Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Sütik-képpel

sunday
Létrehozva: 2006. január 28. 09:03

Sziasztok!!!

Szeretnék fincsi sütirecepteket kapni ha lehet képpel együtt!!! Én tegnap csináltam ezt az almatortát (a receptet Alchritól kaptam) ha érdekel valakit szívesen odaadom...Nagyon könnyű elkészíteni!!!

  1. 2007. október 25. 20:3633901.

    Úgy tettem a tepsire, hogy a hegyes kis
    csücsök alul legyen, így jó kis formásak maradtak a kiflik.
    Amikor mind benne volt a tepsiben, lekentem felvert egész tojással, és
    megszórtam sajttal, szezámmaggal, köménnyel vagy tökmaggal.
    Légkeveréses a sütőm, egyszerre sütöttem ki a 2 tepsivel.
    Természetesen egymás után is lehet sütni. Amikor színesedik, érdemes
    megfordítani a tepsit, hogy szép egyenletesen süljenek a kis kiflik.

     

    Óriás Lala kiflik/Vadrózsa
    Hozzávalók: 110 dkg liszt, 1 ek. só, 2 dl tej, 1,5 doboz kefir, 3 tojás 1,7
    dl olaj, 2 cs. szárított élesztő, 1 ek. porcukor.
    + a megkenéshez 2 tojás, a tetejére szintén ízlés szerint: sajt,
    köménymag, szezámmag, mák, mandula
    A hozzávalókat összedolgozzuk, úgy mint más hagyományos kelt
    tésztát, és duplájára kelesztjük. ( Én kenyérsütő gépben dagasztom,
    kelesztem, ami 1, 5 órás program, így közben van időm mással
    foglalkozni.)
    A kenéshez: 25 dkg margarin, 1 ek. só, ízlés szerint fűszerek ( pl.: bors,
    pirospaprika, gulyáskrém, piros arany, pizza krém Ezeket jó habosra
    kikeverjük.
    Ha megkelt a tészta, 8 egyenlő gombócra osztjuk, és pihentetjük kb.15
    percet ( kicsit még kel, így könnyebb kisodorni )
    Kb. 40 cm-es átmérőjű kört sodrunk , félretesszük, kisodrunk még
    egyet, azt megkenjük a kikevert margarin egynegyedével, és
    ráfektetjük a másik lapot.

    Ennek a tetejét megkenjük étolajjal ( így sülés közben nem tapad
    össze, és levelesebb lesz), majd dereje vágóval 8 körcikkre vágjuk.
    Lazán kiflikké csavarjuk, és tepsibe rakjuk.
    Ott még pihentetjük egy kicsit, majd megkenjük tojással, ízlés szerint
    megszórjuk sajttal, köménymaggal, stb, és kb. 190 fokon 30-35 perc
    alatt készre sütjük.
    32 db lesz belőle, amit 2 nagy gáz tepsivel ki lehet sütni.

    előzmény:
    nyestkutya (33897)
    2007-10-25  20:28
  2. 2007. október 25. 20:3533900.

    Szia! Egyszer kimásoltam, hogy majd én is megsütöm, de még nem került rá sor. Jó sütögetést!

    Lala-törvény

     §     A 70 deka lisztet mérd ki egy nagy tálba. Ha van kimondottan kelesztő tálad, abba. Keverj bele 2 evőkanál kristálycukrot és a kicsi sót (a recept egy csipetet ír, azért bőven csippents bele).

    §     Langyosíts meg 1 dl tejet. Ne legyen nagyon meleg. Nyugodtan nyúlj bele, ne süsse az ujjadat, csak a kézmelegnél kicsit legyen melegebb.

    §     Egy tálkába morzsold bele az 5 deka élesztőt, szórj rá 1 mokkáskanál cukrot, öntsd rá a tejet! Kicsit össze is keverheted egy kanállal.

    §  Várj pár percig, amíg „felfut” az élesztő. Megdagad az egész, és egynemű sűrű massza lesz belőle.

    §     A liszt közepébe készíts mélyedést! Ebbe jönnek a folyékony anyagok: a megkelt élesztőt borítsd bele, a kis pohár kefirt (nekem nagy volt, abból 2 decit mértem ki), 2 db tojást (jó, ha előtte egy tálkában kicsit felvered), és az 1 dl étolajat.

    §     Most jöhet a dagasztás. Kitartó munkával a nedves részek szépen „felszedik” az összes lisztet. A kezedről a ragacsokat kapargasd le!

    §     A kelesztéskor én a tésztagombócot kicsit meg szoktam emelni, és alászórok egy pici lisztet, így nem ragad bele a tálba. A tetejére is szórhatsz egy csöpp lisztet, és vagy lefeded a kelesztő tálat a tetejével, vagy letakarod lazán szép tiszta konyharuhával, és meleg helyen pihenteted. Kb. 30-40 perc elég neki, és jöhet a formázás. Ha kelesztő tálat használsz, az egy kis pukkanással „felemeli” a tetejét, és tudod, hogy dolgozhatsz tovább. Közben is fog még „dagadni” a tészta, mert az egész formázásra is kell vagy háromnegyed óra.

    §     Én bizony a kész tésztát mérleggel lemértem, és utána a negyedelés (meg továbbfelezés) nem szemre történt, hanem kimértem. Érdemes megcsinálni, pár perc az egész. Így szép egyformák lettek a kiflik. Van egy Tupperware nyújtólapom, arra köröket is "rajzoltak".  Én abból a legnagyobbra nyújtottam a körlapokat: kb. 30-32 cm-es átmérőjűre. Nehéz ám teljesen pontosan dolgozni, mert jó kis rugalmas a tészta.

    §     Egy részt kinyújtottam, félretettem. Kinyújtottam a párját is. Az elsőt megkentem a sós margarin negyed részével, és szépen ráfektettem a másikat, egyenletesre igazgattam a dupla lapokat.

    előzmény:
    nyestkutya (33897)
    2007-10-25  20:28
  3. 2007. október 25. 20:3533899.
    A 70 deka lisztet mérd ki egy nagy tálba. Ha van kimondottan kelesztő
    tálad, abba. Keverj bele 2 evőkanál kristálycukrot és a kicsi sót (a
    recept egy csipetet ír, azért bőven csippents bele).
    Langyosíts meg 1 dl tejet. Ne legyen nagyon meleg. Nyugodtan nyúlj
    bele, ne süsse az ujjadat, csak a kézmelegnél kicsit legyen melegebb.
    Egy tálkába morzsold bele az 5 deka élesztőt, szórj rá 1 mokkáskanál
    cukrot, öntsd rá a tejet! Kicsit össze is keverheted egy kanállal.
    Várj pár percig, amíg felfut az élesztő. Megdagad az egész, és
    egynemű sűrű massza lesz belőle. § A liszt közepébe készíts
    mélyedést! Ebbe jönnek a folyékony anyagok: a megkelt élesztőt
    borítsd bele, a kis pohár kefirt (nekem nagy volt, abból 2 decit mértem
    ki), 2 db tojást (jó, ha előtte egy tálkában kicsit felvered), és az 1 dl
    étolajat.
    Most jöhet a dagasztás. Kitartó munkával a nedves részek szépen
    felszedik az összes lisztet. A kezedről a ragacsokat kapargasd le!
    A kelesztéskor én a tésztagombócot kicsit meg szoktam emelni, és

    alászórok egy pici lisztet, így nem ragad bele a tálba. A tetejére is
    szórhatsz egy csöpp lisztet, és vagy lefeded a kelesztő tálat a
    tetejével, vagy letakarod lazán szép tiszta konyharuhával, és meleg
    helyen pihenteted. Kb. 30-40 perc elég neki, és jöhet a formázás. Ha
    kelesztő tálat használsz, az egy kis pukkanással felemeli a tetejét, és
    tudod, hogy dolgozhatsz tovább. Közben is fog még dagadni a tészta,
    mert az egész formázásra is kell vagy háromnegyed óra.
    Én bizony a kész tésztát mérleggel lemértem, és utána a negyedelés
    (meg továbbfelezés) nem szemre történt, hanem kimértem. Érdemes
    megcsinálni, pár perc az egész. Így szép egyformák lettek a kiflik. Van
    egy Tupperware nyújtólapom, arra köröket is "rajzoltak". Én abból a
    legnagyobbra nyújtottam a körlapokat: kb. 30-32 cm-es átmérőjűre.
    Nehéz ám teljesen pontosan dolgozni, mert jó kis rugalmas a tészta.
    Egy részt kinyújtottam, félretettem. Kinyújtottam a párját is. Az elsőt
    megkentem a sós margarin negyed részével, és szépen ráfektettem a
    másikat, egyenletesre igazgattam a dupla lapokat.
    A lapokat a recept szerint 16 egyenlő körcikkre szabtam. Ezek hosszú,
    keskeny cikkek lesznek, de könnyen fel lehet csavarni. A csavarást a
    széles vége felől kell kezdeni. Úgy tettem a tepsire, hogy a hegyes kis

    előzmény:
    nyestkutya (33897)
    2007-10-25  20:28
  4. 2007. október 25. 20:3333898.

