Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Pár napja írtam egy levelet az egyik kedves topiktársnak. Idemásolom az "oktató anyagot", használjátok egészséggel!
§ A 70 deka lisztet mérd ki egy nagy tálba. Ha van kimondottan kelesztő tálad, abba. Keverj bele 2 evőkanál kristálycukrot és a kicsi sót (a recept egy csipetet ír, azért bőven csippents bele).
§ Langyosíts meg 1 dl tejet. Ne legyen nagyon meleg. Nyugodtan nyúlj bele, ne süsse az ujjadat, csak a kézmelegnél kicsit legyen melegebb.
§ Egy tálkába morzsold bele az 5 deka élesztőt, szórj rá 1 mokkáskanál cukrot, öntsd rá a tejet! Kicsit össze is keverheted egy kanállal.
§ Várj pár percig, amíg felf
Ciki tudom, de most majd jól fel leszünk okosítva.
ja, és nekem nincs kelesztőgépem, és kenyeret sem szoktam sütni.
Viszont nagyon sok sütit elkészítettem innen, amit nagyon szépen köszönök ezúton is: MINDENKINEK
Sziasztok, szép hetet Mindnyájunknak,
Tegnap browniet sütöttem, ez a kevéske maradt nekem reggelire.
Szuper ötlet volt összegyűjteni a receteket, köszönet érte!
Szép napot, üdv: lardy
Jó reggelt Hölgyeim!
Először is gratulálok Snöcynek és a többieknek a fantasztikus gyűjtőmunkához, minden elismerésem, tényleg! Szuperek vagytok!!!
Lassan kezdem cikinek érezni, hogy még soha nem sütöttem Lala kiflit, annyira sokan kipróbálták már közületek . Szóval előbb-utóbb most már én is nekiállok. Az a problémám, hogy mivel még igencsak gyerekcipőben jár a főzőtudományom, most fogok életemben először kelttésztát csinálni. Valaki el tudná nekem magyarázni, lassan, érthetően, tőmondatokban, hogy még én is megértsem , hogy kell élesztőt tejben (ha jól emlékszem, tej volt a receptben) felfuttatni? (tudom, elég röhelyes a kérdés, szóval tessék nyugodtan nevetgélni egy kicsit, tényleg, nem haragszom érte . És kb. mennyi ideig kell keleszteni?
Egyébként mi a véleményetek a májkrémes verzióról? Nagyon elrugaszkodott ötlet szerintetek?
Köszi előre is, és szép napot mindenkinek, továbbra is gyönyörű sütiket sütögettetek!
Üdv: fidó
Aranyos vagy, köszönöm az elismerő szavakat!
Tényleg nem unatkoztam! Volt részletes "menetrendem". Alaposan át kellett gondolnom a tennivalókat, hogy mindennel kész legyek. Szombaton ünnepeltünk. Előző este a férjem meg a gyerekek moziba mentek, akkor sütöttem a tortákat. A diósat meg is töltöttem,a túrósat szombat reggel, és a picike tortát is akkor csináltam, hirtelen ötlet alapján. Az biztos, hogy este elkerekedett a fiam szeme, hogy "MÉG EGY torta van???"
Ebédet is finomat alkottam, de az már nem a sütis topikba tartozik.
De biztos vagyok benne, hogy boldogan dolgoztál vele, a fiad pedig bizonyára büszke volt az ügyes Anyukájára.
Boldog szülinapot neki
madaimelinda@gmail.com
Ezt a cikket nézd meg (Vásárcsarnok, Ázsia Bolt)!:
http://66.102.9.104/search?q=cache:NOAsdrUMsTUJ:www.nlcafe.hu/cikk.php%3Fid%3D19%26cid%3D21421+%22%C3%81zsia+Bolt%22&hl=hu&gl=hu&ct=clnk&cd=7&lr=lang_hu
Szia M.Stefi!
Margarint nem tettem a töltelékbe, csak tejfölt. És nem a kinyújtott lapra kentem, hanem a háromszögekre, mielőtt felgyöngyöltem volna.
De szerintem bármivel lehet tölteni. Az erőteljesebb ízek kedvelőinek ki lehetne próbálni talán a paprikás szárazkolbást ledarálva.
Kedves bbildi!
Nekem is megvan a püspökkenyér recepted, de az enyémben 2 db tojás, 25 dkg cukor van és nincs benne vaj, a többi ugyanaz, mint a Tiéd.
