Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Debreceni Kaáli

Torolt_felhasznalo_528248
Torolt_felhasznalo_528248
Létrehozva: 2006. január 30. 17:27

Sziasztok!

Nyártól lombikra kell járnunk,és a debreceni Kaáli lenne a legközelebb.

Segítsetek,mi a véleményetek?

  1. 2012. július 14. 22:127576.

    Sziasztok Lányok!

     

    Régen jártam erre....pedig már sokszor készültem hogy beszámolok magunkról..ha még emlékezetk rám:-)

    Végre én is egy örömhírről tudok beszámolni: 2012.06.06-n megérkezett hozzánk egy drága kisfiú. Ajándékba kaptuk Őt, amikor már minden remény odavolt. Örökbefogadtuk kis Bencét, 4 hónaposan. Szerelem volt első látásra! Sok mindenen keresztül mentünk, de tudom itt ez nem újdonság. Most a tavasszal Győrbe is voltunk, ott sem sikerült, maradt volna még egy lehetőségünk, de közbe jött a telefon a jó hírrel és nem volt kérdés hogy mit válaszolunk. Semmi hiányérzet nincs bennem, imádom a kis fickót, édes kis pofa, nagyon boldoggá tesz bennünket!

    Próbálok fel rakni képeket!

    Puszilok mindenkit!

    (Nem sikerül a képfeltöltés, mert túl nagy a kép mérete, de facebookon, iwiw-en rajra vagyunk)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  2. 2012. július 6. 08:237575.

    Sziasztok!

     

    Bömbike:

    én sajnos nem tudok neked segíteni, nem tudom van-e itt olyan akinek maradt ki ilyen gyógyszere, vagy áll-e valaki most kezelés alatt.

    Sok sikert nektek. Mikor kell menned vérvételre?

     

    Krisztina: 

    párom 2 dobozzal evett meg ebből a csodaszerből de finoman szóval cart sem ért. Ugyanolyan rossz volt az eredménye, sőt még talán rosszabb is.

    Talán itt volt még valaki aki próbálta de nem használt, vagy egy másik fórumon, már nem tudom, de sok jót még nem hallottam felőle.

    Nagyon drága, nem tb támogatott (legalábbis anno nem volt az), szerintem ha szed vitamint (e és valami vegyes tabi) akkor elégnek kéne lennie.Bogyótól nem hinném, hogy olyan sokat javulnak a dolgok.

     

     

    Kerekcsoki, Katica hogy vagytok? mi újság veletek?

    Elhiszem, hogy paráztok, de higyjétek el, nem kell. OK ti régebben próbálkoztatok mint mi, több mindenen átmentetek, de mi is túl vagyunk 2 lombikon, egy kapcsolati válságon és amikor meg volt a 2. beültetés már minden rendben volt, próbáltam nem parázni, csak jóra gondolni. Nem szabad, hogy a múlt beárnyékolja a várandósságot, élvezzétek, hogy egészséget babóca novekszik a  pocakban.

    Nekem tudjátok ikreim vannak, de én így sem paráztam, mondjuk lehet fiatalabb is vagyok (meg ne sértődjetek) és ezért sem aggódtam annyit.

    Nah nem dumálok...

     

    A fiúk megint náthásak, vagyis most Balinak folyik az orra. Úgy utálom ezt a meleget, mert mindenhol megy a klíma mint a hülye, én is jól megfáztam, mert el mertem menni 2 helyre ügyintézni...ÁÁÁ
    Sosem lesz vége ennek a melegnek...

     

    Minden jót.

     

    Cs. 

    előzmény:
    krisztina7930 (7574)
    2012-07-05  21:59
  3. 2012. július 5. 21:597574.

    Melyik patikába rendelted?

    Más használta valaki a FER14 kapszulát?Véleményt várok.

    Kismamik!Hogy bírjátok a hőséget?

     

    Képzeljétek januárba megszületik a második keresztgyerekem.Tök happy vagyok

    előzmény:
    Bömbike (7573)
    2012-07-05  20:55
  4. 2012. július 5. 20:557573.
    Sziasztok! Eddig csak olvastam a hozzászólásaitokat a témában, de most segítségre lenne szükségem. Beültetés után vagyok és 1 ampulla prontogest injekcióra lenne szükségem, (vagy kölcsön, vaqy megvenném). mert most rendeltem Pestről és csak keddre érkezik meg , nekem meg hétfőn kell beadni. Megköszönöm, ha valaki tud segíteni! (Debrecen vagy környéke)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  5. 2012. június 14. 13:337572.

