Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szegedi Kaáliba járunk!
2005-11-09 10:531.
Létrehozva: 2005. november 9. 10:53
Katuss javaslatára (akivel egy másik Kaális társasághoz írogattunk) létrejön most a Szegedi Kaális topic. Remélem itt is hasonló jó hangulatú társaság alakul ki és tudunk egymásnak hasznos tanácsokat és a kitartáshoz támaszt adni. Jó lenne ha nem csak a váróban köttetnének esetleg barátságok!
Sziasztok Lányok!
Jelentkezem és köszönöm a drukkokat!
Két csíkos lettem!!!
Tide: tudnál segíteni abban, hogy most mi jön? Mikor kell dokihoz menni, és csinálnak ilyenkor vérvizsgálatot, hogy minden rendben van-e? Azért aggódom ezen, mert görcsölgetek és tudom azt, hogy bal oldalon hagyott bent két tüszőt és az ET-nél is ott voltak. (Egyébként az én problémám, hogy nem ovulálok, így csoda is lett volna ha kipukkannak! Ami a nagyobb gond, hogy jobb oldalon görcsölget a hasam, amire a doki azt mondta kedden telefonon, hogy biztosan megnövekedett a petefészkem és az irritálja.
Eddig azért sunnyogtam, mert pénteken már elsirattam az egészet, hogy nem sikerült, mert az 1 perces teszten fél óra után volt halovány a csík...
Előre is köszi az infókat!
Picur
Tide! Te aztán tényleg a szerencse lánya vagy! És lehet tudni, hogy fiú vagy lány?
Hát bizony nem irigylem a dokinénit, jó nagy hajtás van bent.
Azt nem is írtam, hogy megúsztam a méhtükrözést. Azt mondta az UH után, hogy szép vastag a nyálkahártya, nem lát semmi olyan ami nem odavaló, úgyhogy vágjunk bele, a méhtükrözés ráér, HURRÁ! (teljesen be voltam tojva a dologtól)
Üdv. Kata
Sziasztok!
Nekem elsőre sikerült de semmi sem úgy volt ahogy a nagykönyvbe meg van írva.Összesen 2 embrióm lett és 7 mm-es nyálkahártyával kaptam Őket vissza ami nagyon vékonyka.A sikerhez hozzájárult, hogy túlstimuztak és a sok hormon jót tett a picúrkának.Nekem nem mert a 14. hétig felkelni sem bírtam de azt mondta a Doki, hogy táplálja a terhességet a sok hormon örüljek neki.Azt hozzáteszem, hogy a Zádori említést sem tett, hogy túlstimulált.De ez mostmár nem fontos gyorsan elfelejti az ember ha a hasában ott a picúrka.Most 25 hetes terhes vagyok és még mindig hihetetlen, hogy pont én voltam az a szerencsés akinek elsőre sikerült.
A szurival kapcsolatban pedig szóljatok bátran ott csücsülnek a hűtőben.
Mindenkinek nagyon szorítok és sok sikert kívánok az akciózóknak!
Kellemes hétvégét mindenkinek!
Nem csodálom, hogy a dokinéni nem ért rá, mert a Doki nincs most egy darabig péntektől.
Ahhoz, hogy egyáltalán tudjak a Kaálival beszélni telefonon, kb fél óráig kellett próbálkoznom. Akkor is a Margó vette fel, aki ritkán szokott a telefonnál lenni.
Kellemes hétvégét mindenkinek! Picur
Szerintem jobb szólni a melóhelyen, mert kínos szitukbe keveredhet az ember és még a végén kirúgnak. nekem meg az utazgatás miatt egész délelőtt kilőve majd.
Sziasztok!
Tide, én emlékszem rád a Lombikbaby fórumról, priviztünk is párat. Örülök, h neked sikerült! Nekem tuti, h a Suprefact-GonalF párosítás lesz, csak a mennyiségen nem tudok eligazodni (450NE/0,75ml írt a doki a receptre, ha jól olvasom), így lehet, h engem is érdekel. Összeveszni azért nem fogunk senkivel rajta
Kryske, én az első hármat úgy csináltam végig, h nem tudták a munkahelyemen, azt sem tudtam már, mit találjak ki, ha el kellett mennem. A végére már nagyon kíváncsiskodtak, de azért szerencsém is volt, mert elég jól tűrték. Azért ezt nem lehet a végtelenségig csinálni, meg ugye itt ez az új törvény, ami véd bennünket, én is szóltam. Igaz csak a közvetlen főnökömnek és megkértem, h a nagyfőnöknek ne mondja el, csak ha nagyon muszáj. Rendes volt, megérti, és én sem érzem rosszul magam a sok kimaradásért. Mert egy dolog, h a Kaáliba be kell járni, de ott van még a többi: belgyógyászat, EKG, laborok, stb...
Ma kétszer kellett mennem a kettesbe, mert a béna nővérke elfelejtette megnézni a véralvadási és vérzési időt... ez ugye megint kb. 1,5 óra legalább...
Katuss, megnéztem a kezelési tervemet, és nem is 24-én, hanem 25-én kezdem a szurikat. Az első UH 29.-én lesz.
Kryske mi is 100 km-re lakunk, csak nem ugyanonnan járunk??? Én bajai vagyok, hát Te? Én mondtam a főnökömnek, hogy mi a helyzet, nagyon megértő volt és elenged bármikor. Egxébként véd minket a Munka tv-e, a lombikbaba.com-on el is olvashatjátok, de csak akkor, ha elmondjátok!!!
Tide! Gratulálok! Hanyadikra sikerült? Az a gonal inj. engem lehet, hogy érdekel!
