Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeret és elment
2003-01-11 19:031.
Létrehozva: 2003. január 11. 19:03
Csütörtökön elköltözött a másik felem. Másfél éve éltünk együtt. Egy csúnya házasság végén ismertem meg, elváltak, de az asszony ki akarja semmizni. Hozzám költözött, és ezernyi lelki sérülést kellett megoldanunk. Kiálltam mellette, imádtam, segítettem neki. Nagyon érzelmes típus, mindent a lelkére vesz. Most azt mondta, pánikérzése van, fél, de nem tudja mitől. Problémái vannak, magányra vágyik, de nem akar elveszíteni, szeret. Mégis elment. Állítólag gondolkozni akar, nem tudja mit akar. Most is pánikban van. Fél, hogy valami helyrehozhatatlant követett el. Állítja, hogy nagyon szeret. De levegő kell neki. Hiányzom neki. Telefonálgat. Időt kér. Én meg azt gondolom, hogy vége. Hiszen elment. Vele akartam leélni az életemet. Ő volt a másik felem. Nem vagyunk már irtó fiatalok, ő 37 lesz, én 27. Boldog voltam vele. Istentelenül hiányzik. Talán rá fog jönni, hogy mit tett és vissza akarja majd csinálni. Még utolsó este is úgy ölelet, úgy simogatott, mint minden este. Más nője nincs, ebbeől a szempontból nagyon konzervatív és nagyon megbízható. De elment. Mert őrlődik a volt felesége hadjárata miatt, amiatt, hogy a saját húga ki akarja túrni az örökségéből, amiatt, hogy jelenleg nincs saját tulajdona, amiatt, hogy még soha életében nem volt igazán független és önálló, hiszen iszonyú korán házasodott és onnan azonnal hozzám jött. Úgy érzem, hogy ezt nehéz lesz túlélni. Van arra esély, hogy valóban rájön, hogy a legjobb dolgot dobta el az életéből és megpróbálja helyrehozni a dolgokat? Hallott már valaki ilyen "sikersztoriról"? Ja, itthagyott egy pár dolgot, szerinte csak átpakolt máshova, és ez nem jelenti azt, hogy végünk. Csak egy kis időt akar. De hát együtt éltünk!!! És már nem. Vissza szeretném kapni őt, de nem akarom, hogy sajnálatból vagy hirtelen döntésből jöjjön vissza. Azt mondtam, legyen vége rendesen és van egy kis idő a meggondolásra, amíg még vissza lehet csinálni. Azt mondtam, ne hívjon, ne keressen. De hív. Én meg belehalok. Legszívesebben lerombolnám a lakást a földig, mert itt minden kettőnkről szól. Nem tudok így élni. Ebben a bizonytalanságban. De én sem akarom elveszíteni őt. Tehetetlen vagyok. Csak sírni tudok. Soha nem voltam még olyan boldog, mint az elmúlt másfél évben. Miért ment el? Visszajön? Túlélem?
Kicsit megint fájdalmat okoztam neki, mert elmeséltem egy-két férfiélményemet, ami mostanában történt, de ez kellett neki ahhoz, hogy ő is lépjen.
Hát remélem, szimpatikusak voltak egymásnak és kialakul köztük valami. Már nagyon várom az exem beszámolóját.
Nekem pedig új év-új élet, bár továbbra is állandó pasi nélkül :)))
ÉS HA NEKI ÍGY JÓ, AHOGY VAN? Erre az eshetőségre miért nem gondolsz, miért zárod ki ezt eleve? Hiszen Te mondod állandóan, hogy nem vagyunk egyformák. . . Neki most lehet, hogy így jó. . . Joga van úgy élni, ahogy szeretne. Vagy azt szeretnéd, hogy úgy éljen, ahogy Te akarod?;)
Egyébként levelezik egy lánnyal innen a fórumról. Mindig ezt csinálta. Akkor is, amikor velem volt. Neki mindig kellett minden és mindenki mellett egy plátói szerelem is. Ezzel akkoriban nagyon megbántott.
Szóval most ugyanazt csinálja, mint régen. Rohangál a plázába internetezni, levelezni a csajszival. De találkozni nem akar vele.
Mondtam neki, hogy pár év múlva verni fogja a fejét a falba, hogy most nem kereste a lehetőségeket (mert 37 évesen még fiatal, de már nem sokáig), de azt mondta, neki így tökéletes, ahogy van.
Az az őrült nagy különbség, hogy nekem vannak lehetőségeim, és én a lehetőségek közül választom azt, hogy most nem kell semmi komoly, neki viszont nincsenek lehetőségei és emiatt kiegyezett azzal, ami van, sőt magába magyarázta, hogy neki ez így jó.
A férfi kérdés úgyis megoldódik. Az igazi nagy szerelem már sajnos megvolt (nem az ex), bár ettől még jöhet egy második. Házasságot viszont nem lángoló érzelmekre akarok alapozni. Illetve nem csupán arra. (nem is az anyagiakra gondolok).
Abban viszont igazatok van, hogy az egyedül élés nagyon megszokható, az ember egy idő után nem szívesen adja ezt fel. Mia Farrow és Woody Allen házassága a legszimpatikusabb volt számomra mindig is: az egyik a Central park egyik végén, a másik a másikon. Nekem ez lenne az ideális kapcsolat, de ez csak kevés férfival megvalósítható. Úgyhogy erről nem is álmodozom. És talán éppen ezért húzom még az időt, hogy most még ne kelljen együtt élnem valakivel.
Bőven ráérünk még arra.
:))))
Én azért kívánom a Wattának, hogy kerüljön egy olyan férfi az útjába, aki miatt képes lesz feladni ezt az egoista világszeméletét.
Mert ez bizony az. . . .
Írok valamit, ami nem teljesen a témához tartozik, de talán mégis. . . " a szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik, és nem abban, hogy ő szeret, hogy képes a szeretetre. A probléma számukra ezért abban áll, hogy miként érjékel, hogy szeressék őket, hogy miként legyenek szeretetre méltóak. " " a mi kultúránkban a szeretetreméltóságon legtöbb ember azt a keveréket érti, hogy valaki népszerű és van szexepilje. "
Úgy látszik mégiscsak menthető Watta!!!
Mert mi azért szeretnénk meggyőzni a mi igazunkról!!
És különben is: egy lány nem gondolkodhat olyan végletekben mint ahogyan te tetted a fórum elején és most. Két teljesen különböző személyiség. . .
Tudod, hogy miket írtál az elején?
Emlékeszel még rá?
Egyébként nekem tetszik az őszinteség. :)))
Csak valahogy próbállak megérteni, megismerni. . . .
Én is úgy látom, mint Deluxy, hogy túlságosan magabiztos vagy, és egy kicsit el vagy szállva magatól. Bocs. (itt most úgyis mindenki őszinte)
Minden teljesen tiszta is lenne, ha nem lenne ez az ex dolog. Mert ő abszolút nem fér bele a képbe.
Nem illik hozzád. Mint barát sem. . .
Sztem. . .
Hagyd őt. . .
Biztos vannak olyan fiúk akiknek a Watta féle hozzállás tetszik, akik nem akarnak gyereket, és ugyanolyan munkamániásak mint ők.
Szóval lehet, hogy ők is olyan programozott házasságot akarnak mint a Watta.
A rosszindulatról pedig annyit, hogy mi csak másképp látjuk mint Te. Ennyi erővel nyugodtan mondhatom, hogy Te is rosszindulattal nyilatkozol rólunk, amikor azt mondod, hogy "mert nem nyavalygok úgy mint ti"
Te sem tudsz rólunk semmit. . . .