    Katica! Nagyon-nagyon szép, olyan igazi csajos arcocskája van! Irigyellek az ébresztődért, remélem én is hamarosan ébredhetek ekkor rúgásra Most még nagyon kedves velem.

    Hát igen, mi vagyunk a paramamik csúcsai, de azt hiszem ez érthető és megbocsájtható a mi helyzetünkben. Én megbocsájtom magunknak

     

    Én is szeretnék majd légzésfigyelőt. 

     

    Lili, mi is a Nobilis rendelőbe voltunk, mert ott szombatra is adnak időpontot és nekünk az volt a legideálisabb. Illetve, aki itt UH-os, korábban a Kenézybe dolgozott, és úgy gondoltam, hogy lássa más is, ne csak Klinikás. 

    Nagyon élvezetes volt, és az csak emelte utólag is az értékét, hogy a 18. uh (a legnagyobb megdöbbenésemre) 2 perc sem volt, kérdezni se tudtam, mert már a következő ott toporgott az ajtóba, az uh-os meg igyekezett felvenni a telefonját. Ennyit a komoly genetikai uh-ról.

    Mikor (hanyadik héten) szeretnétek menni?

     

    Csilla, remélem a fiúk mostmár makk egészségesek!

     

    előzmény:
    bkatica24 (7571)
    2012-06-12  20:14
  6. 2012. június 12. 20:147571.

    Hello lányok  Tegnap voltunk 4D-s Uh-on, ismét hatalmas élmény volt. A kisasszony nagyon jól van, élénk volt, rugdosta az UH fejet. A mensi alapján és uH alapján számított kora napra pontosan megegyezik, 26+2 volt tegnap, mindene tökéletes. Képzeljétek a második lábujja hosszabb mint a nagylábujja, pont mint nekem szegény....
    A lepény még mindig nincs jó helyen, eléri a méhszájat, és a belső méhszájra kicsit rálóg, de ez legyen a legkevesebb, pihenek sokat. A tilalmak tovább élnek, no házasélet, emelgetés, cipekedés, stb... de még bízunk benne, hogy felhúzódik szépen, még van ideje... 
    Így nem tud befordulni és ferde fekvésben volt, de elég nagy murikat szokott rendezni. Tegnap pl. arra keltem, hogy a jobb petefészektájékomba rúgott egy orbitálisat 

    Szerencsére a vérképem javulóban van 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  7. 2012. június 11. 12:187570.

    Sziasztok!

     

    Lili sajnálom amiken keresztül mentetek, kívánom, hogy minden rendben legyen a babával és veletek is!

    Én a Dodó bizományiba szoktam vásárolni a fiúknak (meg oda is viszem be a kinőtt ruháikat), elég jó áron van és a központban, a kölcsey központtal szemben.

    A turik elég drágák, vagyis bizományihoz és az újakhoz képest, vagy csak én nem találok sosem normálisat rendes áron.

    Amúgy én F&F body-t szoktam venni, most pl 690ért van szép, sok féle mintás, de ha a csomagosat veszed, akkor olcsóbban is megveheted.

    Illetve a C&A-ban is vettem már, ott 2000 ft az 5 db-os body, igaz sima fehér, pici mintával.

    Tipegőt anno a teszveszről vettem sokat, csomagban próbáltam vásárolni, vagy 1 eladótól több ruhát, hogy a postaköltség ne legygen sok, de persze debreceni eladóktól is vettem, bár akkor meg benzin ktg. van...

    Igaz nem ikreket vársz (ha jól emlékszem) de az ikresek.hu oldalt is ajánlom, onnan is sok ruhánk van, onnan párban szerzem meg a ruhákat, nem kell keresgetni párt...de van vegyes páros is, szóval lehet csak lány ruhákat is venni.

     

    Majd írj ha tudsz babáról valami új infót.

     

    Cs. 

    előzmény:
    lili33 (7569)
    2012-06-08  15:34
  8. 2012. június 8. 15:347569.

    Sziasztok!

    Köszönöm  a gratulációkat!

    Katica!Köszi,megnézem ezt a helyet,az külön +,ha jónak tartják az uh-st.

    Csilla!Neked is köszi,ezt is átolvasom,és majd meglátom,melyiket választom.Nagyon jók a képek!