    Én még nem sütöttem, de ez talán segít, amíg más nem ad jobb tanácsot.

    LALA KIFLI:

    Hv:70 dkg liszt,2 tojás,1 kefír,1 dl étolaj,2 ek  cukor, csipet
    só,1dl tejben 5 dkg élesztőt,1 mkanál cukorral. Kelt tésztát 
    dagasztunk . Ha megkelt 4 részre osztod a tálban.1 részt kiemelsz,
    kézzel még elfelezed, kinyújtod pizza formára és méretre, mindkettőt.
    Egyik lapot megkened a most leírt krémmel:20 dkg Ramat kikeverünk 1
    ek sóval, jó habosra, lágyra. Nem tévedés az evőkanál! A megkent
    lapot befedem a másikkal, majd 16 cikkre szaggatom, kiflire feltekerem.
    Így jársz el a megmaradt 3/4 tésztával. Vagyis 4 dupla "pizzából"
    összesen 64 kiflid lesz. Tojással megkened. Sajttal, köménnyel,
    szezámmal ízesíted, díszíted.

    LALA KIFLI (DONDENENE)
    70dkg liszt
    2 tojás
    1 dob. kefír
    1 dl étolaj
    2 ek. cukor
    csipet só
    1 dl tej
    5 dkg élesztő
    Gépben dagasztottam, majd duplájára kelesztettem. A tésztát ezután
    4 felé vágtam, majd azokat is megfeleztem. 20 dkg Rama margarint 1
    nagy ek. sóval (nem tévedés!) habosra kavartam. 1 tésztát kerekre
    nyújtottam, megkentem a vajjal, beborítottam egy másik tésztalappal,
    és 12 cikkre vágtam(a recept16 felé írta, de nekem így jobb volt). Így
    48 db kiflit kaptam. Tepsiben megint duplájára kelesztettem, tojással
    lekentem, úgy sütöttem.
    Szerintem nagyon finom, lehelet könnyű kiflik, de nekem a tészta
    rettenetesen sótlan volt. A 2 ek. cukortól nem is lett édes, inkább
    íztelen lett egy kicsit, a só adagot mindenképpen emelni fogom
    legközelebb. A vajhoz tényleg kell az ek. só, sőt ha a tésztán nem
    változtatok, még többet is elbír.
    Én 190 fokon szoktam sütni kb 30 percig.

     

    előzmény:
    nyestkutya (33897)
    2007-10-25  20:28
  5. 2007. október 25. 20:2833897.

    Sziasztok! Sos segítséget szeretnék kérni. Most fogok Lala kiflit sütni (egyelőre még csak a hozzávalókat készítettem elő), de a recept nekem kicsit vázlatos.

    1, Így kezdődik: kelt tésztát dagasztunk...   az hogy is van pontosan? Gondolom, nem csak úgy összedobni a hozzávalókat! utána mennyi ideig kell keleszteni?

    2, Milyen hőfokon kell sütni, és mennyi ideig? Előmelegített sütőben?

    3, tojással megkened: egész tojással, vagy csak sárgájával/fehérjével?

    Elnézést a nagyon elemi kérdésekért, de még sosem készítettem hasonlót! köszi a segítséget!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_256143
    Torolt_felhasznalo_256143
    2007. október 25. 20:2133896.
    Szia! Igen nyersen kell bele a tojás.Szép estét.Üdv:Kata. 
    előzmény:
    vanko.ili (33888)
    2007-10-25  19:03
  7. 2007. október 25. 20:1633895.
    Esetleg ez:
    Csokiszalámi

    Hozzávalók:
    20 dkg margarin
    20 dkg porcukor
    5 dkg kakaó
    5 dkg mazsola
    1 dl tej
    30 dkg háztartási keksz
    rumaroma
    4-5 szem apróra tört dió

    Elkészítés:

    Egy lábosba beletesszük a cukrot, a kakaót, a tejet és a margarint, majd addig melegítjük, míg a margarin elolvad.
    Levesszük a tűzről, hozzáadjuk a mazsolát, a diót, és a rumaromát, majd belekeverjük az apró darabokra tört kekszet is. 30 percig állni hagyjuk, közben többször átkeverjük.
    Őzgerincformát folpackkal kibélelünk, és a masszát jól belenyomkodjuk. Hűtőbe tesszük, és 2-3 óra múlva szeletelhető.
    előzmény:
    Snöcy (33877)
    2007-10-25  17:00
  8. 2007. október 25. 20:1633894.
    Keksz, cookie? Ezek nem krémesek.
    előzmény:
    Snöcy (33882)
    2007-10-25  18:03
  9. 2007. október 25. 20:0633893.
    Az egyszerű banános süti?  
    előzmény:
    Snöcy (33882)
    2007-10-25  18:03
  10. 2007. október 25. 19:3033892.
    Szia, írd le légyszíves a "hamis" hrsz-t. Köszi 
    előzmény:
    cecile77 (33867)
    2007-10-25  14:57
  11. 2007. október 25. 19:2333891.
    Huh nagyon guszták, a kókusgolyót ismerem, de mik azok a nagyon jópofa csokis kis valamik, leírod? Nagyon mutatós. Köszi Szia  
    előzmény:
    giza55 (33848)
    2007-10-25  13:08
  12. 2007. október 25. 19:2133890.
    Sziasztok, vasárnap 28.-ána LIDL-ben is lesz mindenféle sütőforma stb. akciós áron,-biztos megnézem, lehet hogy talál az ember érdekes dolgokat. Szasztok  Ili 
    előzmény:
    mokusmano (33844)
    2007-10-25  12:59
  13. 2007. október 25. 19:1933889.

    Igen,azon gondolkodtam. 

    De ez az almás is jó ötlet! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_119771 (33884)
    2007-10-25  18:10
  14. 2007. október 25. 19:0333888.

    Szia, jól hangzik  recepted,részeges) egy kérdésem van, a diókrémbe

    nyersen meg bele a tojás?  Köszi, és szia Ili 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256143 (33818)
    2007-10-25  09:05
  15. Torolt_felhasznalo_256143
    Torolt_felhasznalo_256143
    2007. október 25. 18:3733887.

    Sziasztok!Íme az én joghurt tortám receptje. Ez a nagy totra formához való.8 db epres joghurt, 14 ev. kanál kristály cukor, 2 cs vaníliás cukor, 2 cs tejszíhab pótló por , 3 dl tej, 2 cs zselatin. Egy tálba öntöm a joghurtot, és bele keverjük a cukrot és a zselatint.Felmelegítjük, lehűtjük.A tejet össze keverjük a tejszínhab pótlóval.Bele dolgozzuk a joghurtba, és hozzá adjuk a vaníliás cukrot.Kivajazott torta formába öntjük.Keményedés után rátesszük a kocsonyát.Kocsonya:1 dl tömény szörp,2,5 dl víz, 1 ev. kanál cukor, 1 zselatin.Nálunk mindenki imádja.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_256143
    Torolt_felhasznalo_256143
    2007. október 25. 18:2533886.
    Szia Kata! Melyik sütire gondolsz?Őzgerinc? Abba kell.
    előzmény:
    kata1960 (33863)
    2007-10-25  14:42
  17. Torolt_felhasznalo_256143
    Torolt_felhasznalo_256143
    2007. október 25. 18:1633885.
    Sziasztok.Ezt a receptet az egyik munkatársamtól kaptam.EMELETES ÉLVEZET,25dkg darált keksz,5dkg porcukor,5dkg ráma,és annyi tej , hogy bele lehessen nyomkodni egy jénai tálba. Erre a következőket tesszük.40-50dkg túró,5dkg porcukor,1 zacskó oké tasakos tejszín +fixáló, 2 cs vaníliás cukor.Rásimítjuk ezt is. Utána.3cs.aranka vaníliás pudingpor,fél liter tej,2cs vaníliás cukor,habverővel kikavarni kb. 2-3 perc, ezt rásimítjuk a túróra. Aztán.1 zacskó oké tejszín felverünk a fixálóval, és rásimítjuk a tetejére.Erre reszelhetünk csokit.Egy éjszakára hűtőbe tesszük.Nem kell kiborítani, a tálból szeleteljük.Jó étvágyat hozzá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_119771
    Torolt_felhasznalo_119771
    2007. október 25. 18:1033884.
    Reszelt túrós? Ez nem krémes,megpuhul,nem kell nyújtani,lapokat sütni.
    előzmény:
    Snöcy (33877)
    2007-10-25  17:00
  19. 2007. október 25. 18:0633883.

