Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Külföldön élö magyarok
2002-11-25 13:381.
Létrehozva: 2002. november 25. 13:38
Münchenben élek a férjemmel és 6 hónapos kisbabámmal. Senkit nem ismerünk itt és nagyon szívesen megismerkednénk olyan magyar házaspárral, akiknek szintén van kisbabájuk és Münchenben élnek, nincs barátuk, nincs ismerettségük, és szívesen megismerkednének.
anita106
anita106
Egy kis szünet után újra itt vagyok! Közben megszületett dec. 1. -én a kislányom, Hanna. :O)Imádnivaló kis csöppség! Csak sajnos nagyon hasfájós, állandóan sír szegényke! Az alvóskönyv jó ötlet, köszi, a jövő héten meg is veszem, mert már lassan 12 hete nem aludtam. . . :O)
Utólag is köszi a szülés elötti bíztatásaitokat, akkor egy kicsit megnyugtatott. Egyébként az egész jobban fájt, mint amire számítottam! :O( Akkor azt gondoltam, hogy soha többet! Ma már csak a szépre emlékszem, arra, amikor a kicsit a hasamra tették és együtt bömböltünk a férjemmel a boldogságtól! (6 éve nem láttam őt sírni. ) A legrosszabb az egészben az összevarrás volt. . . 1 óra hosszat stoppoltak! :O( A kórház is nagyon szép volt, a dokik és a szülésznők is jó fejek és kedvesek voltak. Az volt az érdekes, hogy az egész szülést hárman "csináltuk" végig 1 db szülésznővel. A doki csak az utsó 5 percre jött be. Ez nagyon tetszett, hogy nem voltak feleslegesen "bámészkodó" emberek, nem volt tumultus. :O)
Ez volt az eddigi életem legcsodálatosabb élménye! Nagyon boldog vagyok! Most kezdem csak lassan felfogni, hogy mami vagyok! Gyönyörű érzés! Azt hiszem a Hannának lesz még min. 1 vagy 2 tesója!
Egy kicsit nehéz volt megszokni, hogy az eddigi pörgős, bulizós, mozgalmas élet után, most egy lakásra koncentrálódom! De gondolom, ha egy picit nagyobb lesz a baba, akkor már máshogy lesz. Pl. nagyon szeretném babaúszásra vinni. Azt halottam, hogy 3 hónapos kortól már lehet. Legalább ott könnyebben lehet megismerkedni más kismamákkal. Reménykedem, hátha lesz közöttük egy jó fej magyar lány is!
Erről jut eszembe, ha valaki Németországban lakik mint én, írjon, hátha nem vagyunk messze egymástól. Én Reutlingenben leledzem, Stuttgarttól kb. 40 km-re. Csatkával már felvettük a kapcsolatot, láttam már fényképen a gyönyörű 2 pici gyerekét. :O)
Most mennem kell, mert sír a kicsi és vissza kell altatnom, ami mindig is egy tortúra volt. . . . . :O)
A vercukorszint meresrol: En megcsinaltattam Magyarorszagon is, mert akkor, mikor esedekes volt, meg otthon voltam. Az orvosom azt mondta, reggelire egyek meg egy zsemlet igyak kakaot es ugy menjek vervetelre. Minden rendben volt az eredmennyel, de itt az USA-ban is elvegeztek a vizsgalatot. Itt innom kellett a vervetel elott egy oraval - a szemelyzet szerint remes izu - szirupot. Felkeszultem a legrosszabbra, lehutve ittam meg, es nem is volt olyan remes. (Lehet azert mert edesszaju vagyok?) Minden rendben volt az eredmennyel. Egyebkent nem azert csinaltattak meg, mert a magyar eredmenyben nem biztak, szerintem tobbet hiztam, mint az atlag (1o kg plusz van rajtam most is), es a hizas hajlamosit a cukorbetegseg kialakulasara. Azt mondjak-irjak , hogy a szoptatas fogyaszt, en ezt nem tapasztaltam. (bar az elmelettel egyetertek. )
folyt. kov.
folyt. kov.
folyt. kov.
folyt. kov.
TTkriszti, az en pocakom viszonylag pici, sokan meg nem is latjak rajtam, hogy terhes vagyok, pedig itt nyarias ido van es igy nem kabatokba jarok. Azt hiszem en kiveteles eset vagyok, senkit nem ismerek a kornyezetemben, akinek 5 honaposan csak ilyen enyhe domborulata lett volna.
Thaifold, a szamolasos kerdes engem is megzavart, de szerintem a 18 het az meg igenis 4 honap, mert gondolj bele, egy honap tobb mint 28 napbol all. En az enyemet ugy mondom, hogy kiszamolom hany honap is van meg a varhato szulesig, ez majus 19-26 kozottre teheto, igy most januar vegen 5 honapos vagyok, feb kozepen 5 es fel, feb. vegen 6 es igy tovabb. Persze a ferfiak es a meg nem szult nok nem tudnak mit kezdeni a hetek szamaval. En sem tudtam volna mit csinalni egy olyan informacioval fel eve, ha valaki azt mondja ennyi meg annyi hetes terhes. En akkor meg azt sem nagyon tudtam, hogy 40 hetbol all a terhesseg, es hogy azt nem is a fogantatastol szamitjak.
Ot napig kell szednem, elvileg napi harmat, de a gyomrom annyira erzekenyen reagalt ra, hogy most napi kettot veszek csak be. Lehet, hogy felelotlen, de probalok inkabb a cranberryvel irtani.
