mint valaha, a változások javára vannak. Testvéremmel nagyon jó volt találkozni. Jó volt belepillantani harmonikus, szép életükbe.

  18. 2017. augusztus 26. 10:2468884.

    Zsuzsám, én is mindig szívesen tettem vettem a kertben. Szerdán Olginál gyomláltunk, kapálgattunk, a lebomlott paradicsomot kötöztük, szüreteltük.Ő is főzött már vagy 20 üveggel, kaptam is belőle. Nomeg káposztát, kelkáposztát,uborkát paprikát, tököt, almát, tavalyi héjjas diót, mogyorót. Mindketten jajgattunk kicsit közben, de mire valók a fájdalom csillapítók? 


    Férje jövő héten ünnepli 80. születésnapját. Ő szerencsére jó egészségnek örvend, de még naponta 4 órát dolgozik, s másik 4-et utazik. A nehezebb férfi munkát szabad idejében elvégzi, de metszéshez, őszi kert ásáshoz segítséget kell igénybe vegyenek. Nem könnyű hozzáértő embert találni, aki a gyümölcsfákhoz is ért.


    Csütörtökön vendégem volt, tegnap utazott haza, utána neki álltam a zöldek feldolgozásához. Almáspitét is sütök a hét végén. Elég sok kukacos dió volt, de annyit megmentettem, amennyi ehhez kell.

    előzmény:
    szizsuzsóka (68883)
    2017-08-25  05:57
  19. 2017. augusztus 25. 05:5768883.

    Gyűjtöm a befőtteket. 38 üveggel tettem el fiaméknak, de még van körte . 10 üveggel elteszek magunknak is. Ha még marad, abból lekvárt főzők jövő ,héten. Vasárnap fát vágnak a fiúk, valami kiadós ebédet kell főznöm . Jövő héten az elmaradt kerti munkák. Szóval vonz a föld. Szeptemberben születtem az pedig a föld jegye . Hát nálam bevált, tényleg földhözragadt vagyok.

  20. 2017. augusztus 24. 23:0368882.

    Augusztuasban.


    En sem szeretem  .Nevelt fiam gerekkori emlekei fuzik vissza, csaladjaval az  augusztusi ket het nyaralasra.


     


     


     

    előzmény:
    csinomjank (68879)
    2017-08-24  06:44
  21. 2017. augusztus 24. 07:1468881.

     tovabbi beszamolom az utazasrol :


     utunk harmadik napjan elertunk szallasunlra Nancy kozeleben  - a hely pont egy nagy bevasarlo kozpont kozeleben volt


    vegre talaltunk  egy toltot  a laptophoz - nagy megkonnyebbules volt ! 


    azonban ujabb gond keletkezett - nem is kicsi . ferjem elejtette a liftben a kocsi kulcsot -az meg a kis resen belesett a lift aknaba 


    szerencsere , a francia szemelyzet segitokesz volt - 2 oran belul jott egy szakember -kiszedte a kulcsot 50 euroert !


    ------


    masnap jot setaltunk a ligetes reszen  es tovabb haladtunk eszaknak ... valamikor elotte vagy utana athaladtunk egy folyon ,aminek az volt a neve "Femme sans tete" a fej nelkuli no ! 


    Metz varosaban sokat bolyongtunk mire megtalaltuk a gotikus katedralist - meg parkolot is talaltunk  - igaz , csakkorlatozott idore . A fo teren  bekaptunk egy lazacos ,spenotos kosarkat ebedre  - megcsodaltuk a gotika remekmuvet - kicsit setaltunk a piacukon  es mentunk tovabb .


    Hamar kovetkezett Luxembourg varosa .A szinhaz teren talaltunk parkolot . Sok vicces szobor .volt ott -sokan fenykepezkedtek . A  teren egy uvegajtaju szekrenyben egy utcai konyvtar volt .Mindenfele regisztracio nelkul lehetett hozni -vinni konyveket .Bolyongtunk az utcakon , bekaptunk valami szendvicset es a foteren = es beszalltunk egy "UFO" ba - ami felvitt bennunket magasra  megcsodalhattuk a varost ,mikozben magnorol idegenvezetest is kaptunk .