    Süssél almás lepényt! Gyors, finom. Szórje bele egy kevés étcsokit is! Tepsiben is sütheted, akkor tetszés szerint darabolhatod. 

    Almás lepény

    3 egészt tojást kikeverünk 30 dkg porcukorral. Belekeverünk 30 dkg reszelt almát. Egy másik tálban összekeverünk 30 dkg lisztet, 1 k.k. őrölt fahéjat és 1.cs. sütőport. Ezt beleforgatjuk az almás masszába. Közepes méretű kikent, kilisztezett tepsibe terítjük. Tetejére durvára vágott diót szórunk. (ez el is maradhat, de kár lenne kihagyni.) Forró sütőbe rakjuk és tűpróbáig sütjük

    előzmény:
    Snöcy (33877)
    2007-10-25  17:00
  20. 2007. október 25. 18:0333882.

    Köszi,de a kókuszgolyót már csinálja valaki,a Néró meg nem puhul meg ha holnap délelőtt csinálom.

    De ez a Rágica féle pudingos jól hangzik!

    De azért várok még ötleteket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_119771 (33880)
    2007-10-25  17:57
  21. Torolt_felhasznalo_119771
    Torolt_felhasznalo_119771
    2007. október 25. 18:0233881.
    OFF:
    Ugye senki nem dobja ki a Rama vonalkódját ???? Novembertől már beküldhető
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_119771
    Torolt_felhasznalo_119771
    2007. október 25. 17:5733880.
    Kókusz golyó,kókuszos tekercs esetleg ?Sport szelet,ez mondjuk krémes,de azért nem annyira,és olyanra vágod amilyenre akarod.Jó sok lesz belőle.Vagy linzer karika,néró.
    előzmény:
    Snöcy (33877)
    2007-10-25  17:00
  23. 2007. október 25. 17:4733879.

    Sziasztok!

    Rendszeres olvasója vagyok a fórumnak, szuperek vagytok  sokat sütögetek én is, van is néhány képem, amit majd felteszek, de természetesen most egy kérésem lenne hozzátok:

    legyetek olyan kedvesek, és mondjatok nekem hozzászólás számokat, ahol charlotte (v. sarlott) torta recepteket találok!

    Nagyon köszönöm előre is!  Zsuzsa

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2007. október 25. 17:2833878.
    Már nem tudom kitől "loptam", de azóta is áldom, mert gyors, minden van hozzá otthon, és finom. Olyan krémes is meg nem is. Megszámlálhatatlan rajongója van már, mert ahol tudom terjesztem.

    PUDINGOS SÜTI

    tészta:
    - 4 tojás
    - 22 dkg cukor
    - 1 dl tej
    - 1 dl olaj
    - 25 dkg liszt
    - 1 sütőpor
    - 1 vaníliás cukor
    krém:
    5 dl tej
    1 cs pudingpor
    pár kanál cukor


    Fél liter tejben megfőzöm az ízlés szerinti pudingot. (Lehet bele még forrón 1 zacskó mazsolát keverni.)
    Míg hűl, összekeverem a tésztát. (Mindent bele! Tojást sem kell szétválasztani!)
    Kivajazott, lisztezett kisebb tepsibe öntöm, majd a pudingból kanállal csíkokat csorgatok a tésztába. (Én hosszában szoktam.)
    Közepes tűzön kb 25 perc alatt kész.
    előzmény:
    Snöcy (33877)
    2007-10-25  17:00
  25. 2007. október 25. 17:0033877.

    Sziasztok!

    Segítsetek nekem egy picit légyszi.

    Holnap délután a lányomék "suli-bulit" tartanak,és kéne nekik valamit sütni.

    De nincs semmi ötletem.Valami olyat szeretnék ami nem nagyon krémes,falatokra tudom vágni.

    Tudom nézzem meg a sütis gyüjteményeket,de mire mind az 5-öt végignézem holnap lesz! 

    Szóval várom az ötleteket!

    köszi,Snöcy

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2007. október 25. 16:4233876.
    Nagyon szépen köszönöm. 
    előzmény:
    illeskrisz (33870)
    2007-10-25  15:41
  27. Torolt_felhasznalo_710527
    Torolt_felhasznalo_710527
    2007. október 25. 16:1633875.
    Nagyon köszi,hamarosan el is fogom készíteni és akkor majd jövök én is képpel.Persze ha majd jól sikerül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_811176 (33866)
    2007-10-25  14:55
  28. Torolt_felhasznalo_103319
    Torolt_felhasznalo_103319
    2007. október 25. 16:0133874.
    Köszi Tojásfehérje van a tetején, nagyon jól harmonizál a krémmel.

    A tésztát lehet helyettesíteni készen kapott kakaós piskótalappal is.
    előzmény:
    ciklon111 (33872)
    2007-10-25  15:56
  29. Torolt_felhasznalo_103319
    Torolt_felhasznalo_103319
    2007. október 25. 15:5933873.
    Hű, egy bátor ember!

    Tóthné Pánya Marianna receptje (az nem én vagyok )


    Részeg szelet

    Hozzávalók:

    Tészta:
    6 tojás
    15 dkg porcukor
    8 dkg rétesliszt
    1 sütőpor
    1 ek. bor
    3 dkg kakaó
    csipet só

    Krém:
    6 tojássárgája
    1 vaníliacukor
    2 ek. liszt
    3 dl tej
    15 dkg porcukor
    25 dkg margarin (nekem kevesebb is elég lett volna )

    Hab:
    6 tojásfehérje
    1 vaníliacukor
    30 dkg kristálycukor
    1 tábla csoki

    Elkészítés:
    - a tojásokat kétfelé vesszük, a sárgáját a pordukorral kikeverjük habosra, hozzáadjuk a lisztet, a sütőport, a bort, a kakaóta és a sót. Felverjük a tojások fehérjét és lazán az előző masszához keverjük. Kivajazott és lisztezett tepsiben 50 fokon 5 percig, ezután 150 fokon 20 percig sütjük. Ha kisült, hagyjuk a sütőben pár percig állni.
    - krém: előbb a tojások sárgáját összekeverjük a vaníliacukorral, a liszttel és a tejjel. Sűrűre főzzük (kb egy perc... ) és hűtjük. Közben a margaring a cukorral habosra keverjük, majd a két massza mehet egybe. (Úgy is lehet habosra keverni, amikor már egyben van, mi így csináltuk. )
    - a kihűlt lapra kenjük a krémet.
    - hab: a tojások fehérjét és a cukrot gőz felett kemény habbá verjük. Rákenjük a krémre és a tetejére csokit reszelünk.

    Fontos: 12 órát kell állnia szeletelés előtt, így célszerűbb este elkészíteni, hogy a másnapi ebéd után legyen desszert!

    A habba szerintem kicsit kevesebb sukor is elég lehet, mert ez a legédesebb része a süteménynek.

    Egyébként nagyon finom, megérte kicsit szenvedni a habveréssel!
    előzmény:
    illeskrisz (33871)
    2007-10-25  15:42
  30. 2007. október 25. 15:5633872.

    Chilena!

    Nagyon jól néz ki a sütid! A teteje tejszínhab, vagy tojásfehérje? Jó a színösszeállítás! Nekem kell a recept 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_103319 (33869)
    2007-10-25  15:38
  31. 2007. október 25. 15:4233871.
    Jöhet a recept!

    illeskrisz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_103319 (33869)
    2007-10-25  15:38
  32. 2007. október 25. 15:4133870.
    Sziasztok Lányok!

    Bocs, hogy belekotnyeleskedek...nem tőlem kértétek, de itt a Hajtovány receptje:

    HAJTOVÁNY

    1 kg liszt,

    kb.6 dl tej

    2 tojás sárgája

    1 cs. élesztő

    1 dl olaj

    2 ek.só

    pici cukor

    A hozzávalókból kissé lágyabb kelt tésztát készítünk, duplájára kelesztjük, majd ketté osztjuk. Egyenként jó vékonyra kinyújtjuk, és megkenjük a következő krémmel: 1 cs. Rama margarint 1kk. sóval, 1 tojással, 15-20 dkg reszelt sajttal jól kikeverünk. A tésztát ezután feltekerjük mint a beiglit. Ferdén vágjuk, / / / , a tetejét lekenjük tojással, megszórjuk sajttal, szezámmaggal. Újra kelesztjük, sütjük.

    Megint mennyi finomság

    illeskrisz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_103319
    Torolt_felhasznalo_103319
    2007. október 25. 15:3833869.
    Sziasztok!

    A képeken az általam és kiskuktáim (pl párom ) által készített részeg szelet látható. Ha valakinek megtetszik, szívesen begépelem a receptet! Meglehetősen időigényes, sok türelem kell hozzá, és az sem árt, ha valaki besegít, de az eredmény... mmmmmmmm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2007. október 25. 15:0433868.

