Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Macskatasztrófa
Van egy macskánk, sajnos nem tudok róla semmi pozitívat írni, azon kívül, hogy meseszép.
Iszonyatosan rossz, egyszerűen képtelenség vele egy lakásban létezni, ezért kizárólag kertbe, de szerető helyre el szeretnénk ajándékozni. A macska eddig lakásban élt, de egyáltalán nem javaslom lakásban tartásra. Kutyákkal viszont nagoyn jól kijön. (Igazából ez a macska a tehervonatot is megtámadja szemből, mert meg van róla győződve hogy ő az erősebb.)
Kandúr, az ivartalanításáról igény szeirnt mi gondoskodunk, ha már akkora lesz. (Most kb 8-10 hetes, növendék cica)
A férjem már többször a határán volt, hogy kidobja a hidegbe, mert annyira idióta módon idegesítő állat, hogy megbolondulunk már tőle. Persze lebeszéltem róla, de már nagyon a határán vagyunk, hogy ha nem viszi el valaki, akkor kivisszük a nyaralóba és kinn hagyjuk némi kaja társaságában. Lakásban sajnos nem maradhat velünk. Természetesen nem teszünk vele semmi zsörnyűséget, meg ilyenek! De ha valaki egy kertes házban el tudná viselni őt, az jó volna. (Amúgy a macska szobatiszta, meg ilyenek, ezzel nincs gond!)
Persze, előfordul, de mindig van oka, nem?
Mármint a macskának! Szerencsére, csak volt...
Borzi, sok-sok örömöt Nektek ebben a gyönyörű cicában! És ha néha lennél olyan aranyos írj nekünk róla, kérlek! A Cica a lakásban c. topikban várjuk a híreket!
Köszi!
24éve élek macskák társaságban, és bizton állíthatom, hogy az állat, ha egészséges (és esetleg nem vmi idegrendszeri gond van a háttérben...) akkor csak azt adja vissza, amit kapott!!!
Tehát földhöz csapdosás után ne is csodálkozzon a topikindító....Most már hál istennek remélhetőleg jó helyen van...Remélhetőleg a saját gyerekét nem ilyen nevelési módszerekkel próbálja majd fegyelmezni...
Sztincsi: Megdögleszteni...??? Jól olvastam...???Meg féltékeny vagy a macsekra...? Elszomorító, h ilyen emberek vannak.... El kéne gondolkodni...
Borzi: Legyen sok örömöd a cicában! És gratulálok!!!
Szia borzi!
Kívánom, hogy sok örömötök legyen a cicában. Kezdetben lehet, hogy nehéz lesz, elképzelhető, hogy idő kell, amig megbarátkozik veletek és megnyugszik. Na, nem az észt szerettem volna osztani)))
Ez aranyos!
Szia! Nem érte a cicát valami stressz?
Nem azt mondom, hogy nálatok is ez volt, de a szomszédnál a kisgyereknek volt kiscicája. Mi láttuk, hogy csupa szeretetből mit művelt vele. A cica harapós, karmolós, "vadmacska" volt. A szülőknek ezek után elegük lett a cicából, mert a gyereket, (miután az rátette a párnát, és közben taposgatta, de én kiszabadítottam) jól megkarmolta, ezért kidobták. Szegény cica órákig nem értette mi is van vele, miért nem mehet be hozzájuk. Megfogtam, behoztam. Nem harapott, nem karmolt, nem fújt. 12 évig élt velünk nyugalomban, békességben. Viszont, ha a szomszéd immár nagylánya csak megközelíteni próbálta morgott, fújt, és ha túl közel jött, neki is ugrott.
Remélem, hamar találsz új gazdát a macskádnak! Az Ő érdekében...
Ha én macska lennék, és teljes erővel földhöz vágnának, üvöltöznének velem, áthajigálnának a szomszéd szobába, mindezt valószínűleg napi rendszerességgel, akkor én is idegbajos, kezelhetetlen, simogathatatlan vadállattá válnék két nap alatt!!!
Nekünk is volt égető rossz kandúrunk, aki 5 éven át csinálta ugyanezeket, sőt, hetente 3-4 alkalommal pisilte le a kanapét, a polcot, a fikuszt (pedig ivartalanítva volt!)... De nem vagdostuk földhöz....
Az a baj, hogy nálunk nincs macska (nem szeretném, ha a gyerekem macskaszőr enne a földről, ágyról, sarokülőről...), anyunak meg van négy, de szerintem ez a példány tetszene neki. Meg amúgy is megigértem már neki, hogy az egyiket a 4 közül megdöglesztem, mert szerelmes a férjembe, esküszöm már szabályszerűen féltékeny vagyok rá.
Aztán helyette hátha kell neki ez a kis rohadék
Te figyi, NE baszogasd gyakran földhöz a cicát, mert csak elvadítod! Tudod, az állatok olyanok, mint a kisgyerekek: amellett, hogy rengeteg szeretetet, ragaszkodást, jópofa percet kapsz tőlük, sok problémát, gondot is okoznak. Nemcsak simi-simi mellettük az élet. Gondoskodni kell róluk, törődni kell velük, ha fáradt, kedvetlen vagy, akkor is. Ha valaki nem képes alkalmazkodni azokhoz a kellemetlenségekhez, amivel az állattartás jár, az vegyen magának egy plüssmackót, az majd békésen meregeti az üvegszemeit a polcon...
Ha ennyire nem bírod elviselni, tényleg add oda valakinek mihamarabb, mert az állatok nem hülyék, megérzik, ha nem szeretik őket, és csak egyre bizalmatlanabb lesz.
Hát ezen a cicán látszik, hogy kicsit lökött
De nagyon édes...sajnos nálunk 3 cica lakik, 2 kutya...nem tudjuk, hova tenni