Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Túlélni :((((
2002-11-27 08:221.
Létrehozva: 2002. november 27. 08:22
Hétfőn lesz egy hónapja :( vitáztunk telefonon. Bántott :( Barátságról zagyvált. Az a férfi akit Őrülten Szeretek!!!!!Egy pár soros email amit már egy hete megírtam elindult útjára . . . . Hozzá :( pedig sose akartam elküldeni. A lelkem kiöntésére szántam akkor.
A soraimból kiderült, hogy nagyon hiányzik és érzem, hogy már nincs szüksége rám. Szépen kértem, hogy ne reagáljon a levélre s ne keresse velem a kapcsolatot. Amikor meghallom a hangját elgyengülök s látom ez így a helyes :(((((((
Azóta csend van. Ezek szerint túllépett rajtam :( !!???
Nincs valami tanácsotok????Mit tegyek??????
Lelkileg teljesen kész vagyok :(((((
A soraimból kiderült, hogy nagyon hiányzik és érzem, hogy már nincs szüksége rám. Szépen kértem, hogy ne reagáljon a levélre s ne keresse velem a kapcsolatot. Amikor meghallom a hangját elgyengülök s látom ez így a helyes :(((((((
Azóta csend van. Ezek szerint túllépett rajtam :( !!???
Nincs valami tanácsotok????Mit tegyek??????
Lelkileg teljesen kész vagyok :(((((
miért kell rájönnie. . . nem érzi ? keveset láttatok még. . . .
Szombaton, mikor elküldött egyfolytában azt mondogatta, hagyjam már békén, elege van a kapcsolatunkból. Rá két napra mégis görcsösen ölelgetett, és el se akart engedni!
Én is írhattam neki bármit, akkor se válaszolt!
Aha, szóval Ti ezt játsszátok :-)
És én komolyan vettelek :-((((
:-)))))
G.
Bele kell, hogy szóljak, úgysem bírom ki.
Szerintem a hallgatás még nem válasz.
Én vasárnap küldtem el Őt. Mert muszáj volt. Mert azt akartam igazán érezze a hiányom. Majdnem belepusztultam/ok, de mielőtt tárcsáznék és felhívnám, mindig eszembe jut, hogy nem tehetem. Rá kell, hogy jöjjön mit jelent a 'nélkülem' tudom, hogy szenved, de most az kell, hogy szenvedjen egy kicsit és 'tisztán' menjünk vissza -ha lehet- a kapcsolatba.
Remélem Neked is sikerül :) Meg persze nekem is. . :)
Nyáron egy hónap kellett neki.
Teljesen kiheverted?
Te az e-mailben ugyanezt tetted. Majd meg őrülsz, úgy hiányzik, és várod, hogy jelewntkezzen, holott meg Te kérted, hogy ne keressen, és ne is válaszoljon. Én ezt az őrültséget azért tettem, hogy megbántsam, hogy azt higgye, nem érdekel, hogyha mással van, holott ez fájna/fájt volna a legjobban.
Gondolom Te is ezért írtad ezt neki, hogy kűzdjön érted, hogy azért is keressen.
Én beleléptem abba a hibába, hogy ezt tettem, meg is bűnhődtem érte rendesen. Hibát követtem el, de ez már a múlté!
TE hívd fel, és TE keresd fel őt!
"A hallgatása a levélre szerintem válasz. Ha fontos lennék talán lépett volna. "
Gratulálok, csak így tovább, talán még boldog is lehetsz az életben. . .
Sok sikert!
G.
Jobb a fájó biztos, mint a mégfájóbb bizonytalan!
Állj elé, és mondd meg neki, hogy szereted, és beszéljétek meg ezt az egészet!
"Üssél" mondja a mazochista. . .
-nem nem :))) így a szadista :)))
:-))
G.
Plüssmaci, a mazochistákra nem gondolsz????
:-))))
G.
:-))
"A lelkem azt mondja, hiányzom neki. Az agyam, hogy a barátság nem menne vele. "
A leked felelőtlen; hogyan is nyilatkozhat más helyett? Az agyadra meg ne hallgass: még képes lenne újabb "megfontolt" levelekkel rontani a helyzeten. . .
:-)
G.
ha kell nyomás utána ha nem kell heverd ki. . . ! én is eljátszottam ezt elhiszed ? 10 évig éltem együtt a gyerekem anyjával és ebből egyet külön töltöttünk mert kértszer elhagyott. . most elválunk. . . A másik iránt érzett szeretet megengedi az elbocsájtást. . a szerelem nem engedi meg. . ott csak szenvedni lehet. . de túlélhető. . . talán. . NOS kell vagy nem KELL ? Dönts !
. . . Goromba emberhez különben sem szabad hozzámenni. . . .
Tévedtem.