Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
ÖCSE-50-es csajok egyesüle
Sziasztok Csajok!
Ide várom minden olyan sorsrársnő jelentkezését, aki jól érzi magát a bőrében és nem kezdődik minden mondata azzal, hogy"Jaj a derekam..", Jaj az epém.." meg hogy "Az én kis unokám..." és ehhez hasonlók. Szóval azokét, akik örülnek az életüknek, van életkedvük és jövőképük. Az élet minden korban szép, csak tudni kell megtalálni a szépségét.
Üdv. Mindenkinek. JELENTKEZZETEK!!!
Szép jó reggelt Mindenkinek!
Alig látok ki a fejemből engem elkapott a dátha, polóban mészálok az udvaron pont úgy mint myáron ,csak a szemetet viszem ki,de ezekszerint épp elég, hogy megfázzak.15 évesen azért edzettebbnek kellene lennem. Legalább van ok az ivásra hogy testem gyorsan átmelegitsem.
Kora..valamikor szívtam igen még gimiben kezdtük, mert tiltották.
Otthon csak akkor,mikor már önálló keresettel rendelkeztem, nem vitt volna rá a lélek, hogy apám pénzén füstölögjek.Maradt igy minden vagy 16 évig,és befejeztem..legalább 15 évig nem gyújtottam rá.Most kezdtem megint kb. 3-4 éve, egy barátnőm volt olyan édes, folyton kinálgatott és igy rászoktam..Itt szaladt el a pokol. Részemről vége..eszemben sem jut, csak ha azokat a lökött reklámokat mutatják a Tv.ben.Nem szenvedek és nem is kivánom.Gondolom Neked rosszabb lehet, ahogy emlitetted,
HOgy birod?Látod elment egy hét és micsoda ügyi vagy.
Zsu..igy igaz a férfiak nagyon betegek tudnak lenni,de vajon miért van igy..kis kényeskék Gyógyulást kivánok.
Újakat üevözlöm én, melegedjetek meg nálunk, pia, kaja van ugyanis Zsu a nagyüzemi főszakácsnőnk.
A többieknek is pusszantás..ha tudod benézek.
Szia "margo12" !
Helyben vagy!!! Ez az a klub, amit kerestél!!!
Légy üdvözölve köreinkben,de biztosan fog írni neked "kora13" is. Remélem, jól fogad itt érezni magad
Jóóóó regggelt Pipik!!!!!!!!
Mi van, senki sincs talpon?????
Az esti unikum megártott?????? Ejnye, ejnye unikum.....
Zsu, remélem az embered már jobban van??Hát igen, Ők nagyon betegek tudnak lenni..... ,csak vigyázz, el ne kapasd az "unikummal", még rákap, s mi lesz akkor?????? Még lecserélne az "unikumért"!!!!
Olyan jók, ezek a "szójátékok".....
Pusszantás mindenkinek
A régi orvosok ezt javallották! Igazuk volt!
Jobbulást Neki!
Szia!
Hideg volt felénk is..,de sütött a Nap!!! És,ez,olyan jó!!!
Sziasztok!
Bejelentkezem! Visszaolvastam kicsit. Jó hosszó volt a napom.
Szeged környékén isteni idő volt. Ma..,jó napom volt..sokat,dolgoztam..,de nem volt az a tipikus "hétfői hangulatom"..! Éppen ennek örömére vettem egy-egy pulcsit..férjemnek,és magamnak is..,leértekelés volt.
Képzeljétek..,tegnap férjem beteg lett..,hasmenése..,hányásos..valami. Egy férfi,milyen beteg tud lenni? Alig tudtunk a lányommal "lelket lehelni" bele.. . De..jobban van.., unikumocska "veled" gyógyult..,persze csak kis mértékben.. !!
Puszi : Mindenkinek!!
Szia!
Üdv a csapatba , nekem is van unokám Marcell és Dorottya, ráadásul a kicsit ducik táborát gyarapítom, de ez nem fáj. Lényeg hogy vidámak és jókedvűek legyünk.
Sziasztok !
Jó helyen vagyok az ÖTYE klubban ? Ha az unoka nem kizáró ok, szeretnék belépni a társaságba.
57 éves életvidám, "kissé" telt jércike vagyok. Most ugyan egy kicsit magam alatt vagyok, mert csipőprotézis mütétre várok, és egy kicsit qzimódos a járásom a fájdalomtól, de remélem egyszer túl leszek mindenen.