    Szia!

    Az aranygaluskád nagyon guszta!

    Meggyes krémes receptje:

    30 dkg lisztet elkeverünk 1 cs sütőporral, 15 dkg túróval, 8 dkg cukorral, 4 ek olajjal és 8 ek tejjel, majd jól kidolgozzuk, kinyújtjuk, és beletesszük egy kivajazott, 26 cm-es tortaformába úgy, hogy a tésztának pereme is legyen. Villával megszúrkáljuk. Előmelegített sütőben 15 percig sütjük, mejad megtöltjük a következővel:

    2 üveg (kb 700 ml) magozott meggyet lecsöpögtetünk, és rászórjuk a tésztára. 2,5 dl tejfölt elkeverünk 2 dl tejszínnel, 1 cs. Bourbon van. cukorral, 1 cs. van. pudinporral és 8 dkg cukorral, rálocsoljük a meggyre, és kb. 30-40 percig sütjük. (Én itt szúrtam el, közben ebédeltettem a lányokat, így túlsütöttem) Sütés után megszórjuk pirított mandulával.

    előzmény:
    kiskicsicsiga (33865)
    2007-10-25  14:52
  35. 2007. október 25. 14:5733867.
    Köszi! A tiramisu attól hamis, hogy mascarpone helyett krémporral és főzés nélküli pudinporral készült, de az íze nagyon finom volt!
    előzmény:
    nyestkutya (33862)
    2007-10-25  14:42
  36. Torolt_felhasznalo_811176
    Torolt_felhasznalo_811176
    2007. október 25. 14:5533866.
    Sziasztok!
    ottis2 köszi a dicséretet!
    A recept E. Margit oldaláról van:

    Baconos tekercs

    Tészta (24 db-hoz):
    - 60 dkg liszt
    - 1 tojás
    - 5 dkg margarin
    - 2,5 dl tej
    - 1 kiskanál cukor
    - 2 kiskanál só
    - 2,5 dkg élesztő

    Töltelék:
    - olaj
    - paradicsompüré
    - fokhagyma
    - kevés víz
    - só, bors, bazsalikom

    Egyéb:
    - bacon szalonna
    - 1 tojássárgája
    - reszelt sajt

    Elkészítés:
    A hozzávalókból tésztát gyúrunk, majd fél órát kelesztjük. Míg kel a tészta, felhevített olajon megpirítunk 2-3 gerezd fokhagymát, majd ráöntjük a paradicsompürét és annyi vizet, hogy sűrű maradjon. Sóval, borssal, bazsalikommal ízesítjük. Miután megkelt a tészta, a felét lisztezett felületre borítjuk, téglalappá nyújtjuk. Megkenjük a töltelékkel, majd megszórjuk reszelt sajttal és feltekerjük. 12 részre vágjuk, majd egyenként az előre szalonnával bélelt, de még előtte olajjal kikent muffinformákba rakjuk. Kelni hagyjuk, majd megkenjük a vizezett tojássárgájával. Ugyanígy járunk el a tészta másik felével is. Előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük, majd kivéve őket a formából még 5 percre visszahelyezzük őket a sütőbe, hogy a szalonna is megpiruljon.

    Én még annyit változtattam rajta, hogy a szószba raktam 2 ek. cukrot is, mert nagyon savanyú volt a paradicsompüré. A tésztába pedig tettem morzsolt bazsaikomot, a szószba pedig Knorr bazsalikomos ízbombát. Ja, és a tekercsek tetejét is megszórtam reszelt sajttal!

    Érdemes elkészíteni! Egyszerűen finom...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_710527 (33824)
    2007-10-25  10:26
  37. 2007. október 25. 14:5233865.
    szia
    megirnád hogy mi a krémes meggyes torta recije?nagyon bejön

    vettem auchanban aranygaluskát,de kicsit feljevitottam,mert kb 3g dió volt rajta...jénaiba tépkedtem,megszórtam cukrosdióval,meglocsoltam tejjel, és 20percig sütöttem.a vaniliás-fahéjjas sodó nagyon jól passzol hozzá:D
    az első -félig saját-arangyaluskám:D
    előzmény:
    cecile77 (33860)
    2007-10-25  14:29
  38. 2007. október 25. 14:4433864.

    Szia!

    Nagyon köszi a receptet!Meg is csináloma hétvégén,ha lesz egy kis időm.   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_151789 (33853)
    2007-10-25  13:17
  39. 2007. október 25. 14:4233863.
    Szia!
    A vajas krémhez feltétlenül kell a tojás? Én nem szeretek nyers tojásokat rakni a krémbe, mert az hamar romlik.
    Köszönettel: Kata
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256143 (33818)
    2007-10-25  09:05
  40. 2007. október 25. 14:4233862.
    Nagyon szépek a tortáid! a tiramisu mitől hamis?
    előzmény:
    cecile77 (33860)
    2007-10-25  14:29
  41. 2007. október 25. 14:3233861.

    Szia,

    tudom, hogy már volt, de elfelejtettem elmenteni a Hajtovány receptjét. Megírnád Nekem???? 

    Köszönöm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_891905 (33856)
    2007-10-25  13:22
  42. 2007. október 25. 14:2933860.

    Sziasztok!

    Hoztam egy finom krémes meggytortát. Könnyű elkészíteni, csak nem kell annyira megsütni, mint én tettem.

    A másik képen a megunhatatlan hamis tiramisu van, a nővérem születésnapjára készült.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2007. október 25. 14:0333859.

    Fröken, ne haragudj, egy kicsit mulattam a recepteden, amint magam elé képzeltem, ahogyan keresem a konyhámban a hjortonsalt és a kókuszflingurt   Gondolom, elfelejtetted átírni? Egyébként biztos fini lehet a sütid!

    Megnéztem a Mickey-s tortaformát, sztem is jópofa! Mondjuk ezen felbuzdulva lehet, máshol is kéne kicsit keresgélni, biztos vannak ilyesmik még változatosabb formában.. elültetted a bogarat a fülemben! Azok a tigrisliliomos nyújtófák.. nem semmi!  Ja, nézem tovább, itt is van sokminden, csak kép nélkül

    CSirinke, az a hajtovány egy álom!!! Már régóta készülök vmi hasonlót alkotni. Ez leveles-vajas tészta? És a fórum nagy kedvence, a Lala-kifli?   

    előzmény:
    fröken (33858)
    2007-10-25  13:35
  44. 2007. október 25. 13:3533858.
    köszi a valaszt. hejette 1 masik recept

    KOKUSZOS ALOM

    200 g margarint kikeversz 1 es 1/2 dl cukorral.
    beleteszel 1 teaskanal vanilias cukrot, 2 es 1/2 dl kokuszflingurt, 2 teaskanal hjortonsalt(csipös az illata, amikor sül)5 dl liszttel összeallitod a tesztat kezzel.
    apro gombocokat formalsz a tesztabol, es 150 C-on kb 20 percet sütöd, sütöpapiron.
    Hagyd kihülni a papiron hogy megkemenyedjen.

    nagyon finom teasütemeny, sokaig elal.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_710527 (33827)
    2007-10-25  11:03
  45. 2007. október 25. 13:2933857.
    baromi jól sikerült én még nem mertem kipróbálni. mit gondolsz nekem is sikerrülne?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_891905 (33856)
    2007-10-25  13:22
  46. Torolt_felhasznalo_891905
    Torolt_felhasznalo_891905
    2007. október 25. 13:2233856.
    Megsütöttem a hajtoványt de csak fele mennyiségű lisztből , köszönet a reci felrakójának ! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2007. október 25. 13:1933855.
    MÁZLISTA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!                  
    előzmény:
    mokusmano (33852)
    2007-10-25  13:16
  48. 2007. október 25. 13:1733854.

    Igen, mert törékeny díszt választottam és azért lett volna több.

    De szerintem egy levelet megér, és akkor eldöntöd, hogy megrendeled-e.

    Ha lenne esetleg Nyíregyházán ismerősőd, ott van boltjuk.

    előzmény:
    mokusmano (33850)
    2007-10-25  13:13
  49. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 25. 13:1733853.

    Szia!

