Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeret és elment
Létrehozva: 2003. január 11. 19:03
Csütörtökön elköltözött a másik felem. Másfél éve éltünk együtt. Egy csúnya házasság végén ismertem meg, elváltak, de az asszony ki akarja semmizni. Hozzám költözött, és ezernyi lelki sérülést kellett megoldanunk. Kiálltam mellette, imádtam, segítettem neki. Nagyon érzelmes típus, mindent a lelkére vesz. Most azt mondta, pánikérzése van, fél, de nem tudja mitől. Problémái vannak, magányra vágyik, de nem akar elveszíteni, szeret. Mégis elment. Állítólag gondolkozni akar, nem tudja mit akar. Most is pánikban van. Fél, hogy valami helyrehozhatatlant követett el. Állítja, hogy nagyon szeret. De levegő kell neki. Hiányzom neki. Telefonálgat. Időt kér. Én meg azt gondolom, hogy vége. Hiszen elment. Vele akartam leélni az életemet. Ő volt a másik felem. Nem vagyunk már irtó fiatalok, ő 37 lesz, én 27. Boldog voltam vele. Istentelenül hiányzik. Talán rá fog jönni, hogy mit tett és vissza akarja majd csinálni. Még utolsó este is úgy ölelet, úgy simogatott, mint minden este. Más nője nincs, ebbeől a szempontból nagyon konzervatív és nagyon megbízható. De elment. Mert őrlődik a volt felesége hadjárata miatt, amiatt, hogy a saját húga ki akarja túrni az örökségéből, amiatt, hogy jelenleg nincs saját tulajdona, amiatt, hogy még soha életében nem volt igazán független és önálló, hiszen iszonyú korán házasodott és onnan azonnal hozzám jött. Úgy érzem, hogy ezt nehéz lesz túlélni. Van arra esély, hogy valóban rájön, hogy a legjobb dolgot dobta el az életéből és megpróbálja helyrehozni a dolgokat? Hallott már valaki ilyen "sikersztoriról"? Ja, itthagyott egy pár dolgot, szerinte csak átpakolt máshova, és ez nem jelenti azt, hogy végünk. Csak egy kis időt akar. De hát együtt éltünk!!! És már nem. Vissza szeretném kapni őt, de nem akarom, hogy sajnálatból vagy hirtelen döntésből jöjjön vissza. Azt mondtam, legyen vége rendesen és van egy kis idő a meggondolásra, amíg még vissza lehet csinálni. Azt mondtam, ne hívjon, ne keressen. De hív. Én meg belehalok. Legszívesebben lerombolnám a lakást a földig, mert itt minden kettőnkről szól. Nem tudok így élni. Ebben a bizonytalanságban. De én sem akarom elveszíteni őt. Tehetetlen vagyok. Csak sírni tudok. Soha nem voltam még olyan boldog, mint az elmúlt másfél évben. Miért ment el? Visszajön? Túlélem?
nincs sem tanacsom, sem sikersztorim!
szerintem nincs is szukseged ra, mert a gondolkodasod igen komplex, a lelked pedig finom es csipkes.
Te tudod Ot, es magadat is. . . . . . .
amig szenvedsz, -hogy O tisztazza a gondolatait-szorongatom a kezed. . . . :)
szerintem nem sokaig leszunk kez a kezben. . . :o)))))
Vajon tényleg annyira szeretett-e belül, amennyinek te érezted?
Vajon a kettőtök kapcsolatának hőfoka annyi volt-e amennyire ő vágyott.
Nem volt-e túlszeretve és most émelyeg a gyomra tőle?
A te igényeidhez való alkalmazkodás miatt, nem kötötte-e saját magát gúzsba?
Nem támasztottál-e vele szemben olyan követelményeket, amiket látszólag szívesen teljesített, de mára besokalt tőle és fél ez már így marad amíg világ a világ.
És végül. Tényleg őt szeretted? Nem valakit akit beleképzeltél és ő csak egy ideig tudott ennek a képnek megfelelni, de nem érzi benne jól magát?
Én úgy gondolom, hogy ha valaki másfél évig együtt él a párjával és képes igazán szeretni, az nem költözik el. Az viszont aki ezt megteszi és Téged ilyen állapotba hozott, nem érdemli meg a Te szeretetedet. Megkockáztatom a történeted alapján, hogy nem lehetett hozzád valójában őszinte, és amit Te annak véltél, nyilván részben színjáték volt. A világ tele van sokkal normálisabb és kevésbé problémás férfiakkal, az egyik mellett igazán boldog tudsz majd lenni. Azt kívánom Neked, hogy engedd, hogy mielőbb rádtaláljon az igazi párod.
Jo ötlet a ma esti kis "elhajlás" talan Te is maskent latod majd a helyzetet.
Olvastam a többiek hozzászólását de a helyzetet valamennyire maskent közelitenem meg!
En is a párommal elek együtt és pont ma fogalmazodott meg bennem az, amiről Te is irtal avval a kulönbseggel, hogy en meg nem mentem el!Azt hiszem, hogy sok dologban azonos a helyzetünk:ugyan annyi ideje elünk együtt es a korbeli elteres is majdnem stimmel!