    Én 2009-ben jártam a Kaáliba,Pestre/a fiam genet.betegsége miatt/,a Debrecenibe csak v.vételekre voltam,de nem sikerült a beülti.2010-ben,2011-ben spontán lett,de a 8.hétig ment.Közben 1hónap alatt elvesztettem a szüleimet is.Úgyhogy volt sok rossz,amit kaptunk.

    De már csak jó jöhet!Most is spontán sikerült,bízom benne,egészséges,erős kislányunk lesz decemberben.

    Még 1 kérdésem lenne.IR-rem miatt néha megyek kontrollra Debr.be.Olyan nagyon olcsó boltot vagy turkálót ajánlanátok,ahol jó minőségű ruhákat tudok venni,úgyis van időm nézelődni,míg várom a vonatot.

    Jó babázást,babavárást kívánok Nektek!

    l.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  9. 2012. június 8. 08:047568.
    SZAISZTOK! Ha lenne ismerősötök, akinek a nyári időszakra bébiszitterre lenne szüksége, akár rendszeresen, akár alkalmanként...  Anyukám GYERMEKFELÜGYELETET vállal DEBRECENBEN és 10 km-es körzetében! Egészségügyi és pedagógiai végzettséggel, több referenciával rendelkezik! Érd.: 70/425-8040
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. 2012. június 7. 19:527567.

    Csilla, nagyon cukik a babafotók, remélem nálunk is sikerülnek jó képek 

    Babakocsiban, ezt választottuk, de még nem vettük meg: http://www.youtube.com/watch?v=PzlF95N4Gkg  

    előzmény:
    csilla18 (7565)
    2012-06-07  12:35
  11. 2012. június 7. 17:267566.

    Nem parázom szerencsére túl a dolgokat, de azért ilyen előélettel nem könnyű mindig csupa optimizmussal nézni a jövőt...Légzéfigyelő nekem tuti kell a nyugalmamhoz, annál is inkább, mert tudom, hogy létezik, elérhető áron van, így nem lennék nyugodt, ha nem lenne.... A tejkérdésen nem idegesítem magam, ha lesz lesz, ha nem nem... én sem tudtam szopni, mégis egészséges gyerek és felnőtt lettem, nem voltam beteges. szerintem ez a szopttás kérdés már kicsit túl van misztifikálva, gyakorlatilag már azt sulykolják bele az anyákba, hogy nem tud szoptatni, akkor rossz anya... nyilván a gyereknek az anyatej a legjobb, de ha nincs, akkor nics, idegen anyától származó tejet, meg őszintén szólva nem adnék a gyereknek, mert nem tudom honnan való... viszont a tápszerek már annyira korszerűek, hogy nagyon közel állnak az anyatejhez... nyilván mindenkinek ki kell tapasztalnia mi a legjobb a babának...

     

    Az állatokról nekem más a véleményem, nekem mindig is voltak állataim, lakásban, velem egy légtérben, én is velük nőttem fel és sokkal ellenállóbb voltam mint azok akiknek nem volt. Egyébként ha az ember megnézi az etnikum gyerekeit, fele annyira betegesek, mint a fehérek...De valóban mindenkinek magának kell eldönteni, hogy mit tart helyesnek... 

    előzmény:
    csilla18 (7565)
    2012-06-07  12:35
  12. 2012. június 7. 12:357565.

    Sziasztok!

     

    Lili:

    gratulálok a bébihez. Te is Kaális voltál? Ki volt a dokid?

    Én itt voltam:

    http://www.nobilismaganrendelo.hu/4D-ultrahangos -babafoto-galeria.html

    Nagyon jó volt, több mint 1,5 órát voltam bent, a fiúkat nagyon alaposan megnézte, áramlást is nézett, nagyon sok képet kaptunk, 2-t nyomtattak és ezért 9500 ft-ot kért csak.

    Én őt ajánlom, nem csak a legolcsóbb, de nagyon kedves a hölgy, apuka egy bőr kanapén ült, velünk szemben pedig egy órási tv-n láttuk a bébiket.

    Referencia a képeken, az én fiaim a 24. héten.

     

    Katica:

    egy tanács: felejtsd el a parázást, már most. Mert akkor minden fogsz, annak pedig nincs értelme.

    Ne érts félre, nem okoskodni akarok, fiatalabb is vagyok nálad, nem oktatásként írom, de hidd el, nem éri meg parázni dolgokon.