    Bocsi,most olvastam vissza Küldöm neked a receptet,ezt Sherpa01 irta le.Azt hogy kitől származik én sem tudom,de hála neki

    Kráter

    Hozzávalók a pudinghoz: 2 csomag vaníliás puding, 9 dl tej, 6 ek cukor
    A tésztához: 5 tojás, 25 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 dl tej, 1 dl olaj, 25 dkg liszt, 2 ek kakaó, 1 csomag sütőpor
    A mázhoz: 2 pohár tejföl, 4 ek porcukor, 1 csomag vaníliás cukor
    A pudingot megfőzzük, félrerakjuk kihűlni (néha keverjük meg, hogy ne legyen hártyás a teteje). Az 5 tojássárgáját, a 25 dkg cukrot és a vaníliás cukrot elkeverjük. Lassan hozzáadjuk az 1 dl tejet, az 1 dl olajat, majd a lisztet, kakaót, a sütőport, és a végén a kikevert tésztához adjuk a keményre vert tojás habját. Sütőpapírral vagy vajjal, liszttel kikent tepsibe tesszük a tésztát, és vizes kanállal beleszaggatjuk a pudingot. 180 fokon megsütjük. 2 pohár tejfölbe elkeverünk 4 ek porcukrot és 1 csomag vaníliás cukrot, és a forrón kivett sütire öntjük szépen elkenve. Ettől lesz olyan kráteres.

     

    előzmény:
    knehanita (33762)
    2007-10-24  13:55
  50. 2007. október 25. 13:1633852.
    jéééé, most nézem, hogy ez itt van nálunk  Pécsen, ráadásul kertvárosban, 10 perc séta és ott vagyok, hát ez nagyon vicces
    előzmény:
    mokusmano (33850)
    2007-10-25  13:13
  51. Torolt_felhasznalo_891905
    Torolt_felhasznalo_891905
    2007. október 25. 13:1433851.
    Hű de guszta !! 
    előzmény:
    giza55 (33848)
    2007-10-25  13:08
  52. 2007. október 25. 13:1333850.

    szia

    nem érte meg a postaköltség miatt már, anniyra drága?

    előzmény:
    anibalk (33849)
    2007-10-25  13:10
  53. 2007. október 25. 13:1033849.

    Szia!

    Rendelhet magánszemély is. Az egész alakos micky-egér 3120.- a sok kicsi pedig 2580.- + posta. Én tortadíszt akartam rendelni de a postaköltség miatt nem tettem meg. Írtam nekik és válaszoltak, hogy pontosan mennyi a posta.

    Üdv:Ancsa

    előzmény:
    mokusmano (33844)
    2007-10-25  12:59
  54. 2007. október 25. 13:0833848.
    halloween játszóházba készitettem az iskolába az unokámnak. finom lett.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2007. október 25. 13:0733847.

    na ez a jó link, mert itt láthatóak a kategóriák, na jól van most már befejezem, mit reklámozom, nem is az enyém  

    http://www.soregi.hu/#?id=4

    előzmény:
    mokusmano (33844)
    2007-10-25  12:59
  56. 2007. október 25. 13:0533846.
    hát nekem ez most baromira tetszik, azt hiszem a sütiformák is jók, csak kár, hogy nem mindegyikről van fennt kép  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. 2007. október 25. 13:0133845.
    Aha most nézem lehet rendelni
    előzmény:
    mokusmano (33844)
    2007-10-25  12:59
  58. 2007. október 25. 12:5933844.

    Szia, köszi  

    Kedves süti tündérek találtam egy ilyen honlapot, elég érdekesnek találom, már csak azt akarom megtudni, hjogy menniybe kerülhet, ezen kívül tuti megveszem a mickey egeres (donaldos, stb..) szilikon formát (az akciós termékek között van)karácsonyi ajándéknak a sogórnőmnek, szerintem tök jó még ajándékba is, én nagoyn örülnék neki. még egyáltalán nem olvastam végig, hogy rendelni lehet e, meg pláne magánszemélynek de gondolom....

    http://www.soregi.hu/#?id=3

    sziasztok

    Ági

    előzmény:
    nyestkutya (33841)
    2007-10-25  12:17
  59. Torolt_felhasznalo_256143
    Torolt_felhasznalo_256143
    2007. október 25. 12:5033843.
    Szia Nyesti!Van még sok receptem.Amint időm engedi leírom.Nagyon szeretek itt időzni, és mindenki nagyon ügyes.Sajnos én képet nem tudok hozzá feltenni,pedig úgy sokkal jobb lenne.További szép napot.Üdv:Kata.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  60. 2007. október 25. 12:4033842.
    Köszi szépen, akkor vajat veszek. Majd teszek fel fotót, ha kinéz valahogy.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_875533 (33838)
    2007-10-25  12:10
  61. 2007. október 25. 12:1733841.

    Mókusmanó, nagyon guszta a kenyered, meg az eredeti -PTritáé - is, most már én is ki fogom próbálni! Nekem is van kenyérsütőm, de azzal -mint tudjuk- nem ilyen ropogós héjú, és guszta egyedeket lehet gyártani

    Virmonic, köszönöm a Borzas Katát, elmentem a többi finomság közé! A képen nem láttam, h ez túrós töltetű süti, és nekem az nem annyira jön össze a kakaóval. Gondolom, az nem baj, ha a kakaót kihagyom a tésztából ugye? Bocs, azért nagyon tetszik! Különben ilyen reszelős tésztát sosem csináltam még, de nagyon kerestem a receptet! Van a baráti társaságban egy srác, akinek az anyukája mindig ilyen reszelt sütit csinált (meggyeset), a srác hozta a bulikba hatalmas szaloncukros dobozban, teli ilyen sütivel, az valami isteni volt!! Az anyuka sajnos meghalt fiatalon  de a sütijét azóta is mindig emlegetjük. Jó lenne meglepni a társaságot vele!!

    Anisette, a mousse-os tortád nagyon szép, biztos isteni, de úgy látom, ez egy felsőbbfokú sütni tudást igényel, mint az enyém... na, majd egy év múlva kipróbálom!  A husis tésztád engem a lasagnéra emlékeztet, amit imádok, szóval el tudom képzelni, milyen isteni!!! Tuti megcsinálom 

    előzmény:
    mokusmano (33796)
    2007-10-24  20:38
  62. 2007. október 25. 12:1733840.
    Szia Kata! A Lusta Pitéd itt is sokak kedvence, ki szórós túrósnak ismeri, ki más néven, de az tuti, hogy sokan csináljuk, és nagyon fini!!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256143 (33836)
    2007-10-25  11:54
  63. Torolt_felhasznalo_875533
    Torolt_felhasznalo_875533
    2007. október 25. 12:1133839.
    Keresek egy recit, sajtos pogácsa, de olyan, ami a végén ropis lesz, nem puha. Itt olvastam valamikor, de nem találom. Köszi elöre is.
    előzmény:
    sunday (1)
    2006-01-28  09:03
  64. Torolt_felhasznalo_875533
    Torolt_felhasznalo_875533
    2007. október 25. 12:1033838.
    Vajjal csináld, a Sachernál ez fontos. Ha finit akarsz, akkor veszel hozzá magas kakaótartalmu csokit és azzal vonod be, egy tábla elég. (Ha nem nagy a torta)
    előzmény:
    t.arcsi (33833)
    2007-10-25  11:29
  65. Torolt_felhasznalo_256143
    Torolt_felhasznalo_256143
    2007. október 25. 12:0833837.
    Sziasztok! Találtam egy másik receptet amit szintén őzgerinc formában lehet elkészíteni.HÓKENYÉR: 25dkg ráma,25 dkg porcukor,3 ev. kanál liszt,3 ev. kanál kókusz,1 tojás,20 dkg keksz.A margarint felolvasztjuk, majd hozzá tesszük a porcukrot, a lisztet, a kókuszt, és a felvert tojást is hozzá adjuk.Kevergetve össze főzzük, majd a tűzről levéve kekszet tördelünk bele.Kibélelünk egy őzgerinc formát, és bele öntjük a masszát, ha kihűl hűtőbe tesszük.Kiborítjuk, és tálaláskor megszórjuk kókusszal, de szerintem ez el is maradhat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. Torolt_felhasznalo_256143
    Torolt_felhasznalo_256143
    2007. október 25. 11:5433836.

    Van egy túrós receptem is.Én csak LUSTA PITÉNEK hívom, nagyon egyszerű, és finom. 30 dkg liszt, 25 dkg cukor,fél csomag sütőpor,ezeket jó alaposan össze keverjük.5 dkg vajat bele kenek egy tepsibe.Én kanállal bele szórom a hozá valók felét, úgy szárazon ahogy van.Fél kg túrót rámorzsolok, megszórom áztatott mazsolával.Rá kanalazom a maradék alapanyagot.Utána 4 egész tojást elkeverek fél liter tejben, ezt ráöntöm a tetejére.Eligazgatom ne maradjon száraz hely sehol. 5 dkg vajat vágok a tetejére , és sütöm. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. Torolt_felhasznalo_263949
    Torolt_felhasznalo_263949
    2007. október 25. 11:4633835.
    Igaz ez nem süti,de ez a mai edéb és gondoltam felteszem a képét Olyan isteni az illata hogy a párom(mivel éjszakás a héten)felébredt rá.Belekóstolt és azt mondta hogy olyan fincsi,hogy eszik belőle és utána alszik tovább.Próbáljátok ki.