Próbáld meg nem olyan tragikusan felfogni a törtenteket es kepzeld magad az Ö helyzetébe!Én most ebben a pillanatban azert tudom ezt megtenni, mert ma gondoltam arra magam is, hogy rövidebb időre "elmenjek", de ugy hogy se telefon, se mail. . . csak ugy gondolkodni!Magam is biztos vagyok a kapcsolatomban de vannak olyan időszakok amikor egyszerűen vannak dolgok, amit meg kell tenned es ha nem teszed akkor csak egyszerűen örlődsz magadban. Szerintem a Ti különválásotok is ezekhez sorolható illetve igy hivnam azt is, amire en keszülök!Imádom a páromat es tudom, hogy vele szeretnek megöregedni de. . . . . . egyszerűen van amikor besokall az ember lánya!
El tudom kepzelni hogy milyen lehet a fogadtatása egy ilyen lepesnek, de szerintem ne add fel, mert ez nem a vege a dolognak! Bagatell es sokan hivatkoztak mar ra, de az idő megoldja ezt is, ahogy minden!Ha valoban Ö is ugy erez ahogyan Te akkor hamarosan rá fog jönni, hogy mennyivel kevesebb nelkuled. . . pont a fele annyi, és hamarosan együtt lesztek megint!
Én most az elsőre válaszolnék, mert ha megérted hogy neki miiért van szüksége az egyedül létre, akkor talán elfogadod az ő igényét és nem ijedsz meg a távolságtól.
Az én tapasztalatom szerint, igen rossz dolog egyik párkacsolatból a másikba közvetlenül beleugrani, mivel igy az ember nem tudja letisztázni a multat és nem tud az uj kapcsolatba teljes egészében benne lenni.
Hiszen idő kell hogy lezárjuk az előző kitudja miért záródó kapcsolatot, amit valamikor szeretetből kötöttünk. Akár hogy is nézem, ha kilépsz egy kapcsolatból, ugymond nem egész, egészséges emberként lépsz ki, hanem sérülten, üres lyukakkal a lelkedben. Na most ha az ember fia, vagy lánya rögvest beleugrik egy másik kapcsolatba, akkor mindezt viszi magával. Tudom sokan azt hiszik majd a másik kapcsolat meggyógyitja a sebeket, de nem igy van. Csak mi magunk gyogyulhatunk meg, egyedül. Ujra egész emberré kell lenni ahhoz, hogy a következő partnernak, szeretett lénynek, a legjobbat, és legtöbbet adjuk.
Hidd el ha a párod most rájött arra, hogy ezeket a sebeket, amik 1oo% hogy vannak neki, mint irod, csak ő maga gyógyithatja be, akkor várd ki. Valószinűleg sajét maga miatt ment el, de ha "felépül" neked is jobb lesz.
Ennyi az én magyarázatom. És ne gondolkozz azon hogy mit hagyott, vagy nem hagyott ott nálad, és miért. Szerintem a férfiak nem gondolkodnak ugy ahogy te azt beleképzeled most az általa otthagyott dolgokba. Valószinűleg mindent elvitt amire szüksége lesz.
Remélem tudtam talán egy kicsit segiteni és kitartást kivánok neked. hidd le megéri, ne add fel a reményt! És Őt!
Nekem a barátnőm sokat segített, hisz ő még régebben ismerte a páromat mint én. Sokat beszéltünk róla, de sokszor felrázott a búskomorságomból. Lefoglalt.
Lehet, hogy a helyedben megkérném, hogy ne hívjon egy darabig, bár ezt persze könnyű mondani, de így a lelked nem fog megnyugodni. Főleg nem addig, amíg ilyen felemás ez a kapcsolat. És az is lehet, hogy tényleg csak idő kell neki. Azért nem kellene telefonon sem beszélni vele, neki is meg kell érezni, azt milyen egyedül. Mert mondani bármit lehet telefonon keresztül. Menj a barátnőiddel szórakozni, vezesd le az indulataidat, a felgyülemlett energiádat, tornázz stb. De az alkohollal csak óvatosan, az nem old meg semmit, de egy derekas fejfájást azt okozhat.
Elmegyek a barátnőimmel valami szórakozóhelyre, aztán ott is alszom a barátnőmnél. Nem akarok egyedül ébredni és nem akarok egyedül aludni. Ez a lakás hiába az enyém jogilag, de ez mégsem az enyém, ez a miénk. Nincs itt keresnivalóm.
Este még fel akar hívni. Ma beszéltünk. Állítólag nem alszik éjszakánként. Megint azt mondta, úgy érzi, valami helyrehozhatatlant csinált. Azt mondta, nem normális. De azt nem mondta, hogy . . . mindegy. Nem mondott semmit. Most megyek. Az alkohol talán időlegesen oldja a gondokat. Tudjátok mi a baj? Nem egy embert veszítettem el, hanem az álmaimat. A jövőmet. Azt a csodát, amit együtt terveztünk. Nem lehet szavakkal kifejezni ezt a fájdalmat. De persze az ember az utolsó percig is reménykedik a nagy semmiben.
Az én párom úgymond kétszer "bolondult" meg, nem akarta lekötni magát és állandóan új nőket keresett, most úgy tűnik lenyugodott.
Nekem nagyon sokat segítetettek a barátaim, mellettem álltak és elterelték a gondolataimat, de valahol lelkileg a sok tanács ellenére sem adtam fel, mert nagyon szeretem őt. És be is jött. Olybá tűnik rájött, hogy jobb egy biztos.
Szerintem hagyd egy kicsit a párodat, ha igazán szeret rá kell, hogy jöjjön, hogy tud-e veled élni vagy sem és akkor elenged. Azt a pár dolgot, amit ott hagyott nálad, szerintem a végtelenségig ne tartogasd, hogy láthassa, hogy te le akarod zárni ezt. Ilyenkor rögtön bepánikolnak, mert amúgy azt hiszik, hogy mi csak várunk rájuk.