Ja: dokinéni ma annyira elfoglalt volt, hogy nem tudtunk vele beszélni, így nem tudjuk, hogy milyen az eredmény
Jó hétvégét, üdv. Katuss
Sziasztok!
Én is a szegedi Kaáliba jártam a Zádori dokihoz de a sikert inkább a szerencsének köszönhetem.
Nem szeretnék bepofátlankodni közétek de kimaradt nekem GONAL-F 75 NE/i.e (5,5 mikrogramm)2 doboz injekció.Ha valakit érdekel akkor írjon! 2006 februárig jó.
Sok sikert kívánok mindenkinek!
Üdv:tide
Sziasztok!
Tegnap felhívtam a doktornőt,aki arra kért ma menjek uh-ra.Kicsit meglepődtem,mert ma van a 8.nap én meg arra számítottam,hogy középidő környékén megyek.Szóval ma mentem,megnézett,közölte,hogy menjek kedden is.11.30-ra.Nem a legjobb időpont,mert 100km-re lakok Szegedtől,így az egész napom el van szúrva.Már nem tudom,mit mondjak a főnökömnek?Ti hogy csináljátok?Szabit vesztek ki?A munkahelyen tudják,hogy mi a helyzet?
Sziasztok!
Katuss, mit mondott a dokinő a fagyikra? Kíváncsi vagyok, miért akarta a végére hagyni... Szorítok a sp.eredmény miatt!
Én is észrevettem mostanában, mennyi külföldi van... szegények, nem semmi lehet állandóan ide-oda utazgatni, gondolom náluk nem igazán van akkor más lehetőség...
Ez a bizakodás dolog olyan érdekes, saját magamon is észreveszem, h most, a 4.-re készülve sokkal pozitívabban állok hozzá, mint korábban... Hát igen, soha nem adjuk fel!
Picúr, te már itt tartasz? Megy a drukk akkor ++++++++++
ma alig kellett várni (1 órát csak). 2 hét múlva kezdhetünk!!!! Ki is váltottam a decapeptylt, várhatóan 24-én megyek legközelebb. holnap még kell telefonálnunk, hogy milyen lett a spermaeredmény.
Picúr, holnap tesztelsz????
Ma 2 lánnyal is beszélgettünk pár percet, mindkettő túl az összes inszemen és 2 lombikon de olyan bizakodóak voltak, csodálom őket, remélem most sikerül nekik, nagyon megérdemelnék.
Ti észrevettétel, hogy milyen sok Vajdasági és Erdélyi jár a Kaáliba? Ma volt egy temesvári lánynak punkciója és jött egy pár Szabadkáról.
Na holnap jövök, gyeretek Ti is!!!!
Én is lépek lassan, megyek angolra, sztem csak holnap leszek.
Jó estét-éjszakát mindenkinek!
Mielőtt a Kaáliba mentünk, voltunk a Szőlősinél spermavizsgálaton. Mikor meglett az eredmény, kerek-perec kijelentette, h irány a Kaáli, mert nagyon rossz az eredmény. Nem igazán tetszett a stílusa, de lehet, h csak azért mert hidegzuhanyként ért amúgy is a tény. Ugyanerre az eredményre a nődokim azt mondta, h azért annyira nem rossz, végülis az én eredményeim láttán küldött ő is el. Hogyhogy a méhtükrözést is ő csinálja, ő nem csak andrológus?
Senki nem "szereti" a fehérköpenyeseket, mert hát ki szeret kórházba, meg orvoshoz járni? Én is féltem az altatástól, mert az első punkció alkalmával altattak először életemben. Tök fura érzés, amikor beadják az altatószert, másodpercek alatt elkábulsz, elsötétül a világ és már alszol is. Aztán meg már fel is ébredsz.
lehet, hogy jobb mihamarabb felhasználni a fagyibabákat. nem értem nekem miért így mondta, hogy előbb az 5 TB-s, végül is nincs benne semmi logika. na ezt majd tisztázom.
Ismeri valamelyikőtök a Szölősi profeszort? Ő csinálja majd a biopsziát (bár lehet, hogy nem lesz rá szükség, legalább is remélem)+ nekem a méhükrözést, amit még nem csináltattam meg, de lehet nem is kell, még egyezkedem a dokinénivel.
egyébként azért is aggódom, mert engem még soha nem altattak el, 3 évesen kivették a mandiulámat, ennyi az összes kórházi bentlétem. Nőgyógyászhoz csak rákszűrésre jártam, szóval a fehérköpenyeseket nem szeretem!!!!
Sziasztok!
Mára én is úgy csinálok, mint aki dolgozik...
Katuss!
Tanúnak megkérhetsz a váróból is valakit, ha nincs más lehetőség.
Katuss!
Holnap még nem kell kifizetni a fagyasztási díjat, hiszen nem is biztos, hogy lesz mit fagyasztani.
Miért kéne előbb az 5-öt? Az nincs időhöz kötve. Pl. az első támogatott, aztán jöhet akár 5 fagyibeültetés, amit kifizetsz, aztán jöhet megint támogatott. Nekem is így indult...
Igen, be kell fizetni. Nekem pl. nem mondták előre, h rögtön ki kell fizetni, mert különben nem fagyasztják le. Égtem is, mert nem volt nálam annyi pénz. Ja és nekem az is logikus volt (persze itt is én voltam a hülye), hogy ha letelik az egy év, akkor szólnak, h kérem-e továbbra is. Neked kell észben tartanod, és időben szólnod (persze hagynak 1-2 hónap türelmi időt azért).
Én nem szóltam a szüleimnek, van szegénykéimnek épp elég bajuk, nem akarom még ezzel is terhelni őket.