    És itt értem a szoptatást, tej kérdést is.

    Már most mondom, jobb egy nyugodt anyuka cumisüveggel a kezében, mint egy idegbeteg, sírós anyuka azért mert nem megy a szoptatás, nincs elég tej.

    Én is sírtam a kórházban is és itthon is mikor próbáltuk, de párom is mondta hogy nincs értelme. Örüljünk annak hogy van tejcsi, ha nem is sok és cumisból is kapják, emiatt nehogy depressziós legyek. És igaza volt.

    Nekem 35 hétre születtek a fiúk, 37 hetesen vittük őket haza, de nem volt légzésfigyelőnk...

    Milyen babakocsit néztél ki?

    Az állatoktól azért tényleg nem árt távol tartani a bébit, nekünk nincs semmi állatunk, volt hörcsögöm, de mielőtt terhes lettem, sajnos meghalt. Mivel tudtuk hogy babát akarunk, már nem is vettem másikat, nekem valahogy nem fér meg 1 lakásban az állat és a gyerek, hiába nem megy oda hozzá, nem tudom, nekünk nem...de persze mindenki maga tudja, hogy mit tesz...

     

    Szerencsére a Tomikám már nagyon jól van, meg sem látszik rajta hogy baja volt...kicsit rekedt a torkuk, nem tudom miért, lehet sokat kiabálnak egymással...

    Most alszanak, déli szieszta van, szerintem kettőig simán alszanak.

     

    Sziasztok 

     

    előzmény:
    lili33 (7562)
    2012-06-06  16:29
  13. 2012. június 7. 11:007564.

    Lili! Először is hatalmas gratula!!!! Mi a Nap rendelőben voltunk molnárné Őri Angélánál. Ő a Klinikán dolgozik UH-osként és ő nagyon érti a dolgát, én benne bízom, szóval mi eleve hozzá akartunk menni. http://www.naprendelo.hu/3d-4d-uh

     

    Nagyon-nag yon nagy élmény volt, 20 percig nézegettük, az utolsó kislábujjáig mindent alaposan elmondott, ami azért nagyon jó, mert a 18 hetes genetikai UH kb. 2 perc és nem mondanak semmit.... 

    előzmény:
    lili33 (7562)
    2012-06-06  16:29
  14. 2012. június 7. 10:567563.

    Hú Csilla! szegény fiúk, jól összeszedték, de szerencsére túl vannak rajta

     

    Köszi lányok a tippeket! Hát nekem tuti kell a légzésfigyelő, mert extraparamami leszek, ez biztos.

     

    Nálunk a kislány (nagy valószínűséggel Hanna) első baba lesz az egész nagy családban. A barátaim pedig még vagy nem szültek vagy százezer éve, szóval nekünk mindent meg kell vennünk az utolsó kis kiskádig... :) Így ezért dilemmázok a légzésfigyelő miatt... használtan nézegettem már vaterán, de 20 körl van a használt és akkor már inkább 30-ért az új garanciás... vagy a msáik verzió, hogy kibéreljük fél évre 16-ért... de akkor meg majd kell egy bébiőr is utána, ha visszaadjuk, mert anyáéknál biztosan sokat leszünk és ott meg nagy a ház...

     

    Babakocsiban találtunk olyat, ami 3 kerekű és nem 200 ezer, így valószínű az lesz a befutó... meglátjuk, azt majd augusztusban fogjuk megvenni. A babaszobát a védőnő tanácsára megcsinljuk júliusban, a hálóból választunk le polcos térelválasztóval és tolóajtóval, hogy a kis állatkáim csak akkor tudjanak bemenni ha én is ott vagyok. Halvány rózsszín és pasztell sárga kombináció lesz, ez már tuti  Már nagyon várom  

     

    előzmény:
    lili33 (7562)
    2012-06-06  16:29
  15. 2012. június 6. 16:297562.

    Sziasztok!

    Tudnátok ajánlani Debrecenben olyan helyet,ahol alapos 4D uh-t végeznek?Most vagyok 14 hetes.

    Köszi!

    lili

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  16. 2012. június 5. 20:407561.

    Úgy látom, kezd ismét feléledni a topik, ennek nagyon örülök, bár nem sokszor van időm jönni, írni, de ha tudok, itt leszek.

     

    Kerekcsoki, Katica még egyszer gratulálok a kislányokhoz!

