Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Zepterben főzni!
2005-11-17 09:271.
Létrehozva: 2005. november 17. 09:27
Sziasztok!
Engem különféle praktikák érdekelnének ki hogyan főz Zepter edényben? Persze jól bevált receptek és elkészítési módjai is!Kiváncsi vagyok a negatív tapsztalatokra is mert abból is tanulhat az ember.
Köszi mindenkinek! Várok minnél több finom bevált recepteket!!!
Tegnap próbálkoztam csirkemell sütéssel. Kicsit megfűszereztem előtte, de így is olyan sz@r íze volt, hogy csak na. Úgy csináltam, ahogy mondtátok: vízpróba után a húst lenyomkodtam a lábos aljára, majd rátettem a fedőt és megvártam míg magától "elengedi" a lábos fenekét, akkor megfordítottam. Íztelen, főtt hús íze volt egy kis tyúkól ízzel és szaggal vegyítve. Lehet, hogy az a baj, hogy a csirkemell nem tartalmaz zsiradékot, vagy alig valamit? A fűszernek sajna nem volt ideje átjárni a húst.
Valamit rosszul csináltam?
Technikai okok miatt ma készült el a remekmű.
Köszönöm,finom lett,1 óra alatt készült el,amikor kiborítottam,akkor az alufólia benne maradt az edényben néhány gyümi társaságában.Valószínű mikor beleöntöttem a piskótát akkor elmozdultak a kivik ,de az csak a látvány részéből rontott.
Mégegyszer köszi,jöhetnek a következő ötletek!!!Harcra kész vagyok!
Megfőztem a rizst,nagyon klasz lett,köszi.
Üdv:Gica
Megfőztem a rizst,nagyon klasz lett,köszi.
Üdv:Gica
Köszi a rizs receptet,holnap lesz a sokadik házassági évfordulónk,valami fincsit kellene főzni,van valami jó ötleted,te úgy veszem észre,nagyon kreatív vagy,vannak jó ötleteid.Sütni is lehet ezekben az edényekben?
Kaptam az edényekhez egy indukciós főzőlapot is,azzal is kisérletezem,hogyan kell használni,még nagyon kezdő vagyok,minden jó ötletet szivesen fogadok.
Üdv:Gica
Ja, bocs, most olvasom, hogy már kaptál jótanácsot! Mindegy én is azt írtam, mint te-m.
Nekünk van sok lábos, kávés, pudingos és pohár készlet. Egyébként, aki nem használja nem hiszi el, de tényleg más íze van benne mindennek! A kávénak is ki lehet érezni azt az igazi kávé ízét, amit a főzés alatt érzel! Keresztanyámnak van lámpája is, néha kölcsön kérem, szerintem nagyon jó!!! Én is szeretnék, de még nincs rá keret! -(Ahogy mondani szokták!)
Szia bonanzandi.
A time4you.hu oldalon találsz sok infót a kreatív főzéshez.
Üdv.
Sziasztok!
úgy néz ki, hogy megkaptuk az edényekre a hitelt, 10 hóra, kamatmentesen. Úgyhogy még kb. két hét, és meglesznek!
Már alig várom! Addig meg gyűjtögetem innen az ötleteket.
Jó étvágyat hozzá! Várom a jelentést!
Tudja valaki, hogy Vörös hova lett? Megnyitotta nekünk ezt a topikot és azóta erre se jár? Biztos csak beleolvas és rohan főzni
Hogy álltok a káposztás kajákhoz? Vagy egy állati (emberi) jó receptem. Fejes káposztából készül. Egy halommal kell főznöm belőle mindig, mert melegítve is eszméletlen finom. Összeszedem magam, és megírom .
Egy percig se gondolkodjatok, ha van módotok fóliázót venni. Olyan friss ízű cuccokat szedek elő a fagyasztóból, mint előtte soha.
Nekem is csak edényeim vannak,ezen a vákumozón -fóliázón,meg a porszívón is elmélkedtünk,de csak elmélet maradt,mert belekukkantottunk a kasszába és másra költöttünk(házfelújítás).Jövőre viszont lehet,hogy benevezek egy mixsy -re.Előtte azonban elmegyek egy bemutatóra!!!!!
Ja, és az edényekhez adtak anno egy bioptron lámpát, de mi ritkán használjuk(mindig elfelejtem,hogy olyanom is van)
Terveim szerint ha hazaérek kipróbálom a sütit,de legkésőbb holnap!!!!! Küldök jelentést!
Használtok más Zepter cuccot is? Én a vákuumozható edényeit használom még. Jónak tartom, főleg a zacsis csomagolást!
Egyébként maradok a ti segítségetek, jótékonysági céllal!
AHA!
Na ez számomra teljesen új! Köszönöm, hogy felfedted a titkot!
Biztos, mert a hús sütésnél mindig forró edényt kell használni. Én betartom azt a szbályt, hogy vízpróbásra forrósítom az edényt, és nem csak beleteszem, hanem alaposan le is nyomkodom a húst. Addig nem csinálok vele semmit, amíg nem jön fel az edény aljáról könnyen. Nem ég meg, csak finom réteg képződik rajta. Ez zárja el az útját a sok tápanyagnak, így marad benne a húsban, és lesz annyira más.
A zöldséget, hagymát, krumplit mindig hideg edénybe teszem, mert az a nagy hőtöl egyből megég.
Deciliteres beosztású mérőkancsóban megmérem a rizst. Kiválogatom, és megmosom. Ha már közel tiszta víz jön le róla kevés olajjal (2 dl rizs, 1 kanál olaj) beleteszem a hideg edénybe. Lefedve forrósítom többször megkeverve, amíg a szemek kicsit kifehérednek. Közben kimérek rizs x 1.7 forróvizet, amiben feloldom a sót, vagy ételízesítőt, sáfrányt stb., ezt öntöm rá a forró rizsre. Lefedem, és takarék lángon addig főzöm, amíg a mutató elhagyja az első piros pöttyöt. Közben kb. 2x megkeverem. Elzárom a gázt, és ezt is csak akkor tálalom, ha visszament a mutató a sárgába.
Szia!
Ala natúr rádobod a csirkemellet a forró bödönbe? Nem kozmál oda az a szerencsétlen? Az én hagymám fél perc alatt megbarnult.