Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Na, megjöttem!
Természetesen együttműködünk más tervezőkkel (építész, gépész stb) és a kivitelezőkkel is. Mindenképpen először ki kell válogatni mindent és úgy összerendezni az alaprazzal. Ez egy nagyon komplex munka és csak a tervezés 2-3 hónapot vesz igénybe.
Mit csinál olyankor egy lakberendező, ha a megrendelő stílusa, igénye neki nem tetszik?
Én szívesen igénybe venném, ha lenne rá felesleges pénzem.
Csatlakozom manóka2-höz!!!! Én is nagyon vonzódom ehhez a témához, a Spektrumon a Legény-lakást fel is veszem hétről-hétre (már ha nem felejtem el), de én a lakberendezés anyagi oldalát megoldottam, hogy beszereztem egy barátnőt, aki lakberendező és feng-shui szakértő is egyben!!!
Így kellemeset a hasznossal összekötöttem!!!! (Mentségemre legyen mondva, nem érdekbarátság, utólag derült ki, hogy ezzel foglalkozik)
Nekem két dologban lenne nagy segítség profi lakberendező. Az, hogy mit szeretnék, mi tetszik nekem (színek, stílus) azzal nincs gondom. Inkább azzal van, hogy utánajárni! Mittudomén, kellene egy komód a hálóba, ami beleillik az általam elképzelt "békebeli, dédnagymamás" stílusba, de se időm ,se energiám, se hozzáértésem, hogy végigjárjam a pesti bútorboltokat, antik boltokat, hogy megtaláljam az igazit. A legtöbb szóbajöhető kis bútorbolt szinte csak munkaidőben van nyitva (ilyen stílusú cuccokat általában nem a nagy bútoráruházakban árulnak), akkor én nem tudok menni. Szóval járni a boltokat, vagy a bútorkészítőket, és összeszedni, hogy hány helyen van szóbajöhető bútordarab, ami még árban is megfelel.
A másik, amiben gyenge vagyok, az a technikai része a lakberendezésnek, a fúrás-faragás, beépített bútorozás, hova mit lehet szerelni, hány szög bír el egy karnist, ilyenek.
Pénzkérdés is persze, de ezt már a többiek írták. remélem, segítettem.
Én konyhákat tervezek(mielőtt gyesre jöttem volna)és sosem tanultam, cska odasodort az élet egy asztalosipari céghez aki kezzel foglalkoztak. szerettem és a vevők visszajelzései alapján nem is csináltam annyira rosszul! nagyon sok konyhát megterveztem és jó volt látni készen!
de tervezem hogy hivatalosan is kitanulom ám ezt valamikor!
Bocsi, hogy belekotyogok, de természetesen ez lenne az ideális megoldás, amit írtál. Egy csomó későbbi munka megelőzhető lenne így, és persze ennek anyagi vonzata is van.Ugye ismerik a megrendelő kívánságait, és ezek alapján illetve a meglévő adottságok, lehetőségek szerint együtt tudják létrehozni az ideális otthont.
Jó lenne ha így menne mindig.
Mennyi a tarifád?
Régebben volt több kereskedelmi csatornának is lakberendezős műsora, néha megnéztem.
Az egyik: A hölgynek összesen két kikötése volt: nem szereti a narancsszínt és modern bútorokat szeretne.
A lekberendező erre az egyik falat befestette narancsszínűre (ugye, mégsem csúnya?) és vett egy (XX.) század eleji szófát (ugye milyen modern hatású?)
Nem általánosítok, nem azért írtam...
Amúg ha lesz saját otthonom, magam fogom berendezni, egyrészt mert nem lesz sok pénzem, másrészt meg imádok tervezgetni-rendezgetni!
Én igen!!
Nagyon gondolkodunk rajta, mert elég nagy falat áll előttünk. Pár év múlva egybenyitjuk a házunkat és teljes átalakítást szeretnénk. Vannak dolgok, amiket szeretnénk, csak nem nagyon tudjuk a módját. Az lenne a kérdésem, hogy pl. szoktatok-e már a tervezővel is együttműködni. Szerintem úgy lenne a legjobb, ha a tervező az átalakítás tervét már eleve úgy készítené, hogy nagyjából tudná, mi, mekkora és hova kerül.