Üdv. Margó
A kurci életbe!
A melóhelyi gép is ripityomba van és nem biztos, hogy meg tudják csinálni!
Különböző idegen gépeken azért olvasok, meg a priviket megnézem, de nem volt időm bekapcsolódni!
Este-éjjel még utánatokolvasok, most sok a privim!
Senki nincs, aki azt mondja......legyetek rosszak.....????
Holnap -(meg ma is) !!! örülök, hogy túlélted!
Pusszantás mindenkinek, talán vissza tudok jönni később!
Jók a képek, de én is inkább a végéről válogatnék!
Kedves Tőled!!!!!
Most már gyere gyakrabban ám!!!!!
Igen, az 1-es kép nagyon jó............csak lennék fiatalabb.....30 évvel és könnyebb ugyanannyival
Megkell hogy mondjam, a 2-3-4 nem igazán "testhezálló", na de a 6-os, az igazi "unikum", abból kérek, de sokat ám......
Hahó!!!
Nem inkább ébédelni kellene ilyenkor már
Én már a csokin is túlvagyok, na meg a könyvvizsgálókon is....
Erre is szépen süt a nap.de csak üvegen keresztül, ablaknyitáskor hideg ám a levegő, ami bemerészkedik
Szia!
Vagyok ám, csak reggel 7 óta mindig jön valaki már csak 1 emberkét várok aztán nyugi lessz, már amennyire. Anyagot kell összekészítenem könyvvizsgálónak. Nagy kedvem nincs hozzá, főleg hogy kint gyönyörűen és melegen süt a napocska.
Megyek reggelizni (hagy nőjön a fenekem  és eszem egy kis agyműködést serkentő csokoládét.
Szép Napsütötte Napot!!!!!!!
Semmi ébresztő, semmi tea,kv, süti, vöröskeresztes folyadék?????
Az ember lánya végre megszabadul/ a kollégáival együtt/ a piszkálódóktól, és sehol semmi ma reggel???
Hát megírtam,hogy ma jövök legközelebb, nem olvastátok???
gondoltam, itt vár egy csomó ,izmos,barnabőrű,tangagatyás,pálmaágas fickó/ akiket Ti küldtetek / az én fogadtatásomra helyette, tegnap este óta senki sem volt itt????
vagy mi történt???Létszámellenőrzés: kapcsaf,fe-zsu.kora,smokey,Yobbcsaj,inium, és a többiek.... akik igazolatlanul hiányoznak intőt kapnak
Mellesleg, most megyek és elszívok egy cigit, mert sajna énnekem nincs elég akaraterőm
Sziasztok!
Jól kiunokáztam magam gonyörüen sütött a nap jó sokat sétáltunk. Ma délután sütit sütöttem holnapra és az ajándék is megvan. Most még visszaolvasom a kedvenc topikokat aztán megyek aludni.
mindenkinek szép éjszakát.
Mint olvastam, házibarátnő is vagyok, egy vöröskeresztes angyal!
Ha nem függőleges újjal fogyasztassz, mint egyesek........, hanem VÍZ színtessel!
Hát kis Drágáim ugylátszik nem csak én vagyok lelombozódva!!! Nagy a csend topikunk háza táján. Én is csak most szántam rá magam, hogy ideüljek. Nálunk gyönyörű tavasz van a télben. Szikrázó napsütéssel. Ez jót tesz nekem, mert "napimádó" vagyok. Nagyot sétáltunk ebéd után Mártélyon a vízparton és töltödtünk fénnyel és energiával .
Kapcsaf jót unokáztál? Nekem is van három. Kettő már elég nagy (Krisztián 13 és Dominika 10) ők itt laknak ebben a városban. A legkisebb a Sophieka kettőt tölti májusban és akkor kap kistestvérkét, de sajnos ők messze Németországnan laknak így évente egyszer kétszer találkozunk.
Zsu köszi a leveled, majd jelentkezem rövidesen
Smo te, hogy vagy te mennyi cigit szívtál és mióta? Probálkoztál már máskor is leszokással, vagy ez az első nekifutásod?
Unikumocska reggel amikor felkeltem, majdnem hozzád folyamottam egy kis erősítésért, mert úgy elkaptak az elvonási tünetek és Te egy jó kis orvosság vagy szívnek léleknek.
