Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elvesztettem a kisbabámat
Torolt_felhasznalo_736777
Létrehozva: 2003. január 4. 20:54
Augusztusban 24 hét 3 napra megszületett a kisfiam, 17 napot élt. Nem kaptam magyarázatot arra, hogy miért történt mindez és nem is tudom túltenni magam a történteken. Szeretnék, ha hasonló cipőben járók-de bárki más is- hozzászólna a témához. Talán könnyebb lenne együtt.
Sziasztok! 19 éves fiatal lány vagyok, inzulinrezisztenciába szenvedek, és
Szeptember 20.-án megtudtam azt a csodálatos dolgot, hogy kisbabát várunk párommal, nagyon nagy volt az öröm! El is mentünk orvoshoz, aztán akkor a vérzésem szerint 7-8 hetes lehettem, de a petezsákom üres volt! 2 hét múlva visszamentem, és volt a picikémnek szívhangja már! Nagyon örültünk neki! 7 hetes voltam akkor. Voltak pecsételő vérzéseim, de azt mondta az orvosom az a méhszájsebemtől is lehet. Nagyon figyeltem magamra, minden rendbe volt a 12 hétig, mikor mentem UH-ra, azt mondták gond van a picinél, nem volt látható az alsó végtagjai közül az egyik, és kevés volt a magzat vízem, és a pici 3 héttel kisebb volt, mint amennyinek kellett volna lennie!Nagyon megijedtem, a genetikus azt mondta, hogy 2 hét múlva legyen egy Uh-ra még! Az a 2 hét borzalmas volt! Amikor vissza mentem, bíztam és reménykedtem,hogy minden rendbe van a mi kis drágánkkal! De sajnos nem így lett, egyáltalán nem volt már magzat vízem,és mindenféle rendellenesség volt a picinknél. A genetikus azt mondta mindenképpen meg kell szakítani a terhességet, mert az én egészségem van veszélybe! Így másnap be kellett feküdnöm a kórházba! Nagyon féltem ettől az egésztől, azt hittem hogy elaltatnak, és nem érzek majd semmi fájdalmat, de sajnos nem így lett. Vetélő indukciót indítottak meg nálam, másnap levittek a szülőszobára, és ott 3 órán keresztül vajúdtam! Borzasztó volt! Nem tudtam semmire gondolni csak a fájdalomra! A fájdalom: ami nem örömmel végződik... Ezután próbáltam nagyon erős lenni, és arra gondolni, hogy ő már jó helyen van!Nagyon nagy dühöt érzek legbelül, és haragszok az egész világra, hogy pont az én babámnál történt ez! Semmilyen káros szenvedélyem nincs, nem kávézok, nem cigizek, nem energia italozok, nem alkoholizálok, és még is az én Picimnél????!!Mért pont?!! A nappalok még nem is voltak annyira szörnyűek, amikor eljött az este, törtek rám a gondolatok, érzések! Egyszerűen próbálom túl tenni magam rajta, de nem megy:( Amikor alszok, arra kelek fel,hogy sírok! Tudom még fiatal vagyok, és hogy még lehet kisbabám, de nekem Ő KELL!!! 2 hónap múlva vissza kell mennem az eredményért,hogy miért alakult ez így, és igazából rettegek tőle, mert igazából mire az ember már úgy érzi, hogy túl tette magát, nem az hogy elfelejti, mert ezt SOHA nem lehet elfelejteni, de túl tenni igen, addigra megint jön egy csapás, ami vissza rántja az embert, ebbe a mélységes fájdalomba! Igazából ezt azért írom le ide, mert meg könnyebülést érzek, és szeretnék beszélgetni, olyan anyukákkal, akiknek hasonló a sorsuk! Köszönöm hogy meghallgattatok!
Sziasztok!
Singer Magdolna, az Asszonyok álmában síró babák és az Áldatlan állapot c. könyvek szerzője gyászfeldolgozó csoportot indít:
Babaelvesztés gyászát feldolgozó csoport indul 2008. december 10-én. A csoport olyan hely, ahol nyíltan beszélhetsz az érzéseidről, gondolataidról, hiszen a sorstársak között megértésre és elfogadásra találsz. Képzett gyásztanácsadóként a beszélgetéseknek olykor irányt adok, amellyel segítséget nyújtok többek közt a harag, a bűntudat, vagy a megkönnyebbülés érzéseinek megértésében, és az önelfogadásban, segítek felfedezni a belső erőtartalékokat, valamint felmutatok különböző megküzdési lehetőségeket. Olyan nők jelentkezését várom, akik vetélés, halvaszülés, szülés utáni halál következtében veszítették el babájukat, vagy beteg magzatuktól váltak meg. Ismerkedhetsz velem a www.singer.hu honlapon. Jelentkezni lehet telefonon: Singer Magdolna 309 525 700, vagy levélben: magdolna@singer.hu">magdolna@singer.hu
Szia Bea,
köszönöm, hogy írtál.