    1.Darátl húst megcsinálod:hagyma,majoranna,paradicsom(hámozott),fokhagyma .
    2.Főzöl tésztát.
    3.Csinálsz besamelt,de teszel még hozzá reszelt sajtot is.

    Rétegezed:hús,tészta,hús,besamel(az összes r&aacute,tészta,hús és sok reszelt sajt.be a sütőbe,ha megolvadt a sajt jó
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. Torolt_felhasznalo_256143
    Torolt_felhasznalo_256143
    2007. október 25. 11:3133834.
    Írom az őzgerinc receptjét.1 ráma,25dkg porcukor,4dkg kakaó,2 db csokis puding, 1 egész tojás, 20 dkg darált dió. Megolvasztjuk a rámát 1 fazékban , és sorban tesszük bele a többi hozzá valót.Össze rottyan és kész.De előtte baba piskótát megkenünk rumaromával,vagy fekete kávéval, vagy csak teával.Kibéleljük az őzgerinc formát, én alufóliával szoktam.Öntünk bele a masszából egy kicsit, elsimítjuk, erre tesszük a baba piskótát kettőt - kettőt egymás mellé , így 6 fér el egy sorban.Így rétegezzük, míg elfogy.Az eredeti receptben 3 sor piskóta fér el, de kettővel is mutatós.Ha kihűlt rásimítjuk a fóliát, és hűtőbe tesszük.Utána kiborítjuk, és a bordáknál szeleteljük.Ha valaki elkészíti fotózza le és tegye fel helyettem, mert én sajnos nem tudom megtenni.További szép napot nektek. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. 2007. október 25. 11:2933833.

    Sziasztok Konyhatüncik !  Most leszünk 2 évesek a párommal, szeretnék Sacher tortát (szív alakút) készíteni hétvégén. Meg is találtam (remélem) az eredeti receptet, csak 2 kérdésem lenne Hozzátok.

    1. Vajat ír a recept, én mindig margarint (kocka Rama) használok. Margarinnal is jó? Vagy úgy nem az igazi? Ha vaj, milyen vaj? Igazából vajat sose vettem még.

    2. Főzőcsoki mit takar? Étcsoki? Tortabevonó?

     

    Köszönöm szépen segítségeteket előre is: arcsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  70. Torolt_felhasznalo_263949
    Torolt_felhasznalo_263949
    2007. október 25. 11:1733832.
    Csokis kocka


    HOZZÁVALÓK:

    10 dkg csokoládé
    20 dkg margarin
    4 evőkanál cukor
    4 tojás
    5 dkg liszt

    A krémhez
    30 dkg csokoládé
    4 dl tejszín
    1 evőkanál cukor

    A tetejére
    20 dkg csokoládé
    5 evőkanál víz
    18 dkg cukor

    A díszítéshez
    csokoládéforgács


    ELKÉSZÍTÉS

    A csokoládét kis darabokra tördeljük, és vízgőz felett megolvasztjuk, majd hozzáadjuk a margarint, végül a tojássárgákat egyesével a krémhez keverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan, a liszttel felváltva, a krémbe forgatjuk. Kivajazott, lisztezett, téglalap alakú formába simítjuk a krémet, és meleg sütőben kb. 20 percig sütjük. Rácsra borítjuk, és kihűtjük. A krémhez a csokoládét kis darabokra tördeljük, a tejszínbe keverjük, hozzáadjuk a cukrot, és kislángon addig melegítjük, míg sima krémet kapunk. Kihűtjük, és 2 órára hűtőbe tesszük. Amikor jól kihűlt, elektromos habverővel még egyszer átdolgozzuk. A kihűlt tortát 1,5 centiméter vastag lapokra vágjuk, és a tejszínes krémmel megtöltjük. Legalább 2 órára hűtőbe tesszük. A mázhoz a csokoládét a cukorral és a vízzel elkeverjük, és kislángon sima krémmé főzzük. Megkenjük a sütemény tetejét, majd meleg vízbe mártott, éles késsel négyzetekre vágjuk. Minden kocka tetejére kevés csokiforgácsot szórunk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  71. Torolt_felhasznalo_263949
    Torolt_felhasznalo_263949
    2007. október 25. 11:1333831.
    Pingvin szelet


    Hozzávalók:

    A piskótához:
    1 csomag sütőpor
    3 dkg kakópor
    16 dkg finomliszt
    3 evőkanál víz
    15 dkg kristálycukor
    6 db tojás


    A rátéthez:
    10 g zselatin vagy tortazselé
    5 dl tejszín
    3 dl tej


    A mázhoz:
    10 dkg Rama Sütőmargarin
    1,5 dl tej
    35 dkg étcsokoládé


    Elkészítése:

    A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét és a fél adag cukrot kemény habbá verjük, a sárgáját, a vizet és a cukor másik felét krémesre keverjük. A fehérjehabhoz hozzáadjuk a sárgája masszát, a liszttel elkevert sütőport, a kakaót és vigyázva összekeverjük. Beleöntjük egy margarinnal kikent, kilisztezett tepsibe és előmelegitett sütőben 190 °C-on 15-20 percig sütjük. A megsült piskótát kihűtjük és kettévágjuk. A zselatint 1/2 dl tejben az előirás szerint elkészitjük. A mázhoz a tejet, margarint és csokoládét lassan felmelegítjük, ameddig nem kezd sűrűsödni, majd levesszük a tűzről. A még langyos zselatint a maradék tejhez öntjük. A tejszínt habbá verjük, hozzáadjuk a zselatinos tejet és még néhány percig keverjük. A piskóta alsó részét a tepsibe rakjuk, rákenjük a krém felét és ráöntjük a csokoládémáz harmadát, rákenjük a krém másik felét majd betakarjuk a piskóta felső részével. A tetejére öntjük a csokoládémáz maradékát. Hűtőbe rakjuk, szeleteljük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. Torolt_felhasznalo_256143
    Torolt_felhasznalo_256143
    2007. október 25. 11:0933830.
    Nézzétek el nekem ma nagyon zűrös napom van.Javítom saját magamat.STAHLER szelet. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256143 (33829)
    2007-10-25  11:07
  73. Torolt_felhasznalo_256143
    Torolt_felhasznalo_256143
    2007. október 25. 11:0733829.
    Sziasztok! Stáler szelet.Hozzávalók:35dkg liszt,17dkg porcukor,4 dkg vaj,1 egész tojás 2 ev. kanál kakaópor, 1 kávés kanál szódabikarbóna. Annyi tej hogy gyúrható tésztát kapjunk. Ezeket össze gyúrjuk, és 4 részre osztjuk. 4 lapot sütünk belőle.Én a tepsi hátulján szoktam , nekem úgy könnyebb, megkenjük mielőtt rátesszük.Ha készen vannak a lapok jöhet a krém.1 liter tej, 2 tojás sárgája, 14 ev. kanál liszt 1 cs vaníliás pudingpor.Ezt megfőzzük, és kihűtjük.Utána 20dkg margarint, és 20 dkg porcukrot habosra keverünk, és a két rémet össze keverjük.Egy tálcára tesszük a lapokat és megtöltjük. A tetejére csokimáz kerül.Meg kell várni amíg megpuhul.Nagyon finom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  74. 2007. október 25. 11:0633828.
    köszönjük a mákos-kókuszos recit, már csak ezt vártam és lépek is másfelé 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_710527 (33827)
    2007-10-25  11:03
  75. Torolt_felhasznalo_710527
    Torolt_felhasznalo_710527
    2007. október 25. 11:0333827.
    Sziasztok!


    Snöcy, Fröken!
    Katao6o3 véletlenül privibe küldte nekem a receptet, megkért, hogy másoljam be ide:

    Mákos kókuszos kocka (Katao6o3)
    Tészta:6 tojás sárgáját kikeverni 15 dkg kristály cukorral,hozzá adunk 15 dkg darált mákot,3 dkg zsemle morzsát,2 dkg lisztet,fél csomag sütőporral vegyítve, végül óvatosan bele dolgozzuk a 6 tojás fehérjével keményre vert habját. Kikent tepsibe tesszük és sütjük.KRÉM:' 5dl tejből és 5 ev. kanál lisztből sűrű pépet főzünk,kihűtjük. KRÉM:2. 20 dkg vajat, 20 dkg porcukorral habosra keverünk,majd hozzá keverjük a kihűlt péphez, majd bele keverünk 1 cs vaníliás cukrot,és 10 dkg kókusz reszeléket.a kihűt tésztára rákenjük a krémet, és a tetejét megszórjuk kókusz reszelékkel.Lehet ketté vágni a tésztát , és közé tenni a tölteléket.Ha a tetejére teszem akkor mutatósabb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. 2007. október 25. 10:5033826.