Remélem a géped rendbe lesz és hamarosan megint itt leszel velünk. Egy kis Unikummal minden könnyebb!!!!!
Pussssz Kora
Tegnap este 10-kor megszünt a net, mire elolvastalak benneteket! (MÉG AZT IS KIAKASZTOTTÁTOK!) Ma 6 után jött vissza, és szétdúlt mindent a számítógépbe!
Ma-holnap azon dolgozom, hátha sikerül, legalább valamit helyreállítani! Igyatok nyugodtan én orvosság vagyok, a cigi koporsószög!
Én 15 év intenzív bagózás után akkor szoktam le, amikor fölemelték a kedvenc cigimet 20 azaz húsz forintra! Egyik napról a másikra! Igaz 1 év múlva, még arra ébredtem éjjel, hogy egy baromi nagyot slukkolok és majdnem megfulladtam, de elmúlott!
"Holnap" Próbálok jönni, sok az elmaradt restanciám!
Puszi mindenkinek! Unikum, aki különlegesség, tehát tessék hiányolni!
Na ettől félek én is tenni semmit nem lehet.Láttam én is narancsfát az üzletben, ott szép volt nagyon.Nekem nincs helyem olyan növényeim vannak amelyekkel nem kell sokat bíbelődni.A karácsonyi kaktuszom is egyszer virágzott, -ezt a szégyent- pedig tápot is vettem direkt a részére.Verndégeket várok, a tieid meg lassan távoznak tele pocakkal
Holnap foglalkozom magammal, lazitok kicsit talán ping-pongozom délután egy kis mozgás nem árt még nagyon kezdő vagyok de a labdát már néha észreveszem ha jön
Unikum sokat dolgozik, hja kérem igy tényleg elszalad az élet mellette, nem csoda, hogy nő a hasa.
Képzeld délelőt hogy kint voltunk látom ám hogy a tulipánfa bimbói nagyon duzadtak, remálem nem jön jóidő és utánna a hideg mert akkor a bimbók lefagynak. A kertbe sok virág van én előszeretettel ültetem az évelőket, de azért sok egynyári is van. A narancsfáról a multhéten szedtük le a beérett narancsokat nem volt sok 8 db. ez volt az első év hogy beérett. Remélem az idén a citromok is megmaradnak.
További szép napot mindenkinek kicsit sütkérezzetek a kora délutáni napsütésbe, nagyon fincsi
Meg is ebédeltünk igaz nem csirkecomb hanem pulyka ugrott ki a fagyasztóból (lehet sok volt az unikum mikor kiszedtem) , azért szép pirosra sült és fincsi volt. Aprónépek elfáradtak alszanak.
Marcikám megkérdezte, hogy hétfőn lessz a nevnapja és mit fog kapni? Hát én meg a fejemhez kaptam - elfelejtem kicsi unokám névnapját- De addig még megoldom, és a kicsi fiam szülinapját se fogom elfelejteni jan. 18-án 31 éves a picikém
Még szerencs, hogy öreganyádnak szollítottál különben
Nem maradt le az egyes csak a számok fordultak meg. Azok is még tavaly
Tehát vegy cipőben járunk? Akkor neked nem kell ecsetelnem hogy érzem magam Napi doboz vagy inkább több volt az adagom. Ami az étvágyamat illeti az nem nagyon változott.
Egykis unikumocska lehet hogy jót tenne, de mivel én nem fogyasztok alkoholt,lehet hogy földhözvágna az meg most nem hiányzik.
Fel a fejjel a tudat, hogy sorstársam is van erőt ad!!!!
KITARTÁS!!!!!!
Pussz Kora
Jó reggelt rosszcsontok!
Kapcsaf, én is igy vagyok, alig várom már, hogy tavaszodjon és lehessen a kertben mászkálni, pedig imádom a telet a nagy havat de mégis jobb ha levegőn vagyok még az arcbőrömre se kell kenni egy kg. krémet, annyira más ha ez ember lányát süti a napsugár és nyilnak a virágok.Akkor Te kertészkedsz is,biztos sok virágod van.Ma reggel lerohantam a csarnokba de eléggé csöndes volt minden, azért kaptam jó kis sav. káposztát, én azt teszem a tepsi aljára és rá pipicombokat, csak először bepácolom öket.