Én is éppen március 17-én szültem.
Azóta mondhatom, hogy már sikerült összeszedni magam. Ebben egy egyhónapos távoli utazás is nagyon sokat segített, illetve én is a sportot javaslom mindenkinek. Nem is kifejezetten a plussz 2-3 kg miatt kezdtem el, hanem mert hihetetlen pozitív érzéseket kelt bennem. Futni járok rendszeresen, hetente 2-3x. Nekem ez a gyógyír most. Ráadásul a 3 kiló simán lement 1 hónap alatt. Lassan lecserélhetem a ruhatáramat eggyel kisebb méretre... :)
Visszamentem én is dolgozni, és biztos a napi rutin is segítetett. Na, meg első körben a férjem, akivel az egészet szinte szorosan összekapaszkodva csináltuk végig.
Szerintem fontos a "sirdogálás". Én úgy gondolom, hogy sajnos ezeket végig kell csinálni ahhoz, hogy az ember mindig kicsit előrébb tudjon menni.
Én is pozítívan tekintek a jövőbe és most én is azt gondolom, hogy nincs bennem félelem a következő babára gondolva. Aztán persze nem tudom milyen lesz akkor, amikor már lehet próbálkozni (még egyelőre nem szabad elvileg), de majd meglátjuk. Sose adom fel, hogy egyszer legyen 2 (3?) jó fej gyerkőcöm.
Sok erőt neked és minden sorstársnak!
K.
Sziasztok!
Kedves Csibek!
Köszönöm, hogy írtál, én is elolvastam a tiédet és örülök, hogy egyformán érzünk. Sajnos, muszáj erősnek lennünk. Remélem, hogy nálatok egyébként minden rendben van.
Kisvakond!
Nem szabad állandóan sírdogálni, mert ha te nem vagy erős és boldog, és persze egészséges, akkor céljaidat nem fogod tudni elérni. Én azzal próbálom magam vigasztalni, hogy a sors biztosan megmentette őt és így minket is egy még nagyobb fájdalomtól, ill. szenvedéstől. Ja, és gondolj arra is, hogy a miénktől rosszabb és szomorúbb esetet is hallani, nem egyet! Ezúton fejezem ki együttérzésemet ezeknek a szülőknek!!!
Ha akartok privát "tanácskozni", örömmel állok elébe. Én a munkát és a sportot tudom javasolni leginkább, mint általános gondűzők. Persze, mindenknek van saját módszere is
Remélem, sorstársaim, hogy mihamarabb beszámolhatunk egymásnak egy kistesóról, addig is puszillak titeket és jó egészséget kívánok!
Kedves Bea!
Én Kisvakonddal együtt áprilisra vártam a babámat, de sajnos sokkal korábban, a 21. héten, még decemberben megszületett. 1 órát élt, az okokra nem derült fény.
Elolvastam a történetedet, meg az összes hozzászólásodat a HELLP-es topikban, és csak annyit szeretnék írni, hogy örülök, hogy ennyire jól tudod kontrolálni az érzéseidet. Én is ilyen vagyok, azt nem kell mondani sajnos itt senkinek, hogy milyen érzés egy kisbabát elveszíteni, mert a fájdalom szerintem mindenkinek ugyanaz, de sajnos nem mindenki tudja ilyen jól feldolgozni - bár rossz ez a szó.
Szóval örülök, hogy más is van, aki már igenis egy kistesóra gondol, és a jövőre, miközben persze nem felejt, és a kis angyalkája vele van mindig.
Ölellek,
csibek
Sziasztok, szia Kisvakond!
Én Márc. 17-én szültem 37/38. hétre a kisfiamat, aki csak 3 napig élt. A terhességem tökéletes volt, egészen e tragikus végig. A "Hellp szindróma" című fórumon, a 280. hozzászólóként olvashatjátok a szomorú történetemet.
Kisvakond, mi sorstársak vagyunk, habár nekem ő volt az első babám. Amit leírtál, azt 100%-ig átérzem és átéltük a férjemmel, családommal stb.