    A mákos kókuszos kocka engem is érdekelne,de nem találom,hogy hova írtad a recit.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256143 (33825)
    2007-10-25  10:39
  77. Torolt_felhasznalo_256143
    Torolt_felhasznalo_256143
    2007. október 25. 10:3933825.
    Szia!Beírtam a mákos kókuszos kocka receptjét .
    előzmény:
    fröken (33822)
    2007-10-25  10:01
  78. Torolt_felhasznalo_710527
    Torolt_felhasznalo_710527
    2007. október 25. 10:2633824.
    Ez a baconos tekercs engem nagyon érdekelne!A receptet megtudhatjuk? Nagyon jól néz ki!Ügyes vagy!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_811176 (33791)
    2007-10-24  19:14
  79. Torolt_felhasznalo_710527
    Torolt_felhasznalo_710527
    2007. október 25. 10:2233823.
    Én is szeretném a mákos kókuszos kocka receptjét!köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256143 (33818)
    2007-10-25  09:05
  80. 2007. október 25. 10:0133822.
    szia. imadom a makosat, engem erdekelnenek a receptek. köszönöm elöre is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256143 (33818)
    2007-10-25  09:05
  81. 2007. október 25. 09:4933821.
    Szia Kata!

    Izidor mentve, várom a többit is! A kókuszkocka a férjem kedvence (én már egy kicsit unom), úgyhogy szívesen feldobnám egy kis mákos variációval. Őzgerinc-formám is van. Stálert nem ismerem, de biztos finom!
    Tudod, hogy itt mindenki vevő minden új sütire!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256143 (33818)
    2007-10-25  09:05
  82. Torolt_felhasznalo_710527
    Torolt_felhasznalo_710527
    2007. október 25. 09:4633820.
    Itt van a két rögtönzött keksz recept:


    Kókuszos ananászos keksz (tulajdonképpen a sárgabarckos keksz alapján készült,csak helyettesítettem ezt-azt )
    10 dkg aszalt ananász, 10 dkg liszt, 1/2 cs sütőpor, 5 dkg cukor, 1 cs vaníliás cukor, 1 tojás, 7,5 dkg olvasztott margarin, 10 dkg kókuszreszelék
    Ezeket összekeverjük, kanállal sütőlemezre teszünk halmokat belőle, ellapítjuk. Előmelegített sütőben 170 fokon 15 percig sütjük.

    Epres - zabpelyhes keksz


    1 csésze liszt
    egy pici só
    1/4 csésze cukor
    1 tojás
    2 ek tej
    3/4 csésze aszalt eper
    1/2 tk sütőpor
    1 tk fahéj
    reszelt gyömbér tetszés szerint
    1/2 csésze barnacukor (de kevesebbel is lehet,mert így elég édes)
    1/2 csésze növényi olaj
    1 tk vanília
    2 csésze zabpehely

    Melegítsd elő a sütőt 170 fokra.
    Egy nagy tálban keverd össze a lisztet, a sütőport, a sót, a fahéjat, a gyömbért és a kétféle cukrot.
    Add hozzá az olajat, a tojást a vaníliát és a tejet. Alaposan keverd el.
    Tedd bele az epret és a zabpelyhet.
    Evőkanállal csinálj kis kupacokat a sütőlemezen, lapítsd őket szét és süsd 15 percig.
    előzmény:
    kamari (33749)
    2007-10-24  11:19
  83. Torolt_felhasznalo_710527
    Torolt_felhasznalo_710527
    2007. október 25. 09:3933819.
    Sziasztok!

    Van külön zabpelyhes csokis keksz is:
    ZABPELYHES KEKSZ (Arioneltol van a recept)
    Hozzávalók:
    15 dkg puha vaj
    6 dkg barna cukor
    6 dkg cukor
    1 tojás
    15 dkg zabpehely
    10 dkg finomliszt
    1 kávéskanál őrölt fahéj
    ½ kávéskanál szódabikarbóna
    1 csipet só
    10 dkg étcsokoládé, apróra vágva
    Előmelegítem a sütőt 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat), és kivajazok-lisztezek egy nagy tepsit.

    Egy nagy tálba kimérem a zabpelyhet, rá a lisztet, majd jöhet egy kis szódabikarbóna, egy csipet só és ízesítésnek egy kis fahéj (keksz fűszer) is. A csokit felaprítom, és a lisztes keverékhez szórom és jól összekeverem.

    A vajat robotgéppel habosra keverem a kétféle cukorral, majd hozzádolgozom a tojást.

    Ezután a kétféle keveréket egy fakanállal jól összedolgozom.

    A tésztából diónyi adagokat teszek egymás mellé 5 centire az előkészített tepsire, majd ezeket nedves ujjal kicsit ellapítom. Egyszerre nem fér rá az összes tészta a tepsire, ezért miután megsütöttem az első adagot, elkészítem a többi tallért is.

    A zabpelyhes tallérokat 15 perc alatt megsütöm a meleg sütőben. Amikor készen vannak, még puhák, de ahogy kihűlnek, megszilárdulnak és ropogósak lesznek.

    Kb. 30 tallér lesz belőle.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_357291 (33802)
    2007-10-24  22:02
  84. Torolt_felhasznalo_256143
    Torolt_felhasznalo_256143
    2007. október 25. 09:0533818.

    Sziasztok!Van egy finom süti receptem leírom, képet sajnos nem tudok feltenni róla. Részeg Izidor:tészta,15dkg ráma,15 dkg porcukor,5 tojás sárgáját habosra keverjük,10 dkg őrölt diót,2 ev.kanál kakaót,10 dkg lisztet,fél csomag sütőport, és a tojások habját tesszük bele. Sütés után vékonyan megkenjük lekvárral. 1 töltelék: 20 dkg darált dió, 5 dkg porcukor,fél rumaroma, ezt kis vízzel kikeverjük, és rákenjük a lekvár tetejére.2. töltelék:30 dkg ráma,15 dkg porcukor,3 db tojás,2 ev. kanál kakaó,1 cs mazsola,fél rumaroma.Kikeverjük, és rákenjük az előző töltelékre.Erre csokimázt készítünk. Van még mákos kókuszos kocka, és őzgerinc receptem.Ha érdekel valakit leírom.Ja és stáler szelet ez is finom.Nem néztem végig a recepteket, ha esetleg már fent van akkor bocsi. További jó sütögetést kívánok nektek.Üdv:Kata.      

     

     

     

     

     

                                                                        

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2007. október 25. 09:0433817.
    Köszönöm szépen, megvan, és mentve. Szia Ili. 
    előzmény:
    mokusmano (33816)
    2007-10-25  08:50
  86. 2007. október 25. 08:5033816.

    szia

    33730 as hozzászólás!!

    Ági

    előzmény:
    vanko.ili (33814)
    2007-10-25  08:47
  87. 2007. október 25. 08:4833815.

    Szia, látom már Rita elküldte Neked. Nagyon fini tényleg csináld meg, és nyugodtan vágd be a tetejét tényleg mutatósabb (négyzet alakban!!!)

    szia

    Ági

    előzmény:
    zsizsia (33808)
    2007-10-25  07:41
  88. 2007. október 25. 08:4733814.

    Szia, légyszíves ird meg melyik hrsz-t alatt találom a cipót?

    Köszi Ili 

    előzmény:
    mokusmano (33796)
    2007-10-24  20:38
  89. 2007. október 25. 08:3933813.
    Sziasztok! Vannak fent új sütik, egybeket - fotóval - az oldalamon. http://eleuszisz.blog.hu/rovat/gasztro
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. 2007. október 25. 08:3033812.

    Sziasztok!

    vaju - www.forumkereso.hu oldalra beírod: "micimackó torta" és ami ezzel a névvel fel lett téve, ahhoz rögtön odavezet. én így keresném 

    előzmény:
    Vaju (33804)
    2007-10-24  22:39
  91. 2007. október 25. 08:2833811.

    Hát te aztán gyors voltál!

    Köszönöm

    előzmény:
    PTrita (33809)
    2007-10-25  08:07
  92. 2007. október 25. 08:1633810.
    Szió!
    Én tavaly sütöttem az öcsém kislányának egy Micimackó tortát, a 15843-as hozzászólásban megtalálod.
    előzmény:
    Vaju (33804)
    2007-10-24  22:39
  93. 2007. október 25. 08:0733809.
    Szió! A recept a következő:

    Krumplis cipók/PTrita

    1 nagyobb ( kb 20 dkg) hájában főtt krumplit lereszelni, hozzáadni 30 dkg réteslisztet, 20 dkg finomlisztet, 1 kiskanál sót. 2,5 dkg élesztőt 1 dl langyos vízben 1 evőkanál cukorral kicsit felfuttatni, majd összekeverni az egészet. Kb még másfél deci langyos víz kell hozzá. 15 percig dagasztottam a robotgép dagasztóspiráljával, majd egy kicsit kézzel. Aztán másfélszeresére kellett keleszteni. Mikor megkelt 2 cipóra osztani, megformálni, vízzel lekenni és már mehet is a sütőzacskóba. Pár helyen a zacsit megszúrkálni és előmelegített sütőben 190 fokon kb 40-45 percig sütni. Ropogós cipók lesznek, amiket a zacsiból kicsúsztatva rácsra tettem.