Ez a Vitamin World is egy ilyen nemzetkozi halozat? Nekem mondjuk vitaminokra nem igazan van szuksegem, szerintem eletemben nem ettem ennyi es ennyifele gyumolcsot, zoldseget. A szupermarketben mindig leragadok a zoldseges osztalyon, es be kell hogy valljam, van amelyik nap nem is eszek husit, bar nem vagyok vega. Mindennnek olyan halize van, szerintem a csirket is tengeri herkentyuk hulladekaval etetik, az itt baromi olcso lehet. Igyekszem tejtermekeket enni, de abbol nincs valami nagy valasztek. Marmint tej van negyvenfele, attol az meg tej marad, de sajtok, hat mit mondjak. Olyan lekiismeretfurdalasom van neha, de ebben a melegben egy marhasult nekem egy remalom, pedig abban lenne vas is, feherje is.
Lehet, hogy utana kellene neznem, mit esznek a vegetarianus kismamak?
Azt hiszem, en egy szot se szolok az itteni terhesgondozasrol, a tiedhez kepest a dokim egy szoszatyar, magyarazos tipus Bar megjegyzem, nekem semmilyen AFP ertekem nincs, se a 0-as rendszerben, se a Unit/ml-ben. Amikor bementem a felfazasommal a dokihoz, o eppen valahol Kinaban csatangolt, es egyik kollegaja vizsgalt meg. Ha o nem nezi meg az adatbazisban (szerencsere mindegyik hozzafer), akkor meg most is eszem a kefet, hogy rendben van-e minden.
A cranberry juicet sikerult vegulis egy normal elelmiszeruzletben megtalalnom (kb. 3 dolcsi/fel liter, huhh), szerencsere ez is amcsi termek, tartosito-, szinezek-, es cukormentes! A csomagolas szerint ez Amerika legkedveltebb reggeli itala, haat Ttkriszti ti tudjatok ot Amerikaban Azert kiramoltam a polcot, ha ettol doglenek a bacik, rajtam ne muljon.
Koszi a GNC Shop otletet, megkerestem en is a homepage-n es van itt egy a kozelben. A kollegaim azt mondjak, az egy drug store, de ok nem tudnak igazan kulonbseget tenni egy antibiotikum es a homeopatia lenyege kozott. Delutan benezek.
A baba mozgasat en is a 18. heten, azaz most par napja ereztem eloszor. Szoval akkor ferjemnek kb. ket het mulva lesz erezheto? Mar tiszta ideg, hogy o nem erez semmit, de meg ha en erzem is, mikor rateszi a mancsat, a melegtol abbahagyja a kis piszok. Vagy megijed?
Amugy hogy van ez a szamolassal, a negyven het az tiz honap. Ha a 18. hetembe vagyok, akkor negyhonapos vagy othonapos terhes vagyok? A ferfiismerosok erdekes modon altalaban a honapra kerdeznek, es mindig gondba vagyok az atszamitassal.
Hogy vagy ? Gondolom mar nagyon szamolod a napokat?
Irnal par sort arrol a babaaltatasi modszerrol, amit az a konyv targyal? Elore is koszonom:-)
Mennyi ideig kell szedned az antibiotikumot?
Tenyleg, Jomadar jo otletett adott a cranberry capsulaval kapcsolatban. En is ismerem a GNC uzleteket, ferjem ott vesz minden fajta vitamint. Az en prenatal vitaminjaim is onnan valok. Erdemes benezned, bar nem a legolcsobb vitamin uzlet. Meg megprobalhatnad a Vitamin World uzletet is.
Jobbulast es szerencsere mar mindjart itt a hetvege. Mar en is alig varom. holnap, pentek delben jon haza a ferjem Koreabol :-)
Mar kezdtunk hianyolni. Orulok, hogy minden rendben van. A vercukorszint meresenel ehgyomorra meg kellett inni egy orult borzalmas lottyot, ami olyan volt mint a sprite es szensavas is, majd egy ora mulva vettek le a vert. Nekem jo lett az eredmeny, semmi bajom nem volt.
Az AFP-re visszaterve szerintem minden orszag mas erteket hasznal, mert az enyem sem nulla volt.
Mekkora mar a pocid? Pontosan hol fogsz szulni? Gondolkodsz EDA-n?
Jómadár! Nálunk is mértek vércukor szintet, a 26. héten. Éhgyomorra kellett menni, inni egy iszonyatosan édescukros folyadékot, aztán egy óra múlva vettek egy cspp vért egy ujjamból, és ott azonnal megmondták, hogy minden rendben van. Meg kell mondanom, nemirigyellek az ottani orvosodért, de az a lényeg, hogy te jól vagy, akkor biztos minden ok! :-))
Most, hogy egy hétig bent kellett feküdnöm a kórházban a lábam miatt, ott voltam a babás-mamás osztályon, megismertem az orvosokat-növéreket. Söt, szülésznöket is. Vicces, de az egyik szülésznö magyar, és mikor megtudta, hogy én is az vagyok, nagyon aranyosan bánt velem. Megkaptam a talafonszámát is, hogy hívjam, ha bármi kérdésem, bajom van, azt mondta, a bab születése után is! És mindezt ingyen, szimpátiábol, magyarságból. . !Azt igérte, hogy ha szülök, és ö szolgálatban van, bejön hozzánk és ö lesz a szülésznöm. Nekem ez nagyon jól esett. Söt, kiderült, hogy a babákat ellátó növérek között is van egy magyar! Jó, hogy mi magyarok itt külföldön összetartunk, szerintem jobban, mint otthon!
Jomadar rendesen eltunt, nem tudom, hol garazdalkodik, lehet, hogy valami jobb topicot talalt? :(
Azt hiszem nekem is izlene ez a bizonyos Rote Gruetze. Sajnos imadom az ilyen fajta eteleket.
Hogy van a felfazasod?
Nem tudod mi van Jomadarral? Eltunt!