Én már május óta dolgozom, de a mai napig nincs olyan óra, hogy ne gondolnék a kisbabánkra, viszont leköt a munka. Ahogy azonban leteszem a tollat, az első gondolatom ez és már napi programmá vált, hogy munkába jövet-menet ezen jár az eszem. Ahogy pedig meglátom a játszótéren a sok kismamát-babát, összeszorul a szívem, mert előttem van a mi gyönyörű kisfiunk, akinek nem adatott meg, hogy velünk lehessen.
A családom nélkül sokkal nehezebb lenne. Nagyon szeretnénk minél előbb kistesót, most ez a fő cél, de azért az nagyon megnyugtat, hogy a férjem velem van!!! Nélküle most biztos csak vegetálnék.
Biztosak vagyunk benne, hogy lesz még babánk, félelem - bár lenne rá ok - nincs bennem. Ez éltessen titeket is, hisz ez az egyetlen módja a családalapításnak.
A kis angyalkánkat pedig örökbe a szívünkbe zárjuk és nem engedem, hogy az emléke halványuljon, hiszen Ő a Mi gyermekünk!!!
Egy új jövevény nem pótolja az angyalkát, s hogy a fájdalmat feledteti-e, (még) nem tudom... A férjemmel való összetartásunk és szeretetünk könnyít a fájdalmon, és ez nem közhely!!! Ja, és nem szabad magadba zárkózni, beszéljetek róla!
Erőt és egészséget mindenkinek!
Üdv, Bea.
Sziasztok Lanyok!
Reg jartam erre...meg az oldal arculata is megvaltozott azota.
Sajnos most nincs idom visszaolvasni, de azt latom, hogy ujra tobben lettunk
Petimama irta, hogy ide kevesebben jarnak, mert van az agyalokszulei oldal. Nekem rengeteget segitettek ott a Lanyok es ma mar elmondhatom, hogy hihetetlenul sok ertekes embert ismertem meg es igaz baratsagokat kotottem. Nelkuluk nem hiszem, hogy sikerult volna igy eljutnom ide ahol most tartok. A fajdalom persze ugyanugy megvan, de idovel mar csakis a mienk.
Senki mas nem erthet meg ugy minket mint azok akik hasonlokat eltek at. Ha mar ez lett a kozos sorsunk
Az ujaknak uzenem, hogy megha most nem is latjatok ertelmet a kicsikeitek nelkuli eletnek higgyetek el van! Es a kistesokert erdemes kuzdenunk es felkelnunk nap mint nap!
Ha lesz idom visszaolvaslak Benneteket.
Adri(Toth Almos anyukaja, www.angyalokszulei.hu)
Drága Petimama!
köszönöm!
szidike
Drága Szidike!
Szomorúan olvastam, hogy mi történt veletek.
Sajnos tényleg a másik (többi) gyerek nem pótolja soha azt, akit elvesztettünk. Idővel megtanulunk együttélni ezzel a veszteséggel, a többi gyerekünk enyhíti, ill. miattuk méginkább muszáj élnünk, de én azt szoktam mondani, hogy egyedül a halálunk pillanata lesz tényleg könnyebb, mert tudjuk, hogy minket vár az angyalgyerekünk. Addig meg meg kell próbálnunk úgy élni, hogy méltók lehessünk hozzá(juk).
Sok erőt neked, téged is várunk a www.angyalokszulei.hu oldalon, ha gondolod, hogy csatlakozol.
Puszi: Petimama
Drága Kisvakond!
most találtam ezt a topikot és rögtön a Te hozzászólássodat találtam meg... sírtam, nagyon keservesen :(
nehéz ilyenkor bármilyen tanácsot adni és nem is akarok, de előtte elmesélem az én történetemet:
2006. augusztusábana görögországi nyarlásból már négyen érkeztünk haza :) a férjem és az ikrecskéink a pocakomban. Mikor kiderült, hogy babát várok, hatalmas volt az öröm az egész családban, amikor a 10. hét körül kiderült, hogy 2 babát hordok a szívem alatt, hát azt a mérhetetlen boldogságot el sem lehet mondani. Ha lehet ilyet mondani, megduplázódott, sőt ezerszeresére nőtt a boldogság. Teltek a hetek, minden eredményem szuper volt, még a dokim is meglepődött rajta, hogy milyen jó a vérképem, stb,
Az áldott állapt szó szerint áldott volt, hisz még enyhe rosszulléteim sem voltak, így nyugodtan bejártam dolgozni. A doki azt mondta, a 20.-ik hétig dolgozhatok, ha jól érzem magam... mivel teljesen jól voltam még a karácsonyt megvártam, nem akartam "cserben hagyni a kollégáimat". Január 2-án begörcsölt a vesém, úgy, hogy sem állni, sem ülni, sem feküdni, semmit sem tudtam kezdeni magammal olyan fájdalmam volt. Rögtön kórházba kerültem, ahonnan 1 hét elteltével, egy pénteki napon haza is engedtek. Mindent rendben találtak és én is ismét jól éreztem magam. 3 nappal később, vasárnap többször is olyan érzésem volt, mintha bepisiltem volna, kierült, hogy a magzatvíz... Rögtön rohantunmk vissza a kórházba, épp a dokimat is ott találtuk, aki megállapította, hogy megrepedt a magzatburok (a vesegyulladás következménye volt, hogy a babák védelme érdekében egyre több magzatvíz termelődött, amit a magzatburok már nem bírt éa megrepedt). Némi reménnyel kecsegtetett, hogy "felül" volt a repedés és állítólag minimális esély volt rá, hogy letapad, ezért vártunk még 3 napot...