A "belevalók" a saját kikísérletezett tapasztalatom alapján a következők:
Előző nap fogok egy csavaros kompótos üveget (720ml-est) és teletőltöm:10dkg durváravágott dióval, 10dkg mazsolával, a többit nem mérem, de megtöltöm az üveget még apróra vágott csokival, meggybefőttel, ha van birssajttal, citronáttal, narancshéjjal És most jön a lényeg :az egészet nyakonöntöm egy jó dl rummal. A tetejét rácsavarom és összerázom. Ez megismétlem a nap folyamán ahányszor eszembe jut . Ha ügyes vagyok másnapra a lé eltűnik, ha nem, akkor a maradék rummal öntöm a masszába. Alufóliával kibélelt őzgerincben sütöm ,mert így csak le kell húzni a tésztáról... jó 1 óra sütés kell neki a felénél letekarom sütőpapírral, hogy a teteje ne égjen meg.
Próbáld ki, nem fogod megbánni! Van olyan családtagom ,aki ezt kér ajándékba, annyira szereti. Üdvözlettel Stefi
És árulja el valaki, hányadik hozzászólás az a bizonyos Lala kifli ?
Gyorsan kész ?
Kérjük a receptet, főleg ha könnyű !
köszi.
Lányok,
ez az Ázsia bolt, ahol ilyen klassz dolgokat lehet beszerezni hol található?
köszi, Mariann
Sziasztok!
Az előbb amit írtam elszállt privibe... Bocsi!
Szóval csak egy kis visszajelzést akartam írni!
A kukucskáló túrós nagyon jól sikerült és azóta minden héten sütök belőle .
Mégegyszer köszi a receptet! sziasztok!
Sziasztok lányok!
Egy kis visszajelzés...
nagyon finom lett a kukucskáló túrós sütim, amit itt töltöttem le és azóta hetente kell sütnöm belőle. Még az is szereti a gyerekeim közül, aki nem rajong a túróért
Ezer köszönet érte és olvaslak benneteket ezután is.
Sziasztok!
Kedves kivike !
Köszönöm válaszod . Engem érdekel a te kiflirecepted is.Biztosan az is nagyon fincsi Stefi
Szia Nikol, elküldtem!
Más: köszi mindenkinek a POHÁRKRÉM ötleteket - végül a Epres-tejszínes-túrókrém mellett döntöttem - nagy sikere volt a barátaink körében... Azért is ezt válsztottam, hogy a szezont egy kicsit kihasználjam - amúgy meg kellemes friss hatású így tavasszal...
ciao Napocska
Szeretném ha valaki elküldené nekem a recept gyűjteményt, erre a címre
csibelevesvanma@freemail.hu
Vagy leírnátok, hogy honnan tudom letölteni.
Előre is köszönöm!!
kedves dulcinea2!
Szeretném tudni, hogy az elkészített füstöltsonkás krémet még összekeverted-e a sós rámakrémmel, vagy csak ezzel töltötted-e a lapok közét?Bocs az oktondi kérdésért, de ma másfélszeres adagban készítettem az alapreceptet, mert az idős szüleimnek , és a fiam családjának is vittem. Igen nagy sikere van mindenhol, és szívesen variálnék én is.
Válaszodat köszönöm:Stefi
A pizzakrémes fogyott el nálunk is a leghamarabb
Jövő hétre édes rendelés lesz belőle, csinálok majd "sima" cukrosat, nutellásat, meg valami túrós félén is gondolkozom... A nutellásat hogyan csináljátok? CSak nutella?
Kedves Zorzobella!!!
Szeretném elkérni a receptgyűjteményt Word-be!
Az email címem: angie.mail@freemail.hu
Köszönöm szépen előre is!!!
Nem is tudom én is merjem-e írni,kipróbáltam a pizzakrémes Lala-kifli változatot.Össze vesztek érte,mert csak 1/4 rész volt a próbaszéria.Most már tudom,legalább felesben kell.
A következő a nutellás forma lesz,az útmutatástok szerint.
JÖHETNEK AZ ÚJ TÖLTELÉK ÖTLETEK!
Van mindenféle! Ezüst meg arany cukorgyöngy, konfettiszerű díszek, több formában. Van a tubusos "tortaíró készlet". piros, zöld, sárga és barna van egy dobozban. Van kávé formájú csokiszemecske, csokilap, csokiforgács, bevonók, színes kókuszreszelék. Ezen kívül magvak, rengeteg fűszer, teák, különleges, keleti étel-alapanyagok, tésztafélék. Van pl. óriási kagylótészta, amit ki kell főzni, utáne mindenféle finomsággal töltve, mártással nyakonöntve megsütni.
