Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátokat keresek

Torolt_felhasznalo_416427
Torolt_felhasznalo_416427
Létrehozva: 2003. január 12. 17:20
Barátokat keresek-magányos vagyok. .
Sziasztok, azt hiszem, nem vagyok egyedül a problémámmal. 7 évig voltam különböző városokban kollégista, a barátaim a szélrózsa minden irányában. tartoztam közösségekhez, de ezek akötődések felületesnek bizonyultak a fizikai távolságok bővülésével.
a munkahelyemen ugyan nagyszerű emberekkel dolgozom együtt, mégis nehezen barátkozom. mindegyiknek megvan a saját élete, amibe nem biztos, hogy beleférnék.
gondot jelent viszont, hogy a problémáimat, örömeimet nincs, akivel megoszthatnám. a társammal ugyan mindezt megtehetem, de őt sem terhelhetem szakadatlanul.
próbáltam levélbarátságokat kötni, ezek többé-kevésbé sikerülnek is, noha kissé személytelenek. nekem hús-vér emberekre van szükségem. .
ha van, aki hasonló problémával küszköd, írjon. oldjuk meg ezt a nehéz problémát!
  1. Torolt_felhasznalo_447116
    Torolt_felhasznalo_447116
    2007. július 31. 18:34109.
    Szerintem nekünk lányoknak nehezebb hosszú ideig megtartani a barátságot, mert a féltékenység nagy úr. Elöbb utobb valamelyiknek barátja lesz, férhez megy ezáltal kevesebb ideje marad a régi barátokra (ami persze érthető is) De ezt sokan nem toleráják és igy hamar tönkremegy a barárság
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_562570
    Torolt_felhasznalo_562570
    2007. március 17. 08:24108.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_304535
    Torolt_felhasznalo_304535
    2004. november 8. 00:41107.
    huanita28!
    ezt akár én is írhattam volna. Nekem csak ideig óráig voltak barátaim. most pár éve sikerült találni levelezőbarátokat, és mikor találkozunk, az egy kissé csalódás nekem. Én várok túl sokat másoktól?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_284336 (106)
     
  4. Torolt_felhasznalo_284336
    Torolt_felhasznalo_284336
    2003. október 28. 09:36106.
    Sziasztok!

    Nagyjából beleolvasgattam a topicba.
    Ténlyeg ennyire nehéz a barátságot megőrizni?
    Vagy nekünk lányoknak nehezebb csak?
    Vagy házasként nehezebb?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_416427
    Torolt_felhasznalo_416427
    2003. október 27. 17:45105.
    Szia, érdekes, hogy csak most "fedeztem fel" Örkényt. a kötelezőit olvastam, illetve egy-két novelláját, tetszettek, de valamiért nem olvastam tőle többet. Többször észrevettem magamon, hogy vannak bizonyos olvasmányok, melyek számára nálam még nem jött el az idő. Úgy látszik, Örkénynek itt az ideje. . :)
    előzmény:
    jáde (104)
     
  6. 2003. október 25. 18:38104.
    Örkényt is nagyon szeretem. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416427 (102)
     
  7. 2003. október 25. 18:37103.
    Szia, coty! :)
    Becsszóra mondom, hogy megnéztem a kiadót (a Csáth-könyvét), de valami olyan könnyen megjegyezhetô neve volt, hogy nem írtam fel. Persze, hogy elfelejtettem. . . :) Néhány napig nem leszek gépközelben, de most már fel fogom írni! :)))
    Kedvenc íróm meg igazából nincsen, az aktuális lelkiállapotom szerint válogatom az olvasmányaimat. Most a Csáth mellé "könnyítésként" Rejtôt olvasok. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416427 (102)
     
  8. Torolt_felhasznalo_416427
    Torolt_felhasznalo_416427
    2003. október 25. 17:58102.
    Szia, köszönöm.
    Azt gondolom, hogy a kevésbé könnyű, elgondolkodtató olvasmányok viszik előbbre az embert (bár én most "laza" Örkény novellákat olvasok, de azért azoknak is megvan a maga mondanivalója. )
    Ki a kedvenc íród?
    szió
    előzmény:
    jáde (101)
     

Címlap

top