2007 január 16-án a dokim már korán reggel bennt volt nálam. Sajnos reggelre már nem találták a kicsik szívhangját sem, így rögtön a szülőszobába vittek...
Mivel a 21. héten jártunk, ezért közölték, hogy meg kell őket szülnöm... rendesen jöttek az 5 perces fájások... hát, nekem folyamatos fájdalmam volt... a lelkemben. Miután felébredtem a szülés utáni altatásból, azt az érzést nem kívánom senkinek. A férjem rögtön bejött hozzám, még a szülőszobára és hosszú-hosszú percekig némán, egymást szorítva zokogtunk. Miután hazaengedtek, sokáig még megszólalni sem volt lelkierőm... Fogalmam sem volt, hogy lehetne azt a mérhetetlen fájdalmat és ürességet enyhíteni. Persze jött mindenki a jótanácsokkal, meg hogy majd egy másik baba feledteti velem a történteket. hülyeség! Elfelejteni nem lehet, maximum enyhíteni egy ekkora fájdalmat...
Tudom, hogy a Te fájdalmadat sem enyhítheti semmi és senki, de hidd el, idővel könnyebb lesz.
Nekem az a gondolat segített, hogy tudom, egyszer, ha majd mi is elmúlunk, találkozhatunk a mi kis Angyalkáinkkal :)
Puszi
2 nagyalka anyukája
Köszönöm nektek. Ma történt 2 hete pont. Tegnap még azt hittem, az első sokkos 2 héten túl vagyok, és egy hajszállal most könnyebb lesz. De ma rájöttem, hogy ez nem így van. Sőt, ahogy "tisztul" az agyam és kezdem felfogni, hogy mi történt, lehet, hogy még rosszabb is.
Olvasom most már az angyalok szülei oldalt is.
Kedves Kisvakond!
Szomorúan olvasom, h. mi történt Veletek. :(
Erre nem igazán lehet mit reagálni, együttérzésem és úgy gondolom én is, mint sokan, hogy hagyjál időt a gyászra, sírjál, amennyit csak jólesik, ki kell ezt adnod magadból. Ez egy örök fájdalom, meg kell tanulni együtt élni ezzel, de őszintén kívánom, hogy szülessen egy egészséges (vagy akár több) gyönyörű kisbabátok és éljetek nagy-nagy boldogságban!
A temetéssel kapcsolatban nem tudom mi a jobb, nekem 7,5 hósan halt meg a kisfiam és nekem egy óriási menedék a temető a mai napig, pedig április 24én már 4 éve lesz, hogy elvesztettük Őt. :(
Sok erőt kívánok Neked, felépülést és minél előbb egy gyönyörű tündérkét!!!
Az angyalokszülein pedig várunk sok szeretettel, bár nem öröm, hogy most már sajnos Te is közénk tartozol, de ott nagyon sokat segítünk egymásnak. Velem kapcsolatban már egy olyan történet is olvasható, amely azt igazolja, hogy a mi kicsikéink ott fent őrzik, védik az ittmaradottakat.
Puszillak, ölellek, Nesó
Kisvakond,
Én is ide jöttem először az áprilisi topicból, aztán kiderült, hogy az itt "lakóknak" van egy külön honlapjuk, fórummal, és oda jár inkább mindenki. Gyere Te is, ott mindenki megért mindenkit, és mindenki próbál segíteni. www.angyalokszulei.hu
Puszi, csibek
szia Kisvakond!