     

    Katica: én használtam Beninél légzésfigyelőt, pont olyat, amilyet írsz. Szerencsére kölcsönkaptuk, és én 1 éves koráig használtam. Aztán vettem bébiőrt (barátnőm Bp-en Ikeában vette 5ezerért), és most már csak az megy, ha alszik, és nekem a lakás más helyiségében van dolgom. Így is meghallom, ha fordul, vagy ha felébredt, és gagyarászik.

    Babamérleget pedig kb. 8 hónapos korig használtunk.

    Nálunk ezek kellettek, mert hogy koraszülött volt, nem úgy fejlődött a súlya. 

     

    Csilla: jobbulást a fiúknak. Hú, nem semmi, amin keresztül mentetek...., bár ilyenekről én is tudnék beszélni (sajnos ).

     

    Beni már kezd lépegetni, a nyáron egészen biztos elindul az orvosok szerint. Most jelenleg epekövekkel szenvedünk. Egyelőre gyógyszerrel kezelik, de ha nem szívódnak fel, akkor műtét lesz.

    Most már elég sok minden érdekli, folyamatos mozgásban van.

    Az orvosok állandóan rácsodálkoznak, hogy mi mindent sikerült elérnünk a fejlődésében

     

    Puszi Mindenkinek

    Kismamák, anyukák, vigyázzatok magatokra és a gyerkőcökre!

     

     

     

    előzmény:
    bkatica24 (7558)
    2012-06-04  16:55
  17. 2012. június 5. 08:027560.

    Jobbulást a fiúknak. Igazi kis hősök, ennyi mindenen keresztül menni ilyen picurkán! Egy felnőttnek elég kibírni, amit leírtál. Remélem csütörtökön jó híreket kaptok!

     

    Én egyébként már nem dolgozok, és szerencsére sok segítségünk is van (Mamák, Papák nagyon aktívak).

    Természetesen megyek a 18. hetes genetikai uh-ra, pont ma lesz :-) Úgy vagyunk vele, hogy több szem, többet lát. Meg én is minél többet látom, annál jobban érzem magam Persze ez önző dolog, de vállalom!

    Ezután úgyis nyugi lesz egy kicsit uh szempontból

     

     

    előzmény:
    csilla18 (7559)
    2012-06-04  18:20
  18. 2012. június 4. 18:207559.

    Sziasztok!

     

    Kerekcsoki:

    a 18. heti uh és genetikai tanácsadásra nem mentek?

    Mert azon is nagyon alaposan megnézik a bébit, legalábbis nálunk így volt, sokáig bent voltunk, mindenüket lemérték, kielemezték, utána mentünk a genetikai tanácsadásra.

    BÁr megértelek, hogy látni akartad és tudni hogy minden rendben van.

    Mi a 24. héten voltunk, nekünk később már nem sok minden látszódott volna, takarták volna egymást a fiúk. De így is jó képek készültek, nem voltak már annyira soványak.

    Fáradékonyság természetes, főleg ebben a változékony időben. Dolgozol még?

     

    Katica:

    sikerült már babakocsit választani?

    Nekünk nem volt légzésfigyelőnk, nem tudok tanácsot adni, sőt bébi őrünk sem volt...

    Mérleget kaptunk, az elején hetente mértük őket, aztán már csak havonta 1-2 alkalommal.

    1-2-3 hónaposan menni kell orvoshoz, ott úgy is mérik, utána 6-12 hónaposan.

    Én 1 éves koruk óta talán 2x mértem őket, nem tudnám megmondani, hogy most kb. hány kilósak.

    Használtan is lehet venni 4-6 ezerért, baba bizományiban szerintem találsz. Én a kölcsön dolgoktól félek, hogy tönkre teszem, nem biztos hogy kölcsönöztem volna. Nekünk is itt van amúgy a védőnői tanácsadó a szánkban, szóval tudtam volna mérni őket, ha nem is lett volna.