    Meg aznap este megerkeztunk Belgiumba - Leuven varosaba .Ott volt a legolcsobb a szallas es csak 20 km re volt  Brusszeltol . Vegre egy appartman ! Francia orszagban hajo kabin nagysagu szobakra tellett .Nagyon orutunk neki ! A varos kozpontban volt es egy mosoda is ! Azt hiszem - itt aludtunk a legjobbat .Sok vorostegla haz es baratsagos -nyugodt lakok ! Huvos ido ! Pont erre vagytunk ! Zold reszek -biciklis utak ! 3 ejjelt tolottunk a varosban .


     Meg soha nem hasznaltunk elotte  automata mosodat .Es minden flamandul volt kiirva .Szerencsere , segitettek a  helyiek .Nagyon tetszett - hogy olyan sok ruhat be lehet tolteni es kozben kavezgat az ember vagy otthagyja a  ruhat  es visszajon idore .


    En ugy ereztem , hogy ott kell maradni -es

  22. 2017. augusztus 24. 06:4668880.

    Igen , en is jot nevettem rajta . De miutan megtudtam , hogy valosagos alapja is volt -inkabb tragikomikusnak ereztem .

    előzmény:
    klára13 (68876)
    2017-08-23  18:54
  23. 2017. augusztus 24. 06:4468879.

    Orulok neki - hogy igy van .


    Melyik honapban van homar fesztival arrafele ? 


    En egyszer ettem csak - de  olyan ize volt ,mint a karalabenak - azt meg nem szeretem .

    előzmény:
    margaret3711 (68875)
    2017-08-23  17:17
  24. 2017. augusztus 24. 05:5968878.

    Napok óta befőzök .Az idén sikerült az uborkám. A nagyobbakat Sándor  kovászos uborkának készíti, a kisebbeket elteszem . Vettem almapaprikát savanyítani, kiderült, hogy kosszarvú , azt is üvegbe tettem . Ha más nem, idősebb menyem megeszi. . Voltak otthon , hoztak sok gyümölcsöt  befőttnek. Eltettem eddig 25 üveggel, ma még teszek el. 12 üveggel tudok dunsztolni.


    Holnap a pajzsmirigy  ambulanciára kell mennem vérvételre és Uh vizsgálatra . Szeptemberben kontroll. Tavasszal lett volna esedékes , de elhalasztottam . Az éves laborom is letudtam és megyünk szemészetre . 2 éve voltunk, de nem kell annyit orvoshoz járni .

  25. 2017. augusztus 24. 05:3168877.

    Zsuzsikám ! Kicsi a bors, de erős ! Ez az önzetlen és erőt próbáló segítés jellemző Rád. Kocsidat sem féltetted , vitted a rászorulót . Nem azt nézted, hogy mennyire az ő hibája , segítettél. Kár , hogy nem orvos lettél !!!Ilyen szemlélet kellene mindenhol a világban


    . Mi is ilyen szemlélettel indultunk, de kevesen tudtuk megőrizni  -nem ilyen frissen , mint a Te viselkedésed - kiégtünk a sok nyomorúság, haszonlesés , visszaélés láttán tapasztalása során. No és akik nem így indultak az élelmesebbek  híre , hírhedtsége a pár csendes mafla güriző viselkedését is elhomályosította.


     Ha sérülés van a betegen a mentő az ittashoz is ki kell jöjjön . Az lehet, hogy nem vitték volna el, ott hagyták volna "anyai szárnyad " alatt.


    Szerencséd volt, hogy a beteg nyugodt volt, mert sajnos sokszor agresszívekké válnak. Ezt nem ijesztésül mondom, de erre is számítani kell .


             Szeretettel és tisztelettel gratulálok !

    előzmény:
    Zsumi45 (68872)
    2017-08-23  09:12

Címlap

top