Tényleg kevesen járnak erre, a legtöbben átmentek a www.angyalokszulei.hu oldalra. Ott kifejezetten az "angyalanyák " leveleznek. Vannak köztük olyanok többen is, akik hasonlóan veszítették el a babájukat. Gyere oda közénk, talán picit segít. Bár az elején igazán nincs mit tenni, valahogy túléli az ember, mert muszáj. Aztán megtanulunk együtt élni ezzel a fájdalommal, ami életünk végéig elkísér valamilyen formában. A legnagyobb segítség talán az, hogy olyanokkal beszélhetsz a fájdalmadról, akik átélték ugyanezt, és látod, hogy ők is túlélték, és fel tudtak állni innen.
Ami az eltemetést illeti, nekem a temetés sokat segített, de a mi kisfiunk 3 évesen ment el. Én a te helyedben elvinném a hamvakat, de ebben nektek kell döntenetek.
Láttad szülés után a babátokat? El tudtatok búcsúzni tőle? Ha nehéz is, de a búcsú segíthet is.
Sok-sok erőt nektek, szeretettel:
Petimama
Kisvakond, borzalmas, ami veled/-tek történt. Belegondolni se merek, mi lett volna, ha nálunk történik ilyen. Az ember nem is gondol rá, amíg nem vele történik. Nekem már van egy egyévesem, nálunk más tragédia történt, amikor épp szültem. Gondolj arra, minden történik valamiért. Nem tudhatod ezt miért kaptadk, de fel kell állni és továbbmenni, még ha borzasztó nehéz is. Aztán az élet kárpótol majd, biztosan jön az a harmadik, ami végre tényleg minden téren rendben lesz, megszületik élve! De most még sírni kell, kiadni a fájdalmat, mert ezt könnyek nélkül nem lehet végigcsinálni. Kilenc hónapig ott volt a pocidban, élt, és egészséges volt. Ez egy szerencsétlen baleset, ahogy történt! Véletlenül rátekeredett és ... . Megjegyzem: nekem császárral született a kisfiam, mert nem akart lemenni, bár elkezdtem picit tágulni, de nagyon minimálisan. Az orvosok nem tudták, miért nem megy le a feje teljesen. De nem vártak, kimondták a végítéletet, amit nagyon nem akartam: császárral születik. Akkor tudtam meg, amikor megszületett, miért nem ment le a feje kellőképpen, holott már 33 héttől befordult, ahogy kell: a köldökzsinór a nyakán volt, visszatartotta. Én annak köszönhetem, hogy megmaradt, hogy jó kezekben voltam. Volt egy tragédia, aminek hatására feleződött a magzatvizem, de nem akartam aznap szülni, könyörögtem, helyreállt később a szint. Vártunk pár napot és amikor már a szívhang kicsit hirtelen magas, vagy hirtelen alacsony/lassú volt, akkor kezdték el monitorozni, kórházba küldtek. Ez a szokásos heti nst-n derült ki. Monitorozás alatt néha kihagyott a szívhang. Másnap a doki nem várt tovább, szerencsére. Mert két ekkora tragédiát nehezen viseltem volna, ugyanis akkor halt meg anyukám. Tudom, nem vígasztalnak a soraim, mert senki nem érzi át igazán a másik fájdalmát, hisz nem neki veszteség. De együttérez vele. A kisruhákat ne hagyd szem előtt, szekrénybe velük, most lelkileg nem tenne jót a látvány. De kívánom, hogy mielőbb kezedben tarthasd azt a kis életet, amit most elvett tőled a sors. Megszenvedtél érte! Van ismerősöm ,akinek ugyanígy volt az első babája, azóta 7 gyereke van. A másik, amit most olvastam: Az Usa-beli magyar anyukák topicján ma történt ugyanilyen tragédia. Sőt, ott még köldökzsinór sem volt a nyakán. Csak tegnap reggel nem mozgott, Azonnal megnézték, megállapították: halott a baba. Máig váratták,ma beindították neki a szülést. Ott fekszik apja-anyja a halott babája mellett. Kegyetlen olykor a sors.
Sokat olvastam egy időben a http://www.angyalokszulei.hu/ oldalt. Megrendített. Talán lelkileg segít.
Leiw, ha nem lett volna ez a baba egészséges, akkor még talán könnyebb lenne elviselni a fájdalmat. De ép, egészséges, ez egy baleset, hogy a nyakára tekeredett a köldökzsinór. Ezért sokkal nehezebb elfogadni a veszteséget.
Kisvakond, nagyon sok erőt kívánok nektek, hogy minél előbb feldolgozzátok és újra belevágjatok a babavállalásba!