    Jó sütögetést
    előzmény:
    zsizsia (33808)
    2007-10-25  07:41
  94. 2007. október 25. 07:4133808.

    Szia!

    Elkérhetnem a kenyér receptjét, nagyon guszta.

    Köszi

    előzmény:
    mokusmano (33796)
    2007-10-24  20:38
  95. Torolt_felhasznalo_263949
    Torolt_felhasznalo_263949
    2007. október 24. 23:0533807.
    Megéri kisérletezni,de kár pazarolni egy ilyen fincsi sütit egy leednő anyóra Bár az igaz hogy le kell őt nyűgözni valamivel
    előzmény:
    fraulaine (33780)
    2007-10-24  16:28
  96. Torolt_felhasznalo_263949
    Torolt_felhasznalo_263949
    2007. október 24. 23:0133806.
    Szia.
    Igazad van az lemaradt.Íme a recept teljes egészében:

    Csokimousse-gesztenyemousse torta

    Recept:


    A torta alapjához:

    15 deka liszt
    6 deka cukor
    6 deka vaj
    1 tk.sütőpor
    1 egész tojás

    A piskótához:

    5 egész tojás
    6 púpozott evőkanál cukor
    6 púpozott evőkanál liszt
    1 evőkanál cukrozatlan kakaópor


    A 3 féle töltelékhez:

    6 dl tejszín
    3 kis zacskó tejszínhabfixáló
    1 kanál cukor
    40 deka mascarpone
    20 deka keserűcsoki
    20 deka tejcsoki
    25 deka gesztenyemassza
    1 ek rum
    2 ek porcukor
    "amarena" meggy, vagy rumosmeggy


    A sütőt 175 fokra előmelegítem. 2 db egyszer használatos műanyag nyomózsákot előkészítek és 2 tepsit kibélelek sütőpapírral.

    A 15 deka lisztből vajjal cukorral és tojással egy sima tésztát állítok össze, fólia között kinyújtom és egy 28 cm átmérőjü tortaformára fektetem, amit előzőleg sütőpapírral kibéleltem. Villával megszúrkálom a tésztát, és a forró sütőben aranybarnára sütöm. Miután kivettem, hűlni hagyom, és egy megfelelő méretű tortástálra csúsztatom a lapot. Köré helyezek egy állítható tortakarikát, és pontosan beállítom a méretét, hogy ne follyon ki később a töltelék a pereménél.

    A piskótához tojásokat a cukorral fehéredésig felverem, beleszitálom a lisztet, habverövel óvatosan összeforgatom, majd a tészta felét egy átöntöm egy másik edénybe. Ebbe a felébe szitálom a kakaóport, és szintén habverövel összevegyítem a tésztával.

    Az előkészített nyomózsákokat egy magas mérőpohárba állítom, és a kinyomócsövet visszahajtom, hogy ne tudjon kifolyni a tészta, majd külön-külön belemerem mindkettőbe a kétféle tésztát.

    Az egyik sütőpapírra átlós csíkokat nyomok a kakaós tésztából, a másikra pedig egy kb. 28-30 cm-es átmérőjű csigát. A hézagokat kitöltöm a fehér tészával és 8-10 perc alatt készre sütöm a forró sütőben.

    A nagy piskótalapból hosszú csíkokat vágok, de előtte lemérem a tortakarika magasságát, és aszerinti szélességűre szabom a darabokat. Szükség szerint 2-3 darabból passzentosan összeillesztett peremet csinálok a tortakarikán belül felállított piskótacsíkokból.




    A krémek elkészítése:

    A hideg tejszínt 1 ek. cukorral és a habfixálóval keményre felverem.
    1. Vízgőz fölött megolvasztom a keserűcsokit, és azonnal hozzákeverem a mascarpone 1/3 részéhez. Ebbe a felvert tejszín 1/3-át hozzáforgatom, és a tortaformába simítom.
    2. A gesztenyét elkeverem a mascarpone 1/3-ával, kevés rummal és 2 ek. cukorral ízesítem, majd a tejszínhab harmadát beleforgatom, és a csokis rétegre kanalazom ügyelve rá, hogy ne keveredjen a két réteg, és elsimítom rajta. Néhány szem amarena meggyet potyogtatok a gesztenyés krémre és picit belenyomkodom.
    3. A tejcsokit ugyanúgy mint a keserűt, megolvasztom, majd a maradék mascarponéval és tejszínhabbal elkeverem, végül a gesztenyés rétegre kenem.

    A csigamintás piskótalapot megfelelő méretüre vágom, és lezárom vele a krémes tölteléket.

    Nálam úgy alakult, hogy a torta pereme kicsit magasabb lett mint a töltelékek magassága, ezért óvatosan körbevágtam egy nagyon éles késsel, és így megrövidítettem kb 1 cm-rel. Ezek után szépen ráfeküdt a felső piskótalap a töltelékre, anélkül, hogy "behorpadt" volna.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_749318 (33759)
    2007-10-24  12:38
  97. 2007. október 24. 22:5133805.
    Szia Nyestkutya!

    Örülök, hogy ízlett a muffin, sztem is ez viszi a pálmát, pedig már jónéhány-féle muffint kipróbáltam. A citrom jó ötlet, legközelebb én is úgy sütöm.
    A Borzas Katába csak 2 túrót tettem, mert nem volt itthon több, pedig elbírta volna. (Egyébként Reszelt túrós néven is ismert.) Íme a recept:

    Borzas Kata

    Hozzávalók a tésztához:
    40 dkg liszt
    25 dkg margarin
    2 tojás sárgája
    1 sütőpor
    1 vaníliás cukor
    15 dkg cukor
    3-4 ek kakaó

    a krémhez:
    75 dkg túró
    2 tojás sárgája
    20 dkg cukor
    1 vaníliás cukor
    4 tojás fehérje

    Elkészítés:

    A tészta hozzávalóit jól összegyúrjuk, majd fél órára a hűtőbe tesszük, hogy kicsit keményebb legyen.

    Eközben felverjük a tojások fehérjét kemény habbá, összekeverjük a túrókrém további összetevőit, és óvatosan elegyítjük a habbal.

    A tepsit kivajazzuk, kilisztezzük. Ebbe reszeljük a tészta egyik felét, majd rákenjük a túrókrémet, végül ráreszeljük a csokis tészta másik felét is.

    180 fokos sütőben sütjük kb. 30 percig.

    Jó éjt, álmodjatok illatos sütikékkel!
    előzmény:
    nyestkutya (33752)
    2007-10-24  11:23
  98. 2007. október 24. 22:3933804.
    Sziasztok!

    Segítséget szeretnék kérni tőletek.Micimackó formájú tortát szeretnék készíteni a keresztfiam 3. születésnapjára,de nem találok egy értelmes képet sem.Anno itt láttam,hogy valaki csinált olyat,de sajnos nem találtam meg!Tudtok nekem segíteni megkeresni vagy esetleg ötletet adni vagy képet mutatni?

    Előre is nagyon szépen köszönöm!

    Üdv,Vera
    előzmény:
    sunday (1)
    2006-01-28  09:03
  99. 2007. október 24. 22:0433803.
    Szia!

    Mostanában sütök én is kenyeret, próbálok segíteni. Ez a kenyér nincs megkelve eléggé, mikor a program el kezdi sütni. Ekkor megugrik gyorsan a sütési hőmérséklet miatt és felreped az oldala. Nem használsz másféle élesztőt vagy lisztet, esetleg kevesebb folyadékot hozzá? Ha nem, akkor még arra is gondolj, hogy bejött a hideg idő és a konyhádban esetleg hidegebb van, mint nyáron, s emiatt nincs meg a megfelelő hőmérséklet a keléshez és nem tud megkelni a kenyér. A gép több hőt ad le a környezetbe. Én használok aszkorbinsavat is a liszthez, ez elősegíti a kelési folyamatot. Gyógyszertárban kapható.

    Remélem tudtam segíteni, Üdv: Nóra
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_560933 (33781)
    2007-10-24  16:33
  100. Torolt_felhasznalo_357291
    Torolt_felhasznalo_357291
    2007. október 24. 22:0233802.

    Engem a zabpelyhes epres nagyon érdekelne!

    Nem tudod lehetne esetleg zabpelyhes csokisnak is csinálni?

    Köszi előre is 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_710527 (33747)
    2007-10-24  11:04

Címlap

top