Rám is ugrálnak a dkg.-ok, amiota nem bagózom és ez elszomorit.
Zsu..csak nem dolgozol már megint mint Holnapocskánk, igy elmegy hamar a hétvége.Unikum meg kap egy könyökvédőt tőlem hogy ne nyiválkoljon állnadóan, hogy kidörzsöli a könyökét
Kora..bujj elő, itt egy szál bűzrudacska
Szegény lány, biztos cigiket feteget egész nap, de együtt csak lemonduk eme élvezetről és rászokunk az unikumra, hogy legyen miről leszokni.
Megyek mert fut a konyha az idő is szalad csak én tötyörgög egy helyben.
Ma még vendégeim is lesznek délután, jó fejek cefetül tudnak nevetni-velem együtt.
Kávét köszike..teát megint nem látok sehol.Majd főzök magamnak a nemjóját.
Pusza
Jóreggelt lányok!
Ébresztő itt a fincsi tea kávé vagy amit szerettek . Nállunk szép idő van, nincs hideg és már a napocskát is látni, ettől a kedvem is jobb . Kutyát macskát megetettem. Jöhet a főzés -Tyukhúsleves, sült hús krumplival pároltkáposztával, húsgombóc paradicsommártással.
A Marci jövetele is közre játszott. Mivel a gyerekeim se bagóztak én se akartam a kicsi közelébe füstölögni igaz pár kilót felszedtem, de ez van. A kicsiket imádom már ketten vannak tényleg sokat vigyázok rájuk, de nem vagyok az a sütős főzős nagyi. Az is igaz hogy amit csak tudok és szeretne a csibész azt meg is kapja, Dorottya még kicsi, ha nagyobb lessz az ő kivánságait is igyekszem teljesíteni.
Holnap reggel jönnek hozzám és vasárnap este mennek haza sokat fogunk játszani az biztos mire elmennek a lakás csatatérre emlékeztet. Nyáron annyiból jobb, hogy akkor a kertbe, udvaron és a teraszon elvagyunk.
Borzasztó, még mindig dolgozom..... még itt vannak a piszkálok, és piszkálnak....
Jó éjt, majd hétfőn jövök közétek csak már
Imádlak benneteket! Baromi rosszak, vagytok és ez így helyes!
Még nem nagyon férek ide agéphez, pedig már szétmegy a könyököm!
Talán kicsit később!
Addig is pussz mindenkinek!
Kora,kitartás..cigeretta ügyben. Én is szívtam..,de utána le tudtam mondani róla..,bár nem nagy cigis voltam.
Ami a rossz hír,hogy a férjemen néha "észreveszem",hogy titokban cigizget.. ,de tleg.csak néha.. .
Talán ,ilyen kedved lesz,ha rajzolsz..? Hmm.?? Szerinted??
Puszi : Zsuzsa
Sziasztok! Szép Estét!
Igen..,gyere...,gyertek. A férjem isteni pacalt tud főzni. Unicum mindig van itthon nálunk. Most, unikum next van..,mondtam már,a férjem,úgy hívja,hogy "keresztes barát".. !
Visszaolvasom még..,még ki nem dúrnak..innen.. .
Kellemesen szép estét,éjszakát..mindenkinek !
Legyetek rosszak!!
Hol laksz???? Megyek Kora-val gyalog is ha kell.
Ügyes vagy, ha valaki egyszer elhatározza akkor vége punk-tum.
Miért pont az unokád születésnapján döntöttél, talán nem akartad mérgezni,? Micsoda rendes nagyi vagy?
Rád akkor nagy szükség van, Te biztos Valaki vagy náluk, aki süt, vigyáz az unokára, megvesz mindent.
Nagyon megértelek sorstárs, pár nap fórod van, Neked a kedved rossz, nekem viszont piszok jó az étvágyam, még a kaja ize is más.Azért könnyebben veszem a levegőt , hiányzik a szertartás maga a nikotin nem.Drukkolok magunknak, két lúd disznót győz
Mennyit szivtál egy nap?Inkább gyere és szokjunk rá az unikumra állítólag gyógyszer, csak nem tudom nincs-e gond a szavatosságával, vagy minél vénebb annál jobban árt?
Kis cigaretta valódi finom...illata száll...