     

     

    Tomika azért volt kórházban, mert kezdett kiszáradni. 2 hete csütörtökön átvittük  a fiúkat orvoshoz, mert köhögtek és lázasok voltak. A délutáni doki volt már, megvizsgálta őket, piros volt a torkuk, kaptak gyógyszert. Mondtam hogy ne azt írja fel mert azt már egyszer kaptunk és nem használt, írja fel amit szoktak kapni. De nem, anyuka hülye, miért szólok én bele...a fiúk nem javultak, továbbra is lázasok voltak, csak lázcsillapítóval ment le nekik. Közben Tominak nagyon ment a hasa, alig ettek, ittak. Amit Totó megevett/ivott szinte azonnal átment rajta, vasárnap délután ügyeleten voltunk, kértem, hogy adjanak valami hasfogó cuccot a gyereknek, nem kell, adjak neki banánt, almát, kekszet...kicsit piros a torkuk még, de nem írta fel a gyógyszert amit tőle is kértem, adjam továbbra is azt ami nem hat...meg vegyek probiotikumot, attól jobb lesz a hasa. Felírt valami port, hogy kajába tegyem bele, majd az megfogja a hasát, de az is csak valami vitamin vagy mi volt. Hétfőn reggel a gyerek már szinte vizet kakált, újra mentünk az ügyeletre,ott egy kedves doki bácsi megint megvizsgálta őket, de nagyon alaposan, kopogtatott pocakot, nyomkodta őket, hallgatózott meg ilyenek. Tominál ugye megállapította hogy kezd száradni, menni kell infúzióra. Kapott hétfőn estig 2 zacsi infúziót, attól már sokkal jobban volt, estére már virgonc volt. Kedden délután jöhetett haza, csütörtökön megyünk kontrollra, akkor lesz meg a széklet eredmény. Valami vírus támadta meg, ráadásul a tuti gyógyszer egyik mellékhatása a hasmenés...

    szóval ezért volt kórházban a bébim. szerencsére Balikának nem volt ilyen komoly baja.

     

    Cs. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. 2012. június 4. 16:557558.

    Gratulálok a kislányhoz Kerekcsoki, még egy leányzó. Nagyon nagyon cuki kép 

     

    Csilla! Mi volt a baj, miért voltatok kórházban?

    Erika! Benit szoktam nézegetni, igazi kis házitündér

     

    Mi köszönjük jól vagyunk, ma voltunk terhesgondozáson,pénteken töltöttük a 25. hetet. A vizeletem rendben van, most jelzetten aceton volt benne a változatosság kedvéért, de azt mondta a doki, nem ittam elég folyadékot... amiben lehet vmi, mert tegnap és tegnap előtt anyánál voltam és nem vot behűtve víz mentalevéllel és a sima csapvíztől már tényleg hányingerem van... úgyjogy otthon szoktam magamnak csinálgtni gyömbéres vizet, mentás, citromos vizet behűtve, valamikor uborkakarikát is dobok bele, nagyon kellemes frissítő íze van.

     Jövőhéten hétfőre bejelentkeztünk újra 3D-s UH-ra, egyrészt szeretnénk róla egy ducipofisabb fotót is, másrészt ez a 18. hét és 30. hét közötti hatalmas UH szünet nagyon hosszú....

     

    Lányok! Ti légzésfigyelőt használtatok és ha igen hány hónapos koráig? Én most nagyon töröm az agyam, azt tudom, hogy mindenképpen fogunk használni, csak nem tudom, hogy megvegyük-e vagy elég ha bérlünk 3-4 hónapra. Én mindenképpen az Angelcaret szeertném, annak is azt a változatát, aminek van szülői vevő része is, az meg 30 felett van árban... viszont kibérelni meg 3-4 hónapra 8 ezer Ft körül van. És sokan mondták, hogy nem is használták attól tovább vagy még addig sem...

    A másik a babamérleg, én azt sem gondolom, hogy venni fogunk, inkább bérlünk azt is 3 hónapra, ráadásul szembe van velünk  gyerekorvosi rendelő, és a védőnő is mondta, hogy bármikor leviszem majd, ő nagyon szívesen megméri a kisasszonyt. 3 hónapnál tovább meg nem hiszem, hogy minden evésnél méricskélni fogom... vagy nem tudom... SZERINTETEK???? 

     

     

     

    előzmény:
    Kerekcsoki (7555)
    2012-06-04  08:05
  20. 2012. június 4. 08:547557.

    Köszönöm szépen Csilla!

     

    A kíváncsiságon túl, amiatt mentünk el 4D-re, mert többen javasolták (Katica, védőnő, ismerősök), hogy ha az érdekel mindket, minden rendben van vele, akkor most menjünk, ha az, hogy kire hasonlít, akkor a 27. hét környékén.