Nem vagyok a bolt ügynöke, de egy kirándulást megér a dolog!
Lehet, h. már unalmas lesz, de én is a Lala-kiflivel kezdtem, az itteni receptek kipróbálását!
De én sem tudok rosszat mondani rá!
A férjemnek nagyon ízlett, azt mondat, h. betegre fogja enni magát belőle.
szóval szuper lett!!
(nem is maradt belőle most estére)
A köv. delikvens a sakktorta és az őszibarack lesz!
Ez a legjobb topik jelenleg!!
Meg lehet kérdezni, hogy az Ázsi Boltban milyen tortadíszeket venni???
A receptgyűjteményből szeretném megcsinálni a JOGHURTTORTA/Agapornis-t.Az lenne a kérdésem ezzel kapcsolatban,hogy a tejszínt folyékonyan kell bele rakni,vagy habként?A tortaformát nem kell kibélelni?
Boccs,ha hülyeséget kérdezek!
Előre is köszi!
Az esti fiúbulira meggyes túrótortát készítettem.
Könnyű, citromos túrókrémet kevertem zselatinnal. Szögletes jénai tálba, amit folpackkal kibéleltem, jöttek a rétegek:
meggybefőtt
rá krém
méretre vágott vékony piskóta
krém
a meggybefőtt levébe mártogatott babapiskóta
krém
sütilap.
Végül a fóliát ráhajtottam, és a jénai tetejével "lesajtoltam". Pár óra múlva kiborítottam, a lányom díszítette.
Sziasztok!
Megsütöttem a Vendégváró süteményt. Nekem nem ízlett. A krémje nagyon vajas és édes, ha nem tettem volna bele barackot akkor semmi íze nem lett volna. Képet nem csináltam, mert úgy nézett ki, mint amilyen az íze...
VAn valaki, aki még megpróbálkozott vele? Csak én voltam ilyen béna...?
Szia! Istenien néz ki a brazil diótortád!!! Jujj, de megennék most 1-et belőle Ha a VB-t megnyerik a brazilok, akkor csinálok én is
Fiadnak Boldog Születésnapot kívánok!
Nagyon ügyes vagy! Gyönyörű, mosolygós kifliket sütöttél!
Én péntek este és tegnap délelőtt sok finomat alkottam, a fiam 18. születésnapját ünnepeltük. Megsütöttem a brazil diótortát. Nagyon szép lett (a lányom azt hitte, cukrászdából való, hamarosan betöltöm a gépből a képeket, és megmutatom. Este jöttek az ünnepelt barátai, akkorra egy meggyes-túrókrémes torta készült. A két torta "maradékaiból" pedig pár perces munkával elkészült egy picike torta, hogy már a nagy nap reggelén örüljön a friss nagykorú.
Ma megint megsütöttem a Lalát. A felét simán. A másik felét megkentem margarinnal aztán apróra vágott füstölt sajtot szórtam rá. Rátettem a másik lapot és feltekertem. Csigákat vágtam belőle. Így is nagyon jól nézett ki!Az unokabátyámék jöttek látogatóba, ő nincs hozzászokva a házi dolgokhoz a felesége nem süt soha. Teljesen el volt ájulva.
Mellé sütöttem még egy csokis sütit. Ez egy sima bögrés:
Csokis bögrés:
2 tojást egy pohár cukorral kikeverünk, hozzáteszünk egy pohár tejfölt és egy kevés olajat. Külön összekeverünk 1 pohár lisztet,egy cs. sütőport, 3-4 kanál kakaót és tetszés szerint fahéjjat._(lehet mézeskalácsfűszert is)A kettőt összevegyítjük. Kikent tepsiben sütjük.
Én dupla adagot csináltam. Lehet hozzá tejszínhabot, gyümölcsöntet adni de simán is nagyon finom.
Szép napot mindenkinek!
Én jól záródó fém dobozba tettem miután teljesen kihűlt, így még ma is puha(tegnapelőtt csináltam).
Bár a legtöbben azt írták, hogy nem is érte meg a másnapot a Lala kifli
sziasztok!
Olyan sokan elkéászítettétek már a Lala-kiflit, hogy én is kedvet kaptam hozzá
Van valakinek tapasztalata, hogy milyen másnap? Mennyire lesz száraz?Előre is köszönöm.