*sóhaj*
Hallihó Smo és mind Ti többiek!!! Itt vagyok csak most kissé lelassulva, ugyanis hétfő óta nem cigizek és le vagyok törve, mint a bili füle . Igaz, hogy alig múltam 35 éves, de már 36 éve dohányzom és most úgy döntöttem, hogy a jóból is megárt a sok ezért abbahagyom... És most nyűgös vagyok. Ott is vakarom ahol nem viszket és nem vagyok a legjobb társaság káim. No az nem jelenti azt, hogy nem olvasom a topicunkat, csak olyan kedvem van. A férjem vigasztalgat, mivel ő már 15 éve túl van ezen, hogy egy pár hét és minden rendben lesz. Most még rajzolni sincs kedvem és akkor már nagyon padlót fogok amikor az sam megy.
Pussz Kora
Utána olvasni lehet, csak ránk ne olvass, mert szórhatom a hamut a fejemre.Mi van a májaddal??
No és hol a mi kis Picassónk??? Hahóóó ébresztő.
Sárga vagyok az irigységtől, hogy nem jöhetek, majd este utánatok olvasok!
És jó meg is válaszolok!
Pusszantás! És a "kölcsön" vett jelszó!!!!
Legyetek rosszak!
Házimelót és sem szeretem annyira unalmas, főleg a takaritás.
Kézimunkázásra még nem tudtam rávenni magam, de állitólag nyugtat .Biztos himezel, hámozás közben Egymagadra is főzöl? Inkább hideget eszem, vagy kivánsz valami finomat és dorbézolsz a hétvégén kényeztetet magad? Igazad van, csak olyan nehéz kitalálni mindig mit.Régen rántott húsi volt krumplival meg húsleves..na ezt is meg lehet unni 4o év alatt.
Jó pihenést ha nem taliznánk..megyek a dolgomra.
Na azt én is utálom, és néha baromságot is kérdez hátha sikerül beugratni , de nem hagyom magam.
Kitartást a mai napra.
Szia!
Utálom a háztartási robotot! Hétközbe nem nagyon van időm. Egy szerencsém van hogy egyedül élek gyerekek külön háztartásban.
Péntek déluán bevásárlás kis takarítás, szombat délelőtt főzök, a többi időt pihenéssel töltöm. Olvasok tv-t nézek ha van valami értelmes, neten lógok és kézimunkázok, na de most még csak gondolok rá, 12-ig dolgozom .
Szia Neked is!
Talán leugranán hozzád, megszoktad már, hogy sok emberre főzöl, te állod a kaját lesz unicum meg zene, Jobbcsaj..Holnap??
Szeretem a pacalt, főleg a velős gombásat, azt ugye vinnem kell magammal?
Szia!
Ennyire tudsz örülni a háztartási robotnak, vagy annak, hogy pétek van.Itthon én vagyok a főnök, mindig nadrágok hordok, csak hogy lássák mi az ábra.Nem szeretem a hétvége hagyni a házimelót, Te nem úgy vagy vele, vagy nincs időd hétközben úgy elfáradsz a melódiában?
Rajtad van a köldökvillantós pólód? Vizsgálódjon csak a lelekem és búgd a fülibe, hogy "soha ses mondd, hogy túl vagy már mindenen..."
Jó reggel szépségeim!
Köszönöm a kávét de már tele a bendőm vele, hát senki nincs aki egy jó szüzteát tudna késziteni? Nem csodálom
Most már értem mért vagyok hülye,folyton Rád járok, sőt azt is értem miért vagy annyit ébren.Egész éjjel körbe-körbe jársz kézről kézre és jól meghúznak, hogy az élet ne szaladjon el melletted. Miért is nem születtem unicumnak?
A jó zanére senkinek nincs igénye, mindjárt benyomom az ERŐSITŐT aztán resssszkesssetek öregek...azaz egerek
Szép napot, végre préntek.
Hahó!!!
Végre péntek, de nem hiányzik az otthoni robot sem
Most pár perc mulva mellémül egy "édes könyvpiszkáló" és mindenféle dolgokat kérdez az egyeztető tábláim miatt
Ugye, mint könyvelő, tudod milyen hülye érzés,ha hibát szeretnének találni Remélem mindent rendben talál
Helyes, mosolygós "kisfiú" , mármint az én "koromhoz" képest!!!! Majd csak meggyőzöm......
psssszzzz.... jön....lelépek........