     

    Persze jó lenne majd akkor is megnézni, de azt majd még meglátjuk. Engem ez most nagyon megnyugtatott, szépen, szabályosan fejlődik

     

    Jól vagyok tényleg, semmi bajom. Max. hogy nagyon fáradékony vagyok, de ez szerintem a legkevesebb, könnyű tenni ellene :-)

     

    Miért voltatok kórházban? 

     

    Puszi mindenkinek

     

    Kcs

    előzmény:
    csilla18 (7556)
    2012-06-04  08:28
  21. 2012. június 4. 08:287556.

    Sziasztok! 

     

    Kerekcsoki:

    gratulálok a kislányhoz!

    Hogy érzed magad?

    Hogy hogy már a 17. héten mentetek 4d uh-ra? mentek később is? 

     

    Erica:

    cuki Benedek, szoktam nézni a fotókat, milyen nagy fiú lett már!

    Hogy vagytok?

     

    Katica: nálatok mi újság? hogy érzed magad? pocaklakód jól van?

     

     

    Nálunk már minden OK, múlt héten Tomi kórházban volt, infúziót kapott, de már semmi baja, a rosszaság nem múlt el...

    Most éppen a porszívóval harcolnak, kis takarítás mániások.

     

    Aki tud, írjon magáról pár sort.

     

    Cs. 

    előzmény:
    Kerekcsoki (7555)
    2012-06-04  08:05
  22. 2012. június 4. 08:057555.

    Sziasztok Csajok!

     

    Szombaton voltunk 4D ultrahangon, és végre megmutatta magát :-) KISLÁNYUNK lesz

    Csatolok egy fotót, amit nem volt egyszerű készíteni róla, mert jelenleg fejjel lefelé kényelmes neki, persze úgy, hogy be van "szorulva" a szeméremcsontjaim közé. Alig tudtuk kicsalogatni.

     

    Puszi mindenkinek

    Kerekcsoki

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  23. 2012. május 28. 14:417554.

    Katica!

    Vérszegénységre én nem tudok mit mondani, nekem ezzel nem volt gond.

    De a terheléses cukor nálam is gond volt. 7,9 lett, és engem szigorú diétára fogtak (illetve szerettek volna, mert azért sok mindent megettem, amire azt mondták, hogy nem lehet).

    Én nagyon sok túrót, tejfölt, sajtokat ettem annó. Meg amikor bejött a kovászos ubi szezon, akkor azt minden mennyiségben vajas-zsíros rozskenyérrel 

    A 31. hétig soha nem volt gond ezután a vércukrommal, és hál istennek, a mai napig rendben van, mert rendszeresen nézeti a háziorvos Beni miatt.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2012. május 25. 20:187553.

    Szia Katica!

    Én vashiányos voltam a terheségem vége felé.Szerintem nem szabad semmit sem teljesen megvonni a szervezettől.Én sem híztam csak annyit amennyi a baba volt a lepénnyel és a vízzel együtt.Van már fix nevetek?Jön a nyár én rengeteg gyümölcsöt ettem.De ügyes vagy és semmi gond nem lesz.Dolgozol még?

     

    Csilla:gratulálok a közelgő esküvőtök alkalmából.(egy másik topikba olvastam)

     

    Többiek merre vagytok?

    előzmény:
    bkatica24 (7552)
    2012-05-22  12:22
  25. 2012. május 22. 12:227552.

    Sziasztok!

     

    Csilla! Lesz a ruhatárában rózsaszín 

     

    Lányok! Volt valakinek vérszegénysége a terhesség alatt? Nekem már 12. héten 115g/l volt a hemoglobinom, most a 23. hétre meg 104 g/l -re csökkent, úgy, hogy 12. hét óta szedem a 2x1 tabletta Neo-Ferro-folgammát...  erre azt mondta a nőgyógyász, hogy majd akkor kell vele foglalkozni, ha 100 alá esik... ezt én baromira nem szeretném megvárni... Ha volt hasonló gondotok, mit szedtetek?

     

    A másik nyűgöm, hogy a terheléses cukorvizsgálatnál a 120 perces vércukor értékem 7.6 mmol/l lett. Erre meg közölték, hogy vonjak meg minden szénhidrátot, mert a határ 7.8 mmol/l és közel vagyok hozzá... de basszus, eddig 4 kg-ot híztam, eleve nem indultam nagy súlyról... mit egyek salátalevelet vízzel??? Valaki hasonó cipőben?

    előzmény:
    csilla18 (7550)
    2012-05-05  21:50

Címlap

top